Szegő Tamást olyannyira nem szabad majd elfelejteni mint Princz Gyulát és Bauer Miklós ÁVH-s kihallgatótiszteket. A mostani rendszer ugyanazon feladatát látják el.
@@laszlomiko8 Bebasztál, buta proli? Magyarországon nem képviseleti demokrácia van véletlenül és a politikusok a választópolgárok akaratát kéne, hogy képviseljék és számonkérhetőek legyenek? Tényleg azt csinálnak amit akarnak és még kérdezni sem szabad tőlük, csak felszopó tehetik fel az előre megírt kérdéseket? Hogy lesz valakiből ekkora hülye politikus imádó barom? Kinn van az orbán kép a falon otthon?
Az feltűnt már valakinek, hogy a Tiszások sem válaszolnak újságíróknak? Pl a gyűlésről való kivonulásnál hiába kérdezték őket... illetve MP sem mindig válaszolt újságíróknak amikor kiment terepre.... pedig ez még csak egy friss párt... kéne tényleg az a harmadik út mert így egyik szarból a másikba megyünk
@@Veronika008 A Tiszanak jelenleg milyen hatalma van Magyarorszagon? Mekkora fizetest kapnak a nem letezo orszaggyulesi kepviseloik a te, meg az en adombol?
A közpénzből létrehozott magánterületek országa lettünk, ahonnan a közpénzből fizetett lakájok távolítják el a közügyben eljáró újságírókat (is). Az ilyeneket tisztességes országban soha, senki nem merné megtenni. Gratula a cselédeknek akik ebben részt vesznek, ehhez asszisztálnak.
A fogyatékos személyeknek miért nem jelölnek ki külön helyett gondozokkal. Miért kell az egyszerű melós rendőrt békén hagyni?Mit nem lehet azon érteni, hogy őrszolgálati utasításban egy védet helyéről eltakarítják az elme betegeket?
Felhozzâk ezeket a gyerekeket vidékrõl. Kapnak lakâst. Ezért geciznek a budapestiekkel. A saját falujukban nem mernének így viselkedni. Mármint a rendõrök.
Nem megérteni kellene ezt már😉 hanem ezeknek a gorillasenkiháziknak olyat taposni a lábukra h eltakarodjanak csecsenföldre vagy tadzsigisztánba ahova valók:) plusz a többit meg a böribe vagy Hágába a bíroságra nyilatkozni az uniós pénzekkel kapcsolatba😀 de ez ugyse lesz.:) gyavanépség

Nem Simon az hanem Simor!Ismerős a név???A Dani meg szerencse fia mert a hosszas provokálása után csak rendőri kikisérést kapott és nem volt része a TEK kényszerintézkedésében.Azt azért ne felejtsük el hogy a mindenkori miniszterelnök védelme az erre kijelölt szervek legfontosabb feladata.Itt nem úgy vágták ki magánterületről a sajtóst ahogy a fostosseggű poloska fogdmegje vágta ki az újságírót.Ez a Simor egyébként addig provokálja a védelmi szerveket amíg egyszer nagyon rosszul fog járni!
@@waymaker787Kérlek ne legyél ennyire ostoba. Ha bemennek, sose szólítják fel őket. Csak így elkapva van esélyük akárcsak hallatni magukat, vagy néha egy-egy választ kapni. Pár hónapja kormányinfón vették ki a kezéből a mikrofont... Hagyjuk már, kibaszott rossz vicc, ami ebben az országban folyik
Ennek nem sok köze van a jogállamisághoz. Ez netto provokálás a telextől egy magánterületen. Az hogy jogállamiság , az nem azt jelenti hogy bármit szabad. Azt káosznak hívják.
@@waymaker787 Természetesen nem erről a konkrét esetről van szó :) Nem tudom te hol éltél az elmúlt 15 évben, de a teljes folyamatot kell nézni, hogy valahogy mindig a kritikus ellenzéki sajtó munkáját lehetetlenítik el, ők nem kérdezhetnek (eleget) a megfelelő helyeken, elutasítják a jelentkezésüket rendezvényekre stb stb stb. Még meg is értem őszintén, hogy ott a védett útvonalon valóban nem tartózkodhatnak oké. De bent nem fogják őket felszólítani, vagy nem lehet kérdezni, máshol nincs rá lehetőség. Mint ahogy máskor sem. Ez a probléma.

@@tamas8889 Értem én, b@ssza meg. De meg mindig ott vannak a hazaáruló tetvek. Mi az úristennek kell történnie, hogy a nép (már aki feléri ésszel) bedühödjön annyira, hogy eltakarítsa ezt az undorító mocskot?
Ugyan már! Nincs ebben semmi újdonság, 2010 óta elzárkóznak a kormánykritikus média elől. A Parlamentben már 6 éve csak hátsó folyosón felállított pár négyzetméteres karám van számukra kijelölve. Nem félnek semmitől, mert a bugris magyarok korlátlan hatalmat adtak a kezükbe.
Dehogy félnek, képtelenek realizàlni. Menjen csak így tovább, akkor biztos hogy repülnek 😂 Csicska fidesz kommentelők meg írkàlhatjàk tovább a 🤡🤡🤡🤡 emojikat, más örömük úgy sem lesz már 😂 posztó ostoba gyökér az összes.
A TISZA kormány első intézkedései között kell lennie a TEK megszűntetésének, a vezetők hosszú börtönévekre ítélésével azokért a bűnökért amit a magyar nép ellen elkövettek.
Ezek nagy szavak, de a jelenlegi jogrendszerben tulajdonképpen mi a vád ellenük? Ha egyesével kielemzik majd akkor a Nagy Perben, akkor a cselekedeteik passzolni fognak az anno hatályos jogszabályokkal, az esetek 90%-ában.
Szerintem meg téves dolog azt hinni, hogy az ilyen szituációk mint ez, meg a nyilvánvalóan politikai okokból kirúgdosott emberek történetének nagy nyilvánosság elé tárása a rezsim repedezése. Inkább örülnek neki, hogy látod az elnyomást mert akkor te sem feltétlen állsz neki pattogni.
Közúti igazoltatásnál fel lehet tenni a rendőrnek a kérdést miért kéri az irataimat!A válasz az lesz hogy mert én azt mondtam.A további vita az autó motorháztetején hátrabilincselt kézzel fog folytatódni.Ha a rendőr nem ezt teszi van rá esélye hogy hamar elvágják a torkát!
@@skunk_Islove Hát lehet neked ez a mondat értelme. Mi a szülei nem is éltünk ezzel a magyarázattal semmire. Többre tartjuk a gyerekeinket annál, hogy ilyen színvonaltalan "érvekkel" győzzük meg őket bármiről. Ez kb a kuss paraszt szint.
Abszurd ez az egész. - A rendőröknek Orbánt kellett volna elvinniük, évekkel ezelőtt. - Nem nektek kellene interjút készíteni vele, hanem az ügyésznek meg a bírónak. - És nem nektek kellene élveznetek a rendőrök vendégszeretetét, hanem neki.
A fogyatékos személyeknek miért nem jelölnek ki külön helyett gondozokkal. Miért kell az egyszerű melós rendőrt békén hagyni?Mit nem lehet azon érteni, hogy őrszolgálati utasításban egy védet helyéről eltakarítják az elme betegeket?
A rendőrsrác profi volt, a valtonosok verebek, Ti pedig hősök voltatok, hogy harcoltok még akkor is a hatalom feszegetéséért, mégha ezt magánterületen is teszitek visszavont tartózkodási engedéllyel. Respect.
az ilyen kekeckedö faszokkal nem igy kell bánni..a valtonosnak kellett volna normálisan befogni azt kivinni..de annyi eszük nem volt hog yketten csinalják :D
Mivel akkora port nem kavart a Google fordítós kamu kollektív email amit figyelem elterelés miatt indítottak, nyakamat tenném rá, ami amúgy bármelyik államban azonnal napi szintű téma lenne amíg ki nem derül a valóban valódi el indító eszköz az eszköz hol léte, a cella információk, kihez köthető stb stb ezért hát a kapitalista diktatúra egyenlőre nem ki lövi azok szemét akik ellene vannak egy undorító rendszernek, hanem kapálózik mint malac a jégen. Mindegyik megteheti a ge....et 🤡 🤡🤡🤡🤣🤣🤣🤜🤛 Tisza sport cipő 26' 🇭🇺

Reméljük ezek a fölényes emberek ,mint security,majd ha már nem lesz Valton állami megrendelés,akkor egy disznótelepen tudnak majd szolgálni,és ott a röfikkel lehet majd fölényeskedni, 200.000 Ft- kiérdemelt fizetésért valahol a semmi közepén!
az hogy egy magánterületen nem követik a TEK es a tulajdonos kéréseit? Mi ebben a bicskanyitogató? Kicsit kezd unalmas lenni hogy mindenki fel van mindene háborodva..
@@waymaker787 Állítólag hivatalosak voltak a sajtájra. Amit a mellett tenni akartak volna, az normális(abb) országokban teljesen okés. Menet közben dobtak volna pár kérdést a döbröginek. Mik a lehetőségek? 1. Merrényletet akarnak elkövetni. Hát akkor igazoltatás, motozás, nincs semmi, maradjanak aztán tegyék fel a kérdéseket. 2. Feltehetik a kérdéseket, és nem kapnak válaszokat, mert nyilván betakarják őket. (csak megsúgom, hogy kb. ez történt volna) 3. Feltehetik a kérdéseket, és válaszokat kapnak. (Dude!)
Őszintén mondom, hogy hányingerem lett. A sok közpénzből élő gazember, megakadályozta, hogy a független sajtó végezze a munkáját. Ők a mi nevünkben kérdezték volna a OV t. Nem hiszem, hogy aki rászavazott, ezért tette,hogy kiskirályoskodjon itt a mi pénzünkön.

"megakadályozta, hogy a független sajtó végezze a munkáját." Függetleeeeen??? Ezt most komolyan mondtad? Erősen a tisza felé húz és lehetőleg egyoldalúan tálalja a közéletet. Ez mitől független? Gondold át még egyszer. Nem attól lesz független a sajtó, hogy a nép felháborodását közvetíti, és kielégíti a nép akaratát. Nincs független sajtó.
Nem vagyok...voltam egy Telex - hívő...de ez az 1990 - es előtti idők "legszebb" részeit idézi...A videó menni fog az amerikai hatóságoknak...Lehet,h rövidesen nemcsak Rogán Antal lesz a "szégyenpadjukon"... Jól mondta az úr: "Ne bohóckodjunk már!"...
Ők kérdezhessenek Magyar Pétertől de mi ne kérdezhessünk Orbán Viktortól. Ráadásul ők sokkal pofátlanabb módon szokták ezt megtenni. Az ő propagandistájuk semmi meghívó nélkül rontott be egy épületbe Magyar Péter egyik magán rendezvényére és még nekik állt feljebb hogy kitették. Késöbb fenyegetni is kezdték azt a személyt aki ki tette őt
A "hatalom" a miniszterelnök személyi védelme érdekében bármilyen,a törvény által részére megengedett eszközhöz nyúlhat.Itt az eszközök úgy igazán még nem lettek használva!
@@user-vh4qw9fd8sEmlekszel amikor a gazdad verte magat brusszelbe,h “soha sem vetemednénk arra,h elhallgattasuk azokat akik nem ertenek egyet velunk”stb. Akkor ez mi te mélymagyar😂 De mivel kb 1 iq-d van, hiszen fideszre szavazol, ezert valoszinuleg ertelmezni sem tudod amit irok😂😂😂
Attól aztán várhatsz változást! MP is kitiltja a neki nem tetsző sajtót a rendezvényeiről. Mondjuk fideszes szoponcmédia pl. az index is, ami egy hányinger, de ettől még a módszer ugyanaz.
A fogyatékos személyeknek miért nem jelölnek ki külön helyett gondozokkal. Miért kell az egyszerű melós rendőrt békén hagyni?Mit nem lehet azon érteni, hogy őrszolgálati utasításban egy védet helyéről eltakarítják az elme betegeket?
Majka dalában ( azt veszélik a városban ) is benne van hogy : " háború a rendszerrel , Mindennap elvesztett csaták , mocskos végre hajtók , Hitelbe bukott lakás , Paraziták , élősködők akiket támogat a rendszer, 0 teljesítmény a MOTTÓJUK HOGY : VEDD EL ,,
A fogyatékos személyeknek miért nem jelölnek ki külön helyett gondozokkal. Miért kell az egyszerű melós rendőrt békén hagyni?Mit nem lehet azon érteni, hogy őrszolgálati utasításban egy védet helyéről eltakarítják az elme betegeket?
Legközelebb álljatok be a kijelölt helyre, majd a megfelelő pillanatban egy megafonnal üvöltve a hátsó sorból tegyétek fel a kérdést! Bár gondolom hamar ott terem majd Szegő százados, hogy ellenőrizze lopott-e a megafon :D Esetleg a közterületről nagy hangosítással, nagy zoomos kamerával, parabolamikrofonnal ;) Aztán lássuk meddig tudják bővíteni a műveleti területüket :)
Itt Felvidéken sincs minden rendben,de itt ha valami van tüntetünk több ezren,Magyarországon meg hagyják hogy azt csinálják amit akarnak! Akinek nem inge ne vegye magára!
@Oszkárasofőr Köszi,én is a legjobbakat kívánom nektek, önöknek és még sokan mások is itt Felvidéken! Kívánom hogy legyetek boldogok Magyarországon! 🇭🇺 Sok sikert!
Én azt a biztonsági őrt fel jelenteném testi sértésért mert nem lökdösődhet. Ezt még a rendőrség sem merte megtenni ők is csak az eljárás elindítása után fogtak meg a karjukat és óvatosan elvezették őket! FEL KELL JELENTENI A MOCSOT !!!!
2005. évi CXXXIII. törvény 27. § (3) A személy- és vagyonőr arányos mérvű kényszerítő testi erő alkalmazásával a) a védett személy biztonságát fenyegető támadást elháríthatja; b) a védett létesítménybe, területre való jogosulatlan belépést megakadályozhatja, a jogosulatlanul bent tartózkodót onnan eltávolíthatja;
Pajtás, 2006 ban tudod mikor emberekre lőttek, azért a felelős melyik börtönben is van? Ja, nincs is börtönben, a parlamentben baxxa az anyját most is, mintha mi sem történt volna, Hagyjad már az rablódumát jóember.
A legutóbbi felmérés szerint a Tisza növekedése megállt, és a Fidesz erősödött 1%-ot. Valamint a válaszadók többsége arra számít, hogy a Fidesz marad 2026-ban. Ez a közhangulat. Szóval nem tudom, milyen százalékokról van szó.
Aki már megigéződött a megváltótól, attól valóban nehéz elkérni a szavazatát, az oké, megnyerte a tisza. De azért nem végtelen az az embertömeg, aki mindenáron a tiszát akarja. Vannak, akik mögé néznek a dolgoknak, és az érem másik oldalát is megvizsgálják, több oldalt is megfontolnak, mielőtt a végén odateszik az x-et.
CSAK AZ BÚJIK A KARHATALOM MÖGÉ AKINEK VAN FÉLNI VALÓJA . SZÉGYEN HOGY A KORMÁNYFŐ ERRE HASZNÁLJA A KARHATALMAT , GYÁVA ÉS GERINCTELEN EMBER . MÉLTATLAN A POZÍCIÓJÁRA HA , EGYENES KÉRDÉSEK ELŐL ÍGY BUJKÁL .
ÉS EBBEN AZ ORSZÁGBAN MILYEN EMBEREK VANNAK????TÉTLEN SEMMIRE SEM KÉPESEK,EGY TOHONYA LUSTA ,MÁSOKRA VÁRO NÉMBEREK VAGYUNK! EZT ÉRDEMELJÜK,ÉS MI ERÖSZAKOLTUK KI A PUHÁNY TETTEIKNEK,KÖSZÖNHETÖEN!!! ÉS MÉG MI HÁBORGUNK !! MIRE FÖÖL???VÁLASZTÁSSAL NEM TAKARODNAK EL MERT NEM LEHET,CSAK TETTEKEL!! HOL VANNAK A TETTEK????????????
Milyen szép világ lenne akkor, ha a rendőrök azt mondanák: "Nem! Mi a néppel vagyunk!" És átállnának. Valójában a diktatúrát sem az a pár ember tartatja be, akik a rendeleteket hozzák, hanem a nép tartatja be saját magán. Amikor az emberiség ezt megérti, akkor megváltozik minden. 🙂
Hova kellene állniuk? A nép mellé,ami nem tesz semmit? Ezért a népért dobja el a rendőr a munkáját,és a családja megélhetését? Nem a rendőrök a hibásak,és nem is tőlük kell várni a megoldást.
Te milyen diktaturáról beszélsz? Diktaturában ez a fickó (újságíró) már készülhetne nádat vágni télen a Balatonon. Többen szavaztak erre a kormányra. Ennyi.
jahh, kenjük csak a rendőrökre... te lennél a legjobban felháborodva, ha nem tartanák távol tőled a kamerákat a saját birtokodon, mert "ők a néppel vannak". A rendőr nem azért van hogy állást foglaljon, azért van, hogy betartassa a szabályokat. Úgyhogy nagyon nem a rendőrökre kéne mutogatni, ők voltak az EGYETLENEK ebben a történetben, akik azt tették, amit kellett. (Igen, a telexnek is ki KELL vonulni egy magánterületről, ha ezt az utasítást kapják az illetékesektől. Akármilyen mondvacsinált ürüggyel is basztatják őket, attól még nem hagyhatják figyelmen kívül a szabályokat. Ráadásul OV ott se volt, szóval hivatkozni sincs mire, egy üres úton tébláboltak, hogy majd ha megjön, (ne) válaszoljon nekik.)
Aztán mi lenne ha feltennék azokat a fontos kérdéseket az egészségügyről? Boldog karácsonyt kívánna, megigazítaná a zakóját, megnyalná a száját és beülne a fekete furgonjába a kopaszok gyűrűjében.
A kommunista rendszer is így vergődött 89-ben, még egy darabig ment az erőfitogtatás, aztán mindennek vége lett.. Nem hiába van az a mondás, hogy a történelem ismétli önmagát.
Szép próbálkozás, telex! De ez nyilván AI szerkesztett videó, mert a doktor miniszterelnök úr megmondta, hogy soha nem vetemednének arra, hogy elhallgattassák azokat, akik nem értenek velük egyet. 0rbán úr pedig sosem hazudna!
A pesti gyújtogatások idején tömegek ordibálták mindenhol hogy rendőrállam. Az elmúlt pár évben egyetlen egy alkalommal sem hallottam még suttogás szintjén sem.
@@waymaker787bármire rá lehet húzni hogy magántulajdon. Ga egy kávézóba látják meg az elnököt ott se lehet kérdezni, az is magántulajdon, a parlamentbe be se engedik a sajtót normálisan már rég óta az utcára meg ki se megy Orbán. Egy ilyen helyzetben te, mint újságíró aki eg, fillér támogatást nem kapsz az államtól mit tennél? Hagynád az egészet, annyira nem lényeges?
Csak megemlítem : aki a Fehér Ház kerítésén átmászva annak területére hatol be azt az őrség figyelmeztetés nélkül lelövi.A sajtó szabadsága nem jelenti azt hogy az újságíró bárhova bármikor bemehet és provokálhatja a védelmi szerveket!
@@SCHMIKI1 Értelmetlen a példád, mert ez nem Amerika, nem volt itt semmilyen kerítés mászás. Amerikában lehet lelőnek, de magyarországon más az eljárásrend.
@@SCHMIKI1 Csak megemlítem, hogy egészen más tészta bemászni a fehérház gyepére, meg ami a felvételen látható. Egyébként bizonyos államokban akkor is lelőhetnek bárkit, figyelmeztetés nélkül, ha rossz helyre kopog be.
A kamera számát ellenőrizte Szegő százados?
Szegő Tamást olyannyira nem szabad majd elfelejteni mint Princz Gyulát és Bauer Miklós ÁVH-s kihallgatótiszteket. A mostani rendszer ugyanazon feladatát látják el.
NEM-E LOPOTT, CSAK AZERT, most.
"Nem-e körözik ... Meg kell néznünk!" 🤣🤣🤣
@@mmmm_5030 A magyar konzervatív oldal nevében ki kell deríteni!! 😌
Majdnem biztos, h körözik a kamerát.
Magyarország államformája : magánterület 😅😅😅😅
😮😮😮😮😮
És kivéve taxisok.
Pontosan, aki nem látja mi épül ki itt, az segítségre szorul.
Hivatalosan is megkoszorúzom ezt a commentet! 🤣💀💀
"Azt hittem a Hofi viccelt!" 💀
OV hazugságain alapuló kleprokrata tarsadalma.👺
Mi soha nem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk
orbán akkor is hazudik ha hallgat.
Ezt viktor mondta tenylwg.a riporternek
Be kellett volna jatszani ezt a viktor beszedet😅
Ki vagy te kislányom!???
Ez elképesztő, ami itt folyik !!! RTL és ATV hiradóba ma esti anyagnak le kellene adni !!!!!!!!!😮
Remélem 2026-ban vége lesz az idiotizmus uralmának
Ezt hol türnék elnmaga szerint,?rég beleverték vokna a fóldbe bármely irszágba
@@laszlomiko8 hol türnék el? a sajtószabadságot?
jaja...jön a másik idióta...Magyar Péter...köszönöm, nem...a fideszből sem kértem 2010 - ben...
@@laszlomiko8 Bebasztál, buta proli? Magyarországon nem képviseleti demokrácia van véletlenül és a politikusok a választópolgárok akaratát kéne, hogy képviseljék és számonkérhetőek legyenek? Tényleg azt csinálnak amit akarnak és még kérdezni sem szabad tőlük, csak felszopó tehetik fel az előre megírt kérdéseket? Hogy lesz valakiből ekkora hülye politikus imádó barom? Kinn van az orbán kép a falon otthon?
@@laszlomiko8 Ezt még egyszer! De most magyarul.
Ahol bűnözők hozzák a törvényeket, ott törvényes a bűnözés!
Magyarorszàgon mindig igy volt. Nem emlékszem màsra.
Ez a jó mondat!!
mp bünöző az törvényes
-"Megszeretnénk próbálni feltenni itt egy kérdést mert bent erre nem lesz lehetőségünk."
-"Ez ilyen."
Meg szeretnénk próbálni. Helyesen írva legalábbis.
A magyar diktatúra egyetlen válasza...."ez ilyen"
Az feltűnt már valakinek, hogy a Tiszások sem válaszolnak újságíróknak? Pl a gyűlésről való kivonulásnál hiába kérdezték őket... illetve MP sem mindig válaszolt újságíróknak amikor kiment terepre.... pedig ez még csak egy friss párt... kéne tényleg az a harmadik út mert így egyik szarból a másikba megyünk
Bad to the bone starts playing
@@Veronika008 A Tiszanak jelenleg milyen hatalma van Magyarorszagon? Mekkora fizetest kapnak a nem letezo orszaggyulesi kepviseloik a te, meg az en adombol?
A közpénzből létrehozott magánterületek országa lettünk, ahonnan a közpénzből fizetett lakájok távolítják el a közügyben eljáró újságírókat (is). Az ilyeneket tisztességes országban soha, senki nem merné megtenni. Gratula a cselédeknek akik ebben részt vesznek, ehhez asszisztálnak.
A fogyatékos személyeknek miért nem jelölnek ki külön helyett gondozokkal. Miért kell az egyszerű melós rendőrt békén hagyni?Mit nem lehet azon érteni, hogy őrszolgálati utasításban egy védet helyéről eltakarítják az elme betegeket?
Először is mi az a telex? Eszik e vagy isszák?
@@lajosvarga6544 Internetes médiaplatform. Nem ehető, nem iható. Nincs mit.
@@lajosvarga6544 próbáltál rákeresni? M1-en nem hallasz róla mi? :D
Felhozzâk ezeket a gyerekeket vidékrõl. Kapnak lakâst. Ezért geciznek a budapestiekkel. A saját falujukban nem mernének így viselkedni. Mármint a rendõrök.
-Szúró, vágó eszköz van-e magánál?
-Csak az operatőröm.
Ha esetleg manikűr készlet volt a hölgynél az minek számít?
Erről beugrik egy régebbi vicc:
- Csapajev elvtárs, Kolja Ivanovics elkapta a szifiliszt!
- Kolját kitüntetni, szifiliszt agyonlőni! 🤣🤣
De Ő is csak addig nem minősül fegyvernek amig meg nem szárad a lakk a körmein.
Hát ezen jót nevettem. 😂
😂
Zsenik vagytok! Imadom, hogy leszarjatok hogy probalnak titeket ellehetetleniteni. Veletek vagyunk!❤️
-Milyen szabály szerint?
- Mert én azt mondtam.
Welcome to Bindzsisztán. 🤮
Tisztességes jogállam... 😂😂 Istenem segíts megérteni ezt az a Magyar demokráciát.
2011 ota nincs demokracia, söt nem is köztarsasag Magyarorszag :D
@@lionelb.3213 Elnöki diktatúra
Nem megérteni kellene ezt már😉 hanem ezeknek a gorillasenkiháziknak olyat taposni a lábukra h eltakarodjanak csecsenföldre vagy tadzsigisztánba ahova valók:) plusz a többit meg a böribe vagy Hágába a bíroságra nyilatkozni az uniós pénzekkel kapcsolatba😀 de ez ugyse lesz.:) gyavanépség
A fogyatékos személyeknek miért nem jelölnek ki külön helyett gondozokkal. Miért kell az egyszerű melós rendőrt békén hagyni?Mit nem lehet azon érteni, hogy őrszolgálati utasításban egy védet helyéről eltakarítják az elme betegeket?
Respect az operator lanynak es Simor Daninak is
Smooth operator
Nem Simon az hanem Simor!Ismerős a név???A Dani meg szerencse fia mert a hosszas provokálása után csak rendőri kikisérést kapott és nem volt része a TEK kényszerintézkedésében.Azt azért ne felejtsük el hogy a mindenkori miniszterelnök védelme az erre kijelölt szervek legfontosabb feladata.Itt nem úgy vágták ki magánterületről a sajtóst ahogy a fostosseggű poloska fogdmegje vágta ki az újságírót.Ez a Simor egyébként addig provokálja a védelmi szerveket amíg egyszer nagyon rosszul fog járni!
Simor
Mindegbannaksegnyalok
Úgy érted kameratőr?😂
"Mi sohasem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek velünk egyet" - Orbán Viktor
Senki nem akarta elhallgattatni őket, egyszerűen nem voltak képesek várni és betartani magánterületen amit a tulajdonos megszabott.
@@waymaker787 te vagy az Vitya?
@@waymaker787🐑🐑🐑🐑🐑🐑🐑
@@waymaker787Kérlek ne legyél ennyire ostoba. Ha bemennek, sose szólítják fel őket. Csak így elkapva van esélyük akárcsak hallatni magukat, vagy néha egy-egy választ kapni. Pár hónapja kormányinfón vették ki a kezéből a mikrofont... Hagyjuk már, kibaszott rossz vicc, ami ebben az országban folyik
@@DarabosKrisztian 😅
A Tisza ismét köszöni a Minielnöknek ezt a plusz néhány százalékot.
Szerinted ez kihez jut el? Akik egyébként sem szavaznának a Fideszre. M1 néző ilyet soha nem lát.
110 % on van màr a tisza.
Nem a Tisza a megoldás
Magánterület az adózók közpénzéből, gyönyörű ország!
Hány éves vagy? Tudod, hogy mennyi közpénzből épült dolog (komplett gyárak is) lett magántulajdon a rendszerváltás óta?
@KefeBajusz-io8tp te meg egyed a krumplid, ha ennyire gyökér vagy!
Majdnem annyira undorítóak azok az emberek akik ezt a hányadék rendszert kiszolgálják mint maga a rendszer.
Majdnem nélkül
Nem majdnem, hanem ugyanolyanok!!!
_Undorítóbbak!_ Ugyanis, *_ők_*_ tartják életben ezt a genny-bandát_ !
A rendszer az emberektől olyan amilyen. Jó emberekkel akár jó is lehetne. Sajnos a politika, és a hatalom ritkán termel ki magából jó embereket.
Ők is csak magyarok ;)
„A magyar jogállamiság köszöni szépen, jól van!”
Ennek nem sok köze van a jogállamisághoz. Ez netto provokálás a telextől egy magánterületen. Az hogy jogállamiság , az nem azt jelenti hogy bármit szabad. Azt káosznak hívják.
@@waymaker787 szóval ha szóváltásba akarsz keveredni a döbrögivel, az káosz, és nyugodtan átvizsgálhatnak és lökdöshetnek a rendőrök?
@@waymaker787kérdésekkel akarták provokálni szegény vezetőt, a bűnszövetkezet vezetőjét.
@@waymaker787 Természetesen nem erről a konkrét esetről van szó :) Nem tudom te hol éltél az elmúlt 15 évben, de a teljes folyamatot kell nézni, hogy valahogy mindig a kritikus ellenzéki sajtó munkáját lehetetlenítik el, ők nem kérdezhetnek (eleget) a megfelelő helyeken, elutasítják a jelentkezésüket rendezvényekre stb stb stb. Még meg is értem őszintén, hogy ott a védett útvonalon valóban nem tartózkodhatnak oké. De bent nem fogják őket felszólítani, vagy nem lehet kérdezni, máshol nincs rá lehetőség. Mint ahogy máskor sem. Ez a probléma.
@@waymaker787 Azért nem árt tudni, hogy ilyen az Eu-ban nincs, ahol a a médiát mint hatalmi ágat kitiltják stb.
Orbán Viktor: "sohasem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk"
Nagyvilág - 2018. szeptember 12.
A fogyatékos személyeknek miért nem jelölnek ki külön helyett gondozokkal. Miért kell az egyszerű melós rendőrt békén hagyni?Mit nem lehet azon érteni, hogy őrszolgálati utasításban egy védet helyéről eltakarítják az elme betegeket?
Az arc nélküli orkról azt hittem, hogy németh szilárd, egészen addig, amíg a főszolgabíró ki nem kotyogta, hogy a keresztneve ferenc.
Nerenc, csak rosszul ejtette.
42 Milliárd közpénzből építenek magáterületet. Bravó! Magyarország 2025.
Bezzeg amikor illegális lakásfoglalókról van szó, akkor nem ennyire "kemények" a rend nagyszerű őrei..
Megjegyzem, ott az MHM állt a magyarok pártjára, és valóban nem a kormány rendőrei.
Teljesen más helyzet jogilag, a lakhatáshoz való jog abban az esetben felülírja a tulajdonos bizonyos jogait.
Na ja…. Igazi szerencsétlenek, itt minden fordítva működik.
Azta kva élet B+++
Egyet értek!!! Mocskosok🤮😡😡😡
Ezek nagyon félnek!! Mert tudják, hogy VÉGE VAN!!!!!!!!!
@@tamas8889 Értem én, b@ssza meg. De meg mindig ott vannak a hazaáruló tetvek. Mi az úristennek kell történnie, hogy a nép (már aki feléri ésszel) bedühödjön annyira, hogy eltakarítsa ezt az undorító mocskot?
Kicsi ezt ted hozzá!
😂🤣😁
Ugyan már! Nincs ebben semmi újdonság, 2010 óta elzárkóznak a kormánykritikus média elől. A Parlamentben már 6 éve csak hátsó folyosón felállított pár négyzetméteres karám van számukra kijelölve. Nem félnek semmitől, mert a bugris magyarok korlátlan hatalmat adtak a kezükbe.
Ámen! 🥹🇭🇺
Dehogy félnek, képtelenek realizàlni. Menjen csak így tovább, akkor biztos hogy repülnek 😂
Csicska fidesz kommentelők meg írkàlhatjàk tovább a 🤡🤡🤡🤡 emojikat, más örömük úgy sem lesz már 😂 posztó ostoba gyökér az összes.
A TISZA kormány első intézkedései között kell lennie a TEK megszűntetésének, a vezetők hosszú börtönévekre ítélésével azokért a bűnökért amit a magyar nép ellen elkövettek.
Ezek nagy szavak, de a jelenlegi jogrendszerben tulajdonképpen mi a vád ellenük? Ha egyesével kielemzik majd akkor a Nagy Perben, akkor a cselekedeteik passzolni fognak az anno hatályos jogszabályokkal, az esetek 90%-ában.
@@surnamegm Túlbuzgóságból elkövetett állampolgár vegzálás?
@@lajosbarath1034 Szerintem nincs ilyen jogi kifejezés, de megmondom őszintén, nem néztem bele a jogtárba, tehát akár igazad is lehet.
A biztonsági őr pontosan tudja, hogy nem érintheti meg. Ezzel kellett volna szembesíteni.
de ,lefoghatja,megtekergetheti,ráfekhet a hátára,kiviheti...csak ez a lökdösödés semmit nem ér,amig nem repül vagy 3 métert a hülyegyerek.:D
Valahol felsír egy Varjú László. :(
TELEX királyok vagytok KÖSZÖNJÜK! Ilyenkor mindig egy kicsit tovább repedezik a rezsim! 👍👍👍
Szerintem meg téves dolog azt hinni, hogy az ilyen szituációk mint ez, meg a nyilvánvalóan politikai okokból kirúgdosott emberek történetének nagy nyilvánosság elé tárása a rezsim repedezése. Inkább örülnek neki, hogy látod az elnyomást mert akkor te sem feltétlen állsz neki pattogni.
a nyilvánvalo ujságiroi provokálásra adott nulla intézkedés mit repeszt meg? a balfasz riporter méhét max :D
@@D-4-v-3 Vagy pont annál inkább harcolsz az elnyomás ellen
Mert én azt mondtam...... ezt az érvet 4 éves korában már kiröhögta a gyerekem. Büszkék lehetnek magukra a fiatal komcsik!
Közúti igazoltatásnál fel lehet tenni a rendőrnek a kérdést miért kéri az irataimat!A válasz az lesz hogy mert én azt mondtam.A további vita az autó motorháztetején hátrabilincselt kézzel fog folytatódni.Ha a rendőr nem ezt teszi van rá esélye hogy hamar elvágják a torkát!
@74gaber Szóval akkor a 4 éves gyereked szarik a fejedre, köszönjük hogy megosztottad ezt
@@skunk_Islove Hát lehet neked ez a mondat értelme. Mi a szülei nem is éltünk ezzel a magyarázattal semmire. Többre tartjuk a gyerekeinket annál, hogy ilyen színvonaltalan "érvekkel" győzzük meg őket bármiről. Ez kb a kuss paraszt szint.
@@SCHMIKI1 Az ugye megvan a videóból hogy a mondat egy Valtonos biztonsági őr szájából hangzik el! Mióta hatóság egy Ner-es biztonsági cég?
@@SCHMIKI1Álmaidban valószínű.. Ti valami koncentrációs táborban nevelődtők hülye fideszesnek
A szabad sajtó indokolatlan elnyomása a diktatúrák egyik ismérve. A sajtóelháritás jobban működik, mint az ország szuverenitásának védelme.
Abszurd ez az egész.
- A rendőröknek Orbánt kellett volna elvinniük, évekkel ezelőtt.
- Nem nektek kellene interjút készíteni vele, hanem az ügyésznek meg a bírónak.
- És nem nektek kellene élveznetek a rendőrök vendégszeretetét, hanem neki.
A fogyatékos személyeknek miért nem jelölnek ki külön helyett gondozokkal. Miért kell az egyszerű melós rendőrt békén hagyni?Mit nem lehet azon érteni, hogy őrszolgálati utasításban egy védet helyéről eltakarítják az elme betegeket?
Respekt a rendőr srácnak, a lehető legkorrektebb módon intézte a gyökér főnöke kérését…
Ehhez, azért gyomor is kell…
@@newdeal78 ha nem lett volna másnapra már nem lenne munkája...
@@ecuka2000senki nem kényszeritette hogy belépjen az SS-be
-Csak bent erre nem lesz lehető!
-Ez ilyen!
Ó. hogy....🤐
szegő százados nem jelent meg kamerát ellenőrizni?
de ádám ott volt
" mer én azt kértem azér " 😂😁🤡
Hú, de jó válasz !!!!
Igazán szakszerű
Igen, mikor a senki azt hiszi, hogy valaki! 🤣👍
komoly indok hogy rohadjanak meg
A rendőrsrác profi volt, a valtonosok verebek, Ti pedig hősök voltatok, hogy harcoltok még akkor is a hatalom feszegetéséért, mégha ezt magánterületen is teszitek visszavont tartózkodási engedéllyel. Respect.
azért a hawerjai nem biztos h. graulálnak a rendőr srácnak... :D
@@ZoltanHada Amúgy neki is mennyire szar lehet, hogy ahelyett, hogy normálisan tehetné a munkáját ezt kell neki csinálnia.
az ilyen kekeckedö faszokkal nem igy kell bánni..a valtonosnak kellett volna normálisan befogni azt kivinni..de annyi eszük nem volt hog yketten csinalják :D
csak elfelejtett bemutatkozni a rendőr
@@ZoltanHadaezt nem értem. Miért? Hibátlanul, profi módon végezte a munkáját, a törvény betartatását.
A rendőrséggel vegzálni a független sajtót mert kérdezni akar, ez már hasonlít Belaruszra.
Független sajtó szerintem nem lett volna vegzálva, igaz, érdektelen kérdéseik lettek volna.
Az iskolákat bezzeg most nem védik így, ezek a bátor emberek...
Csicskák felsöfokon...
Mivel akkora port nem kavart a Google fordítós kamu kollektív email amit figyelem elterelés miatt indítottak, nyakamat tenném rá, ami amúgy bármelyik államban azonnal napi szintű téma lenne amíg ki nem derül a valóban valódi el indító eszköz az eszköz hol léte, a cella információk, kihez köthető stb stb ezért hát a kapitalista diktatúra egyenlőre nem ki lövi azok szemét akik ellene vannak egy undorító rendszernek, hanem kapálózik mint malac a jégen. Mindegyik megteheti a ge....et 🤡 🤡🤡🤡🤣🤣🤣🤜🤛 Tisza sport cipő 26' 🇭🇺
A fogyatékos személyeknek miért nem jelölnek ki külön helyett gondozokkal. Miért kell az egyszerű melós rendőrt békén hagyni?Mit nem lehet azon érteni, hogy őrszolgálati utasításban egy védet helyéről eltakarítják az elme betegeket?
Reméljük ezek a fölényes emberek ,mint security,majd ha már nem lesz Valton állami megrendelés,akkor egy disznótelepen tudnak majd szolgálni,és ott a röfikkel lehet majd fölényeskedni, 200.000 Ft- kiérdemelt fizetésért valahol a semmi közepén!
Milyen fölényeskedés? A munkájukat végzik. Ha majd téged kell egyszer megvedeniük, akkor nem fogsz ilyeneket írogatni.
@@waymaker787 Általában ezek mind börtönviselt szemétládák, ezek nem védenek semmit kizárólag tolvaj gazembereket.
Nekem az álommeló lenne
@@waymaker787 A telex rendkívül veszélyes, igaz? Még a végén kérdésekkel provokálnának!
Melyik Fideszes kurogat téged? Minden komenthez írsz valamit. Ennyire ne nyalizál már politikusoknak. @@waymaker787
Csak megneznem a mikrofon nem e lopott 🤷♂️
Bezzeg az eltűnt sok 100 milliárd közpènzt nem kell keresni, szègyen egy orszàg.
Lehetséges,hogy körözés alatt áll?😂😂😂
Nem magánterület, ami közpénzből épült! Ébresztő!
Legnagyobb király ez a Telexes csávó !!! 🎉🎉🎉🤝 Köszönjük a munkátokat 🙏🙏🫡
Ez,már bicskanyitofató!😮😮😮
Valóban maffiaállamban élünk!😡🤔🥵
az hogy egy magánterületen nem követik a TEK es a tulajdonos kéréseit? Mi ebben a bicskanyitogató? Kicsit kezd unalmas lenni hogy mindenki fel van mindene háborodva..
@@waymaker787 Csokiból van orbán fasza hogy nem akarod kivenni a szádból?
@@waymaker787 Állítólag hivatalosak voltak a sajtájra. Amit a mellett tenni akartak volna, az normális(abb) országokban teljesen okés. Menet közben dobtak volna pár kérdést a döbröginek. Mik a lehetőségek? 1. Merrényletet akarnak elkövetni. Hát akkor igazoltatás, motozás, nincs semmi, maradjanak aztán tegyék fel a kérdéseket. 2. Feltehetik a kérdéseket, és nem kapnak válaszokat, mert nyilván betakarják őket. (csak megsúgom, hogy kb. ez történt volna) 3. Feltehetik a kérdéseket, és válaszokat kapnak. (Dude!)
@@FJancsi az!!! Fa…z Jankó
@@waymaker787nyisd ki a szemed! Itt komoly baj van !
"mert én azt kértem"
:DDDDDDDDDDD Szervilis faszkalap
Őszintén mondom, hogy hányingerem lett. A sok közpénzből élő gazember, megakadályozta, hogy a független sajtó végezze a munkáját. Ők a mi nevünkben kérdezték volna a OV t. Nem hiszem, hogy aki rászavazott, ezért tette,hogy kiskirályoskodjon itt a mi pénzünkön.
A fogyatékos személyeknek miért nem jelölnek ki külön helyett gondozokkal. Miért kell az egyszerű melós rendőrt békén hagyni?Mit nem lehet azon érteni, hogy őrszolgálati utasításban egy védet helyéről eltakarítják az elme betegeket?
az a munkája okvetetlenkedjen egy elzárt területen? :D
"megakadályozta, hogy a független sajtó végezze a munkáját." Függetleeeeen??? Ezt most komolyan mondtad? Erősen a tisza felé húz és lehetőleg egyoldalúan tálalja a közéletet. Ez mitől független? Gondold át még egyszer.
Nem attól lesz független a sajtó, hogy a nép felháborodását közvetíti, és kielégíti a nép akaratát.
Nincs független sajtó.
@istenkan8555 Az a munkája, hogy kérdezzen helyettünk is, a megválasztott miniszterektől. Nem csak a propagandának kellene nyilatkozni.
Nem vagyok...voltam egy Telex - hívő...de ez az 1990 - es előtti idők "legszebb" részeit idézi...A videó menni fog az amerikai hatóságoknak...Lehet,h rövidesen nemcsak Rogán Antal lesz a "szégyenpadjukon"...
Jól mondta az úr: "Ne bohóckodjunk már!"...
Aztán atkozhatjak Pressman utódját is?!
Ők kérdezhessenek Magyar Pétertől de mi ne kérdezhessünk Orbán Viktortól. Ráadásul ők sokkal pofátlanabb módon szokták ezt megtenni. Az ő propagandistájuk semmi meghívó nélkül rontott be egy épületbe Magyar Péter egyik magán rendezvényére és még nekik állt feljebb hogy kitették. Késöbb fenyegetni is kezdték azt a személyt aki ki tette őt
Kitartás, köszönjük a munkátok! Végre érdemben látható a hatalom milyen eszközökhöz nyúl 2025ben!
milyen hatalom? ez egy magânterület ahol a tulajdonos az aki diktál.
A "hatalom" a miniszterelnök személyi védelme érdekében bármilyen,a törvény által részére megengedett eszközhöz nyúlhat.Itt az eszközök úgy igazán még nem lettek használva!
@@waymaker787közpénzből épített magánterület te csicska 😅
@@waymaker787Valtonos Fideszes vagy?
@@SCHMIKI1Varangy Vityesz szerinted veszélyben volt?
És mi még mindig tűrjük, nyugaton már lángolna az ország,de a főváros biztosan!!
Hidd el fordított esetben orbán már felgyújtatta volna. 2006
A lökdösődőt fel kellene jelenteni.
Jajj peersze, mert az így működik. Azért a bíróság sem teljesen hülye.
Szégyelljék magukat azok, akik ezt a kormányt hatalomban tartják!
Minden idők leghazugabb, legkorruptabb és legaljasabb kormánya!!!
Nicolae Ceaușescu rendszer2!
'Mert azt kértem (0:57) azért' ! Mi (=álom polgárok) + azt kérjük engedje az újságírót munkáját végezni: kérdezni és arra -nem másra- választ kapni.
Tetvek!! Közel a vég!!!
Hajrá Tisza ezerrel!!❤️🙏🙏
A tiéd?
@@user-vh4qw9fd8s A tiéd agymosott lakáj!
Mocskos sz@rhàziak!!Fosnak !!Hajrà Tisza!!!!!
@@user-vh4qw9fd8sEmlekszel amikor a gazdad verte magat brusszelbe,h “soha sem vetemednénk arra,h elhallgattasuk azokat akik nem ertenek egyet velunk”stb. Akkor ez mi te mélymagyar😂 De mivel kb 1 iq-d van, hiszen fideszre szavazol, ezert valoszinuleg ertelmezni sem tudod amit irok😂😂😂
Attól aztán várhatsz változást! MP is kitiltja a neki nem tetsző sajtót a rendezvényeiről. Mondjuk fideszes szoponcmédia pl. az index is, ami egy hányinger, de ettől még a módszer ugyanaz.
Nem baj, lassan vége lesz, köszi a munkátokat Telex
A fogyatékos személyeknek miért nem jelölnek ki külön helyett gondozokkal. Miért kell az egyszerű melós rendőrt békén hagyni?Mit nem lehet azon érteni, hogy őrszolgálati utasításban egy védet helyéről eltakarítják az elme betegeket?
A Bindzsisztáni diktatúra pribékjei munkában.
Ez csak egy független rendőrség,,,
Majka dalában ( azt veszélik a városban ) is benne van hogy :
" háború a rendszerrel ,
Mindennap elvesztett csaták ,
mocskos végre hajtók ,
Hitelbe bukott lakás ,
Paraziták , élősködők akiket támogat a rendszer,
0 teljesítmény a MOTTÓJUK HOGY : VEDD EL ,,
A fogyatékos személyeknek miért nem jelölnek ki külön helyett gondozokkal. Miért kell az egyszerű melós rendőrt békén hagyni?Mit nem lehet azon érteni, hogy őrszolgálati utasításban egy védet helyéről eltakarítják az elme betegeket?
A MAFFIOZÓ KÖZELÉBEN NEM MEHETSZ SZÉGYEN AMI EBBEN A KIBASZOTT ORSZÁGBAN VAN.
végre van magyarországon is no-go zóna. mindig ott, ahol o1g fellelhető
meg ha csak 1 lenne
de tobb van, mint barmely mas orszagban
Ezkemèny gyerekek.
Szerintem eldolt hova megy az adom 1%-a iden
egy ideje gondolkodtam, hogy megemelem egy picivel (amennyivel tellik rá) a havi támogatást. most már nem gondolkodom...
Ezek az akkordok már tényleg a rendszer végét jelzik, amilyen szinten rettegnek a kérdésektől. 🤡
Legközelebb álljatok be a kijelölt helyre, majd a megfelelő pillanatban egy megafonnal üvöltve a hátsó sorból tegyétek fel a kérdést! Bár gondolom hamar ott terem majd Szegő százados, hogy ellenőrizze lopott-e a megafon :D Esetleg a közterületről nagy hangosítással, nagy zoomos kamerával, parabolamikrofonnal ;) Aztán lássuk meddig tudják bővíteni a műveleti területüket :)
😂😂😂ez kva jó ötlet!😂
Itt Felvidéken sincs minden rendben,de itt ha valami van tüntetünk több ezren,Magyarországon meg hagyják hogy azt csinálják amit akarnak!
Akinek nem inge ne vegye magára!
Mert a magyar a "szabadság népe" :D
Gratulálok, és drukkolok nektek! Remélem, megszabadultok Ficotól, mielőtt ő is kiépít egy ilyen rendőrállamot!
@Oszkárasofőr Köszi,én is a legjobbakat kívánom nektek, önöknek és még sokan mások is itt Felvidéken!
Kívánom hogy legyetek boldogok Magyarországon! 🇭🇺
Sok sikert!
csináltuk 10+ évig, de nem volt semmi eredménye
Jogos
"Ne mutogasson másra..."-Aztán miért is, gyökér fakabát?
Én azt a biztonsági őrt fel jelenteném testi sértésért mert nem lökdösődhet. Ezt még a rendőrség sem merte megtenni ők is csak az eljárás elindítása után fogtak meg a karjukat és óvatosan elvezették őket! FEL KELL JELENTENI A MOCSOT !!!!
2005. évi CXXXIII. törvény 27. §
(3) A személy- és vagyonőr arányos mérvű kényszerítő testi erő alkalmazásával
a) a védett személy biztonságát fenyegető támadást elháríthatja;
b) a védett létesítménybe, területre való jogosulatlan belépést megakadályozhatja, a jogosulatlanul bent tartózkodót onnan eltávolíthatja;
Ugyan már! Varju Lászlót jogerősen elítélték, amiért hat biztonsági őr földre teperte őt az MTVA székházában.
ezt az oldalbacsípést meg a TEK-től tanulta el.
Ilyesmiből nem lesz testi sértési ügy, még garázdaság is csak szélsőséges esetben.
Miért ne lökdöshetné az értetlen fastzt? Igazábol le kellett volna folytani azt kinbaszni a picsábva,mint magyar petikét a diszkobol :D
Basszus ha nem itt èlsz, ezt nem hiszed el😮 KÖSZI A PLUSSSSZ %- ot a TISZÀNAK❤🇭🇺❤️💪💪💪💪💪💪💪
Engem csak az érdekelne, ezek a pribékek nem félnek mit hoz számukra a jövô??
Az elszámolás során ezeket a talpnyalókat is elő kéne majd venni.
Pajtás, 2006 ban tudod mikor emberekre lőttek, azért a felelős melyik börtönben is van? Ja, nincs is börtönben, a parlamentben baxxa az anyját most is, mintha mi sem történt volna, Hagyjad már az rablódumát jóember.
Félek, hogy senki nem lesz előszedve... 😐
@@mmmm_5030
Arra akár mérget is vehetsz!
Veletek vagyunk! Köszönjük a munkátokat. Ez a sok apró buziskodás remélem közelebb teszi az országot a változáshoz.
Mi Tiszások köszönjük az újabb százalékokat. Csak így tovább!
A legutóbbi felmérés szerint a Tisza növekedése megállt, és a Fidesz erősödött 1%-ot. Valamint a válaszadók többsége arra számít, hogy a Fidesz marad 2026-ban. Ez a közhangulat. Szóval nem tudom, milyen százalékokról van szó.
@@pethy1283 Arra várhatsz hogy a fidesz erősödjön.Át vagy verve!
@@pethy1283 de éppen a mai "teljesítmény" az egyik garancia döbrögi további devalválódására. amúgy most jól mért a Publicus? :D
Ugyan olyan százalékról amilyenre ön is hivatkozik ! Maga a fideszes közhangulatról beszél ?
Aki már megigéződött a megváltótól, attól valóban nehéz elkérni a szavazatát, az oké, megnyerte a tisza.
De azért nem végtelen az az embertömeg, aki mindenáron a tiszát akarja.
Vannak, akik mögé néznek a dolgoknak, és az érem másik oldalát is megvizsgálják, több oldalt is megfontolnak, mielőtt a végén odateszik az x-et.
Havasinál tenyérbemászóbb figurát nehéz elképzelni, pedig igen erős a verseny a NER-ben!
CSAK AZ BÚJIK A KARHATALOM MÖGÉ AKINEK VAN FÉLNI VALÓJA . SZÉGYEN HOGY A KORMÁNYFŐ ERRE HASZNÁLJA A KARHATALMAT , GYÁVA ÉS GERINCTELEN EMBER . MÉLTATLAN A POZÍCIÓJÁRA HA , EGYENES KÉRDÉSEK ELŐL ÍGY BUJKÁL .
Ő már nagyon régóta méltatlan arra a pozícióra!
Az ilyenek csupán hab a tortán.
Minden kormányfö erre használja az egész világon te szerencsétlen :D
A nèp szolgálatában álló közszolga azorbán ,,,,,,Kièpített egy fèlig diktatórikus rendszert ,,,,Nesze neked Demokrácia ,!!!!!!!!!
Diktatúra nincs?Úgy látom inkább sajtószabadság nincs!
Választási autokrácia
Orban is egy közszolga joga van bárkinek is kérdezni és neki kötelessége válaszolni!!!!!!!!!!
Természetesen, egy demokráciában.
Hogy Döbrögi közszolga lenne?
Maximum papíron.
Ebben az országban mindig is a Lúdas Matyik szolgálták csak a népet.🪿🪿🪿🇭🇺
Ezért ezeknek a pribékeknek is felelniük kell legkésőbb 2026 tavasza után. Nem lesz elég a "parancsra tettem"
Legközelebb vigyetek egy ügyvédet 😂
Az összes tetűt a börtönben szeretném látni 26-ban.
Hamarabb jobb lenne
Úgy ahogy a 2006 ban történt események egyik felelősét? ja hogy egy sem lett felelőségre vonva, sőt van olyan amelyik a parlamentben ül mai is
@@trokkertrokker orbánra gondolsz?
Ilyen országban élünk??? Ezek a vezetők??? Takarodjanak már el!!!
ÉS EBBEN AZ ORSZÁGBAN MILYEN EMBEREK VANNAK????TÉTLEN SEMMIRE SEM KÉPESEK,EGY TOHONYA LUSTA ,MÁSOKRA VÁRO NÉMBEREK VAGYUNK! EZT ÉRDEMELJÜK,ÉS MI ERÖSZAKOLTUK KI A PUHÁNY TETTEIKNEK,KÖSZÖNHETÖEN!!! ÉS MÉG MI HÁBORGUNK !! MIRE FÖÖL???VÁLASZTÁSSAL NEM TAKARODNAK EL MERT NEM LEHET,CSAK TETTEKEL!! HOL VANNAK A TETTEK????????????
Milyen szép világ lenne akkor, ha a rendőrök azt mondanák: "Nem! Mi a néppel vagyunk!" És átállnának. Valójában a diktatúrát sem az a pár ember tartatja be, akik a rendeleteket hozzák, hanem a nép tartatja be saját magán. Amikor az emberiség ezt megérti, akkor megváltozik minden. 🙂
Azok a rendőrök már réges rég leszereltek…
Nézz rá arra a szerencsétlen rendőrre a videón. Egy ilyentől várnál bármit?
Hova kellene állniuk? A nép mellé,ami nem tesz semmit? Ezért a népért dobja el a rendőr a munkáját,és a családja megélhetését? Nem a rendőrök a hibásak,és nem is tőlük kell várni a megoldást.
Te milyen diktaturáról beszélsz? Diktaturában ez a fickó (újságíró) már készülhetne nádat vágni télen a Balatonon. Többen szavaztak erre a kormányra. Ennyi.
jahh, kenjük csak a rendőrökre... te lennél a legjobban felháborodva, ha nem tartanák távol tőled a kamerákat a saját birtokodon, mert "ők a néppel vannak".
A rendőr nem azért van hogy állást foglaljon, azért van, hogy betartassa a szabályokat.
Úgyhogy nagyon nem a rendőrökre kéne mutogatni, ők voltak az EGYETLENEK ebben a történetben, akik azt tették, amit kellett. (Igen, a telexnek is ki KELL vonulni egy magánterületről, ha ezt az utasítást kapják az illetékesektől. Akármilyen mondvacsinált ürüggyel is basztatják őket, attól még nem hagyhatják figyelmen kívül a szabályokat.
Ráadásul OV ott se volt, szóval hivatkozni sincs mire, egy üres úton tébláboltak, hogy majd ha megjön, (ne) válaszoljon nekik.)
Úgy tűnik ez a demokrácia, tisztességes jogállam, dehát kinek mit intézett a kormánya.
Magyarország jogállam. Ja, nem. Qrvajó. TEK, Walton, rendőrség... ők beszélnek a minielnök helyett. Ez önmagában beszédes.
Aztán mi lenne ha feltennék azokat a fontos kérdéseket az egészségügyről? Boldog karácsonyt kívánna, megigazítaná a zakóját, megnyalná a száját és beülne a fekete furgonjába a kopaszok gyűrűjében.
Bindzsisztán...
irónikus hogy titeket visznek el a rendőrök, pedig azt kéne akit kérdezni akartatok 😃😃
A kommunista rendszer is így vergődött 89-ben, még egy darabig ment az erőfitogtatás, aztán mindennek vége lett.. Nem hiába van az a mondás, hogy a történelem ismétli önmagát.
Felháborítónak, és elfogadhatatlannak tartom az ország jelenlegi helyzetét.
Én a kamerát is megvizsgáltam volna a helyükben nehogy lopott legyen. Ez egyre szánalmasabb és szánalmasabb😂
Ujabb 1% a Tiszának!Áradjon!
Tisza=fidesz 2.0
Nekem úgy tűnik,ebben a videoban nem szerepelt a Tisza. A Telexnek jár az 1%...
@@balazstoth4398 Tisza=fidesz 2.0
Árad a Pisa 😅😅😅😅😅
Szép próbálkozás, telex! De ez nyilván AI szerkesztett videó, mert a doktor miniszterelnök úr megmondta, hogy soha nem vetemednének arra, hogy elhallgattassák azokat, akik nem értenek velük egyet. 0rbán úr pedig sosem hazudna!
🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣
Wiktor ha ezt tudná, nem hagyná!
A pesti gyújtogatások idején tömegek ordibálták mindenhol hogy rendőrállam. Az elmúlt pár évben egyetlen egy alkalommal sem hallottam még suttogás szintjén sem.
Ismét növekedett a Tisza tábora 20 ezerrel.
Szerintem lassan tetőzik.
Még többel.
Utcára kéne menni, de hát majd jövőre 🤡🤡🤡🤡
Vagy sose... a magyaroknak mát vége több a birka mint a farkas, ám mégis a farkas ami nyer.
@@opos934 ☝☝
@@opos934 A farkas megeszi a birkát!!! Ne feledd! ja, és remélem, az összes birka hamarosan alulról szagolja az ibolykát!
@@noname-sk5po dehogy... a birkák szaporák és a sírásuk elnyom minden más hangot.
Dehogy megy itt bárki is az utcára. Várjuk a sült galambot,várjuk hogy valaki megoldja a dolgokat helyettünk.
"Mi sose vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk"
Tiszta 50-es évek,jesszus
Magyarország előre megy,nem hátra!🤣🤣🤣
Micsoda eljárás, miért nem lehet kérdést feltenni az miniszterelnöknek?
Jogállam 2025
🤦 Magántulajdon 2025
@@waymaker787bármire rá lehet húzni hogy magántulajdon. Ga egy kávézóba látják meg az elnököt ott se lehet kérdezni, az is magántulajdon, a parlamentbe be se engedik a sajtót normálisan már rég óta az utcára meg ki se megy Orbán. Egy ilyen helyzetben te, mint újságíró aki eg, fillér támogatást nem kapsz az államtól mit tennél? Hagynád az egészet, annyira nem lényeges?
Jogodban áll hallgatni!
@@waymaker787Te retek hülye vagy.
Sajtószabadság korlátozása.
Csak megemlítem : aki a Fehér Ház kerítésén átmászva annak területére hatol be azt az őrség figyelmeztetés nélkül lelövi.A sajtó szabadsága nem jelenti azt hogy az újságíró bárhova bármikor bemehet és provokálhatja a védelmi szerveket!
@@SCHMIKI1 Értelmetlen a példád, mert ez nem Amerika, nem volt itt semmilyen kerítés mászás. Amerikában lehet lelőnek, de magyarországon más az eljárásrend.
@@SCHMIKI1 ezzel szemben ez nem védett terület, ahova ráadásul be is engedték őket, engedéllyel.
@@SCHMIKI1 Csak megemlítem, hogy egészen más tészta bemászni a fehérház gyepére, meg ami a felvételen látható. Egyébként bizonyos államokban akkor is lelőhetnek bárkit, figyelmeztetés nélkül, ha rossz helyre kopog be.
@@ittisjartam8913 Szerintem ez egy Fideszes...
Szeretem mikor egy ilyen security akármilyen papagáj intézkedelik. Mondom papagáj.🎉
-"Kúró, vágó észköz van-e magánál?"
Respect az újságíróknak!!!
ez k..bszott nyomasztó... és félelmetes. Remélem 26-ban takarodnak végre!