Szegény Le Pen állandóan kicsinálják! Úgy látszik nagyon félnek tole. Legközelebb sikerülni fog❤Itt látszik hogy kik akarják továbbra is a háborút. Nekik senki és semmi nem számít. Hajrá Patriots!
Orbán egyetlen hét leforgása alatt járt Ukrajnában, Moszkvában, Pekingben és úton van Amerikába. Ja, meg összehozta az EU 3. legerősebb frakcióját a semmiből. Totálisan el van szigetelődve! 🤣
Az elmúlt 30 évben nem bukott ekkorát magyar politikus, mint Orbán!! Gründolt egy frakciót, de a dicsőséget elvitte Marie Le Pen!!! Orbán pedig megint mehetett kávézni!!! 🤣😂🤣😂🤣 "Napokon belül a legnagyobb frakció!" Persze! Mindössze 10%!!!
A józan ész megáll! Mit akarnak a politikusok? Háború és béke áll egymással szemben. EGyértelmű, hogy a hülyéket meg kell állítani! Normális az, ha békére törekszünk!
Még mindig semmi köze nincs a Lánchídhoz. Vagy többszöri kérésre egyszer fel fogod vázolni, hogy mégis kit gyanúsítanak és mivel, valamint mi köze van mindehhez a Lánchíd felújításának? Gondolom most sem fog sikerülni és elfutsz, ahogy szoktál. Ugye, elvtelen qtya?
@@BOOGEYMAN-pt5ob Nem másolgatni kell a propaganda szalagcímeket, hanem egyértelműen kifejteni, hogy mi a vád és kit gyanúsítanak. Én (veled ellentétben) többször leírtam már, hogy hol tart az ügy, és meglepő módon SEMMI köze nincs sem karigerinek, se az A-Hídnak hozzá. De a “tájékozódjál” paraszt kifejezés hűen tükrözi a fajtádat. Nos, ki mered fejteni a véleménedet érvek és tények mentén, vagy továbbra is megáll a tudomány a hazug címek másolgatásánál? Miért nem mersz válaszolni, elvtelen, hazug qtya?
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a mai napon hivatalában fogadta a bankszövetség elnökségét, és ismertette a háborúellenes akcióterv részleteit, amely a bankadót, valamint a tranzakciós illetéket érinti, és külön intézkedéseket ír elő annak érdekében, hogy a rájuk kirótt terheket a bankok ne háríthassák át a lakosságra.
Nagyon jó! Like-oljátok gyorsan! Megint áramalések jönnek! És a Fidesz szavazók tapsikolnak! Európa legszegényebb országa, és Közép-Európa legmagasabb áraival! Ez az sikerült! Még drágább lesz minden!
Újabb adók, újabb megszorítások, amiket végérvényesen a fogyasztók, azaz az állampolgárok fizetnek meg. Ebből 400 milliárd plusz bevételt vár a kormány, ami lölőke 1 éves vagyoni növekményének 133%-a. Jól jegyezzétek meg!
Ilyen diplomáciai bravúrra, amit most Orbán csinál, nem is nagyon emlékszem, hogy volt-e példa egyáltalán, európai szinten biztos, de talán globálisan is egyedülálló. Ha még össze is hozza, nehogy béke Nobel legyen belőle.🫶
@@Toth-Geza 🤦♂️😄 A CÖF és a Megafon milyen üzleti tevékenységet folytat? Vagy én fizetek nekik kenőpénzt? És mit kapok érte? A Békeneten én is vihetem a molinót? Vagy írhatok ide?
@@Toth-Geza @Toth-Geza 🤦♂️😄 A CÖF és a Megafon milyen üzleti tevékenységet folytat? Vagy én fizetek nekik kenőpénzt? És mit kapok érte? Békemeneten én is vihetem a molinót? Írhatok ide?
A Vodafone 700 milliárd állami foriñtból törtènt megvášárlásáväl a mağyar állam csak 49% kisebbségi tulajdont szerzett, ämi tehát nem jogosít iřáňyításřa. Az Ořbán strómanja Jászai Gellért kezében lévő 4iG állami bank által nyújtott állami kölcsönből szerezte meg a többségi tulajdont, állami garänciavállalás mellett ! Aztán kitømik állami megreñdeléssel, amiből visszafizetheti a kedvezményes állãmi hitelt !!! Nettó lopás.
23:15 Ro...dt arabok döntik el, hogy egy európai, egy uniós országban kik kezébe kerüljön a hatalom:( Tényleg már semmi értelme nincs a választásoknak.
Karácson Gergelynek üzenem, hogy bár vidéken (elvileg) nem szavaztak a polgárok a budapesti főpolgármester személyére, de azért ki tudja! Hátha mégis . . . ! Így aztán a vidéki szavazatokat is újra kellene számolni!
Amikor a műsorvezető nincs képben melyik napilap hol jelenik meg , nagy a baj. Die Presse , Standard sind österreichische Zeitungen und nicht deutsche !
...hogy az illetékemeléseket ne lehessen áthárítani a családokra, 2024-ben a számlavezetési és a kártyahasználati díjra egyaránt stopot vezet be - tette hozzá a miniszter (Gulyás Gergely).
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a mai napon hivatalában fogadta a bankszövetség elnökségét, és ismertette a háborúellenes akcióterv részleteit, amely a bankadót, valamint a tranzakciós illetéket érinti, és külön intézkedéseket ír elő annak érdekében, hogy a rájuk kirótt terheket a bankok ne háríthassák át a lakosságra. (vg)
@@BOOGEYMAN-pt5ob Igen, a bankok arról híresek, hogy szeretnek pénzt bukni. 2024-ben stopot vezetnek be, 2025-ben a dupláját emelik. Egyébként nem csak bankokról van szó, ugye tudod?
A csapból is MP folyik.Amúgy mi a fenét keresnek kiskorúak egy éjszakai szórakozóhelyen,ahol alkoholt is árulnak.Nem lehet, hogy a kiskorúak voltak rossz időben,rossz helyen ?
A Marshall-terv keretében Ausztria 726 millió dollárt kapott, mai értéken ez kb. 10 milliárd dollárnak felel meg. Magyarországra 2004 óta, 2020-ig összesen 65,5 milliárd euró EU-támogatás érkezett, ami kb. 70 milliárd dollárnak felel meg ! Magyarország a régió éllovasából az EU legszegényebb országa lett, miután Bulgária megelőzte Magyarországot!
Alternatív évértékelő: 2023 csodálatos év volt! - januárban a kenyér inflációja majdnem 82%, az élelmiszer infláció több mint 48%, az általános infláció 26,2% volt, ami az EU-átlag 3x-osa! - 2023 februárjában a KSH szerint 20%-kal csökkent a reálbér, első negyedévében Magyarországon estek a legnagyobbat a reálbérek: 15,6%-os csökkenéssel Magyarországon négyszer nagyobb volt a csökkenés, mint az OECD-átlag - júliusban 2 év alatt már 36%-ot veszített a pénzünk az értékéből az infláció miatt !!! - januárban 72%-kal emelte a havi autópályamatrica árát Mészáros Lőrinc, miután 35 évre megnerte az autópályakoncessziót - Mészáros Lölő 27 milliárd forintért vett yachtot, ami majdnem 11 ezer évnyi magyar átlagnyugdíjnak felel meg. - Mészáros vagyona 330 milliárd forinttal nőtt egyetlen év alatt másfélszeresére, 660-ról majdnem 1000 milliárd forintra növelte a vagyonát... - A Matolcsy-klán 14 milliárd forintos lakást vett New Yorkban, ami 5608 évnyi magyar átlagnyugdíjnak felel meg. Mindeközben az MNB 2400 milliárd veszteséget halmozott fel - Az Orbán család látható! vagyona eléri a 100 milliárdot, Orbán apja kastélyt épített Hatvanpusztán - Lázár János ménesbirtokán a tehenek 3 milliárd forintért kaptak vízágyakat állami pénzből! - 2023-ban Bulgária megelőzte Magyarországot egy főre jutó fogyasztásban, így ebben is mi lettünk az utolsók az EU-ban. (Románia már 2017-ben megelőzött minket) - Magyarországon a 2. legalacsonyabb az átlagbér és a minimálbér az egész EU-ban ! - A Kedves Vezető végre megtalálta az infláció elleni csodafegyvert: csak ki kellett rúgni a KSH vezető statisztikusait, beszervezni a Rogán vezette propagandaminisztérium alá és máris teljesült az egy-számjegyű infláció...! 2023-ban a fogyasztói árindex még így is 17,6%, az élelmiszerinfláció 25,9% volt. - 2023-ban a növekedés (-0,9%) a 3. legrosszabb volt az unióban - 700 milliárd forintot költött a kormány a Vodafone megvásárlására és Orbán strómanjának történő elajándékozására (ez kb. 280 ezer évnyi magyar átlagnyugdíjnak felel meg) - 2023-ban 2021 külföldi embercsempészt engedtek ki a magyar börtönökből - Már 100 ezer ázsiai migránsmunkás dolgozik Magyarországon, akik lenyomják a magyar dolgozok bérét, havonta nagyjából 1000 fővel nő a létszámuk - A magyar lakosság 40%-ának elfogy hó végére a pénze, semennyi megtakarítása sincs - Történelmi mélypontjára esett a magyar születésszám - Az OTP felmérése szerint 100 fiatalból 94 nem akar Magyarországon dolgozni ! - Már 125 ezer magyar dolgozik Ausztriában - 10 év alatt eltűnt félmillió magyar, az ország lakossága 9,6 millió fő alatt, 1953-as szinten van és tovább csökken - Az EU-ban a magyar állam fizette ki 2023-ban a legnagyobb kamatterhet az államadósság után, az állam kamatkiadásai 3500 milliárd forintot tettek ki, ami 1,26 millió évnyi magyar átlagnyugdíjnak felel meg - 2023-ban 4593 milliárd forint volt a költségvetés hiánya , a GDP kb. 6,5 százaléka, ami több mint duplája az EU által elfogadott 3%-nak. A magyar állam fizette a legnagyobb kamatterhet az államadósság után az EU-ban GDP arányosan (4,3%), a kamatkiadások 3500 milliárd forintot tettek ki, ami 1,26 millió évnyi magyar átlagnyugdíjnak felel meg, miközben a GDP növekedés -0,9% volt.
Természetesen a Fidesznek, és Vitézy-nek eszébe sem jutott volna, csak így lehetne, csak már égő lett volna nem ezt mondani, és Vitézy nem a Fidesz emberere ugye? "Karácsony után Vitézy is garanciákat akar a szavazatok újraszámolásakor Mindennek a legszélesebb nyilvánosság előtt kell történnie."
Vitézy nem Fidesz embere és bármi lesz is a választás eredménye, ki fog derülni. Amúgy bármi lesz, ő a legfelkészültebb arca ennek a városnak és remélem ezt valóban sikerül is bizonyítania.
Ha újraszámolják,azt is nézék meg hány választó vette fel a lapot,kevesebb lehet,több nem,ellenkező esetben sztornó,új választást ősszel de vmi forradalmi újítással mert ez az "olyan füllentők mint én" bandája újra elcsalják
Amikor ilyen nagy futkározá van a világ fontos országaiban szerintem nagy a BAJ ES GYORSAN AKARNAK VALAMIT A VILÁG TORKÁN LENYOMNI!!!! VAJON KÖZE VAN A DAVOSZI KONFERENCIA LE SZÖGEZÉSEN?????
Már megint nagyon jó volt a vezércikk műsora és köszönet érte mindenkinek aki dolgozott a műsoron hogy láthassuk most is!!! Hajrá Fidesz KDNP és hajrá magyarok
Azért lesülhetne a jelenlévők képéről a bőr! Micsoda dolog,konzervatív emberként egy LMBTQ felvonuláson résztvevő szodomita Vitézit ,vagy másként Ungárné Vitézi Dávidot ennyire támogatni,szörnyű! Még akkor is,ha Karigeriről van szó!
Azért a jelenlévők általam tisztelt emberek. Ugye nem egy kispinával foglalkoznak? Legyen ez az ezeknek az embereknek a szintje? Nem adnak magukra? Ez a csámcsogás lealacsonyító tőlúk.
Csak úgy, hogy szó nincs kiskorúakról, de így össze lehet pedr0zni Petit, ha már olyan jól sikerült ez kaletánál meg a bicskei vezetőknél! Ami ugye igaz is volt!
Hát ez szívás. Orbán Kijev után Moszkvába ment a békemisszió során és onnan Pekingbe. Miután Orbán megérkezett Pekingbe, az oroszok megrakétázták Ukrajnát, köztük egy Kijevi gyerek kórházat. Nesze neked békemisszió. Nem kellemetlen esemény volt ez?
Írom a másik oldalt. Mai nyugati haditudósító tollából megjelent hír szerint legalább egy hatvan fős 8 nemzetből összeállt zsoldos csapat ,kedvenc játéka " az hogy a magukat megadó Orosz , sokszor sebesült katonákat változó módon Mészárolják le. Mindezt anekdota jelleggel mesélik a többi velük harcolóknak. Ez ugyan nem Vietnam , de nem lepődnék meg, ha valamelyik fülekből nyakláncot csinálna.
Mondta valaki, hogy azonnal tűzszünet lesz? Amerikának még nem áll érdekében, szükség lesz még pár körre addig. Vagy megvárják, amíg Ukrajna összeomlik és már nem lesz miről tárgyalni.
"Buda Péter: Amit Orbán „el tud érni”, azt valójában Putyin akarja „Így szoktak befolyásoló ügynököket is telepíteni az ellenfél soraiba, márpedig az egészen bizonyos, hogy az orosz vezető így tekint a magyarra, még ha utóbbi nem is így tekint magára” - mondta a magyar miniszterelnök moszkvai útjáról."
a Facebook innen SF-ból jön, de ilyen bénák nem vagyunk, hogy az egész életrazunkat átadjuk, nekik (és az egész nemzetet) Majd Orbánt beküldjük egyedül. Gajdics lesz a számGépes. (bocsánat nem érti: computeres [ők a XX.-ik században ilyen modernek voltak]
Pedig jól indult. Petőfi énekelte meg , aztán ott volt Tisza István, Tisza Kálmán. Mostanában párt lett belőle, és mily gyalázat, többszörös kerítés kíséri szöges dróttal . De ez nem elég, futó vad " vadászatot tartanak a kerítés mentén, mert hogy határ folyó. Elmúlni a folyóparton, vagy a fronton, ez a választék. Idővel minden az enyészeté , jól tudom,de azért meghagynám a természetnek és az időnek. Az ő dolguk. Nem kell hozzá az ember. Már ha még azok vagyunk.
- A tervezett Otthonfelújítási Program keretösszege 108 milliárd forint (fele hitel). - Mészárös Lőrinc tavaly ennek több, mint háromszorosával, 330 milliárd forinttal növelte vagyonát!
De a magyarokkal bármit meg tud tenni a Fidesz, mert lehet, ezért nálunk azért a biztonság kedvéért, már hónapokkal előtte megemelték... "Ásványolaj-szövetség főtitkára: A magyar szintre fog drágulni a benzin a környező országokban is"
Agybszott gayza, a kormány megemelte a benzinkutakon az árakat, majd felszólította a kutakat, hogy csökkentsék az arakat különben beavatkoznak? Vagy az olaj árát emelte a kormány az olajkitermelő országokban? 🇭🇺💪
@@Toth-Geza Átírom. A kormány emelte az üzemanyag árát (mol), aztán felszólította a kutakat, hogy csökkentsék az árakat, különben beavatkoznak. 😄🤦♂️ Az állam a maradék Mol-részvényeit is egy vagyonkezelő alapítványnak adja át (telex)
Szijjártó Péter reggel: "Kína azoknak az államoknak az élmezőnyébe tartozik, amelyek a leghangosabban lépnek fel a béke mellett" Kína délután: "Közösen hadgyakorlatozik a lengyel határon Kína és Fehéroroszország" Ez amolyan kommunista, diktatórikus béke lehet.
@@mariavamos7367 A háború előtt is gyakorlatoztak, a legutóbbi ilyen esemény pedig 2 éve történt. Most pedig Kína gyakorlatozik Európában. Kína mit keres Fehéroroszországban, a lengyel határtól 5 km-re??? Ez miért nem zavar titeket és a NATO hadgyakorlat egy NATO területen miért zavar?
Érdekes! "Orbán Viktor megvalósította Putyin álmát Orosz értelmezésben Orbán látogatásával az Európai Unió ment el egyenesen Moszkvába. Hol van itt a háború miatt elszigetelt Oroszország?"
Magyar miniszterelnök ID frakciót átneveztette Patriótákra! Nulla eredmény, de a kommunikáció óriási sikerként tálalja híveknek, akik fesztelenül örülhetnek!
Ómolnár a szokásos hmmmnnnyammnyam hömhommmnynyynummm. Miért nem veszi a fáradségot és vesz egy két retorikai órát? Nem szégyelli az ilyen magát? Kiáll a tömeg elé és nyámmog.
Ma 40 rakétát lőtt Putyin Ukrajnára, eltalált egy gyerekkórházat is. A gatyás békegalambunknak befucsolt a BÉKEHARCA. Putyin jól átbaltázta két nappal ezelőtt!😢
@@rozaliarauf8585 Politizálni nem szimpátia, hanem a tények ismerete és ok- okozati összefüggései alapján illik! Az X-en elemzi Jackson Hinkle a videókat! Irja: "A videón látható rakétanak nincse- nek az orosz X-101-re jellemző szárnyai"! Ez egy légvédelmi rakétarendszer, valószínűleg a Patriot vagy az IRIS-T vagy NA- SAMS!
Tehát a csúcs magyar árakhoz most hozzácsapódik megint egy halom másik áremelés is, mert igazából az Patrióta Orbán kormánynak minden fontosabb, mint a saját nemzete! "Az új megszorításokkal 2640 milliárd forintos hiányt kezelne a kormány A Pénzügyminisztérium szerint stabil pályán van a teljesen félrecsúszott idei költségvetés. "
GVH: Akár 40 százalékos árcsökkenést is generált az online árfigyelő (vh) Infláció: 4%. Profi válságkezelés. Már a lengyel infláció is magasabb, mint a magyar (január, portf)
Orbán: "A béke lesz az uniós elnökség középpontjában.."
Ez olyan, mintha a hiénáknak azt mondanád, hogy
"Most pedig egy félévig nem esztek húst".
Egyedülállo politikus akinek respektusa van nemzetközileg
Vagy inkább mikor a hiéna azt mondja a nyuszikának: legyen már végre béke, ne ficánkolj tovább, vacsorázzunk meg végre...!
@ferrary153 Te melyik hanyatló nyugati országból böfögsz haza ilyen xar helyesírással, proli?
Mi is Nato tagok vagyunk !
Szegény Le Pen állandóan kicsinálják! Úgy látszik nagyon félnek tole. Legközelebb sikerülni fog❤Itt látszik hogy kik akarják továbbra is a háborút. Nekik senki és semmi nem számít. Hajrá Patriots!
Orbán egyetlen hét leforgása alatt járt Ukrajnában, Moszkvában, Pekingben és úton van Amerikába. Ja, meg összehozta az EU 3. legerősebb frakcióját a semmiből. Totálisan el van szigetelődve! 🤣
Turk tanacson is volt.
Le Pen vezeti az európai orosz projektet, de Orbán is benne van, KGB-s szakzsargonnal élve befolyásoló ügynökként
Ripacs haknikörúton!
Jó érzés a saját soraimat olvasni. Kár hogy plagizálásnak hívják.
@@user-rs9py9yr1r Ezt beszéld meg a pszichiátereddel, mert ennek már valamilyen latin neve is van!
Orbán Viktor. Isten ajándéka.👍
Csapása.
😂
inkább a pokol küldötte !
Ember Európa legszegenyebb országa lettünk.
Az elmúlt 30 évben nem bukott ekkorát magyar politikus, mint Orbán!!
Gründolt egy frakciót, de a dicsőséget elvitte Marie Le Pen!!!
Orbán pedig megint mehetett kávézni!!!
🤣😂🤣😂🤣
"Napokon belül a legnagyobb frakció!"
Persze!
Mindössze 10%!!!
A Patrióták Európáért frakció egyre népszerűbb, az előzetes hírekkel ellentétben Salvini is átlépett, úgyhogy Meloni citromot rág.
👍
Egyenlőre mindenki citromot rág és mindenki vergődik. Jó lett volna ezt megspórolni.
a bronzérem is szépen csillog... 😆🤣😂
HAJRÁ PATRIÓTÁK!!!!❤❤❤
Hajrá nácik!!!!!
Így van👍👍😘
Orbàn most majd Trumpot fogja meglàtogatni 😂Hàt ugye Bidennel nincs mit tàrgyalni 😂Azt se tudja melyik rendezvényen van😂
Patriots for Europe - Aquila non capit muscas! 👍👍👍❤️❤️❤️🇭🇺
Sok sikert!
A józan ész megáll! Mit akarnak a politikusok? Háború és béke áll egymással szemben. EGyértelmű, hogy a hülyéket meg kell állítani! Normális az, ha békére törekszünk!
Ezért ment don vittorió Moszkvába putykóhoz ? A megállítás most sem sikerült, úgy mint 22 februárjában sem!
TEEE@@creutzfeldt_jakob72 , IGYÁL KEVESEBBET
Kérdésedre a válasz: pénzt. Nagyon sok pénzt ...
Hont Andrásnak elege lett: amit Magyar Péter művel, az „arcpirító gátlástalanság” (vh)
Párizsban, feIgyúItak az öröm tüzei. No meg párszáz parkoIó gépkocsi...
A szélsőjobb sosem tudott veszíteni.
ßarom! A ẞarna ẞaromeIvtársaid ẞarmoInak szét mindent!
@@demokratikusgravitacio Hát persze. Amit mi is bizonyít? 🤣🤣
ẞarom! Szivacsos az agyad! Inkább IegeId tovább a kendert...
@@demokratikusgravitacio Tehát ahogy sejtettem: tények nincsenek, csak megint a hazudozás
Viktor a sugárhajtású békegalamb ❤❤❤😝😝😝
csak az a baj hogy mindig a magyar emberek fejére pottyant!
ne sértegesd a galambokat😂
Vesztegetés, hűtlen kezelés és adócsalás miatt is nyomoz a NAV a Lánchíd-botrány kapcsán (ps)
Még mindig semmi köze nincs a Lánchídhoz.
Vagy többszöri kérésre egyszer fel fogod vázolni, hogy mégis kit gyanúsítanak és mivel, valamint mi köze van mindehhez a Lánchíd felújításának?
Gondolom most sem fog sikerülni és elfutsz, ahogy szoktál. Ugye, elvtelen qtya?
mkormos Tájékozódjál, mert ide ez kevés. Én nem fogom neked folyton idemásolgatni azt, amit képtelen vagy elolvasni.
@@BOOGEYMAN-pt5ob Nem másolgatni kell a propaganda szalagcímeket, hanem egyértelműen kifejteni, hogy mi a vád és kit gyanúsítanak.
Én (veled ellentétben) többször leírtam már, hogy hol tart az ügy, és meglepő módon SEMMI köze nincs sem karigerinek, se az A-Hídnak hozzá.
De a “tájékozódjál” paraszt kifejezés hűen tükrözi a fajtádat.
Nos, ki mered fejteni a véleménedet érvek és tények mentén, vagy továbbra is megáll a tudomány a hazug címek másolgatásánál?
Miért nem mersz válaszolni, elvtelen, hazug qtya?
@@BOOGEYMAN-pt5ob Miért nem mersz válaszolni, elvtelen qtya? Úgy felsülsz ebben a témában is, mint a VH-ügy kapcsán?
Jó a műsorvezető úr.
Azt sem tudja melyik napilap hol jelenik meg
@@derraser Jujj, találtál egy bakit. Szaladj hokizni...
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a mai napon hivatalában fogadta a bankszövetség elnökségét, és ismertette a háborúellenes akcióterv részleteit, amely a bankadót, valamint a tranzakciós illetéket érinti, és külön intézkedéseket ír elő annak érdekében, hogy a rájuk kirótt terheket a bankok ne háríthassák át a lakosságra.
Nagyon jó! Like-oljátok gyorsan! Megint áramalések jönnek! És a Fidesz szavazók tapsikolnak! Európa legszegényebb országa, és Közép-Európa legmagasabb áraival! Ez az sikerült! Még drágább lesz minden!
Már megint más faxával vereti a csalánt a kúrmány! Csak az a baj hogy az embereken csattan a végén, lesz majd megint világrekorder infláció!
Újabb adók, újabb megszorítások, amiket végérvényesen a fogyasztók, azaz az állampolgárok fizetnek meg.
Ebből 400 milliárd plusz bevételt vár a kormány, ami lölőke 1 éves vagyoni növekményének 133%-a. Jól jegyezzétek meg!
Hát mert a kúria az független, mert az ő javára döntött, az alkotmánybíróság meg nem. Legalábbis Geri szerint.
jó rendőr, rossz rendőr, mindkettő a rendőrség alkalmazottja...
Magyar Peter embernek hitvany
Ezuton gratulàlnek a 4/5 höz..
Tejet nemkèrek a kàvèhoz...
Kíváncsi leszek hogy a Tisza hova fog szavazni, ha el akarják venni Magyarország soros elnökségét.
Miért akarnák elvenni?
Pont igy
Ilyen diplomáciai bravúrra, amit most Orbán csinál, nem is nagyon emlékszem, hogy volt-e példa egyáltalán, európai szinten biztos, de talán globálisan is egyedülálló.
Ha még össze is hozza, nehogy béke Nobel legyen belőle.🫶
De lesz.....csak az AKERDES hogy még megéli e
A kiskorú lány mit keresett az éjszakában, netán MP-t.
A lpás baloldali. Legújabb a-híd zrt ügy (kamugeri), molnar zsolt ügy, trippon norbert ügy, óbudai czeglédy ügy. Visszaosztások, számlagyárak, kenőpénzek stb.
Ök nem lopnak! Eleget!!!
Na, akkor a CÖF, meg a Megafon, akik téged fizetnek így működnének? Érdekes!
@@Toth-Geza 🤦♂️😄 A CÖF és a Megafon milyen üzleti tevékenységet folytat? Vagy én fizetek nekik kenőpénzt? És mit kapok érte? A Békeneten én is vihetem a molinót? Vagy írhatok ide?
@@Toth-Geza @Toth-Geza 🤦♂️😄 A CÖF és a Megafon milyen üzleti tevékenységet folytat? Vagy én fizetek nekik kenőpénzt? És mit kapok érte? Békemeneten én is vihetem a molinót? Írhatok ide?
A Vodafone 700 milliárd állami foriñtból törtènt megvášárlásáväl a mağyar állam csak 49% kisebbségi tulajdont szerzett, ämi tehát nem jogosít iřáňyításřa. Az Ořbán strómanja Jászai Gellért kezében lévő 4iG állami bank által nyújtott állami kölcsönből szerezte meg a többségi tulajdont, állami garänciavállalás mellett ! Aztán kitømik állami megreñdeléssel, amiből visszafizetheti a kedvezményes állãmi hitelt !!! Nettó lopás.
23:15 Ro...dt arabok döntik el, hogy egy európai, egy uniós országban kik kezébe kerüljön a hatalom:(
Tényleg már semmi értelme nincs a választásoknak.
Akkor megkerdezem kedves nácik! Miért nincs akkor ebben az ügyben haladás? Ja mert nem is történt semmi ,csak kitalálták.😂
Szuper!
Karácson Gergelynek üzenem, hogy bár vidéken (elvileg) nem szavaztak a polgárok a budapesti főpolgármester személyére, de azért ki tudja!
Hátha mégis . . . !
Így aztán a vidéki szavazatokat is újra kellene számolni!
Szép az lmbtq allergiás tábortól, hogy így kiáll Vitézy és Ungár Péter mellett.
@@gyorgypajkos5048 Jó érzés egy lmbtq-es, pride-os jelölttért szorítani?
Amikor a műsorvezető nincs képben melyik napilap hol jelenik meg , nagy a baj. Die Presse , Standard sind österreichische Zeitungen und nicht deutsche !
Riesige Fehler 😂😂😂
Egyszer már sikerült Viktornak békét csinálni, azóta is tart a háború...!!!
Akkor a vétó jog marad.🎉
20:24 Melyik párt az ADF?
Anne applebaum a legveressszaju ujsagiroja a Washington postnak....//"eastern europaen expert""///
ennyi marhát😂😂😂
😅😅😅
"Gulyás Gergely helyteleníti, ha a 444-et bárhol betiltották
Arról hogy mi történt pontosan, még meg kell kérdeznie Szijjártó Pétert."
Mi van?
@@BOOGEYMAN-pt5ob Mit nem értesz?
mkormos Szerinted?
Itt most mi a probléma?
(De úgy látom, nem csak én nem értem ...)
@@BOOGEYMAN-pt5ob Szerintem semmit.
Nem orosz rakéták lõtték
Kievet! Tájéko-
zódjon a Twit-
teren!
Pedig de!
Mi az a tvitter? Valami h-borúpárti fakegyár?
@@creutzfeldt_jakob72 Pedig te tudod. Te ott voltál és szagértő is vagy.
@@creutzfeldt_jakob72 Xarevő! Nagyidat is ukránok lőtték negyvenötben, de ő örült.
Ahogy sejteni lehetett: a választás után újabb adók, amit az állampolgárok fizetnek meg közvetve
"Végső soron a lakosság fizeti meg a védelmi pénzt"
...hogy az illetékemeléseket ne lehessen áthárítani a családokra, 2024-ben a számlavezetési és a kártyahasználati díjra egyaránt stopot vezet be - tette hozzá a miniszter (Gulyás Gergely).
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a mai napon hivatalában fogadta a bankszövetség elnökségét, és ismertette a háborúellenes akcióterv részleteit, amely a bankadót, valamint a tranzakciós illetéket érinti, és külön intézkedéseket ír elő annak érdekében, hogy a rájuk kirótt terheket a bankok ne háríthassák át a lakosságra. (vg)
@@BOOGEYMAN-pt5ob Igen, a bankok arról híresek, hogy szeretnek pénzt bukni. 2024-ben stopot vezetnek be, 2025-ben a dupláját emelik.
Egyébként nem csak bankokról van szó, ugye tudod?
ezrivel terem a fan a meggy
messiasunk van nekunk csak egy
de mikor meg ez az egy is sok
elobb utobb sirba vinni fog
A csapból is MP folyik.Amúgy mi a fenét keresnek kiskorúak egy éjszakai szórakozóhelyen,ahol alkoholt is árulnak.Nem lehet, hogy a kiskorúak voltak rossz időben,rossz helyen ?
Nem voltak kiskorúak, de így jobban hangzik a lejáratási próbálkozás! Ja, zaklatás sem volt!
A bedezsóti telefonjának elkobzása viszont gáz volt!
@@creutzfeldt_jakob72 De, voltak kiskorúak. Videófelvétellel birkózol ballib.
"Párizsban szép a nyár, a Grand Boulevard lángokban áll...."
A Marshall-terv keretében Ausztria 726 millió dollárt kapott, mai értéken ez kb. 10 milliárd dollárnak felel meg. Magyarországra 2004 óta, 2020-ig összesen 65,5 milliárd euró EU-támogatás érkezett, ami kb. 70 milliárd dollárnak felel meg ! Magyarország a régió éllovasából az EU legszegényebb országa lett, miután Bulgária megelőzte Magyarországot!
Csak az orbán patrióta igaz?
Nehéz a favágó élete. Bemásolni sokkal egyszerűbb.
@@laszlototh2825 Mit károgsz? Az ország összes pénzét a kormánypropagandára költik!
@@Orban-a-magyar-Lukasenko És te személyeskedéssel és statisztikával harcolsz ellenük? Beteg voltál mikor a kreativitást tanítottàk ?
Alternatív évértékelő:
2023 csodálatos év volt!
- januárban a kenyér inflációja majdnem 82%, az élelmiszer infláció több mint 48%, az általános infláció 26,2% volt, ami az EU-átlag 3x-osa!
- 2023 februárjában a KSH szerint 20%-kal csökkent a reálbér, első negyedévében Magyarországon estek a legnagyobbat a reálbérek: 15,6%-os csökkenéssel Magyarországon négyszer nagyobb volt a csökkenés, mint az OECD-átlag
- júliusban 2 év alatt már 36%-ot veszített a pénzünk az értékéből az infláció miatt !!!
- januárban 72%-kal emelte a havi autópályamatrica árát Mészáros Lőrinc, miután 35 évre megnerte az autópályakoncessziót
- Mészáros Lölő 27 milliárd forintért vett yachtot, ami majdnem 11 ezer évnyi magyar átlagnyugdíjnak felel meg.
- Mészáros vagyona 330 milliárd forinttal nőtt egyetlen év alatt másfélszeresére, 660-ról majdnem 1000 milliárd forintra növelte a vagyonát...
- A Matolcsy-klán 14 milliárd forintos lakást vett New Yorkban, ami 5608 évnyi magyar átlagnyugdíjnak felel meg. Mindeközben az MNB 2400 milliárd veszteséget halmozott fel
- Az Orbán család látható! vagyona eléri a 100 milliárdot, Orbán apja kastélyt épített Hatvanpusztán
- Lázár János ménesbirtokán a tehenek 3 milliárd forintért kaptak vízágyakat állami pénzből!
- 2023-ban Bulgária megelőzte Magyarországot egy főre jutó fogyasztásban, így ebben is mi lettünk az utolsók az EU-ban. (Románia már 2017-ben megelőzött minket)
- Magyarországon a 2. legalacsonyabb az átlagbér és a minimálbér az egész EU-ban !
- A Kedves Vezető végre megtalálta az infláció elleni csodafegyvert: csak ki kellett rúgni a KSH vezető statisztikusait, beszervezni a Rogán vezette propagandaminisztérium alá és máris teljesült az egy-számjegyű infláció...! 2023-ban a fogyasztói árindex még így is 17,6%, az élelmiszerinfláció 25,9% volt.
- 2023-ban a növekedés (-0,9%) a 3. legrosszabb volt az unióban
- 700 milliárd forintot költött a kormány a Vodafone megvásárlására és Orbán strómanjának történő elajándékozására (ez kb. 280 ezer évnyi magyar átlagnyugdíjnak felel meg)
- 2023-ban 2021 külföldi embercsempészt engedtek ki a magyar börtönökből
- Már 100 ezer ázsiai migránsmunkás dolgozik Magyarországon, akik lenyomják a magyar dolgozok bérét, havonta nagyjából 1000 fővel nő a létszámuk
- A magyar lakosság 40%-ának elfogy hó végére a pénze, semennyi megtakarítása sincs
- Történelmi mélypontjára esett a magyar születésszám
- Az OTP felmérése szerint 100 fiatalból 94 nem akar Magyarországon dolgozni !
- Már 125 ezer magyar dolgozik Ausztriában
- 10 év alatt eltűnt félmillió magyar, az ország lakossága 9,6 millió fő alatt, 1953-as szinten van és tovább csökken
- Az EU-ban a magyar állam fizette ki 2023-ban a legnagyobb kamatterhet az államadósság után, az állam kamatkiadásai 3500 milliárd forintot tettek ki, ami 1,26 millió évnyi magyar átlagnyugdíjnak felel meg
- 2023-ban 4593 milliárd forint volt a költségvetés hiánya , a GDP kb. 6,5 százaléka, ami több mint duplája az EU által elfogadott 3%-nak. A magyar állam fizette a legnagyobb kamatterhet az államadósság után az EU-ban GDP arányosan (4,3%), a kamatkiadások 3500 milliárd forintot tettek ki, ami 1,26 millió évnyi magyar átlagnyugdíjnak felel meg, miközben a GDP növekedés -0,9% volt.
Mindig ugyan azt a 4 lájkot kapom. 😩
Természetesen a Fidesznek, és Vitézy-nek eszébe sem jutott volna, csak így lehetne, csak már égő lett volna nem ezt mondani, és Vitézy nem a Fidesz emberere ugye?
"Karácsony után Vitézy is garanciákat akar a szavazatok újraszámolásakor
Mindennek a legszélesebb nyilvánosság előtt kell történnie."
Mi van? Beszéled te egyáltalán a magyart?
Vitézy nem Fidesz embere és bármi lesz is a választás eredménye, ki fog derülni. Amúgy bármi lesz, ő a legfelkészültebb arca ennek a városnak és remélem ezt valóban sikerül is bizonyítania.
Ha újraszámolják,azt is nézék meg hány választó vette fel a lapot,kevesebb lehet,több nem,ellenkező esetben sztornó,új választást ősszel de vmi forradalmi újítással mert ez az "olyan füllentők mint én" bandája újra elcsalják
Amikor ilyen nagy futkározá van a világ fontos országaiban szerintem nagy a BAJ ES GYORSAN AKARNAK VALAMIT A VILÁG TORKÁN LENYOMNI!!!! VAJON KÖZE VAN A DAVOSZI KONFERENCIA LE SZÖGEZÉSEN?????
Már megint nagyon jó volt a vezércikk műsora és köszönet érte mindenkinek aki dolgozott a műsoron hogy láthassuk most is!!! Hajrá Fidesz KDNP és hajrá magyarok
Azért lesülhetne a jelenlévők képéről a bőr! Micsoda dolog,konzervatív emberként egy LMBTQ felvonuláson résztvevő szodomita Vitézit ,vagy másként Ungárné Vitézi Dávidot ennyire támogatni,szörnyű! Még akkor is,ha Karigeriről van szó!
Következetesek. A birkák oda szavaznak, ahova a gazdájuk parancsolja.
Azért a jelenlévők általam tisztelt emberek.
Ugye nem egy kispinával foglalkoznak?
Legyen ez az ezeknek az embereknek a szintje?
Nem adnak magukra?
Ez a csámcsogás lealacsonyító tőlúk.
Mèg ha az apjàval is de mièrt van , vannak kiskorúak egy èjszakai bàrban😢
Csak úgy, hogy szó nincs kiskorúakról, de így össze lehet pedr0zni Petit, ha már olyan jól sikerült ez kaletánál meg a bicskei vezetőknél! Ami ugye igaz is volt!
Hát ez szívás. Orbán Kijev után Moszkvába ment a békemisszió során és onnan Pekingbe. Miután Orbán megérkezett Pekingbe, az oroszok megrakétázták Ukrajnát, köztük egy Kijevi gyerek kórházat.
Nesze neked békemisszió. Nem kellemetlen esemény volt ez?
Nem.
Írom a másik oldalt. Mai nyugati haditudósító tollából megjelent hír szerint legalább egy hatvan fős 8 nemzetből összeállt zsoldos csapat ,kedvenc játéka " az hogy a magukat megadó Orosz , sokszor sebesült katonákat változó módon Mészárolják le. Mindezt anekdota jelleggel mesélik a többi velük harcolóknak. Ez ugyan nem Vietnam , de nem lepődnék meg, ha valamelyik fülekből nyakláncot csinálna.
Mondta valaki, hogy azonnal tűzszünet lesz? Amerikának még nem áll érdekében, szükség lesz még pár körre addig. Vagy megvárják, amíg Ukrajna összeomlik és már nem lesz miről tárgyalni.
Tájékozódjon a
Twitteren!
Nem oroszok lõttek a rakéták
szerint!
@@fregattkapitany2608 Egyoldalú, cenzúrázott tájékoztatás. Miért nem lepődök meg?
"Buda Péter: Amit Orbán „el tud érni”, azt valójában Putyin akarja
„Így szoktak befolyásoló ügynököket is telepíteni az ellenfél soraiba, márpedig az egészen bizonyos, hogy az orosz vezető így tekint a magyarra, még ha utóbbi nem is így tekint magára” - mondta a magyar miniszterelnök moszkvai útjáról."
TE TÉNYLEG ILYEN SZEMELLENZOS VAGY?
HA TÉNYLEG PUTYIN ILYEN HATALOMMAL RENDELKEZIK, AKKOR KÍNÁVAL EGYESÜLVE USA EU MIT TEHET?
BUTA VAGY
@@robertkis3213igen, az.
Ki a franc az a budai? Nem csak OV és P akar békét. Rajtuk kívül még sokan.
@@BOOGEYMAN-pt5ob Ezért bombázza Ukrajnát? Ti normálisak vagytok?
Vergödtök lakájok😅
Nekem nem tűnik annak te kcsg😂
Legyen béke, Orbán adja meg magát!
Legyen béke! Minden ballibet egy lakatlan szigetre!
Ne vedd igénybe OV intézkedéseit. Írjál a nav-nak, a szolgáltatóknak, hogy te gyurcsányi adót, rezsit akarsz fizetni.
a Facebook innen SF-ból jön, de ilyen bénák nem vagyunk, hogy
az egész életrazunkat átadjuk, nekik (és az egész nemzetet)
Majd Orbánt beküldjük egyedül. Gajdics lesz a számGépes.
(bocsánat nem érti: computeres [ők a XX.-ik században ilyen modernek voltak]
Pedig jól indult. Petőfi énekelte meg , aztán ott volt Tisza István, Tisza Kálmán.
Mostanában párt lett belőle, és mily gyalázat, többszörös kerítés kíséri szöges dróttal . De ez nem elég, futó vad " vadászatot tartanak a kerítés mentén, mert hogy határ folyó. Elmúlni a folyóparton, vagy a fronton, ez a választék.
Idővel minden az enyészeté , jól tudom,de azért meghagynám a természetnek és az időnek. Az ő dolguk. Nem kell hozzá az ember. Már ha még azok vagyunk.
- A tervezett Otthonfelújítási Program keretösszege 108 milliárd forint (fele hitel).
- Mészárös Lőrinc tavaly ennek több, mint háromszorosával, 330 milliárd forinttal növelte vagyonát!
Írjál a baloldali milliárdosokról akik szintén nyertek közbeszerzést, állami támogatást pl. leisztinger, puch, dunai, veres, futó, varga, bige stb.
Futunk is Pszichopetire szavazni!
@@BOOGEYMAN-pt5ob És lölö meg ti, mennyivel nyertetek többet írjad ide....
ÉS?? Legalább még dolgozót érte. De gyurcsan helyzete nem zavar aki más "villa" ja ban fékez!!
@@matildsebok41 Akkor gondolom a Fidesz székház honnan származik azt elfelejtetted megemlíteni.
De a magyarokkal bármit meg tud tenni a Fidesz, mert lehet, ezért nálunk azért a biztonság kedvéért, már hónapokkal előtte megemelték...
"Ásványolaj-szövetség főtitkára: A magyar szintre fog drágulni a benzin a környező országokban is"
És ahhoz mi köze a kormánynak?
Agybszott gayza, a kormány megemelte a benzinkutakon az árakat, majd felszólította a kutakat, hogy csökkentsék az arakat különben beavatkoznak? Vagy az olaj árát emelte a kormány az olajkitermelő országokban? 🇭🇺💪
@@BOOGEYMAN-pt5ob A MOL többségi tulajdonosa kicsoda? A kormánynak mi köze van a magyarokhoz, hogy erre soha nem válaszolsz!
@@Toth-Geza Átírom. A kormány emelte az üzemanyag árát (mol), aztán felszólította a kutakat, hogy csökkentsék az árakat, különben beavatkoznak. 😄🤦♂️
Az állam a maradék Mol-részvényeit is egy vagyonkezelő alapítványnak adja át (telex)
@@BOOGEYMAN-pt5ob Nagyon jó, hogy ezt írod, amikor ennyire erőlködsz, akkor a fenti állítás igaz! 😅
Szijjártó Péter reggel:
"Kína azoknak az államoknak az élmezőnyébe tartozik, amelyek a leghangosabban lépnek fel a béke mellett"
Kína délután:
"Közösen hadgyakorlatozik a lengyel határon Kína és Fehéroroszország"
Ez amolyan kommunista, diktatórikus béke lehet.
Az amerikaiak meg közösen gyakorlatoztak, többek között a lengyelekkel az orosz határon. Ez meg olyan demokratikus béke lehet.
@@mariavamos7367 A háború előtt is gyakorlatoztak, a legutóbbi ilyen esemény pedig 2 éve történt. Most pedig Kína gyakorlatozik Európában. Kína mit keres Fehéroroszországban, a lengyel határtól 5 km-re???
Ez miért nem zavar titeket és a NATO hadgyakorlat egy NATO területen miért zavar?
@@mariavamos7367 👍
@@mariavamos7367 Ahogy gondoltam, válasz erre már nem igen lesz. :)
Érdekes!
"Orbán Viktor megvalósította Putyin álmát
Orosz értelmezésben Orbán látogatásával az Európai Unió ment el egyenesen Moszkvába. Hol van itt a háború miatt elszigetelt Oroszország?"
Leírod hogy mégis kivel kéne tűzszünetről és a béke feltételeiről tárgyalni ?
Vagy már te is zselé szinten gondolod?
Az eu nem ment el Moszkvába, mert nem akarnak békét. Azért támadják OV-t.
@@laszlototh2825 Tehát ennek a nevében tovább bombázzák Ukrajnát?
@@Toth-Geza Válaszoltam, de mivel amit írtam csak igaz volt de nem egyezett a narratívával , szokás szerint magamban beszéltem.
@@laszlototh2825 Szerinted ez erről szólt! Tehát szerinted, ha orbánt a saját nemzete sem érdekli, akkor ez fogja? Érdekes.
Minek, a kormány szerint alacsonyak az árak? Vagy?
"Berendelte az üzemanyag-kereskedőket magához Nagy Márton "
És mit nem értesz ezen?
@@BOOGEYMAN-pt5ob Azon, hogy a kormány magasabb benzinárakat akar?
@ferrary153 Akkor azért emelték 10. alkalommal a benzin árát igaz? Megeszik? A Fidesz szavazói szerint nagyzerű ez! Szerinted is?
Egy orosz metropolita úriember megrontott egy 18-éves magyar fiút. Igaz lenne a hír?
A magyar elkurmány meg falazott és asszisztált hozzá!
Csak a szokásos! 😡
Rendőrség.
@@creutzfeldt_jakob72 Elqró gyurcsányod volt.
@@BOOGEYMAN-pt5ob A Rendőrség rontotta meg?
Magyar miniszterelnök ID frakciót átneveztette Patriótákra! Nulla eredmény, de a kommunikáció óriási sikerként tálalja híveknek, akik fesztelenül örülhetnek!
Vergődj csak, testhezálló feladat!😂
Vannak akik néznek ,de nem látnak,hallgatóznak de minek ,hisz nem hallanak ,beszélnek de az előbbiekből következően nem tudják miről.
Deutsch Tamást nem az EP-be kellene küldeni hanem egy drogelvonóra
Tèged meg a diliházba!
@@magdolnaszarvas9215 jé, van egy ember az országban aki még nem tudja! 😂
@@user-rs9py9yr1r : Te honnan tudod te szerencsétlen? Bizonyíték?
@@zsoldos12 Sehonnan nem tudja, csak megpróbálja kompenzálni az indulatait. Hiába.
Még mindig jobb mintha kiskorú fiúknak tett volna ilyen ajánlatot ahogy a fityeszes keresztények gyakorolják, mint tudjuk😂😂😂
VV Zsotika miota Fideszes ?
Miért nem követelted oroszanna és lászlóimre lemondását (újbudai p.ügy)?
Visszatérhet az ATV-be Somos Bandi, aki szerint Kaleta nem p. (vh)
Hol sipákoltál?
2021.
Közéjük tartozó momentumostól vártak segítséget a p-ok, hogy az Országgyűlés ne fogadja el a gyermekvédelmi törvényt (ps)
@@BOOGEYMAN-pt5ob 👍👍
Ómolnár a szokásos hmmmnnnyammnyam hömhommmnynyynummm. Miért nem veszi a fáradségot és vesz egy két retorikai órát? Nem szégyelli az ilyen magát? Kiáll a tömeg elé és nyámmog.
Ma 40 rakétát lőtt Putyin Ukrajnára, eltalált egy gyerekkórházat is. A gatyás békegalambunknak befucsolt a BÉKEHARCA. Putyin jól átbaltázta két nappal ezelőtt!😢
Hajra Putin! Több rakata kell!
Rozi, OV azért ment Moszkvába, azért próbál a béke irányába lépéseket tenni, mert - mint mondta - durvább lesz a helyzet a fronton.
@@BOOGEYMAN-pt5ob Tehát jól sült el, hogy Kijev után rögtön magához rendelte qtyáját putyin.
@@rozaliarauf8585 Politizálni nem szimpátia, hanem a tények ismerete
és ok- okozati összefüggései
alapján illik!
Az X-en elemzi
Jackson Hinkle
a videókat! Irja:
"A videón látható
rakétanak nincse-
nek az orosz X-101-re jellemző
szárnyai"!
Ez egy légvédelmi
rakétarendszer,
valószínűleg a
Patriot vagy az
IRIS-T vagy NA-
SAMS!
A kórházat eltalá-
ló rakéta "egy Pat-
riói PAC-3 elfogó
(hegyes orr) volt,
NEM pedig egy
orosz Kh-101 cir-
kálórakéta (kereki-
tett orr)!
új hívójele van a kormánygépnek BÉKEDISZNÓ 1😂😂🤣🤣🤣🤣
☕🙂
Friderikusz lemondta a 444-előfizetését (vh)
KI AZ A FRIDERIKUSZ???
Tehát a csúcs magyar árakhoz most hozzácsapódik megint egy halom másik áremelés is, mert igazából az Patrióta Orbán kormánynak minden fontosabb, mint a saját nemzete!
"Az új megszorításokkal 2640 milliárd forintos hiányt kezelne a kormány
A Pénzügyminisztérium szerint stabil pályán van a teljesen félrecsúszott idei költségvetés. "
GVH: Akár 40 százalékos árcsökkenést is generált az online árfigyelő (vh)
Infláció: 4%. Profi válságkezelés.
Már a lengyel infláció is magasabb, mint a magyar (január, portf)
Írd le mit takar a megszorítás.
gyurcsány-bajnai éra államadósság: 82%, Fidesz államadósság válság idején: 77,3%.
gyurcsány költségvetési hiány 2006.: 9,2%. Fidesz költségvetési hiány válság idején: 6,7%.