Elég vegyes érzelmeim vannak ezzel a videóval kapcsolatban. A megkérdezettek jó része nagyon szépen elmondta hogy igenis minden helyzetben a fiúnak kell mindent kezdeményezni, viszont a valóságban azt látom, hogy nincs ennyi bátorság a fiúkban... A másik hogy egy sima érdeklődő, baráti beszélgetést miért ne kezdeményezhetne lány? Csakis szerelem/tetszés alapján beszélgethet egy fiú meg egy lány? Dehogy! Udvariasságból és testvéri szeretetből is lehet, sőt kell is egymással beszélgetni nemtől függetlenül, és attól hogy két fiatal beszélget nem kell kombinálni meg a dolgok mögé mindenfélét gondolni ( ami már a mi bölcsességünkön múlik) Ami még feljött bennem, hogy gondolom a fiúk sem vadidegen lányok felé fognak "kezdeményezni" majd mikor eljön az ideje, igaz? Hanem olyan lány felé, akit ismer, tetszik a jelleme és emiatt szeretné jobban megismerni. Viszont, ha a fent említett 'testvéri beszélgetést' kihagyjuk, akkor ez hogy fog megvalósulni? Alapvetően jó ez a téma, örülök, hogy van ilyen videó a fiatal kereszténység számára, de ez nem lett a legerősebb riport. Isten áldása és bölcsessége legyen velünk! :)
Kedves Niki! Lehet, hogy ez nem volt elég egyértelmű, de a kérdés alapvetően a szerelemmel kapcsolatos kezdeményezésről szólt, tehát arról, hogy melyik fél "vall színt a másiknak" az érzéseiről illetve, hogy melyik kezdeményezi a kapcsolat romantikus vagy személyesebb mederbe terelését. A beszélgetés és a barátkozás a másik nemmel teljesen más tészta szerintem. Nekem például egész életemben nagyon sok fiú barátom volt, rendszerint jókat és mélyeket tudtam fiúkkal beszélgetni, amikből sokat tanultam. És barátkozni, odaszólni valakinek vagy egy sima beszélgetést kezdeményezni egy fiúval még nem felhívás keringőre. Szóval szerintem az ilyenre szabadok kell hogy legyünk, abszolút egyetértek. :)
Hi, igen is ha már benne vannak a szeretetkötelékben, nyugodtan a lány is tehet a fiúért.. lelkigyak..jo témãk..eltéveszthetetlen jelek..kegyelmiimádsäg Nekem sajnos gyengém a mise, olyankor az Úr az Origo s az első, de dolgozunk az ügyön. Én amúgy is 4lány között el vagyok nyomva... szóval csak preferálom ha 4000kmből/800kmert Ő tesz meg. Ü dan
Elég vegyes érzelmeim vannak ezzel a videóval kapcsolatban. A megkérdezettek jó része nagyon szépen elmondta hogy igenis minden helyzetben a fiúnak kell mindent kezdeményezni, viszont a valóságban azt látom, hogy nincs ennyi bátorság a fiúkban... A másik hogy egy sima érdeklődő, baráti beszélgetést miért ne kezdeményezhetne lány? Csakis szerelem/tetszés alapján beszélgethet egy fiú meg egy lány? Dehogy! Udvariasságból és testvéri szeretetből is lehet, sőt kell is egymással beszélgetni nemtől függetlenül, és attól hogy két fiatal beszélget nem kell kombinálni meg a dolgok mögé mindenfélét gondolni ( ami már a mi bölcsességünkön múlik)
Ami még feljött bennem, hogy gondolom a fiúk sem vadidegen lányok felé fognak "kezdeményezni" majd mikor eljön az ideje, igaz? Hanem olyan lány felé, akit ismer, tetszik a jelleme és emiatt szeretné jobban megismerni. Viszont, ha a fent említett 'testvéri beszélgetést' kihagyjuk, akkor ez hogy fog megvalósulni?
Alapvetően jó ez a téma, örülök, hogy van ilyen videó a fiatal kereszténység számára, de ez nem lett a legerősebb riport. Isten áldása és bölcsessége legyen velünk! :)
Kedves Niki!
Lehet, hogy ez nem volt elég egyértelmű, de a kérdés alapvetően a szerelemmel kapcsolatos kezdeményezésről szólt, tehát arról, hogy melyik fél "vall színt a másiknak" az érzéseiről illetve, hogy melyik kezdeményezi a kapcsolat romantikus vagy személyesebb mederbe terelését.
A beszélgetés és a barátkozás a másik nemmel teljesen más tészta szerintem. Nekem például egész életemben nagyon sok fiú barátom volt, rendszerint jókat és mélyeket tudtam fiúkkal beszélgetni, amikből sokat tanultam. És barátkozni, odaszólni valakinek vagy egy sima beszélgetést kezdeményezni egy fiúval még nem felhívás keringőre. Szóval szerintem az ilyenre szabadok kell hogy legyünk, abszolút egyetértek. :)
Ez a videó meglepetés volt, köszi.
kérhetek szívet?
Hi, igen is ha már benne vannak a szeretetkötelékben, nyugodtan a lány is tehet a fiúért.. lelkigyak..jo témãk..eltéveszthetetlen jelek..kegyelmiimádsäg
Nekem sajnos gyengém a mise, olyankor az Úr az Origo s az első, de dolgozunk az ügyön.
Én amúgy is 4lány között el vagyok nyomva...
szóval csak preferálom ha 4000kmből/800kmert Ő tesz meg. Ü dan