Az, ahogy a közéleti, politikai témákat most ennyire szándékosan és látványosan kerülitek, számomra kb érdektelenné tette ezt a csatornát. A gaming nem érdekelt eddig se, a Happy Hour viszont egy tök jó napindító volt, és hellyel-közzel változatos is. Viszont az utóbbi 1 hét olyan szinten erőltetett és érdektelen volt, hogy sokszor csak végigkattintgattam a témákat, aztán 5 perc alatt lezártam az egészet. Majd visszanézek egy hónap múlva...
fú, ez túl durva. az mpl-es dolog csodálkozom, hogy egyáltalán feljöhetett (bár szegény Jani hozta be ugye), ami full átszőtt politikailag. Tiborcz bevásárolta magát, aztán hogy hogy nem, máris kötelező a webshop-oknak: D
Már egy jó ideje fogalmazódik bennem egy dolog. Mégpedig az, hogy rettentően csalódott vagyok. Ennyire nem foglalkozni a közélettel, mert "mivan ha ezzel nézőket vesztünk" mentalitás van jelen nálatok. Bejöttök hétfő reggel egy HH-ra és nem az az első, hogy na a pénteki megmozdulást (ami még világszinten is egyedülálló volt, hogy politikai megmozdulást hajtanak végre influenszerek egy ügy kapcsán) kicsit átbeszéljük valamilyen aspektusból. Nem hiszem el, hogy ez a néző közönséget nem érdekelte volna. Csak egy közös ismerősötöket (Zsozeatya) megemlítenem, hogy ő is valamilyen állásfoglalást tett. Én a helyetekben elgondolkoznék ezen. Nem kell többnek látszani, nem kell politikust játszani. Csak ami körülöttünk zajlík azért arra illene reagálni. Legalább egy reggeli beszélgetős műsorban.
Pisti a mai happy hour témáin is sokat gondolkoztál? Nem csodálom, hogy a többi tartalomgyártó számára ti vagytok az egyik legfurább csatorna, ekkora közönséggel hogy nem vagytok képesek arra, hogy bármiféle pozitív társadalmi hatást segítsetek, legalább említés szinten. Hogy lehet ekkora nihilben élni b+ 0 kockázat lett volna a pénteki társadalmi szintű összefogás mellé beállni, mert nem a politikáról szólt, ez volt benne a poén, ehhez nem kell atomfizikusnak lenned hogy megértsd. :D
@@Order89Hun szerintem ellenzékiként 2002-2010 után ne nagyon akarj belemenni abba a témába, hogy minek kéne állami kézben maradnia, mert abból kb olyan jól jössz ki mint az ellenzék minden választásból.
@@arpadszabo661 Én nem az ellenzék vagyok. Más részt meg ök nem a fél országot sajátították ki mint a fidesz.Az előző brancsot elehetett volna számoltatni érdekes mód nem történt meg. Ez az állandó mútogatás meg terhelés a stiklikről tipik fidesz😏
Nem akarjátok megmérni, mit akar a közönség? Mindig azt mondtátok, ez az irányadó, ez az, ami erre vagy arra fordítja a hajót. Simán lehet, hogy az a közönség, akit kímélni akartok ettől, egyébként kimondottan várná, hogy a világ jelenségeire reflektáljatok!
elég furi adás volt. kedvencem a mpl es témafelvezetés közben a reakció. amugy meg mpl a tiborchoz köthető. szóval ne foglakozzatok vele nehogy abbol legeyen a gond
Hihetetlenül rossz döntés meg sem említeni egy ilyen eseményt mint a pénteki... nem kell beállni mögé, de nagyon sokan gyűltek össze, és egy komoly összeget tudtak gyűjteni a gyerekek támogatására. Elég régóta nézlek titeket de ez most csalódás...😢
Én kB 2 hete ajánlottam témát, előtte is egy párszor, de rájöttem hogy Nessaj-nál előbb kerül be bármely ajánlásom mint ide, pedig neki nincs napi műsora. Biztos van köze annak is hogy kihalt hogy nagyon kevés téma lett felhasználva és az emberek úgy vannak vele hogy ha nem látják eredményét akkor nem is fogják csinálni.
Én is vártam volna valamiféle megszólalást a Pénteki eseményekkel kapcsolatban, tekintve arra, hogy Pisti és Balázs is apukák és mint a gyerekük érdekeit szem elött tartva mi a véleményük.. Szerintem senki nem bélyegezte volna meg őket semmivel ha a saját véleményüket elmondják, de őszintén már meg sem lepődök, lassan annyira meg van szűrve is ez a kötetlen reggeli műsor, hogy minden tabu, majd csak origo rém híreket lehet olvasni és parodizálni ameddig valaki a kommenelők közül mást mert beírni a chatre és akkor nagy duzzogva témát váltunk.
@@Tominho1022 csak azokat a csatornákat meg kell találni és sokan ugye nem is keresik azokat (amivel nincs is gond egyáltalán), így vannak akik nem igen hallanak róla, nem tudják/értik, hogy ez mi is volt, miről szólt... ezért ki lehetett volna térni erre 5 percre, megemlíteni az egészet és lehet tovább menni...
Megosztó lesz amit írok, de ez van, vállalom. Számítottam erre a reakcióra, de valahogy reméltem hogy csalódnom kell. De hogy még említés szinten se foglalkoztatok a pénteken történt megmozdulással, az egyszerűen csak szomorú. Hiszen ahogy minden szervező elmondta, ez nem politikai megmozdulás volt, hiszen jobb/baloldali közös ügye kellene legyen a gyermekek sorsa.
Jó sok passzív agresszív ember van itt. Feltételezve hogy jó szándékúak vagytok elmondom nektek: bejelentették a srácok, hogy semmilyen(!) politikával kapcsolatos témát nem vállalnak be, mert nem lehet az interneten értelmesen beszélgetni róla anélkül, hogy címkét ragasztanának rád.
Politikáról nem beszéltek, kivéve pl az USA elnökválasztásról, arról Pisti hosszú perceket okoskodik, ahhoz bezzeg ért.Jaj várj arról azért beszél, mert hallotta a Joe Rogan podcastban és lehet okoskodni róla, mint ha az ő saját véleménye lenne. Nem értem ezt a buborék rendszert egyre jobban...
@@chrise229 Az emberek többségét az amcsik dolgai kevésbé érdekli, a hazai politikához mindenkinek van valamilyen kötődése. A hazai politika boncolgatása csak lavinát indítana el, mivel sokaknál nincs olyan, hogy független álláspont.
@@hundozer12 miért lenne más? nem az van, hogy semmiféle politikáról nem beszélnek? Én teljesen megértem őket, hogy miért nem szólalnak meg politikai témákról, DE az előző években nagyon sok részben beszéltek közéleti/politikai témáról. Ennek következményeként nem értem, hogy csak sima közéleti témát miért nem említenek meg csak 2 percben. Ezért nem értem a részükről ezt a dolgot. Mert ha tényleg politika és közéletmentesek akarnak maradni akkor tényleg legyenek azok.
Srácok én csalódtam tegnap :( maximálisan megértettem és ki is álltam értetek más csatornákon, hogy ti miért nem politizáltok, de az, hogy egy politikamentes, békés demonstrációról, ami 150 ezer embert hívott utcára és nemzetközi szinten is téma, arról egy kurva szót sem ejtetek az számomra elképesztő csalódás. Főleg hogy Pistinek gyereke is van. :/ (de bezzeg az mpl-es hír, vagy deákdanis propagandaszarság az belefér.. Nem értem én ezt)
Ritkán nézek videókba a TheVR-es srácoknál (most épp igen), de nekem az jön le, hogy eléggé súlytalanul reagálnak le témákat és erős véleményeket nem fogalmaznak meg. Itt inkább az lehet a háttérben, hogy a szponzorok nem szeretik, ha megosztó témákba beleáll egy youtuber, mint pl. a politika. Ezzel megosztanák a saját közönségüket és esne a nézettségük, míg a tüntetést szervező influenszerek eleve olyan közönségből építették fel a követőtáborukat, akik ezekre a témákra rezonálnak, náluk éppen az viszi a nézettséget. Deák Danis videót ma reggel láttam, ott szerintem csak maguktól vágtak be TheVR-os videórészletet és nem hiszem, hogy volt kooperáció. Az, hogy a Megafon bevág valakit, egyáltalán nem jelenti azt, hogy egy követ fújnak, sőt lehet így akarják elijeszteni a kormányt érintő témáktól. A pénteki tüntetésre inkább a "pártpolitika mentes" a megfelelőbb kifejezés, hiszen egy ilyen közéleti téma nem lehet politikamentes.
@@norberto3142 egy szóval sem mondtam hogy kooperáció lett volna.. Nem is gondolom ezt. Lehet, hogy a szponzorok miatt hallgatnak, de ez nekem akkor sem magyarázat arra hogy hogy van az, hogy deákdani meg a propaganda videók anyázása (amúgy jogosan) mehet, de az nem fér bele hogy 3 mondatban reflektáljanak a péntekre és csak annyit mondjanak pl hogy tök jó hogy ilyen sok ember kint volt és hogy kulturált volt a tömeg.
@@szilviahorvath4276 én meg nem mondtam, hogy kooperációt feltételeznél :) Deák Danival kapcsolatban közvetlen magukat, a saját brandjüket védték, a tüntetéssel kapcsolatban meg nem találgatok, hogy mi lehet véleményük, korábban már tippeltem. Persze, meg lehetett volna közelíteni úgy is, hogy állítólag a világon elsőként hoztak össze influenszerek tüntetést, amivel nem folytak volna bele jobban a politikába, mint az MPL-nél, de ez van.
Teljesen egyet értek...mindig azt mondják a srácok, hogy no politikai téma, mert beskatulyázzák őket egyik/másik oldalra egy-egy kikapott mondat alapján. Véleményem szerint ez most inkább közéleti dolog volt (elég nagy volumenű finoman fogalmazva), amit igazán meg lehetett volna említeni, elmondják mi a véleményük esetleg őket is megkeresték-e és miért nem álltak be mögé... Ami pedig a másik, hogy politikai hovatartozástól függetlenül tud rájuk bárki rosszat mondani, ha akar, szerintem ez a kifogás vagy "feloldozás" már egy ideje nem működik.
Az. Politikától függetlenül meg lehetett volna említeni pár szóban. Ők is szülők, gyerekek a leg fontosabbak. Le lehetne írni miket gondolok erről az erdektelensegrol, apatiarol amit ők tanusitanak de nincs értelme.
@oekk5743Figyelj,semmi politika nem volt. Nem volt fidesz lejáratása.De azt csak el kell mondani a kormány nem tesz semmit,ez olyan dolog hogy ne fogalmazz meg kritikát? Hogy beszélj egy ilyen ugyrol ha amiatt van ügy hogy a kormány nem tesz semmit?
@@GaborMajoros-dp6qpSzerintem senki sem vergődni jár ide, csakhát ez a fene nagy passzív hozzáállás ami nem csak erre az időszakra vonatkozik, rohadtul kontraproduktív.
Az MPL címzetti része sokkal jobb, mint egy gls meg a többi összebassza a csomagod kiszállítás. Ugyanígy idővel kötelező lesz a simple fizetés is, ami szintén jobb, mint azok az adathalász megoldások, amiket olcsóságuk miatt sokan használnak. Egyáltalán nem baj, ha a webshopok egy szabályozott rendszert kötelezően kell, hogy használjanak.
Amíg nem csökken a twitch előfizető számotok, és a youtube-on elkezdenek LEiratkozni, addig nem érzikek, hogy van társadalmi felelősségetek, a nagy elérésetek miatt?
Pont arról volt szó a fél műsorban, hogy videómegosztó portálokon semmit nem jelent a fel(le)iratkozók száma. 🤣 Látom sikerült végignézni és értelmezni az elhangzottakat.
@@kristinszolnok Szerintem meg Te érted félre. Pistiék azt mondták, hogy senki nem fog fizetni azért, hogy feliratkozz bármilyen csatornára, és az egész csak adat lopás, vagy pénz lehúzás.
Lehet hogy nem vesztek feliratkozokat de ha ez így megy hogy nem számoltok be olyan dolgokról mint a pénteki tüntetés akkor veszíteni fogtok feliratkozokat
Ha így megy tovább, akkor végül az lesz h mpl postásnak kötelező lesz HH közben addig hívnia pistiéket, amíg fel nem veszik, akkor is ha nem jött csomag. :D
A facebookon van egy kis video Deák Danika készítette és a srácokat használja (kis propaganda videoként) Nos az én személyes meglátásom, hogy ha a srácok ezt engedik, hogy őket használják fel "politikai" propaganda videoban akkor már mindenki tudja, hogy miért nem voltak a pénteki tüntetésen.
Erre már tavaly is felhívtam a figyelmet, hogy visszaélnek veletek, de nem reagáltatok semmit, több platformon is és lehúzzák az embereket. A telegramosnál komolyabb dolgok is vannak és több videóssal is visszaélnek.
Mint a meleg étkeztetési utalvány helyett anno a SZÉP kártya? Nem sokra mentek vele. Az elején csak opció volt a szép kártya aztán már ott tartunk hogy kötelező arra utalni minimum 50k-t és az lett a vége hogy csak oda tudod tenni a cafeteriás pénzt.
Örülök, hogy nem beszéltetek a pénteki demonstrációról. Azt már meghallhattam a partizánon ha ismétlés kell akkor azt visszanézem. :) Aki meg a pénteki eseményekről szeretne podcastet hallgatni, nézzen partizánt, ott kompetens emberek véleményét hallgathatják meg ezzel kapcsolatban.
A youtube-os és intagram-os csalás nekem is tetszett, engem is megkerestek, kaptam 3000 Ft-ot, meg 20 usdt cripto pénzt is. Nyílván a tovább nem mentem a csalással. De az aznapi reggelit ebből a pénzből vettem meg :D
Bármit, csak GLS-t nem. Az MPL egy jó alternatíva például. Az, hogy nektek jó tapasztalatotok van a GLS-sel, ugyanolyan, minthogy másnak nagyon nincs velük. Én örültem a hírnek, hogy választható lesz majd mindenhol, mert velük sosem volt gondom, a GLS-sel állandóan, ha a munkahelyemre, ha otthonra rendelem, mindig csak a gond van velük. Bunkók, türelmetlenek, nem foglalkoznak a csomagokkal és még sorolhatnám.
MPL: Első körben megnő a forgalom ,főleg vidéken, aztán mivel annyira elfogadhatatlan lesz, kevesebb lesz rá az igény, s lecsökken az ára, és így forog körbe körbe.
Pistinek neha el kellene fogadnia, higy nem mindig van igaza...az elo tenyleg megszakadt, s nem lehettt visszalépni... Lehet szolgaltao hiba, de sok embernek leallt a, elő...s persze nekik megvan a kamerak felvetelei... Sajnos nem csinaltam printscreent...de kb 3-5 perc off volt..
Sziasztok TheVR, én és anyukám is kapott ilyen üzenetet sms-ben, hogy ezzel lehet pénzt keresni, hogy feliratkozok egy csatornára Abban a pillanatban ahogy láttam tiltottam is a számot, ahonnan jött az sms
a KKV szektor felé keményit a fogyasztóvédelem, ha nincs ott az MPL mint szállitási lehetőség akkor 6.5millió forintig lesznek büntethetők... alkalmanként
Pisti csinálj egy szavazást x-en hogy szeretne e a közönség politikát hallgatni vagy sem szerintem ez a legdemokratikusabb ( unalmasabb a hh amiota kizártátok a politikát)
A telegrammos dologrol: Próbáltam. tényleg fizetnek 20 usdt-t persze utána pénzt kérnek tőled hogy maaajd küldjenek mégtöbbet. van ebből magyar verzió is, pénzmosás az egész. csak annyi pénzt küldjetek el amit nem sajláltok. én 118000 förintot kerestem ezzel.
csakhogy picit képbe legyetek,a Telegramot használja az orosz és valamilyen szinten az ukrán közösség és a katonaság is és nem azért,mert elvágták a zsinort,mert X-en is posztolnak.Rengeteg olyan hírt lehet onnan leszedni és megtudni,amit a drága nyugati média nem közöl,mert propaganda :) S ha már közösségi platform,gondolom sokan tudjátok ott facebook sincs csak a VK.
Pistiek nagyon csinaljak hogy nincs politika. Nezzetek Putyint, valaki ellene megy annak kampec. Ez nem jatek, ezt ertsetek meg. En sem beszelnek tobb okbol sem politikarol. Pedig en is kozszereplo vagyok pedig…Itt nincs mas opcio, senki nem akar bajt maganak. peace
@@aimka321Majd vissza térhetünk erre ha már nem leszünk benne.Kiváncsi leszek a keleti szövetséges mennyire lesz barátságos.Főleg hogy Navalnijt most tették el lábáalól....
Azért milyen álszentek az emberek! Itt fröccsög mindenki de csak azért mert kiborult a csontváz a szekrényből... Eddig nem érdekelt senkit a dolog, leszarta mindenki ahogy leszarnátok ti is ha a csontváz a szekrényben marad. De kiborult és hírtelen milyen fontos lett a téma... Had kérdezzem meg tőletek eddig hol voltatok, eddig miért nem mentetek az utcára?
Bár tudom, hogy nem túlzottan a vélemények alapján szabjátok magatokat, és a tartalmaitokat, de gratulálok, hogy nem engedtetek ennek a "nem pártpolitikai tüntetésnek" a csatornátokon. Nem könnyű, ilyen hype-ról lemaradni, ilyen környezetben. Előre is kitartást, ha emiatt az álláspontotok miatt, egy komolyabb shitstorm jönne a rengeteg "egyénien gondolkodótól"!
Az, ahogy a közéleti, politikai témákat most ennyire szándékosan és látványosan kerülitek, számomra kb érdektelenné tette ezt a csatornát. A gaming nem érdekelt eddig se, a Happy Hour viszont egy tök jó napindító volt, és hellyel-közzel változatos is. Viszont az utóbbi 1 hét olyan szinten erőltetett és érdektelen volt, hogy sokszor csak végigkattintgattam a témákat, aztán 5 perc alatt lezártam az egészet.
Majd visszanézek egy hónap múlva...
kerlek ne tedd, ne tunj el egy teljes honapig. nem birnank ki,foleg igy hogy tavozasodat elore bejelentetted!
Nagyon igazad van envo teljesen egyetértek
Csokinak igaza van itt is !
És tényleg.
Amikor Jani szimpla naivitásból bedob egy politikával erősen átitatott (MPL) témát 😂 Chatet olvasó Pisti arca mindent visz 🙃
fú, ez túl durva. az mpl-es dolog csodálkozom, hogy egyáltalán feljöhetett (bár szegény Jani hozta be ugye), ami full átszőtt politikailag. Tiborcz bevásárolta magát, aztán hogy hogy nem, máris kötelező a webshop-oknak: D
Már egy jó ideje fogalmazódik bennem egy dolog. Mégpedig az, hogy rettentően csalódott vagyok. Ennyire nem foglalkozni a közélettel, mert "mivan ha ezzel nézőket vesztünk" mentalitás van jelen nálatok. Bejöttök hétfő reggel egy HH-ra és nem az az első, hogy na a pénteki megmozdulást (ami még világszinten is egyedülálló volt, hogy politikai megmozdulást hajtanak végre influenszerek egy ügy kapcsán) kicsit átbeszéljük valamilyen aspektusból. Nem hiszem el, hogy ez a néző közönséget nem érdekelte volna.
Csak egy közös ismerősötöket (Zsozeatya) megemlítenem, hogy ő is valamilyen állásfoglalást tett. Én a helyetekben elgondolkoznék ezen. Nem kell többnek látszani, nem kell politikust játszani. Csak ami körülöttünk zajlík azért arra illene reagálni. Legalább egy reggeli beszélgetős műsorban.
Pisti a mai happy hour témáin is sokat gondolkoztál?
Nem csodálom, hogy a többi tartalomgyártó számára ti vagytok az egyik legfurább csatorna,
ekkora közönséggel hogy nem vagytok képesek arra, hogy bármiféle pozitív társadalmi hatást segítsetek, legalább említés szinten. Hogy lehet ekkora nihilben élni b+
0 kockázat lett volna a pénteki társadalmi szintű összefogás mellé beállni, mert nem a politikáról szólt, ez volt benne a poén, ehhez nem kell atomfizikusnak lenned hogy megértsd. :D
Kötelező MPL kiszállítás a webshopoknak: A minielnökünk vejéhez tartozik a Magyar Posta Zrt. Van még kérdés?
Vagy..jól figyelj..vagy mert a legtöbb helyre a posta szállít. BUMM ma is tanultál valamit
🙂@@Tominho1022
@@Tominho1022Aminek állami kézben kéne lennie nem a vitya vejének oda játszani.
@@Order89Hun szerintem ellenzékiként 2002-2010 után ne nagyon akarj belemenni abba a témába, hogy minek kéne állami kézben maradnia, mert abból kb olyan jól jössz ki mint az ellenzék minden választásból.
@@arpadszabo661 Én nem az ellenzék vagyok.
Más részt meg ök nem a fél országot sajátították ki mint a fidesz.Az előző brancsot elehetett volna számoltatni érdekes mód nem történt meg.
Ez az állandó mútogatás meg terhelés a stiklikről tipik fidesz😏
Nem akarjátok megmérni, mit akar a közönség? Mindig azt mondtátok, ez az irányadó, ez az, ami erre vagy arra fordítja a hajót. Simán lehet, hogy az a közönség, akit kímélni akartok ettől, egyébként kimondottan várná, hogy a világ jelenségeire reflektáljatok!
elég furi adás volt. kedvencem a mpl es témafelvezetés közben a reakció. amugy meg mpl a tiborchoz köthető. szóval ne foglakozzatok vele nehogy abbol legeyen a gond
💰?
Hihetetlenül rossz döntés meg sem említeni egy ilyen eseményt mint a pénteki... nem kell beállni mögé, de nagyon sokan gyűltek össze, és egy komoly összeget tudtak gyűjteni a gyerekek támogatására. Elég régóta nézlek titeket de ez most csalódás...😢
Én kB 2 hete ajánlottam témát, előtte is egy párszor, de rájöttem hogy Nessaj-nál előbb kerül be bármely ajánlásom mint ide, pedig neki nincs napi műsora. Biztos van köze annak is hogy kihalt hogy nagyon kevés téma lett felhasználva és az emberek úgy vannak vele hogy ha nem látják eredményét akkor nem is fogják csinálni.
Én is vártam volna valamiféle megszólalást a Pénteki eseményekkel kapcsolatban, tekintve arra, hogy Pisti és Balázs is apukák és mint a gyerekük érdekeit szem elött tartva mi a véleményük.. Szerintem senki nem bélyegezte volna meg őket semmivel ha a saját véleményüket elmondják, de őszintén már meg sem lepődök, lassan annyira meg van szűrve is ez a kötetlen reggeli műsor, hogy minden tabu, majd csak origo rém híreket lehet olvasni és parodizálni ameddig valaki a kommenelők közül mást mert beírni a chatre és akkor nagy duzzogva témát váltunk.
Találsz elég csatornát, aki beszél róla. Komolyan,meddig nyomjátok ezt a szart?
@@Tominho1022ameddig kell. Zavar? : )
@@w12266 igazi árnyék támogató vagy akkor
@@Tominho1022 csak azokat a csatornákat meg kell találni és sokan ugye nem is keresik azokat (amivel nincs is gond egyáltalán), így vannak akik nem igen hallanak róla, nem tudják/értik, hogy ez mi is volt, miről szólt... ezért ki lehetett volna térni erre 5 percre, megemlíteni az egészet és lehet tovább menni...
@@MartincsekZsolt ez nem egy híradó. Azért van Tv, netes híroldalak. Még úgy tudom, külföldön is írtak róla
Megosztó lesz amit írok, de ez van, vállalom. Számítottam erre a reakcióra, de valahogy reméltem hogy csalódnom kell. De hogy még említés szinten se foglalkoztatok a pénteken történt megmozdulással, az egyszerűen csak szomorú. Hiszen ahogy minden szervező elmondta, ez nem politikai megmozdulás volt, hiszen jobb/baloldali közös ügye kellene legyen a gyermekek sorsa.
az a megosztó inkább, hogy ők némák. ez is egy állásfoglalás
Jó sok passzív agresszív ember van itt. Feltételezve hogy jó szándékúak vagytok elmondom nektek: bejelentették a srácok, hogy semmilyen(!) politikával kapcsolatos témát nem vállalnak be, mert nem lehet az interneten értelmesen beszélgetni róla anélkül, hogy címkét ragasztanának rád.
Akkor hol volt a bal oldal a gyermekvédelmi törvénynél, a pedofil TikTok tanárnál. Sajnos mindegyik oldal megválogatja a saját ügyét.
@@Tominho1022 Tájékozodj jobban.
@@Order89Hun Neked is
Politikáról nem beszéltek, kivéve pl az USA elnökválasztásról, arról Pisti hosszú perceket okoskodik, ahhoz bezzeg ért.Jaj várj arról azért beszél, mert hallotta a Joe Rogan podcastban és lehet okoskodni róla, mint ha az ő saját véleménye lenne. Nem értem ezt a buborék rendszert egyre jobban...
A kül- ill. belpolitika teljesen mást tészta.
@@hundozer12 Hmm vajon melyik érinti őket jobban? Melyikről lenne érdemesebb beszélni
@@chrise229 Az emberek többségét az amcsik dolgai kevésbé érdekli, a hazai politikához mindenkinek van valamilyen kötődése. A hazai politika boncolgatása csak lavinát indítana el, mivel sokaknál nincs olyan, hogy független álláspont.
@@hundozer12 miért lenne más? nem az van, hogy semmiféle politikáról nem beszélnek? Én teljesen megértem őket, hogy miért nem szólalnak meg politikai témákról, DE az előző években nagyon sok részben beszéltek közéleti/politikai témáról. Ennek következményeként nem értem, hogy csak sima közéleti témát miért nem említenek meg csak 2 percben. Ezért nem értem a részükről ezt a dolgot. Mert ha tényleg politika és közéletmentesek akarnak maradni akkor tényleg legyenek azok.
@@hundozer12 ha nem beszélnek róla az is lavinát okoz és ugyan úgy be skatujázzák magukat. Tökmindegy mit csinálnak ugyan az lesz a végeredmény.
ajánlom nektek a fókuszcsoport: Eleged van már a politikából? adását.
nagyon tanulságos.
"Vétkesek közt cinkos, aki néma." (Babits Mihály) 😔
Fel is emeljük a szavunkat ukrajna agyhalott támogatása ellen pl. 👍
Srácok én csalódtam tegnap :( maximálisan megértettem és ki is álltam értetek más csatornákon, hogy ti miért nem politizáltok, de az, hogy egy politikamentes, békés demonstrációról, ami 150 ezer embert hívott utcára és nemzetközi szinten is téma, arról egy kurva szót sem ejtetek az számomra elképesztő csalódás. Főleg hogy Pistinek gyereke is van. :/
(de bezzeg az mpl-es hír, vagy deákdanis propagandaszarság az belefér.. Nem értem én ezt)
Ritkán nézek videókba a TheVR-es srácoknál (most épp igen), de nekem az jön le, hogy eléggé súlytalanul reagálnak le témákat és erős véleményeket nem fogalmaznak meg. Itt inkább az lehet a háttérben, hogy a szponzorok nem szeretik, ha megosztó témákba beleáll egy youtuber, mint pl. a politika. Ezzel megosztanák a saját közönségüket és esne a nézettségük, míg a tüntetést szervező influenszerek eleve olyan közönségből építették fel a követőtáborukat, akik ezekre a témákra rezonálnak, náluk éppen az viszi a nézettséget. Deák Danis videót ma reggel láttam, ott szerintem csak maguktól vágtak be TheVR-os videórészletet és nem hiszem, hogy volt kooperáció. Az, hogy a Megafon bevág valakit, egyáltalán nem jelenti azt, hogy egy követ fújnak, sőt lehet így akarják elijeszteni a kormányt érintő témáktól.
A pénteki tüntetésre inkább a "pártpolitika mentes" a megfelelőbb kifejezés, hiszen egy ilyen közéleti téma nem lehet politikamentes.
@@norberto3142 egy szóval sem mondtam hogy kooperáció lett volna.. Nem is gondolom ezt. Lehet, hogy a szponzorok miatt hallgatnak, de ez nekem akkor sem magyarázat arra hogy hogy van az, hogy deákdani meg a propaganda videók anyázása (amúgy jogosan) mehet, de az nem fér bele hogy 3 mondatban reflektáljanak a péntekre és csak annyit mondjanak pl hogy tök jó hogy ilyen sok ember kint volt és hogy kulturált volt a tömeg.
@@szilviahorvath4276 én meg nem mondtam, hogy kooperációt feltételeznél :) Deák Danival kapcsolatban közvetlen magukat, a saját brandjüket védték, a tüntetéssel kapcsolatban meg nem találgatok, hogy mi lehet véleményük, korábban már tippeltem. Persze, meg lehetett volna közelíteni úgy is, hogy állítólag a világon elsőként hoztak össze influenszerek tüntetést, amivel nem folytak volna bele jobban a politikába, mint az MPL-nél, de ez van.
Szeretlek titeket de ez kicsi felháborító
Pénteken 150.000 ember vonult utcára ha ez nem hír akkor mi...
Teljesen egyet értek...mindig azt mondják a srácok, hogy no politikai téma, mert beskatulyázzák őket egyik/másik oldalra egy-egy kikapott mondat alapján. Véleményem szerint ez most inkább közéleti dolog volt (elég nagy volumenű finoman fogalmazva), amit igazán meg lehetett volna említeni, elmondják mi a véleményük esetleg őket is megkeresték-e és miért nem álltak be mögé... Ami pedig a másik, hogy politikai hovatartozástól függetlenül tud rájuk bárki rosszat mondani, ha akar, szerintem ez a kifogás vagy "feloldozás" már egy ideje nem működik.
Lassan már 1 millió...😂
Az. Politikától függetlenül meg lehetett volna említeni pár szóban. Ők is szülők, gyerekek a leg fontosabbak. Le lehetne írni miket gondolok erről az erdektelensegrol, apatiarol amit ők tanusitanak de nincs értelme.
@oekk5743Figyelj,semmi politika nem volt. Nem volt fidesz lejáratása.De azt csak el kell mondani a kormány nem tesz semmit,ez olyan dolog hogy ne fogalmazz meg kritikát? Hogy beszélj egy ilyen ugyrol ha amiatt van ügy hogy a kormány nem tesz semmit?
@@matyioeVétkesek közt cinkos aki néma
Azért nem beszéltetek róla mert állami szponzoraitok vannak?
Különben már nem értem a sunnyogást.....
Szerintem a héten tegyél lottót mindenképpen 😎😇
@@shadowdoom6477 Már tettem😄
@@Order89Hun Királyság 😁
Remélem Pisti ma is megköszöni X-en a sok műsor alatti visszajelzést... Hogy nem állnak bele az egy dolog, de a követőin gúnyolódni nagyon gáz 😕
Akiken gúnyolódik azok megérdemlik
A pénteki tüntetés belefér abba a heti 5 óra happy hour adásidőbe majd valamikor?
Minek?
Szerintük minden rendben van.
Nem látnak a narancs ködtől 🥶🥶🥶
fura hogy nem beszéltek róla. világsajtóban is nagyot ment.
@@shadowdoom6477 mert van rajtuk sapka
@@jimspock2366 megint te vagy, fáradt 😴
Most ez a nagy hallgatás rátok égett...
Hol?
Türelem... Ha nem tesznek semmit, te magad is látni fogod.
@@DinnyeFarago remélem eltűntök ti akik nem szórakozni jártok a csatornára hanem vergődni...
@@GaborMajoros-dp6qpSzerintem senki sem vergődni jár ide, csakhát ez a fene nagy passzív hozzáállás ami nem csak erre az időszakra vonatkozik, rohadtul kontraproduktív.
@@GaborMajoros-dp6qp nyugodj meg... A te szorakozásodat nem akarja elvenni senki sem.
Jani éppen Drax-et játszik 😂😂😂
Az MPL-el nekem soha nem volt gondom még tök gyorsan és sértetlenül kaptam meg mindig mindent amikor ők hoztak.
Az MPL címzetti része sokkal jobb, mint egy gls meg a többi összebassza a csomagod kiszállítás. Ugyanígy idővel kötelező lesz a simple fizetés is, ami szintén jobb, mint azok az adathalász megoldások, amiket olcsóságuk miatt sokan használnak. Egyáltalán nem baj, ha a webshopok egy szabályozott rendszert kötelezően kell, hogy használjanak.
Jók vagytok még mindig srácok,nekem személy szerint nincs bajom az MPL-el,itt mindig normálisan működik és rendesen szállítanak.
Amíg nem csökken a twitch előfizető számotok, és a youtube-on elkezdenek LEiratkozni, addig nem érzikek, hogy van társadalmi felelősségetek, a nagy elérésetek miatt?
Zsarolás. Szép. Nem, mintha a többség emiatt leiratkozna..
És azért mert nagy az elérésük miért kéne nekik társadalmi felelősséget vállalni ?
Pont arról volt szó a fél műsorban, hogy videómegosztó portálokon semmit nem jelent a fel(le)iratkozók száma. 🤣
Látom sikerült végignézni és értelmezni az elhangzottakat.
@@kristinszolnok Szerintem meg Te érted félre. Pistiék azt mondták, hogy senki nem fog fizetni azért, hogy feliratkozz bármilyen csatornára, és az egész csak adat lopás, vagy pénz lehúzás.
Lehet hogy nem vesztek feliratkozokat de ha ez így megy hogy nem számoltok be olyan dolgokról mint a pénteki tüntetés akkor veszíteni fogtok feliratkozokat
Az tuti, nem hiszem el hogy nem olvasták elözö happy hour alatt a felháborodott kommenteket...
🤣 oké legalább nyugodtabb lesz a chat
Nem mindenki akar politizálni és az továbbra sem tüntetés volt csak megmozdulás olyan NINCS hogy békés tüntetés,ezt a franciák tudják a legjobban xd
@@Tominho1022 Jól van tudjuk te szereted ami van. Ne hangoztasd ennyire....
@@Order89Hun hátha tanultok is valamit
Ha így megy tovább, akkor végül az lesz h mpl postásnak kötelező lesz HH közben addig hívnia pistiéket, amíg fel nem veszik, akkor is ha nem jött csomag. :D
A facebookon van egy kis video Deák Danika készítette és a srácokat használja (kis propaganda videoként) Nos az én személyes meglátásom, hogy ha a srácok ezt engedik, hogy őket használják fel "politikai" propaganda videoban akkor már mindenki tudja, hogy miért nem voltak a pénteki tüntetésen.
Ez szomorú,de tényleg
Én személy szerint támogatom ezt az MPL-es dolgot, sok helyen (főleg vidéki falvakban) a Postán kívül nincs más átvételi pont.
Fityesz kézben van azért nincs más.
Nncs mindenütt Posta, épp novemberben szüntették meg nálunk a napi 1 órában, helyben történő levélátvételt, csekkbefizetést is. -
@@mariamajor55 De ahol van, ott csak az van.
Én hollandiába járok egyetemre és azért hollandiát választottam mert itt legális🤣
10:00 kb hasonlót cringeltünk mi is egyszerű halandók, mikor ti "pankrátornak" álltatok.. :)
Postán ott maradhat a csomag és érte tud menni az ember főleg ha a faluban van .ha véletlenül pont nem vagyok otthon mikor jön a futár
Erre már tavaly is felhívtam a figyelmet, hogy visszaélnek veletek, de nem reagáltatok semmit, több platformon is és lehúzzák az embereket. A telegramosnál komolyabb dolgok is vannak és több videóssal is visszaélnek.
Az uniónak be kell jelenteni, ez a piac befolyásolása.
Mint a meleg étkeztetési utalvány helyett anno a SZÉP kártya? Nem sokra mentek vele.
Az elején csak opció volt a szép kártya aztán már ott tartunk hogy kötelező arra utalni minimum 50k-t és az lett a vége hogy csak oda tudod tenni a cafeteriás pénzt.
Elszomorító, hogy a péntekről nem esett még mindig szó😢
Miért, van bármi értelme? Őszintén!
2026-ban is újra lesz választva a fidesz, és 30-ban is.
Bármit csinálhatnak ebben az országban...
Örülök, hogy nem beszéltetek a pénteki demonstrációról. Azt már meghallhattam a partizánon ha ismétlés kell akkor azt visszanézem. :)
Aki meg a pénteki eseményekről szeretne podcastet hallgatni, nézzen partizánt, ott kompetens emberek véleményét hallgathatják meg ezzel kapcsolatban.
Ennyi. Nem is értem miért itt keresik ezt. Tudható hogy nem politizálnak. Direkt.
A youtube-os és intagram-os csalás nekem is tetszett, engem is megkerestek, kaptam 3000 Ft-ot, meg 20 usdt cripto pénzt is. Nyílván a tovább nem mentem a csalással. De az aznapi reggelit ebből a pénzből vettem meg :D
a "cuccok" majd még jók lesznek Nőnapra is ám :) !
Kitartást srácok, nagyon szórakoztató jelenleg a kommentek között olvasni a sok nyavalygást, zseniális :D
Igazi műsor
Jah én is jól szórakoztam, bírom hogy mindenkinek sír a szája mint a fürdős.... 😂
Vicc kategória egy némely ember, hogy ezen mennyit tudnak vergődni😂
Bármit, csak GLS-t nem. Az MPL egy jó alternatíva például. Az, hogy nektek jó tapasztalatotok van a GLS-sel, ugyanolyan, minthogy másnak nagyon nincs velük. Én örültem a hírnek, hogy választható lesz majd mindenhol, mert velük sosem volt gondom, a GLS-sel állandóan, ha a munkahelyemre, ha otthonra rendelem, mindig csak a gond van velük. Bunkók, türelmetlenek, nem foglalkoznak a csomagokkal és még sorolhatnám.
MPL: Első körben megnő a forgalom ,főleg vidéken, aztán mivel annyira elfogadhatatlan lesz, kevesebb lesz rá az igény, s lecsökken az ára, és így forog körbe körbe.
Pistinek neha el kellene fogadnia, higy nem mindig van igaza...az elo tenyleg megszakadt, s nem lehettt visszalépni... Lehet szolgaltao hiba, de sok embernek leallt a, elő...s persze nekik megvan a kamerak felvetelei... Sajnos nem csinaltam printscreent...de kb 3-5 perc off volt..
Nessaj kint volt a tuntetesen ❤
Sziasztok TheVR, én és anyukám is kapott ilyen üzenetet sms-ben, hogy ezzel lehet pénzt keresni, hogy feliratkozok egy csatornára
Abban a pillanatban ahogy láttam tiltottam is a számot, ahonnan jött az sms
a KKV szektor felé keményit a fogyasztóvédelem, ha nincs ott az MPL mint szállitási lehetőség akkor 6.5millió forintig lesznek büntethetők... alkalmanként
Pisti csinálj egy szavazást x-en hogy szeretne e a közönség politikát hallgatni vagy sem szerintem ez a legdemokratikusabb
( unalmasabb a hh amiota kizártátok a politikát)
Deák Daniellának készítsetek valamit plíz 😅
Mi volt ez a technikai hiba, majd beszartam
kár, hogy kivan vágva a telegrammos rész :D pedig nagy igazság volt élőben
Mi maradt ki? 🙂
A telegrammos dologrol: Próbáltam. tényleg fizetnek 20 usdt-t persze utána pénzt kérnek tőled hogy maaajd küldjenek mégtöbbet. van ebből magyar verzió is, pénzmosás az egész. csak annyi pénzt küldjetek el amit nem sajláltok. én 118000 förintot kerestem ezzel.
18:50 OK lehet a cél kiválasztásában...
MPL mérföldekkel jobb mint a GLS, aki sosem ér rá kihozni pont akkor mikor ráérek én.
Én volt már olyan is hogy kerestem olyan webshopot ahol nem csak mpl volt annyira nem szeretem őket. Az utolsó utáni választás nálam.
csakhogy picit képbe legyetek,a Telegramot használja az orosz és valamilyen szinten az ukrán közösség és a katonaság is és nem azért,mert elvágták a zsinort,mert X-en is posztolnak.Rengeteg olyan hírt lehet onnan leszedni és megtudni,amit a drága nyugati média nem közöl,mert propaganda :) S ha már közösségi platform,gondolom sokan tudjátok ott facebook sincs csak a VK.
Köszi
Jani a befektető 🤑
30:54 amúgy nem ment a stream mert mikor be estem 12 percet írt a twitch hogy azóta megy 20 percnél már mindenki köszönt mondom wtf ?
jani micsoda spawn
Pistiek nagyon csinaljak hogy nincs politika. Nezzetek Putyint, valaki ellene megy annak kampec. Ez nem jatek, ezt ertsetek meg. En sem beszelnek tobb okbol sem politikarol. Pedig en is kozszereplo vagyok pedig…Itt nincs mas opcio, senki nem akar bajt maganak. peace
Ember ez nem a Balkán.... Láttad Magyar Péter nyilatkozatát?! Vagy MárkyZay-et mikor Gyurcsány - ekat befujta? Kinyirtak? Nem! Miről beszélünk....
@@shadowdoom6477 Haladunk.Főleg ha a puhos
Kivezeti az országot az EU-ból.
@@Order89Hun EU egy csődtömeg..
@@aimka321Majd vissza térhetünk erre ha már nem leszünk benne.Kiváncsi leszek a keleti szövetséges mennyire lesz barátságos.Főleg hogy Navalnijt most tették el lábáalól....
NEMIGAZ!! A banános Pisti 63 ezer likeos poszt lett, míg Fahéjos 38 :D
Srácok, szerintem kommenteket ne olvassatok. Jobban jártok! (Néha attól tartok az értetlen emberek miatt fogjátok abba hagyni a Happy Hourt🥺)
jani ittvan csak láthatatlan 😂
Halo
Mi az a vod nezok?
Aki videó formában vissza nézi.Mint itt.
@@Order89Hun ahhh koszi! Tobb helyen hallottam mar azthittem olyan mint a twich vagy ilyesmi :D
Video On Demand ennek a rövidítése a vod.
Azért milyen álszentek az emberek!
Itt fröccsög mindenki de csak azért mert kiborult a csontváz a szekrényből...
Eddig nem érdekelt senkit a dolog, leszarta mindenki ahogy leszarnátok ti is ha a csontváz a szekrényben marad.
De kiborult és hírtelen milyen fontos lett a téma...
Had kérdezzem meg tőletek eddig hol voltatok, eddig miért nem mentetek az utcára?
Mert eddig el volt tusolva azért.....
@@Order89Hun
Micsoda?
Az hogy ez egy létező probléma amit már rég meg kellett volna oldani...
@@Istokvajk A jelenlegi ügy, hogy állami szinten tusolnak ilyen ügyeket.
@@Order89Hun
Ez az egy amiről tudunk...
A többi?
@@Istokvajk Ezért is volt a tüntetés hogy nelehessen ezeket megtenni.
Bár tudom, hogy nem túlzottan a vélemények alapján szabjátok magatokat, és a tartalmaitokat, de gratulálok, hogy nem engedtetek ennek a "nem pártpolitikai tüntetésnek" a csatornátokon. Nem könnyű, ilyen hype-ról lemaradni, ilyen környezetben.
Előre is kitartást, ha emiatt az álláspontotok miatt, egy komolyabb shitstorm jönne a rengeteg "egyénien gondolkodótól"!
Mennyien visítanak itt a tüntikéről😂😂😂
Jolvan mazsola pakold be a matek fuzeted, holnap suli....
@@shadowdoom6477 visíts😂😂😂😂
@@newpest hurkapálcikát se felejtsd el
@@benedek00 visítsááá😂
Fityeszes kis káderke.
Vissza iratkoztam a csatornára, "twitch"-re is. Csak hogy a nagyon függetlenek és objektívek, akik legújabban gyerekvédők is, pukkadjanak meg.
Jól kibasztal velük :D gondolom a gyerekvédelmes gyűjtésre egy vasat nem adtál, mi? Igazi példakép lehetsz
nyugodj le hógolyó ha nem küldesz nekik pénzt le se szharnak. ;)
@@garaipeter2 Nem adakozom álcivileknek. (...nincsenek rászorulva) Rendszeresen adakozom a valódi civileknek.
@@kepius szóval szerinted nem hajléktalan rászorulóknak gyűjtöttek? Higgy amit akarsz….
@@garaipeter2 Ezt teszem, köszönöm.
Nasz Dani se beszélt a tüntetésről..😂😂😂😂a gyerekeket ott se érdekli ez a téma....meg itt se!