Bocs, de akkorát röhögtem a darázstámadásnál :) Jó kis terület amit csináltál. Én 50 m2-en kezdtem el próbálkozni a mulccsal..Idén ráhordok a városból összeszedett levelet, kb 60 centi vastagon. Tavaly egy kisebb területen kipróbáltam. Tavaszra szinte teljesen eltűnt az avar és szépen termett a terület nyáron.
Jól hangzik! Én nem feltétlen mélymulcsban "utazom", csak azért takarom/takartam, hogy fellazítsam, felújítsam a talajt. Aztán jövő tavasztól kezdek vetni bele (talán kukoricát), de nem mélymulcsos módszerrel, csak "simán", kis komposzttakarásos, enyhe szalmatakarásos módon.
Szia! Én úgy tanultam, meg az öreg gazdáktól is azt hallottam, hogy bizonyos darazsak hasznosak az állatok körül (megesznek sok kártevőt, élősködőt, amik sokkal jobban zavarnák az állatot mint a darazsak). Persze ettől függetlenül egy óriási darázsfészeknek nincs helye a krumpliágyás közepén! :-) Más: Egy tanács ami igazából inkább nekünk, nézőknek hasznos, ha egy-egy videóban bemondod, hogy dátumban, időben épp mikor vagy, az sokat segít nekünk elhelyezni a dolgokat, mert ugye ahogy te is többször írtad egy-egy videó sokkal később kerül fel a netre, mint amikor készül! :-) Kitartást, szuper amit csinálsz! :-)
Heló! Ezek a szokványos darazsak voltak, nem fürkészdarazsak. Azt hiszem ezeknek nincs semmilyen hasznuk, sőt, a méheket is lerabolják. Mindegy, az ágyás közepén valóban útban volt így is, úgy is. A videót mindig elfelejtem megcímkézni, de most már igyekszem észben tartani! Amúgy az "időeltolódás" csak a friss nézőknél jelent gondot, ha eltelt egy félév, vagy egy év, akkor már nem számít, mikor nézik a RUclips-on. Köszönöm a bíztató szavakat! Jó tévézést!
Köszi. Lehet majd én is váltani fogok mert nincs nigéria törpekecske nálunk, talán az euban sem, amit igazán szeretnék, szóval kénytelen leszek nagyobb fajtára váltani, ha ezek nem válnak be.
Az ausztrált nem ismerem. A mudi hiába terelőkutya, de tyúkokra nem gondolom hogy jó lenne. Nem a kutya miatt, hanem mert a kutya terelési módja túl "erős" és a szárnyasokat stresszelné.
@@k.o.t.o.n. nem vagyok hozzáértő, de talán az alpesit, meg a szánentálit szokták tejhozamra ajánlani. Az egyik igényesebb, már nem emlékszem melyik a kettő közül. De ezek mind nagytestűek ugye. Az enyémek kameruni törpék, de úgy látom, ezek között is jelentős különbségek lesznek méretben. Bár a kicsik még csak félévesek, de nem tudom meg fognak-e nőni akkorára, mint az anyakecske, amelyiket fejem. Bár addig van még fél évük.
@@k.o.t.o.n. csacseszokhoz még nem volt dolgom. Amit róluk tudok, azt mind a Shrek-ből tanultam! :) Az biztos, hogy az abban látható egyed konok egy madár! :)
"beoltoztem, higgyek azt, hogy veluk vagyok" es csucs :) a biologiai megoldas egyertelmuen az egetes/fust egy huvosebb, esti oraban. Esetleg malacporzsolo :P
Magam is meglepődtem, amikor néztem a videót. Gondolom a mi éghajlatunkon is működne. A lány azóta felszedte a krumplit (utolsó rész). A lényeg a 9. perctől kezdődik. ruclips.net/video/1NlEPlDtTVA/видео.html
Heló! Juhok közül én is rackában gondolkodtam, de sokak szerint az egyáltalán nem tartható kordában villanypásztorral. Egyébként nem tettem le róla, majd tavaszig eldöntöm. Tehénben kárpáti borzderes a terv, az tulajdonképpen a "magyar jersey". Viszont tehén projekt - ha lesz- mindenképp csak a házprojekt után.
Bocs, de akkorát röhögtem a darázstámadásnál :) Jó kis terület amit csináltál. Én 50 m2-en kezdtem el próbálkozni a mulccsal..Idén ráhordok a városból összeszedett levelet, kb 60 centi vastagon. Tavaly egy kisebb területen kipróbáltam. Tavaszra szinte teljesen eltűnt az avar és szépen termett a terület nyáron.
Jól hangzik! Én nem feltétlen mélymulcsban "utazom", csak azért takarom/takartam, hogy fellazítsam, felújítsam a talajt. Aztán jövő tavasztól kezdek vetni bele (talán kukoricát), de nem mélymulcsos módszerrel, csak "simán", kis komposzttakarásos, enyhe szalmatakarásos módon.
Szia! Én úgy tanultam, meg az öreg gazdáktól is azt hallottam, hogy bizonyos darazsak hasznosak az állatok körül (megesznek sok kártevőt, élősködőt, amik sokkal jobban zavarnák az állatot mint a darazsak). Persze ettől függetlenül egy óriási darázsfészeknek nincs helye a krumpliágyás közepén! :-) Más: Egy tanács ami igazából inkább nekünk, nézőknek hasznos, ha egy-egy videóban bemondod, hogy dátumban, időben épp mikor vagy, az sokat segít nekünk elhelyezni a dolgokat, mert ugye ahogy te is többször írtad egy-egy videó sokkal később kerül fel a netre, mint amikor készül! :-) Kitartást, szuper amit csinálsz! :-)
Heló!
Ezek a szokványos darazsak voltak, nem fürkészdarazsak. Azt hiszem ezeknek nincs semmilyen hasznuk, sőt, a méheket is lerabolják. Mindegy, az ágyás közepén valóban útban volt így is, úgy is.
A videót mindig elfelejtem megcímkézni, de most már igyekszem észben tartani! Amúgy az "időeltolódás" csak a friss nézőknél jelent gondot, ha eltelt egy félév, vagy egy év, akkor már nem számít, mikor nézik a RUclips-on.
Köszönöm a bíztató szavakat!
Jó tévézést!
én is akarok kecskét, alpesit tejre családnak. látom lettek töben. grat :)
Köszi.
Lehet majd én is váltani fogok mert nincs nigéria törpekecske nálunk, talán az euban sem, amit igazán szeretnék, szóval kénytelen leszek nagyobb fajtára váltani, ha ezek nem válnak be.
Szia. Szerinted csirkék baromfik terelésére egy kan muddi vagy egy ausztrál cattle jobb választás?
Az ausztrált nem ismerem. A mudi hiába terelőkutya, de tyúkokra nem gondolom hogy jó lenne. Nem a kutya miatt, hanem mert a kutya terelési módja túl "erős" és a szárnyasokat stresszelné.
@@talpalatnyizold én is így látom. Okés :) kecskere ahogy látom jó. Neked milyenek vannak? Ha csak tejre lenne meg sajtra melyik fajtát ajánlod?
@@k.o.t.o.n. nem vagyok hozzáértő, de talán az alpesit, meg a szánentálit szokták tejhozamra ajánlani. Az egyik igényesebb, már nem emlékszem melyik a kettő közül. De ezek mind nagytestűek ugye.
Az enyémek kameruni törpék, de úgy látom, ezek között is jelentős különbségek lesznek méretben. Bár a kicsik még csak félévesek, de nem tudom meg fognak-e nőni akkorára, mint az anyakecske, amelyiket fejem. Bár addig van még fél évük.
@@talpalatnyizold de jó fej vagy. köszi a válaszért. szamarakban vagy valamennyire szakértő esetleg?
@@k.o.t.o.n. csacseszokhoz még nem volt dolgom. Amit róluk tudok, azt mind a Shrek-ből tanultam! :)
Az biztos, hogy az abban látható egyed konok egy madár! :)
Összeöltöztél a darazsakkal 😆😆😆
"beoltoztem, higgyek azt, hogy veluk vagyok" es csucs :) a biologiai megoldas egyertelmuen az egetes/fust egy huvosebb, esti oraban. Esetleg malacporzsolo :P
Nálunk ami legjobban bevált: Zig-zag darázs, és darázsfészek irtó spré.
Errefelé ilyenről még nem is hallottak szerintem! :)
Magam is meglepődtem, amikor néztem a videót. Gondolom a mi éghajlatunkon is működne. A lány azóta felszedte a krumplit (utolsó rész). A lényeg a 9. perctől kezdődik.
ruclips.net/video/1NlEPlDtTVA/видео.html
Ő is a Routh féle módszert próbálta. Kíváncsi vagyok mi lett belőle. Majd rákeresek, hátha feltöltötte.
Most néztem, a legutóbbi vidije pont a betakarításról szól.
Szia, pár racka és egy jersey tehén az egyik megoldás.
Heló!
Juhok közül én is rackában gondolkodtam, de sokak szerint az egyáltalán nem tartható kordában villanypásztorral. Egyébként nem tettem le róla, majd tavaszig eldöntöm.
Tehénben kárpáti borzderes a terv, az tulajdonképpen a "magyar jersey". Viszont tehén projekt - ha lesz- mindenképp csak a házprojekt után.