Karrier - Dinnyés József portréfilm magyar dokumentumfilm, 1998. rendező: Kis Ervin Egon operatőr: Oláh Zoltán producer: Fehéri Tamás Fórum Film Alapítvány
Elment, egy igaz magyar EMBER, korunk emblematikus figurája. Jóskát, nem lehetett, nem szeretni. A karantén alatt - végig zenélt otthonról - és tartotta bennünk a lelket. Áldás és hála, nyugodj békében Jóska! Nagyon hiányzol.
Érdemes és tanúságos végig nézni az egész portréfilmet. Ahogy magáról vall: "Kezdetben azért szerettek, mert szájharmonikáztam, gitároztam, igazmondó voltam, nem füllentettem. Később a magyar irodalom képviselője lettem". Nem volt hajlandó bedőlni a korrupciónak, ezért rendkívül nehéz volt az egész élete, sok harccal, kudarccal és sikerrel. Járt börtönökben, iskolákban, fellépett a Hősök terén. Nagy tehetség (sajnos csak volt). Sokan szerették és elismerték és a közönség véleménye számít, de nem kapott olyan média nyilvánosságot, amit megérdemelt volna. Ez nagyon bánhatta őt. Halála előtt egy hónappal összefoglalta 10 kedvenc dalát. Mintha megérezte volna, hogy jön a vég...Most már nyugalomban van a mennyben. Lelkünkben örökké él dalaival és emberségével. Isten veled Jóska.
Kedves rég látott Barátom! Remek portréfilmedet látva, szívszorító emlékek árja öntött el, s énekeltem Veled csodás dalaid. Köszönöm szépen, hogy együtt lehettünk anno 40-50 éve.
Abban a szerencsében volt részem, hogy játszhattam ezzel a gyönyörű ébenfekete Yamaha gitárján, mikor nálunk járt Hajdúnánáson... igazi jó cimbora és beszélgető partner volt...nagyon sajnálom!
A mostani időszak Magyarországon 2010-tól Dinnyésnek egy aranybánya lenne. Az elrabolt, meggyalázott demokrácia a legjobb téma. Ja, persze, ha nem ennek a jelenlegi rendszernek a kiszolgálója.
@@pmiki Mondod ezt pont te... Takony fidesztroll! Talán még apucikád golyójában lifteztél, mikor én már bonanzás voltam és ahhoz képest pozícionálom Ákost oda, ahova leküzdötte magát. Erről ennyit.
Figyelem..!!! Dinnyés József csodás közreműködésével egy "betiltott" videó ( a román érzékenység miatt ) Remélem lesz köztetek, AKIT nem zavar a román "érzékenység" Egyedül Tőkés László ismerte el, egyik média sem merte leadni és egyik Minisztérium sem támogatta 1 fillérrel sem. Köszönet ezúton is Dinnyés József MAGYARSÁGÁÉRT... ruclips.net/video/CkygdMvV2PE/видео.html
József Attila, akit persze zaklattak és követtek, kartotékot vezettek a rendőrségen róla és Ilyés Gyula volt a bőrkabátos besúgók egyike. Dögöltek volna meg, a legnagyobb költőnket ölték meg.
@@violetmiller3723! Honnan veszed, hogy Illyés Gyula besúgó lett volna és jelentett volna József Attiláról? Lyuksógorok voltak... Van valami hiteles forrásod az ügy kapcsán?
És még van képe az Örökmécses előtt megállni, és a "karrierfilm"-ben március 15-ről beszélni. Talán megbánta, de jobb lenne beismerni a botlást, botlásokat. Ő mondja: "akik elkövettek valamit, de nem derült rá fény." !!!!
Így van KISZ táborok énekese, rendszerváltáskor pedig régóta ellenálló szerepkörben mutatta magát. Buta, értelem és tartalom nélküli dalszövegek (versek). Rímelnek, de értelmük nincs. Olyan mint cipő dalszövegei.
Amikor Balassi kard kitüntetést kapott, emlékeztettem Dinnyés Józsefet egy 1988-as "fellépésére" , amikor március 15-én a Batthyány örökmécsesnél rendőri támogatással, KISZ hangszórókkal, mozgalmi dalokkal énekelte, nyomta el a Himnusz éneklésünket, mert a felvonulásunk nem tetszett a hatalomnak. Kollaborált a hatalommal. Elfelejtette! A filmben sem beszél erről. Napjaink "hőse".
@@mesterzsolt1297 ott voltam, és nem egyedül! Így történt 1988-ban. Később megváltozott, és sajnálom, hogy meg is halt a napokban. Ezt a történetet 4 éve írtam le. A halála után nem írtam volna.
@@TheDechertful A történet, amit leírtál, a te érzéseidet tükrözi, kíváncsi volnék (ha lehetnék) a másik oldal véleményére is. Arról nem is beszélve, hogy elég sokan meg homlokegyenest másképp emlékszünk Dinnyés Józsefre és másképp ismerjük munkásságát, ami egyébként nyilvános, hozzáférhető, és amiben EGYETLEN mozgalmi dal sem található. Az első lemeze majd' húszéves nyilvános működés után jelenhetett csak meg, ez mindennél beszédesebb, különösen az olyan sommás kijelentésekkel szembeállítva, miszerint „kollaborált a hatalommal”. Attól tartok, te nem tudod, mit beszélsz, ha képes vagy ilyeneket leírni.
@@vajkmonostori1146 Édesszüléd, tudod, az a nőági, nincsen itt, nem látom sehol. Így nem is értem, miért szólítgatod itt őt a szokott jelzőivel... 🤔🙄😉😁😛
Nem tudom, hogy ő írta, amit írtál, azt sem tudom milyen munkássága volt. Állandóan KISZ táborokban pengetett, azzal a rendszerrel azonosítottam és nem tudom magam ezen túltenni. Szövegei pedig nullák, rímmel hangulatot talán tükröz, de mint mondtam olyan Bódi akárkinek a szövegei értelmetlen zagyvaság.
Ha olyan nagyon rendszerkedvelt volt, vajon miért csak 1985-ben lehetett lemeze, mikor már 1963 óta koncertezett? A KISZ-táborokban való fellépés nem jelenti azt, hogy azonosult volna a KISZ szellemiségével. A magyar kultúrát, sok tiltott, korlátozott költő műveit vitte el a KISZ-táborok közönségének is, nagyon jól tette.
Ismertem egy elő nagy nevű adó művészt, aki párttitkárként élte le az életét majd később azt állította ő mindig az egyház szolgája volt. Változnak az idők változnak a mondatok.
@@mooneyart6219 Valóban, csakhogy ő nem magáról állítja, hanem mindenki úgy emlékszik, aki érdemben ismerte őt és a munkásságát, hogy soha nem volt a rendszer embere.
Hááát... Én nem felejtettem el azokat a kádári hetvenes éveket, amikor diák voltam és láttalak KISZ-es, VIT-es propaganda fellépéseiden. Ja, hogy 1990 után szinte mindenki váltott? Hát én nem! Akkor is utáltam a megszállópribékséget és máig sem dörgölőzöm.
Mindenhova odaszórod az uszító rágalmaidat, láthatóan nem zavar, hogy mindenki - aki valóban ismerte - teljesen másképp emlékszik Dinnyés József életére és munkásságára, mint te...
@@mooneyart6219 Mitől is? A dalai pont hogy teljesen másról szóltak, mint azoké (Gerilla stb.), akivel egy kategóriába szuszakolták. Neki egyetlen kommunista dala sem volt.
A pol-beat könnyűzene politikai célú szöveggel ! A vörös kakas harca a fekete kakassal stb. Én saját fülemmel hallottam megnyilatkozását a kommunista eszmék mellet, igaz meglepve tapasztaltam pár éve mikor ennek ellenkezőét állította. Gondolom az idő múltával ő is kiábrándult a (nagy eszméből). Mentségére legyen mondva, akkor, aki a rendszerrel nem feküdt le az a színpad közelébe sem kerülhetett a hiába volt tehetséges, és ez igaz nagyon sok nagy forradalmár előadóra is.
@@mooneyart6219 „Könnyűzene politikai célú szöveggel” - ez nagyon érdekes meghatározás volna, és elég sok mindenkit be lehetne sorolni ide... A két kakas (Gallo rojo, gallo negro) nem Dinnyés József műve, hanem egy spanyol dal; nem ő fordította és nem is ő énekelte. Eleve kevés külföldi szerzőtől énekelt, azok inkább a hozzá hasonló nyugatiak voltak: Bob Dylan, Donovan, Leonard Cohen. A polbeat egy általános kategória volt, ahova a hasonló egyszálgitáros zenészeket besorolták, ebből még nem következik semmi. Dinnyés József az első polbeatfesztiválon tűnt föl, a Karrier című dallal - érdemes ezt összehasonlítani az ugyanazon a fesztiválon elhangzott egyéb művekkel (pl. Ki ölte meg Kennedyt?), és rögtön világos lesz a különbség. Ha már valahova sorolni kell, sokkal inkább Cseh Tamással említhető egy kategóriában (akivel egyébként kölcsönösen becsülték egymás munkásságát, mint ez több nyilatkozatukból világosan kiderül). Nem kell semmilyen mentséget fölhozni neki, nincs miért. Kétlem, hogy bármikor a kommunista eszmék mellett tett volna hitet: az egész élete, a művei mind ezt cáfolják. Egyetlenegy, még csak halványan kommunista dala sem volt, és majdnem húsz évig lemeze sem lehetett, akkor is csak egy, változó minőségű felvételekből álló, jórészt nem stúdióban készült album lett belőle - ez sem arra utal, hogy a rendszer embere lett volna. Az pedig a legkevésbé sem igaz, sőt teljesen nonszensz állítás, hogy csak a rendszer emberei állhattak színpadra: erre Dinnyés Józsefen kívül is számtalan példa van (például Cseh Tamás is), akik buktatókkal, időnként letiltásokkal, korlátozásokkal, de talpon tudtak maradni abban a világban, kritikus attitűdjük ellenére.
Elment, egy igaz magyar EMBER, korunk emblematikus figurája. Jóskát, nem lehetett, nem szeretni. A karantén alatt - végig zenélt otthonról - és tartotta bennünk a lelket. Áldás és hála, nyugodj békében Jóska! Nagyon hiányzol.
Csodàs ember én személyesen ismertem. Zenéltem vele meeg
Érdemes és tanúságos végig nézni az egész portréfilmet. Ahogy magáról vall: "Kezdetben azért szerettek, mert szájharmonikáztam, gitároztam, igazmondó voltam, nem füllentettem. Később a magyar irodalom képviselője lettem". Nem volt hajlandó bedőlni a korrupciónak, ezért rendkívül nehéz volt az egész élete, sok harccal, kudarccal és sikerrel. Járt börtönökben, iskolákban, fellépett a Hősök terén. Nagy tehetség (sajnos csak volt). Sokan szerették és elismerték és a közönség véleménye számít, de nem kapott olyan média nyilvánosságot, amit megérdemelt volna. Ez nagyon bánhatta őt. Halála előtt egy hónappal összefoglalta 10 kedvenc dalát. Mintha megérezte volna, hogy jön a vég...Most már nyugalomban van a mennyben. Lelkünkben örökké él dalaival és emberségével. Isten veled Jóska.
Isten veled ! Nyugodj békében 💔🕯
Sir a lelkem! Cseh Tamàs utàn ö is elment! Lassan végleg magunkra maradunk... összeomlottam....
A fiatal éveink . ' 78, 80- as évek. Köszönjük, hogy volt nekünk és velünk. Nagyon szerettem a dalait.Legyen boldog!
Utólag könnyű bírálni nehéz idők átláthatatlan eszmék,Istenkeresés stb.Visszaemlékezve öszinte volt ,erős szívvel .isten nyugosztalja.
Józsikám! Álmod legyen könnyű! Nyugodj békében!
Köszönöm! Annak idején sokat jelentett számomra Dinnyés József zenéje.
Kedves rég látott Barátom! Remek portréfilmedet látva, szívszorító emlékek árja öntött el, s énekeltem Veled csodás dalaid. Köszönöm szépen, hogy együtt lehettünk anno 40-50 éve.
NYUGODJÉK BÉKÉBEN . R.I.P
Isten Veled. Hiányozni fogsz!
Ifjúságom kísérője volt. Pár éve újra felfedeztem. Sajnálom, hogy már nem lehet velünk. Áldott legyen az emléke!
Nagyon sajnálom, életem , fiatalságom meghatározó zenéjét képviselte. Legyen neked könnyű a föld!
Emléked él Bennem! (ui. Remekeltél az életedben és tanítható, utánozhatatlan vagy, de lehetsz példakép minden korban.
Isten Veled, nyugodj békében!
Nyugodjék békében!
Nyugodjon Békében.
huh...visszatérő vagyok. Jóska dalain nőttem fel... (többek között...)
jAJ, DE NAGY BAJ, HOGY NEM VAGY MÁR KÖZTÜNK! éS JAJ, DE SZERENCSÉSEK, AKIK MEGISMERHETTEK!
Abban a szerencsében volt részem, hogy játszhattam ezzel a gyönyörű ébenfekete Yamaha gitárján, mikor nálunk járt Hajdúnánáson... igazi jó cimbora és beszélgető partner volt...nagyon sajnálom!
Nyugodjek bekeben :(
Köszönöm,hogy feltöltötted. Nagyon szeretem.
Szívesen. Ez a legkevesebb. Örökre emlékezni fogunk rá.
Köszi Egon!
Köszönöm! :)
klassz!
Sokat beszélgettünk... aztán egyszer csak nem beszélt.... vártuk ...de már nem jön..... isten veled ...
Ma is szeretem!
Nyugodj békében! :(
Nyugodjon békében.
Nyugodj békében, sokan, soha nem felejtenek, te örökké élni fogsz.
A mostani időszak Magyarországon 2010-tól Dinnyésnek egy aranybánya lenne.
Az elrabolt, meggyalázott demokrácia a legjobb téma.
Ja, persze, ha nem ennek a jelenlegi rendszernek a kiszolgálója.
Az a szerep már foglalt: ott van rá Kovács Ákos. 3:)
Sok agyhalott fóbiás rém!!!!
@@svinjahond te szerencsétlen
@@pmiki Mondod ezt pont te... Takony fidesztroll!
Talán még apucikád golyójában lifteztél, mikor én már bonanzás voltam és ahhoz képest pozícionálom Ákost oda, ahova leküzdötte magát. Erről ennyit.
@@svinjahond Ez a mocsok, látszik hogy narancsos birka.
Figyelem..!!! Dinnyés József csodás közreműködésével egy "betiltott" videó ( a román érzékenység miatt ) Remélem lesz köztetek, AKIT nem zavar a román "érzékenység" Egyedül Tőkés László ismerte el, egyik média sem merte leadni és egyik Minisztérium sem támogatta 1 fillérrel sem. Köszönet ezúton is Dinnyés József MAGYARSÁGÁÉRT... ruclips.net/video/CkygdMvV2PE/видео.html
Nyugodjék békében.
éreztem, bársony nesz inog, s a szellőzködő langy melegben tapsikoltak a jázminok
József Attila, akit persze zaklattak és követtek, kartotékot vezettek a rendőrségen róla és Ilyés Gyula volt a bőrkabátos besúgók egyike. Dögöltek volna meg, a legnagyobb költőnket ölték meg.
@@violetmiller3723! Honnan veszed, hogy Illyés Gyula besúgó lett volna és jelentett volna József Attiláról? Lyuksógorok voltak... Van valami hiteles forrásod az ügy kapcsán?
@@violetmiller3723 Ez nekem ùj, viszont hihetö!
És még van képe az Örökmécses előtt megállni, és a "karrierfilm"-ben március 15-ről beszélni. Talán megbánta, de jobb lenne beismerni a botlást, botlásokat. Ő mondja: "akik elkövettek valamit, de nem derült rá fény." !!!!
Mégis mit kellene megbánnia? Hogy a magyar kultúra követe, a rendszer által korlátozott költők verseinek terjesztője volt több mint ötven évig?
Szerintem azt mondja most hogy én békében vagyok de TI vigyázzatok a családotokra a szomszédotokra
és az ellenségeitekre!
Igazad van a családban, arra vigyázni kell! A rossz, ártó szomszédok, akik egyben ellenségek menjenek a pokolba. Vagy erre gondoltál?
Mikori ez a film? Mi lehet ma vele?
Így van KISZ táborok énekese, rendszerváltáskor pedig régóta ellenálló szerepkörben mutatta magát. Buta, értelem és tartalom nélküli dalszövegek (versek). Rímelnek, de értelmük nincs. Olyan mint cipő dalszövegei.
de genya vagy.:) jártál te már mentében?:)
idióta
Te mit tudsz felmutatni? Még a nevedet sem mered felvállalni! De fogadjunk a te fajtád volt a legvéresszájúbb komcsi, te szarjankó!
@@vajkmonostori1146 Igazad van. Sok ilyen senkiházi posztol.
@@brigittadr.gemesi3926 Személyesen ismertem Józsit, már gyermekkorom óta, és nagyon érzékenyen érint mikor pocskondiázzák.
Amikor Balassi kard kitüntetést kapott, emlékeztettem Dinnyés Józsefet egy 1988-as "fellépésére" , amikor március 15-én a Batthyány örökmécsesnél rendőri támogatással, KISZ hangszórókkal, mozgalmi dalokkal énekelte, nyomta el a Himnusz éneklésünket, mert a felvonulásunk nem tetszett a hatalomnak. Kollaborált a hatalommal. Elfelejtette! A filmben sem beszél erről. Napjaink "hőse".
Mondjuk Veress Miklós igen jó költő , aki a Karriert írta. Neves költők verseit énekelte meg.
Kollaborált a hatalommal? Ezt talán bizonyítani kellene, nem mocskolódni a vakvilágba... Az őt és munkáit ismerők másképp emlékeznek.
@@mesterzsolt1297 ott voltam, és nem egyedül! Így történt 1988-ban. Később megváltozott, és sajnálom, hogy meg is halt a napokban. Ezt a történetet 4 éve írtam le. A halála után nem írtam volna.
@@TheDechertful A történet, amit leírtál, a te érzéseidet tükrözi, kíváncsi volnék (ha lehetnék) a másik oldal véleményére is. Arról nem is beszélve, hogy elég sokan meg homlokegyenest másképp emlékszünk Dinnyés Józsefre és másképp ismerjük munkásságát, ami egyébként nyilvános, hozzáférhető, és amiben EGYETLEN mozgalmi dal sem található. Az első lemeze majd' húszéves nyilvános működés után jelenhetett csak meg, ez mindennél beszédesebb, különösen az olyan sommás kijelentésekkel szembeállítva, miszerint „kollaborált a hatalommal”. Attól tartok, te nem tudod, mit beszélsz, ha képes vagy ilyeneket leírni.
@@mesterzsolt1297 sajnálom, ha megbotránkoztattalak. Nekem ez 32 évvel ezelőtt nagy pofon volt, amit nem felejtek.
R.I.P.
Elment.....jó efftárs volt🙃
Egy igazi moslék lény vagy Pumukli!
@@vajkmonostori1146
Édesszüléd, tudod, az a nőági, nincsen itt, nem látom sehol. Így nem is értem, miért szólítgatod itt őt a szokott jelzőivel... 🤔🙄😉😁😛
Józsi, nem érzed szabadnak magad ma sem? :-O Hol voltál 2006-ban?
Mert te hol voltál ?
Nem tudom, hogy ő írta, amit írtál, azt sem tudom milyen munkássága volt. Állandóan KISZ táborokban pengetett, azzal a rendszerrel azonosítottam és nem tudom magam ezen túltenni. Szövegei pedig nullák, rímmel hangulatot talán tükröz, de mint mondtam olyan Bódi akárkinek a szövegei értelmetlen zagyvaság.
AZÉRT TŰNIK ZAGYVASÁGNAK. MERT ELME ROGGYANT VAGY. NEKED PETŐFI ÉS JÓZSEF ATTILA IS ZAGYVASÁG NEM?
Azért ez a fiú a KISZ táborok kedveltje volt Boross Lajossal együtt. (akkoriban nem voltak véletlenek)
Ha olyan nagyon rendszerkedvelt volt, vajon miért csak 1985-ben lehetett lemeze, mikor már 1963 óta koncertezett? A KISZ-táborokban való fellépés nem jelenti azt, hogy azonosult volna a KISZ szellemiségével. A magyar kultúrát, sok tiltott, korlátozott költő műveit vitte el a KISZ-táborok közönségének is, nagyon jól tette.
Ismertem egy elő nagy nevű adó művészt, aki párttitkárként élte le az életét majd később azt állította ő mindig az egyház szolgája volt. Változnak az idők változnak a mondatok.
@@mooneyart6219 Valóban, csakhogy ő nem magáról állítja, hanem mindenki úgy emlékszik, aki érdemben ismerte őt és a munkásságát, hogy soha nem volt a rendszer embere.
@@mooneyart6219 Pontosan! Vagyunk, akik viszont nem felejtünk! ☝️🙄
@@yencehungarian Mások is vannak, akik viszont a valóságra emlékeznek. Ami egyébként dokumentálva is van.
Hááát... Én nem felejtettem el azokat a kádári hetvenes éveket, amikor diák voltam és láttalak KISZ-es, VIT-es propaganda fellépéseiden.
Ja, hogy 1990 után szinte mindenki váltott? Hát én nem!
Akkor is utáltam a megszállópribékséget és máig sem dörgölőzöm.
Mindenhova odaszórod az uszító rágalmaidat, láthatóan nem zavar, hogy mindenki - aki valóban ismerte - teljesen másképp emlékszik Dinnyés József életére és munkásságára, mint te...
@@mesterzsolt1297 💩✡️
@@yencehungarian :D :D :D ez a színvonalad
@@mesterzsolt1297 💩🍩✡️🍩💩💩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩 @Mester Zsolt 💩🍩✡️🍩💩💩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩 @Mester Zsolt 💩🍩✡️🍩💩💩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩 @Mester Zsolt 💩🍩✡️🍩💩💩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩 @Mester Zsolt 💩🍩✡️🍩💩💩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩 @Mester Zsolt 💩🍩✡️🍩💩💩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩 @Mester Zsolt 💩🍩✡️🍩💩💩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩 @Mester Zsolt 💩🍩✡️🍩💩💩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩 @Mester Zsolt 💩🍩✡️🍩💩💩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩 @Mester Zsolt 💩🍩✡️🍩💩💩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩✡️💩🍩
@@yencehungarianÉs egyre csak emelkedik a színvonal :-) Esetleg valami érdemi mondanivaló? :-)
Nem tehetségtelen, ifjú korában szerintem jó hangja volt. Meg tagadja kommunista múltját, ja nem ő az egyetlen.
Nincs mit megtagadni, nem volt semmiféle kommunista múltja.
Nincs kommunista múltja? Ő volt a magyar pol-beat király.
@@mooneyart6219 Mitől is? A dalai pont hogy teljesen másról szóltak, mint azoké (Gerilla stb.), akivel egy kategóriába szuszakolták. Neki egyetlen kommunista dala sem volt.
A pol-beat könnyűzene politikai célú szöveggel ! A vörös kakas harca a fekete kakassal stb.
Én saját fülemmel hallottam megnyilatkozását a kommunista eszmék mellet, igaz meglepve tapasztaltam pár éve mikor ennek ellenkezőét állította.
Gondolom az idő múltával ő is kiábrándult a (nagy eszméből).
Mentségére legyen mondva, akkor, aki a rendszerrel nem feküdt le az a színpad közelébe sem kerülhetett a hiába volt tehetséges, és ez igaz nagyon sok nagy forradalmár előadóra is.