Hatalmas rejtélyek a világból, amiket már megoldott az emberiség

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 31 июл 2018
  • Támogass minket Patreonon menő jutalmakért cserébe: / tizeslista
    Szerintetek mi a legnagyobb rejtély a világon, amit még nem fejtett meg az emberiség? Nos az biztos nincs benne a videóban, mert ma csak megoldott furcsaságokról beszélünk!
    10 - A Tasmán tigris kihalása
    Az utolsó Tasmán tigris 1936-ban hunyt el fogságban. Az ausztrál kontinensről való kihalásukat minden bizonnyal az ember által behurcolt kutya elvadult változata, a dingó okozta: a két faj között élet-halál alakult ki, mivel azonos erőforrásokért küzdöttek. A Tasmán tigrisek utolsó menedéke így Tasmania szigete lett, ahol nem éltek dingók, de itt is utolérte őket a vég.
    9 - A véres Vízesés titka
    1911-ben a földrajztudós Thomas Griffith Taylor egy érdekes történettel állt elő, mely szerint a Kelet-Antarktiszi Taylor gleccserből vörös vízesés folyik ki, amit a színe miatt találóan „Véres Vízesésnek” nevezett el.
    8 - Hogy épültek a Piramisok
    Hogyan voltak képesek az egyiptomiak több ezer évvel ezelőtt minden technikai segítség nélkül megépíteni a piramisokat? A válaszra nem is olyan régen, 2014-ben derült fény, hála az Amszterdami egyetem fizikusainak.
    7 - A maják eltűnése
    Az emberi történelem egyik legjelentősebb társadalmi bukása a majáké. Mind tudjuk, hogy a maja civilizáció nagyon fejlett volt, de ez még nem is igazán kifejező. A történészek szerint a maja civilizáció évszázadokkal meghaladta a korát. De akkor mi történhetett, hogy egyik pillanatról a másikra elhagyták a fejlett városaikat és a közép-amerikai dzsungelbe menekültek?
    6 - A föld óceánjainak eredete
    A földünk felszínének kb. 70 százalékát víz borítja, ennek ellenére a tudósok úgy vélik, hogy a föld szárazon keletkezett. De hát akkor, hogy került víz a földre? Úgy hiszik, hogy a különböző aszteroidák és vizet tartalmazó üstökösök hozhatták ide, amikor becsapódtak a földbe, de a geológus, Horst Marschall szerint a becsapódás során már rég elpárolgott volna a víz. Na de akkor mi is az igazság?
    5 - Miért csíkos a zebra?
    Hogy miért is csíkosak a zebrák? Rengeteg elmélet létezik, de csak hogy egy párat említsek: egyesek szerint ez egy álca, hogy összezavarják a rájuk vadászó ragadozókat, míg mások szerint ez szabályozza a testhőmérsékletüket, vagy éppen ez alapján választanak párt maguknak.
    4 - Hogyan keletkeznek a felszín alatti hullámok?
    A víz alatti hullámokat más néven belső hullámoknak is nevezzük, már csak azért is, mivel ezek a víz felszín alatt helyezkednek el, vagyis nem láthatjuk őket. Az eddigi legnagyobb ilyen hullám a Luzon-szorosban volt megfigyelhető, a magassága elérte a 170 métert, de csupán néhány cm/s -os sebességgel mozgott.
    3 - Az éneklő homok dűnék
    Sok minden „énekelhet”, de azt azért még ti se gondoltátok volna szerintem, hogy a homokdűnék is képesek rá. Nem is 1-2, hanem 35 olyan dűnét ismerünk, amelyek olyan hangot adnak ki, mint egy halk cselló nyikorgása.
    2 - Hogyan maradnak a zsiráfok állva a vékony lábaikon?
    A zsiráfok akár 1 tonnát is nyomhatnak, de akkor hogyan képesek megállni a pálcika vastagságú lábaikon?
    1 - A Death Valley vitorlázó kövei
    1940-től egészen a mai napig a Death Valley nemzeti parkban lévő Racetrack Playa egy kiszáradt tó meder, ami nem éppen átlagos. De miért is olyan különleges? Csupán azért, mert Vitorlázó kövek vannak benne, amik előfordulása között akár évek vagy évtizedek is eltelhetnek. Több száz ilyen kő egyik „pillanatról” a másikra elvándorol, párhuzamos nyomokat hagyva maguk után a kiszáradt sárban.
    Instán is fent vagyunk: / tizeslista
    Tízes lista Facebook: / tizeslista
    Intro zene: Bensound Funky element
    Outro zene: Cold Funk - Funkorama by Kevin MacLeod is licensed under a Creative Commons Attribution license (creativecommons.org/licenses/...)
  • НаукаНаука

Комментарии • 347

  • @geliattilajames9497
    @geliattilajames9497 6 лет назад +190

    Kheopsz piramis epitesehez 25-80 tonna granit kovet hasznaltak amit 800km tavolsagrol vittek es kozel 150m magas.Az en nagymamam meg salakmotoros.

    • @sociophobicundead
      @sociophobicundead 6 лет назад +14

      Számomra is légbölkapott.

    • @lukeglanton4901
      @lukeglanton4901 6 лет назад +52

      Pontosan! Mert csak az olyan apróságokat felejtik ki az ilyen megmagyarázatokból mindig, hogy hogy a bánatba vittek oda annyi követ mikor a száz kilométerekre van a lelőhely, meg hogyan csiszolták miliméter pontossággal a hatalmas kődarabokat az akkori eszközökkel, meg miért egy csillagképhez igazodnak a gizai piramisok ahonnan az "isteneik" jöttek, ráadásul ahhoz hogy annyi idő alatt elkészítsék kb többmillió munkásnak kellett volna éjjel-nappal dolgoznia.
      Annyira nevetségesen tiltakoznak a földönkívüli beavatkozás magyarázata ellen, mintha törvénybe ütközne felvetni egy olyan dolgot, hogy talán nem csak emberek jártak ezen a bolygón az idők során. Meg sem próbálják komolyan venni legalalább annyira hogy tudományosan megvitassák.
      Tisztára mint a középkori egyház akik nem fogatták el hogy a Föld nem a világ közepe, de később kénytelenek voltak elfogadni az igazságot.

    • @pigguinea77
      @pigguinea77 6 лет назад +25

      Az egyik legnagyobb emberi vállalkozás volt átfurni a tengert európa és anglia között. Csúcsszámítógépekkel tervezték és még így is centikre vétették el! Az egyiptomi meg a kis mechanikus számolótáblájával kiszámolta, hogyan kell piramist építeni... Azt is elfelejtik, hogy a piramisokba nem vájtak utakat, csarnokokat, termeket. Építéskor hagyták ki őket és szintenként betervezték hova nem kerül kő... Ma is kb a lehetetlennel egyenértékű.

    • @geliattilajames9497
      @geliattilajames9497 6 лет назад +11

      Pig Guinea Nem tudom mennyire voltak technikailag fejlettek os komuves elodeink mivel nem voltam ott igy azt is eltudom kepzelni (volt sarokszoritojuk felhomaly merojuk😂)
      fejlettebb is lehetett a mi tarsadalmunktol csak a tsunami mindent elmosott a piramisaikon kivul vagy egyszeruen Ok csak piramis epitessel foglalkoztak a foldon csodbe mehetett a vallalkozas vagy teljesitettek a rendelest es ossze szedtek hosszabito kabeljuket a talicskat keverogepet es at telepultek a Marsra.

    • @pyrohun
      @pyrohun 6 лет назад +9

      Így igaz, egyszerűen ez a fajta magyarázat nevetséges. Természetesen nem a videó készítőjét akarom ezzel bántani.

  • @balintszarka831
    @balintszarka831 6 лет назад +27

    A zebrákhoz csak annyit, hogy amikor sok zebra egy nagy csoportban van, akkor a csíkjaik összemosódnak és egy nagy szürke pacát adnak. A ragadozók számára így sokkal nehezebb lesz egy példányt külön elejteni, így ez a tulajdonság védelmi funkciót is ellát.

    • @jozsefkun9948
      @jozsefkun9948 3 года назад

      Sajnos, a. Jó. Istent, mindenből, ki akarják, szorítani😇

  • @pigguinea77
    @pigguinea77 6 лет назад +32

    top 10 baromság, mint magyarázat. Egyiptom datolyapálmákkal van tele, sosem volt a vízhiány miatt felesleges fa. Nem is építkeztek sosem fából! Így nem is használtak fa eszközöket, ahogy szállításra sem használták. Hajót és szekeret készítettek, de azok sem a poor népnek készültek. Az építése fizikailag lehetetlen nekünk, több tonna emelőképességű darukkal! Azt a szobort amit állítólag kézzel faragtak ki, átvittek a Níluson és kézzel állították fel, lézervágokkal vágtuk darabjaira, hogy több darabban cipeljük el és állítsuk fel ismét, a világ legnagyobb szállítóeszközeivel. Te húztál már el 2000 tonnát(emberi erővel) ? :D Mese. Olyan technológiával építkeztek amit mi most nem ismerünk, mindegy, hogy honnan származik, ma sem ismerjük.

    • @MrCsapotamas
      @MrCsapotamas 5 лет назад +2

      De emberi erővel csinálták, csak magát a pontos technikának nem vagyunk birtokában, de az 100%, hogy nem volt titkos csodagépük.

    • @jakoby256
      @jakoby256 4 года назад

      a különbség az, hogy ők nem 1-2 nap alatt cipelték azokat a köveket, hanem évtizedek alatt. Inkább azt feltételezni mese, hogy háromezer évvel ezelőtt nekik valamilyen fejlett technológiájuk volt.

    • @csdavid2905
      @csdavid2905 3 года назад +1

      @@MrCsapotamas még egy baromsag... nem rabszolgák hanem lakosok építették,ez kiváltág volt hogy a fáraó piramisát építhették.
      Ezt a töri tanarom tanította...

    • @laszlovszky1234
      @laszlovszky1234 2 года назад

      Őszintén szólva ez a komment nagyobb baromság, mint a videó magyarázata, ahol csak annyi probléma van, hogy Egyiptomban a piramisépítők korában nem voltak rabszolgák. A piramisépítés technológiáját minden szempontból ismerjük, egyetlen elemén van vita az egyiptológusok között, de egyetlen releváns szakember se állít semmilyen ismeretlen technológiát.

  • @zsomborszabo3381
    @zsomborszabo3381 6 лет назад +40

    Uram isteeen!Már két éve pont akkor van videó amikor a szülinapom!Sok sikert mester!

    • @tizeslista_hu
      @tizeslista_hu  6 лет назад +10

      Akkor sikerül jól időzíteni. Boldog születésnapot ;)

    • @zsomborszabo3381
      @zsomborszabo3381 6 лет назад +1

      Tízes lista nagyon szépen köszönöm (megint)!!

    • @hdhdhdhshhs9401
      @hdhdhdhshhs9401 6 лет назад

      Nekem is pacsi 😉😄

    • @FanniFata
      @FanniFata 6 лет назад +1

      Nekem is tegnap volt 😁

    • @aronimator1.081
      @aronimator1.081 6 лет назад

      tizedik évre tízes listás terméket kapsz XD

  • @brigittafoldesdy7993
    @brigittafoldesdy7993 5 лет назад

    Tetszett!Csak így tovább!

  • @vassmarcell7486
    @vassmarcell7486 6 лет назад

    Jó videó:)

  • @Lil-kv4di
    @Lil-kv4di 6 лет назад +1

    Gratulálok a több mint 100.000 sub-hoz! Csak igy tovább!❤

  • @karolykovacs8816
    @karolykovacs8816 6 лет назад +46

    3:10 nél van egy kis vágási hiba haha.. Amúgy jó lett

    •  6 лет назад +2

      igen azt én is észrevettem, de nem olyan zavaró :)

    • @karolykovacs8816
      @karolykovacs8816 6 лет назад

      András Gamepost ja én is csak pont észrevettem.

    • @davidboros1057
      @davidboros1057 6 лет назад +1

      Vagy csak megboklot a nyelve

    • @balaa3123
      @balaa3123 5 лет назад

      Csak hadart

  • @patrikhorvath6167
    @patrikhorvath6167 6 лет назад +45

    Csak nekem tűnik a videó hiányosnak?

    • @tizeslista_hu
      @tizeslista_hu  6 лет назад +1

      Mire gondolsz?

    • @emercse
      @emercse 6 лет назад +8

      Egyetértek veled. Leginkább az Óceánok eredete, aminél ezt érzem. Ok, hogy a kezdetektől fogva volt rajta víz, de a kérdés ,hogy honnan nem pedg az, hogy volt-e (szerintem)? Nem szőrszálhasogatni akarok, de így inkább az lenne a kérdés, hogy vajon mindig is voltak-e óceánok. Vagy nekem például nem tisztán érthető, hogy attól, hogy a zebra csíkos mért véd jobban a szőre a legyekkel szemben
      Amúgy jó lett. Nem ez lesz a kedvenc részem , de sok sikert a tovbbiakhoz is

    • @kristofdomotor6909
      @kristofdomotor6909 6 лет назад +2

      Tízes lista Hol vannak az UFÓK? He?

    • @norbertnagy5514
      @norbertnagy5514 5 лет назад

      Spoon Channel a legyeket zevarja össze mert nem szineslátók

    • @hellpatrond6237
      @hellpatrond6237 4 года назад

      @@emercse elvileg a meteorokban volt bár víz csepp és annyi hulott, hogy szépen lassan egy tenger lett amúgy nézd meg a föl születése videót onnan szedtem ezt az infót :P

  • @taki618
    @taki618 6 лет назад +78

    Hol vannak a brit tudósok? ;D

  • @silversly22
    @silversly22 4 года назад

    Légből kapott, kitalált, nincs rendesen utána járva, ezáltal megkérdőjelezi a csatorna valódi hitelességét. Köszönöm, hogy leiratkozhattam.

  • @HAndor17
    @HAndor17 6 лет назад +24

    Hát... a piramisok építését még így sem fejtették meg.

    • @vargamate2370
      @vargamate2370 4 года назад

      Majd az égiek meg adják a választ

  • @ottnorbert17
    @ottnorbert17 6 лет назад

    Grat a 100.000 hez

  • @thankyou6864
    @thankyou6864 4 года назад +2

    A piramisok ugyeben en nem vagyok meggyozodve. Mert hogy elvittek A pontbol B-be, az meg ok. De hogy emeltek fel? Es nem csak fel metert kellett emelni rajtuk.

  • @globalselejt5476
    @globalselejt5476 6 лет назад +17

    Az emberek több millió (sőt lehet milliárd) állatot ölnek le évente szóval akkor én is elkezdhetek vadászni azokra az emberekre ugye?

    • @bodnarlevente556
      @bodnarlevente556 6 лет назад

      Globál Selejt nem

    • @zalax7741
      @zalax7741 5 лет назад +2

      tényleg selejt vagy lol

    • @zalax7741
      @zalax7741 5 лет назад

      @@laszlokomar8928 ú de félek egy kis hülyegyerektől

  • @cicburgerson
    @cicburgerson 3 года назад +2

    Alapvetően három kérdés volt és maradt is részemről az egyiptomi piramisokkal kapcsolatban: Honnan szerezték azokat a bazi nagy köveket? Hogyan pakolták egymásra azokat és milyen eszözeik voltak ahoz, hogy ilyen tökéletesen elrendezzék a hatalmas építményeket. ??????

  • @Pancake_master
    @Pancake_master 6 лет назад

    Annyira szeretem a videóid az intród is olyan letisztult és jó🙂 Nagyon jó halgatni a hangod😊

  • @Stevy920817
    @Stevy920817 6 лет назад +28

    A piramisos magyarázatod, az vicc kategória :D, ha kicsit is utána néztél a dolgoknak akkor tudnád, hogy milyen "rejtélyek" övezik a piramis építéseket, amikre máig nincs észszerű magyarázat... Akit érdekel ez a téma annak ajánlom a "piramisok titkainak leleplezése" videót :) És akár te is megnézhetnéd, hogy lássad miről is beszéltem.

    • @tizeslista_hu
      @tizeslista_hu  6 лет назад +3

      Ismerem a videót, ezért néztem utána kicsit jobban, ekkor találtam azt az infót, amit el is mondtam nektek. Nyilván nem magyaráz meg mindent, de jó kiindulási alap.

    • @rekaberi7166
      @rekaberi7166 5 лет назад +6

      Ez baromság 800 km ről hogy a picsaba hoztak volna el ((((1)))))követ ami több tonna? Ráadásul egyről beszélünk és több millió kő volt ....ez lehetetlen és 20 év alatt? Ez vicc... ez örök rejtély lest meg értenem ha kocsikkal csináltak volna xd de baszkok azzal is mennyi idő lett volna.

    • @attilaenergia
      @attilaenergia 5 лет назад +4

      Rékával kell egyet értenem elnézést.... A többi stimmel.... Csak a piramis nem.....

    • @leventegyorke998
      @leventegyorke998 5 лет назад +4

      @@rekaberi7166 pl. ástak két párhuzamos gödröt és kisebb kerek köveket raktak bele, kvázi futószalagot építve, mint a görögök. Vagy sínen húzták oda. Mellesleg csak azért mert valami ősi, még nem biztos, hogy primitív.
      Egyébként szerintem teljesen hihető ez a homok+víz kombó.

    • @HaklarGyula0206
      @HaklarGyula0206 5 лет назад +2

      @@tizeslista_hu elértététed az első alkalmat h dislike-ot nyomtam valamire is... Hiteltelen vagy. Mi az hogy ha belebuksz akkor azt mondod h jó kiindulási alap? Az eddig is volt. Meg lett oldva vagy nem?
      A másik meg a Maja megoldás teória... 🤣 👋

  • @jonasmarcell
    @jonasmarcell 6 лет назад +4

    a víz a földre esőfelhőkből esett, amik pedig vulkanizmus során különböző gázból jöttek létre. a sok sok évig tartó heves esőzés létrehozta az ősóceánt.

    • @greenfrog1968
      @greenfrog1968 5 лет назад +1

      Ha a vulkanizmus során különböző gázokból jöttek létre az esőfelhők, akkor a víz a föld belsejében voltak? Nem hinném. Az aszteroidák hozták magukkal. A becsapódáskor ugyan elpárologtak, de az elpárolgott víz eső formájában visszahullottak a földre a gravitáció segítségével.

  • @alexszabo7279
    @alexszabo7279 6 лет назад +1

    Piramisok: najo oké azt megértem hogy hogy hordták ide oda a kőtömböket, de hogy vágták ki ilyen "egyenesre" , télga alakra , hogyha akkor még alig vagy akár nem is volt bármi olyan szerszám (véső stb) amivel képesek lettek volna erre!

  • @peterpalfi5217
    @peterpalfi5217 6 лет назад +5

    A piramisoknál úgy tudom nem az építéssel volt a rejtély hanem pont az, hogy a köveket honnan hozták ide, és hogy tudták ilyen messziről ( mert biztos, hogy nem a sarki boltból való) elhozni

    • @xcom169
      @xcom169 4 года назад

      Hol volt a közelben ilyen kőbánya? Hány km-re?

    • @lacikeri3102
      @lacikeri3102 4 года назад

      Ez mióta rejtély? Kínából rendelték ingyen postával. Olcsóbb mintha ők bányászták volna.

    • @szabolcsvigh310
      @szabolcsvigh310 4 года назад

      Távolról és hajóval hozták a Nílusról

  • @beta2959
    @beta2959 6 лет назад +8

    Az 1. -t nem oldották még meg szavaid szerint

  • @amonamulet2940
    @amonamulet2940 5 лет назад +1

    Ezzel az egyiptomi baromsággal erősen hiteltelenné váltál egy pillanat alatt. Javaslok egy témát: 10 különös rejtély a piramisok körül. Így talán másfél percnél többet szánsz egy olyan témára amit más egy életen át tanulmányoz!

  • @sociophobicundead
    @sociophobicundead 6 лет назад +8

    Honnan volt annyi vizük, hogy hosszú kilométereken keresztül vigyen 4-5 ember 1, ismétlem 1 követ? hogyan tudták felvinni őket a piramisok tetejére? Én úgy tudom a föld gázbolygó volt... de lehet rosszul tudom...

    • @tomacselli5878
      @tomacselli5878 5 лет назад +2

      A föld nem gázbolygó csak pl: jupiter

    • @sociophobicundead
      @sociophobicundead 5 лет назад

      @@tomacselli5878 köszönöm, hogy kijavítottál. :)

  • @adamborzak698
    @adamborzak698 6 лет назад +57

    Csak rám van pozitív hatással a hangod? Valahogy mindig jobb lesz tőle a kedvem, bár lehet csak a remek videók miatt 🤔

  • @lexian2348
    @lexian2348 6 лет назад

    Meg van a 100K !!!

  • @reenkod
    @reenkod 5 лет назад +5

    Erick von Daniken .kiválló filmjei vannak,aki meg elhiszi hogy sáron csúsztatták a köveket a piramishoz 800 km re,és az emelést álványokkal oldották meg,na azzal végeztetném el az építést.

    • @laszlovszky1234
      @laszlovszky1234 2 года назад

      Däniken csupa baromságokat állít. Hinni csak neki kell azoknak, akik hajlamosak rá, mert egyébként nem hisszük, hanem tudjuk, hogyan végezték ezt a munkát. Csak a tudást nehezebb megszerezni, mint Dänikent benyelni.

  • @martonszabo346
    @martonszabo346 5 лет назад +3

    Azt hittem a zebráknál azt mondod, hogy egyesek szerint a földömkívüliek festették be őket

  • @mevrix3365
    @mevrix3365 6 лет назад

    1:30 a háttérben lévő kép egy filmből van? Ha igen, mi a címe?

  • @artyom9473
    @artyom9473 6 лет назад +15

    Ma ettem egy gyrost... De, hogy miért, azt nem tudom. REJTÉLY??? 🤥

    • @artyom9473
      @artyom9473 5 лет назад

      Spoon Channel Igaz... Igaz...

  • @johnconstantine5595
    @johnconstantine5595 6 лет назад +2

    A piramisokat nem rabszolgák epitették! Pluszban ez a megoldás csak részben lehetne lehetséges. Több száz km-ről nem biztos, hogy túl gyors megoldás lett volna ezeket a hatalmas köveket oda szállítani, az elhelyezésükről illetve magasba emelésükről nem is beszélve. Szóval a piramisok építése még mindig nincs megoldva! :)

    • @asztrikpataki786
      @asztrikpataki786 6 лет назад

      Nyilván nincs teljesen megoldva, de ez csak egy kiindulópont hogy nem voltak hülyék és meg tudták oldani az építéssel és szállítással járó problémákat.

    • @johnconstantine5595
      @johnconstantine5595 6 лет назад +2

      Asztrik Pataki Abszolút helyén álló, hogy nem voltak hülyék, csak mai napig nem tisztázott az, hogy hogyan oldották meg. Az évek során sok-sok felvetés volt tudományos berkekben a mikentekre, de valahogy egyik sem bizonyult helyt állónak, értem itt a cölöpös, vagy a rámpás téziseket és még sorolhatnám... Tehát a véleményem most is tartom, hogy nem, hogy az építéseti megoldás nincs megoldva, de még csak az sem, hogy hogyan tudták a gizai fensíkra szállítani a némely esetben több tonnás köveket.

  • @tamaszoltankoroknai3669
    @tamaszoltankoroknai3669 6 лет назад +12

    A piramisoknál kicsit bonyolúltabb a helyzet....
    Nézd meg A piramisok titkainak leleplezése című videot...
    Egy hölgy aki kutat...

    • @HunikamAdventures
      @HunikamAdventures 4 года назад +1

      Hát ezaz, a legfelső követ is valószínű szánkóval rakták le😂 EGYIPTOMI A MIKULÁS😂😂 amúgy láttam a filmet, szerintem király

  • @mr.oliver464
    @mr.oliver464 6 лет назад

    Nagyon hasznos videó!!

  • @bendeguzszabo6380
    @bendeguzszabo6380 4 года назад

    ooom ki vágta ezt a videót mert kicsit fura néhány helyen.De jó lett

  • @balazshalasz7521
    @balazshalasz7521 5 лет назад +1

    Nem rabszolgák épieteték a piramisokat hanem csak civilek mert ugy gondoltak hogy ez nagy megtiszteltetés

  • @attilakelemen6970
    @attilakelemen6970 6 лет назад +1

    Tetszett a videó, azonban számomra nem derült ki, hogy a tasmán tigrisekkel kapcsolatban mi is a rejtély és mit oldottak meg? A másik pedig, hogy a piramisok építésének a rejtélyét nem oldották meg és valószínűleg nem is fogják soha, pusztán megpróbálnak ésszerű magyarázatokkal szolgálni. Hogy hogyan is történt valójában, azt csak akkor tudnánk meg, ha lenne róla írásos feljegyzés és azt felfedezné valaki.

  • @crowhearts
    @crowhearts 6 лет назад

    Lehet már én jártam rég a csatornán, és már egy ideje megvan az új logo, de nekem tetszik :D

  • @janosmiko3228
    @janosmiko3228 6 лет назад

    Az elsőben mi a rejtély?

  • @tamasbarbarics8931
    @tamasbarbarics8931 5 лет назад +1

    A piramis építéses blokk csak növeli a tévhitet, Képzeld el a bemutatott módszerrel hogyan csinálhatták meg az egyiptológusok szerint 20 év alatt. Kis számítással kideríthető, hogy 2 és fél percenként került a hejére egy egy kő. Szóval ez nem stimmel.

  • @alexhurkecz660
    @alexhurkecz660 5 лет назад +3

    Ez a sok dicsérő "építő jellegű" komment valami lenyűgöző

  • @adamkovacs4265
    @adamkovacs4265 5 лет назад

    És hogyan is terjedt tovább a víz?
    Osztódott?

  • @mp33portal
    @mp33portal 5 лет назад

    A majás rész aláfestő zenéjét keresem. Aki megtudná mondani, az írjon. Köszi.

  • @erikfekete356
    @erikfekete356 6 лет назад +5

    Azért az, hogy pl. csíkosak a zebrák, szerintem nem egy nagy rejtély (de ez nyilván szubjektív)

    • @tizeslista_hu
      @tizeslista_hu  6 лет назад +1

      Az, hogy csíkosak nem is, az már sok ember számára rejtély lehet, hogy miért.

    • @Zilahi-Branyi_Laszlo
      @Zilahi-Branyi_Laszlo 6 лет назад +2

      De ez a rejtély továbbra is rejtély marad, hiszen ahogy elnézem, nem csak számomra nem világos, hogy milyen módon védik meg a csíkok a zebrákat a legyektől.

    • @Zilahi-Branyi_Laszlo
      @Zilahi-Branyi_Laszlo 6 лет назад +1

      Sőt, ennyi erővel akár fordított is lehet az összefüggés:
      A legyek jobban megtalálják a nagyobb csíkokkal rendelkező zebrákat, ezért ahol olyanok vannak, ott több a légy. Azaz a nagyobb csíkokkal rendelkező zebra a genetikailag visszamaradott.

  • @jonidani8316
    @jonidani8316 6 лет назад

    A piramisokat fizetett munkásokkal épitették👌

  • @armand_sz.
    @armand_sz. 4 года назад

    Húzom le, fel a képet és vibrál. Már ment a like! xD

  • @daviderdodi8785
    @daviderdodi8785 3 года назад

    Ami a piramisokat illeti, a földönkívülieket (amik lehet hogy nem is léteznek), kizárhatjuk. A BK meg nemsokára befejeződik, a másik szarral, a Jóban rosszban-nal együtt.

  • @gabormarktoth3891
    @gabormarktoth3891 5 лет назад +1

    10:04 pálfika lábaikon 😂😂😂

  • @bandypakozdi5363
    @bandypakozdi5363 5 лет назад +3

    Like aki 2019-ben nézi !😆

    • @hamoribernat7512
      @hamoribernat7512 4 года назад

      Háát ezek szerint 2019-re kihalt az emberiség.
      2019. 10. 23.

  • @veresannamaria4584
    @veresannamaria4584 3 года назад

    Sosem volt egy egységes nagy maja birodalom, ami összeomlott. A maja civilázió sok királyságból állt, amelyek egymással harcoltak és részben a túl sok harc miatt néptelenedtek el a városok más, a videóban is említett tényezők mellett.

  • @golife1495
    @golife1495 6 лет назад +5

    3:09

  • @noragubek2465
    @noragubek2465 4 года назад +1

    Sozin Üstököse is tartalmazott vizet?:)

  • @worldgamingmagyar8756
    @worldgamingmagyar8756 4 года назад

    Ha van itt idöutazo irjon szeretnék beszélni vele én tudom hogy világszerte vanak akik viszajönek de kérem tudom hogy nem lene szabad beszélned velem de kérlek ojan unalmas ez az élet és anyi kérdésem van irj kérlek

  • @isti-pisti
    @isti-pisti 4 года назад +1

    11:15-től "a vitorlázó kövek egyik pillanatról a másikra elvándorolnak", majd "előfordulásuk között évek, vagy akár évtizedek is eltelhetnek..."No, Grétsy professzor, hogy is van ez? :) Tényeket Uram, ne menj át bulvárba! :D Egyébként érdekesek a videók, csak nem kell a fölösleges flanc...

  • @zolihun9488
    @zolihun9488 3 года назад +1

    A bárátok köztes érdekelne...

  • @andorberta3710
    @andorberta3710 6 лет назад

    7:30 A csíkok hogy védik meg a zebrát a legyektől?

    • @lacikeri3102
      @lacikeri3102 4 года назад

      Megzavarja a navigációt. A légy látványra repül, de egy ilyen csíkos háttéren nem tudja helyesen érzékelni a teret.

  • @emanacio
    @emanacio Год назад

    Vannak benne tévedések.

  • @BearLoL
    @BearLoL 5 лет назад +1

    Megoldatlan rejtélyek hogy hogy nem kapott még rákot mindenkit a nyomorék top 10 csatornáktól! :)

  • @szi8465
    @szi8465 5 лет назад

    *Nem értem ezt a földönkívülis témát amit mindig mondanak... HOGY NE LENNE ÉLET A FÖLDÖN KÍVŰL?*

  • @iwanawithyou
    @iwanawithyou 6 лет назад

    és hogy véd a zebra csíkja a légy ellen?

  • @oneghost7737
    @oneghost7737 5 лет назад

    Nagyon hasznosak és építőek a videóid, de Te se dőlj be mindennek! ;)

  • @zlidakzoltan7555
    @zlidakzoltan7555 5 лет назад +2

    A piramis építését még nem..nem kéne hülyeségeket mondani...

  • @szabomiki
    @szabomiki 6 лет назад +3

    Like ha akartok még egy részt!!!

  • @fystn
    @fystn 5 лет назад

    Az igen

  • @starenharkon4265
    @starenharkon4265 3 года назад

    5:24--öhmm ..ha a kezdeteknél volt egy "pár maréknyi" víz...nos akkor most hogy van rajta ennyire sok? Honnan keletkezett oda a többi?

  • @samusarann
    @samusarann 5 лет назад +1

    A piramisos részt, akár ki is hagyhattad volna.. Valószínűleg még nem láttad ezt: ruclips.net/video/EOvkFLK1fn0/видео.html Ne tévesszen meg a "bullshit" cím...

  • @bbokoranna
    @bbokoranna 6 лет назад

    Valaki válaszolja meg nekem ezt a roppant fontos kérdést, légyszi!!!
    A gázlómadaraknak nem törik el a lábuk, ha meghíznak? 😂😱😱

  • @gezahangyasi5449
    @gezahangyasi5449 5 лет назад

    sok ezek közül nem is bizonyíték igazán, csak találgatás....

  • @mihalyczibi6093
    @mihalyczibi6093 3 года назад

    Egy az hogy nem értem, mi köze van a csíkoknak a legyekhez, kettő, én úgytudom a zebrák azért csíkosak mert sok ragadozó pl oroszlán
    Fekete fehérben lát, így az evolúció alatt ők könnyebben életben maradtak.

  • @kovariferenc1171
    @kovariferenc1171 6 лет назад +5

    Azt javaslom mindenkinek, ha hasonló dolgokról akar tájékozódni akkor dokumentumfilmeket esetleg kutatók előadásait nézzék s ne egy bő 10 perces videót. Ami ráadásul nem is egy dologról szól.
    Érdekesnek mondanám de előfordulhat, hogy életed végéig tévhitekben fogsz élni. Amiket természetesen átadsz gyermekeidnek.

  • @zalanflasar
    @zalanflasar 4 года назад

    Egyiptomban nem volt sok rabszolga. A közrendű szabadok építették.

  • @xenonnya-art5377
    @xenonnya-art5377 6 лет назад +1

    Ez a videó is nagyon érdekes és hasznos volt.

  • @botondkrokker456
    @botondkrokker456 4 года назад

    5:47 ez fullra kamu mert ősgázok csapódtak le (rohadt nagy mennyiségben) és így lettek az óceánok.

  • @kgtomi
    @kgtomi 6 лет назад +3

    Legyen videó Amerika felfedezéséről! Egyesek szerint a Vikingek fedezték fel!

    • @asztrikpataki786
      @asztrikpataki786 6 лет назад +2

      Nos ez nem feltételezés. Erik Torvaldsson fia Leif Eriksson 1000 körül tényleg felfedezte Amerikát, de mivel még nem voltak elég fejlettek nem tudták legyőzni a túlerőben lévő indián törzseket, ezért nem volt hosszú távú a hódításuk.

  • @fakut2874
    @fakut2874 4 года назад +1

    Ez vicc piramist ne tedd ezek közé :D mai napokig nincs biztos válasz rá

    • @ares0526
      @ares0526 4 года назад

      nem is lesz rá🤐

  • @sonus89
    @sonus89 4 года назад

    3:04 - "A vizesést EGY hatalmas mennyiségű..." mi az hogy EGY HATALMAS MENNYISÉGŰ? :D Beszélni mátyár?!

  • @thankyou6864
    @thankyou6864 4 года назад +2

    Marmint a koveket, hogy emeltek fel. Ez nincs tisztazva

    • @szilardponicsan9788
      @szilardponicsan9788 4 года назад

      sehogy. en is addig jutottam hogy oké elhuzták a foldon (emberi erovel.. :D ) de ez nem egy paraszthaz volt ez picit magasabb. es az emelesen nem segit hogy bekenjuk sarral. :D

    • @thankyou6864
      @thankyou6864 4 года назад

      Volt az a zene , hogy “Ki erti ez, ki erti ezt en nem”

  • @spacedeer9958
    @spacedeer9958 5 лет назад +1

    Gondolom ja.😶😶😶😶😶😑😐😐😐😑😶😶😑😑😐😑😶😶😐😶😑😐😶😑😑😑😐😶😐😐😶😐😶😑😐😶😐😶😐😶😑😑😑😑😶😐😶😑😑😶😐😶😑😶😐😶😐😑😶😐😑😑😐😶😑😑😑😑😐😶😐😶😐😶😶😐😶😑

  • @danielhampel2826
    @danielhampel2826 4 года назад

    Csak jeleznem h valamelyik nap neztem vissza az osszes eddigi baratok kozt reszt xDDD, nem, nincs eletem xD

  • @spontanvideok246
    @spontanvideok246 Год назад

    Végre ezekre a kérdésekrr is valaszt kaptam. Kiraly amiket mutattal a videoban a ZEBRA csíkjairól. A Zsiráf láb csontjai, és inszalagjai elképesztően erősek elfogadnám őket. Akkor a LOVAK lábai is ezért ilyen erősek, hogy elbírják a saját súlyukat es plusz csomagokat es magát a LOVAST is. Imádom a lovakat is. Egy baj van a lovak lábaival, hogy "GYÁRILAG" sajnos maga a láb csontjuk ISZONYAT gyenge konstrukció. Ha eltörik akkor ott gatya van. 😱😱😱Csodálatos dolgokat tudtunk megin meg hála nektek. 4 éves ez a video de most dobta fel a youtube.😱😱😱Imádom ezt a zenét ami a video alatt megy.😍👌👍👍 Mindig ezt a zenét rakd a videok alá. Itt még a regi Intro van a video elejen. De az új INTROTOK az rohadtul tetszik főleg a zenéje.😍😍👍

  • @bertalankovacs1002
    @bertalankovacs1002 6 лет назад

    4:58 Civilization V XD

  • @wernerreiner1343
    @wernerreiner1343 5 лет назад

    Az utolsó tasmán tigris maximum elpusztult a fogságban, és nem elhunyt.

  • @azahriah2.075
    @azahriah2.075 3 года назад

    🤔

  • @mr.p8637
    @mr.p8637 6 лет назад +3

    Egyszerű a vizet Isten teremtette a földre

  • @lakatoshugoboss733
    @lakatoshugoboss733 5 лет назад

    Mibajod a barátokkal?

  • @aii_chan4011
    @aii_chan4011 3 года назад

    Vége lesz a barátok köztnek😋

  • @petre8951
    @petre8951 6 лет назад

    Hogy-hogy nem Donát ? ...

  • @szabolcsvigh310
    @szabolcsvigh310 4 года назад

    A vízben álló piramisok könyv elmeséli ,dióhéjban annyi hogy vízen szállították, beemelték a piramisba és ott el igazították

  • @nandorberlik979
    @nandorberlik979 5 лет назад +2

    barátok közt csak a hülyék miatt van még

  • @starenharkon4265
    @starenharkon4265 3 года назад

    ..milyen irónikus..a Tasman tigris-re vérdíjat tűznek ki ---értsd :"sokat ér"..kis idő múlva , amikor kihal ..már" felbecsülhetettlenül sokat ér"...hogy is van akkor ez a matek?

    • @starenharkon4265
      @starenharkon4265 3 года назад

      Válasz: minden eggyes levadászott példány után ,a még életben maradt tigrisek "értéke" hatványozódva növekszik(..azthiszem a gyémánttal is volt valami ilyen story..)

  • @alohaamigo7406
    @alohaamigo7406 6 лет назад +5

    Azért olyan ritka a tasmán tigris!

  • @laszlobalazs3512
    @laszlobalazs3512 5 лет назад +1

    Geci idegesito hogy 12percben két reklám van bebaszva, erdekesmódon elobb neztem eg, 30perces videot es se elotte se utana se kozbe nem volt reklám...

  • @szili.2228
    @szili.2228 5 лет назад +3

    Haver nem jártál suliba, nem akarom elmagyarázni hogyan lett víz a földön de ezt elmagyarázták a suliban

  • @hunter13ful
    @hunter13ful 6 лет назад +9

    meg van tanulnivalod egyiptomrol :)

  • @amugybendeguzadroos9244
    @amugybendeguzadroos9244 6 лет назад

    "1 példány élt se" xDDDDD

  • @zsoltfarkas9365
    @zsoltfarkas9365 5 лет назад

    Meg háát ott van az is hogy... sose lehet tudni☑

  • @ketezeregy
    @ketezeregy 6 лет назад

    Van 35 ufohívőtök :D

  • @tildivarga4842
    @tildivarga4842 5 лет назад

    Marhaság!

  • @RD-xc2qi
    @RD-xc2qi 6 лет назад +1

    A legyek mióta szívnak vért? Azok nem inkább bagócsok?

  • @Gladiatus121
    @Gladiatus121 6 лет назад

    de a csíkok h védenek a legyek ellen?

  • @kovariferenc1171
    @kovariferenc1171 6 лет назад

    Az egyiptomi piramisok lejárt téma.
    Ott a Maja piramis például egy olyan területen, amit az állítások szerint a 15. században fedeztünk fel.
    Holott más források szerint már rég tisztában voltunk a létezésével.
    Számunkra érdekesebb viszont a Boszniai piramis 6 társával együtt.
    Ajánlom mindenki figyelmébe,Semir Osmanagić videóit. Legrégibb, legnagyobb és erősen valószínű, hogy "magyar".
    Továbbá nem engedik,hogy hozzányúljanak.
    Miért is? Talán szükségünk van a mai világban piramisokra? Miért nem járhatják be az emberek a piromisokat?
    Ezek az érdekes kérdések és azért készülnek ilyen videók, hogy beérjük ennyivel.
    Akinek van 1 csepp esze az dislike-ol.

    • @tizeslista_hu
      @tizeslista_hu  6 лет назад +1

      A 15. században az európaiak fedezték fel az amerikai kontinenst, de ettől még éltek ott emberek ugyanolyan régóta mint pl Egyiptomban. A maja népcsoport ott élt 3000 éve is, szóval ebben nincs semmi rejtély.
      A boszniai "piramisokat" én ajánlom szép látnivalónak ha arra kirándul valaki, de azok nem piramisok hanem érdekes geológiai képződmények. 7 tudományosan elismert archeológus nyilvános közleményt adott ki az EAA-tól amiben a piramisok kérdést hivatalosan kamunak nevezik. Semir Osmanagić egy üzletember és összesküvés elmélet gyártó, akinek minden állítását megcáfolták már a szakemberek. Nincs senki és semmi által védve a terület és engedik hogy hozzányúlj. Ha odasétálsz el is kezdhetsz ásni, senki sem fog elküldeni.

    • @kovariferenc1171
      @kovariferenc1171 6 лет назад

      Tízes lista megneveznéd a forrásod?
      Szeretnék megbizonyosodni az állításodról.

    • @coffix7626
      @coffix7626 5 лет назад

      Kővári Ferenc a boszniai piramisokkal kapcsolatban nagyon nagyon jó a meglatasod🙂
      Termeszetesen magyarsághoz köthető.
      Valamilyen okból kifolyólag az ilyen helyek (mondhatnam kis hazánkban levő Pilis h egységet is🙂) természet védelmi terület.
      Meg veletlenul sem megközelíthető olyan helyeken ahol biztos van valami izgalmas dolog🙂
      Kérdeznék valamit, ha már a gízai piramisoknal jarunk.
      Hogy a csudába építettek úgy meg, hogy az tokeletesen egyezzen az Orion csillagkép egyes csillagaival?
      Honnan tudtak tokeletesen bemérni?🙂
      Na meg nyilvan az a magyarazat hogy rabszolgák építettek, hat szerintem masodik osztályos koromban mar hülyeségnek tartottam.
      Persze megvan az én velemenyem, és mindenki másé.
      Csak rossz, hogy ennyire megtudják téveszteni az embert👌

    • @coffix7626
      @coffix7626 5 лет назад

      Kővári Ferenc a boszniai piramisokkal kapcsolatban nagyon nagyon jó a meglatasod🙂
      Termeszetesen magyarsághoz köthető.
      Valamilyen okból kifolyólag az ilyen helyek (mondhatnam kis hazánkban levő Pilis h egységet is🙂) természet védelmi terület.
      Meg veletlenul sem megközelíthető olyan helyeken ahol biztos van valami izgalmas dolog🙂
      Kérdeznék valamit, ha már a gízai piramisoknal jarunk.
      Hogy a csudába építettek úgy meg, hogy az tokeletesen egyezzen az Orion csillagkép egyes csillagaival?
      Honnan tudtak tokeletesen bemérni?🙂
      Na meg nyilvan az a magyarazat hogy rabszolgák építettek, hat szerintem masodik osztályos koromban mar hülyeségnek tartottam.
      Persze megvan az én velemenyem, és mindenki másé.
      Csak rossz, hogy ennyire megtudják téveszteni az embert👌