Sziasztok! Igen, tisztában vagyok azzal, hogy ennél sokkal drágább fejhallgatók is léteznek, főleg az “audiophile” közösségben. Ez a legdrágább CONSUMER fejhallgató jelenleg, legalább is legjobb tudomásom szerint, ezért az a cím amit látsz. Most, hogy ezt elolvastad, meg is nézheted a videót, ahelyett hogy rákattintasz, írsz ide valamit, majd bezárod a videót. Jó szórakozást!
Én kb 3 hónapja vettem, mert az iStyle-nál kipróbálva felizgatott az ipari formaterv, az elérhető színei, és az anyaghasználat. Ahogy mondod, mint hímes tojásra, úgy vigyázok rá, főleg az alumínium earcup dukkója, és a fejpánt világos szövete miatt. Egyébként pont ebben a zöldben kergettem, mert brutál jó színárnyalatai vannak, ( a fejpánt sem fehér, hanem valami nagyon világos mentazöld ) és 150-ért sikerült beszereznem bontatlanul, Apple garanciával. 240-ért felőlem is a polcon maradhatott volna, de ezen az áron már elszántam magam. És nem bántam meg, nagyon Apple-ös, és a hülyeségeivel együtt is szeretem! Egyszerűen jó felrakni a fejemre, imádom a hűvös alumíniumot, és az acél hangtalan, reccenéstelen csusszanását a fejpánt alatt, a mágnessel rögzülő betét klaffogását. Van hogy felrakás előtt azon kapom magam, hogy szórakozom a mágneszárral ki-be. Olyan a készülék, hogy nem lehet kotyogtatni, nyekeregtetni, akárhogy forgatom, húzom, gyűröm, nagyon sima élmény. Az Apple a tech porn nagymestere, és ha nem is sikerül nekik mindig minden dizájn, nekem ez a termék lightninggal, és idióta melltartó tokkal is a kedvencem! Ha valaki rászánja magát a vásárlásra, az az árukereső nézzel szét, tízezreket spórolhat rizikó nélkül, és NE féljetek a színekről! Ez egy funny/lifestyle termék, aminél szerintem vétek a space gray-re szorítkozni! Szerintem a kék is rohadt jól néz ki a királykék fejpánttal, és az ezüstös-jeges kék earcups-szal. Jaaa, egyébként nekem nem koszolódik eddig a fehér fejpánt, nem kell félni tőle ha nem zsírban tocsog a hajad, és nem használod közvetlen hajfestés után néhány napig. Apple rendszerben élőnek ajánlom minimum kipróbálásra, az erre dedikált helyeken. ( pld iStyle )
Köszi a véleményt. 2 év elteltével tudsz alkotni véleményt? Érdekelne mi sorsra jutott nálad a füles, illetve ha megvan még, milyenállapotban van az akkumlátor, esetleg cserélni kellett rajta valamit. Válaszod előre is köszi!
Mert ott a Sony markanevet jegyzed meg es nem a termeket. Ez mar jo ideje alkalmazott “marketingfogas”, ahol van annak relevanciaja. Peldaul egy elelmiszerboltban ott meg pont ellenkezoje jellemzo: a termek elsodleges, gyarto masodlagos.
1:07 Nekem még nincsen, de feltételezem, hogy egy cseles neodimum mágnessel meglehet oldani toktalanságot mikor arra nincsen szükség. :) ...amikor nem kell az iPhone hátuljára is fel lehet csattintani így nem hagyod el ( kivéve, ha az iPhone együtt hagyod el. ezesetben ér a nagyhatótávú pánik is :D )
A súlya mellett sosem gondoltam volna, hogy ennyire kényelmes… meg merem kockáztatni, hogy a legkényelmesebb over ear fejhallgató amit valaha használtam. Mondom ezt úgy, hogy előtte évekig BeoPlay füleseket használtam…koszolódástól való félelmemet a spacegrey színnel küszöböltem ki :D
Lightning töltésre meg van asszem ilyen mágneses átalakítás amerikai mokolwsos cég amivel 100wal is lehet akár MacBook pro 14 16 őt tölteni lightningra is van. Bár szerintem kibaszott ronda és a kva nagy kár hogy nem lehet behajtani. Amúgy nagyon bejon
Hónapok óta gondolkodom ezen a fülesen. Pontosan ugyanezek a problémáim nekem is mint neked. El is vagyok bizonytalanodva a vásárlást illetően. Mindenesetre megvárom a karácsonyt hátha addigra kapunk egy upgradet :D
Egy fejhallgato sem er meg ennyi penzt, hanem vagy vagy hangtechnikus vagy olyan ember aki ra van szorulva csucstechnologias fejhallgatora akkor felejtsd el
@@-.-anonymus4425 és ha szimplán csak szeretem a technikát? És az embernek van rá keret is? Én is úgy tervezem hogy 4-5 év kb. Akksi meg majd kiderül addig hogy kell e csere vagy nem (valószínűleg egyszer legalább kell)
Én 3. Generációs Airpods-ot vettem, előtte sose volt, IPhone 13 Pro Max-hoz vettem, nekem is bejön ez hogy ha kiveszed a füledből és le teszed az asztalra akkor csöndbe marad :D . + jó videó!
hááát... szerintem a hangja közel sem annyira kiemelkedő (V-moda CF agyonveri, bár nem feltétlen ugyanaz a felhasználási terület), ellenben rossznak se mondanám (de inkább egy momentum 4! ). nekem a lightning kimontottan tetszik (az analóg átvitelt nem tudtam, mindenképp kipróbálom - asszem van olyan kábelem valahol - köszi!). a súly nem zavar, a "tok" nem zavar. az már inkább (airpods általában), hogy ha telefonálás után leteszem, akkor az alábbi a menet: hívás letesz, zene átvesz erősítőről, füles kivesz, zene megáll, élek a qssban. pedig a világon senki se kérte, hogy vegye át a spoty kliensről a zenét és durrantsa is el a szöszbe (a fül érzékelésének kikapcsolásával ezt megoldja, de akkor meg a hívást nem veszi át... bolond ez :D). viszont poén vele apple tv-t használni, mert a fej forgatását nagyon jól követi, és sokszor azt kell csekkolni, hogy most min is szól a film, mert olyan, mintha a hangfalakból jönne. a cserélhető fülpárna mindenképp plusz pont. a szövetbe nem is nagyon lehet beleizzadni (nekem legalábbis). a levételkori megállítás jó.
Nekem is hasonlóan nem tetszett ez az eszköz. A töltés és a kikapcsolás kvázi hiánya miatt nálam sem nyerő sajnos, de az Apple mindig is így fejlesztett: mindenben odatette magát, aztán egy dologban makacsul tett az elvárásokra és csakazértis úgy csinálták, ahogy ők gondolták jónak.
Ez csak azt jelöli, hogy ahogy egyik termék sem, úgy ez sem tud megszólítani mindenkit. Az árazásánál fogva pedig ha akarna sem tudna. :D Engem őszintén nem érdekel hogy vissza kell tennem használat után abba a rongyba, mert egyébként is beletenném a sérülések elkerülése végett, ha már van hozzá. A töltésére szintén nem tudok negatívumként tekinteni, mindenemet madzagra dugom, nem szeretem ezeket a Qi megoldásokat. Ettől függetlenül elhiszem hogy másnak ez hiányzik, de hogy dealbreaker lenne, azt már nehezen. Az ára a dealbreaker, viszont én speciel 152 ezerért vettem, ami szintén nem olcsó, de már kevésbé fájdalmas. A sok pozitív dolga nekem abszolút altatja azt ami nem tetszik benne. Ez egy egyedi holmi a wireless fejhallgatók világában.
2 года назад+2
Esteleg össze tudnád foglalni 1-2 mondatban, hogy mennyivel jobb az Airpods Pro-nál? (Az ára nyilván több, de most itt 5-10% vagy 50%-os élmény javulás is lehet a kettő között?)
Bocs nem ide tartozik, de ez milyen vezeték nélküli töltő amit használsz a telefonhoz ? Hogy a videohoz is hozzá szóljak szép színű a füles és tök igazad van ami a konklúziót illeti.
Párszor elgondolkoztam már ennek a fejhallgatónak a beszerzésén.. de miután az egekbe magasztalják minden review-ban a csörömpölő 0 minőségű trágya airpods és pro tesóját, azóta full szkeptikus vagyok.. hátha egyszer ki tudom próbálni és magam is meggyőződhetek az ultramegagiga hangélményről.
És olyankor mivan, ha mondjuk a tesómmal élek, ő is apple-ös meg én is, és én szeretnék zenét hallgatni pl airpods-on és ő közben külön szeretne valami videót nézni yt-n akkor neki automatikusan rácsatlakozik a telójára az airpods ha nem akarja?🤨
Hol van rajta az apple logo? Egyébként az EU asszem 2024-től kezdődően csak usb c-s töltőket és csatlakozókat hajlandó elfogadni, tehát nem sokáig kell már szenvedni a lightningtól.
Vagy az hogy itt Magyarországon minden Apple termék drágább, plusz most a jelenlegi helyzet miatt is fent vannak az árak amiről nem az Apple tehet. Aki okos már megvette jóval hamarabb sokkal kedvezőbb áron 120 000Ft-ért bontatlanul, fele annyiért amennyiért a videóban mondja Balázs
250 ezer forintos fejhallgatónál van jogom fennakadni a kábelen? Akkor a 900 ezres Macbook Prón amin nem volt SD kártya olvasó és minden értelmes portot kivettek belőle?
Én valahogy nem értem hogy ezen mi kerül 240000 forintba? Volt már egyszer szerencsém kipróbálni Amerikában egy Apple boltban, ahol hát hogy is mondjam szűrte a zajt(meg elég nagy tömeg volt, szóval volt is mit), meg tényleg csúcs volt mindenbe, de még mindig vannak olyan dolgai amit mondjuk egy olcsóbb tudd, ez meg nem, és mellesleg hibái is vannak. Ebből az árból Iphone-t is lehetne venni, ezt már tényleg csak az veszi meg aki nagyon felszeretne vágni egy drága cuccal. Ti már próbáltátok ezt a fülest, és ha igen akkor milyen szerintetek?
Nekem van ilyen. Egyszerűen rohadt jó!! Mondjuk az árával nem tudok vitatkozni. De ahogyan azt Laci is megmondta: El kell különíteni két dolgot: Azt, hogy milyen az adott termék, és azt hogy mellé milyen ár társul.
Nem kerül már 240 000Ft-ba. Csak Balázs megcsúszott másfél évet a videó feltöltésével és olyan oldalakról tájékozódik ahol direkt túl van árazva. Ha fél évvel ezelőtt nézted volna mennyibe megy ez a fejhallgató akkor láttad volna hogy a kiadási árhoz képest “csak” 140 000Ft, és ezen rajta van a 27% áfa meg a haszon. Szóval nem mindig az Apple miatt drágák a termékei. Most a jelenlegi helyzet miatt megint az egekben vannak az árak amiről megint nem az Apple tehet.
hát barátom jó nagy debla nyakad lehet, hogy ha te " nem vetted észre hogy rajtad van" a legtöbb user akinek airpods max van tudja, és elismeri hogy az átlagnál nehezebb, és sok használati területen emiatt kényelmetlen
Igen igen tudom, ez egy k drága fejhallgató, de múltkor haverjaimmal voltunk az Árkádban az Istyleban és kipróbáltuk a fejhallgatót és JÉZUS! Hát olyan zajszűrés volt benne, hogy az Árkád hangzavarját sehogy nem hallottam esküszöm mintha az űrben lettem volna! A külső zaj felhangosítása meg olyan durva, hogy haveromnak hallottam a lélegzetvételét mellettem! EGY FEJHALLGATÓN ÁT!
Hogy érted, hogy a telód nem lightningot használ? De. Minden iPhone lightningot használ. Az egy dolog hogy te Qi-vel szoktad tölteni, az AirPods Maxot meg nem lehet úgy, de attól még lightningot használ. Lehet én vagyok full idióta, de nem tudtam azt a mondatot máshogy értelnezni.
Lehet hogy nem használja , csak azzal van szerelve :) , ugyanakkor kövezzetek meg de en nem csipalom ezt az C mizériát , értem hogy egységesíteni kell stb … de akkor is … Apple ! Szerintem nem ezen az egységesítés úton halad (már hogy az átlaghoz való alkalmazkodás útján ) éppen ezért is nem csipazom ezt ha Apple rol van szó .
Látod, a fejhallgató 1 éve kint van, és te mégsem tudtad megnézni a videót, amiben még említem is, hogy megkésett a teszt. De tudom, a youtube-on manapság nagyon gáz videót nézni, ez egy fórum oldal.
Sziasztok! Igen, tisztában vagyok azzal, hogy ennél sokkal drágább fejhallgatók is léteznek, főleg az “audiophile” közösségben. Ez a legdrágább CONSUMER fejhallgató jelenleg, legalább is legjobb tudomásom szerint, ezért az a cím amit látsz. Most, hogy ezt elolvastad, meg is nézheted a videót, ahelyett hogy rákattintasz, írsz ide valamit, majd bezárod a videót. Jó szórakozást!
helohelo
helohelo
@darkkoopagaming1996 eddig nem is tudtam hogy ilyen létezik
Nekem airpods próm van és nagyon imádom. A készülékről készülékre vándorlás zseniális
Én kb 3 hónapja vettem, mert az iStyle-nál kipróbálva felizgatott az ipari formaterv, az elérhető színei, és az anyaghasználat. Ahogy mondod, mint hímes tojásra, úgy vigyázok rá, főleg az alumínium earcup dukkója, és a fejpánt világos szövete miatt. Egyébként pont ebben a zöldben kergettem, mert brutál jó színárnyalatai vannak, ( a fejpánt sem fehér, hanem valami nagyon világos mentazöld ) és 150-ért sikerült beszereznem bontatlanul, Apple garanciával. 240-ért felőlem is a polcon maradhatott volna, de ezen az áron már elszántam magam. És nem bántam meg, nagyon Apple-ös, és a hülyeségeivel együtt is szeretem! Egyszerűen jó felrakni a fejemre, imádom a hűvös alumíniumot, és az acél hangtalan, reccenéstelen csusszanását a fejpánt alatt, a mágnessel rögzülő betét klaffogását. Van hogy felrakás előtt azon kapom magam, hogy szórakozom a mágneszárral ki-be. Olyan a készülék, hogy nem lehet kotyogtatni, nyekeregtetni, akárhogy forgatom, húzom, gyűröm, nagyon sima élmény. Az Apple a tech porn nagymestere, és ha nem is sikerül nekik mindig minden dizájn, nekem ez a termék lightninggal, és idióta melltartó tokkal is a kedvencem! Ha valaki rászánja magát a vásárlásra, az az árukereső nézzel szét, tízezreket spórolhat rizikó nélkül, és NE féljetek a színekről! Ez egy funny/lifestyle termék, aminél szerintem vétek a space gray-re szorítkozni! Szerintem a kék is rohadt jól néz ki a királykék fejpánttal, és az ezüstös-jeges kék earcups-szal. Jaaa, egyébként nekem nem koszolódik eddig a fehér fejpánt, nem kell félni tőle ha nem zsírban tocsog a hajad, és nem használod közvetlen hajfestés után néhány napig. Apple rendszerben élőnek ajánlom minimum kipróbálásra, az erre dedikált helyeken. ( pld iStyle )
Köszi a véleményt. 2 év elteltével tudsz alkotni véleményt? Érdekelne mi sorsra jutott nálad a füles, illetve ha megvan még, milyenállapotban van az akkumlátor, esetleg cserélni kellett rajta valamit.
Válaszod előre is köszi!
Azt hiszem egyelőre megvagyok a Sony WHXB910n-em mellett (amúgy nem értem a Sony mért nem tud olyan normális neveket adni a headsetjeinek)
Mert ott a Sony markanevet jegyzed meg es nem a termeket. Ez mar jo ideje alkalmazott “marketingfogas”, ahol van annak relevanciaja. Peldaul egy elelmiszerboltban ott meg pont ellenkezoje jellemzo: a termek elsodleges, gyarto masodlagos.
1:07 Nekem még nincsen, de feltételezem, hogy egy cseles neodimum mágnessel meglehet oldani toktalanságot mikor arra nincsen szükség. :) ...amikor nem kell az iPhone hátuljára is fel lehet csattintani így nem hagyod el ( kivéve, ha az iPhone együtt hagyod el. ezesetben ér a nagyhatótávú pánik is :D )
Láttalak a villamosmegállóban a héten tesztelni✌️😆
mégis megnyert. köszönöm.
Nagyon joo
A súlya mellett sosem gondoltam volna, hogy ennyire kényelmes… meg merem kockáztatni, hogy a legkényelmesebb over ear fejhallgató amit valaha használtam. Mondom ezt úgy, hogy előtte évekig BeoPlay füleseket használtam…koszolódástól való félelmemet a spacegrey színnel küszöböltem ki :D
Lightning töltésre meg van asszem ilyen mágneses átalakítás amerikai mokolwsos cég amivel 100wal is lehet akár MacBook pro 14 16 őt tölteni lightningra is van. Bár szerintem kibaszott ronda és a kva nagy kár hogy nem lehet behajtani. Amúgy nagyon bejon
Hónapok óta gondolkodom ezen a fülesen. Pontosan ugyanezek a problémáim nekem is mint neked. El is vagyok bizonytalanodva a vásárlást illetően. Mindenesetre megvárom a karácsonyt hátha addigra kapunk egy upgradet :D
BEYERDYNAMIC, Audiotechnika, sennheiser! Sokkal jobban jársz
Egy fejhallgato sem er meg ennyi penzt, hanem vagy vagy hangtechnikus vagy olyan ember aki ra van szorulva csucstechnologias fejhallgatora akkor felejtsd el
@@-.-anonymus4425 és ha szimplán csak szeretem a technikát? És az embernek van rá keret is? Én is úgy tervezem hogy 4-5 év kb. Akksi meg majd kiderül addig hogy kell e csere vagy nem (valószínűleg egyszer legalább kell)
Én 3. Generációs Airpods-ot vettem, előtte sose volt, IPhone 13 Pro Max-hoz vettem, nekem is bejön ez hogy ha kiveszed a füledből és le teszed az asztalra akkor csöndbe marad :D . + jó videó!
hááát... szerintem a hangja közel sem annyira kiemelkedő (V-moda CF agyonveri, bár nem feltétlen ugyanaz a felhasználási terület), ellenben rossznak se mondanám (de inkább egy momentum 4! ). nekem a lightning kimontottan tetszik (az analóg átvitelt nem tudtam, mindenképp kipróbálom - asszem van olyan kábelem valahol - köszi!). a súly nem zavar, a "tok" nem zavar. az már inkább (airpods általában), hogy ha telefonálás után leteszem, akkor az alábbi a menet: hívás letesz, zene átvesz erősítőről, füles kivesz, zene megáll, élek a qssban. pedig a világon senki se kérte, hogy vegye át a spoty kliensről a zenét és durrantsa is el a szöszbe (a fül érzékelésének kikapcsolásával ezt megoldja, de akkor meg a hívást nem veszi át... bolond ez :D). viszont poén vele apple tv-t használni, mert a fej forgatását nagyon jól követi, és sokszor azt kell csekkolni, hogy most min is szól a film, mert olyan, mintha a hangfalakból jönne. a cserélhető fülpárna mindenképp plusz pont. a szövetbe nem is nagyon lehet beleizzadni (nekem legalábbis). a levételkori megállítás jó.
4:32 az egy jó szám
Nekem is hasonlóan nem tetszett ez az eszköz. A töltés és a kikapcsolás kvázi hiánya miatt nálam sem nyerő sajnos, de az Apple mindig is így fejlesztett: mindenben odatette magát, aztán egy dologban makacsul tett az elvárásokra és csakazértis úgy csinálták, ahogy ők gondolták jónak.
Ez csak azt jelöli, hogy ahogy egyik termék sem, úgy ez sem tud megszólítani mindenkit. Az árazásánál fogva pedig ha akarna sem tudna. :D Engem őszintén nem érdekel hogy vissza kell tennem használat után abba a rongyba, mert egyébként is beletenném a sérülések elkerülése végett, ha már van hozzá. A töltésére szintén nem tudok negatívumként tekinteni, mindenemet madzagra dugom, nem szeretem ezeket a Qi megoldásokat. Ettől függetlenül elhiszem hogy másnak ez hiányzik, de hogy dealbreaker lenne, azt már nehezen. Az ára a dealbreaker, viszont én speciel 152 ezerért vettem, ami szintén nem olcsó, de már kevésbé fájdalmas. A sok pozitív dolga nekem abszolút altatja azt ami nem tetszik benne. Ez egy egyedi holmi a wireless fejhallgatók világában.
Esteleg össze tudnád foglalni 1-2 mondatban, hogy mennyivel jobb az Airpods Pro-nál? (Az ára nyilván több, de most itt 5-10% vagy 50%-os élmény javulás is lehet a kettő között?)
Kényelem, anyaghasználat, hangzás, jobb zajszűrés, de az szubjektív.
Vételezz egy Sennheiser HD 800-ast, de vigyázz mert egyrészt kidobod a kukába az almát, másrészt meg leszakítja az igényesnek hitt füledet! Bizony!
1:
Cringe
2:
Kétlem.
Üdv Balázs, te hallottál az airpods max fülkagylóinál előforduló páralecsapódásról és az ebből fakadó károkról?
Azt lehet tudni, hogy ennyi év elteltével mennyire lett leharcolva?
Bocs nem ide tartozik, de ez milyen vezeték nélküli töltő amit használsz a telefonhoz ? Hogy a videohoz is hozzá szóljak szép színű a füles és tök igazad van ami a konklúziót illeti.
A töltő a Pitaka MagEZ Dock
Hali, ha megállítod a videót annál a résznél látszik, de azért leírom. Pitaka töltőről van szó, a telefonján is Pitaka tok van :)
Szia Balázs! Fogsz még tesztelni JBL termékeket?
Párszor elgondolkoztam már ennek a fejhallgatónak a beszerzésén.. de miután az egekbe magasztalják minden review-ban a csörömpölő 0 minőségű trágya airpods és pro tesóját, azóta full szkeptikus vagyok.. hátha egyszer ki tudom próbálni és magam is meggyőződhetek az ultramegagiga hangélményről.
Ha "ulta giga" hangélményt akarsz alapból nem bluetoothos eszközt veszel
@@laszlo8215 Egyetértek, viszont ezt adják elő minden teszt videoban, ezért lennék rá nagyon kíváncsi :))
@@whateverzx Vr srácok azt mondták, hogy semmi kiemelkedő nincs benne az árához képest pl. Lehet mindenki más modelt kapott :D
@@laszlo8215 hahahaha :DDD
Nos, a második generáció már USB-c töltős ;)
És olyankor mivan, ha mondjuk a tesómmal élek, ő is apple-ös meg én is, és én szeretnék zenét hallgatni pl airpods-on és ő közben külön szeretne valami videót nézni yt-n akkor neki automatikusan rácsatlakozik a telójára az airpods ha nem akarja?🤨
Hol van rajta az apple logo? Egyébként az EU asszem 2024-től kezdődően csak usb c-s töltőket és csatlakozókat hajlandó elfogadni, tehát nem sokáig kell már szenvedni a lightningtól.
A drivereknél van logózva, nem tudom mi ez a lightning szenvedősdi, nekem teljesen jó.
@@foxdj2hun381 Kényelem miatt.
A Lypertek prueplay z3 2.0 ról mi a véleményed?
Na ez az a dolog amit nem mernék elővenni a héven.
Egy pillanat és leszedik valaki fejéről és elfutnak vele
True😂
Ez működik az S23Ultrámmal?
0:24 a márka
Vagy az hogy itt Magyarországon minden Apple termék drágább, plusz most a jelenlegi helyzet miatt is fent vannak az árak amiről nem az Apple tehet. Aki okos már megvette jóval hamarabb sokkal kedvezőbb áron 120 000Ft-ért bontatlanul, fele annyiért amennyiért a videóban mondja Balázs
A mikrofonról lehet tudni valamit?
Sziasztok! Valaki tudna segíteni a videóban szereplő töltőállomás nevéről?
Nem tudom, hogy mi változott. De majdnem megjelenéskor felajánlottam a sajatomat. Jobban viseltem volna, ha ebből soha nem lesz video 😅
250 ezer forintos fejhallgatónál van jogom fennakadni a kábelen? Akkor a 900 ezres Macbook Prón amin nem volt SD kártya olvasó és minden értelmes portot kivettek belőle?
Ha visszanézed a videót, mondom is, hogy hiányzik. De mivel használom a gépet, biztos nincs egy negatív szavam se róla. Az logika ikszdé
Arról nem beszélve, hogy mennyire 2 különböző kategóriáról beszélünk, de ebbe már bele se megyek
Én valahogy nem értem hogy ezen mi kerül 240000 forintba? Volt már egyszer szerencsém kipróbálni Amerikában egy Apple boltban, ahol hát hogy is mondjam szűrte a zajt(meg elég nagy tömeg volt, szóval volt is mit), meg tényleg csúcs volt mindenbe, de még mindig vannak olyan dolgai amit mondjuk egy olcsóbb tudd, ez meg nem, és mellesleg hibái is vannak. Ebből az árból Iphone-t is lehetne venni, ezt már tényleg csak az veszi meg aki nagyon felszeretne vágni egy drága cuccal. Ti már próbáltátok ezt a fülest, és ha igen akkor milyen szerintetek?
Nekem van ilyen. Egyszerűen rohadt jó!! Mondjuk az árával nem tudok vitatkozni. De ahogyan azt Laci is megmondta: El kell különíteni két dolgot: Azt, hogy milyen az adott termék, és azt hogy mellé milyen ár társul.
Nem kerül már 240 000Ft-ba. Csak Balázs megcsúszott másfél évet a videó feltöltésével és olyan oldalakról tájékozódik ahol direkt túl van árazva. Ha fél évvel ezelőtt nézted volna mennyibe megy ez a fejhallgató akkor láttad volna hogy a kiadási árhoz képest “csak” 140 000Ft, és ezen rajta van a 27% áfa meg a haszon. Szóval nem mindig az Apple miatt drágák a termékei. Most a jelenlegi helyzet miatt megint az egekben vannak az árak amiről megint nem az Apple tehet.
@@ervinlazar2160 Oh, értem, köszi az információt!
Őszintén ? Ennek árán vennék inkább egy Sennheiser HD700-at....
@@ervinlazar2160 most neztem az apple hivatalos oldalan 234990 ft. Ennyi az ara. Akarhogy is nezzuk igysem keves :)
A felét éri max, Apple ide vagy oda
Az ellenfeleknel jobb a hangzás, könnyebbnek, kényelmesebbek
De… ez szubjektív
Melyik Jobb JBL CLUB ONE VAGY EZ
hát barátom jó nagy debla nyakad lehet, hogy ha te " nem vetted észre hogy rajtad van"
a legtöbb user akinek airpods max van tudja, és elismeri hogy az átlagnál nehezebb, és sok használati területen emiatt kényelmetlen
bose700at te se használtál még akkor
Kicsit megkésett a videó!🤔
Akkor nem kell megnézni, hogy a rezsidémom vinne el
Sony WH-1000XM5 crying in the corner
Azért nem kell odakakálni. Egy minőségi 'zenehallgatásra' alkalmas fejhallgató itt kezdődik. Valamire való pedig a duplája. Határ a csillagos ég.
Igen igen tudom, ez egy k drága fejhallgató, de múltkor haverjaimmal voltunk az Árkádban az Istyleban és kipróbáltuk a fejhallgatót és JÉZUS! Hát olyan zajszűrés volt benne, hogy az Árkád hangzavarját sehogy nem hallottam esküszöm mintha az űrben lettem volna! A külső zaj felhangosítása meg olyan durva, hogy haveromnak hallottam a lélegzetvételét mellettem! EGY FEJHALLGATÓN ÁT!
Hogy érted, hogy a telód nem lightningot használ? De. Minden iPhone lightningot használ. Az egy dolog hogy te Qi-vel szoktad tölteni, az AirPods Maxot meg nem lehet úgy, de attól még lightningot használ. Lehet én vagyok full idióta, de nem tudtam azt a mondatot máshogy értelnezni.
Te vagy full idióta
Lehet hogy nem használja , csak azzal van szerelve :) , ugyanakkor kövezzetek meg de en nem csipalom ezt az C mizériát , értem hogy egységesíteni kell stb … de akkor is … Apple ! Szerintem nem ezen az egységesítés úton halad (már hogy az átlaghoz való alkalmazkodás útján ) éppen ezért is nem csipazom ezt ha Apple rol van szó .
Szerintem ez Cs
Ak 40k-át èr èn ajámlom egyvideó ötletnek a JBL tune 770-ent ezis egy fejhalgató
A név.... Vicc..
JÓ TUDNI, HOGY KPOPPIE VAGY 🥺🥺🥺🥺🥺🥺😭😭😭😭😭😭😭😭😭😭
Valaki aki ezzel a fejhallgatóval hallgatja ezt a videót: 😀
250 ezer forinter egy pct raksz ossze es nem tudom hogy 250k ert kinek erni meg....
meg kene tanulni beszeni
Hol látsz te olyat hogy 250 ezerért árul ilyet valaki?
Hát az Apple az Apple
Már 1 éve kijott
Látod, a fejhallgató 1 éve kint van, és te mégsem tudtad megnézni a videót, amiben még említem is, hogy megkésett a teszt. De tudom, a youtube-on manapság nagyon gáz videót nézni, ez egy fórum oldal.
Hát nem az a fejhallgató amit meg veszek
Inkább vennék egy astro a50 et. És sokkal jobban megérné.