Nagyon szép emléket idéznekem a 60 évekre vissza tekintve
3 года назад+7
Nem tudom honnan, miért jutott ma eszembe ez a dal, de órák óta ezt dúdolom magamban, és most rákeresve rátaláltam erre a felvételre. Nagyon örülök neki. Felidézi az 1950-es éveket, amikor én még kislány voltam, de a két nővérem már táncolni jártak, és ez volt az egyik kedvencük, sokszor énekelgették otthon, és örültek, ha a rádióban is hallották. Előjöttek a régi szép emlékek vele. Köszönöm, hogy hallhattam és hallhatom még, mert biztosan visszajövök még néhányszor.
Örülök, hogy sikerült örömet szereznem :) Még a 80-as évekből volt meg kazettán a felvétel. Akkortájt ment a rádióban, egy órás táncdal műsor sorozat, azokat rögzítgettem. Sokat kerestem ezt a dalt itt az Interneten, de sehol sem volt fellelhető. Ezért digitalizáltam be végülis, ne vesszen nyoma örökre... A borító is nagyjából korhű. Eredeti Yugo kiadású Mira Gubik lemez fotója, csak kicsit átszerkesztgettem a feliratot rajta :)
Köszönjük dal-ajándékát kedves Kova József! Azóta több Gubik Mira dal is felkerült a RUclips kínálatába, de egy szám még nagyon hiányzik: eredetileg 1957-es amerikai dal, amelyet Gubik Mira magyarított. Kedvesen, játékosan adja elő. Már csak a refrén egy sorára emlékszem, amely fonetikusan: Merri, Merri, Merienn, csábít és vonz a szerelem. - Ha egyszer hallod, nehéz a dallamától szabadulni. Vajon, ki tudná elérhetővé, hallhatóvá tenni? Laszlo Saray
Engem az iskoláskoromra, és az 1956-os őszi-téli kényszerű hosszú iskolai szünetre emlékeztet. Akkor a rádióban sokat játszották. Nagyon örülök, hogy ismét hallgathatom, és nosztalgiázhatok. További sok siker.t Kova Jozsef, és még sok ilyen dalt az örömünkre
1956-57-ben még gyerek voltam de már akkor is nagyon tetszett! s Gubik Mirát nem múlta felül azóta sem senkim nem beszélve az őt kísérő csodás zenészekről! Nagyon-nagyon köszönöm a feltöltést!!!
4 éves voltam '56-ban. Ennek ellenére bizonyos dolgok kitörölhetetlenül belém vésődtek. A Rádióban (így, nagybetűvel) Nagy Imre beszéde, aztán a Honvágy című dal, majd a Bolyongok a város peremén. A Szívküldik műsora szinte ezekből állt. Köszönöm. Hátralevő éveimre lementettem mp3-ban és mp4-ben is. Jó lesz emlékezni...
: - Nagyon jól tette kedves Kovács úr , így legalább meglett örökítve ez a kedves dal és a csodálatos hangú, drága Gubik Mira !!! Egyébként, én is keresek tőle egy másik dalt , de sehol nem lelem ... A címe : A nyúl és a kis patak ( Egy csöndes téli éjben, ó Nagy hegy láttad-e ? ) Továbbá , Boros Istvántól a : Párizsi kis csibész c. dala is nagyon szép , ezt sem találom ... Ha Ön, vagy valaki feltöltené , nagyon hálásan megköszönnénk !!! - Köszönjük !!!
Gubik Mira vajdasági magyar énekesnő volt. Ez az autentikus 1956-os magyar szövege az 1945-ös olasz "In cerca di te" című dalnak. Gianni Morandi is "elkövette" ezt a számot egy nagyon különböző változatban.
Orommel hallgatom ezt a szep dalt. Ez volt az egyik kedvenc dalom amikor fiatal voltam ugy 1958 - 1960 korul. Meglepoen vettem rola tudomast. hogy ez mar az 1920 - 1930 -as evekben volt francia slager. Hat igen, jo lenne hallani az igazi eredeti francia valtozatat is. Udvozlettel, Ferenc
1956 nyarán már kaptam próbálásra egy magnó adaptert, amit lemezjátszó tengelyre kellet t összekapcsolni, ami igen furcsa hangzást adott: A lemezjátszó 76 fordulatához méretezett sebesség korlátozta a használhatóságot, mert a szalag sebesség miatt nem lehetett lejátszani más magnóval, csakis a lemezjátszó tengelyére helyezett kuplung segítségével.. Van e közületek valaki, aki látott már működés közben magnó adaptert? a hozzátartozott erősítővel együtt??? Visszatekercselés nem volt, mert a két szalagtárcsa levétele és felcserélése után lehetett visszaforgatni a kiinduló helyzetbe, és kezdődhetett a lejátszás. A törlőoszcillátor is az erősítő házába volt építve. Felvétel a rádió demodulátor diódájára forrasztott 0.1 uFarados kondenzátoron keresztül történt.. Írjatok erről, mert az 1960 után született nemzedék csak esetleges családi örökségként ismerkedhetett meg ezzel. 1957 után ezek már nem voltak kereskedelmi forgalomban!! Erre vettük fel Gubik Mira hangját, a "Bolyongok a Város peremén" című, itt fellelhető dal előadásával. Én még 1962 évben is javítottam ezek közül 2 darabot. Akkor voltam 25 éves. (Ma 78 éves vagyok!!) Szemethy Róbert Újbuda, Gazdagrét Rétköz utca 2.
+BISEPS Köszönöm jelentkezésedet! 1996 és 2014 között összesen 12 régi rádiókat bemutató kiállítással igyekeztem a kortársaimnak az emlékezetét frissíteni, de a később születetteknek igen sok meglepetést tudtam okozni! Ha megadod e.mail címedet, elküldöm az erről írt cikkemet, visszatekintve 1927-ig, az első Győrben rendezett ősi kiállítására az akkori lelkes rádiósok jóvoltábol! az én e.mail címem: szemethyr6@gmail.com Győrben élek, 1937-től, most már 79 évemben járok.
Bizony szép dal:-) Ezután valóban Záray is énekelte,de ő elötte még Szécsi Pál is elénekekte! Aztán megérkezett hosszú idők elteltével Kovács Kati gyönyörû hangjával modernebb hangzásban a 90-es évek vége felé!!!
Bolyongok a város peremén, Ahol veled, egykor jártam én És oly szomorúan kérdem, Mért szeretlek, mért kereslek hiába én? Minden arcról mosolyogsz felém, Minden sarkon csak te jössz elém, Mégis bánatosan kérdem, hogy Látlak-e még, várlak -e még egyszer én? ||: Hiába vágyom felejteni még, Visszatér újra a régi szép emlék. Szívem csak mindig téged hív, csak téged vár. Álmomban újra visszatér a régi nyár, A régi nyár, a régi nyár. Bolyongok a város peremén, Csendes, régi utcán várlak én, Most már hiába is kérdem, hogy Látlak-e még, várlak-e még egyszer én. :||
Ifjúságom kedvenc slágere. Gyakran énekelgettem egy kislánynak, akit nagyon szerettem, és ma is szeretek, mivel ő a feleségem 60 éve.
Nagyon köszönöm a sok-sok elismerő szót, örülök, hogy sok embernek ezzel a régi szép dallal örömet szerezhettem.
József Kovács.
Nekem, így 38 évesen is nagy örömet okozott ezzel a dallal.
Ezek még zenék voltak, nem mint a mostani botorságok👍
Midig lestük , hogy mikor hangzik fel az újvidéki rádióban. Ez 56-ban volt, rég volt !!! Köszönöm, hogy itt hallhatom !
Köszönöm! Kedvencem volt e dal és az Újvidéki rádió is. Ez volt nekünk a "nyugati" zene!
Gyönyörű, csak Ő tudja szépen énekelni, visszahozta az ifjúságom.
2024 éjfél után a második zeneszám volt. Jó volt emlékezni arra a boldog 1950-es évekre, amikor erre a számra táncoltunk.
Megszoktuk a Záray-féle felvétel tempóját és stílusát. Ez egészen más, üdítően kedves és szép.
Még emlékszem,kis gyerek voltam a piacon hadirokkantak árulták húsz fillérért a dal szóvegét kékes színű szórólapokon!
Régi szép idők, amikor Szegeden minden délután a Novi Sad-i rádiót hallgattuk.
így mondták be ? nem esetleg Újvidék ??
Nagyon szép emléket idéznekem a 60 évekre vissza tekintve
Nem tudom honnan, miért jutott ma eszembe ez a dal, de órák óta ezt dúdolom magamban, és most rákeresve rátaláltam erre a felvételre. Nagyon örülök neki. Felidézi az 1950-es éveket, amikor én még kislány voltam, de a két nővérem már táncolni jártak, és ez volt az egyik kedvencük, sokszor énekelgették otthon, és örültek, ha a rádióban is hallották. Előjöttek a régi szép emlékek vele. Köszönöm, hogy hallhattam és hallhatom még, mert biztosan visszajövök még néhányszor.
Gyönyörű dal amit lehet elmerengve hallgatni , vissza idézve ifjúságomat .
Ez volt az első lemez amit 57-ben Melbourne-ben megvettem Azóta is gyakran hallgatom, de már cd-n nekem is az ő verzioja tetszik a legjobban.
Ezt a Dalt,csak az Ő hangjával , és stilusával szeretem!!
Csinibaba
Sokat táncoltam erre a zenére még a 60-as években!
Köszönet a sok szép retró számokért!
Imádom!!! A lelkemmel hallgatom - olyan szép emlékeket idéz.! Hálásan köszönöm!
Gyerekként a Novi Sadi rádióból hallottam! Csodálatos a hangszerelés is!
Köszönöm.
Tényleg ez a legjobb.
Emlékszem az Újvidéki Rádi zenekara nagyon jó volt.
Köszönet a sok retró számokért!
Örülök, hogy sikerült örömet szereznem :)
Még a 80-as évekből volt meg kazettán a felvétel. Akkortájt ment a rádióban, egy órás táncdal műsor sorozat, azokat rögzítgettem. Sokat kerestem ezt a dalt itt az Interneten, de sehol sem volt fellelhető. Ezért digitalizáltam be végülis, ne vesszen nyoma örökre... A borító is nagyjából korhű. Eredeti Yugo kiadású Mira Gubik lemez fotója, csak kicsit átszerkesztgettem a feliratot rajta :)
Megérte a munkálkodást! Sokat hallgattuk az Újvidéki rádiót és e dalt, Szegeden.
Köszönjük dal-ajándékát kedves Kova József! Azóta több Gubik Mira dal is felkerült a RUclips kínálatába, de egy szám még nagyon hiányzik: eredetileg 1957-es amerikai dal, amelyet Gubik Mira magyarított. Kedvesen, játékosan adja elő. Már csak a refrén egy sorára emlékszem, amely fonetikusan: Merri, Merri, Merienn, csábít és vonz a szerelem. - Ha egyszer hallod, nehéz a dallamától szabadulni. Vajon, ki tudná elérhetővé, hallhatóvá tenni?
Laszlo Saray
Még mindig gyönyörű ez a régi dal!Nagyon jó hogy az eredeti lejátszás!!!
Engem az iskoláskoromra, és az 1956-os őszi-téli kényszerű hosszú iskolai szünetre emlékeztet. Akkor a rádióban sokat játszották. Nagyon örülök, hogy ismét hallgathatom, és nosztalgiázhatok. További sok siker.t Kova Jozsef, és még sok ilyen dalt az örömünkre
Nagyon tetszik már sokszor meghallgattam ezt a gyönyörű régi dalt!!
De sokat táncoltam erre a számra valaha még fiatal koromban.
Szép emlékeket hoz felszínre. Köszönöm
1956-57-ben még gyerek voltam de már akkor is nagyon tetszett! s Gubik Mirát nem múlta felül azóta sem senkim nem beszélve az őt kísérő csodás zenészekről! Nagyon-nagyon köszönöm a feltöltést!!!
Minden retró szám tetszik!
Ritmusa, hangulata, Gubik Mirával csodás!!!! Köszönet az élményért.
Gyerekkorom nagy slágere, jó volt hallani!
Aranyos, 56-ban kilépve a zubbonybol szívesen hallgattam a rádióban
4 éves voltam '56-ban. Ennek ellenére bizonyos dolgok kitörölhetetlenül belém vésődtek. A Rádióban (így, nagybetűvel) Nagy Imre beszéde, aztán a Honvágy című dal, majd a Bolyongok a város peremén. A Szívküldik műsora szinte ezekből állt.
Köszönöm.
Hátralevő éveimre lementettem mp3-ban és mp4-ben is.
Jó lesz emlékezni...
Még mindig imádom!!! Ez az igazi!
Minden szó igaz. Mintha most irták volna. Ezek örökérvényü dalok. köszönöm.
mint 6 eves emlekszem Kolozsvaron minden vagany futyulte ezt a szamot nagy hit volt koszi
De jó hangszerelés !
❤Köszönöm szépen
Szeretem 50-es èvekböl imadom Szabadsàgparkban jàtszotta jazz zenekar caladi esemèny volt .
annyira jó!! fantasztikus
❤boldogság hallgatni visszajönnek az emlékek!
Remek ez a felvétel. Egy kis nosztalgia a régi időkből ,mikor még sokat táncoltunk erre a számra is. Gratulálok hozzá!!!!
Fiatal kori szép emlékek mostan Franciaországban hallgatom a gyönyörű hangját Gubik Korának..
KÖSZÖNÖM!!!
De jó újra hallgatni ezeket az igazi dallamokat.
Még gyerek voltam, amikor hallotam e gyönyőrü dalt, s nagyon megszerettem !
: - Nagyon jól tette kedves Kovács úr , így legalább meglett örökítve ez a kedves dal és a csodálatos hangú, drága Gubik Mira !!! Egyébként, én is keresek tőle egy másik dalt , de sehol nem lelem ... A címe : A nyúl és a kis patak ( Egy csöndes téli éjben, ó Nagy hegy láttad-e ? ) Továbbá , Boros Istvántól a : Párizsi kis csibész c. dala is nagyon szép , ezt sem találom ... Ha Ön, vagy valaki feltöltené , nagyon hálásan megköszönnénk !!! - Köszönjük !!!
Nagyon tetszik!
Köszönöm!
István Szecskő Nagyon szép dal, több előadótól is hallottam, de nekem ez jött be,az ifjuságomat juttatja mindig eszembe.
Règi szeretett dalom eneklem imadom!
ezt a dalt csak Ő tudja szépen énekelni, ezer köszönet a feltevésért!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Köszi ! 10 éves voltam akkoriban !
zseniális ugy ahogy van, de a zenekar valami csoda de igy super ahogy van
De jó volt hallani. Köszönöm!
Nagyon remek ez a lemez. ! Gratulálok! Sokat táncoltam rá annak idején. Jó egy kis nosztalgiázás !
Gubik Mira vajdasági magyar énekesnő volt. Ez az autentikus 1956-os magyar szövege az 1945-ös olasz "In cerca di te" című dalnak. Gianni Morandi is "elkövette" ezt a számot egy nagyon különböző változatban.
a legszebben Ő ÉNEKLI.a fiatalságomra emlékeztet.KÖSZÖNÖM SZÉPEN!!!!!!!!!!!!!!!!!
nagyon szépen köszönöm. hálásan köszönöm. köszönöm hogy feltetted
örülök, hogy feltette, régi kedves emlékeket idéz :)
Szép emlékek a régi szép szegedi iskolásévekből
Abban az időben amikor ez a dal életre jött sokat táncoltam ezen a zene szón.
Nagyon kellemes szám, jó hallgatni ezeket a régi számokat, régi előadókkal.
Orommel hallgatom ezt a szep dalt. Ez volt az egyik kedvenc dalom amikor fiatal voltam ugy 1958 - 1960 korul. Meglepoen vettem rola tudomast. hogy ez mar az 1920 - 1930 -as evekben volt francia slager. Hat igen, jo lenne hallani az igazi eredeti francia valtozatat is. Udvozlettel, Ferenc
Köszönjük ezeket a gyönyörü videó közzátételeket, egy kicsit nosztalgiáztunk.
Simona Molinari és Peter Cincotti "In cerca di te" címmel éneklik a modern változatot, az is nagyon jó, érdemes rákeresni és meghallgatni.
Méq mindiq naqyon szeretem hallqatni...
Nagyon szép!
Nagyon szeretem! :)
Fiatal korában sokat hallottam gyönyörű dalt
Nagyon örülök hogy sikerült megtalálni ezt a régi számot melyet nagyon sokszor halgattam.Köszönöm.
Szép emlékeket idéz.
Ildikó Nagy nagyon jó
Nagyon szép hangja van.
Kösz nagyélmény ez a számomra talán elsem hiszitek mekkora.
Puszillak érte.
1956 nyarán már kaptam próbálásra egy magnó adaptert, amit lemezjátszó tengelyre kellet t összekapcsolni, ami igen furcsa hangzást adott: A lemezjátszó 76 fordulatához méretezett sebesség korlátozta a használhatóságot, mert a szalag sebesség miatt nem lehetett lejátszani más magnóval, csakis a lemezjátszó tengelyére helyezett kuplung segítségével.. Van e közületek valaki, aki látott már működés közben magnó adaptert? a hozzátartozott erősítővel együtt??? Visszatekercselés nem volt, mert a két szalagtárcsa levétele és felcserélése után lehetett visszaforgatni a kiinduló helyzetbe, és kezdődhetett a lejátszás. A törlőoszcillátor is az erősítő házába volt építve. Felvétel a rádió demodulátor diódájára forrasztott 0.1 uFarados kondenzátoron keresztül történt.. Írjatok erről, mert az 1960 után született nemzedék csak esetleges családi örökségként ismerkedhetett meg ezzel. 1957 után ezek már nem voltak kereskedelmi forgalomban!! Erre vettük fel Gubik Mira hangját, a "Bolyongok a Város peremén" című, itt fellelhető dal előadásával.
Én még 1962 évben is javítottam ezek közül 2 darabot. Akkor voltam 25 éves. (Ma 78 éves vagyok!!) Szemethy Róbert Újbuda, Gazdagrét Rétköz utca 2.
+Róbert Szemethy En is emlekszem ra! Jo emlekezotehetseged van! En is regi radios vagyok. Udvozollek Sydney-bol
+BISEPS Köszönöm jelentkezésedet! 1996 és 2014 között összesen 12 régi rádiókat bemutató kiállítással igyekeztem a kortársaimnak az emlékezetét frissíteni, de a később születetteknek igen sok meglepetést tudtam okozni! Ha megadod e.mail címedet, elküldöm az erről írt cikkemet, visszatekintve 1927-ig, az első Győrben rendezett ősi kiállítására az akkori lelkes rádiósok jóvoltábol! az én e.mail címem: szemethyr6@gmail.com Győrben élek, 1937-től, most már 79 évemben járok.
Róbert Szemethy of
Waouuu REGI Emlekek vissza a Kamasz Koromban zavargasztam a Lanyokat !
Még ma is kedvencem szerettem erre a zenére táncolni köszönöm!! :)
Ĺy
1
P L0
Bizony szép dal:-) Ezután valóban Záray is énekelte,de ő elötte még Szécsi Pál is elénekekte!
Aztán megérkezett hosszú idők elteltével Kovács Kati gyönyörû hangjával modernebb hangzásban a 90-es évek vége felé!!!
A zene is csodálatos! :) .:) :)
Köszönöm a feltöltést!
szep emlekek jonnek vissza, koszonom!
A Magyar Filmek közül az egyik kedvencem.
Sok közül az egyik kedvenc! :)
Nagyszerű! (Istenem, huszonegy éves voltam!)
Nagyon jó felvétel,köszönjük.
Megvan lemezen. Köszönöm!
Régi szép idökre emlékszűnk...,
Valamikor volt.Regi emlek!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
A régi nyár! (vúúúúúúúúúú)
Kedves József! Nagyon jól szórakoztam. Ezeket a dalokat szinte nem is lehet hallani. Üdvözlettel: Írisz
Fiatal kori emlékek. Sokat táncoltunk ezekre a régi-régi táncdalokra.Régen volt...
Örülök, hogy tetszett!
nagyon jó!!! köszönöm!!
Csodás, édes hang. Akárcsak az eredeti olasz: Nella Colombo - In cerca di te (Sola me ne vo per la città). A tempó is ugyanaz.
Kolosszális!
Köszi, soha nem hallottam róla, de örülök, hogy felhívtad a figyelmet itt rá. Remek.
igy van ÚJVIDÉKI !!!!
ez volt az első magyar nyelvű felvétel ...
1956 SUHANYS EVEIM,,,,,szep emlekek UJVIDEK-rol
nagyon szep
Igen sok embernek tetszik. Fiatalságunk egyik legkedveltebb dala volt a 60-as években. Ez a dal minden Szívküldi-ben is szerepelt.
ugy igaz József
Bolyongok a város peremén,
Ahol veled, egykor jártam én
És oly szomorúan kérdem,
Mért szeretlek, mért kereslek hiába én?
Minden arcról mosolyogsz felém,
Minden sarkon csak te jössz elém,
Mégis bánatosan kérdem, hogy
Látlak-e még, várlak -e még egyszer én?
||: Hiába vágyom felejteni még,
Visszatér újra a régi szép emlék.
Szívem csak mindig téged hív,
csak téged vár.
Álmomban újra visszatér a régi nyár,
A régi nyár, a régi nyár.
Bolyongok a város peremén,
Csendes, régi utcán várlak én,
Most már hiába is kérdem, hogy
Látlak-e még, várlak-e még egyszer én. :||
De sokat táncoltam erre a számra. De régen is volt... De szép is volt
De jó!
Aki nem adja fel övék az öröm és a boldogság!!! :)