Hungarocamion szerelvény átadó 2022.07.27

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 27 июл 2022
  • Immáron több mint két éve járja a hazai utakat leányvállalatunknál a WSZL-nél az első Hungarocamionos emlékszerelvény. Bóni Józsi kollégánk és Volvo Turbo Compound FH 460-as járgánya igazi kuriózum azóta itthon. Akkor a Volvo Hungária Kft.-vel a fél évszádos közös együttműködés emlékére állítottuk forgalomba a a HC-s kamiont.
    Most két évvel később úgy gondoltuk, hogy azoknak a kollégáknak igyekszünk örömet szerezni, akik anno a Hungarocamionnál kezdték pályafutásukat és azóta is róják a kilométereket Cégcsoportunknál.
    A flottacsere program keretén belül 15 db új generációs VOLVO FH460-as kamion a Hunagrocamion színeiben került megrendelésre.
    Ezen a héten 5 gépjárművezető kollégánk vehette át nosztalgiaszerelvényét Barna Zsolttól, a Waberer’s csoport vezérigazgatójától, Fáczán Gergelytől, a Volvo Hungária Kft. kereskedelmi igazgatójától, és Székely Sándortól, a TESZ elnökétől.
    Hálásan köszönjük kollégáink kitartó munkáját, a sok-sok évnyi vállalatunknál eltöltött időt és reméljük, hogy még sok évig dolgozhatunk velük.
    Ez az öt és a következő tíz Hungarocamionos szerelvény bízunk benne, hogy ugyanúgy meg fogja dobogtatni az utakon közlekedők szívét - már nem csak belföldön-, hanem Európa útjain egyaránt.
    A Hungarocamionos autók büszke használói:
    Bárdi Sándor
    Rozgics Zoltán
    Sebők András
    Podmaniczky Géza
    Gere Pál
  • Авто/МотоАвто/Мото

Комментарии • 56

  • @gabortekar773
    @gabortekar773 Год назад +17

    Egyszerűen csodálatosak.Végre újra !Remélem minnél több lesz belőle.

  • @EkeExp
    @EkeExp Год назад +21

    Hatalmas ötlet ,jó érzés fogott el a videó nézése közben.Hatalmas érzés lesz újra hungarós szerelvényeket látni .

  • @arnoldwerli9370
    @arnoldwerli9370 Год назад +9

    A mindennapok szürkeségében ez egy igazán szépen ragyogó csillag volt ez a megemlékezés, persze a Waberers is egy ikon, de a HC kicsit másabb. Szívvel-lélekkel!

  • @zsoltszentgyorgyi686
    @zsoltszentgyorgyi686 Год назад +3

    Szépek jo látni!

  • @antoniopasceri9439
    @antoniopasceri9439 Год назад +2

    végre visszatér a legendás Hungarocamion, amely történelmet írt a közlekedésben👍👍👋👋

  • @vasarhelyirichard1027
    @vasarhelyirichard1027 Год назад +1

    Bravó , Bravó , Vissza Vissza ... Fantasztikusak ezek az autók!! A HungaroCamion egy örök zöld minden értelemben !! Óriási gratula és elismerés az érintett sofőröknek illetve a projekt ötletgazdáinak ! Le a kalappal , büszkék vagyunk rátok , minden elismerés a tiétek . Ne hagyjátok abba ! KEEP WALKING ...

  • @frenkszeiben3712
    @frenkszeiben3712 Год назад +8

    Szerintem ez baromi jó! Ne dobjuk már végleg ki ezt a logót. Csak így tovább! 🙏👍🥂

  • @MBT433
    @MBT433 Год назад +7

    Hungaro Camion esiste ancora Super ben tornato bravi SOFERI una volta anche mecanici complimenti

  • @tiborcsidei9377
    @tiborcsidei9377 Год назад +2

    Mindenkinek csak gratulálni tudok hozzá ,további sok sikert !✌

  • @SP-bm6zh
    @SP-bm6zh Год назад +2

    Looks great!

  • @Geb5626
    @Geb5626 Год назад +5

    Jó volt látni az eredeti cégemet. Jóval kulturáltabb kinézet ez mint a szotyi. Lehet hogy visszamegyek ha adnak egy ilyet.

  • @referenc88
    @referenc88 Год назад +9

    A hangmérnök nyaralni volt?

  • @rudo.r.2103
    @rudo.r.2103 Год назад +2

    Ez az. Helyes. HC for ever.👍👍👍

  • @thomasz.3485
    @thomasz.3485 8 месяцев назад +1

    Ich finde es schön, dass der Schriftzug in Zukunft wieder auf den Autos zu sehen ist. Es weckt Erinnerungen und er hat einen guten Wiedererkennungswert.
    Wie viele Fahrzeuge werden denn in der ursprünglichen Farbgebung unterwegs sein???

  • @rodrigues4694
    @rodrigues4694 Год назад +1

    👏👏👏👏👏volvo 540 o melhor 🇧🇷🇧🇷🇧🇷🇧🇷🇧🇷

  • @_Tinky_
    @_Tinky_ Год назад

    Megkönnyeztem ezt a videót. Szívemnek kedves téma.
    Batyu Pityu is kaphatna még "testvéreket".

  • @Dincsike78
    @Dincsike78 Год назад +2

    Ezentúl a Waberer's neve ujra Hungarocamion lesz?

  • @peterkiss4686
    @peterkiss4686 Год назад +3

    Nyugdíjas soförők kaptak új kamiont?

  • @gyorgynagy4949
    @gyorgynagy4949 Год назад +2

    Meghatododtam nem lehet szavakban kifejezni köszönöm szépen

  • @type3666
    @type3666 Год назад +1

    Hungarocamion ujra szulet :)))

  • @Zoli1986
    @Zoli1986 Год назад +20

    Anno tönkretették, most meg megy a rongyrázás.😡

    • @_Tinky_
      @_Tinky_ Год назад

      De nem azok tették tönkre akik most most újraélesztették ez nem felejtsük már el. Ez hozzá tartozik az igazsághoz. Privatizálták, majd minden mozdítható értéket kiloptak a cégből. Utána vette meg Waberer György.

    • @guszti787
      @guszti787 Год назад

      Ha az állam mint tulajdonos nem akarja eladni akkor nem tudják megvenni. Akkor még nem volt ez a nemzeti érzelem mint manapság. Tudatos tönkretétel felelősök nélkül. Még privatizálni sem kellett volna. Ha annyira nagy a gond eladok 700 szerelvényt a keleti piacra maradek 1000 meg viszi tovább a céget. És ma is van Hungarocamion.

    • @_Tinky_
      @_Tinky_ Год назад

      @@guszti787 Szerintem rosszul közelíted meg. Azért ne feledjük, hogy a Hungarocamion 2. vagy 3 privatizálási kísérletre ment csak el. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a gazdaságunknak alapvető problémája az volt, hogy a szocializmusban a termelő vállaltok számára a piacok le voltak osztva (pl. járműiparban mi buszt gyártunk cserébe veszünk Ladát, IFA-t MTZ-t) itt pedig a cégeknek megvolt a biztos piaca. Kutatásra fejlesztésre nem volt szükség, mert a cél az volt, hogy olcsón gyártsunk nagy mennyiségben ebbe pedig nem fér bele, hogy olyan úri huncutságra költsünk mint fejlesztés mert a piac ezt nem akarta kifizetni.
      Ez omlott össze a rendszerváltással és a magyar ipar kb. 10% volt életképes ami az egykori KGST-n kívül is el tudta adni a termékét. Ráadásul az állami cégekre továbbra is jellemző volt a szocialista gondolkodás, ezért nem jutottak egyről a kettőre mert egyszerűen rosszul voltak menedzselve. Ezért kellett a privatizáció, hogy az olyan emberek akinek van jövőképük tudjanak érvényesülni (lásd. Wáberer György a Tefuval)
      Az államnak mint tulajdonosnak nem volt pénze, hogy a veszteséges céget "pénzadományokból" megmentse ezért szabadult a cégektől. És utólag már tudjuk, voltak akik nem a cégek megmentésében hanem a lerablásában voltak érdekeltek.
      A Hungarocamionnak a privatizáláskor, már elavult volt a járműparkja az általad emlitett 700db autó eladása nem lehetett volna opció mert kicsi lett volna az érték és kérdés, hogy ez az autópark tiszta volt-e vagy lízingelt autók voltak (ha lízingelt akkor a bank a tulajdonos, nem lehet eladni az engedélye nélkül).
      A privatizálás után be lett szerezve 500 Volvo, de az autóknál az volt a HC önrész, hogy a szállítónak meg kellett venni a cinkotai úton a szervízt mert a privatizálónak nem volt semennyi készpénze. Ez volt a HC beugrója a vásárláshoz. Előtte pedig a 150db DAF vontató hasonló konstrukcióban került a céghez, ott a DAF forgalmazó Hungarotruck vált le a cégtől és így fizették ki a HC-t.
      Nemzeti érzelem = NER lerabolja az országot.
      Akkor nem volt ilyen mert nem volt EU-s ingyen pénz és az adófizetők pénze másra "kellett".

    • @guszti787
      @guszti787 Год назад

      @@_Tinky_ Igazad lehet. Én ennyire részleteiben nem ismerem az okokat. Saját teóriámat irtam le. De akkor is bosszantó hogy eggy ilyen céget elherdálnak. Wáberer György is lizingelte a kocsikat mégis felépitette a birodalmát. Csak ugye ahhoz tönkre kellett tenni a konkurenciát.

    • @_Tinky_
      @_Tinky_ Год назад

      @@guszti787 Nem kellett a HC-t tönkretenni. Az a cég tönkre tette önmagát. Azon a vonalon ment tovább ami a szocializmusban kialakult. Akkor nem volt konkurencia, az új versenytársakkal meg nem tudta vagy akarta felvenni a versenyt. Olvastad a Moldova könyvet a Pénz szagát? Abban is voltak cifra dolgok és ez az egész cégre jellemző volt még a rendszerváltás után is.
      Wáberer György más volt. Nem tudom ismered-e a sztorit. Ott annak idején a menedzsment a saját otthonát terhelte meg jelzáloghitellel, hogy megvehesse a céget a masszívan veszteséges céget. Ott nem volt visszaút vagy nyer vagy mindent veszít. Ez azért jelentős motíváció. Majd amikor már bizonyít az ember, akkor már a pénz is elkezdi azt az embert keresni aki tud még több pénzt csinálni (befektetők).
      A lényeg, hogy annak idején a HC-Inveszt aki privatizált gyakorlatilag a cég értékes vagyon tárgyait szépen eladogatta, majd keresett valakit aki megveszi a cég megmaradt részét. Ez a vevő lett Wáberer György Tefuja.

  • @csabatoth3752
    @csabatoth3752 Год назад +1

    Ződ az isten! De megöregedtél🤣😍

  • @milangiri4494
    @milangiri4494 Год назад

    I am working in Saudi Arabia as a driver sir maximum time I came to Dubai also from here I can apply or no sir

  • @szabolcsbuzasi7905
    @szabolcsbuzasi7905 Год назад +1

    Gondolom adozási szempontból is előnyös volt,HC logoval ellátni.Remèlem lesz Batyu Pityus is.

    • @_Tinky_
      @_Tinky_ Год назад

      Van egy darab.

  • @vercingetorix264
    @vercingetorix264 Год назад

    🙂🙂🙂

  • @tihamerlabancz4428
    @tihamerlabancz4428 Год назад

    Szomorú, hogy a mai napig nem tudnak egy normális visszapillantót szerelni ezekre a gépekre.

  • @karcsiskorpio-transspedkft4325
    @karcsiskorpio-transspedkft4325 Год назад +3

    Szépek , sőt szép gesztus de ha jól tudom a Hungarocamion mint cég már nem létezik sajnos. Szóval nekem ez kicsit olyan mint ha az IFA-n lecserélném az emblémát SCANIA-ra, de az attól még IFA marad...

    • @_Tinky_
      @_Tinky_ Год назад

      A Waberers megvette a HC-Invest céget aki a korábbi privatizációnál megvette a Hungarocamion céget. Ezért a Hungarocamion brand az övék.

    • @karcsiskorpio-transspedkft4325
      @karcsiskorpio-transspedkft4325 Год назад

      @@_Tinky_ Igen ezt vágom én nem jogilag nézem gondolom ,hogy jogilag rendben van de attól az én nézetemben kívülállóként ez még az Ifa- Scania esete marad minden rosszindulat nélkül. A szerelvények szépek ez tény! Sok balesetmentes km kívánok a pilótáknak, és hibamentes üzemeltetést a tulajdonosnak!

    • @_Tinky_
      @_Tinky_ Год назад

      @@karcsiskorpio-transspedkft4325 Annak idején a Shell cég megvette a német DEA céget (benzinkútak). Majd 1 kivételével az összes benzinkút Shell-re lett átöltöztetve. Egy maradt DEA, hogy ne veszítsék el a DEA brandet. (ugye mostanában divatos, hogy kínai cégek vagy feltörekvő 3 világbeli cégek vesznek egy jól csengő európai márkanevet ami már megszűnt és azon keresztül dobják piacra a termékeiket /Grundig, Blaupunkt) Könnyen lehet, hogy a Waberers-nek is megvan még a fiókban egy Hungarocamion nevű Kft.-je amin keresztül futtatják valamelyik tevékenységüket.
      Szerintem azért nem jó az Ifa Scania példa mert a HC-t megvették tehát a brand övék és, hogy adnak neki egy második életet neki az csak jó. Egy jól csengő név lett leporolva.
      Amikor Wáberer György kiszállt a Waberers cégből megállapodtak abban, hogy a MID meddig jogosult használni a Waberers nevet. Már készültek is New Ways névvel, de végül a lengyel MID ment és jöttek az új magyar tulajdonosok Wáberer Györgyel így maradt a név.

  • @gyulaszalai905
    @gyulaszalai905 Год назад +2

    1966 ban alakult a hungarocamion......

  • @edekeki1644
    @edekeki1644 Год назад

    Ki é a márka név?

    • @andrasnyuzo2048
      @andrasnyuzo2048 Год назад

      A Hungarocamion jogutódja a Waberer's.

    • @_Tinky_
      @_Tinky_ Год назад

      @@andrasnyuzo2048 Nem. A Hungarocamion jogutódja nem a Waberers. A Waberers a Volán Tefuból nőt ki. A Waberers 2002-ben vette meg a HC-Invest céget aki 1998-ban megvásárolta a Hungarocamion-t.

    • @waberers_official
      @waberers_official  Год назад

      A márkanév a Waberer's tulajdona.

  • @janoscsabai6477
    @janoscsabai6477 Год назад +1

    Érdekes hogy a soförök nincsenek az átadon.

  • @syedanees9043
    @syedanees9043 Год назад

    Hi sir heavy truck driver job looking

  • @saqibakram6438
    @saqibakram6438 Год назад

    Hello sir you need truck darvir 15 year experience

  • @elvislazzaretti2593
    @elvislazzaretti2593 Год назад

    A mio parere quest'azienda farà la stessa identica fine di Waberer's.

    • @stevencrosato207
      @stevencrosato207 Год назад

      In che senso? Hungarocamion era stata comprata proprio da Waberer's.... suppongo questa sia una operazione di marketing nostalgico..

  • @huszarattila9150
    @huszarattila9150 Год назад

    Visszanyúltak a HC névhez?!? Ennyire gatya a wabi név??

  • @getsted
    @getsted Год назад

    Ki fogja üzemeltetni?