Milliós adósságban úsztak a Fiesta sztárjai, Csordás Tibi őszintén - Ilyenek voltunk I Blikk
HTML-код
- Опубликовано: 4 янв 2024
- A Fiesta egykori frontembere, Csordás Tibi volt az Ilyenek voltunk vendége a Blikk stúdiójában. A szívtipró énekes sosem hallott titkokat árult el a rajongott zenekar történetéből, többek között azt is, hogy a kezdetekkor milliós adósságban úsztak.
Bár rockzenésznek készült, Csordás Tibi végül a magyar popzene történetébe véste be a nevét, méghozzá aranybetűkkel. Az énekes a Fiesta frontembereként három platina, és egy aranylemez büszke tulajdonosa lett zenésztársával, Knapik Tamással közösen.
Bár a két latin szívtipró közel egy évtizeden keresztül csábította el a magyar nőket fülbemászó dalaival, közös projektjüknek balhés vége szakadt.
Tibi most a Blikk Ilyenek voltunk című műsorában mesélte el, hogy annak idején, hogyan futottak be a Dáridónak köszönhetően, mennyire imádták őket a csajok, de szerelmével közös álomesküvőjéről is sosem hallott részleteket árult el, ahogy arról is, hogy már a Fiesta énekeseként milliós adóssággal kellett megküzdenie, miközben százezer forintja sem volt.
Kövessen minket a közösségi médiában:
Facebook ► / blikkhu
Instagram ► / blikkhu
Feliratkozás a Blikk.hu RUclips csatornájára ►
ruclips.net/user/BlikkTV?...
Blikk.hu ► www.blikk.hu/?...
#Blikk #Ilyenekvoltunk #CsordásTibi #Fiesta Развлечения
Örülök hogy hallok a NAGY KEDVENC Zenekaromról! Felejthetetlenek, zenéjükre akaratlanul is táncra kell perdülni! ma is IMÁDOM a zenéjüket! /akik elmegy az ugye hazaér/
Szerettem tízenéves koromban a Fiestát (2000), még koncerten is voltam. Kár, hogy anno megszűntek.
Steven Tyler és Fatima interjúztat mondom ezt megnézem;)
Én is így keveredtem ide! 😂
Örülök ennek az "Ilyenek voltunk" sorozatnak, a 2000-es években voltam tizenéves, szuper nosztalgia ez nekem. ^^ Kíváncsian várom, a régebbi előadókat is! :) Nővéremmel nagy Fiesta rajongók voltunk, kevés előadónak adtunk pénzt az eredeti kazettájáért, de a Fiesta kazikat mindig megvettük. :D Nagyon bírom Tibit, és őszintén: nekünk mindig ő volt a nagy kedvenc. :) Jó volt Tibit újra látni, hallani. Sajnálom, hogy feloszlottak, de további sok sikert kívánok nekik, külön-külön is. :)
Akkor még nagyon gyerek lehetsz ha a '20 években voltál tizenéves 🤣😂 istenem besírok ezektől a hozzászólásoktól.
De ha ilyen béna "embereket" imádtatok akkor nem is kívanok többet nektek Szép Napot! 🤣😂😁👊🤦🫨😵💫🤢🤮
@@gaborszabo7765 A tetováltakat én is utállom de becsukom a szemem--csak a zeneére koncentrálok--AMi szuper!!!
Nagyon jo volt végig hallgatni. Érdekes volt, bírom a fickót 👍👏
Riporter lány nagyon nem jó. Rosszkor kérdez rosszakat. De Tibi nagyon jó, nem öregszik.
A faszikám legalább annyival tisztelhette volna meg a kamerát, hogy azt a béna 500-Ft-os piaci napszemüveget levegye 🤦🤷👊
Sziasztok! Én is Tibi miatt kattintottam ide, nagyon bírom őt is, és a számaikat is...❤
Mindig nagyon szerettem, a Gondolj a tegnapra volt a csengőhangom. :)
Hajrá Tibi😊
Azért a csaj nem véletlen kérdezett rá az emlékezőképességre. főleg, hogy a könyv is ott volt. Abban ugyanis vannak utalások szerhasználatra. Mondom ezt legnagyobb Fiesta-rajongóként.
Tibi miatt kattintottam ide,anno a Daridoban meglattam es hat...😍😍😍
megvettem a kazettakat es a konyvet is, a könyv azota is a polcon van mindkettojuk alairasaval.❤
❤szeretem minden dalukat❤
Mintha be lenne állva!!! Valamikor szerettem..
Sziasztok!
Nagyon jó volt, imádom a fiestát.
Nagyon szivesen megnéznék egy ugyan ilyen riportot nótár mary-vel. Kiváncsi lennék hogy hogyan lett az aki.
🤟✌️
Itt ilyesmiről is beszél: "A családomért eldobnám a karrierem!" - Nótár Mary Ruszó Tibivel járt a Címlapsztoriban I Blikk
ruclips.net/video/GQyEHfZ9mNw/видео.html
@@BlikkTV
Ez sem rossz, viszont én olyanra gondoltam, mint amilyen a Csordás Tibivel volt.
Mindegy majd talán egyszer. 🙂
A lakatos Leventènek van egy riportja amiben sok mindent meg lehet tudni
Nem kéne ennyire sokszor az alany szavába vágni. Többször is tök érdekes dolgokat kezdett el mondani, és végül nem derült ki a vége…
Ez a blikk, mit vársz ezektől?
@@bingbrothers jogos :D
A lány rettenetes ütemben kérdez. Minden hozzászólása inkább akasztotta a beszélgetést, mint hogy előre vigye.
@@bingbrothersazt pont amiért sok dilettáns ezeket "alanynak" hívja. Sima munkanélküliek nektek ez jár prolik! 😂🤣🤷
Csordás Tibi jó , a többieket hagyjuk 😮.
Szar mind ahogy az összes hazai. Itt tehetség nincs nem is volt csak a koppintsuk le a külföldi fos dallamokat és krákogjak valamit aztán a vidéki nyomorékok meg majd imádnak. Ez itt a szint. Valószínűleg senki sem hallgat épkézláb zenészeket idehaza ez is bizonyítja mennyi birka van...
Tibi jó arc. Simán mesélhetne napokig😂
Mondjuk tök igaza van abban, h ezekbe az ostoba kétbites celeb műsorokba nem akar menni.
Nyugdíjas korára visszatér majd ez a korszak....
Kiralyok vagytok kiralyok vagytok kiralyok vagytok kiralyok vagytok koralyok vagytok legjob magyar csapat kiralyok vagytok legjob diszko zenek legjob diszko zenek legjob diszko zenek legjob diszko zenek
Műsorvezetők egy forintott nem érnek!
Semmit nem öregszik
Hirtelen azt hittem, hogy ez is egy Magyar Péter interjú. 😀
Bevették a fogalmazásgátlót.
a riporter Havas John :D
Azt sem tudja hogy melyik bolygón van 52évesen🙃😅🤣
sok csajt felszedtem fiesta zenékre xD
Köszönöm ezt az Interjút is.Csatlakozom az elöttem szólókhoz,a napszemüveg bunkóság,ha egy interjú alatt fent van.A Riporternö szörnyen nyomulós és elöre meg kellett volna a kérdéseket beszélni .Szetencséje hogy Tibi lazán kezelte és Öszinte válaszokat adott.Ebböl tanulni lehetne Kedves Hölgyem.Sok Sikert a továbbiakban.
Szét van kokainozva a maradék agya 😂
Elég bunkó dolog napszemüvegben ülni a stúdióban. Nem a strandon van.
Villanyszerelő....😂😂😂
zavarja a fény... miért lenne az bunkó dolog??
Sok ember szemműtét után nem birja az erős fényeket. De gondolkozni mindig nehezebb tudom. Könnyebb valami "okosat" írni.
Ez a napszemüveg szerintem még hagyján, mert ez csak színezett lencse, azért látszik mögötte a szeme, tudják vele tartani így is a szemkontaktust, nem olyan, mint egy full koromfekete lencse...
Demjén Ferenc is évek óta napszemüvegben van,mert fényérzékeny a szeme.Lehet hogy nála is hasonló dolog van.
4:42 Régen nem lehetett ingyen hozzá jutni a zenékhez. Csak ha megvetted. Ma pedig nem csinálnak új zenéket a zenekarok mert senki nem fizet érte. Ingyen van a RUclips-on és a Torrent oldalon. Elég szomorú ez 😡😕
Pont hogy most jön vissza hogy érdemes zenét csinálni... streaming
@@AttilaCrazy777 Hát nem úgy látom. Pénzért sem raknak fel zenéket a netre, mert utána ingyen fent lenne minden oldalon. A youtube-os reklám bevételt ne nevezzük pénz szerzésnek mert az nem hoz annyit, hogy érdemes legyen új zenéket készíteni. És a zenekarok azzal magyarázzák, hogy nincs idejük a fellépések mellett zenét készíteni. Ez csak hülye kifogás. Nincs pénz nekik belőle ilyen egyszerű.
@@Jack-Carver látom vágod a pitét... jah nem...
@@AttilaCrazy777 A Spotify, Tidal ilyenekre gondolsz? Abból kevés bevételük van a zenészeknek
@@Jack-Carver figyu, én benne dolgozok 24 éve, hidd el, geci sok zsé van a streaming eladásokban, amikor egy magyar előadónak egy zenéjét 6 milliószor jàtszák le, egy tracket, lehet számolgatni, €0,4 cent 1 lejátszás, ha tudsz számolni...
Ejakulálnék a tőgyre.
Ezeket a bugyuta nótákat a 90-es években már akkor is de főleg ma,szégyellni kellene nem büszkének lenni rá…
Kedves Uram,75-ös vagyok,éjjel-nappal buli volt.Nem a szöveg értelme volt a lényeg!Csak a fölösleges Energiáinkat ráztuk le-ki.Nem is volt ennyi kövér ember!Szuper volt!Éltünk,Élveztük!Ennyi.❤.❤❤❤
@@honoriaguzmics1545 Ja.Csak alkoholisták lettünk már 30 évesen,hogy ezt elviseljük…
Csak kötekedsz.saj álom.ha ennyire szar volt,miért nézted meg.bocsika.