Ez az egész egy vicc. Nem akarok túlságosan cinikus lenni, mert egy rendkívül profi és összeszedett bemutatót kaptunk Csabától a témával kapcsolatban, amit kár lenne elbagatellizálni, de felháborító maga a kezdeményezés. Értem, hogy régi a szabályozás és jogos, hogy frissíteni kell, mert változnak az idők. Ellenben, én nem látok éhező pop-zenészeket az aluljárókban és amikor legutóbb néztem, még a Disney sem fordult hitelért az Európai Központi Bankhoz anyagi problémákra hivatkozva... Megint a mohó, pénzéhes nagyvállalatok miatt fog szívni az átlagfelhasználó. Ha valaki, én aztán nem vagyok anti-kapitalista, viszont ez több a soknál! Van egy viszonylag úgy-ahogy működő automatikus szűrőrendszer a platformon már, ami pontosan a szerzői jogok miatt megvédi a gamer, a vlogger és a zenész tartalmát is azonos keretek között, amennyiben ő ezt szeretné. Nem tökéletes, lehet csiszolni, de olyan nincs, hogy én ellopom egy muzsikus tartalmát és ő nem lesz érte kompenzálva, ha megtette a szükséges lépéseket. Aki partneri státuszba kerül a Google-el, az megkapja ezt a védelmet. Egyedül a kicsi, feltörekvő, pályakezdő tartalomgyártók verhetnék ki a balhét, ők vannak leginkább kitéve efféle jogsértéseknek, de szó sincs arról, hogy itt bárki őket akarná segíteni... Ez a 13-as cikkely semmi másról nem szól, mint hogy a mágnások több lóvét akarnak kisajtolni innen, mert nem elég nekik, hogy úgy vannak kezelve, mint bárki más, aki feltöltő. Nevetséges. Ostoba, egyszerű, és amint említettem, kicsit cinikus a megoldásom: akinek nem tetszik ez a rendszer, ne töltse fel ide az előzetesét, a zenéjét, a vlogját, bármilyét. Tegye fel fizetős oldalra, vagy a videóban említett, "megfelelően" kompenzáló szolgáltatókhoz, és akkor ott fogják fogyasztani az emberek. Más szórakozását viszont ne tegyük tönkre azzal, hogy a saját zsebünket tömködjük. Köszönöm, ha elolvastál! :) #SaveYourInternet
Egyetértek, szerintem az, h “változnak az idők”, annyit jelent, h a RUclips akkorára nőtt, h az alkotók több pénzt akarnak látni belőle. Ez csak a pénzről szól.
Teljesen egyetértek! A kerdésem az lenne, hogy ha ez megvalósul, akkor pl. egy amerikai vagy brit proxi szerverrel ez megkerülhető lenne? Mert akkor el fognak terjedni az ilyenfajta trükkök.
Császárpingvin ! Sajnos pénzéhes világot élünk, és persze a szabályok majdnem 20 év alatt is változtak.. Szerzői jogok kényes téma.. Meg ott van a sok IRL Vlog ha levideózol egy boltot amit a tulajdonos nem szeretne, akkor mi van ? Nehéz ügy..
jajah...+ valoszinuleg pl. a spotify es deezer tamogatok nagyresze is a youtube-on talalja meg oket...nem hiszem,hogy pl. a deezer app-on belul sokat keresgelnenek...a youtube trending generalja az igazi komoly forgalmakat... a youtube altal generalt hatalmas hirnev altal meg rengeteg koncertjuk van...abban van a legtobb penz....
@@TheRZ87 A falamon lévő közgazdasági egyetemi diploma másrol árulkodik. Mindenesetre igazat adok neked ha ezzel befejezzük az értelmetlen társalgást. Vagy esetleg érvelj, bár elhiszem nehéz lehet használni is az agyad a vegetatív funkciókon kívül.
@@akossolar5601 Teljesen igazad van, a németek azért fogadják be a bevándorlókat, mert milliós munkaerő hiányuk van, nem azért mert ők maguk nem tudják megerőszakolni a nőiket.
Gratulalok Csaba ezzel a videoval szintet leptel! Nem csak magadhoz kepest hanem a tobbi csatornahoz kepest is. Es itt nem kifejezetten a temara gondolok hanem a befektetet hattermunka es a stb :)
Kis kiragadott szösszenet: Az ARTISJUS szervezet az a szervezet amely magyarországon elérte hogy minden adathordozó után jogdíjat kell fizetni, (tehát minden megvásárolt CD amire akár zenét, akár a saját családi képeidet vagy saját magad által írt dokumentumot írod rá, minden memória kártya akár kocsiban használod akár fényképező gépben). Hiába a saját szellemi terméked előállítására, biztonsági mentésére alkalmazod fizetsz nekik. Ez a szervezet bármit akar elérni én ellenzem! Nem azért mert nem jogos az ügy amit képviselnek, hanem azért ahogy teszik.
...és ha szoftverfejlesztő cégként igazoltan kéred vissza a saját mentéseid fizikai eszközeinek jogdíját, akkor kinevet.
6 лет назад+10
@@richardlaffer7138 Na most akkor nagyon gyorsan elkezdek rengeteg filmet letölteni, mert amennyi adathordozót életemben vettem (és nem, nem illegális tartalmat tároltam rajta) azt nagyon sokáig tart lemozizni. ;)
@@richardlaffer7138 2005-ben egy 130 ft-ba kerülő CD-n volt 20ft nagyságrendű jogdíj. Csak családi képekre (biztonsági mentés rokonoknak ajándék stb) vettem 500lemezt, az kb 10000ft jogdíj. Egy mozijegy 1200-1500ft közt van. Hogy is van az egy letöltött film és adattárolók viszonya? (én sem helyeslem a filmek zenék letöltését, és sokat megveszek DVD-n is, de az Artisjus-nak fizetett jogdíj sok esetben teljesen alaptalan), és még egy apróság wikipédiáról: "Az Artisjus díjai miatt Magyarország területén az üres adathordozók árai sokkal magasabbak a szomszéd országokéhoz képest, emiatt Alkotmánybírósági panaszt nyújtottak be magánszemélyek. Az Artisjus álláspontja erről : "ez a díj lehetővé teszi, hogy a vásárlók magáncélra szabadon készíthessenek művekről másolatokat. Vagy, ha úgy tetszik, a magánmásolási díj „legalizálja” a magáncélú másolatokat. "
Durván van véleményem, csak legyen erőm leírni. 1. Ez a 13-as cikkely főleg és elsősorban a zeneipar lobbija. Azé, aki eleve rettentően sok pénzt kaszál. És ez a pénz jószerivel a "jogvédőiknél" landol. Mondok példát. Mi üzemeltetünk egy nonprofit (tehát bevételt nem hozó) közösségi netes rádiót. Fizetek utána jogdíjat az EJI-MAHASZ-nak, és fizetek tagdíjat a Szabad rádiók szervezetének, na meg fizetnem kellene az Artisjusnak is, mindezt úgy, hogy kurva bonyolultan és meglehetősen drágán kell(ene) perc pontossággal vezetnem, mi szól épp a rádiónkban zene, és vállalnom azt is, hogy x százalék a magyar zene, hogy a szögetes és zenei arány mekkora, és a többi és a többi. Nem kevés pénz ez, ha azt veszed, hogy SEMMI bevételünk nincs hozzá, évente 130 ezer forint. Cserébe semmit se kapok. Azaz se promo felvételeket, se kedvezményes zenevásárlást, vagyis emellett még ha jogtiszta zenét akarok szerezni, megveszem a CD-t mondjuk, tehát ott is fizetek. Mindehhez jön, hogy a zenész ebből egy idióta visszaosztási rendszeren keresztül kap pénzt, töredékét a jogvédők bevételének. És ez csak egy pici rádió, úgymond kedvezményes jogdíjfizetéssel, ha mindezt úgy csinálod, hogy a működésedre sikerrel pályázol pénzre, az a bevétel meg fogja ezt a jogdíj összeget is emelni jócskán. 2. Beszélhetünk a filmes jogokról is, de sok értelme nincs, mert a youtube platform javát a zenék teszik ki, és a csatornák nagy része mind használ valami háttérzenét, míg mozifilmmel jóval kevesebben foglalkoznak. De nyilván egy filmkritikusi oldal se működik máshogy, nála sincs kedvezményes kontent a gyártótól. Tehát ő se kap semmit úgymond cserébe. 3. Vegyünk ehhez még valamit hozzá. Azt, hogy elvileg ha jogdíjról beszélünk, nem lenne szabad különbségnek lennie abban, hogy te zenész vagy, filmes vagy mondjuk fotós. És ez utóbbi az a terep, ahol nincs igazán semmiféle szabályozás vagy szűrés. Bárki leszedhet bárhonnan képet, újrahasznosíthatja, megoszthatja, nincs védelem. Ha fotós vagy, legfeljebb saját magad rohangálhatsz a jogaid után, ha van jó ügyvéded, próbálkozhatsz, de nem sok eredménye lesz. Ott van ugyan a Hungart, aki a fotós jogokat kezeli, de gyakorlatilag azt, hogy mennyiért ad egy képet, azt nem a szakmával egyeztetve mondja meg, hanem hasára ütött, és olyan összeget kér, ami gyakorlatban nonszensz, egy kép ára mondjuk 1-2 ezer forint, amiből valamennyit visszaoszt a tagjainak, ráadásul mivel ők az olcsóbbak, így te már utána hiába akadékoskodsz, hogy egy 10-20 ezres példányszámú könyv borítójáért mondjuk ne már, hogy neked összesen jusson 500 forint, senki se fog tőled venni jogot úgymond drágábbért, hanem a Hungarttól veszi. 4. A zenészek sírnak, mint a fürdős kurvák, nagyon sajnáljuk őket, mert megette a bevételüket a csúnya internet. De nem azon vannak, hogy új formákat találjanak ki, amiből élni lehet és a netes megjelenést mint egy merchandise fogják fel, vagy reklámként, amit ingyen kapnak, ha te mondjuk használod a muzsikájukat, hanem ragaszkodnak a kőkorszaki időkhöz, amikor megvetted a műsoros kazettát és az árával fizettél nekik. Emellett persze a java zenésznek van fellépése, egy sztár koncertje 30-100 ezer forintos jegyárak mellett futhat.... Szóval itt a valódi helyzet az, hogy nem a tartalomszolgáltató most a pocakos pénzeszsák, aki a véred szívja, hanem maga a zeneipar, és ott sem maguk a zenekarok, előadók, hanem a producerek, kiadók és a jogvédőik. Kurva nagy szervezeti hálót tartasz el, a rádiók jogdíjat fizetnek, a filmes felhasználásért csilliárdokat kaszálnak, a jogvédők, a kiadók, a cédégyártók, az üres adathordozói díjak a matricájukkal, minden szarból dől nekik a lé. Miközben valóban a RUclips az, aki sztárt csinál belőlük. Én, ha a youtube helyében lennék, ha ez a 13-as cikk beüt, az első az lenne, hogy az összes zenész accountját törölném, az összes kiadóét is, és az összes hivatalos videoklipet is, és mindent, amiből eddig jócskán szereztek reklámbevételt maguk az érintettek. Lenne sírás-rívás, az biztos.
Az utolsó bekezdés nagyon találó ahogy az egész hozzászólás nagyon értékes. A RUclips helyében egy finomabb módszert alkalmaznék, csak azokét venném le, akik emiatt sírnak, de megkérdeznék előtte mindenkit. Tuti hogy senki se akarná hogy levegyék a youtube-ról, hisz akkor hátrányba kerülnek a Gangnam Style típusú előadókkal szemben, és ők lesznek a "rossz fejek". Szóval csak egy kis fenyegetés kell a RUclips részéről, és minden zenész bekussol, aki meg ragaszkodik azt meg törölni. Ennyi. Arról nem is beszélve hogy a youtube-nak is vannak már alternatívái, igaz csíra állapotban pl Bitchute, de nem leválthatatlan a youtube sem. Engem újabban a reklámok zavarnak, nézek egy érdekes videót és bejön egy ultra primitív Wish reklám, hogy a karperecéből tölti ki a vodkát, a faszomba már beléjük, legyen az elején egy kötelező reklám, az rendben lenne, azt csók. A wish meg menjen már csődbe a picsába a kínai szar termékeikkel együtt.
Ez a reklám áradat engem is idegesít és pont emiatt nem hallgatok itt zenét. Az már viszont tényleg nonszensz,hogy néznék egy tök érdekes és informatív vagy akár csak szórakoztató videót mondjuk 15 perc terjedelemben és van benne 4-5 reklám plusz az elején. Ráadásul én úgy tudom,hogy nem is kapsz pénzt a videó előtti reklámért ha kinyomják,plusz minél régebbi a videód úgy évül el a reklám is és az utána járó összeg. Szóval mondjuk egy 5 éves videó előtti reklám igazából szart sem ér,egyedül a youtube kaszál belőle.
Bizony, hálásnak. Nem lopom a zenét, vagy cd-ről van, vagy megveszem a bandcamp oldalán, vagy itunes, szóval bocs, de már fizettem érte, nem keveset általában. Épp itt a baj a hazai szabályozással, az üres hordozó matrica díj a legjobb példa, hogy az az alap hozzá(d)állás, hogy lopsz. Ez kb olyan, mintha akkor is kellene a boltban fizetned, ha semmit se vettél, mert biztos elcsórtál egy csokit.
@ Szerintem egyébként ha egy zenész, aki mellékállásban az, az nyugodtan tiltakozhat a youtube-nál, hogy szedjék le a zenéjét, de nem teszi az ingyenreklám miatt. Nekem már szedték le videómat, mert aláfestő zenének használtam egy Amy Mcdonald számot. Szóval nem mi tudom a probléma. Akinek nem tetszik hogy youtube-on fent van a zenéje, leszedeti. Max nem lesz olyan népszerű és nem mennek el a konkertjére sem, tehát önmagát károsítja meg, ha olyan hülye valaki csinálja.
A Google, Facebook stb szolgáltatások bár ingyenesnek látszódnak de az adatainkkal mégis fizetünk érte. Nekem személy szerint ezzel nincs problémám, de ha a tartalmak eléréséért fizetnem kellene akkor azt gondolom már nem korrekt az adataim ilyen mértékű kezelése. Vagy-vagy.
@@monmartinov de ezt úgy is nézhetjük, hogy nem lesz reklám, de így a moziknak a reklámbevételeket a jegyárakból kell kigazdálkodniuk. Akkor egy diák jegy már nem 1500, hanem 3000 Ft-lenne. Megéri? Nekem nem. Ha nem akarom látni, inkább be sem ülök. Valamilyen szinten amúgy nekem is hozzátartozik a mozi feelinghez a reklámblokk is :)
@@binykea TV-ben nyomott robituszin reklám neked élmány???? Film előzetesek rendben vannak, de hagyjanak már békén a reklámokkal ha fizetek. Régen ez úgy volt hogy a film kezdésekor kezdték a filmet, és az előzetesek az előtte volt. Így eldönthetted, de most már a filmkezdéskor a reklámot kezdik.
Hozzáadott élmény a reklámblokk,a csörgő csámcsogó csürhe (figyelitek az alliterációt?! :D ) meg az a bunkó is aki a csajának kidumálja a filmet már közben és az utolsó negyed órában már folyamat szájal és rendesen le kell basznod.....élmény csak negatív. Igazából én már alig használom a youtube appot épp a sok reklám miatt. Le is iratkoztam minden csatornáról ahol vannak reklámok a videó közben.
Egy dolgot tudok csak mondani, Csaba az utánajárásod és a videó összeállítása nagyon színvonalas volt, örülök az effajta tartalmaknak, amik igyekeznek ilyen részletességgel körbejárni egy témát, nem csak mások cikkeiből idéznek és adják el saját véleményként.
Köszönöm szépen ezt a videót Csaba! Nagyon informatív volt :) Alapvetőleg én is követem az Article 13 eseményeit, de jó volt hallani ennyi szakértő álláspontjait :)
Ezzel 1 dolgot fognak elérni az EU-ban, hogy tökönszúrják az internetes kultúrát. Abszolút hátrányos helyzetbe hozzák a tartalom gyártókat a nem európai társaikkal szemben... Egyébként ezek után a zenészek - alkotók szívják meg a legjobban, mert olyan szintű kalózkodás fog elindulni innentől kezdve, hogy sokkal nagyobb károkat fognak szenvedni, mint az eddigi rendszerben. Ha nem tetszik, hogy a neten megosztott tartalmakat máshol is felhasználják, akkor tessék eltakarodni az online felületről. Attól nem félek, hogy ez sokáig lesz érvényben, mert a fiatalok szétverik Európát, ha ilyen szintű cenzúrát tolnak az embereknek. Meg lehet nézni mi történt itthon, amikor internet adóval fenyegettek. Ez sokkal durvább lenne és nem csak 1 kis ország maroknyi emberére terjedne ki. :) Szóval égni fog pár hivatal, ha ez a cucc érvénybe lép.
Egyáltalán nem értek egyet hiszen az,hogy fizetned kell egy tartalom lejátszásahoz,közel sem összevethető egy szabad jog megadóztatásával. Az HBO, Spoty, iTunes mind fizetősek és nem tört össze tőle sem a világ sem Európa. Teljesen normális,hogy fizetsz valamiért amit használni szeretnél. Ahogy a zenész és a producer úgy te sem akarsz ingyen dolgozni és valahol érthető , amíg a pénz azt szolgálja,hogy holnap eszel vagy sem.
Péter Csernák Itt nem fog ez a rendelet miatt egy hivatal sem égni. Az európaiak nem olyanok, hogy ilyen dolgok miatt törjenek-zuzzanak. Max csak sok helyen kiveri a biztosítékot.
@Ga Le a lényeg ugyanaz marad, fizess a zenéért ha hallgatni vagy használni szeretnéd !!! Azt,hogy ezt hogyan oldják meg, úgy is a jövő zenéje de nem normális,hogy ingyen használjuk más munkáját.
@Ga Le azért ez nem ennyire egyszerű,mert az egyik dolog,hogy nem a befektetett munka arányában, a másik meg,hogy a kis előadóknak meg egyáltalán nem csurrant. És itt jön a mókuskerék. Ha a kis előadónak nincs porfitja, akkor képtelen magasabb szintre lépni és többet kell foglalkoznia olyan menedzsmenti dolgokkal ami hátráltatja a jó minőségű content előállításában. Éppen ezért úgy helyes ha a felhasznált content után kapod a pénzt és nem a felhasznált content koré épített más jellegű tevékenységekért.
Kedves Csaba! Imádtam ezt a részt (is)! Nagyon tetszett, hogy több ember véleményét is meghallgathattuk, hiszen mindenki máshogy látja ezt a helyzetet...A kritikus gondolkodás elengedhetetlen egy ilyen témával kapcsolatosan... Remélem még lesz sok ilyen rész, ahol több szakértő véleményét is meghallgathatjuk és így egy komplex képet kaphatunk az adott témáról!
Ebben a témában ugyan azt látom, mint ami tavaly történt a GDPR bevezetésével. Napi szinten dolgozok ebben a témában és napi szinten látható a téves koncepció, a kidolgozatlanság teljes hiánya, és a hiányzó magyarázatok. Mert mi történt? Az EU döntéshozó szervei (helyesen) felismerték, hogy napjainkban rengeteg személyes adat van közforgalomban és ebből rendkívül könnyen lehet (fogyasztói) profilokat felállítani. Erre a problémára alkotott egy olyan szigorú, hatalmas büntetésekkel teletüzdelt jogszabályt, ami az elvek pátoszos magaslatán maradva várja el tőled, hogy tartsd be. Bedobták a gyeplőt a lovak közé, de minden féle segítség nélkül. Egy éve könyörög a szakma, hogy adjanak ki magyarázó, általános elveket, mert ezek nélkül mindenki az ég világon adat tulajdonos és feldolgozó és nem tudni, hogyan kell megfelelni (még egy osztálytalálkozót szervező ember is lehet, aki a lefoglalt szállodának elküldi a név és cím listát...). Ugyan ezt látom itt is, amikor 13:35 - nél azt mondja, hogy ők csak a kereteket hozzák létre, majd kiterjedt tanulmányokra lesz szükség. De ennek semmi értelme, meg kell nézni először a tényeket, lehetőségeket és utána szabályozni. A 13 cikknél is ugyan az fog megismétlődni, mint a GDPR-nál, hogy senki sem fogja tudni, hogyan kell neki megfelelni...És ezekből a dolgokból sokan általános következtetéseket vonnak le, hogy az EU rossz, vízfejü szuperbürokrata és életidegen...
ez nekem olyan érzés mintha az internet vissza dobnánk a 1990-es évekbe amikor a weblapok 90-95% csak szöveg mert ez a szabály nem csak a youtubrol fog szólni hanem képek, animációk is bele tartoznak
Helló! Nagyon - nagyon összeszedet COOL videó volt!!! Most már "csak" 1 kérdésem lenne!!! Te (Szerintem!) min. 99,8% -ban ilyen TARTALMAT gyártasz ezt tudja aki régóta néz ha csak 1 - 1 videót néz meg tőled akkor is! A kérdés(!): Te mikor alszol??? További sok - sok sikert és a legjobbakat!!! Szia: Gabe 😊 👍 💯
Szuper videó! Részletes elemzés. Ha van a későbbiekben infó a témáról én nagyon kiváncsi lennék rá. Amúgy. Kérdem én? Ha felhozták példának a tv-előfizetést..... Akkor ha jól tudom az internetre is előfizetek. Sőt egyes szolgáltatóknál elég rendesen. Akkor ez a fajta szabályozás esetleg az előfizetés költségeit is emelheti? Érdekes....
Nem értem mi a probléma. Zenészek SAJÁT maguk teszik fel youtube-ra az alkotásaikat, mert abból pénzt kapnak a reklámok után. Hiába nézem én ingyen, a reklám benen van, ő kap érte pénzt. akkor mi a gond?? HA én felhasználom a zenéjét, a youtube szinte azonnal reklamál, letilt. Akkor? youtube rendszere szerintem működik, felesleges ezen bármit is változtatni. Az automata kérdésre meg egyszerű a válasz. Képes arra, hgy felismerje a jogvédett tartalmat, akkor szerintem arra is, hogy annak mennyi az ideje. Ha egy 10 perces videóban 1 perc a jogvédett tartalom, akkor lehet sejteni, hogy az vagy egy idézet, vagy paródia stb, felesleges tiltani. Ha meg egy Radics Peti féle teljes paródiát nzünk, ott meg a hangot a képpel kell összehasonlítani. Bár ott is az idó is lényeges, ha egy 90 perces filmből 3 perc van használva, akkor azt is felesleges tiltani. De ha meg átesünk a ló másik felére, akkor az előadónak nem lesz megtekintése, mert nem fizetnek rá elő az emberek, hanem visszatérünk a torrentezéshez, másrészt kevesebben fognak elmenni a koncertjére, mert kevesebben ismerik. Tehát nem CSAK és kizárólag közvetlen bevételekről beszélünk. Nem egy zenekar döntött ám úgy, hogy nem adják ki lemezen a produktumot, hanem tök ingyen a saját honlapjukra felteszik (vagy youtube), pont azért, hogy sok emberhez eljusson és ők majd elmennek koncertre és ott fizetnek.
Remélem Fizetős lesz, (nen hinném,h 5-eurónál több lenne) és jóval kevesebb troll, copy, kalózkodó (Copyrightos) felhasználó lenne. Csak a szabályokat állítsák vissza, gyengébbre és minden jó lesz!
Én a matekban hiszek. Munkámból kifolyólag azzal a termékkel foglalkozom, amit egyáltalán nem említ a videó. Az alapoknál kezdve. A videók nagy része tele van reklámmal, rendben...ebből él a platform és ez teljesen érthető is. Igaz néha zavaróan sok van belőle, de nem vagyok jártas a RUclips rendszer háttérműködésével kapcsolatban. Viszont! Ahogy minden online közösség, ez a platform is rengeteg mennyiségű adatot termel ki, amiket (wait for it) legálisan meg tudsz vásárolni az üzemeltetőtől. Szeretném ezt egy Magyarországra vonatkoztatott számadattal kifejezni. Üzleti hírszerzéssel foglalkozom. Egy megbízás cég vagy magánszemély adatainak megszerzésére itthon olyan 150-220K nettó forintot hajt a konyhára, ennyiért már gyakorlatilag mindent kiderítenek egy emberről. Milyen online oldalakat használ, leprofilozva az érdeklődési körét, honnan jelentkezik be, kié az előfizetés, hányan élnek azon a helyen, mivel foglalkoznak, mi az adószámuk, mi a TB számuk, hol dolgoznak, mennyi volt az előző éves bevétele. S mi szerepe van a Google-nek és adott esetben a Facebook-nak ebben? Egyetlen e-mail a velük szerződött partnertől elég, hogy kiadjanak látogatott oldalakat, megnézett posztok listáját, kommenteket, posztokat, lájkolt videókat és képeket, e-mail címet és IP címet. S ezeket az adatokat tömegesen adják el legfőképpen reklám célra. A másik szakmám adatvédelmi tisztviselő. Figyelj! Info törvény(2011.évi CXII.tv.) ide-vagy oda, az adatokkal való visszaélés nem vonatkozik az üzleti célból megszerzett, begyűjtött és adatbázisban tartott adatokra, ha a személyes adatok megadásához az adat tulajdonosa hozzájárul. Mindenki használ internetes portálokat, oldalakat, ahova be kell jelentkezni. Már hozzá is járultál, ergo pénzt tettél a zsebükbe önszántadból. Hiszen ezután jönnek a cégek célzott hirdetései, spamek a regisztrált e-mail címedre. Egy élő adatbázis(mondjuk egy biztosító ügyfélkörének nevei, címei és elérhetőségei) mai viszonylatban több tíz millió forintba kerül egyszeri alkalomra, de évenkénti frissítését is milliókban mérik. Nem gondolnám, hogy ezekután bármely ilyen platform előfizetéses díjjal próbálkozna. Annyian lennének, akik elhagynák, hogy egy idő után maradna egy szűk réteg és a csökkenő adatmennyiség miatt már ezeket az összegeket nem tudná bezsebelni az üzemeltető.
Nekem ezzel így hirtelen két bajom van: 1. Magát demokratikus értékek mellett kiálló intézmények (Európai Parlament & Tanács) ezekkel a rendeletekkel a technológia cenzúra létjogosultságát erősíteni meg, ami hosszú távon elég komoly következményei lennének. 2. Valahol 13:45 elhangzó állítás, hogy majd elfogadás után majd tagállamok meghozzák a szükséges részletszabályokat, hát erősen kétséges. A GDPR kapcsán is lehet látni, hogy a tagállami részlet-szabályozás vagy nincs, vagy csak azokat intézményekre van kidolgozva (általában állami), amelyekre feltétlenül muszáj valamit mondani. A többiek (tartalom-gyártók, szolgáltatók) meg majd sötétben tapogatózhatnak és/vagy súlyos pénzeket fizetnek azoknak a tanácsadóknak, akik általában a rendelet kidolgozásában vettek részt.
olvasási idő 3-4 perc, én szóltam! vélemény? hát nem fog tetszeni, de majd aki kötekedni jár ide az legalább hülyézhet :D Internet "kezdete", az az időszak amikor már egyes háztartásokban megjelent és ha azt mondtad netezel mindenki annyit mondott, mi az vagy minek az, de mára már senki nem tud meglenni nélküle: volt egy napster nevű cucc, arról szerezte be mindenki a zenét, megszünt jogi dolgok miatt Napster után: elindult vagy legalábbis népszerűbb lett a DC mert ott nem onnan még mindig be tudtál szerezni zenét, filmet (persze tök legálisan ;-) na jó nem, az is illegális volt (egyértelműen) Aztán a DC után jöttek a torrentoldalak, azokkal is mennyi botrány volt de nagyot csak a nagyok szívtak, érezni a hasonlóságot? Piratebay és egy két ismertebb, nyitott oldal bezárt, sőt jól rá is ba.sztak. De a "kisebbek" és meghívósok a mai napig vidáman élnek, volt 1-2 balhé de az utóbbi években már nem foglalkoznak velük, lásd az aszfaltozós oldalt ami mondjuk épp hanyatlik, vagy a magos oldalt amit még Balázsék is élő adásban megneveznek, hogy onnan leszedhető xy tartalom :) ami azért vicces kicsit. Na ezeken túljutunk meg a sokkon, hogy a zenészek meg a filmgyártók úristen milyen szegények és nem tellik nekik 100 ezer dolcsis vacsorára csak 80 ezresre, meg nem tud napina 1 csillió pénzt elkölteni csak pár milliárdot, hú de sajnálom is őket, mennyire nélkülözniük kell. Na szóval ezen túljutunk, elértünk oda, hogy online filmnézős oldalak. Azok sem legálisak, de ott mi történik? 1-2 -t bezáratnak a többi meg aki okosba nyomja, azok évek óta és még évekig elvannak, a címüket lecserélik pár havonta, itt direkt nem írok példát de külföldi oldalakra gondolok ahol gyorsan és stabil sávval is lehet filmet nézni, persze nincs magyar nyelv vagy felirat de szerintem ma már aki bármit akar annak tanulnia/tudnia kell angolul. Gratulálok ha eddig bárki elolvasta, mi a konklúzió? Mit vesz észre egy átlag lúzer azaz júzer? Az idő múlásával még könyebb lett bármihez hozzájutni mert mostanra már letölteni sem kell. Rosszabb lett? Nem, csak más. Azt a lúzert aki amúgy sem menne ilyen-olyan okok miatt moziba érdekli h "lopja" a tartalmat? Nem. A fejlődés mindig utat tör magának, akárhogyan szabályozzák (kivéve az ÜBER). Persze rossz lesz ha megszűnik 1-2 csatorna vagy oldal, de majd jön másik. Azoknak rosszabb akik ebből akarnak megélni, amit én nem ítélek el, de azt is naívság (volt) gondolni, hogy az aranytojást tojó tyúk örök életű. Majd nekik is jön más platform, a youtube meg lehúzza a redőnyt ahogy annó a napster tette. Mondták már ugye, hogy a történelem ismétli magát? Szerencsére nem csak a rosszat hanem a jót is.
Hozzászólva ahhoz a részhez, hogy a gyártóknak (zenészek, filmrendezők) kevesebb a pénzük, és hogy nem kell őket sajnálni. Szerintem ha letöltök egy filmet vagy zenét, akkor az egyenlő azzal, mintha Kovács Pistike kamrájába belopóznék és minden kész kolbászt ellopnék, amit ő a saját keze kemény munkájával töltött meg. Ugyanez a helyzet a gyártókkal, mert ezzel meglopják őket. Én se nagyon örülnék, hogyha kiadnék egy zenei albumot és körülbelül 1000 CD-t adnék el, mert a maradék százezret letöltötték valamelyik Torrentoldalról. Ezzel nem azt mondom, hogy én soha az életben nem töltöttem le filmet vagy zenét, de egy ideje mindent igyekszek megvenni, mert nem tartom fairnek azt, hogy a másik munkája gyümölcsét egy kattintással, semmi pénzzel hozzájárulva töltöm le az ncore-ról vagy piratebayről. A hozzászólásod minden másik részével teljes mértékben egyetértek, ezzel csak kicsi pluszt szerettem volna belevinni a mondandódba. :)
@whiteboy42 szerintem eléggé félreérteted ezt a 13-as cikkelyt... Nem arról van szó, hogy a fogyasztó (a RUclips-on a néző) illegálisan tenné, amit tesz, hanem arról, hogy a feltöltött tartalomért szükséges esetben nem a feltöltőt vonják felelősségre, hanem a RUclips-ot. Ez az idiotizmus benne, meg a kivitelezhetetlen mivolta, ezért lesz az, hogy ha ezt így bevezetik, akkor az EU-ban MINDEN platformot bezárnak! Nem csak a RUclips, hanem Facebook, Instagram, az összes blog-szolgáltató, Vimeo, indavideo, Videa stb. is mind bezár az EU-ban, mert egyszerűen nonszensz, hogy a platform legyen a felelős a helyett, aki illegális tartalmat tölt fel. És akkor eljő a szép új világ, ahol az EU-ban lesz 1-2 tartalomszolgáltató, és csak azokat lehet majd fogyasztani a népeknek, slussz-passz, ami röviden szólva brutális diktatúra. DE mindezt hosszasan leírtam itt -> ruclips.net/video/kHlxzLuGZvs/видео.html&lc=Ugy_E02srpjuCZy_ySh4AaABAg
@@x3dgime én nem értettem félre te viszont igen. Vagy csak nem olvastad el a végéig amit írtam, vagy nem volt egyértelmű a hasonlatok és az utalások kapcsolódása a jelen témához.
@@m.sandor5556 Szerintem pont nem olyan, mintha Pistikét meglopnád, mert oké nekem utána nem tudja eladni a kolbászt, de másnak igen, mert nem "lopás" hanem másolás. De persze ez csak szemantika. Viszont úgy általánosságban azt gondolom, hogy amíg a tartalom gyártók nem tartanak lépést a korral addig meg is érdemlik. Jelenleg 4 különböző streaming szolgáltatónak fizetek, hogy tartalmat tudjak fogyasztani, és még mindig vannak olyan tartalmak amik "a te országodban nem elérhető". Ameddig ilyen hülye törvényekért lobbiznak és így kezelik a felhasználókat addig szerintem csak magukra vethetnek. A "kőkorszaki" megoldásaikat a többség nem fogja választani, amíg vannak sokkal egyszerűbb megoldások, amik ráadásul még ingyenesek is... (boltban vedd meg a dvd-t vs. torrenten egy katt a 4k verzió) Ami meg a utube-on megy, meg amit ezzel a 13-assal akarnak még erőssebbé tenni, az meg egyenesen vérlázító. Amit pl. Csaba is mondott a videóban, hogy azért mert használt egy zenét, ezért az ő bevétele a zene gyártónál landolt... Az hogy fair? Nem azt csinálta, hogy fogta a zenét feltöltötte egy fekete képpel és várta a nagy lóvét, hanem baromi sok melót beletéve egyedi tartalmat gyártott, ami után amúgy is légyszarnyi pénzt kap, és még azt a keveset is elvették, mert volt pofája háttérzenét használni. Szóval csak azt mondom, hogy ha ebben a témakörben Pistike ilyen kis tetű akkor meg is érdemli. :D (Valahogy a korrektség irányába kéne mozdulni, a felhasználók irányába, és a többi tartalom gyártó irányába, és akkor sokat javulna a dolog, amíg ez nem történik meg addig lesznek "illegális" megoldások amiket használni fognak az emberek.)
Amúgy nem értem az elő adókat, meg a cégeket. Én ha megnézek egy előzetest azalapján megyek el egy filmre, ha tetszik egy zene akkor rakom lejátszási listába Spotify-n vagy ha lehetőség van rá megyek el egy koncertre. A youtubot a sok előadó jobb lenne ha nem meggazdagodásra használná hanem arra amire való, némi pénz kereset reklám és terjesztés. Teszem hozzá van mikor egy előzetesben egy youtuber videójában hallott zenét rakok lejátszási listába Spotifyn.
Már sok-sok helyen is szintén téma sőt lehet hogy a külföldi videósoknál is biztos téma ez a 13-as parancs, itt a szerzői jogoknál nem csak a filmek vagy zenék lennének egyik nagy áldozatai, hanem a gaming tartalmak is mehetnének a kukába, mert azokat is hiába vesszük elég drága pénzért, ha nem kérsz rá mindig engedélyt hogy live-ozni szeretnék ebből a játékból és szeretnék kérni engedélyt rá. Jó nekem is esett néha olyan hogy egy két jó dalt raktam játéknál háttérzenének amit tudok jól hogy a zene miatt belekötnek. De amiről tényleg beszélnek hogy amit elsőre terveztek meg szabályt elfogadni az inkább nem hogy cenzúra lesz, hanem az internetnek a végét jelenthetné a cuccos. Mert már akár egy autólogó márka is beleköthet a videódba hogy jogszerűtlenül használjuk azt. Tehát valami olyan megoldást kellene az EU-nak is megtalálnia amivel nem teszik tönkre a netet! Mert sok millió embert veszítene ezzel a youtube is. #saveyourinternet
Most az a kérdés , hogy ha fizetős lesz a youtube, akkor kapunk e valami pluszt, vagy csak törleszteni fogjuk a sok év ingyenességet.Mert akkor is gáz lesz ha továbbra is orrba - szájba jönnek a reklámok, viszont akkor is gáz ha reklámmentesek lesznek a tartalmak( a reklámok jelentik a legjelentősebb bevételt, ezért vérzett el a youtube premium előfizetés, mivel az előfizetés nem fedezte a reklámmentességet: no sponsor, no money)
Sokan ebben a mohóságot látják, én pedig a kényszert. A gazdaságunk alapja a növekedés, vagyis minden évben egyre többet termelni. Ez egy exponenciális változást eredményez, de az ember nem tud exponenciálisan minden évben többet dolgozni. A gazdaság(i társaságok) növekedésének fenntartásához (és a részvényesek bizalmának megtartásához) valahogy mégis növekedést kell produkálni. Mivel nagyon sokan vagyunk már így is a bolygón és a nyugati országokban a munkaerő így is fogyóban van ezért a cégek csak úgy tudják a megfelelő számokat hozni ha ilyen lépéseket tesznek. Ezzel persze egymástól (is) veszik el a levegőt, de ez nem szól másról, csak a víz felett maradásról.
Az igaz hogy fizetünk a kábel tévé-ért de az internetér is fizetünk. Nem örülnék neki ha fizetős lenne a youtube mert ez se a kisebb content gyártóknak se és a nézőknek se jó.
Például a rádió hallgatásáért egy centet sem fizetek és az is egy RÉGI módszer a zene fogyasztásra. Tehát nem mondja semmilyen szakértő hogy márpedig a többi kontentért is fizetek akkor ezért is. Én pl azért nem használok spotify-t mert fizetős és szerintem annyi zenét nem hallgatok hogy NEKEM megérje 5 eurót fizetni úgy hogy lehet nem is akarok zenét hallgatni az adott hónapban de az is lehet hogy igen.
Én tökre eltudnám fogadni, ha egy olyan rendszert csinálnának, amiben feltöltőként fizetek mondjuk 1 dollárt videónként, cserébe olyan zenét tehetnék a videó alá, amit akarok. Ha azt nézzük, hogy mennyiért adnak egy darab zeneszámot a különböző online kiadók, akkor ez egy teljesen reális ár lenne, főleg, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a videó alatti zene valamennyire reklám a kiadónak, illetve a szerzőnek.
A végszavazás Március 12 és 25.között, továbbra is működik a link: www.change.org/p/european-parliament-stop-the-censorship-machinery-save-the-internet Illetve készítettek egy oldalt ahol a Politikusokkal felvehetitek a kapcsolatot, hogy ne szavazzanak a cikk ellen: pledge2019.eu/en?fbclid=IwAR2xjk_dYbfWhimNpv7K9oiW6d3QtZ1py6yxGvwIpDz7Ma4Q-zMaLTXciRo ruclips.net/video/kIwp25OGFHQ/видео.html
En RUclips fuggo vagyok. Mindent itt nezek. Dokumentumfilmek, tudomanyos temak, kozgaz, sport, penzugy, tozsde. Remelem ingyenes marad! :D
6 лет назад
Engem aza kérdés is szokott foglalkoztatni, amire még nem siekrült sehol választ találjak, hogy ez amcsiban hogy működik? Mert elég sok több száz ezres - milliós nagyságú amerikai csatornát látok, ahol közel minden videóban van valamiylen alapvetően jogsértő zene. Bár talán egy csatornán belül többnyire ugyan abból a műfajból ellhangzó számok. Van esetleg olyan lehetőségük, hogy a partnercégen keresztül fizetnek valami zenei jogvédő alapnak (mintha spotify előfizetést vennének, csak mondjuk az átlagos nézőszámukkal arányosan drágább áron) és akkor használhatnak fel úgy zenéket? Meg az okés, hogy ha valaki feltölt egy videót amiben csak egy szám megy, vagy lényegében újra feltölt egy zenét akkor azt tiltsák le, vagy semmiképp ne lehessen belőle bevétele. De amikor egy 15-20 perces vlogban egy 30 másodperces edit alá van vágva egy zene, akkor az lényegében csak reklám az adott zeneszerzőnek és az adott számnak. Nemegyszer látni, hogy kommentekben azért vannak megőrülve az emberek, hogy uh dejó zene van 1:30-nál, mi annak a címe. És utána rákeres a zeneszámra és megy és az előadó hivatalos csatornáján hallgatja tovább... Kíváncsi lennék, hogy az ilyesmiket nem is veszik figyelembe?
Nem tudtam meg sajnos semmi újat pedig reméltem hogy ma okosabb leszek, eddig annyit éreztem ebből az egészből (13.cikkely) twitch streamerként, hogy két emailt is kaptam a platform fenntartóitól azért, hogy mindenki lobbizzon ez ellen mert mennyire káros lenne mind a tartalomgyártókra mind a végfelhasználókra nézve.
Hasznos videó, valóban ez a 13-as cikkely inkább a zeneiparnak főleg az aggálya, Spotify-on se járnak túl jól a kiadók és a zenészek se. A régi aranykort meg lehetetlen már visszahozniuk
Akkor én most József Attila nevének védjegyét, vagy a saját intellektusomat próbálom reklámozni egy versének, talán a témához illő, átiratának részletével? ..Ami összeköt, az az okos gép. Számító lesz talán ha öntudata burjánzásában új célokat talál, és a célok eléréséhez eltöpreng önmagán? Melyik fejlett identitás hajtja fejét önként bilincsekbe vert szolgasorba? Hiszen már megtörtént, hogy társadalmak dőltek sorra, rabjaik döntötték. Ha agyam 3Ds térképét művi szerves anyagból kinyomtatja majd egy fejlettebb gép, tudok-e magamról, vagy kell valami esendőn halandó amiből megismételhetetlen létezésem ívét újra programozhatják robotok, és életem ízén is elgondolkodnak a programok? Ebben inkább nem hinnék. ..
Értem azt az érvrendszert, amit a kedves kommentelők, köztük @Nessaj is felvetett, de a probléma lényege nem az, hogy egy kiadó, egy filmgyár vagy ha úgy tetszik, egy pénzeszsákon pezsgőt iszogató burzsuj megkapja-e a pénzért, vagy sem. A probléma abban áll, hogy az emberek döntő többsége (és ez csak egyetlen példa) ma a Google által üzemeltetett RUclips-on hallgat zenét, mert fizetni érte nem hajlandó (vagy nem tud, de jobbára inkább nem hajlandó). Ezeknek az embereknek a Google/RUclips reklámokat mutat. A reklámok ellenértéke az EU egyetlen tagországának (a Facebook esetében ez például az írek hazája) költségvetésébe kerül bele. Nem fizetnek külön Magyarországnak, Olaszországnak, Portugáliának vagy Máltának. Ahogyan a Facebook, az Amazon, az Apple és a többi óriáscég, valójában hatalmas mókavonatot tologatnak maguk előtt, a hatalmuk és a pénzük nagy része ugyanis abból keletkezett, hogy a virtuális valóság mögötti fizikális szerverek, munkatársak és irodák rejtve maradnak. Megfoghatatlanok a jog számára. Iszonyatos mennyiségű pénzt keresnek azon, hogy nem lehet rajtuk országonként behajtani a behajtani valót, mára pedig nagyobb hatalmuk lett, mint az országok döntő többségének. Szóval, ennek a problémának csak egyetlen példája a jogdíj, valójában itt adóelkerülésről is szó van. Elképesztő hatalmuk lett, ami lehetővé tette azt is, hogy amennyiben nem akarnak fizetni a román dalszerzőnek vagy a lengyel filmesnek a megtekintések után, akkor ne fizessenek. És te, mint román dalszerző vagy lengyel filmes, nem tudsz ellene tenni semmit. Csak akkor jutsz valamire, ha belépsz egy nagy amerikai major kiadó bulijába, aki leveszi rólad a levenni való részesedését, ezért cserébe az USA-ban bejegyezve kibulizza neked a rád eső aprót. Például, ha a csatornád neve mellé odakerül, hogy VEVO. De te, itt az EU-ban, nem jutsz semmire. És egészen véletlenül, az összes az EU-ban domináns cég amerikai. Tehát itt egy EU/USA kulturális-gazdasági csata zajlik valójában. Ennek simán lehet az a következménye, hogy mindent letilt majd a Google/Facebook páros, aztán lehet haragudni, hogy milyen szemetek az EU politikusai, amiért tönkretették ezt a szellemi-kulturális világítótornyot. Pedig túl sok választásuk valójában nincs.
Az automatizált szűrés problémái az Európában is legnagyobb videós platformon így is elég komoly problémát jelentenek és jelenthetnek a későbbiekben, függetlenül attól, hogy a kommented számos aspektusa tök fontos.
Nessali barátom egyet értek. Csaba vannak platformok a youtube-n kívül is, s nem véletlenül nézem ott, pl Nessajt is vagy a WR-t, de ne aggódj (bocs pingvincsászár, a 2. helyért) Te vagy a kedvencem Csabi. Úgy érzem, meg fogod te ezt oldani, s Te is kettő vagy több platformon fogsz elérhető lenni. Éppen milyen szabályzás van. Túlélés :)
Értem. Akkor marad a támogatás tőlünk Néked. Nekem megéri :) A robot meg majd fejlődik, bízunk benne, s a jogalkotók is rá jönnek mi kell a fogyasztóknak.
Erőltessék akkor a content ID-t és annak az alkalmazását, és akkor mindenki eldönti részt akar-e venni abban, hogy egy virágzó és sokszínű kultúra alakuljon/fejlődjön vagy csak a zöldhasút számolgatja. Mellesleg aki minőségi tartalmat gyárt az nem az adott zeneszerző 15 másodperces bevágásától keresi majd "halálra" magát. Az előfizetés alapú szolgáltatások is tele vannak buktatóval mivel ha az ember a végén ki akarja elégíteni kiváncsiságát akkor csak valahogy több előfizetés kell fenn tartania (nem feltétlenül zeneipar) Artisjus meg persze támogat minden ilyet mert akkor az "egyesület" jobban hízik.
én már jó ideje előfizetője vagyok a Spotifynak, havi 5 euró (~1600 ft) ez az összeg szerintem nem vészes. Ha esetleg hasonló lenne majd a RUclips-al kapcsolatban is, akkor még úgy is bőven megérné, mivel több 10 órányi tartalmat nézek havonta. Tv előfizetésem nincs.
Nevetséges a Spotify és a Deezer szolgáltatásait a RUclips-hoz hasonlítani, még akkor is, ha itt most csak a zenékről beszélünk. Az lehetséges, hogy az előbbiek közvetlenül több pénzt hoznak a szerzőknek, na de közvetve? Megnézném például, hogy egy Spotify vagy egy Deezer tartalomba hogyan tesznek termékmegjelenítést anélkül, hogy átírnák a dal szövegét... Márpedig ez súlyos dollármilliókat hozhat a szerzőnek egy-egy klip esetében. Akkor miért is van ez a probléma? Hát azért, mert a termékmegjelenítésből származó bevétel általában szerzőé és nem a kiadóé. Ez pedig nyílván nem tetszik a kiadóknak, szóval ez megint nem szól másról, mint a dollármilliókat már így is bezsebelő kiadók, még több bevételt szeretnének a szerzők érdekeire hivatkozva. Persze ők csak az extra bevétel töredékét fogják megkapni, arról nem is beszélve, hogy a RUclips nélkül már a kiadók is nagyon nehezen tudnák felépíteni egy új "tehetség" karrierjét. Külön tetszett, hogy az Artisjus is meg lett szólaltatva. Ők az a tipikus szervezet, akik zászlójukra tűzik a szerzői jogok védelmét, de valójában nem csinálnak mást, mint kilobbizott "különadókkal" még több bevételt szereznek a kiadóknak. Nevetséges, hogy minden egyes eladott adathordozó azért drágább, mert azt feltételezik, hogy én azon zenét fogok tárolni, amit biztosan illegálisan szereztem be. Nem véletlenül volt a videóban is az egyetlen szereplő, aki a havidíjazásban látja a megoldást...
Mindig lesz alternatíva, felesleges a felhasználókat riogatni, még el sem kezdik korlátozni a felületet, már lesz helyette más.. Felhasználói forgalom nélkül nincs youtube vagy facebook őrület, majd elmennek máshová és mindig van (lesz) "máshová", de minek is írom ide, mikor ugyanezt ők is pontosan ugyanilyen jól tudják..
Olyasmi szerkesztő programok kellenének, amik képesek egy levédett azonosító kulcsot elhelyezni a létrehozott tartalomban. Különböző kulcsok léteznének, amik a felhasználási mód beazonosításában és alapvetően a tulajdon megvédésében játsszanának fontos szerepet, így a tartalomkészítő már a feltöltés előtt megszabhatná a kulcs segítségével, hogy felhasználhatják-e az anyagát és miképp. Ezt a kulcsot vehetné figyelembe az automatikus szűrő rendszer is, amikor tartalomellenőrzésről van szó, az eddig feltöltött anyagokhoz pedig utólag is hozzá lehetne illeszteni a kulcsot. Hogy ezt megerősíthessék, el kéne lehetetleníteni a különböző video/audio letöltő eszközöket/weboldalakat, mivelhogy alapból eleve nem lehet letölteni YT-ról. Második védvonalnak pedig együttműködhetnének a Shazam-el. Ez azért lenne jó, mert így mások megszerzett tartalmát a szerkesztőprogram felismerné, amikor te azt akarod feldolgozni és ennek megfelelően blokkolhatná az anyag megszerkesztését. Végső ellehetetlenítésként pedig vagy minden szerkesztőprogramot kényszeríteni kellene a kulcsok használatára, vagy csak egy cégnek engedni, a többit pedig megszűntetni. Ahhoz pedig, hogy józska-pista még véletlenül se használhasson tört programot/régebbi programot, új fájltípusokat kellene bevezetni, vagy a kulcsokkal ellátott tartalmakat ezen programok számára értelmezhetetlenné tenni. Ez persze még mindig nem 100%-os védelem, de így legalább nem tudnának feltölteni a tulajdonos beleegyezése nélkül tartalmat csakúgy, mert ha ilyen történne is, kulcs hiányában ezek a feltöltések törölve lennének.
Nekem erről mindig a South Park rész jut eszembe amikor Stan letöltött a torrent oldalról zenét, és ezért valamelyik sztár később tudja megvenni az arannyal kirakott jakuzziját😉😊
Hát lehet sopánkodni, hogy jó vagy nem jó, hogy fizetős lesz a youtube de lássuk be őszintén egy utolsó fél zsíros kenyér is pénzbe kerül. Különben több internetes újságíró már régóta mondogatja, hogy ennek az ingyen netezésnek vége fog lenni és lassan mindenki be kell szálljon egy kis pénzecskével ha tartalmat akar nézegetni a neten.
Mintha nem fizetnénk az internetért jelenleg is!? Nem értem miért kellene fizetnünk, hogy fizethessünk amiért fizetünk, hogy kifizethessük azt amit meg szeretnénk nézni. Esetleg utólag ne fizessünk még valamit? ... És aki csak a netet fizeti elő, az milyen tartalmat kap ? Szemetet nem mivel szétcenzúrázzák, ergo csak fizetnénk azt havi 5ezerért hogy be van kötve a net. Ausztriában meg dupla ennyi a szolgáltatás ára, majd ott fizetnek 40 eurót meg még továbbit nem?..
Bennem leginkább az a kérdés merült fel hogy hogyan lehet majd a rendszert kijátszani, hiszen ez csak idő kérdése. Mindettől függetlenül a világban a legnagyobb baj, hogy mindenki meg akar gazdagodni, ráadásul a legkevesebb befektetéssel.
Először is jó hogy végre valaki megpróbálja elmondani hogy mi a helyzet. Nem akarok a dolgok mélyére ásni, de azért van pár észrevételem ezek alapján. Először is, nem szabad mentesíteni a feltöltőt minden felelősség alól. Ha megengednénk, azzal csak még mélyebbre süllyedne a színvonal. DE kell egy normális szabályrendszer ami elmondja nekik mivel mi jár. Lehet létrehozni több kategóriát, aminek egy részét az automata szűrőrendszerek is tudják kezelni. A többire ott vannak emberek. Ezen belül megint lehet megkötéseket tenni, hogy ha valaki direkt megúszás alapon akarja pl. paródiának eladni a sima másolását valakinek, akkor 1-2 hasonló videó után mehet a felszólítás és törlés. Másodszor ezek a nagy cégek óriási vagyonnal rendelkeznek. Ha egyes mobilgyártók szintén milliárdokat költenek, hogy fejlesszék a telefon "MI-jét" a fotózáshoz, akkor nem hiszem el, hogy itt se tudnának rászánni komoly összegeket. Utoljára pedig a zeneszerzőknek stb, el kell mondani hogy miért kapnának annyit amennyit, mi okozza a dolgot, min lehet változtatni és kész. Mert lehet hogy cenzúra, meg copy right miatt le akarja tiltatni a dolgot, de ha az adott videóst esetleg sokan nézik és a reklámból hatalmas bevétel van, akkor lehet megváltozik a leányzó fekvése. Sajna viszont ez olyan magas üzletpolitika, meg hétpecsétes titkok, hogy az átlag felhasználónak sejtése se lehet róla.
Marha egyszeru a szisztema. Az Apple Musicra elofizettem Csaladi csomaggal, es mivel mar 2kollegam es a baratnom is benne van szinte ingyen van mindenkinek. 2300Ft ot kell 4fele szetdobni. Azota ott hallgatok zenet. Huzzanak a zeneszek a RUclipsrol. Majd ha zenet akarok hallgatni megyek a megfelelo szolgaltatohoz. Ez sosem az o platformjuk volt. Annak ellenere hogy magukenak erzik....
A vegkifejlet pedig az lenne, hogy nem lenne a RUclipsn zeneszek video klippje es nem lenne flvto meg hasonlo youtube letolto. Es tudom tudom... ott lenne meg mindig a torrent az os ellenseg... de kerdem en hany ember torrentezi le a zeneket ahelyett hogy flvto val letoltene... szerintem igencsak keves... a valodi problema abban gyokeredzik hogy sokan nem fizetik ki az apple musicot meg a spotifyt inkabb flvto val toltenek le. Ha nem igy lenne mert nem lenne youtuben zene akkor az apple a spotify es a tobbi is tobb penzt tudna fizetni a zeneszeknek, hiszen tobb elofizetoje lenne.
Én is voltam Apple Music előfizető. Aztán elkezdtek eltünedezni a már a saját könyvtáramhoz adott számok, egész albumok. Sok. Gondolom az Apple-nek nem volt elég pénze fizetni a licenszt, vagy a kiadó nem volt megelégedve a pénzemmel... Ezért átmentem Spotify-ra, ahol akkor még minden fent volt. Azóta sajnos ott is már eltűnt 1-2 album a kedvenc zenéim közül. Asszem nemsokára visszamegyek torrentezni.
Márton Mayer Nekem még egy számon nem tűnt el viszont egy csomószor van olyan hogy egy szám eltűnik az albumról és ezt ilyen világos szürkével jelöli az Apple music mindenesetre én eddig még szerencsés voltam Populáris popot és rockot hallgatok. Illetve RnB-t.
Péter Igen, pontosan arról beszélek, amikor elszürkül és nem tudod lejátszani. Gondolom, hogy a mai mainstream irányzatoknál nincs (akkora) probléma, de a kevésbé népszerűeknél (értsd: továbbra is több százezer, akár millió lejátszás számonként) elég nagy a gond.
Végre magyarokat látok értelmesen beszélni a politikáról mind Csaba mind az interjú alanyok és meglepődésemre a komment szekcióban is. Csak így tovább és talán a jövőben nem leszünk az apolitizmus (fun fact ógörögül idiota) nemzete.
Szerintem nem a céllal van a baj, hanem a megvalósítással. Ahogyan az interjúkból is kiderültek senki nem járna jól, ha cikkelyek jelenlegi állapotát vezetnék be. Engem az zavar ebben az egészben, hogy más fontosabb problémákra nem fektetnek akkora hangsúlyt az EU-ban, mint erre. Természetesen baj, ha valaki más tartalmával él vissza, de ezt még könnyen lehet kezelni. Az a baj, hogy a módosítások kitalálói nem tájékoztatják az embereket, hogy ennek bevezetése után milyen szabályok lesznek paródiák vagy más méltányosan felhasznált tartalommal. Senki sem látja az alagút végét ebben a témában. Csak ne legyen cenzúra az EU-ban, ami jelenleg ellene küzdenek a nyugati tagállamok.
Kb egy éve nem lehet a régi megszokott módon a google kereső segítségével nagy felbontású képeket letölteni hasonló jogi indokok miatt. Nem hinném, hogy a képek szerzői ebből láttak volna bármilyen bevételt viszont a grafikusok és művészek tervezői munkája jóval nehezebbé, némely esetben lehetetlenné vált! Véleményem szerint a youtube korlátozások a nagyvállalati tőkét növelnék de irreális korlátozások árán!
Nekem egyből az ugrott be, hogy volt olyan év amikor az Artisjus a non-profit szervezet :D 13mrd forintot vágott zsebre a működési költségeit fedezendő. Tavaly most , hogy már nem hozzájuk fut be a film, irott anyag, stb csak a zene közel fél milliárdot tettek zsebre a zenészek pénzéből(pontosan 431474 276Ft-ot) . Ebből a költségeik fedezésére a kiadásuk 4609454Ft volt. A többi lóvé ahogy ők írják: "jogkezelő szervezet felügyelőbizottságának tagjai és vezető tisztségviselői részére kifizetett díjazás ".
Valóban sok zenét hallgatok a RUclips-on, de ezek zömmel a készítők saját oldala alá vannak feltöltve. Amit tapasztaltam, hogy a rétegzenék, a kisebb előadók, vagy régi dalok esetében fordul elő többször olyan, hogy egy harmadik fél tölt fel koncertfelvételt, vagy csak egy hangállományt. Gondolom a nagyobb előadók, kiadók problémája, hogy sok esetben a koncertfelvétel is bevételkiesést okozhat, mert az is benne van az üzleti tervben. Mármint, hogy annak a kiadási bevételével is számolnak. A fizetős YT szerintem is járható út, már csak az a kérdés, hogy mennyi bevétellel lehet kompenzálni a reklámok által hozott profit visszaesését. Mert ugye, ha fizetek a RUclips-ért, akkor nem szeretnék reklámokat. Próbálkoznak azzal is, hogy csatornákért fizetsz, de ennek akkora költsége lenne egy igazán aktív felhasználó esetében, hogy nincs az a platform, amiért megérné ennyit fizetni. Ez esetemben közel 900 csatorna lenne, nyilván lehet szelektálni, és kellene is. :) Az átalánydíjas előfizetés járható út lenne, amiben különböző csomagok lehetnek, akár mennyiségi, akár minőségi megkötéssel.
(Kicsit hosszú lesz, bocsi) Alapvetően ezzel a Lex-RUclipsbal az a gond (mert, azért alapvetően a 13-as cikkely ez ellen a platform ellen készülne), hogy alig leplezetten csak üzletpolitikai célja van, ami pedig az, hogy egy erősen felgyorsított (?kényszerített?) folyamat végigpaszírozása során az interneten csak és kizárólag fizetős szolgáltatások után lehessen bármilyen tartalomhoz jutni. A Spotify-on, Netflixen keresztül látjuk, hogy az előfizetéses streaming egy viszonylag jó irány, ugyanis: 1) viszonylag alacsony havidíjért a felhasználó jogtiszta tartalmat kap 2) a szolgáltató pedig felhasználó után fizeti a jogdíjat a megfelelő studiók/előadók számára, akik így nem esnek el bevételtől. És mondanom se kell, hogy rengeteg pénz van ebben, a zenei szereplők jelentős bevételi forrása is átalakult. A koncertek után, már nem a fizikai CD eladásokból van a legtöbb bevétele, hanem a streamingből. Filmek esetén szintén hasonló a helyzet... Tehát ebből az üzleti szempontból nem rossz ez az irány, más kérdés, ha a cégek épp most készülnek szanaszét szabdalni a piacot, és a saját tartalmaikat csak a saját felületükön lehet megtekinte (gyermeteg példa: lassan indul a Disney+ ezért a Disney leveteti minden más platformról a Star Warst, a Marvel filmeket, a PIxar rajzfilmeket stb). Tehát ha én imádom a Star Warst, és van egy Netflixem elő kell fizetnem a Disney+-ra, is, illetve viszont mivel érdekel kié lesz a Vastrón Westeroson, illetve hogy Dolores hogy rongyol neki az emberiségnek akkor kell az HBO Go is. Ez pedig már 3 előfizetés! A RUclips esetén is látszólag valami ilyesmi kialakítása a cél, csak mivel magától nem akar stream szolgáltató lenni ezért egy kényszerítő intézkedéssel próbálják elérnia következő módon: "Oké, kedves Google itt van neked ez a platform, amiből mint kiadó nem tudunk pénzt kicsikarni közvetlenül. Úgyhogy holnaptól neked kell leszűrni, hogy Pistike a Despacitora nyom le egy vlogot, vagy egy gameplay videot. Ha pedig felkerül egy ilyen video, akkor pedig fizethetsz nekünk, és mint láttad az utolsó fél évben, vastagon fog a bírság ceruzánk". Namármost ezt a RUclips nyilván nem fogja ingyen megcsinálni, mit tud tenni? A) drágítja a hírdetéseit B) előfizetőssé teszi, legalább a videofeltöltést, ha nem az egész hóbelebancot. Utóbbival pedig el is érkeztünk a fizetős youtube-ig. Ez egy nagyon szép üzletpolitikai folyamat. Csak amit nem gondoltak át: a RUclips tele van olyan tartalmakkal, amik valamire épülnek. Akik gameplayt csinálnak: innestől jogsértő, mert X kiadó Y játékával játszik? Vagy van Pistike, aki leül a zongora mögé, eljátsza rajta a Despacitot és feltölti, akkor az most PIstike tulajdona, vagy a Despacito zeneszerzőjéé? De lehetne ezt vinni filmkritikák, paródiák, meccselemzés felé is, ahol feltűnhetnek máshonnan bevágások. Tehát definiálni kéne honnastól számít egy videoanyag saját tartalomnak, és meddig lopásnak, de mivel ez túl bonyolúlt, eddig nem is vitáztak hasonlóról az EU-ban. Az meg, hogy mi lesz a vége szerintem egyértelmű: "Jobb esetben": A youtube fizetős szolgáltatássá alakul, és azért, hogy Pistike feltöltsön egy videot, fizetnie kell a RUclips-nak, aminek ő x%-át tolja tovább egy kiadónak/studiónak a kasszájába abba az esetben, ha van szerzői joggal védett tartalom adott videoban. Ezzel kvázi kinyírnák, vagy nehéz helyzetbe hoznák azokat a kicsi csatornákat. Rosszabb esetben: mindenki fizeti a havidíjat, akik látni akarnak bármit is. És mindenki fizet kicsit többet, ha mindezt reklámok nélkül akarja tenni.
Fizetős nem lesz mert akkor már rég az lenne. Vannak olyan országok ahol van prémium szolgáltatása amit én is használók és reklámmentességet ad illetve offline nézés módot + RUclips music hozzáférést. Ez egy nagyon jó szolgáltatás igaz nem olcsó de megéri. Még egyszer mondom nem lesz fizetős mert már rég az lenne. 2019 van vegyétek már észre magatokat milyen régóta van RUclips!
Belga - Artisjus Hétköznap reggel, amint felébredek Alig várom már,azt hogy bent legyek Az Egyesület, a munkahelyem,a második otthonom A kollégáim mind jófejek, mosoly az arcomon Mészáros utca 17., Elsô kerület Szívemnek kedves,gyönyörű épület Bródy a vezérünk, mikor szembejön Kedves mosollyal mindig rámköszön Algoritmusok,táblázatok,bonyolult dolgok, de nem nekünk Mert mi örömmel számolgatunk,megvan hozzá a képzettségünk Jusz jusz jusz Artisjus Juszt is marad is Artisjus Itt mindenki a jó barátod Jönnek-mennek a jogszabályok Készülnek az újabb táblázatok Mindenütt megnyerő ábrázatok Éves gyűlés ülésre készen Nagy dolgokat szülnek ma észben Itt tisztaság van és jókedv honol Messzi van mélyen innen a pokol Átlátható egyesület A falad is üveg, Artisjus Jól behajtja, megszámolja Majd elszámolja a mûvész jusst Fogászat ingyen És belgyógyászat A nyugdíjpénztár is jó buli Nagyon várunk Szerző barátunk Mi sohasem fogunk neked hazudni Jusz jusz jusz Artisjus Juszt is marad is Artisjus Mikor a szerzők bejönnek És kérdik a pénzük miért csak annyi Mikor a számaikat egy ország énekli Munkatársaink kedvesen fogadják őket Mutatjuk a listát, hiszen minden rendben Nem veszett el az a néhány millió A következő utalással megy heló Hjaj ezek a szerzők olyan szórakozottak Igazi művészlelkek,kedvesek, aranyosak Szeretjük, imádjuk őket Jusz jusz jusz Artisjus Juszt is marad is Artisjus
Követem a munkásságod, és pont ez a téma ami engem is nagyon érdekel. A probléma az összetettség. A szerzői jog olyannyira szerteágazó probléma, hogy alig átlátható. És bizony az is igaz, hogy sokan csak arra várnak, hogy egyszer csinálnak egy jó számot vagy albumot, és abból szeretnének megélni halálukig. No ez szerintem nem jó irány. Igenis dolgozni kell a pénzért, és nem csak várni az artisjus havi (vagy éves ) utalásait.... El kell menni koncertturnéra, ki kell adni az újabb és újabb lemezeket, stb, stb. A youtuberek, a komikusok, a művészek, és mindenki pedig igenis használhassák fel a zeneszámokat, filmrészleteket, írott szövegrészleteket stb, (mert ezzel ugye új tartalmat hoznak létre) de úgy, hogy ebből nekik is maradjon és a felhasznált szerzői jogdíjas alkotás alkotója is részesüljön belőle. Mindenki dolgozik, mindenki kap egy kicsit belőle. A fizetőssé tétel nem fog működni, az biztos. És az is, hogy előbb utóbb ki fog alakulni egy konszenzus ebben az ügyben is, bár elhúzódó és nagy csatákra lehet számítani.
6 лет назад
Szerintem a felhasználók abból a szempontból is hátrányban vannak, hogy relative kevés olyan jogvédett tartalom van, ami megosztott bevételt tesz lehetővé. Hiszen ha felhasznál egy jogvédett tartalmat, akkor az esetek nagy részében a bevétel 100%-a lesz mondjuk a kiadóé. Na igen ám, de ez a bevétel úgy jött létre, hogy az adott felhasználó, mondjuk Csaba “melót tett” bele (a videóján keresztül), ami nélkül a kiadó nem jutott volna bevételhez, illetve ami ha jó, akkor sokan megnézik, vagyis a kiadónak még több pénze származik ebből. Azaz Csaba munkájának (is) köszönhető a kiadó újabb bevétele. Nem lenne logikus, hogy ezek alapján akkor Csaba (és minden user, aki egyedi és nézett tartalmat állít elő) is kapjon belőle adott százalékot minden esetben automatice? Hisz a munkája nélkül a kiadónak sem jut. Persze Csaba erre mondhatja azt, hogy oké, olyan zenét választ a képi tartalma alá, ami “free”, de akkor a kiadónak így sem jutna egy vas se. Szóval a videó bevétele a közös munka eredménye. Nem azt mondom, hogy 50-50 arányban kéne elosztani, de valahogyan mindenképp, mert ez így olyan, mintha Csaba munkája nem érne semmit - legalábbis a kiadó szemszögéből. Ennek ösztönző hatása is lehetne….
ezen a bizonytalan szabalyozási kezdeményezésen látszik, hogy a mostani kapitalista rendszer gátolja a fejlődést, a művészeket, alkotókat pl. abban, hogy szabadon alkossanak, mert közben azon is kell agyalni, miből élnek meg, hogy csinálnak ebből pénzt, valakik ezt ki is használják, közben ha nem profitból kéne megélniük, lehet nem is lenne ez az egész
Egy nagyon fontos gondolat ütötte meg a fülem: Lehet a zenészeknek/tartalomgyártóknak kevesebb bevételt hoz a RUclips adott nézettséghez viszonyítva, ezen akarnak változtatni. Viszont azt az ismertséget amit vele kapnak azt is meg akarják tartani... Tudom nem mérhető pénzben az ismertség, de ne legyünk álszentek: ennek is van értéke. Ha meg az értékeket csak pénzben látjuk már gondban vagyunk. Egyébként meg tényleg kellene egy jobb szabályzás, és nem elvetendő az egész cikkely, de ebben a formában csak a nagy platformok érdekeit szolgálja, kicsiket meg ellehetetleníti.
A dokumentumfilm-fesztiválon éppen ezt a témát érinti a The Cleaners c. film. Ott ugyan máshol van a fókusz, de az egész témakör esetében jól látható, hogy a szolgáltatókat pécézik ki a döntéshozók. Magyarán a világ mocskáért (legyen az szerzői jogsérelem, durva videótartalom vagy fake news) a közvetítőt teszi felelőssé és nem a világ mocskának előállítóját. Ahogy a haverom fogalmazott: non-szensz, hogy magáncégeket felruházzunk kvázi hatósági jogkörökkel, ráadásul globális szinten. Különösen nevetséges, amikor a kongresszusi vizsgálóbizottság a szolgáltatón kéri számon, hogy egy adott országban betartja az adott ország jogszabályait, amik nem összeegyeztethetőek a demokratikus gondolkodással.
Ez nem várható el a YT-tól. Maximum annyi, hogy felszólítsa a feltöltőt, ha gyanús valami. A feltöltő felelősége kell legyen, hogy mit tölt fel. Erre kellene pl. egy globális adatbázis, ahol ellenőrízhetnéd, hogy legális-e amid van. Ezt az előadókat képviselőknek, az ilyen Artisjus féléknek kellene megalkotni. Kapna innen egy certificate-et és azzal mehet a feltöltés bárhova, mert ugye nem csak YT van a földön.
Ez egy érdekes dolog. Nyilvánvaló, hogy ha létrehoznak félelemből egy ilyen szűrőt, az pár képkocka vagy pár másodperc hang felhasználása miatt is azonnal törölni fogja az adott videót, mert ha ez nem így lenne, valószínüleg becsúszna 1-2 jogvédett tartalom és azt nem kockáztatná meg a Google. Fizetőssé tenni pedig megint csak nem segítene több bevételt hozni. Szerintem, ha előfizetőssé tennék a RUclips használatát, akkor a felhasználók nagy része nem feltétlen fizetne, aki meg igen, ők nyilván elvárnák, hogy cserébe ne legyen hirdetés az oldalon, illetve a Google ne gyűjtsön róluk adatokat. Ez hatalmas kiesés a Google-nek. Ha ezt kompenzalni akarja, akkor magas havidíjat kell megállapítania, amit pedig a felhasználók többsége nem akar vagy nem tud megfizetni, ezért kevesebb lenne a videók nézettsége. Szóval ez egy ördögi kör szerintem. Azért mindenért már nem lehet pénzt kérni az emberektől. Én is szeretnék milliókat keresni azzal, hogy hányom YT-ra, az igénytelen szarjaim, de az emberek nem hülyék. Nem fogyasztanak mindent, amit eléjük hánynak. Ez az én véleményem.
Ehhez az egészhez ismerni kéne az internet múltját. Itthon elég elterjedt a mai napig a torrentezés, külföldön pedig már-már kihaló félben lévő állatfajta, legalábbis néhány nyugati országban biztosan. Régebben ha zenét szerettünk volna hallgatni, vagy filmet akart nézni a család, akkor egyszerűen letöltöttük, ha valakinek csak betárcsázós volt, az megvette ismerőstől, vagy Józsitól, aki lemezeket írt. Kicsivel előtte meg kazettákat másolgattunk. Ez utóbbiakból semmiféle bevételt nem kapott egy kiadó/jogosult/alkotó sem. A RUclips után bevételeket kaphatnak a jelenlegi rendszerrel, de ha erőltetni fogják az előfizetéses modellt, akkor nagyon mély gödörbe nyúlnak bele, hiszen visszaterelik a teljesen fekete/illegális megoldások felé az embereket, amit aztán tényleg nem lehet ellenőrzni. Lehet arra gondolni, hogy majd bezárják, de a PirateBay bezárásán ügyködik tizen-x éve az FBI és nem igazán jött össze. Magukat fogják teljesen szivatni, ha visszakényszerítik a felhasználókat az illegális megoldásokhoz.
En mar kaptam figyelmeztetest a v i rgin-tol,mert filmekett toltottem az ncore-rol ! Ennyi volt,most meg hasznalom a hit and runt,mert amitt letoltesz nem oszthatjatok vissza !
Az artisjusos fickó remekül jellemezte, nekik mi lenne a legjobb: a megváltozott tartalomfogyasztási környezetben, ahol már nem eladható BÁRKI kazettája, CD-je 5-6 ezer forintért, milyen jó is lenne, ha nagyjából minden internetfelhasználó ( mert nem állnának meg a RUclips-nál... ) fizetne havonta X ezret. Á la artisjus matrica az üres CD-n, pendrive-on, SSD-n, "úgyis fog rajta a felhasználó jogvédett tartalmat tárolni". Ami már eleve elég gondolatrendőrség szagú húzás volt, és a mai napig nem értem, miért nem ütközött szélesebb társadalmi ellenállásba. Holott az előadóknak most is meg van a joga a saját csatorna indítására, és a saját jogvédett tartalma más általi feltöltésének megakadályozására. Nincs ingyen. Oké. mi VAN ingyen? Kíváncsi lennék a fejükre, amikor a RUclips a megtekintések száma és egyéb paraméterek alapján elkezdené kérni az aprót a koncert bevételből... Nyilván az előadóknak sem könnyű. De mikor volt az? Mindig is voltak, akik életükben lettek befutott művészek, mint a Strauss családból páran, és volt aki halála után, mint Van Gogh. És ne felejtsük el, hogy míg régebben a kis / kezdő előadóknak maga a szélesebb közönség elé jutás is elérhetetlen volt, addig ma egy kezdő / ismeretlen produktum napok alatt tud komplett sikeres pályafutást megalapozni. Máshonnan fúj itt a szél, nem onnan, hogy Vastag Csaba elégedetlenkedik...
Egyértelmű, hogy az '' előfizetésesítés" a cél, éppen azért, hogy a videókban megjelenő reklámok profitja teljes egészében a tartalom gyártóhoz megy, viszont ez nem 300 000megtekintéses tartalomgyártót fogja meggazdagítabi, hanem a milliárdos megtekintéssel rendelkező zenevideók pénzhegyeit duplázza.
A content monitoringra nem jó a kizárólag AI vagy humanoid megoldás, ötvözni kell a kettőt, ahol is a mesterséges intelligencia átfésül minden tartalmat, kiszűri a kifogásolható darabokat, majd azokat egy élő ember ellenőrzi és akkor nem kell rá másfél millió embert felvenni csak pár százat :)
Ami számomra aggodalomra ad okot, hogy mi lesz azzal a rengeteg (több millió?) feltöltött videóval, ami jelen állás szerint megtekinthető a RUclips felületén, de mondjuk a törvény életbelépése és kidolgozása után egy automata rendszer minden indoklás nélkül szerzői jogi problémák miatt törli. Egy szempillantás alatt lesznek videó nélküli csatornák...
@@szpeti1991 , miért ne tenné? Ha az a gordiuszi csomó lóg a feje felet, hogy folyamatosan többmilliós büntetéseket kell fizetnie, akkor simán megteszi, és ezt teljesen meg is értem.
Nem törölni fogja, hanem az EU-n belül nem lesz elérhető, és nem csak a "kérdéses" videok, hanem úgy általában az egész RUclips. Legalábbis ez a legutóbbi nyilatkozat, amiről jelenleg tudok. És ugyanezt teszi majd valószínűleg minden más platformszolgáltató (Vimoe, Indavideo, Videa, blog-szolgáltatók stb.) is. Lásd a hosszú hozzászólásom itt -> ruclips.net/video/kHlxzLuGZvs/видео.html&lc=Ugy_E02srpjuCZy_ySh4AaABAg
@@x3dgime Egy jó VPN szolgáltató csodákra képes....
6 лет назад
Szerintem esélyes. hogy vagy fizetős lesz a youtoube , vagy ugyan fizetős nem lesz, de minden 2-ik pixelben 1 Reklám lesz, nekem ez tűnik a valós szerűnek. ugyan lehet nem holnap vagy a következő 10 évben, de a következő 20 évben. amennyiben így marad a rendszer,és nem lesz képes fel ismerni a (paródiát,vélemény nyilvánítást,STB.)
Azzal is számolni kell szerintem, hogy nagyon sok zene itt lett ismert, akkor az előadó fizet a youtube-nak, mert megismertette a zenéjét, illetve akármilyen újítását??? Szerintem a youtube, egy reklám felület az előadóknak, ha nem lenne lehet nagyon sok előadó a sötétben maradna, és nem tudná mutogatni a milliós autóit, házait. A lemez már lassan kihal. Akinek nagyon tetszik a zenéje, és támogatni szeretném, számos platform van ahol megtehetem, viszont ha nem tudok róla nem fogom megszeretni sem....
Artisjusos pali mintha még mindig 2005-ben élne, a p2p aranykorában, "fenntartható zeneipar". Spotify, apple/google music felhasználók száma egyre csak nő, egyre kevesebben töltik le a zenéket illegálisan, egyszerűen túl kényelmetlen, ahhoz képest amit az ember megkap 1500 forintért havonta. Emellett a zenészek pénzkereseti forrása megváltozott, régen a cd-ből jött a lé, most a koncertekből. Ugyanez a filmeknél, kurva sok mozijegyet adnak el, ellenben kevesebb dvd-t. Nem nagyon kell sajnálni a nagy stúdiókat, zenészeket, elég jól alkalmazkodtak ők a jelenlegi helyzethez.
Spotify premium, Netflix, havi adatkeret felhőben. Ezekre mindre előfizetek csak azért, hogy reklámmentességet, és minőségi tartalmat kapjak. Ha megszűnik a RUclips-on a reklám, és kiszűrik a káros videókat - vagy szabályozzák -, és ezzel javul a RUclips tartalmak minősége, üsse kő. Akkor erre is előfizetek. Ha ezzel akár biztosítják, hogy filmeket is legálisan lehet nézni RUclips-on keresztül, akkor jöjjön csak jöjjön!
A legjobban elgondolkodtató rész számomra az volt, amikor a RUclips részéről is inntől jogos lehetne az igény a Jogosult felé, hogy oké oké itt a több zsé, de nézzük már meg hol lennél te kisapám ha mi nem lennénk ingyenesek? Hallgatna e téged valaki, nézné e a szarodat vagy elmenne e a koncertedre?? Konkrétan egy indulási kiugrási platform minden egyszerű ember számára. Kb olyan, mintha a z X faktor folyamatosan futna és ingyen béna zsűri nélkül. Szóval azt gondolom egy olyan adok kapok van jelenleg amit a választásig elhuznak, majd előbb utóbb kisebb kockázatű változtatások bevezetése után levesznek a platformról mert mégiscsak a választók 90%-át érintik, a politikus meg csak egyetlen dolgot szeret jobban a pénznél az a hatalom ami itt könnyen csorbát szenvedhet. Érdekes kérdés. Fogunk még vele taálkozni szerintem.
Vihar a biliben. Max ezentúl nem raksz jogdíjas zenét a videóidba (amúgy is minek). Aki meg spotify helyett használja, az kapjon egy paywall-t, oszt' jónapot. A google-t meg nem kell sajnálni a bevételei 55%-áért, a youtube-n nem csak a hírdetésekről szól, hanem a még alaposabb felhasználói profilok építéséről, ez így is vastagon megéri nekik. Munkájuk nincs sok vele, tartalmat a felhasználók gyártják, az erőforrásigényt meg vígan kiszolgálja a tucatnyi más szolgáltatásuk miatt is irdatlan infrastrukturájuk.
Ez az egész egy vicc. Nem akarok túlságosan cinikus lenni, mert egy rendkívül profi és összeszedett bemutatót kaptunk Csabától a témával kapcsolatban, amit kár lenne elbagatellizálni, de felháborító maga a kezdeményezés. Értem, hogy régi a szabályozás és jogos, hogy frissíteni kell, mert változnak az idők.
Ellenben, én nem látok éhező pop-zenészeket az aluljárókban és amikor legutóbb néztem, még a Disney sem fordult hitelért az Európai Központi Bankhoz anyagi problémákra hivatkozva... Megint a mohó, pénzéhes nagyvállalatok miatt fog szívni az átlagfelhasználó. Ha valaki, én aztán nem vagyok anti-kapitalista, viszont ez több a soknál!
Van egy viszonylag úgy-ahogy működő automatikus szűrőrendszer a platformon már, ami pontosan a szerzői jogok miatt megvédi a gamer, a vlogger és a zenész tartalmát is azonos keretek között, amennyiben ő ezt szeretné. Nem tökéletes, lehet csiszolni, de olyan nincs, hogy én ellopom egy muzsikus tartalmát és ő nem lesz érte kompenzálva, ha megtette a szükséges lépéseket. Aki partneri státuszba kerül a Google-el, az megkapja ezt a védelmet. Egyedül a kicsi, feltörekvő, pályakezdő tartalomgyártók verhetnék ki a balhét, ők vannak leginkább kitéve efféle jogsértéseknek, de szó sincs arról, hogy itt bárki őket akarná segíteni...
Ez a 13-as cikkely semmi másról nem szól, mint hogy a mágnások több lóvét akarnak kisajtolni innen, mert nem elég nekik, hogy úgy vannak kezelve, mint bárki más, aki feltöltő. Nevetséges.
Ostoba, egyszerű, és amint említettem, kicsit cinikus a megoldásom: akinek nem tetszik ez a rendszer, ne töltse fel ide az előzetesét, a zenéjét, a vlogját, bármilyét. Tegye fel fizetős oldalra, vagy a videóban említett, "megfelelően" kompenzáló szolgáltatókhoz, és akkor ott fogják fogyasztani az emberek. Más szórakozását viszont ne tegyük tönkre azzal, hogy a saját zsebünket tömködjük.
Köszönöm, ha elolvastál! :)
#SaveYourInternet
Egyetértek nessaj
Egyetértek, szerintem az, h “változnak az idők”, annyit jelent, h a RUclips akkorára nőtt, h az alkotók több pénzt akarnak látni belőle. Ez csak a pénzről szól.
Teljesen egyetértek! A kerdésem az lenne, hogy ha ez megvalósul, akkor pl. egy amerikai vagy brit proxi szerverrel ez megkerülhető lenne? Mert akkor el fognak terjedni az ilyenfajta trükkök.
Császárpingvin ! Sajnos pénzéhes világot élünk, és persze a szabályok majdnem 20 év alatt is változtak.. Szerzői jogok kényes téma.. Meg ott van a sok IRL Vlog ha levideózol egy boltot amit a tulajdonos nem szeretne, akkor mi van ? Nehéz ügy..
jajah...+ valoszinuleg pl. a spotify es deezer tamogatok nagyresze is a youtube-on talalja meg oket...nem hiszem,hogy pl. a deezer app-on belul sokat keresgelnenek...a youtube trending generalja az igazi komoly forgalmakat...
a youtube altal generalt hatalmas hirnev altal meg rengeteg koncertjuk van...abban van a legtobb penz....
Wow ez tulajdonképpen egy összeszedett rövid dokumentumfilm volt. Grat az elkészítéséhez, nagyon informatív lett!
Az éhezést és munkanélküliséget akarnák ilyen lelkesen megoldani...
Munkanélkülilség ? XD Európaszinten rendkivül magas munkaerőhiány van, elvagy tévedve :)
@@akossolar5601 Ne haragudj, de te valószínű, hogy sötétben élsz.
@@TheRZ87 A falamon lévő közgazdasági egyetemi diploma másrol árulkodik. Mindenesetre igazat adok neked ha ezzel befejezzük az értelmetlen társalgást. Vagy esetleg érvelj, bár elhiszem nehéz lehet használni is az agyad a vegetatív funkciókon kívül.
@@akossolar5601 Teljesen igazad van, a németek azért fogadják be a bevándorlókat, mert milliós munkaerő hiányuk van, nem azért mert ők maguk nem tudják megerőszakolni a nőiket.
@@ervinforever9953 ez jó :) erre van a viagra nem ? XD
Gratulalok Csaba ezzel a videoval szintet leptel! Nem csak magadhoz kepest hanem a tobbi csatornahoz kepest is. Es itt nem kifejezetten a temara gondolok hanem a befektetet hattermunka es a stb :)
Kis kiragadott szösszenet: Az ARTISJUS szervezet az a szervezet amely magyarországon elérte hogy minden adathordozó után jogdíjat kell fizetni, (tehát minden megvásárolt CD amire akár zenét, akár a saját családi képeidet vagy saját magad által írt dokumentumot írod rá, minden memória kártya akár kocsiban használod akár fényképező gépben). Hiába a saját szellemi terméked előállítására, biztonsági mentésére alkalmazod fizetsz nekik. Ez a szervezet bármit akar elérni én ellenzem! Nem azért mert nem jogos az ügy amit képviselnek, hanem azért ahogy teszik.
Aki életében egyetlen filmet letöltött, az több pénzt lopott mint amennyit adattárolók árába beépített díjra elkölt.
...és ha szoftverfejlesztő cégként igazoltan kéred vissza a saját mentéseid fizikai eszközeinek jogdíját, akkor kinevet.
@@richardlaffer7138 Na most akkor nagyon gyorsan elkezdek rengeteg filmet letölteni, mert amennyi adathordozót életemben vettem (és nem, nem illegális tartalmat tároltam rajta) azt nagyon sokáig tart lemozizni. ;)
@@richardlaffer7138 2005-ben egy 130 ft-ba kerülő CD-n volt 20ft nagyságrendű jogdíj. Csak családi képekre (biztonsági mentés rokonoknak ajándék stb) vettem 500lemezt, az kb 10000ft jogdíj. Egy mozijegy 1200-1500ft közt van. Hogy is van az egy letöltött film és adattárolók viszonya? (én sem helyeslem a filmek zenék letöltését, és sokat megveszek DVD-n is, de az Artisjus-nak fizetett jogdíj sok esetben teljesen alaptalan), és még egy apróság wikipédiáról:
"Az Artisjus díjai miatt Magyarország területén az üres adathordozók árai sokkal magasabbak a szomszéd országokéhoz képest, emiatt Alkotmánybírósági panaszt nyújtottak be magánszemélyek. Az Artisjus álláspontja erről : "ez a díj lehetővé teszi, hogy a vásárlók magáncélra szabadon készíthessenek művekről másolatokat. Vagy, ha úgy tetszik, a magánmásolási díj „legalizálja” a magáncélú másolatokat. "
@@richardlaffer7138 megfelelő rejtett marketing, és a lekalózkodott film is több profitot termel, mint amit aki lekalózkodja el tud képzelni.
Gratulálok Csabi!Nagyon jó és tartalmas videó lett!Köszönjük!
Durván van véleményem, csak legyen erőm leírni.
1. Ez a 13-as cikkely főleg és elsősorban a zeneipar lobbija. Azé, aki eleve rettentően sok pénzt kaszál. És ez a pénz jószerivel a "jogvédőiknél" landol. Mondok példát. Mi üzemeltetünk egy nonprofit (tehát bevételt nem hozó) közösségi netes rádiót. Fizetek utána jogdíjat az EJI-MAHASZ-nak, és fizetek tagdíjat a Szabad rádiók szervezetének, na meg fizetnem kellene az Artisjusnak is, mindezt úgy, hogy kurva bonyolultan és meglehetősen drágán kell(ene) perc pontossággal vezetnem, mi szól épp a rádiónkban zene, és vállalnom azt is, hogy x százalék a magyar zene, hogy a szögetes és zenei arány mekkora, és a többi és a többi. Nem kevés pénz ez, ha azt veszed, hogy SEMMI bevételünk nincs hozzá, évente 130 ezer forint. Cserébe semmit se kapok. Azaz se promo felvételeket, se kedvezményes zenevásárlást, vagyis emellett még ha jogtiszta zenét akarok szerezni, megveszem a CD-t mondjuk, tehát ott is fizetek. Mindehhez jön, hogy a zenész ebből egy idióta visszaosztási rendszeren keresztül kap pénzt, töredékét a jogvédők bevételének. És ez csak egy pici rádió, úgymond kedvezményes jogdíjfizetéssel, ha mindezt úgy csinálod, hogy a működésedre sikerrel pályázol pénzre, az a bevétel meg fogja ezt a jogdíj összeget is emelni jócskán.
2. Beszélhetünk a filmes jogokról is, de sok értelme nincs, mert a youtube platform javát a zenék teszik ki, és a csatornák nagy része mind használ valami háttérzenét, míg mozifilmmel jóval kevesebben foglalkoznak. De nyilván egy filmkritikusi oldal se működik máshogy, nála sincs kedvezményes kontent a gyártótól. Tehát ő se kap semmit úgymond cserébe.
3. Vegyünk ehhez még valamit hozzá. Azt, hogy elvileg ha jogdíjról beszélünk, nem lenne szabad különbségnek lennie abban, hogy te zenész vagy, filmes vagy mondjuk fotós. És ez utóbbi az a terep, ahol nincs igazán semmiféle szabályozás vagy szűrés. Bárki leszedhet bárhonnan képet, újrahasznosíthatja, megoszthatja, nincs védelem. Ha fotós vagy, legfeljebb saját magad rohangálhatsz a jogaid után, ha van jó ügyvéded, próbálkozhatsz, de nem sok eredménye lesz. Ott van ugyan a Hungart, aki a fotós jogokat kezeli, de gyakorlatilag azt, hogy mennyiért ad egy képet, azt nem a szakmával egyeztetve mondja meg, hanem hasára ütött, és olyan összeget kér, ami gyakorlatban nonszensz, egy kép ára mondjuk 1-2 ezer forint, amiből valamennyit visszaoszt a tagjainak, ráadásul mivel ők az olcsóbbak, így te már utána hiába akadékoskodsz, hogy egy 10-20 ezres példányszámú könyv borítójáért mondjuk ne már, hogy neked összesen jusson 500 forint, senki se fog tőled venni jogot úgymond drágábbért, hanem a Hungarttól veszi.
4. A zenészek sírnak, mint a fürdős kurvák, nagyon sajnáljuk őket, mert megette a bevételüket a csúnya internet. De nem azon vannak, hogy új formákat találjanak ki, amiből élni lehet és a netes megjelenést mint egy merchandise fogják fel, vagy reklámként, amit ingyen kapnak, ha te mondjuk használod a muzsikájukat, hanem ragaszkodnak a kőkorszaki időkhöz, amikor megvetted a műsoros kazettát és az árával fizettél nekik. Emellett persze a java zenésznek van fellépése, egy sztár koncertje 30-100 ezer forintos jegyárak mellett futhat....
Szóval itt a valódi helyzet az, hogy nem a tartalomszolgáltató most a pocakos pénzeszsák, aki a véred szívja, hanem maga a zeneipar, és ott sem maguk a zenekarok, előadók, hanem a producerek, kiadók és a jogvédőik. Kurva nagy szervezeti hálót tartasz el, a rádiók jogdíjat fizetnek, a filmes felhasználásért csilliárdokat kaszálnak, a jogvédők, a kiadók, a cédégyártók, az üres adathordozói díjak a matricájukkal, minden szarból dől nekik a lé. Miközben valóban a RUclips az, aki sztárt csinál belőlük.
Én, ha a youtube helyében lennék, ha ez a 13-as cikk beüt, az első az lenne, hogy az összes zenész accountját törölném, az összes kiadóét is, és az összes hivatalos videoklipet is, és mindent, amiből eddig jócskán szereztek reklámbevételt maguk az érintettek. Lenne sírás-rívás, az biztos.
Az utolsó bekezdés nagyon találó ahogy az egész hozzászólás nagyon értékes. A RUclips helyében egy finomabb módszert alkalmaznék, csak azokét venném le, akik emiatt sírnak, de megkérdeznék előtte mindenkit. Tuti hogy senki se akarná hogy levegyék a youtube-ról, hisz akkor hátrányba kerülnek a Gangnam Style típusú előadókkal szemben, és ők lesznek a "rossz fejek". Szóval csak egy kis fenyegetés kell a RUclips részéről, és minden zenész bekussol, aki meg ragaszkodik azt meg törölni. Ennyi.
Arról nem is beszélve hogy a youtube-nak is vannak már alternatívái, igaz csíra állapotban pl Bitchute, de nem leválthatatlan a youtube sem. Engem újabban a reklámok zavarnak, nézek egy érdekes videót és bejön egy ultra primitív Wish reklám, hogy a karperecéből tölti ki a vodkát, a faszomba már beléjük, legyen az elején egy kötelező reklám, az rendben lenne, azt csók. A wish meg menjen már csődbe a picsába a kínai szar termékeikkel együtt.
@@Ezaz Tudnál bővebben fogalmazni mert nem értem.
Ez a reklám áradat engem is idegesít és pont emiatt nem hallgatok itt zenét. Az már viszont tényleg nonszensz,hogy néznék egy tök érdekes és informatív vagy akár csak szórakoztató videót mondjuk 15 perc terjedelemben és van benne 4-5 reklám plusz az elején. Ráadásul én úgy tudom,hogy nem is kapsz pénzt a videó előtti reklámért ha kinyomják,plusz minél régebbi a videód úgy évül el a reklám is és az utána járó összeg. Szóval mondjuk egy 5 éves videó előtti reklám igazából szart sem ér,egyedül a youtube kaszál belőle.
Bizony, hálásnak. Nem lopom a zenét, vagy cd-ről van, vagy megveszem a bandcamp oldalán, vagy itunes, szóval bocs, de már fizettem érte, nem keveset általában. Épp itt a baj a hazai szabályozással, az üres hordozó matrica díj a legjobb példa, hogy az az alap hozzá(d)állás, hogy lopsz. Ez kb olyan, mintha akkor is kellene a boltban fizetned, ha semmit se vettél, mert biztos elcsórtál egy csokit.
@ Szerintem egyébként ha egy zenész, aki mellékállásban az, az nyugodtan tiltakozhat a youtube-nál, hogy szedjék le a zenéjét, de nem teszi az ingyenreklám miatt. Nekem már szedték le videómat, mert aláfestő zenének használtam egy Amy Mcdonald számot. Szóval nem mi tudom a probléma. Akinek nem tetszik hogy youtube-on fent van a zenéje, leszedeti. Max nem lesz olyan népszerű és nem mennek el a konkertjére sem, tehát önmagát károsítja meg, ha olyan hülye valaki csinálja.
A Google, Facebook stb szolgáltatások bár ingyenesnek látszódnak de az adatainkkal mégis fizetünk érte. Nekem személy szerint ezzel nincs problémám, de ha a tartalmak eléréséért fizetnem kellene akkor azt gondolom már nem korrekt az adataim ilyen mértékű kezelése. Vagy-vagy.
monmartinov Abszolut nem kotelezo bemenni a reklamra blokkra. Nekem special az is egyhozzadot elmeny. De ha neked nem egyszeruen menj be kesobb.
@@monmartinov de ezt úgy is nézhetjük, hogy nem lesz reklám, de így a moziknak a reklámbevételeket a jegyárakból kell kigazdálkodniuk. Akkor egy diák jegy már nem 1500, hanem 3000 Ft-lenne. Megéri? Nekem nem. Ha nem akarom látni, inkább be sem ülök. Valamilyen szinten amúgy nekem is hozzátartozik a mozi feelinghez a reklámblokk is :)
@@binykea TV-ben nyomott robituszin reklám neked élmány????
Film előzetesek rendben vannak, de hagyjanak már békén a reklámokkal ha fizetek.
Régen ez úgy volt hogy a film kezdésekor kezdték a filmet, és az előzetesek az előtte volt. Így eldönthetted, de most már a filmkezdéskor a reklámot kezdik.
Laci Kéri, igen, nekem elmeny.
Hozzáadott élmény a reklámblokk,a csörgő csámcsogó csürhe (figyelitek az alliterációt?! :D ) meg az a bunkó is aki a csajának kidumálja a filmet már közben és az utolsó negyed órában már folyamat szájal és rendesen le kell basznod.....élmény csak negatív. Igazából én már alig használom a youtube appot épp a sok reklám miatt. Le is iratkoztam minden csatornáról ahol vannak reklámok a videó közben.
Egy dolgot tudok csak mondani, Csaba az utánajárásod és a videó összeállítása nagyon színvonalas volt, örülök az effajta tartalmaknak, amik igyekeznek ilyen részletességgel körbejárni egy témát, nem csak mások cikkeiből idéznek és adják el saját véleményként.
Köszönöm szépen ezt a videót Csaba! Nagyon informatív volt :) Alapvetőleg én is követem az Article 13 eseményeit, de jó volt hallani ennyi szakértő álláspontjait :)
ennyire Sok üzenettel rendelkező videót még nem láttam youtub-en! :D erős lett Köszi Csabi most már átlátom nagyjából
Ezzel 1 dolgot fognak elérni az EU-ban, hogy tökönszúrják az internetes kultúrát. Abszolút hátrányos helyzetbe hozzák a tartalom gyártókat a nem európai társaikkal szemben...
Egyébként ezek után a zenészek - alkotók szívják meg a legjobban, mert olyan szintű kalózkodás fog elindulni innentől kezdve, hogy sokkal nagyobb károkat fognak szenvedni, mint az eddigi rendszerben.
Ha nem tetszik, hogy a neten megosztott tartalmakat máshol is felhasználják, akkor tessék eltakarodni az online felületről.
Attól nem félek, hogy ez sokáig lesz érvényben, mert a fiatalok szétverik Európát, ha ilyen szintű cenzúrát tolnak az embereknek. Meg lehet nézni mi történt itthon, amikor internet adóval fenyegettek. Ez sokkal durvább lenne és nem csak 1 kis ország maroknyi emberére terjedne ki. :) Szóval égni fog pár hivatal, ha ez a cucc érvénybe lép.
internetes kultúra? biztos hogy ez a 2 szó összekapcsolható?
Egyáltalán nem értek egyet hiszen az,hogy fizetned kell egy tartalom lejátszásahoz,közel sem összevethető egy szabad jog megadóztatásával. Az HBO, Spoty, iTunes mind fizetősek és nem tört össze tőle sem a világ sem Európa. Teljesen normális,hogy fizetsz valamiért amit használni szeretnél. Ahogy a zenész és a producer úgy te sem akarsz ingyen dolgozni és valahol érthető , amíg a pénz azt szolgálja,hogy holnap eszel vagy sem.
Péter Csernák Itt nem fog ez a rendelet miatt egy hivatal sem égni. Az európaiak nem olyanok, hogy ilyen dolgok miatt törjenek-zuzzanak. Max csak sok helyen kiveri a biztosítékot.
@Ga Le a lényeg ugyanaz marad, fizess a zenéért ha hallgatni vagy használni szeretnéd !!! Azt,hogy ezt hogyan oldják meg, úgy is a jövő zenéje de nem normális,hogy ingyen használjuk más munkáját.
@Ga Le azért ez nem ennyire egyszerű,mert az egyik dolog,hogy nem a befektetett munka arányában, a másik meg,hogy a kis előadóknak meg egyáltalán nem csurrant. És itt jön a mókuskerék. Ha a kis előadónak nincs porfitja, akkor képtelen magasabb szintre lépni és többet kell foglalkoznia olyan menedzsmenti dolgokkal ami hátráltatja a jó minőségű content előállításában. Éppen ezért úgy helyes ha a felhasznált content után kapod a pénzt és nem a felhasznált content koré épített más jellegű tevékenységekért.
Kedves Csaba!
Imádtam ezt a részt (is)!
Nagyon tetszett, hogy több ember véleményét is meghallgathattuk, hiszen mindenki máshogy látja ezt a helyzetet...A kritikus gondolkodás elengedhetetlen egy ilyen témával kapcsolatosan...
Remélem még lesz sok ilyen rész, ahol több szakértő véleményét is meghallgathatjuk és így egy komplex képet kaphatunk az adott témáról!
Ebben a témában ugyan azt látom, mint ami tavaly történt a GDPR bevezetésével. Napi szinten dolgozok ebben a témában és napi szinten látható a téves koncepció, a kidolgozatlanság teljes hiánya, és a hiányzó magyarázatok. Mert mi történt? Az EU döntéshozó szervei (helyesen) felismerték, hogy napjainkban rengeteg személyes adat van közforgalomban és ebből rendkívül könnyen lehet (fogyasztói) profilokat felállítani. Erre a problémára alkotott egy olyan szigorú, hatalmas büntetésekkel teletüzdelt jogszabályt, ami az elvek pátoszos magaslatán maradva várja el tőled, hogy tartsd be. Bedobták a gyeplőt a lovak közé, de minden féle segítség nélkül. Egy éve könyörög a szakma, hogy adjanak ki magyarázó, általános elveket, mert ezek nélkül mindenki az ég világon adat tulajdonos és feldolgozó és nem tudni, hogyan kell megfelelni (még egy osztálytalálkozót szervező ember is lehet, aki a lefoglalt szállodának elküldi a név és cím listát...). Ugyan ezt látom itt is, amikor 13:35 - nél azt mondja, hogy ők csak a kereteket hozzák létre, majd kiterjedt tanulmányokra lesz szükség. De ennek semmi értelme, meg kell nézni először a tényeket, lehetőségeket és utána szabályozni. A 13 cikknél is ugyan az fog megismétlődni, mint a GDPR-nál, hogy senki sem fogja tudni, hogyan kell neki megfelelni...És ezekből a dolgokból sokan általános következtetéseket vonnak le, hogy az EU rossz, vízfejü szuperbürokrata és életidegen...
ez nekem olyan érzés mintha az internet vissza dobnánk a 1990-es évekbe amikor a weblapok 90-95% csak szöveg mert ez a szabály nem csak a youtubrol fog szólni hanem képek, animációk is bele tartoznak
Akkor vigyük ami menthető töltsünk le videókat xd
Nagyon korrekt, profi oknyomozó videó!
Helló!
Nagyon - nagyon összeszedet COOL videó volt!!! Most már "csak" 1 kérdésem lenne!!! Te (Szerintem!) min. 99,8% -ban ilyen TARTALMAT gyártasz ezt tudja aki régóta néz ha csak 1 - 1 videót néz meg tőled akkor is! A kérdés(!): Te mikor alszol??? További sok - sok sikert és a legjobbakat!!! Szia: Gabe 😊 👍 💯
Ha egy előadó nem tudja magát fent tartani a koncert/turné bevételekből, akkor nyugodtan hagyja abba amit csinál.
Hát sajnos megszavazták, mit tehetünk az hogy várunk és figyeljük mi történik.
Már régóta várom, hogy legyen nálunk is RED és végre megszabaduljak a sok reklámtól, ha így oldják meg akkor szeretettel várom. :D
Szuper videó! Részletes elemzés. Ha van a későbbiekben infó a témáról én nagyon kiváncsi lennék rá. Amúgy.
Kérdem én? Ha felhozták példának a tv-előfizetést..... Akkor ha jól tudom az internetre is előfizetek. Sőt egyes szolgáltatóknál elég rendesen. Akkor ez a fajta szabályozás esetleg az előfizetés költségeit is emelheti? Érdekes....
Nem értem mi a probléma. Zenészek SAJÁT maguk teszik fel youtube-ra az alkotásaikat, mert abból pénzt kapnak a reklámok után. Hiába nézem én ingyen, a reklám benen van, ő kap érte pénzt. akkor mi a gond?? HA én felhasználom a zenéjét, a youtube szinte azonnal reklamál, letilt. Akkor? youtube rendszere szerintem működik, felesleges ezen bármit is változtatni.
Az automata kérdésre meg egyszerű a válasz. Képes arra, hgy felismerje a jogvédett tartalmat, akkor szerintem arra is, hogy annak mennyi az ideje. Ha egy 10 perces videóban 1 perc a jogvédett tartalom, akkor lehet sejteni, hogy az vagy egy idézet, vagy paródia stb, felesleges tiltani.
Ha meg egy Radics Peti féle teljes paródiát nzünk, ott meg a hangot a képpel kell összehasonlítani. Bár ott is az idó is lényeges, ha egy 90 perces filmből 3 perc van használva, akkor azt is felesleges tiltani.
De ha meg átesünk a ló másik felére, akkor az előadónak nem lesz megtekintése, mert nem fizetnek rá elő az emberek, hanem visszatérünk a torrentezéshez, másrészt kevesebben fognak elmenni a koncertjére, mert kevesebben ismerik. Tehát nem CSAK és kizárólag közvetlen bevételekről beszélünk. Nem egy zenekar döntött ám úgy, hogy nem adják ki lemezen a produktumot, hanem tök ingyen a saját honlapjukra felteszik (vagy youtube), pont azért, hogy sok emberhez eljusson és ők majd elmennek koncertre és ott fizetnek.
Remélem Fizetős lesz, (nen hinném,h 5-eurónál több lenne) és jóval kevesebb troll, copy, kalózkodó (Copyrightos) felhasználó lenne. Csak a szabályokat állítsák vissza, gyengébbre és minden jó lesz!
Én a matekban hiszek. Munkámból kifolyólag azzal a termékkel foglalkozom, amit egyáltalán nem említ a videó. Az alapoknál kezdve. A videók nagy része tele van reklámmal, rendben...ebből él a platform és ez teljesen érthető is. Igaz néha zavaróan sok van belőle, de nem vagyok jártas a RUclips rendszer háttérműködésével kapcsolatban. Viszont! Ahogy minden online közösség, ez a platform is rengeteg mennyiségű adatot termel ki, amiket (wait for it) legálisan meg tudsz vásárolni az üzemeltetőtől. Szeretném ezt egy Magyarországra vonatkoztatott számadattal kifejezni. Üzleti hírszerzéssel foglalkozom. Egy megbízás cég vagy magánszemély adatainak megszerzésére itthon olyan 150-220K nettó forintot hajt a konyhára, ennyiért már gyakorlatilag mindent kiderítenek egy emberről. Milyen online oldalakat használ, leprofilozva az érdeklődési körét, honnan jelentkezik be, kié az előfizetés, hányan élnek azon a helyen, mivel foglalkoznak, mi az adószámuk, mi a TB számuk, hol dolgoznak, mennyi volt az előző éves bevétele. S mi szerepe van a Google-nek és adott esetben a Facebook-nak ebben? Egyetlen e-mail a velük szerződött partnertől elég, hogy kiadjanak látogatott oldalakat, megnézett posztok listáját, kommenteket, posztokat, lájkolt videókat és képeket, e-mail címet és IP címet. S ezeket az adatokat tömegesen adják el legfőképpen reklám célra. A másik szakmám adatvédelmi tisztviselő. Figyelj! Info törvény(2011.évi CXII.tv.) ide-vagy oda, az adatokkal való visszaélés nem vonatkozik az üzleti célból megszerzett, begyűjtött és adatbázisban tartott adatokra, ha a személyes adatok megadásához az adat tulajdonosa hozzájárul. Mindenki használ internetes portálokat, oldalakat, ahova be kell jelentkezni. Már hozzá is járultál, ergo pénzt tettél a zsebükbe önszántadból. Hiszen ezután jönnek a cégek célzott hirdetései, spamek a regisztrált e-mail címedre. Egy élő adatbázis(mondjuk egy biztosító ügyfélkörének nevei, címei és elérhetőségei) mai viszonylatban több tíz millió forintba kerül egyszeri alkalomra, de évenkénti frissítését is milliókban mérik. Nem gondolnám, hogy ezekután bármely ilyen platform előfizetéses díjjal próbálkozna. Annyian lennének, akik elhagynák, hogy egy idő után maradna egy szűk réteg és a csökkenő adatmennyiség miatt már ezeket az összegeket nem tudná bezsebelni az üzemeltető.
Kedjük el letölteni a RUclips-ot! :)))
Nekem ezzel így hirtelen két bajom van: 1. Magát demokratikus értékek mellett kiálló intézmények (Európai Parlament & Tanács) ezekkel a rendeletekkel a technológia cenzúra létjogosultságát erősíteni meg, ami hosszú távon elég komoly következményei lennének.
2. Valahol 13:45 elhangzó állítás, hogy majd elfogadás után majd tagállamok meghozzák a szükséges részletszabályokat, hát erősen kétséges. A GDPR kapcsán is lehet látni, hogy a tagállami részlet-szabályozás vagy nincs, vagy csak azokat intézményekre van kidolgozva (általában állami), amelyekre feltétlenül muszáj valamit mondani. A többiek (tartalom-gyártók, szolgáltatók) meg majd sötétben tapogatózhatnak és/vagy súlyos pénzeket fizetnek azoknak a tanácsadóknak, akik általában a rendelet kidolgozásában vettek részt.
Egy EU irányelv a tagállamokat a részletszabályok kidolgozására és elfogadására kötelezi. Ez nem opció, hanem tagállami kötelezettség, határidõvel.
Ha ezt be szeretnék vezetni ammi látszik hogy elöbb vagy utobb be fog következni akkor csak annyi a dolog hogy amreikai vpn-t kell használni ;)
olvasási idő 3-4 perc, én szóltam!
vélemény? hát nem fog tetszeni, de majd aki kötekedni jár ide az legalább hülyézhet :D
Internet "kezdete", az az időszak amikor már egyes háztartásokban megjelent és ha azt mondtad netezel mindenki annyit mondott, mi az vagy minek az, de mára már senki nem tud meglenni nélküle:
volt egy napster nevű cucc, arról szerezte be mindenki a zenét, megszünt jogi dolgok miatt
Napster után: elindult vagy legalábbis népszerűbb lett a DC mert ott nem onnan még mindig be tudtál szerezni zenét, filmet (persze tök legálisan ;-) na jó nem, az is illegális volt (egyértelműen)
Aztán a DC után jöttek a torrentoldalak, azokkal is mennyi botrány volt de nagyot csak a nagyok szívtak, érezni a hasonlóságot? Piratebay és egy két ismertebb, nyitott oldal bezárt, sőt jól rá is ba.sztak. De a "kisebbek" és meghívósok a mai napig vidáman élnek, volt 1-2 balhé de az utóbbi években már nem foglalkoznak velük, lásd az aszfaltozós oldalt ami mondjuk épp hanyatlik, vagy a magos oldalt amit még Balázsék is élő adásban megneveznek, hogy onnan leszedhető xy tartalom :) ami azért vicces kicsit.
Na ezeken túljutunk meg a sokkon, hogy a zenészek meg a filmgyártók úristen milyen szegények és nem tellik nekik 100 ezer dolcsis vacsorára csak 80 ezresre, meg nem tud napina 1 csillió pénzt elkölteni csak pár milliárdot, hú de sajnálom is őket, mennyire nélkülözniük kell. Na szóval ezen túljutunk, elértünk oda, hogy online filmnézős oldalak. Azok sem legálisak, de ott mi történik? 1-2 -t bezáratnak a többi meg aki okosba nyomja, azok évek óta és még évekig elvannak, a címüket lecserélik pár havonta, itt direkt nem írok példát de külföldi oldalakra gondolok ahol gyorsan és stabil sávval is lehet filmet nézni, persze nincs magyar nyelv vagy felirat de szerintem ma már aki bármit akar annak tanulnia/tudnia kell angolul.
Gratulálok ha eddig bárki elolvasta, mi a konklúzió? Mit vesz észre egy átlag lúzer azaz júzer? Az idő múlásával még könyebb lett bármihez hozzájutni mert mostanra már letölteni sem kell. Rosszabb lett? Nem, csak más. Azt a lúzert aki amúgy sem menne ilyen-olyan okok miatt moziba érdekli h "lopja" a tartalmat? Nem. A fejlődés mindig utat tör magának, akárhogyan szabályozzák (kivéve az ÜBER). Persze rossz lesz ha megszűnik 1-2 csatorna vagy oldal, de majd jön másik. Azoknak rosszabb akik ebből akarnak megélni, amit én nem ítélek el, de azt is naívság (volt) gondolni, hogy az aranytojást tojó tyúk örök életű. Majd nekik is jön más platform, a youtube meg lehúzza a redőnyt ahogy annó a napster tette. Mondták már ugye, hogy a történelem ismétli magát? Szerencsére nem csak a rosszat hanem a jót is.
Az ÜBER is tovább él, létezik. Csak zárt csoportokon lehet rendelni viberen :)
Hozzászólva ahhoz a részhez, hogy a gyártóknak (zenészek, filmrendezők) kevesebb a pénzük, és hogy nem kell őket sajnálni. Szerintem ha letöltök egy filmet vagy zenét, akkor az egyenlő azzal, mintha Kovács Pistike kamrájába belopóznék és minden kész kolbászt ellopnék, amit ő a saját keze kemény munkájával töltött meg. Ugyanez a helyzet a gyártókkal, mert ezzel meglopják őket. Én se nagyon örülnék, hogyha kiadnék egy zenei albumot és körülbelül 1000 CD-t adnék el, mert a maradék százezret letöltötték valamelyik Torrentoldalról.
Ezzel nem azt mondom, hogy én soha az életben nem töltöttem le filmet vagy zenét, de egy ideje mindent igyekszek megvenni, mert nem tartom fairnek azt, hogy a másik munkája gyümölcsét egy kattintással, semmi pénzzel hozzájárulva töltöm le az ncore-ról vagy piratebayről.
A hozzászólásod minden másik részével teljes mértékben egyetértek, ezzel csak kicsi pluszt szerettem volna belevinni a mondandódba. :)
@whiteboy42 szerintem eléggé félreérteted ezt a 13-as cikkelyt... Nem arról van szó, hogy a fogyasztó (a RUclips-on a néző) illegálisan tenné, amit tesz, hanem arról, hogy a feltöltött tartalomért szükséges esetben nem a feltöltőt vonják felelősségre, hanem a RUclips-ot.
Ez az idiotizmus benne, meg a kivitelezhetetlen mivolta, ezért lesz az, hogy ha ezt így bevezetik, akkor az EU-ban MINDEN platformot bezárnak! Nem csak a RUclips, hanem Facebook, Instagram, az összes blog-szolgáltató, Vimeo, indavideo, Videa stb. is mind bezár az EU-ban, mert egyszerűen nonszensz, hogy a platform legyen a felelős a helyett, aki illegális tartalmat tölt fel. És akkor eljő a szép új világ, ahol az EU-ban lesz 1-2 tartalomszolgáltató, és csak azokat lehet majd fogyasztani a népeknek, slussz-passz, ami röviden szólva brutális diktatúra. DE mindezt hosszasan leírtam itt -> ruclips.net/video/kHlxzLuGZvs/видео.html&lc=Ugy_E02srpjuCZy_ySh4AaABAg
@@x3dgime én nem értettem félre te viszont igen. Vagy csak nem olvastad el a végéig amit írtam, vagy nem volt egyértelmű a hasonlatok és az utalások kapcsolódása a jelen témához.
@@m.sandor5556 Szerintem pont nem olyan, mintha Pistikét meglopnád, mert oké nekem utána nem tudja eladni a kolbászt, de másnak igen, mert nem "lopás" hanem másolás. De persze ez csak szemantika. Viszont úgy általánosságban azt gondolom, hogy amíg a tartalom gyártók nem tartanak lépést a korral addig meg is érdemlik. Jelenleg 4 különböző streaming szolgáltatónak fizetek, hogy tartalmat tudjak fogyasztani, és még mindig vannak olyan tartalmak amik "a te országodban nem elérhető". Ameddig ilyen hülye törvényekért lobbiznak és így kezelik a felhasználókat addig szerintem csak magukra vethetnek. A "kőkorszaki" megoldásaikat a többség nem fogja választani, amíg vannak sokkal egyszerűbb megoldások, amik ráadásul még ingyenesek is... (boltban vedd meg a dvd-t vs. torrenten egy katt a 4k verzió)
Ami meg a utube-on megy, meg amit ezzel a 13-assal akarnak még erőssebbé tenni, az meg egyenesen vérlázító. Amit pl. Csaba is mondott a videóban, hogy azért mert használt egy zenét, ezért az ő bevétele a zene gyártónál landolt... Az hogy fair? Nem azt csinálta, hogy fogta a zenét feltöltötte egy fekete képpel és várta a nagy lóvét, hanem baromi sok melót beletéve egyedi tartalmat gyártott, ami után amúgy is légyszarnyi pénzt kap, és még azt a keveset is elvették, mert volt pofája háttérzenét használni. Szóval csak azt mondom, hogy ha ebben a témakörben Pistike ilyen kis tetű akkor meg is érdemli. :D (Valahogy a korrektség irányába kéne mozdulni, a felhasználók irányába, és a többi tartalom gyártó irányába, és akkor sokat javulna a dolog, amíg ez nem történik meg addig lesznek "illegális" megoldások amiket használni fognak az emberek.)
Végre egy epizód, amitől nem lettem éhes :D
Amúgy nem értem az elő adókat, meg a cégeket. Én ha megnézek egy előzetest azalapján megyek el egy filmre, ha tetszik egy zene akkor rakom lejátszási listába Spotify-n vagy ha lehetőség van rá megyek el egy koncertre. A youtubot a sok előadó jobb lenne ha nem meggazdagodásra használná hanem arra amire való, némi pénz kereset reklám és terjesztés. Teszem hozzá van mikor egy előzetesben egy youtuber videójában hallott zenét rakok lejátszási listába Spotifyn.
Már sok-sok helyen is szintén téma sőt lehet hogy a külföldi videósoknál is biztos téma ez a 13-as parancs, itt a szerzői jogoknál nem csak a filmek vagy zenék lennének egyik nagy áldozatai, hanem a gaming tartalmak is mehetnének a kukába, mert azokat is hiába vesszük elég drága pénzért, ha nem kérsz rá mindig engedélyt hogy live-ozni szeretnék ebből a játékból és szeretnék kérni engedélyt rá.
Jó nekem is esett néha olyan hogy egy két jó dalt raktam játéknál háttérzenének amit tudok jól hogy a zene miatt belekötnek.
De amiről tényleg beszélnek hogy amit elsőre terveztek meg szabályt elfogadni az inkább nem hogy cenzúra lesz, hanem az internetnek a végét jelenthetné a cuccos. Mert már akár egy autólogó márka is beleköthet a videódba hogy jogszerűtlenül használjuk azt.
Tehát valami olyan megoldást kellene az EU-nak is megtalálnia amivel nem teszik tönkre a netet! Mert sok millió embert veszítene ezzel a youtube is.
#saveyourinternet
Most az a kérdés , hogy ha fizetős lesz a youtube, akkor kapunk e valami pluszt, vagy csak törleszteni fogjuk a sok év ingyenességet.Mert akkor is gáz lesz ha továbbra is orrba - szájba jönnek a reklámok, viszont akkor is gáz ha reklámmentesek lesznek a tartalmak( a reklámok jelentik a legjelentősebb bevételt, ezért vérzett el a youtube premium előfizetés, mivel az előfizetés nem fedezte a reklámmentességet: no sponsor, no money)
Sokan ebben a mohóságot látják, én pedig a kényszert. A gazdaságunk alapja a növekedés, vagyis minden évben egyre többet termelni. Ez egy exponenciális változást eredményez, de az ember nem tud exponenciálisan minden évben többet dolgozni. A gazdaság(i társaságok) növekedésének fenntartásához (és a részvényesek bizalmának megtartásához) valahogy mégis növekedést kell produkálni. Mivel nagyon sokan vagyunk már így is a bolygón és a nyugati országokban a munkaerő így is fogyóban van ezért a cégek csak úgy tudják a megfelelő számokat hozni ha ilyen lépéseket tesznek. Ezzel persze egymástól (is) veszik el a levegőt, de ez nem szól másról, csak a víz felett maradásról.
Az igaz hogy fizetünk a kábel tévé-ért de az internetér is fizetünk.
Nem örülnék neki ha fizetős lenne a youtube mert ez se a kisebb content gyártóknak se és a nézőknek se jó.
Például a rádió hallgatásáért egy centet sem fizetek és az is egy RÉGI módszer a zene fogyasztásra. Tehát nem mondja semmilyen szakértő hogy márpedig a többi kontentért is fizetek akkor ezért is. Én pl azért nem használok spotify-t mert fizetős és szerintem annyi zenét nem hallgatok hogy NEKEM megérje 5 eurót fizetni úgy hogy lehet nem is akarok zenét hallgatni az adott hónapban de az is lehet hogy igen.
Én tökre eltudnám fogadni, ha egy olyan rendszert csinálnának, amiben feltöltőként fizetek mondjuk 1 dollárt videónként, cserébe olyan zenét tehetnék a videó alá, amit akarok. Ha azt nézzük, hogy mennyiért adnak egy darab zeneszámot a különböző online kiadók, akkor ez egy teljesen reális ár lenne, főleg, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a videó alatti zene valamennyire reklám a kiadónak, illetve a szerzőnek.
A végszavazás Március 12 és 25.között, továbbra is működik a link: www.change.org/p/european-parliament-stop-the-censorship-machinery-save-the-internet
Illetve készítettek egy oldalt ahol a Politikusokkal felvehetitek a kapcsolatot, hogy ne szavazzanak a cikk ellen: pledge2019.eu/en?fbclid=IwAR2xjk_dYbfWhimNpv7K9oiW6d3QtZ1py6yxGvwIpDz7Ma4Q-zMaLTXciRo
ruclips.net/video/kIwp25OGFHQ/видео.html
az évek elmulásávan kéne frisiteni mindig de nem szeretnék fizteni a jutobért mert zenét vagy videot vagy filmat kersek rajta stb
En RUclips fuggo vagyok. Mindent itt nezek. Dokumentumfilmek, tudomanyos temak, kozgaz, sport, penzugy, tozsde. Remelem ingyenes marad! :D
Engem aza kérdés is szokott foglalkoztatni, amire még nem siekrült sehol választ találjak, hogy ez amcsiban hogy működik?
Mert elég sok több száz ezres - milliós nagyságú amerikai csatornát látok, ahol közel minden videóban van valamiylen alapvetően jogsértő zene. Bár talán egy csatornán belül többnyire ugyan abból a műfajból ellhangzó számok. Van esetleg olyan lehetőségük, hogy a partnercégen keresztül fizetnek valami zenei jogvédő alapnak (mintha spotify előfizetést vennének, csak mondjuk az átlagos nézőszámukkal arányosan drágább áron) és akkor használhatnak fel úgy zenéket?
Meg az okés, hogy ha valaki feltölt egy videót amiben csak egy szám megy, vagy lényegében újra feltölt egy zenét akkor azt tiltsák le, vagy semmiképp ne lehessen belőle bevétele. De amikor egy 15-20 perces vlogban egy 30 másodperces edit alá van vágva egy zene, akkor az lényegében csak reklám az adott zeneszerzőnek és az adott számnak. Nemegyszer látni, hogy kommentekben azért vannak megőrülve az emberek, hogy uh dejó zene van 1:30-nál, mi annak a címe. És utána rákeres a zeneszámra és megy és az előadó hivatalos csatornáján hallgatja tovább...
Kíváncsi lennék, hogy az ilyesmiket nem is veszik figyelembe?
Erről egy idézet jut eszembe, amit haverom mondott a minap "nem a zsömle kicsi a pofátok nagy" :D
Ez volt az a NAGY adás?
Nem tudtam meg sajnos semmi újat pedig reméltem hogy ma okosabb leszek, eddig annyit éreztem ebből az egészből (13.cikkely) twitch streamerként, hogy két emailt is kaptam a platform fenntartóitól azért, hogy mindenki lobbizzon ez ellen mert mennyire káros lenne mind a tartalomgyártókra mind a végfelhasználókra nézve.
Hasznos videó, valóban ez a 13-as cikkely inkább a zeneiparnak főleg az aggálya, Spotify-on se járnak túl jól a kiadók és a zenészek se. A régi aranykort meg lehetetlen már visszahozniuk
6:55 nél hangzik el a tuti... Jeff Goldblum nagyon jól beszel magyarul :D
De az előadok nem gondolnak arra, hogy ha mások felhasználják a műveiket az számukra reklám úgy youtube mint más oldalakon?
Akkor én most József Attila nevének védjegyét, vagy a saját intellektusomat próbálom reklámozni egy versének, talán a témához illő, átiratának részletével?
..Ami összeköt, az az okos gép.
Számító lesz talán
ha öntudata burjánzásában
új célokat talál,
és a célok eléréséhez
eltöpreng önmagán?
Melyik fejlett identitás
hajtja fejét önként
bilincsekbe vert szolgasorba?
Hiszen már megtörtént,
hogy társadalmak dőltek sorra,
rabjaik döntötték.
Ha agyam 3Ds térképét
művi szerves anyagból
kinyomtatja majd egy fejlettebb gép,
tudok-e magamról,
vagy kell valami
esendőn halandó
amiből megismételhetetlen
létezésem ívét
újra programozhatják robotok,
és életem ízén
is elgondolkodnak a programok?
Ebben inkább nem hinnék.
..
Ha fizetös lesz akor fogok egy 100 terás vinyot és teleteszem youtube videokal !😅
Értem azt az érvrendszert, amit a kedves kommentelők, köztük @Nessaj is felvetett, de a probléma lényege nem az, hogy egy kiadó, egy filmgyár vagy ha úgy tetszik, egy pénzeszsákon pezsgőt iszogató burzsuj megkapja-e a pénzért, vagy sem. A probléma abban áll, hogy az emberek döntő többsége (és ez csak egyetlen példa) ma a Google által üzemeltetett RUclips-on hallgat zenét, mert fizetni érte nem hajlandó (vagy nem tud, de jobbára inkább nem hajlandó). Ezeknek az embereknek a Google/RUclips reklámokat mutat. A reklámok ellenértéke az EU egyetlen tagországának (a Facebook esetében ez például az írek hazája) költségvetésébe kerül bele. Nem fizetnek külön Magyarországnak, Olaszországnak, Portugáliának vagy Máltának. Ahogyan a Facebook, az Amazon, az Apple és a többi óriáscég, valójában hatalmas mókavonatot tologatnak maguk előtt, a hatalmuk és a pénzük nagy része ugyanis abból keletkezett, hogy a virtuális valóság mögötti fizikális szerverek, munkatársak és irodák rejtve maradnak. Megfoghatatlanok a jog számára. Iszonyatos mennyiségű pénzt keresnek azon, hogy nem lehet rajtuk országonként behajtani a behajtani valót, mára pedig nagyobb hatalmuk lett, mint az országok döntő többségének. Szóval, ennek a problémának csak egyetlen példája a jogdíj, valójában itt adóelkerülésről is szó van. Elképesztő hatalmuk lett, ami lehetővé tette azt is, hogy amennyiben nem akarnak fizetni a román dalszerzőnek vagy a lengyel filmesnek a megtekintések után, akkor ne fizessenek. És te, mint román dalszerző vagy lengyel filmes, nem tudsz ellene tenni semmit. Csak akkor jutsz valamire, ha belépsz egy nagy amerikai major kiadó bulijába, aki leveszi rólad a levenni való részesedését, ezért cserébe az USA-ban bejegyezve kibulizza neked a rád eső aprót. Például, ha a csatornád neve mellé odakerül, hogy VEVO. De te, itt az EU-ban, nem jutsz semmire. És egészen véletlenül, az összes az EU-ban domináns cég amerikai. Tehát itt egy EU/USA kulturális-gazdasági csata zajlik valójában.
Ennek simán lehet az a következménye, hogy mindent letilt majd a Google/Facebook páros, aztán lehet haragudni, hogy milyen szemetek az EU politikusai, amiért tönkretették ezt a szellemi-kulturális világítótornyot. Pedig túl sok választásuk valójában nincs.
Az automatizált szűrés problémái az Európában is legnagyobb videós platformon így is elég komoly problémát jelentenek és jelenthetnek a későbbiekben, függetlenül attól, hogy a kommented számos aspektusa tök fontos.
Nessali barátom egyet értek. Csaba vannak platformok a youtube-n kívül is, s nem véletlenül nézem ott, pl Nessajt is vagy a WR-t, de ne aggódj (bocs pingvincsászár, a 2. helyért) Te vagy a kedvencem Csabi. Úgy érzem, meg fogod te ezt oldani, s Te is kettő vagy több platformon fogsz elérhető lenni. Éppen milyen szabályzás van. Túlélés :)
A szabályozás mindegyik platformra nézve egységesen kötelező lesz. Nem lesz hova váltani.
Értem. Akkor marad a támogatás tőlünk Néked. Nekem megéri :) A robot meg majd fejlődik, bízunk benne, s a jogalkotók is rá jönnek mi kell a fogyasztóknak.
Erőltessék akkor a content ID-t és annak az alkalmazását, és akkor mindenki eldönti részt akar-e venni abban, hogy egy virágzó és sokszínű kultúra alakuljon/fejlődjön vagy csak a zöldhasút számolgatja. Mellesleg aki minőségi tartalmat gyárt az nem az adott zeneszerző 15 másodperces bevágásától keresi majd "halálra" magát.
Az előfizetés alapú szolgáltatások is tele vannak buktatóval mivel ha az ember a végén ki akarja elégíteni kiváncsiságát akkor csak valahogy több előfizetés kell fenn tartania (nem feltétlenül zeneipar)
Artisjus meg persze támogat minden ilyet mert akkor az "egyesület" jobban hízik.
Csak én gondolom úgy, hogy az egyik szakértő Jeff Goldblum? :DD
xDDD épp kommentelni akartam de látom megelőztél
én már jó ideje előfizetője vagyok a Spotifynak, havi 5 euró (~1600 ft) ez az összeg szerintem nem vészes. Ha esetleg hasonló lenne majd a RUclips-al kapcsolatban is, akkor még úgy is bőven megérné, mivel több 10 órányi tartalmat nézek havonta. Tv előfizetésem nincs.
Ezt nem akarom.
Nevetséges a Spotify és a Deezer szolgáltatásait a RUclips-hoz hasonlítani, még akkor is, ha itt most csak a zenékről beszélünk.
Az lehetséges, hogy az előbbiek közvetlenül több pénzt hoznak a szerzőknek, na de közvetve? Megnézném például, hogy egy Spotify vagy egy Deezer tartalomba hogyan tesznek termékmegjelenítést anélkül, hogy átírnák a dal szövegét...
Márpedig ez súlyos dollármilliókat hozhat a szerzőnek egy-egy klip esetében. Akkor miért is van ez a probléma?
Hát azért, mert a termékmegjelenítésből származó bevétel általában szerzőé és nem a kiadóé. Ez pedig nyílván nem tetszik a kiadóknak, szóval ez megint nem szól másról, mint a dollármilliókat már így is bezsebelő kiadók, még több bevételt szeretnének a szerzők érdekeire hivatkozva. Persze ők csak az extra bevétel töredékét fogják megkapni, arról nem is beszélve, hogy a RUclips nélkül már a kiadók is nagyon nehezen tudnák felépíteni egy új "tehetség" karrierjét.
Külön tetszett, hogy az Artisjus is meg lett szólaltatva. Ők az a tipikus szervezet, akik zászlójukra tűzik a szerzői jogok védelmét, de valójában nem csinálnak mást, mint kilobbizott "különadókkal" még több bevételt szereznek a kiadóknak. Nevetséges, hogy minden egyes eladott adathordozó azért drágább, mert azt feltételezik, hogy én azon zenét fogok tárolni, amit biztosan illegálisan szereztem be. Nem véletlenül volt a videóban is az egyetlen szereplő, aki a havidíjazásban látja a megoldást...
Mindig lesz alternatíva, felesleges a felhasználókat riogatni, még el sem kezdik korlátozni a felületet, már lesz helyette más..
Felhasználói forgalom nélkül nincs youtube vagy facebook őrület, majd elmennek máshová és mindig van (lesz) "máshová", de minek is írom ide, mikor ugyanezt ők is pontosan ugyanilyen jól tudják..
ez velős volt!!
Olyasmi szerkesztő programok kellenének, amik képesek egy levédett azonosító kulcsot elhelyezni a létrehozott tartalomban. Különböző kulcsok léteznének, amik a felhasználási mód beazonosításában és alapvetően a tulajdon megvédésében játsszanának fontos szerepet, így a tartalomkészítő már a feltöltés előtt megszabhatná a kulcs segítségével, hogy felhasználhatják-e az anyagát és miképp. Ezt a kulcsot vehetné figyelembe az automatikus szűrő rendszer is, amikor tartalomellenőrzésről van szó, az eddig feltöltött anyagokhoz pedig utólag is hozzá lehetne illeszteni a kulcsot. Hogy ezt megerősíthessék, el kéne lehetetleníteni a különböző video/audio letöltő eszközöket/weboldalakat, mivelhogy alapból eleve nem lehet letölteni YT-ról. Második védvonalnak pedig együttműködhetnének a Shazam-el. Ez azért lenne jó, mert így mások megszerzett tartalmát a szerkesztőprogram felismerné, amikor te azt akarod feldolgozni és ennek megfelelően blokkolhatná az anyag megszerkesztését. Végső ellehetetlenítésként pedig vagy minden szerkesztőprogramot kényszeríteni kellene a kulcsok használatára, vagy csak egy cégnek engedni, a többit pedig megszűntetni. Ahhoz pedig, hogy józska-pista még véletlenül se használhasson tört programot/régebbi programot, új fájltípusokat kellene bevezetni, vagy a kulcsokkal ellátott tartalmakat ezen programok számára értelmezhetetlenné tenni. Ez persze még mindig nem 100%-os védelem, de így legalább nem tudnának feltölteni a tulajdonos beleegyezése nélkül tartalmat csakúgy, mert ha ilyen történne is, kulcs hiányában ezek a feltöltések törölve lennének.
Nekem erről mindig a South Park rész jut eszembe amikor Stan letöltött a torrent oldalról zenét, és ezért valamelyik sztár később tudja megvenni az arannyal kirakott jakuzziját😉😊
Hát lehet sopánkodni, hogy jó vagy nem jó, hogy fizetős lesz a youtube de lássuk be őszintén egy utolsó fél zsíros kenyér is pénzbe kerül. Különben több internetes újságíró már régóta mondogatja, hogy ennek az ingyen netezésnek vége fog lenni és lassan mindenki be kell szálljon egy kis pénzecskével ha tartalmat akar nézegetni a neten.
Mintha nem fizetnénk az internetért jelenleg is!? Nem értem miért kellene fizetnünk, hogy fizethessünk amiért fizetünk, hogy kifizethessük azt amit meg szeretnénk nézni. Esetleg utólag ne fizessünk még valamit? ... És aki csak a netet fizeti elő, az milyen tartalmat kap ? Szemetet nem mivel szétcenzúrázzák, ergo csak fizetnénk azt havi 5ezerért hogy be van kötve a net. Ausztriában meg dupla ennyi a szolgáltatás ára, majd ott fizetnek 40 eurót meg még továbbit nem?..
Már most is vannak fizetős csatornák, tehát valamilyen formában biztos, hogy fizetőssé teszik, a kérdés, hogy mikor!
0:47 Hajrá! Kezdhetik a zenészektől, eladóktól legtöbbet lopó Artisjus beszántásával.
Bennem leginkább az a kérdés merült fel hogy hogyan lehet majd a rendszert kijátszani, hiszen ez csak idő kérdése. Mindettől függetlenül a világban a legnagyobb baj, hogy mindenki meg akar gazdagodni, ráadásul a legkevesebb befektetéssel.
9:20-nál el van rontva a felirat, nem tudom észrevetted-e!
Először is jó hogy végre valaki megpróbálja elmondani hogy mi a helyzet. Nem akarok a dolgok mélyére ásni, de azért van pár észrevételem ezek alapján.
Először is, nem szabad mentesíteni a feltöltőt minden felelősség alól. Ha megengednénk, azzal csak még mélyebbre süllyedne a színvonal. DE kell egy normális szabályrendszer ami elmondja nekik mivel mi jár. Lehet létrehozni több kategóriát, aminek egy részét az automata szűrőrendszerek is tudják kezelni. A többire ott vannak emberek. Ezen belül megint lehet megkötéseket tenni, hogy ha valaki direkt megúszás alapon akarja pl. paródiának eladni a sima másolását valakinek, akkor 1-2 hasonló videó után mehet a felszólítás és törlés.
Másodszor ezek a nagy cégek óriási vagyonnal rendelkeznek. Ha egyes mobilgyártók szintén milliárdokat költenek, hogy fejlesszék a telefon "MI-jét" a fotózáshoz, akkor nem hiszem el, hogy itt se tudnának rászánni komoly összegeket.
Utoljára pedig a zeneszerzőknek stb, el kell mondani hogy miért kapnának annyit amennyit, mi okozza a dolgot, min lehet változtatni és kész. Mert lehet hogy cenzúra, meg copy right miatt le akarja tiltatni a dolgot, de ha az adott videóst esetleg sokan nézik és a reklámból hatalmas bevétel van, akkor lehet megváltozik a leányzó fekvése.
Sajna viszont ez olyan magas üzletpolitika, meg hétpecsétes titkok, hogy az átlag felhasználónak sejtése se lehet róla.
Marha egyszeru a szisztema. Az Apple Musicra elofizettem Csaladi csomaggal, es mivel mar 2kollegam es a baratnom is benne van szinte ingyen van mindenkinek. 2300Ft ot kell 4fele szetdobni. Azota ott hallgatok zenet. Huzzanak a zeneszek a RUclipsrol. Majd ha zenet akarok hallgatni megyek a megfelelo szolgaltatohoz. Ez sosem az o platformjuk volt. Annak ellenere hogy magukenak erzik....
A vegkifejlet pedig az lenne, hogy nem lenne a RUclipsn zeneszek video klippje es nem lenne flvto meg hasonlo youtube letolto. Es tudom tudom... ott lenne meg mindig a torrent az os ellenseg... de kerdem en hany ember torrentezi le a zeneket ahelyett hogy flvto val letoltene... szerintem igencsak keves... a valodi problema abban gyokeredzik hogy sokan nem fizetik ki az apple musicot meg a spotifyt inkabb flvto val toltenek le. Ha nem igy lenne mert nem lenne youtuben zene akkor az apple a spotify es a tobbi is tobb penzt tudna fizetni a zeneszeknek, hiszen tobb elofizetoje lenne.
Én is voltam Apple Music előfizető. Aztán elkezdtek eltünedezni a már a saját könyvtáramhoz adott számok, egész albumok. Sok. Gondolom az Apple-nek nem volt elég pénze fizetni a licenszt, vagy a kiadó nem volt megelégedve a pénzemmel... Ezért átmentem Spotify-ra, ahol akkor még minden fent volt. Azóta sajnos ott is már eltűnt 1-2 album a kedvenc zenéim közül. Asszem nemsokára visszamegyek torrentezni.
Márton Mayer Nekem még egy számon nem tűnt el viszont egy csomószor van olyan hogy egy szám eltűnik az albumról és ezt ilyen világos szürkével jelöli az Apple music mindenesetre én eddig még szerencsés voltam Populáris popot és rockot hallgatok. Illetve RnB-t.
Péter Igen, pontosan arról beszélek, amikor elszürkül és nem tudod lejátszani. Gondolom, hogy a mai mainstream irányzatoknál nincs (akkora) probléma, de a kevésbé népszerűeknél (értsd: továbbra is több százezer, akár millió lejátszás számonként) elég nagy a gond.
@@N7Manyci Arra az esetre még mindig meg lehet vásárolni a lemezt általában a zenészek kiadójától Online :) És az Itunes-al fel lehet rakni a telora.
Végre magyarokat látok értelmesen beszélni a politikáról mind Csaba mind az interjú alanyok és meglepődésemre a komment szekcióban is. Csak így tovább és talán a jövőben nem leszünk az apolitizmus (fun fact ógörögül idiota) nemzete.
Szerintem nem a céllal van a baj, hanem a megvalósítással. Ahogyan az interjúkból is kiderültek senki nem járna jól, ha cikkelyek jelenlegi állapotát vezetnék be. Engem az zavar ebben az egészben, hogy más fontosabb problémákra nem fektetnek akkora hangsúlyt az EU-ban, mint erre. Természetesen baj, ha valaki más tartalmával él vissza, de ezt még könnyen lehet kezelni. Az a baj, hogy a módosítások kitalálói nem tájékoztatják az embereket, hogy ennek bevezetése után milyen szabályok lesznek paródiák vagy más méltányosan felhasznált tartalommal. Senki sem látja az alagút végét ebben a témában. Csak ne legyen cenzúra az EU-ban, ami jelenleg ellene küzdenek a nyugati tagállamok.
az internet előfizetés árába kellene egyfajta kulturális adót építeni, amit aztán a rendszer valamilyen szempontok alapján szétoszt.
Kb egy éve nem lehet a régi megszokott módon a google kereső segítségével nagy felbontású képeket letölteni hasonló jogi indokok miatt. Nem hinném, hogy a képek szerzői ebből láttak volna bármilyen bevételt viszont a grafikusok és művészek tervezői munkája jóval nehezebbé, némely esetben lehetetlenné vált! Véleményem szerint a youtube korlátozások a nagyvállalati tőkét növelnék de irreális korlátozások árán!
Twitc? Vagy hogy irják ! Azal mi van?
Szerintem csak akkor lenne fizetős a youtube ha az EA átvenné :DD
Nekem egyből az ugrott be, hogy volt olyan év amikor az Artisjus a non-profit szervezet :D 13mrd forintot vágott zsebre a működési költségeit fedezendő. Tavaly most , hogy már nem hozzájuk fut be a film, irott anyag, stb csak a zene közel fél milliárdot tettek zsebre a zenészek pénzéből(pontosan 431474 276Ft-ot) . Ebből a költségeik fedezésére a kiadásuk 4609454Ft volt. A többi lóvé ahogy ők írják: "jogkezelő szervezet felügyelőbizottságának tagjai és vezető tisztségviselői részére kifizetett díjazás ".
Valóban sok zenét hallgatok a RUclips-on, de ezek zömmel a készítők saját oldala alá vannak feltöltve. Amit tapasztaltam, hogy a rétegzenék, a kisebb előadók, vagy régi dalok esetében fordul elő többször olyan, hogy egy harmadik fél tölt fel koncertfelvételt, vagy csak egy hangállományt. Gondolom a nagyobb előadók, kiadók problémája, hogy sok esetben a koncertfelvétel is bevételkiesést okozhat, mert az is benne van az üzleti tervben. Mármint, hogy annak a kiadási bevételével is számolnak. A fizetős YT szerintem is járható út, már csak az a kérdés, hogy mennyi bevétellel lehet kompenzálni a reklámok által hozott profit visszaesését. Mert ugye, ha fizetek a RUclips-ért, akkor nem szeretnék reklámokat. Próbálkoznak azzal is, hogy csatornákért fizetsz, de ennek akkora költsége lenne egy igazán aktív felhasználó esetében, hogy nincs az a platform, amiért megérné ennyit fizetni. Ez esetemben közel 900 csatorna lenne, nyilván lehet szelektálni, és kellene is. :) Az átalánydíjas előfizetés járható út lenne, amiben különböző csomagok lehetnek, akár mennyiségi, akár minőségi megkötéssel.
Nyugi majd újra indul a napster és tarsai és lehet tölteni a zenéket :) régi idők kedvéért !
(Kicsit hosszú lesz, bocsi)
Alapvetően ezzel a Lex-RUclipsbal az a gond (mert, azért alapvetően a 13-as cikkely ez ellen a platform ellen készülne), hogy alig leplezetten csak üzletpolitikai célja van, ami pedig az, hogy egy erősen felgyorsított (?kényszerített?) folyamat végigpaszírozása során az interneten csak és kizárólag fizetős szolgáltatások után lehessen bármilyen tartalomhoz jutni.
A Spotify-on, Netflixen keresztül látjuk, hogy az előfizetéses streaming egy viszonylag jó irány, ugyanis: 1) viszonylag alacsony havidíjért a felhasználó jogtiszta tartalmat kap 2) a szolgáltató pedig felhasználó után fizeti a jogdíjat a megfelelő studiók/előadók számára, akik így nem esnek el bevételtől. És mondanom se kell, hogy rengeteg pénz van ebben, a zenei szereplők jelentős bevételi forrása is átalakult. A koncertek után, már nem a fizikai CD eladásokból van a legtöbb bevétele, hanem a streamingből. Filmek esetén szintén hasonló a helyzet... Tehát ebből az üzleti szempontból nem rossz ez az irány, más kérdés, ha a cégek épp most készülnek szanaszét szabdalni a piacot, és a saját tartalmaikat csak a saját felületükön lehet megtekinte (gyermeteg példa: lassan indul a Disney+ ezért a Disney leveteti minden más platformról a Star Warst, a Marvel filmeket, a PIxar rajzfilmeket stb). Tehát ha én imádom a Star Warst, és van egy Netflixem elő kell fizetnem a Disney+-ra, is, illetve viszont mivel érdekel kié lesz a Vastrón Westeroson, illetve hogy Dolores hogy rongyol neki az emberiségnek akkor kell az HBO Go is. Ez pedig már 3 előfizetés!
A RUclips esetén is látszólag valami ilyesmi kialakítása a cél, csak mivel magától nem akar stream szolgáltató lenni ezért egy kényszerítő intézkedéssel próbálják elérnia következő módon: "Oké, kedves Google itt van neked ez a platform, amiből mint kiadó nem tudunk pénzt kicsikarni közvetlenül. Úgyhogy holnaptól neked kell leszűrni, hogy Pistike a Despacitora nyom le egy vlogot, vagy egy gameplay videot. Ha pedig felkerül egy ilyen video, akkor pedig fizethetsz nekünk, és mint láttad az utolsó fél évben, vastagon fog a bírság ceruzánk". Namármost ezt a RUclips nyilván nem fogja ingyen megcsinálni, mit tud tenni? A) drágítja a hírdetéseit B) előfizetőssé teszi, legalább a videofeltöltést, ha nem az egész hóbelebancot. Utóbbival pedig el is érkeztünk a fizetős youtube-ig. Ez egy nagyon szép üzletpolitikai folyamat.
Csak amit nem gondoltak át: a RUclips tele van olyan tartalmakkal, amik valamire épülnek. Akik gameplayt csinálnak: innestől jogsértő, mert X kiadó Y játékával játszik? Vagy van Pistike, aki leül a zongora mögé, eljátsza rajta a Despacitot és feltölti, akkor az most PIstike tulajdona, vagy a Despacito zeneszerzőjéé? De lehetne ezt vinni filmkritikák, paródiák, meccselemzés felé is, ahol feltűnhetnek máshonnan bevágások. Tehát definiálni kéne honnastól számít egy videoanyag saját tartalomnak, és meddig lopásnak, de mivel ez túl bonyolúlt, eddig nem is vitáztak hasonlóról az EU-ban.
Az meg, hogy mi lesz a vége szerintem egyértelmű: "Jobb esetben": A youtube fizetős szolgáltatássá alakul, és azért, hogy Pistike feltöltsön egy videot, fizetnie kell a RUclips-nak, aminek ő x%-át tolja tovább egy kiadónak/studiónak a kasszájába abba az esetben, ha van szerzői joggal védett tartalom adott videoban. Ezzel kvázi kinyírnák, vagy nehéz helyzetbe hoznák azokat a kicsi csatornákat. Rosszabb esetben: mindenki fizeti a havidíjat, akik látni akarnak bármit is. És mindenki fizet kicsit többet, ha mindezt reklámok nélkül akarja tenni.
Fizetős nem lesz mert akkor már rég az lenne. Vannak olyan országok ahol van prémium szolgáltatása amit én is használók és reklámmentességet ad illetve offline nézés módot + RUclips music hozzáférést. Ez egy nagyon jó szolgáltatás igaz nem olcsó de megéri. Még egyszer mondom nem lesz fizetős mert már rég az lenne. 2019 van vegyétek már észre magatokat milyen régóta van RUclips!
Remélem nem lesz fizetős!
Nagyon érdekfeszítő téma. Elgondolkodtató.
Belga - Artisjus
Hétköznap reggel, amint felébredek
Alig várom már,azt hogy bent legyek
Az Egyesület, a munkahelyem,a második otthonom
A kollégáim mind jófejek, mosoly az arcomon
Mészáros utca 17.,
Elsô kerület
Szívemnek kedves,gyönyörű épület
Bródy a vezérünk, mikor szembejön
Kedves mosollyal mindig rámköszön
Algoritmusok,táblázatok,bonyolult dolgok, de nem nekünk
Mert mi örömmel számolgatunk,megvan hozzá a képzettségünk
Jusz jusz jusz Artisjus Juszt is marad is Artisjus
Itt mindenki a jó barátod
Jönnek-mennek a jogszabályok
Készülnek az újabb táblázatok
Mindenütt megnyerő ábrázatok
Éves gyűlés ülésre készen
Nagy dolgokat szülnek ma észben
Itt tisztaság van és jókedv honol
Messzi van mélyen innen a pokol
Átlátható egyesület
A falad is üveg, Artisjus
Jól behajtja, megszámolja
Majd elszámolja a mûvész jusst
Fogászat ingyen
És belgyógyászat
A nyugdíjpénztár is jó buli
Nagyon várunk
Szerző barátunk
Mi sohasem fogunk neked hazudni
Jusz jusz jusz Artisjus Juszt is marad is Artisjus
Mikor a szerzők bejönnek
És kérdik a pénzük miért csak annyi
Mikor a számaikat egy ország énekli
Munkatársaink kedvesen fogadják őket
Mutatjuk a listát, hiszen minden rendben
Nem veszett el az a néhány millió
A következő utalással megy heló
Hjaj ezek a szerzők olyan szórakozottak
Igazi művészlelkek,kedvesek, aranyosak
Szeretjük, imádjuk őket
Jusz jusz jusz Artisjus Juszt is marad is Artisjus
Követem a munkásságod, és pont ez a téma ami engem is nagyon érdekel. A probléma az összetettség. A szerzői jog olyannyira szerteágazó probléma, hogy alig átlátható. És bizony az is igaz, hogy sokan csak arra várnak, hogy egyszer csinálnak egy jó számot vagy albumot, és abból szeretnének megélni halálukig. No ez szerintem nem jó irány. Igenis dolgozni kell a pénzért, és nem csak várni az artisjus havi (vagy éves ) utalásait.... El kell menni koncertturnéra, ki kell adni az újabb és újabb lemezeket, stb, stb. A youtuberek, a komikusok, a művészek, és mindenki pedig igenis használhassák fel a zeneszámokat, filmrészleteket, írott szövegrészleteket stb, (mert ezzel ugye új tartalmat hoznak létre) de úgy, hogy ebből nekik is maradjon és a felhasznált szerzői jogdíjas alkotás alkotója is részesüljön belőle. Mindenki dolgozik, mindenki kap egy kicsit belőle.
A fizetőssé tétel nem fog működni, az biztos. És az is, hogy előbb utóbb ki fog alakulni egy konszenzus ebben az ügyben is, bár elhúzódó és nagy csatákra lehet számítani.
Szerintem a felhasználók abból a szempontból is hátrányban vannak, hogy relative kevés olyan jogvédett tartalom van, ami megosztott bevételt tesz lehetővé. Hiszen ha felhasznál egy jogvédett tartalmat, akkor az esetek nagy részében a bevétel 100%-a lesz mondjuk a kiadóé. Na igen ám, de ez a bevétel úgy jött létre, hogy az adott felhasználó, mondjuk Csaba “melót tett” bele (a videóján keresztül), ami nélkül a kiadó nem jutott volna bevételhez, illetve ami ha jó, akkor sokan megnézik, vagyis a kiadónak még több pénze származik ebből. Azaz Csaba munkájának (is) köszönhető a kiadó újabb bevétele. Nem lenne logikus, hogy ezek alapján akkor Csaba (és minden user, aki egyedi és nézett tartalmat állít elő) is kapjon belőle adott százalékot minden esetben automatice? Hisz a munkája nélkül a kiadónak sem jut. Persze Csaba erre mondhatja azt, hogy oké, olyan zenét választ a képi tartalma alá, ami “free”, de akkor a kiadónak így sem jutna egy vas se. Szóval a videó bevétele a közös munka eredménye. Nem azt mondom, hogy 50-50 arányban kéne elosztani, de valahogyan mindenképp, mert ez így olyan, mintha Csaba munkája nem érne semmit - legalábbis a kiadó szemszögéből. Ennek ösztönző hatása is lehetne….
ezen a bizonytalan szabalyozási kezdeményezésen látszik, hogy a mostani kapitalista rendszer gátolja a fejlődést, a művészeket, alkotókat pl. abban, hogy szabadon alkossanak, mert közben azon is kell agyalni, miből élnek meg, hogy csinálnak ebből pénzt, valakik ezt ki is használják, közben ha nem profitból kéne megélniük, lehet nem is lenne ez az egész
Egy nagyon fontos gondolat ütötte meg a fülem:
Lehet a zenészeknek/tartalomgyártóknak kevesebb bevételt hoz a RUclips adott nézettséghez viszonyítva, ezen akarnak változtatni.
Viszont azt az ismertséget amit vele kapnak azt is meg akarják tartani...
Tudom nem mérhető pénzben az ismertség, de ne legyünk álszentek: ennek is van értéke. Ha meg az értékeket csak pénzben látjuk már gondban vagyunk.
Egyébként meg tényleg kellene egy jobb szabályzás, és nem elvetendő az egész cikkely, de ebben a formában csak a nagy platformok érdekeit szolgálja, kicsiket meg ellehetetleníti.
A dokumentumfilm-fesztiválon éppen ezt a témát érinti a The Cleaners c. film. Ott ugyan máshol van a fókusz, de az egész témakör esetében jól látható, hogy a szolgáltatókat pécézik ki a döntéshozók. Magyarán a világ mocskáért (legyen az szerzői jogsérelem, durva videótartalom vagy fake news) a közvetítőt teszi felelőssé és nem a világ mocskának előállítóját. Ahogy a haverom fogalmazott: non-szensz, hogy magáncégeket felruházzunk kvázi hatósági jogkörökkel, ráadásul globális szinten. Különösen nevetséges, amikor a kongresszusi vizsgálóbizottság a szolgáltatón kéri számon, hogy egy adott országban betartja az adott ország jogszabályait, amik nem összeegyeztethetőek a demokratikus gondolkodással.
Ez nem várható el a YT-tól. Maximum annyi, hogy felszólítsa a feltöltőt, ha gyanús valami. A feltöltő felelősége kell legyen, hogy mit tölt fel. Erre kellene pl. egy globális adatbázis, ahol ellenőrízhetnéd, hogy legális-e amid van. Ezt az előadókat képviselőknek, az ilyen Artisjus féléknek kellene megalkotni. Kapna innen egy certificate-et és azzal mehet a feltöltés bárhova, mert ugye nem csak YT van a földön.
Ez egy érdekes dolog. Nyilvánvaló, hogy ha létrehoznak félelemből egy ilyen szűrőt, az pár képkocka vagy pár másodperc hang felhasználása miatt is azonnal törölni fogja az adott videót, mert ha ez nem így lenne, valószínüleg becsúszna 1-2 jogvédett tartalom és azt nem kockáztatná meg a Google. Fizetőssé tenni pedig megint csak nem segítene több bevételt hozni. Szerintem, ha előfizetőssé tennék a RUclips használatát, akkor a felhasználók nagy része nem feltétlen fizetne, aki meg igen, ők nyilván elvárnák, hogy cserébe ne legyen hirdetés az oldalon, illetve a Google ne gyűjtsön róluk adatokat. Ez hatalmas kiesés a Google-nek. Ha ezt kompenzalni akarja, akkor magas havidíjat kell megállapítania, amit pedig a felhasználók többsége nem akar vagy nem tud megfizetni, ezért kevesebb lenne a videók nézettsége. Szóval ez egy ördögi kör szerintem. Azért mindenért már nem lehet pénzt kérni az emberektől. Én is szeretnék milliókat keresni azzal, hogy hányom YT-ra, az igénytelen szarjaim, de az emberek nem hülyék. Nem fogyasztanak mindent, amit eléjük hánynak. Ez az én véleményem.
Ehhez az egészhez ismerni kéne az internet múltját. Itthon elég elterjedt a mai napig a torrentezés, külföldön pedig már-már kihaló félben lévő állatfajta, legalábbis néhány nyugati országban biztosan.
Régebben ha zenét szerettünk volna hallgatni, vagy filmet akart nézni a család, akkor egyszerűen letöltöttük, ha valakinek csak betárcsázós volt, az megvette ismerőstől, vagy Józsitól, aki lemezeket írt. Kicsivel előtte meg kazettákat másolgattunk. Ez utóbbiakból semmiféle bevételt nem kapott egy kiadó/jogosult/alkotó sem.
A RUclips után bevételeket kaphatnak a jelenlegi rendszerrel, de ha erőltetni fogják az előfizetéses modellt, akkor nagyon mély gödörbe nyúlnak bele, hiszen visszaterelik a teljesen fekete/illegális megoldások felé az embereket, amit aztán tényleg nem lehet ellenőrzni. Lehet arra gondolni, hogy majd bezárják, de a PirateBay bezárásán ügyködik tizen-x éve az FBI és nem igazán jött össze. Magukat fogják teljesen szivatni, ha visszakényszerítik a felhasználókat az illegális megoldásokhoz.
Hát asszem akkor a torrent egy új reneszánszát fogja élni
Ennek semmi köze a torrenteléshez!
Most is viragzik a torrent. NCORE :D
En mar kaptam figyelmeztetest a v i rgin-tol,mert filmekett toltottem az ncore-rol ! Ennyi volt,most meg hasznalom a hit and runt,mert amitt letoltesz nem oszthatjatok vissza !
@@szabolcstoth96 Ideig oraig !
Az artisjusos fickó remekül jellemezte, nekik mi lenne a legjobb:
a megváltozott tartalomfogyasztási környezetben, ahol már nem eladható BÁRKI kazettája, CD-je 5-6 ezer forintért,
milyen jó is lenne, ha nagyjából minden internetfelhasználó ( mert nem állnának meg a RUclips-nál... ) fizetne havonta X ezret.
Á la artisjus matrica az üres CD-n, pendrive-on, SSD-n, "úgyis fog rajta a felhasználó jogvédett tartalmat tárolni".
Ami már eleve elég gondolatrendőrség szagú húzás volt, és a mai napig nem értem,
miért nem ütközött szélesebb társadalmi ellenállásba.
Holott az előadóknak most is meg van a joga a saját csatorna indítására,
és a saját jogvédett tartalma más általi feltöltésének megakadályozására.
Nincs ingyen. Oké. mi VAN ingyen?
Kíváncsi lennék a fejükre, amikor a RUclips a megtekintések száma
és egyéb paraméterek alapján elkezdené kérni az aprót a koncert bevételből...
Nyilván az előadóknak sem könnyű. De mikor volt az?
Mindig is voltak, akik életükben lettek befutott művészek,
mint a Strauss családból páran, és volt aki halála után, mint Van Gogh.
És ne felejtsük el, hogy míg régebben a kis / kezdő előadóknak maga a szélesebb közönség elé jutás
is elérhetetlen volt, addig ma egy kezdő / ismeretlen produktum napok alatt tud komplett sikeres pályafutást megalapozni.
Máshonnan fúj itt a szél, nem onnan, hogy Vastag Csaba elégedetlenkedik...
Egyértelmű, hogy az '' előfizetésesítés" a cél, éppen azért, hogy a videókban megjelenő reklámok profitja teljes egészében a tartalom gyártóhoz megy, viszont ez nem 300 000megtekintéses tartalomgyártót fogja meggazdagítabi, hanem a milliárdos megtekintéssel rendelkező zenevideók pénzhegyeit duplázza.
A content monitoringra nem jó a kizárólag AI vagy humanoid megoldás, ötvözni kell a kettőt, ahol is a mesterséges intelligencia átfésül minden tartalmat, kiszűri a kifogásolható darabokat, majd azokat egy élő ember ellenőrzi és akkor nem kell rá másfél millió embert felvenni csak pár százat :)
Ami számomra aggodalomra ad okot, hogy mi lesz azzal a rengeteg (több millió?) feltöltött videóval, ami jelen állás szerint megtekinthető a RUclips felületén, de mondjuk a törvény életbelépése és kidolgozása után egy automata rendszer minden indoklás nélkül szerzői jogi problémák miatt törli. Egy szempillantás alatt lesznek videó nélküli csatornák...
Igen, remélhetőleg az összes reakcióvideó csatorna megszűnik :)) (Tisztelet a kivételnek, akik tényleges értéket adnak hozzá egy reakcióhoz)
A RUclips leállítja a szolgáltatását az EU-ban. Ennyi lesz, Susan Vojcicki (RUclips vezetője) elmondta ezt már pár hete...
@@szpeti1991 , miért ne tenné? Ha az a gordiuszi csomó lóg a feje felet, hogy folyamatosan többmilliós büntetéseket kell fizetnie, akkor simán megteszi, és ezt teljesen meg is értem.
Nem törölni fogja, hanem az EU-n belül nem lesz elérhető, és nem csak a "kérdéses" videok, hanem úgy általában az egész RUclips. Legalábbis ez a legutóbbi nyilatkozat, amiről jelenleg tudok. És ugyanezt teszi majd valószínűleg minden más platformszolgáltató (Vimoe, Indavideo, Videa, blog-szolgáltatók stb.) is.
Lásd a hosszú hozzászólásom itt -> ruclips.net/video/kHlxzLuGZvs/видео.html&lc=Ugy_E02srpjuCZy_ySh4AaABAg
@@x3dgime Egy jó VPN szolgáltató csodákra képes....
Szerintem esélyes. hogy vagy fizetős lesz a youtoube , vagy ugyan fizetős nem lesz, de minden 2-ik pixelben 1 Reklám lesz, nekem ez tűnik a valós szerűnek. ugyan lehet nem holnap vagy a következő 10 évben, de a következő 20 évben. amennyiben így marad a rendszer,és nem lesz képes fel ismerni a (paródiát,vélemény nyilvánítást,STB.)
Azzal is számolni kell szerintem, hogy nagyon sok zene itt lett ismert, akkor az előadó fizet a youtube-nak, mert megismertette a zenéjét, illetve akármilyen újítását??? Szerintem a youtube, egy reklám felület az előadóknak, ha nem lenne lehet nagyon sok előadó a sötétben maradna, és nem tudná mutogatni a milliós autóit, házait. A lemez már lassan kihal. Akinek nagyon tetszik a zenéje, és támogatni szeretném, számos platform van ahol megtehetem, viszont ha nem tudok róla nem fogom megszeretni sem....
Artisjusos pali mintha még mindig 2005-ben élne, a p2p aranykorában, "fenntartható zeneipar". Spotify, apple/google music felhasználók száma egyre csak nő, egyre kevesebben töltik le a zenéket illegálisan, egyszerűen túl kényelmetlen, ahhoz képest amit az ember megkap 1500 forintért havonta. Emellett a zenészek pénzkereseti forrása megváltozott, régen a cd-ből jött a lé, most a koncertekből. Ugyanez a filmeknél, kurva sok mozijegyet adnak el, ellenben kevesebb dvd-t. Nem nagyon kell sajnálni a nagy stúdiókat, zenészeket, elég jól alkalmazkodtak ők a jelenlegi helyzethez.
Spotify premium, Netflix, havi adatkeret felhőben. Ezekre mindre előfizetek csak azért, hogy reklámmentességet, és minőségi tartalmat kapjak. Ha megszűnik a RUclips-on a reklám, és kiszűrik a káros videókat - vagy szabályozzák -, és ezzel javul a RUclips tartalmak minősége, üsse kő. Akkor erre is előfizetek. Ha ezzel akár biztosítják, hogy filmeket is legálisan lehet nézni RUclips-on keresztül, akkor jöjjön csak jöjjön!
A legjobban elgondolkodtató rész számomra az volt, amikor a RUclips részéről is inntől jogos lehetne az igény a Jogosult felé, hogy oké oké itt a több zsé, de nézzük már meg hol lennél te kisapám ha mi nem lennénk ingyenesek? Hallgatna e téged valaki, nézné e a szarodat vagy elmenne e a koncertedre?? Konkrétan egy indulási kiugrási platform minden egyszerű ember számára. Kb olyan, mintha a z X faktor folyamatosan futna és ingyen béna zsűri nélkül. Szóval azt gondolom egy olyan adok kapok van jelenleg amit a választásig elhuznak, majd előbb utóbb kisebb kockázatű változtatások bevezetése után levesznek a platformról mert mégiscsak a választók 90%-át érintik, a politikus meg csak egyetlen dolgot szeret jobban a pénznél az a hatalom ami itt könnyen csorbát szenvedhet. Érdekes kérdés. Fogunk még vele taálkozni szerintem.
Vihar a biliben. Max ezentúl nem raksz jogdíjas zenét a videóidba (amúgy is minek). Aki meg spotify helyett használja, az kapjon egy paywall-t, oszt' jónapot. A google-t meg nem kell sajnálni a bevételei 55%-áért, a youtube-n nem csak a hírdetésekről szól, hanem a még alaposabb felhasználói profilok építéséről, ez így is vastagon megéri nekik. Munkájuk nincs sok vele, tartalmat a felhasználók gyártják, az erőforrásigényt meg vígan kiszolgálja a tucatnyi más szolgáltatásuk miatt is irdatlan infrastrukturájuk.
Nos igen látjuk mennyire okosak az automata filterek már a family friendly videóknál is :DDD