FRIDERIKUSZ, SZUBJEKTÍV: A liberalizmus esélyei - Tamás Gáspár Miklós, filozófus, 1999. ///F.A. 154.

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 5 окт 2024
  • Néhány nappal ezelőtt 74 éves korában meghalt Tamás Gáspár Miklós, Kolozsváron született filozófus, politikus, közíró, egyetemi oktató, a magyar filozófiatörténet egyik legnagyobb hatású, nemzetközileg is elismert alakja. A legszabadabb magyarként jellemezte őt a 444.hu, ennél találóbb meghatározást nemigen lehetett volna írni róla.
    Friderikusz Sándor műsoraiban hosszú időszakon keresztül gyakran szerepelt TGM, emlékezésképpen a mai napon öt interjút is közzéteszünk, amelyek ugyan nem kifejezetten vele készültek és róla szóltak, mert mindig valamilyen éppen aktuális ügy kapcsán kértük ki a véleményét.
    Ez az interjú 1999-ben abból az alkalomból készült Tamás Gáspár Miklóssal, hogy ugyan ő még csendes tagja volt a Szabad Demokraták Szövetségének, de a párt már határozottan kezdett háttérbe szorulni. Friderikusz Sándor azt firtatta ebben az beszélgetésben, hogy megkopóban van-e a két rendszerváltó párt, az MDF és az SZDSZ régi fénye, miért lett mindössze a második legkisebb erő a liberális párt a Parlamentben. De fölmerült az a kérdés is az interjú során, hogy történelmi hiba volt-e koalícióra lépnie az SZDSZ-nek az MSZP-vel.
    Hogyan támogathatja a munkánkat?
    Legyen a patronálónk, és a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat:
    / friderikuszpodcast
    Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthet. Ehhez a legfontosabb adatok:
    Név: TV Pictures
    Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081
    Közlemény: Podcast-támogatás
    Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):
    HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000
    BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB
    Akármilyen formában támogatja munkánkat, köszönjük!
    Kövessenek, kövessetek itt is:
    youtube: / friderikuszpodcast
    Facebook: / friderikuszpodcast
    Instagram: / friderikuszpodcast
    Anchor: anchor.fm/frid...
    Spotify: spoti.fi/3blRo2g
    Google Podcasts: bit.ly/3fc7A7t
    Apple Podcasts: apple.co/3hm2vfi
    #FriderikuszPodcast #FriderikuszArchiv

Комментарии • 3