En a konyvben szereplo Berta unokaja vagyok. Isten nyugtassa Ali nenit es Mamat is, biztosan egyutt vannak ott, ahol minden szebb es jobb, mint nekunk itt.
Milyen fantasztikus érzés lehet, hogy ezt hallhatod, mintha a mamád ott állna melletted és most történne az egész, szerencsés vagy, hogy ezt átélheted. Meg, hogy ismerhetted Alainet, annyira kedves és szimpatikus hölgy számomra.
Csodálatos embernek tartom és tartottam,sokat tanultam róla és mélységesen meghat az a fantasztikus érzékenység,amivel az emberek az elesett emberek felé fordult.És példaképnek állítom ahogy az életét élte,a boldogságát,a fájdalmát és a betegségeit elviselte.Minden tiszteletem az övé.❤️
Csodálatos ember Polcz Alen! A dolgok olyan természetesek,ahogy olvasom,vagy hallgatom.Sajnos sokat ront az élvezeten a percenkénti reklám!!! Képtelenség elmélyülni benne,pedig azért íródott
Sajnos nagyon igaz, eljön az ideje az öregségnek is a sok nehézséggel eggyütt. Hiába igyekszünk felkészülni, elfogadni, mindig van valami, ami közbe jön és meglepődünk. Nagyon szépen köszönöm a feltöltést.
fantasztikus, hogy ez a sokkal idősebb nő ugyanazokat a tapasztalatokat, történéseket, érzéseket, gondolatokat írja le, amiket már én is érzem, pedig jóval fiatalabb vagyok. Igaz, én már 40 évesen is azt mondtam, mikor valaki megkérdezte, hány éves vagyok: száz, mondom. Annyi rossz van mögöttem, hogy elfáradtam. Még mindig élek, vannak is új dolgaim, mert máshogy nem lehet élni, csak kisebb tervekkel (vagy nagyobbakkal is akár), csak új feladatokkal, élményekkel lehet élni, különben vége. Az ember nem zárkózhat be a szobába, mert napról napra jobban tapasztalja, hogy bizony, öregszik. Mert még annyi mindent csinálni szeretne, amihez eddig nem jutott hozzá. - És persze, épp most mondta ki az én hitvallásomat is: éltem, de nem mindegy, hogyan éltem, mit éltem meg már eddig is.
hát mit csináljon az az "öreg", aki még életkorban majd két évtizeddel fiatalabban ugyanezeket tapasztalja? néha már röhögnöm kell magamon, már megint nem tudom, miért mentem ki a konyhába, szobába, miért nézem el a menetrendet stb.... 🙂Közben pedig, mint például ma is, négy helyre mentem el minden tévedés nélkül? csak a Nyugati pályaudvart kevertem össze a Keletivel - de miért? én úgy emlékeztem, oda kell mennem a könyvért, amit megrendeltem. Mi lesz később? Huszonhét évvel fiatalabb lányom azt mondja: ne izgulj, anyu, én is mindent elfelejtek. A két évvel kisebb lányom ugyanezt mondta, de már legalább tíz éve. Hiába, túl sok információ jön be másodpercenként. Ha ezt nem akarom, kikapcsolom a rádiót, a youtube-ot, nem megyek a Facebookra, nem megyek ki az utcára, csak leülök és egyvégtében megcsinálom, amit elkezdtem.🙂
Azt gondolom, hogy a belső világodon is múlik, mit hogyan élsz át, még, s hogyan dolgozom fel, emlékszel rá, azt hogyan tudod megosztani szeretteiddel másokkal.... Nekem az 56 év alatt csak pár komoly halál jött keményen és váratlanul, de nekem sikerült "könnyen" elfogadnom ,s az életben csak igen rövid ideig tudtam bármit is fájdalomként vagy nagy kínként megélni. Az emlékek főleg a rossz emlékek pedig inkább építettek nálam, mint rombolták volna. Így egy nehéz, de boldog életet mondhatok magamnak. Az biztos, hogy az állandó fájdalmak, amik vannak a menopausa után rendesen elvesznek az energiából. De, teszek ellene S újra és újra építem magam. De, ez is rajtam múlik. ( Nagyrészben biztos) ❤❤❤Tehát kívánom, hogy mindenki találja meg ezt a boldog lelki( fizikai) lehetőséget a saját életébe❤❤ ❤
Köszönöm a feltöltését,csodálatos volt!
En a konyvben szereplo Berta unokaja vagyok. Isten nyugtassa Ali nenit es Mamat is, biztosan egyutt vannak ott, ahol minden szebb es jobb, mint nekunk itt.
További hangoskönyvek, novellák és versek lelőhelye: parkereso-prozak.blogspot.com :)
Milyen fantasztikus érzés lehet, hogy ezt hallhatod, mintha a mamád ott állna melletted és most történne az egész, szerencsés vagy, hogy ezt átélheted. Meg, hogy ismerhetted Alainet, annyira kedves és szimpatikus hölgy számomra.
Csodálatos embernek tartom és tartottam,sokat tanultam róla és mélységesen meghat az a fantasztikus érzékenység,amivel az emberek az elesett emberek felé fordult.És példaképnek állítom ahogy az életét élte,a boldogságát,a fájdalmát és a betegségeit elviselte.Minden tiszteletem az övé.❤️
Csodálatos ember Polcz Alen! A dolgok olyan természetesek,ahogy olvasom,vagy hallgatom.Sajnos sokat ront az élvezeten a percenkénti reklám!!! Képtelenség elmélyülni benne,pedig azért íródott
Sajnos nagyon igaz, eljön az ideje az öregségnek is a sok nehézséggel eggyütt.
Hiába igyekszünk felkészülni, elfogadni, mindig van valami, ami közbe jön és meglepődünk.
Nagyon szépen köszönöm a feltöltést.
Minden szava igaz. Ez az öregség. Örülök hogy hallhattam. Jó lett volna ismerni. Nagyon jó ember lehetett. Nyugodjon békében.
Köszönöm a feltöltést, az különösen élvezetes, hogy az írónő saját hangján szólal meg a könyv....
fantasztikus, hogy ez a sokkal idősebb nő ugyanazokat a tapasztalatokat, történéseket, érzéseket, gondolatokat írja le, amiket már én is érzem, pedig jóval fiatalabb vagyok. Igaz, én már 40 évesen is azt mondtam, mikor valaki megkérdezte, hány éves vagyok: száz, mondom. Annyi rossz van mögöttem, hogy elfáradtam. Még mindig élek, vannak is új dolgaim, mert máshogy nem lehet élni, csak kisebb tervekkel (vagy nagyobbakkal is akár), csak új feladatokkal, élményekkel lehet élni, különben vége. Az ember nem zárkózhat be a szobába, mert napról napra jobban tapasztalja, hogy bizony, öregszik. Mert még annyi mindent csinálni szeretne, amihez eddig nem jutott hozzá. - És persze, épp most mondta ki az én hitvallásomat is: éltem, de nem mindegy, hogyan éltem, mit éltem meg már eddig is.
Köszönöm hogy meghallgathattam! Milyen igaz minden szava....
Lenyűgöző minden egyes szava, egy csoda ez a nő! Mintha egy szobában ülnénk és hozzám beszélne. Ő örökké fog élni!
csodálatos volt, köszönöm, öregkori derű, sokat ad nekünk
Örülök, hogy tetszett. További hangoskönyvek, novellák és versek lelőhelye: parkereso-prozak.blogspot.com :)
Köszönöm, hogy meghallgathattam. 🙏
Igen ezzel én is így vagyok, csak nevű ilyen szimpatikus, mint az írónő. Köszönöm szépen a nagyszerű felolvasás 💓💓💓
Mennyire szép és igaz !
További hangoskönyvek, novellák és versek lelőhelye: parkereso-prozak.blogspot.com :)
hát mit csináljon az az "öreg", aki még életkorban majd két évtizeddel fiatalabban ugyanezeket tapasztalja? néha már röhögnöm kell magamon, már megint nem tudom, miért mentem ki a konyhába, szobába, miért nézem el a menetrendet stb.... 🙂Közben pedig, mint például ma is, négy helyre mentem el minden tévedés nélkül? csak a Nyugati pályaudvart kevertem össze a Keletivel - de miért? én úgy emlékeztem, oda kell mennem a könyvért, amit megrendeltem. Mi lesz később? Huszonhét évvel fiatalabb lányom azt mondja: ne izgulj, anyu, én is mindent elfelejtek. A két évvel kisebb lányom ugyanezt mondta, de már legalább tíz éve. Hiába, túl sok információ jön be másodpercenként. Ha ezt nem akarom, kikapcsolom a rádiót, a youtube-ot, nem megyek a Facebookra, nem megyek ki az utcára, csak leülök és egyvégtében megcsinálom, amit elkezdtem.🙂
Imádom!
Köszönöm szépen!❤
Az élet élet .... .. mind igaz amít ő mondott .
Örülök, hogy tetszett. További hangoskönyvek, novellák és versek lelőhelye: parkereso-prozak.blogspot.com :)
Köszönöm szépen a feltöltést!
Ki a felolvasó? A szerző?
Polcz Alaine a szerző is és a felolvasó is.
@@annameszoly6854jaj de jó😂!
Nem is öreg a hangja
Azt gondolom, hogy a belső világodon is múlik, mit hogyan élsz át, még, s hogyan dolgozom fel, emlékszel rá, azt hogyan tudod megosztani szeretteiddel másokkal.... Nekem az 56 év alatt csak pár komoly halál jött keményen és váratlanul, de nekem sikerült "könnyen" elfogadnom ,s az életben csak igen rövid ideig tudtam bármit is fájdalomként vagy nagy kínként megélni. Az emlékek főleg a rossz emlékek pedig inkább építettek nálam, mint rombolták volna. Így egy nehéz, de boldog életet mondhatok magamnak.
Az biztos, hogy az állandó fájdalmak, amik vannak a menopausa után rendesen elvesznek az energiából. De, teszek ellene S újra és újra építem magam. De, ez is rajtam múlik. ( Nagyrészben biztos)
❤❤❤Tehát kívánom, hogy mindenki találja meg ezt a boldog lelki( fizikai) lehetőséget a saját életébe❤❤ ❤
Szomorú és nem ide illő a Kedves ....stb. szöveg párkeresés Megalázó ,Polcz Alainehez nem méltó ! Ez a mocsok mai "aló világ " !!!
m
Teljesen igaza van! Több hangoskönyvnél ott van ez a szöveg, nagyon zavaró és visszatetsző, nem odaillő.
@@Caligulla48Engem nem zavar, mert.jó tartalmakat tesz fel.Nem kell elolvasni a saját szövegét.
L? O