Szavakon túl - Szilágyi Liliána 1. rész (Klubrádió)
HTML-код
- Опубликовано: 29 сен 2024
- Iratkozz fel a csatornámra: bit.ly/Kadarka...
kövess Facebookon: bit.ly/Kadarka...
Instán: bit.ly/Kadarka...
szerkesztő- műsorvezető: Kadarkai Endre
A Szavakon túl egy saját fejlesztésű beszélgetős műsorom, amelyben népszerű színészek, zenészek, televíziósok vallanak önmagukról. Nem egy hagyományos portréinterjút kell elképzelni. Mindig 20 fogalmat kínálok fel a vendégnek. Valamennyi talányosan az alany életének egy epizódjára, személyére, egy korábbi idézetére utal, még ha ő nem is tudja, hogy pontosan miképpen.
Ebből a húsz kifejezésből a vendég választja ki azokat a fogalmakat, amelyekről beszélgetni fogunk, de ő maga sem tudja igazán előre, hogy mi is lesz a pontos téma. Ketten együtt, közösen alakítjuk a beszélgetés tematikáját.
A műsor minden vasárnap 13.00-tól hallható a Klubrádióban.
Készítők: Árva Brigitta, Mihók Péter, Rózsahegyi Gábor
Sok nő lesz még hálás ennek a fiatal lánynak a bátorságáért. És nem csak magánemberek, de sportolók is...
De ne csak a lányok legyenek bátrak, hanem az édesanyák, nagyszülők,vagyis a környezetében élők ne engedjenek a terrornak! Inkább éljek szegénységben, de félelem nélkül.
Vagy épp ellenkezőleg. Mert hamar kiderülhet, hogy hazudik, és onnantól a valódi áldozatoknak sem fognak hinni.
Akkor vajon miért nem tett vallomást a rendőrségnek 3x megkeresés után sem? Legalábbis a rendőrség ezt a nyilatkozatot tette közzé, emiatt lezárták az ügyet. Az atv.hu -n olvastam. Ez számomra érthetetlen,pedig hiszek neki,de azért ez így különös.
Így van
Ezt sokkal kevesebben emelik ki
@@Agotina mert ő nem tett feljelentést, a feljelentést hivatalból tette meg a rendőrség, ő nem tárgyalást akar, hanem az apja szemébe nézni, segíteni a húgának, és a sok hasonló sorsú nőnek
24:00 percnél akadt bennem a levegő. Hogy kérdezhet egy riporter olyat a bántalmazott gyermektől, akit fojtogat az apja, hogy mivel érted ezt el ????
Szégyellje magát.
Láttam DTóth Krisztával is a riportot, utána Fialával az utána levőt, teljesen lejött, hogy nem mondanak igazat! Liliána azt kívánom, hogy ezután találd meg a boldogságot, és próbáld elfelejteni, mint egy rossz álmot!
ezt fel kell dogozni! elfelejteni?? mégis hogyan???
A Fiala interjúban az apa azzal próbálkozott, amiről Liliána itt is mesél, vagyis szánalmat akart kelteni. De annyira , de annyira átlátszó színjáték volt.
@ÓbudaiKatimami meg kell nézni a Fiala interjút
@ÓbudaiKatimami Teljes mértékben igaza van! Én is így láttam!
@@orsinagy519 Mi van kamu a sztori csak szólok
Pontosan így történik, ahogy mondja. Engem is bántalmaztak szexuálisan és rengeteg időre bezártam a lelkem, nem tudtam kapcsolódni. Rengeteget dolgoztam és dolgozom azon, hogy nyíljak és újra tudjak bízni. Gratulálok Lilianának, rengeteg embernek segít azzal, amit tesz.
Kemény családi sztori. Látszik, hogy dolgozott vele terápiában, egyéb módokon és ez példaértékű. Hányan lehetnek vajon akiknek nincs lehetőségük erre, nem tudnak kitörni, netalán maguk is bántalmazók lesznek. Az ilyen történetekből több van, mint gondolnánk...
Sokkal több. A látencia vezet - sajnos. Ugyanis az áldozat szégyelli magát mindig, nem az elkövető.
Igen
Rengeteget változott a hölgy. Mintha erősebb lenne belül. Aminek örülök.
🙏❤️ Liliana, a Jóisten veled van s veled lesz! Aki az igazság oldalán van az mindig győzni fog! Kitartást! Szeretünk! ❤️
Csodálatos nő vagy Lili.Rendkívűli rálátásod van az életedre és csodálatos megértéssel vagy az események múltból fakadó,jelenbe ható sorozatáról.Csodás gyógyulást,megbocsátásra való törekvést és kitartást kívánok. Minden szereplő a helyére került.
Nem tudom kit sajnálják jobban: az édesanyát, Liliánát vagy Gerdát?
A nagyszülők is bizonyára belerokkantak. Egy ember és ki tudja rajtuk kívül még mennyi áldozat...
egyiket se, mocskos bibsik és ezek mind egyformák
mikor eredményekkel nem sikerül feltűnést kelteni és abból megszedni magukat jön a gusztustalan sárdobálás, vádaskodás és önsajnáltatás
ehhez az sem akadály ha családon belül akarnak kiforgatni valakit a pénzéből! akkor lesz itt rend ha az összes fajtája bélit kiüldözzük innen
Egyértelműen Liliána a legnagyobb áldozat.
@@ursulabear9737 és Gerda?
kamu a sztori
@@kbuss10 ! Miből gondolod??Szerintem hihetetlennek tűnhet, de ez sajnos nagyon is igaz. Léteznek ilyen mentálisan sérült apák, férjek, akiket gyógyítani kellene, mert családok, emberek mennek tönkre miattuk.
A sport zsákutcája
A sport fogalma és gyakorlata a mi világunkban tönkrement, kiürült, meghamisítódott. Nem csupán a sokszor emlegetett görög értelemben nincs már érzékünk hozzá, se igényünk rá, de még a mi első „modern” Olimpiáink szelleméről és célkitűzéseiről is elfeledkeztünk. A sport archaikusabb jelentősége és jelentése szinte nevetségesnek hatna, ha valaki szóba hozná a mai sportrajongók között. Legeredetibb jelentésében és gyakorlatában a sport olyan vetélkedés volt - tudatosan és öntudatlanul -, ami játékká lényegíti át azt a vetélkedést, ami az élet maga; csupán az vérre megy. Az élet kíméletlen dinamizmusának, a felülkerekedés ősi ösztönének szublimált formája volt. Következésképp a lélek iskolája is. Nos, erről mit se tudunk már. A görögök tisztában voltak vele. Sőt még arra is ügyeltek - és később is jelképesen -, hogy a győztesben ne a megnevezhető személyt ünnepeljék, hanem a győzelmet magát. Egy még élő rítus hasonlatával: az Úrfelmutatásban például ne a papot, aki a kelyhet fölemeli, hanem azt, amit fölemel. Gyönyörűnek találom, hogy például a legrégibb olimpiai vetélkedéseiknél csak egy egészen apró, majdnem torz, fölismerhetetlen arcú kis szobrocskát volt szabad készíteni a győztesről és a díj is mindig szimbolikus volt, hangsúlyozottan tárgyi semmiség. Később a szobrocska mérete növekedett, de az elrajzoltsága, a személytelensége nagyon sokáig megmaradt. Mikor az engedélyezett szobor mérete kezdett a valóságos embermérethez közeledni, akkor is szabály maradt, hogy a valóságos emberméretet nem, vagy alig haladhatja meg. És a fölismerhetőséget csak a nagyon erős stilizáltság formájában engedték meg. Egyébként ez is hatással volt a görög szobrászat alakábrázoló realizmusának sajátos alakulására - a személyesnek és személytelennek ez a szép harmóniája. Ők még el tudtak képzelni olyan bajnokot, akinek nem a személyes teljesítményét kell ünnepelni, hanem az ember teljesítményét őbenne. Az egyetemes emberét. A mai helyzet majdnem beteges, skizofrén, gusztustalan. A szó közvetlen értelmében már egyáltalán nem arról van szó, hogy mi magunk is tegyünk valamit a saját magunk játékká nemesített vetélkedő képességéért - ehelyett kitenyésztjük a látványos, helyettünk cselekvő, helyettünk magukat hajszoló sportolókat, akiket aztán bámulunk, ünnepelünk, mint a jól idomított gépeket. Test-lélek harmóniájáról nincs szó, üzletről van szó, elvakult drukkról, jól fizető fogadásokról, hasonlókról. Ismerjük ezt, minden botrányával együtt. Még az isteneket is közöttük akarjuk megtalálni - ha már az egünkről lelőttük őket. Valahová csak föl kell ragasztani egyet. Hát legyen sampion. Egy sport-díva. Kissé radikálisan fogalmazva, de lényege szerint ezt gondolom arról a sportról, ami ma dívik. Az Atléta halálában engem a sport archaikus értelme és jelentése vonzott, érdekelt, azért választottam a főhőst és témát. Ha nagyon őszinte akarok lenni, a Saulus regényemhez sem puszta tetszetős ötletből választottam olyan bibliai mottót, amely sportfogalmakban és hasonlatokkal mond el egy nagy parabolát. Nem, nagyon is tudatosan. A sport lélek nélkül semmi. És a lélek is az, sport nélkül. Csak helyére kell tenni a szavakat, a szavak értelmét és gyakorlatát.
Mészöly Miklós:A pille magánya
sznob nagyokoskodás
Mélységesen igaz, amit már szinte senki sem ért és csak kevesen érzékelnek. A legsúlyosabb pándémiát nem a vírusok okozzák.
@@sancal7309
Aki a sportot támogatja, az a maga oldalára állítja a tömegeket, aki a kultúrát támogatja, az maga ellen fordítja őket, mondta nagyapám, ezért áll ki mindig minden kormány a sport érdekében és a kultúra ellen. Mint minden diktatúra, a nemzetiszocialista is a tömegsporton keresztül tett szert hatalomra és majdnem világuralomra. Minden államban és minden időben a sporttal tartották féken a tömegeket, olyan kicsi és olyan jelentéktelen nem lehet egy állam sem, hogy ne áldozzon mindent a sportra. De milyen groteszk volt mégis, súlyos sebesültek százai, nagyrészt majdnem teljesen megcsonkítottak mellett, akiket a főpályaudvaron szó szerint mint valami terhes, hiányosan becsomagolt árut pakoltak át, a Gnigler sportpályára menni, hogy ott győzelmi jelvényekért fussunk.
Thomas Bernhard, Önéletrajzi írások
@@csabakovacs7195 Az olümposzi és delfoji "játékok"-on való részvétel még a kollektív misztikus dráma tetőpontja, a teljes önátadás állapota volt. Ma pedig,....
Drága Liliána! Aki átélt már hadonlót, az érzi, hogy igazat mondasz. Nekem is “festettek” már olyan jövőképet, ami maradásra bírt inkább. Idő kellett hozzá, hogy mégis kitörjek a kékszakállú várából és valóban a pokol várt rám ezután ( a bosszúja). Mégis túléltem és soha többé nem mennék vissza. Soha! Kívánom Neked, hogy mielőbb begyógyuljanak a lelki sebeid és meg tudd szakítani azt az eltorzult láncolatot, amiről mesélsz. Szívemből támogatlak!
Ezt igazán csak azt tudja át érezni, és a magáévá tenni aki járt ebben a cipőben mi tudjuk hisz családi v párkapcsolati téren de ugyan ezeket éltük tapasztaltuk meg sajnos. Sok Erőt kívánok neked.
fake
@@kbuss10 bárcsak......
@@kbuss10 Mindig vannak hitetlenek
@@Jack-Carver oké szimp
Ez nem édesapa, nem értem miért nevezi Kadarkai így ezt a szörnyet. Egyébként pedig látom kommentelget itt különbözö neveken, igaz szilágyi zoltán?
Följelenteni nem tudja, a MÚSZ eltiltotta az uszodáktól és a versenyek látogatásától. Így hát itt próbálkozik.
Mert sose lett bizonyítva az amiket egy sértődödött úszó leány akinek azok az erdmények jutottak amiket elért de többre nem képes, állít a családjáról kikenve, kicicomázva tele füülbevalóval, pirszingel az orrában. Ha monfott ilyet az paja hogy .............kurva talán igaza volt.
Mennyire hasonlít ez a szép lány a szép nagymamájára, Bara Margitra.
picit se
Jah! Nekem is feltűnt! Felnőtt korára teljesen a nagymamájára hasonlít! 😍
Azért o sokkal szebb volt
Az arca eddig is nagyon hasonlított Bara Margitra, de ezzel a hajjal tiszta mamája. 😊
@@agnesgabor2969 Bara Margit szerintem a 20. század legszebb magyar színésznője.
Aki nem vált profi sportolóvá, könnyen ítélkezhetne Liliána feje felett. Az USA női válogatott tornászcsapatánál kirobbant abúzus botrány még friss, a csapatorvost 175 éves börtönnel sújtották. De akadtak más sportágak is, egyikről készült film, Fehér tenyér címmel.
Tetszik Liliána stílusa: Felkészült, fegyelmezett tudja mit akar. Sportolói vénája segít keresztül vinni a szándékait. Nem lennék az apja helyében.
Ez a lány hihetetlen! Óriási tiszteletet érdemel a bátorsága, kitartása, hogy nem tudják eltántorítani a kitűzött céljától. Sok ezer embert fog megváltani ezzel, a jó Isten vele van és segíti őt az útján. Minden létező jót kívánok Neked drága Liliána, igazi PÉLDAKÉP vagy!!!
Drága Lilu, ha olvasod ezt, bátor vagy, a végletekig! Ismeretlenül is nagyon büszke vagyok rád! Csak így tovább, vidd véghez amit kell!
Endre, mint mindig a végletekig profi, kellően érzelmes, jól vezeti ezt a borzalmakkal teli életút interjút.
És kedves kommentelők, nézők (akinek nem inge...), azért mert valamit nem tudunk elképzelni, azért mert valami minden képzeletet felülmúlóan borzalmas, felfoghatatlan, érthetetlen, sajnos még nem jelenti azt, hogy nem is igaz. Csak azt jelenti, hogy vagyunk olyan szerencsések, hogy nem kellett hasonlót sem átélnünk, nincsenek erről képzeteink, nincsenek erre szavaink.
De számtalan olyan dolog történik a világban, ennél még borzalmasabbak, amikről szintén nincsen semmilyen tapasztalásunk. Kicsit jussunk túl a "csak azt hiszem el amit látok, ezt nem tudom elképelni, szóval nem igaz" mentalitáson. Mert innen már csak egy hajszál az áldozathibáztatás.
A 90%-kal egyet értek, de Endre volt már ennél érzékenyebb. Pedig ha valamikor kellett volna, hát most igen.
Sajnos nem profi a végletekig.
Teljes mértékben egyetértek veled! 👍
A valódi áldozatokat senki sem hibáztatja, de ez a nő színészkedik.
@@borzix1997 ezt mire alapozod?
Endre gratulálok! Súlyos profi vagy ( lettél ), majd a jövő bizonyítja be, h ez mekkora interjú volt! Liliána! Nagyon érett a gondolkodásod azt éreztem végig, h te ezt elengedted már...nincs benned harag! Hisz a szeretetnek nem az utálat vagy a harag az ellentéte, hanem a KÖZÖNY! Szívbemarkoló a történeted, légy erős!
De van benne harag. Ezt nem lehet lezárni ilyen könnyen és ennyi idő alatt. És ez nem harag.... ez annál sokkal mélyebb érzelem amire nincs megfelelő szó. A gyógyulás útján van de a megbocsátás hosszabb út.
szimp
@@timeasanta9365 soha nem lehet megbocsájtani!!!!
Tarts ki, most ez a legkeményebb . Tudom, mint bántalmazott gyerek és mind bántalmazott első feleség. Kimásztam. A legnehezebb, hogy senki se hitte. Miért nem mondtad, ugyan már egy-egy pofon mindig leesik, minden szülőnél előfordul , minden házasságban előfordul . Évekig nem beszéltem róla, de te ezt ilyen fiatalon felvállaltad. Én 50 voltam, amikor a szüleimmel megszakítottam a kapcsolatot és 1 évig bírtam csak az első házasságomat. Te rendkívül bátor vagy erőt adsz ezzel másoknak is. Ki kell állni magunkért!!!!
Szimpatikus és bátor,ahogyan felvállalja a vele történteket!Sok erőt és sok sikert kívánok Liliána!!!!
Nagyon nehéz bármit is írni ilyen szívszorító beszélgetés után.Kedves Liliána kívánok neked sok erőt ,hogy túl tudj jutni ezeken a borzalmakon.
Tiszta horror. Deanr Koontz. Stephen King. Elbújhat! A valóság néha kegyetlenebb. Gratulálok ,hogy Ő kijött ebből! Nagymamára kivàncsi lennék. Minden tiszteletem!
melyik nagymama?
@@Lorenshyne apai
@@juditkomma5254 Mondta, hogy meghalt már. Az anyai is Bangó Margit.
György nem Bangó!😤és szerencsére él hanem Bara. ....
@@affettoaffetto5602 A mulatós királya
Mindenki szakember ebben a temaban a kommentelok kozott, itt aki igazabol tudja, hogy milyen egy ilyen csaladban elni, azt csak az tudja, aki ilyen csaladban elt vagy jelenleg is el
Igen vagy akinek volt ilyen kapcsolata azok értik ezt igazán
Sajnos ki kell mondani, hogy, aki sportoló gyerekek közelébe akar kerülni, azok között hogy is mondjam nagyobb százalékban vannak nem tisztességes szándékú emberek, mint a társadalom más területein. Ez egy uszodában valószínűleg még komolyabb probléma..... Hasonlóan problematikus lehet a tornasport.
Jézusom! Nem bírtam döbbenet és sírás nélkül nézni .Fáj a lelkem ezért a kislányért.😭 és szeretteiért. A poklok pokla,amit megjárt- és ahogy az anyukájaert és a hugaert aggódik ,küzd dolgozik értük ....nem találok jó szót rá..tisztelet ,talán?! Remélem az igazság kiderül 🙏 Nagyon szorítok Értetek maradj erős és bátor kicsi Lány !💖
Ez egy beteg család. Ilyen múlttal élni keveseknek sikerül. A gyerekkori traumákat feldolgozni egy élet is kevés.
@Kata Cs. Struhács Így igaz. Nekem már régen (85-ben) meghalt a faterom, de még néha vannak rémálmaim, hogy él és még mindig engem csesztet.
Elképesztö ez az egész, csak azt nem értem, hogy ebböl az egész szörnyűségböl miért nem vett észre semmit a Liliána nagynénje? - aki ráadásul még orvos is.
Én például a nagynénémmel évente néhányszor találkoztam néhány órára, családi ünnepeken. Ma sem értem, hogy nem vette észre, hogy fizikából megértési nehézségeim voltak, pedig matek-fizika szakos középiskolai tanár volt.
@@prompt4196 ez nagyon rossz hasonlat! A Gyarmati család és az "úszó család" élete is a sport révén közismert volt. Sokszor szerepeltek a tévében . Nem hinném, hogy nem tudtak a problémáról!
@@gabornebenko8608 Csak az a probléma, hogy ennek az Gyarmati -"úszócsaládnak" nem volt tagja Gy. Andrea féltestvére, ő egyik másik úszócsaládnak, a Szilágyi-nak volt a tagja. A példám azért releváns, mert szerinted ráadásul-orvosként kellett volna észlelnie bármit is. Ami hatalmas hülyeség. Ha nincs családi kötődés, akkor tök mindegy, hogy mi a foglalkozása, sosem fog észrevenni semmit, mert nincs rá lehetőség és alkalom.
Láttam a Fiala interjúját is az apával, szóval minden igaz, amit itt mond Liliána. Remélem börtönbe végzi az "apa". A húga is rossz helyzetben van, szerintem fél a húgi.
Csókolom még nem bizonyított semmi,így ne írkáljon hülyeségeket!
Majd ha lezajlanak vizsgálatok,kihallgatások stb.
@@Phicsaszaj Hogy bizonyítja? A Fiala interjún nyilvánvalóvá vált minden, amit Liliána mond. A testbeszéd, a nem beszéd, a másról beszél, mint amit kérdezett a Fiala, stb. Na és a húgi, szegény, mint a papagáj mondta a betanult szöveget. Az tudja, aki volt zaklatva, mint én is, a húgom is, hogy ezt nem lehet elfelejteni, csak szégyenérzéssel együtt élni. Az a baj, hogy az anyukák is tudnak róla, csak nincs hová menni, így nem tesznek semmit. Rengeteg gyerek van ilyen helyzetbe, nem csak lányok, hanem fiúk is.😓😓
@@borbalaszennai5397 Na és ön hogy bizonyítja? Megjegyzem nekem semmit sem kell bizonyítanom, mivel nem köt semmi ehhez az ügyhöz. Az ártatlanság vélelme megilleti az apát is addig míg be nem bizonyítják a bűnösségét. Véleményünk persze lehet az egészről, de ne ítéljünk előre!
@@borbalaszennai5397 Ön pszichológus szakember,hogy ennyire látja a hitelességet? Nekem is hitelesnek tűnik,de az apán és a húgán kívül olyanok is megcáfolták,megtámadták,akik személyesen,közelről ismerik Lilianat.Számomra azért az furcsa,hogy előjön ezzel a súlyos történettel,de a rendőrségi kihallgatáson 3x-i megkeresésre sem jelent meg.Pedig az lett volna a tisztességes.Mert aki vádol az álljon a vizsgálatok elé.Valami itt nagyon nem stimmel,bár még mindig inkább neki hiszek,egyenlőre. Azóta az apja becsület sértésért be is perelte.Remélhetőleg kiderül az igazság! 🤔
Pont a Fiala videó ami meggyőzött arról hogy Lili hazudik mint a vízfolyás.
Hallgatom,nèzem,ès arra jövök rá,ez a lány hihetetlen erős,ès bátor!!!Imátkozom(szerintem mások is), hogy maradj ilyen erős,TE EGY FANTASZTIKUS EMBER VAGY!!!!
Tudja valaki pontosan mi történt? Bántotta, nem bántotta, úgy bántotta? Már kiderült minden? Mert biztos információ nélkül nem venném a bátorságot, hogy ítéletet mondjunk.
Kadarkai Endre! Gratulálok Neked, nem az első interjú, amit megnéztem, melyeken látom azt a manapság ritka hozzáértést és felkészülést, amit nagyon respektálok! Így tovább!
Drága Liliána ! Én szívből kívánok neked és édesányádnak nagyon sok erőt és kitartást . Nagyon büszke vagyok hogy te ilyen bátor vagyok . Minden jót és jó egészséget kívánok nektek .
Ha ennek csak a töredéke igaz vagy megtortent, már az tragédia. Ez a sztori, a családi felállás bőven belépő.... Ide orvos kell, nagyon komoly segítség.
Anyukanak sem artana orvos....
Annyira hasonlít a gyönyörű nagymamájára: Bara Margitra. 😊
Igen, van benne valami méltóságteljes, mint Bara Margitba is volt, minden Borzasztó dolog ellenére ami történt vele.
Erős személyiség és csodálatos ember a Liliána.
Ez torokszorító volt. Liliána nagyon erős nő vagy . Mennyi hasonló család lehet , mert biztosan van !
Drága nagyszüleid büszkék lennének rád !
Olvasom a kommenteket. Mindenki olvadozik ettől a lánytól, hogy milyen bátor, milyen erős, sajnálkoznak, hogy mit élt át. És közben senki nem tesz fel olyan kérdéseket, hogy mi az ami sántít ebben a sztoriban, mi az anya felelőssége, mik az ellentmondások, stb. Tudom, sokkal egyszerűbb nem gondolkodni.
Az ellentmondást abban látom, hogy az apja még mindig nem perelte be, pedig pár napja 30 milliós kártérítéssel fenyegette. Ráadásul a MÚSZ megvizsgálta az ügyét, és Szilágyi Zoltánt eltanácsolta valamennyi uszoda és úszóverseny látogatásától. Vagyis már nem edzősködhet. És még mindig nem perli be a nyilatkozgató lányát?!
Fura az észrevételed, mert én mire letekertem a te kommentedhez, addig kb a kommentek fele az volt, hogy valami nagyon nem stimmel.
Ja persze nyilván nem a te anyukád élt vele, vagy hasonló kapcsolatban! Fogalma sincs egy normális családban felnövő embernek, hogy milyen félelemben élnek az ilyen emberek! Kívánom ne élj át sohasem ilyet!
Köszönöm, hogy megnézhettem ezt az őszinte beszélgetést. Nagyon sajnálom, hogy ilyen szörnyű esetek előfordulnak nagyon sok családnál. Nem szeretnék ítélkezni az a jó Isten dolga de az biztos, hogy súlyos pszichés nárcisztikus beteg ember az apa, akit már rég kezelni kellett volna. Szívből kívánom, hogy gyógyuljanak be a súlyos lelki testi sebek úgy a Liliánának mint az édesanyjának, de még a legbetegebb apának is.
Szegény làny... 😔 Őszintén sajnàlom, hogy ilyen szörnyűségeken ment keresztül. 😔
Remélem, innentől màrcsak BOLDOGSÁG vàr rá... Szívből kívánom. ♥️
csak nekem furi ez a csaj?
Nekem is iszonyat furcsa. A gesztusai, mimikája. Kicsit kattos🤔
Sok évet feldolgozni nem lehet pár hónap alatt. Nagyon erős vagy és erőt adsz másoknak!
Kitartás!🙏🙏🙏
Hú nekem ez de furcsa ,hogy mindenki neki hisz. Közben senki nem tudja mi az igazság.
Azért nézz utána, rengeteg anyag van arról, hogy milyen egy (pszichop.) nárc. Az esetek többségében nem is derül ki. Zárt ajtók mögött zajlik, a környezet nem is sejti sokszor.
Sajnálom én is nagyon, szegény egy rohadt beteg családba született (apai ágról) ,elme beteg pszichopata az apja!Közben meg a külvilág felé "játsza" a tökéletes család apát.Biztos a kiesebbik lányával is ezt müveli.
Rács mögé vele!!!
Nem èrtem a riporternek mièrt kell ilyen provokálóan erőszakosnak lenni a nem kívánt kèrdèsek terèn.Csalódtam.
Akiket ő pèldakèpnek tart sohasem viselkedtek így riportalanyaikkal.
Ez annyira nyomasztó,hogy egyszerűen nem találok szavakat.
Zsidó belügy.
És tudod, hány ilyen van még?
kamu
Liliána légy erős, még kell dolgoznod magadon, de felnőttél, ez már a te életed. szeretünk! Rokonokat örököljük 😞 ,barátokat választjuk, 🙂
Nem lesz olyan soha mint a Dezső
@@danielnagy3913 nem is kell hogy olyan legyen mint Dezső, mert ő Liliána, maradjon saját maga!
@@Superib974 viszont elég baj hogy ragalmazza a faterjat
Ilyen embert nem volna szabad edzőnek alkalmazni, meg egyáltalán fiatalok közelében engedni!
Uramatyám! Elképesztő! És milyen sokan élünk vagy éltünk hasonló nyomorult helyzetben! Liliána! Kemény légy, mint a Rolling Stones! 👍💪🤗 Látszott, milyen felszabadult és boldog lettél, amikor megtaláltad a párod! 👫🏻😃 Sok szerencsét!
Amennyiben nem ismered élőben Lilit... akkor bocs, de honnan "látszott", hogy "felszabadult és boldog lett amikor megtalálta a párját"?
Ugye nem a fotók miatt, amit fb-n vagy instán vagy a blikkben láttál róla?
Boldog és kiegyensúlyozott?🙄
Milyen sokan?Ahh... talán te is?:)Te is bántalmazott vagy?Rengetegen vagytok!?
Nahát. Szemét egy világ!Telis tele bántalmazottakkal.
A családban történő erőszak világa ez. Sok sok bántalmazott , sérült lélek!
Természetesen , megdöbbentő mind ez.
Sajnálom mindnyájatokat. Komolyan. Az is bántalmazott akit az anyja 13 éves korában
egy két ujjnyi vastag bottal félig halálra vert?Akkor én is az vagyok?:)
Akkor nem kellett volna széttörni rajtam 2 szőnyegporolót ?
Nem kellett volna lerúgni a bal vesémet 6 évesen mert lerántottam a karácsony fát?
Nem kellett volna áztatott kötéllel megdöngetni mert a fociból később értem haza?
Nem kellett volna betörnöm a konyhaszekrény kardinál üvegét a kapott pofontól nyert lendülettel.?Talán nem.
Mind ez az életem része volt. Mind ez velem marad halálom órájáig.
Szeretteim, mert ők azok, emlékeimben élnek , mint lidércnyomás és szeretet , - vegyesen.
Nem ítélkezem . Nincs hozzá jogom. Nincs felhatalmazásom , hogy eldönthessem ,...
:- Bántalmazott voltam , vagy egy, s számtalan szülői túlkapás áldozata.
Érdekes dolgok ezek.Nem lehettem mellette amikor meghalt. Soha sem bocsájtom meg magamnak. A könnyeim elapadtak, s vádolom magam emiatt!
Meghasonlott személyiségem, nyomorom , ami talán elkísér a sírig sztem nem sérült.
Nincs benne degeneratív változás. A szülőm... és az anyám anyja nevelt fel 12 éves koromig.
Idegen érzések kerítenek hatalmukba ,talán szeretetlenség, talán önsajnálat.
Soxor elviselhetetlenül.
@@andorsolymos7717 Qrvára nem akarom részletezni, csak annyit, hogy 18 éves koromban megígértem az apámnak, hogyha mégegyszer bántani meri az édesanyámat, akkor megölöm! Nem tette többé! Fizikailag! Lelkileg ugyanolyan tróger maradt! Az is családon belüli erőszak! Még akkor is, ha mára már feledésbe merült! Én viszont nem felejtettem el és nem is bocsátom meg neki soha! Sajnálom, én egy ilyen csávó vagyok! 🤬
@@janospeto831
Értem!
Egy cipő. De ez már sok(k) lett volna.
Maradjunk annyiban. Mindenkinek vannak sebei!A sebek begyógyulnak. A sebhelyeket
hordozzuk, viseljük. Mindenképpen.
Megra'zo' interju' es elettörtenet...Nagyon jo, h felva'llalja es hogy elkeszült ez a riport. Sok eröt kivanok es gyogyulast! Gondolom az emlitett huga miatt is harcol me'g es egya'ltala'n...harcol!!Igy kell!!
Szeretem nézni, hallgatni Kadarkai Endre természetes, közvetlen beszélgetéseit. Lilliána története szívszorító! Szerencse a szerencsétlenségben, hogy értelmes, okos, bátor nő lett belőle! A családot nem értem igazából. A közvetlen környezetét, az anyukáját, az anyai nagyszüleit, a rokonait! Nem tudta senki mi történik velük? Ez hogy lehet? További kitartást kívánok neki!
A bantalmazas egyik eleme pont ez. Hogy a negy fal kozott marad es sok esetben senki nem gondolja, hogy baj van.
@@zf7174 Részben értem csak, ugyanis a második rész előzetesében pont azt mondta a Lilliana, hogy még a nagyapját is falhoz szorította az apja. Ekkor sem merült fel semmi? El sem tudom képzelni, hogy ha a szexuális zaklatást legalább az anyukájának elmondja egy kisgyerek, akkor az továbbra is hallgat? Akkor ő is bűnös!
Az is bűn,ha vele marad,nő pláne még második gyermeket is szül neki
Az anyai nagymama (Bara Margit) már kb. 10 éve meghalt. A másik nagymama is, azt nem tudni, mikor. Nem nagyon tudtak volna beleavatkozni, ráadásul az apai nagymama maga is egy abuzáló személyiség volt.
Szörnyű… na és nézzétek meg. Megvan mindenük, sikeresek . És mégis olyan baj van náluk mint nagyon kevés családba.
És miért kellett még egy gyermeket szülnie annak a férfinak? Én ezt nem értem!
Nagyon sajnálom ami történt! Borzasztô lehet!
Jó a kérdés! És ha jól értettem, két verés között, jöttek a családi luxus nyaralások. Arra is kényszerből kellett elmenni szegényeknek! Amerikai egyetemen tanulni, sikereket elérni az óriási családi házban! Mint mondta rengeteget olvasott. Ez mind mind olyan szánalmas, de tényleg!
Kivancsi vagyok, hanyan szallnak bele, felbatorodva, az "Uszopapaba"....
Hajra Lilu!
Látom, nem csak én tippeltem rá, bár kizárásos alapon nem volt nehéz.
@@Dnvr8083 Hát igen.... aki valaha látott a '70-'80as években medencét Magyarországon belülről, annak ez elég egyértelmű... :-) Már csak arra vagyok kiváncsi, hogy Darnyi valaha kipakol-e...!??!
Komolyan, mondom, hogy egy csoda , hogy ebben a helyzetben normális tudott maradni és meglátta az a pontot, ahonnét fel tudott állni.....nagyon mélyre kellet mennie, hogy a felismerés meglegyen neki, de ez csak így lehetséges.
Igen,látszik Liliánán,hogy kimászott a mocsok- gödörből! Hatalmas munka,küzdelem! Másoknak is erőt adó! Aki megèlt ilyen rémtetteket az tudja értékelni ezt az erőfeszítést! Kitartás Liliána! Van értelme!
Azért egy ilyen témára interjúztatóként sem ártana pszichológussal felkészülni, és nem úgy feltenni egy kérdést, hogy “mivel érted el”, hogy fojtogassa az apja. Mert ez nettó áldozathibáztatás, még ha nem is ez volt a szándék, csak egy rosszul feltett kérdés. Meg nem állandóan közbevágni és közbe kérdezni, mert a válaszok másik fele rendre lemarad emiatt. Inkább kihallgatásnak tűnik, mint interjúnak. Szerintem egy ilyen történet sokkal több empátiát kíván.
Egyszerűen egy pszichológusnak kellett volna a riportot csinálnia
Ez az ember nem alkalmas egy ilyen interjúra
elég psziho ez a csaj..... lehetett így is úgy is...
Ilyen közegben, hogy lehet sportolni és eredményeket hozni?
Félelemből
@@65momo66 abszolút igazad van! Sajnos a félelem ilyen helyzetben felül ír mindent! Tudom saját tapasztalat alapján! Nagyon nehéz kijönni belőle!
Nem szeretnék ennek a lánynak,sem a nagymamája sem a testvére,sem az édesapja lenni!Szegény Bara Margit!
Egyszerűen fantasztikus vagy Endre. Empátiával fordulsz minden meghívott vendég felé.
Liliána amin keresztül ment épp ésszel felfoghatatlan, sok erőt kívánok neki !
Tényleg nem negatívkodás... de
Egy igazán jó újságíróról (igen, Endre is az, hisz interjúkat készít) NEM akkor derül ki, hogy tényleg jó, amikor Padödökkel csinál "10 szóból bökj rá egyre és megmondom mi a kérdés"-t játszik.
Pont az ilyen személyek és ilyen témák kapcsán fog kibukni, mennyire képes felvenni a ritmusát NEM a személynek akivel beszél (azt könnyű...), hanem a TÉMA ívét, és hogy
1 - elhangozzon amit Ő, mint interjúztató akar kihozni ebből ma
2 - ha érzékeli, hogy lehet hogy volt amit az interjúalany valamikor említett de nem fejtette ki (vagy mert félt, megijedt, vagy mert nem ment elég mélyre érzelmileg hogy megfogalmazza jól), akkor ebben segíti
Namost amikor Liliána azt mondja 3 mondatban, hogy "most beszéltem pszichológussal, ügyvéddel, úgyhogy inkább kérdezve válaszolok"... majd "elmondja" (kérdés formában, ugye, ezt mondta, ezt fogja csinálni, még1x, JOGI NEM-támadhatóság miatt) a sztorikat rövidítve... és erre Kadarkai megkérdi: "Ezek veled megtörténtek?" - na itt derül ki, hogy Endre vagy egy tanulatlan/tapasztalatlan kissrác még (hisz nem érti, mit jelent az, hogy "jogilag nem tehetek kijelentő mondatokat"), vagy egyszerűen dióta, vagy kifejezetten rosszindulatúan megpróbálja behúzni a csőbe a csajt...
Sajnos, ez az 1 jelenet mutatja számomra, hogy bőven Kepesék alatt van professzinalizmus terén a pali... ha meg nem értetted idáig, Kadarkai semmit nem csinál... persze pont ettől jó sokszor, hogy "hagyja" beszélni a másikat... nade, kérdés mindig, hogy ez a szakmaiatlanságból és kóklerségből fakadó ügyes megoldása annak, hogy azért jó legyen a műsor még ha ő t udja is hogy béna interjúztató, VAGY, profizmus vezérelte stratégiai terv amit speciel csak erre a műsorra alkalmaz, bár tud azért ő mást is - utóbbira nem volt példa évek alatt.
@@joejohn346 nagyon jól látod!
Színvonal alatti K. Endre.
Nagyon nem elegáns!
Nem érzi, hogy egy intelligens ember hol áll meg.
Egy hangsúllyal, egy hosszabb szünettel, hanglejtéssel, sokat mondó pillantással is lehet jelezni, hogy értjük a dolgokat.
Ő nagyon sokszor inkább intimpista.
Az alanyai azok, akik színvonalasak.
@@joejohn346 , amikor ez a meggyötört lány elmondta, hogy kérdésekkel válaszol, hogy ne legyen jogilag támadható, aztán mondott olyan dolgokat, amitől egy normális ember esze konkrétan megáll, Kadarkai pedig megkérdezte, hogy "ezek veled megtörténtek?", felkiáltottam, hogy "ez hülye"!
@@agneskovacs9305 Szerintem mindenki... de azóta már gondolkodom hogy nem-e egy magyar psyop az egész, ugyanis egyszerre kéne igaznak lennie, hogy
- a rendőrség szerint, ők 3x hívták be kihallgatásra
- Lili szerint egyszer sem hivatalosan (ez mit jelent, nem vagyok benne biztos)
- az ügyvédje nyilatkozata szerint meg "nem hívták be 3x".
Ugyanakkor ide meg máshova is elmegy és beszél... nem értem, bár a magyar képes teljesen hlye lenni a legegyszerűbb dolgokban is... ilyenkor jut eszembe Rejtő. Az ő sztorijai a bizonyítéka annak hogy a magyar meg a nyelve is mennyire képes a szürrealitásból is pszeudo logikát varázsolni.
Ebbül baj lesz more....
NÉZZÜNK MAGUNKBA…Nekem ebből a már lassan mindenki által ismert stroryból van egy komoly tanulságom. Mint mindenben, ebben a témában is ketté szakadt a vélemény nyilvánítás és mindkét oldal fújja a maga igazát.
Azonban, az ítélkezés itt is, ott is egyformán megjelenik. A hozzáértés és a valós ismeretek hiányában is lehet ítélkezni. Szomorú, de ezügyben és hasonló ügyekben is az a szakma fog ítéletet hozni, akik a paragrafusokban mozog otthonosan, pedig az ilyen esetekben (is) jó lenne az emberismeretre is hagyatkozni, mivel minden része a történetnek nehezen bizonyítható.
Lehet vitatni, hogy morálisan helytálló-e a nyilvánosság előtt eljátszani egy családi drámát, habár -gondolom- ez sem véletlen, mivel az álarc mögé bújt bántalmazó ellen nem nagyon akad más eszköze a sérültnek.
Azonban, ami nekünk olvasóknak, hallgatóknak vagyis a kívülállóknak tanulsága lehet e történetnek, hogy vajon mekkora felelőségünk van nekünk a társadalomnak. Mivel ez a lány lelkileg sérült és ezt 26 éve nézi kívülről a környezete,(tanárai, szomszédjai, a barárátok, sporttársak szülei, edzői, stb.) és senki nem veszi észre a segélykiáltásait, senki nem tesz semmit. Rengetegen nőnek fel hasonló helyzetben és az emberek az egyszerűbb megoldást választják, történetesen, hogy nem néznek az álarcok mögé, sőt még talán az áldozatot hibáztatják. (Például, ha nyitva felejtem a lakásom ajtaját, akkor arról fognak storyzni, hogy milyen hülye vagyok, mert lehetővé tettem a betörőnek, hogy bemenjen a lakásomba és elvigye amit gondol. Holott az adott példánál maradva bűncselekményt az követ el, aki jogtalanul elveszi a másik tulajdonát és nem az, aki kiszolgáltatott helyzetbe hozta magát.)
Egy szó, mint száz, mindannyian nézzünk magunkba, hogy az életünkben hányszor követtük el azt a hibát, hogy elfordítottuk a fejünket egy a környezetünkben megélt helyzetben, hiszen úgy is magánügy, minthogy tettünk volna valamit, esetleg megmenthettünk volna egy embert, sőt egy gyermeket?! Sajnos azt tapasztaltam az életemben többször is, hogy a segítség, az odafigyelés elmarad, de utána az ítélkezés a kritizálás válogatás nélkül jelen van.
Nagyon szomorú ez a történet és sajnos sejthető, hogy rengeteg hasonló családi dráma bent marad a falak között. Rossz esetben az ilyen családban felnövekvő gyermek, aki nem harcol a bántalmazó ellen maga is azzá válik. Csak remélni tudom, hogy nem az ilyen családból érkező bántalmazó lesz a gyermekem társa, főnöke, szomszédja.🙏🏻
Ennek a kommentnek járna száz meg száz lájk, ami az egymásra figyelésre búzdít. Köszönet érte. Mindamellett érdekes ez a kérdés is. Mert mikortól szólhatunk? Vajon honnan tudjuk, hogy valójában mi történik bizonyos helyzetekben,ha ne élünk benne? Ha nem látjuk minden nap?
Velemenyem szerint erre kellene nagy hangsulyt fektetni, a tarsadalmi itelkezes helyet felepiteni egy jelzorendszert, ami szukseg eseten hivhato, jelezheto, stb Persze ez nem konnyu es komoly szakemberek munkaja szukseges hozza, de mondjuk mar ki vegre, hogy nagy szukseg lenne ra. S talan lenne egy kis nevelo hatasa is, megpedig, ha sokat beszelunk a problemarol, akkor talan csokkenhet az ilyen kozegben felnovo gyermekek, a kesobbi serult felnottek szama.
ONISMERETet mar az iskolaban kellene tanulni, biztos vagyok benne, hogy kevesebb bantalmazas lenne.
Meddig haknizik meg ezzel az unalmas szar storyjaval? A csapbol is ez folyik....
észrevettétek, hogy Gerda neve a karjára van tetoválva?
Hát nem semmi! Ez a lány nem semmit ált ki!
Bárcsak tudná törölni, a szőrnyű emlékeit.
Liliána, most már éljen boldogan.
Ki beszélte magából, talán ez is segíthet. Az apjának börtönben a helye.
Ha beteg ha nem. Nem menteném fel. És a pedofíleket sem.
Endre köszönöm. Ön 1 igazán empatikus lélek.
Maximálisan átérzem amiről beszél Liliána. Minden erőszakot (verbális, testi) elítélek és kiállok ellene. Sajnos az édesapának komoly mentális betegsége lehet. Remélem nem mentő tényező a mentális betegsége és remélem megkapja a méltó büntetését. Sajnos ügyvéd, úgyhogy mindent meg fog tenni, hogy kibújjon előle. Bízom benne, hogy letöltendő börtönbüntetést kap.
Valószínű nem fog semmilyen börtön büntetést kapni, mert ezekről a múltban elkövetett atrocitásokról sem az elkövetés idején nem volt, most utólag meg pláne nincs BIZONYÍTÉK.
Ha esetleg az édesanya tanúskodna, vagy ami egyelőre nem valószínű, a húga, az nyilván más szintre emelné az eseményeket.
A legnagyobb büntetés ennek az embernek, hogy látja, a nagyobbik lánya egyáltalán nem fél tőle, kikerult a bűvkörébol, ez a pasas már egy halott karakter, szépen teljesen egyedül fog maradni. Isten nem bottal ver.....
A lány minden elismerést megérdemel a fellépéséért!
Ideje lenne már egy nagytakarítást végezni a sport és az oktatás/nevelőotthonok világában, az ott meglapuló pedofil állatokat összeszedni és börtönbe vágni! Ja és a kedves honfitársainknak nem viccet csinálni egy erre vonatkozó népszavazásból!! Ébresztő!!! ☝️🤨
A komment első részével szerintem mindenki egyetért, de a vicc maga a népszavazás volt, mert nem erről szólt sajnos. Az áldozatok felvilágosítása lenne fontos arról, hogy mi történik velük és hol miképp tudnának segítséget kérni, ha családon belül történik bántalmazás. Erre tudtommal semmi lehetőségük, nincs államilag kiépített rendszer ilyen esetre, pedig itt külső szakemberek kellenének, felvilágosító órák, állami segítség akár jogi segítségnyújtás formájában is...
@@bernadettbudai3601 Az áldozatok felvilágosítása?? Mégis hogyan világosítani fel pl. egy 4 éves kislányt?? Vagy akár egy 6 évest? A szülőknek kéne nyitott szemmel és erre is gondolva járni-kelni a gyerek környezetében! Mert az esetek túlnyomó többségében egészen közel álló család “jó barátja” lapul a háttérben!!!!! ☝️
@@gabriellasz.4541 A kisgyermekek esetében ez azt jelenti, hogy megtanítani hol vannak a határai, amiket megengedhet és még természetes és mi az amikor szólni kell a szüleinek..pl. mondhat nemet, ha egy rokon meg akarja puszilni és ő nem szeretné stb. stb. szakemberek biztos elmagyarázzák magának, ha tényleg érdekli.. nyilván nem szexuális felvilágosítást értettem kisgyermek esetében nem tudom miért kell ilyet feltételezni...
A színházi berkeket se hagyjuk ki a nagytakarításból… hamár…
@@gabriellasz.4541 A gyerek molesztálok pedig 90 %hetero férfiak, apa nagybácsi nagypapa, testvér, női bántalmazo is van sok olyan akiről meg nem mondanád mert ezek kifelé egy teljesen más arcot mutatnak..
Liliána jól tetted,hogy elmondtad! Magad miatt.Ha nem érti a "közember " kit érdekel!Gyógyulj,nehéz helyzetből csak magadat tudod megmenteni!Sikeres életet kívánok!
Csak mondom. Soha nem fog meggyógyúlni. Sajnos. Mint mondtam 'zakkant' a csaj. Ha Cseh Laci nem nyilatkozik akkor ő nem is mondja el az ő problémáját. Hogy van ez? 🙄
Sok kérdés merül fel, komoly odafigyelés mellett: áldozat, ahogy írta valaki, vagy így-vagy úgy, de mindenképp az. Ki az a pszichológus, (kik azok?, hiszen utalt rá, hogy részletesen átbeszélte mit is mondjon, mondhat), szóval ki az, aki ezt ajánlotta neki? Nem egyszer, nem kétszer, hanem ahol csak lehet, menj és mondd és egyre több részletet sejtess, utalj rá, kérdezz, és a halott nagymama pedofil cselekedeteit már elmondhatod. Ki a bánat az, aki ilyen tanácsot ad?
Endre meg egy hatalmas csalódás. Hogy ebbe belement. Vagy ne adj isten, jónak gondolta meghívni ide is.
A kommentek között főleg nők oltják ezt a lányt, vajon hogyan élhetnek ezek a nők otthon, hogy szerintük rendben van, ami itt történt?!
Általaban bántalmazott nők viszonyulnak így mert ők még az okot adtam megérdemelten fázisban vannak tartva és nem értik h mást miért nem vernek ugyan azért , néha ilyen be is szól h téged is verni kéne otthon, pszichológia, és fáj is nekik hogy látnak egy erős már gyógyult személyt akik ki törtek.. Másrészt a bántalmazoknak ez tükör,mert a legtöbb bántalmazo gyáva féreg aki csak kisebbet gyengébbek bántalmaz amúgy meg be húzza fülét farkát..
@@MrBanSabai Már bizonyított lett ott hogy Gerdat az anyjának ítélte a bíróság. Az úszó szövetség se csak úgy viccből tiltotta ki apucit. Gerda meg valószínűleg múltkori interjúban be lehetett nyugtatózva mert gyanúsan a szemét is alig bírta kinyitni úgy beszélt mint aki katatón és minden szava apucie volt .. Mint aki be tanulta. Teljesen egyértelmű.. Én is meg jártam ezt az állapotot és utat és azota messzirol fel ismerem a bántalmazó személyiségű típust.
Szerintem egyáltalán nem normális a traumákat/bántalmazásokat nyilvánosság elé teregetni. Azok csak a közeli hozzátartozókra és szakemberekre, a megfelelő jogi és végrehajtói szervekre vonatkozik. Kivéve, ha a traumatizáló tömegesen, több személyen követett el hasonló cselekményeket, amivel már közveszélyessé válik.
@@maestrohun Pont az ilyen hozzá állás miatt nem mernek segítséget se kérni az áldozatok igenis ki kell végre mondani nyilvánosan nem nekünk kellene bujkálni szégyellni hanem a bántalmazonak, de meg se lepődök egy hím soviniszta nő gyűlölö ember utaló, állatkínzo, szer függő lelki beteg tömegeket utalatra elő ítéletre önálló gondolkodás mentesen nevelő mentálisan sérült társadalmunk van ahol csak az áldozat a felelős a drága bántalmazo, nemi erőszakolo, gyerek molesztálo meg a szegény áldozat hisz a pár éves volt aki fel izgatta. Egyre többet kellenne erről beszélni nyilvánosan..
@@maestrohun Miért is nem normális???Szerintem nagyon jó,hogy kiteregetik,mert így legalább azok,akik benne vannak ilyen helyzetekben erőt kapnak a menekülésre!!Minden embernek terapeutához kellene járnia(nem pszichológushoz),hogy az életminőségén javítson,sajnos ez kis hazánkban nem divat,sőt cikinek tűnik.
Nagyon sajnálom, hogy ennyi szenvedést kellett átélned ahhoz, hogy egy ilyen fontos küldetést teljesíthess ebben az életedben! Ehhez kaptad a feltűnő szépségedet és csodálatos intelligenciádat is, amit - fiatal korod ellenére - valami hihetetlen energia hat át. Ezt a beszélgetést átküldtem a saját gyermekemnek is, hogy tanuljon az emberi fajról, mert mi "normálisak" még csak nem is feltételezzük, hogy milyen BETEG példányok élnek közöttünk (és sajnos szinte láthatatlanul?). A húgodért pedig nagyon aggódom! Bármi is történjék ezek után, látom rajtad, hogy téged az már nem törhet meg, sőt remélem, hogy tölteni fog. Semmit ne bánj meg, amit most teszel, mert még az apádon is segítesz mindezzel! Endre, fontos, hogy épp hozzád került ez az interjú. Sokat mozdít előre a folyamatban lévő misszión (keljfeljancsiból alig értettem valamit...)
Miért tanítod a gyerekeidet hazudni?
@@borzix1997 Egyáltalán nem értem, hogy mire utalsz. Kifejtenéd?
@@karacsony3797 Ez a nő hazudik. Mint vízfolyás. Ha igaz lenne, nem úgy beszélne róla, mint aki mesét olvas fel.
Az ilyen egyén, az nem édesapa ezt ne mondja senki , mert ez sértés egy valódi édesapának és sérti a fülemet és Lilianahoz hasonló áldozatokat is . Ezért nem is bírtam megnézni. Miért nem nevezi egyszerűen a hivatalos nevén K E ???!!!
Kérdés: ma olvastam, hogy a rendőrség lezárta a nyomozást az apja ellen, mert a lányt 3x beidézték, de nem ment el.
MIÉRT?
Liliána ügyvédje szerint nem kaptak idézést.
@@agnesasztalos4918 tévedsz, az ügyvéd elismerte, hogy kaptak, 3-szor nem kapták meg, de 2x igen, nem ment el.
@@eszesbeata9007 Bocsánat, nem emlékeztem pontosan... Nem tudom, hogy mi az oka, nem volt időm minden cikket erről elolvasni,de az is lehet, hogy az ügyvéd erről nem mondott semmit. Remélem a következő részben erről is beszél majd Liliána.
@@agnesasztalos4918 nézzétek meg akkor még egyszer a wmn-es interjút, hogy miért nem ment el, ha ennyire rá vagytok pörögve.
Eszes Bea, csak egy kérdés. Neked van amúgy életed? Csak azért mert a te neved sokszor szembe jön velem mindenfajta platformon, cikkek alatt stb...
És nem értem egyszerűen, hogy pöröghetsz rá ennyire más emberek életére..
Köszönöm a választ előre is!
Szép napot!
@@saram.7958 Én nem vagyok "rápörögve" ... Lehet rosszul fejeztem ki magam. Én csak azért szeretném , ha Liliána pontos magyarázatot adna, mert engem is bosszant ez a sok fura komment, sokan valami rosszat látnak abban, hogy nem ment el. ( Nem emlékeztem, hogy DTK-nál beszélt erről is.)
Respekt Liliána ! Ennyi szörnyűség után tudsz és mersz beszélni a történtekről .
Kedves Endre..,egy Dr Almási Kitti riport nincs tervben?Brilliáns páros lennétek egy adás erejéig.
Köszönjük ezt a tartalmas beszélgetést! "Apuka" egy mocsok, egy féreg, a legalja.
Liliana és anyukája/testvére lelkének mielőbbi megnyugvást kívánok ❤❤❤
Nem kérdőjelezem meg a hölgy életútját, de számomra nagyon teátrális. Saját tapasztalatból, annyi családon belüli bántalmazáson vagyok túl/nem sexuális természetű/ Soha az életben nem tudnék ilyen higgadtan erről kommunikálni. De lehet, hogy én vagyok túl gyenge.....Kívánom szívből, hogy mindent fel tudjon dolgozni....
Hát igen. Aki átélt ilyet pontosan tudja jól nagyon nehéz erről beszélni. Haknizni vele meg pláne. Teljesen egyértelmű hazudozik. Csak az emberek képtelenek átlátni azon hogy egy bántalmazott soha nem fog igy tudni rinyálni a médiában mert borzasztó szégyennek éli meg a bántalmazást.
Én is pontosan ezt éreztem a riport alatt és aközben is, ami D.Tóth Krisztával készült. Kevesebb szinház, több saját maga... csakhogy, azt hiszem, az ilyen esetekben, bármennyire is bizonygatja, még nagyon távol áll saját maga megismerésén, ehhez még hosszú út vezet. Természetesen hiszek neki, minden szavát elhiszem, borzalmas amit átélt.
Én látom a hosszú munkát benne. Pszichológussal dolgoztam fel a saját traumáim. Ma már én is tudok ezekről így beszélni. A beszédstílusàról nem ő tehet.
A teátralitás pont azért van mert ennyi sérelem érte. Én is ugyan ilyen voltam és vagyok... ha ilyenekről kell beszélnem. Ha te is ugyan ilyen cipőben jártál akkor meglepő, hogy ennyire nem látod mi miért van...lehrt, hogy téged nem ért ekkora trauma vagy van más egyéb probléma plusszban, de aki átélt hasonlót az pontosan tudja miért ilyen a viselkedése...
Azèrt ilyen, mert ezt èp èsszel nem lehet àtèlni, feldolgozni meg plàne nem. Mondta azt is, hogy levàlt sajàt magàròl, ès megszûntek az èrzelmei. Èn tudom, hogy milyen az. Amikor van a kibaszott nagy semmi, ès nèha-nèha felvillan egy-egy èrzelem egy kis idõre, ès abba belekapaszkodsz, mint egy vadàllat, mert tudod, hogy majd eltûnik. Ezt a monotonitàst ès higgadtsàgot èn a lehasadt èrzelemtudathoz kötnèm. Dehàt ezt mondta is. Csak nem kène kèrdõre vonni egy túlèlõt, mert nem úgy reagàl, ahogy azt te elkèpzeled. Az ember ennèl sokkal bonyolultabb.
Na ez a beszélgetés nekem a húbazdmeg kategória! Nem kapok szikrát basszus!
Liliána! Sok erőt!
Édes Istenem, alig bírtam végig hallgatni annyira sokkoló... ugyanakkor kell, hogy halljuk ezt a történet is, ilyen emberek és történetek is vannak.
Széchy, Turi, Szilágyi.... Szép... Így engedd a gyerekedet úszónak. Tehetségeket vágtak haza. Borzalmas
Köszi Endre, hogy megcsináltad ezt az interjút és ilyen profin! Ez az ügy nemcsak Liliána miatt fontos, hanem minden magyar nőnek segíthet...
Ezek a határok im igen tagasak !!! Kimondja mit nem mondhat ki, na ez már majdnem onkettossegi szitu de jól hangzik ..............el innen el! Vezess új utakra Lucifer !!!!!!
Sok Erőt kívánok az útadhoz O:) és köszönöm az inspirációt!...
Gratulálok Endre a riporthoz, Lilianának sok-sok erőt az úton, amin jár! ❤
BORZASZTO!!!!!!!!IYEN EMBER UGYVÉD!!!!!
Vallomást nem mert tenni, ugye?
Félelmetesen bénitó!
A sztori vagy Endre szakmaiatlansága?
@@joejohn346 leginkább mindkettő.
@@joejohn346 -ez sztory? Ha igaz, akkor borzasztó, ha nem lenne igaz, az még megdöbbentő lenne.
@@gabornebenko8608 Miért mi ha nem sztori? História szó megvan gondolom, angolul pedig a history? Történelem, történet, elmesélés stb.
Okos ,bátor kislány. Sok erőt kívánunk! 👍👍👍❤️❤️❤️
Milyenerdekes kis hölgy,nagyon furcsa dolgokat ad elő,érdekesen és furcsán, de drámaian, misztikusan és részletesen tán Széchy Támadta utal,vagy bárkire,de ha már nem is el miért ódzkodik miért nem mondja ki nevet ???? Azután tabukat dongetve tovább meséli miszticizalva nehéz és komolyan veendő történeteit!!! Szerencsés mert sok a barátja és visszajeleznek neki !!!!!! Bartoki rautalas ,az a nagy családi ház,hol életveszélyt élt át de nagyon Addig szenvedett,de !egoldast talalt , tán művészeit !!!!Gyarmata Dezső bicskája al kiszökött Izraelben a szállodából,és a tengerparton szenvedett,de eletosztone építkezése hajtotta előre könyvet olvasni naplementében ," élni jó!"
Bara Margit unokájának eletfololyamat hallhatjuk , a sok szenvedést,viszont uszobajnokkent az élete igen nehéz lehetett mert egy női rokon a " nunáját "igen piszkalta aki is a nagymamája volt !!! Az apja a mensis bugyijat éltette ,a mamajat elverte de nagyon !!!E helyzet egy szexre épített görögös sorsdramafolyamat mi igen durva és tragikus !!!
Közben igen kivancsikent jól figyelt, most még ezután jaj mi jöhet ??? Apja oelole mindig elfutott , jovavateve nem is találkozott vele ,de arról nem beszélt
meg anyukája mit is dolgozott ????? Már nem fél O a pici embertől , .............
Anya kis vizitunder ki segíthetett volna,de nem hagyta az ő apja neki !!!! Nagyapja és az apja verekedtek,hát ez sem volt helyes !!! Ez szerintem nem lehetett helyes,oh sors ,oh nehéz eletdramafolyam ,negatív élmény omlemenyek, miket visszamerengon mi itt im hallhatunk,hát tanulság a sikeres és híres emberek sem lehetnek im boldogok, mert sorsunkat látva a szegényebbek is láthatják, ajomodban élők élete sem egy fenékig telített tejfölös bödön,tisztára mint a "Dllasban " is látni lehetett, hosszú színes és érdekes élet folyamokban annak idején,hogy ott is mindenféle érdekes és borzalmas viszonyok között elettantorogtak a szereplők,kinek amúgy jól ment sora !!!
Kedves Liliána! kitartást neked, nem kételkedek a szavaidban, sok ezer bántalmazott nevében állsz ki, induljon meg ez a lavina, a bántalmazóknak börtönben van a helyük!
Nem biztos hogy ez több felvonásban egy egész országra tartozik......
Ki lehet maradni belőle. Nem olvas,nem néz ezügyben semmit. Görget,lapoz,kikapcsol.
@@andreaguth4697 Jó csak lassan nincs oldal hogy ne ez jönne szembe.
@@tamasbolyki8407 hakni szaga lett az egésznek, nevek nélkül, ködösítve.
@@tamasbolyki8407 már hogy ne lenne!
@@andreaguth4697 Jó.Azokra az oldalakra gondolok amiket rendszeresen látogatok,de tudom mi lesz a válaszod,nézem inkább a Rosszlányokat:-)
Nagyon sokat fogsz segiteni ezzel a beszelgetessel masoknak.
Nagyon megrázó történet!🥲🥲
Bántalmazott gyermekként biztos vagyok benne, hogy igazat állít sajnos. Mindendent átéltem én is a szexuális bántalmazáson kívül.... hiteles az interjú az bitos!
ez a nő hibbant.
Nekem ez már túlzás
Jó ez a barkochbázás. Széchy?
A mi családunkban én szakítottam meg a bántalmazói láncot.
A húgom azóta sem tud pàrkapcsolatban élni pedig ő csak végig nézte a verésemet ő nem kapott csak 1-1alkalommal de ez is elég a lelki sérüléshez ahhoz elégvolt hogy tönkre menjen lelkileg
Borzalmas ezeket hallgatni,mi tortènik az uszo szovetsègnèl!
Az úszószövetséghez ehhez semmi köze.
Kedves Liliána! Nagyon sok erőt kívánok. Sok ilyen aljas ember van - legyen az családtag vagy rokon idegen ezek az emberek nehezen néznek szembe tetteikkel. Szívből kívámom tudja elfelejteni idővel ezt a traimát!
Veled vagyok, Lilu. Átéltem gyerekként, majd párkapcsolatban. Gyógyuljunk.
Nekem skizoid, nárcisztikusnak tűnik ez az "ember". Pokolian veszélyes.