Lehet polemizálni hogy elég vagy nem elég-e a 18db Gripen. Egy biztos, hogy ha több van az jobb, ugyanakkor az is számít, hogy milyen a gépek hadrafoghatósága (műszaki meghibásodás gyakorisága), mennyi bevethető pilótánk van ennyi géphez, milyen a kiképzettségük, mennyi fegyverzet van (harci javadalmazás) és milyen az alkatrész utánpótlás (milyen a logisztika). A Gripen többcélú multi és swingrole repülőgép, így egy felszállásból több harci feladatot képes biztosítani. Van és lesznek mindig jobb és korszerűbb repülőgépek, de ennek a kis országnak ez a géptípus megfelel, korszerű, de a jelenlegi gazdasági helyzet ennyi gép beszerzésére elég.
Szerintem elég jó a pilóták kiképzése. Igaz a MIG-29 érában voltam katona, elég sokszor zsebelték be a" legjobb bemutató pilóta címet. Három pilótáról tudok, akik többször hozták a formájukat." Sajnos 2004-ben egészség romlás miatt leszereltek, ezért nem biztos a pontosságom, csak ennyit tudok. Persze éles helyzetben nem tudok nyilatkozni, ott nem a látványos repülés a cél, hanem a sikeresség.
Az teljesen nyilvánvaló, hogy számunkra a Gripen a megfelelő és nem az F35. Csak az lenne jó ha ez mind a 18 gép a 4. generációs elvárásoknak megfelelne, ami nem tudom, hogy így van e.
Nem ártott volna találni olyan kérdezőt, aki egy kicsit is ért a témához! Semmitmondó kérdésekre lényegtelen válaszokat kaptunk a kissé lámpalázas ezredestől. Sokan nem tudják, hogy a közel 20 éves Gripenek egy részét a svédek szétbontott első szériás gépekből legózták össze, így azok törzse, és szárnyai közelítik a 25 éves kort... Nagyon nem mindegy, hogy a négy új gép melyik változatú, mert ezen múlik, hogy meghaladják-e a 4. generációs képességeket. Az ötödiket sajnos nem fogják elérni, nem úgy mint az új amerikai csodagép, az F35, melyért a fél világ sorban áll. De nekünk ilyeneket az amerikaiak NATO tagságunk ellenére sem adnak, megbízhatatlanságunkra hivatkozva. A lengyelek, és a románok viszont kapni fognak, és azok rendszerbe állítása után egyértelműen hátrányba kerülünk majd velük szemben bármilyen Gripen változattal. És akkor az ukrán fenyegetésről még szót sem ejtettünk. Az új gépekre égetően szükség van, hiszen időről-időre mi védjük a balti légteret is. Háborús körülmények között a 18 gép nevetségesen kevés, felesleges a szomszédos országok darabszámaira hivatkozni. Az ezredes azt mondja, amit mondania kell. Egyébként nem rossz gép a Gripen(és NEM Grippen), nem túl nagy, elfogadhatóak az üzemeltetési költségei, de bombázó feladatra kis mérete, tömege, és a hajtómű tolóerő/tömeg aránya miatt csak korlátozottan alkalmas. A haderőfejlesztés többi technikai eleme viszont jól átgondolt, és abszolút sikertörténet, ezt el kell mondani. Már csak egy valódi harci helikopter típusra lenne szükség, de azt suttogják, hogy voltak már ez ügyben puhatolózó tárgyalások az olaszokkal...
Az 5. generacios vadaszgep 3x annyiba kerulne a beszerzesi ar es a napi uzemeltetes is...azaz a jelenlegi financialis keretbol 6 db 5. generacios vadaszgepet tudnank fenntartani es kb 10 db. harckesz pilotat tudnank formaban tartani...marpedig az a bekeidos "air-policing" feladatkorre is eppenhogy nem eleeg...tovabba a hadrafoghatosagi ido is eleg alacsony az 5. generacios gepek eseten...kb. 50%-65% koruli...szoval napi szinten a 6 db.-bol 3-4 lenne uzemkepes...
@@electricaviationchannelvid7863Az ár vonatkozásában igazad van, ezt már én is megírtam egy korábbi, a témával kapcsolatos hozzászólásomban. Azonban ez mit sem változtat a tényen, hogy kevés a vadászgép, és a pilóta is.
@@attilaszarka7628 Egyetlen nyugati gèp sem volt olyan konfliktusban....ezèrt nem is tudjuk igazán...az S300,s400,S500 bizony átrajzolja a lehetôsègeket...a támadó rakètarendszerek a megoldás amivel szinte egyáltalán nem rendelkezik az EU/NaTo...
@@attilaszarka7628Nem, de a paramétereit megismerve jelenleg legjobb a világon, és az új típusokra jellemző gyermekbetegségeit már jórészt kijavították. Persze majd a gyakorlatban dől el a valós harci értéke. Az sajnos igaz, hogy a jelenlegi csökkentett, de számunkra még így is horribilis ára miatt nem jelenthet valós alternatívát. Megnyugtató lenne a Gripenek számának további emelése a legújabb változat beszerzésével.
É 1990-91-ben voltam katona,Debrecenben meg Pápán,volt 111 harci gépünk 3 bázison.Igaz,akkor nem volt plusz légvédelmi feladat,mint most,hogy mi védjük a szlovák meg a szlovén légteret.Tegyük hozzá,több katasztrófa meg baleset is előfordult abab az időben(sajnos).
Alul biztosított rendszerek, más volt a csapásvonal. És olcsó élet és üzemanyag. Az orosz tudta hogy a magyaroknak helyt kell állnia a levegőben ha jön a Nato. És az export is jól jött nekik.
Én 88-89 Ben Veszprémben. Kérdeztem a pol tisztet, meggíg tudjuk tartani az országot háború esetén. Azt mondta semeddíg sem. Pedíg akkor még voltak repülők.
Mivel az volt gyorsan elerheto es beintegralhato a meglevo rendszerbe...az E/F kulonbozo variansai egy uj szimulatort es egy reszleges atkepzest igenyelt volna...arra sem kalendar-ido, sem repulesi ido, sem human-kapacitas nincs...mellesleg az uj A-A fegyverzet (Meteor) es sisakkijelzo passzolna azokhoz a kepessegekhez ami szinten plussz penz es ido beszerezni...
@@Militavia A felvetèse jogos mivel egy nagyságrenddel többet tud az E verzió ha megkapja az oldalranèző radar opciót....tehát tènyleg arra kellett volna váltani...dehát azok nincsenek kèszen...sem fèlkèszen...a gyártósor "backlog" ki tudja mekkora...
@@electricaviationchannelvid7863 Iszonyatos pénzpazarlás lenne lecserélni a C Gripeneket E-re. Az oldalra néző radar alatt azt érted, hogy az AESA antenna kitéríthető és így 90 fokos oldalszöggel is lehet pásztázni akár?
Mire szeretnel konkretabb valaszt? Ha olvasol kulonbozo folyoiratokat, szakmai konyveket es repulsz szimulatorokat akkor eleg jol kimuvelheted magad....
Ha voltál katona akkor tudnod kellene hogy van amiről nem beszélünk,de ha nem is voltál azért gondolhatod hogy nem azért beszél akadozva és néha értelmetlenül mert valami baja lenne a fejében ,hanem pont azért mert fejben neked előre tudnod kell hogy ami elhagyja a szádat azt szabad vagy nem szabad...
@@electricaviationchannelvid7863 Mindenre válasz az, hogy "olvass utána". Kérdezni pont azért kérdezünk, mert mindennek utánaolvasni nincs ideje egy embernek. Tőlem is kérdeznek, és is kérdezek. Az emberiséget pont a beszéd kialakulása emeli az állatok fölé, mert a tudást meg tudjuk osztani egymással. Speciel például arra a kérdésre vártam volna valamilyen választ, hogy a 18 gépes flotta mire is elég a légterünk megvédése kapcsán. Gondolom olyasmi lehetne a válasz, hogy a 18 géppel minimum addig fel tudnánk tartóztatni a támadó repülőket, amíg a szomszédos NATO országokból a szövetségesek repülői a hazánk egén folyó csata helyszínéig elérnének. Ezzela válasszal nem hiszem, hogy héthecsétes hadititkot árult volna el az ezredes. Másik kérdés, amire valami választ jó lett volna kapni, hogy az ideális 400 órát, illetve a Gripen biztonságos irányításához minimálisan szükséges gyakorlatot nagyjából mekkora időbe lehet belezsúfolni. Ez talán kicsit bizalmasabb információ lehet, de egyik oldalról a lehetséges ellenségeink ezt biztosan tudják az ezredes válasza nélkül is, másik oldalról pedig nem pontos időt kellett volna mondania, csak nagyságrendet, hogy az egészségügyi alkalmasság igazolása után a vadászpilóták alapképzése mondjuk 3 évig tart általában, amit általában 1 év további Gripen-képzés követ, mire a 400 óra is meglesz a Gripenen. Persze a 3 év lehet 1-5 év között akármennyi a valóságban, meg a Gripen-képzés is 0,5-2 év között bármennyi. Háborús helyzetben pedig mondjuk reálisan legfeljebb 20%-kal lehetne ezeket az időtartamokat lerövidíteni. A "hozzávetőlegesen hol helyezkedünk el a regionális erősorrendben" kérdésre például tudott adni egy választ, ami legalább válasz volt, még ha nem is árult el sokat, de nem kitért a válasz elől.
Ennek az interjúnak a szövegét bármilyen magyartanár egy az egyben aláhúzná hullámos vonallal. Szinte egyetlen nyelvtanilag helyes mondat nem hangzott el. Ez kellemetlen a honvédségre nézve is, hiszen a tiszti állomány elméletileg egyetemet végzett, de ott még megbocsájtható, hiszen nem szokták meg a kamerát, mikrofont. A riporternek viszont nincs mentsége. Látható, hogy nem készült egyáltalán semmit erre az interjúra, még a nem túlzottan kreatív kérdéseit sem tudta megfogalmazni. Ezt a felvételt egy az egyben törölni kellett volna. Nemcsak, hogy nem hangzott el egyáltalán semmilyen érdemi információ, de hallgatni is kifejezetten kellemetlen volt. Rossz reklám a légierőnek és az indexnek is.
Főleg az indexnek rossz reklám, katonáéknál inkább hiba, hogy nincs szóvivőjük, ahogy az általában máshol is szokás. Katonára ráerőltetni ilyen feladatot oktalanság, így még a parancsnokot is megkérdőjelezem. Jobb helyeken azért alkalmaznak szóvivőt, mert az felkészült minden civil kérdésre, a katona meg azt tudja, h. minden hadi titok.
Hiába helyes nyelvtanilag egy beszéd, ha tele van obszcén és nem odaillő szavakkal. Szerintem éppen hogy kulturáltan fejezte ki magát a tábornok úr, nekem tetszett.
@@sandorkovacs7038 Akárki ellen. Lakosságarányosan nagyon kevés gépünk van a többi országhoz képest. A svédeknek 71 gépük van hadrendben, Lengyelországot 38 millióan lakják, F-16-osból 32 gépük van, F-35-ből meg most rendeltek 32-t mellé.
@@Homelander-ftw nem tudom, hogy mire elég annyi gép mint ami nekünk van, de azt írod, hogy "Lakosságarányosan nagyon kevés gépünk van a többi országhoz képest." utána meg leírod hogy a 38 milliós Lengyelországnak lesz 64 gépe... ami kb pont ugyanannyi lakosságarányosan mint nálunk (kb 600ezer emberenként 1 gép)
Jelenleg 2 db. nem barati oszag van korulottunk...Ukrajna es Szerbia...az elobbi eppen el van foglalva egy mindent felorlo konfliktusban az utobbit meg mar szetbombazta a NAtO szoval jelenleg nagyon gyenge es kulonben is viszonylag nagyon jok a kapcsolatok es a gazdasagi/kulturalis erdekek is egyiranyba huznak (olaj es gazvezetek, villamos halozat, kozlekedesi infrastruktura, iszlam hoditasi veszely, Eu csatlakozas...stb.)
Én a felső 2/3 kifejezést nem tudom értelmezni. Ez jelentheti azt is, hogy kiemelkedőnek számít a régióban a 18 gép, de azt is, hogy átlag alatti :/ Tényleg olyan "politikusos" válasz...
Mert mit is értünk régió alatt... De amúgy ahogy elnézem kb 3 részre lehet osztani. Van a minimál kategória felül amibe mi is tartozunk a darabszámot tekintve. Kb ez a 15-18 modernebb gép. Ez alatt van a szovjet fostemetőt birtoklók kis csapata, majd jön az/azok akinek kb nincs. Szóval ebben a mezőnyben elöl lenni az szerintem alap de egyes viszonyokat ismerve jó dolog is.
Gróf Geri, mint pk.?????? Hadnagyként sem volt a legélesebb kés a fiókban. Ja, és miért Gripen? Hallottátok már a "korrupció" szót? Annak idején mi a vezérkarnál az F-16-ost javasoltuk, de hát a szakma véleményét a politika annyira vette figyelembe, mint az más területeken is szokta....
A Gerit régóta ismerem én is. Rgy parancsnok kiválasztása abszolút nehéz feladat és készülni kell rá ,kik lesznek majd a majdani parancsnoki kar vezetői. A Geri megfelel mint pk szerintem ,bár túl fiatalon került mondhatni tapasztalatlanul a bázis élére, de hisz az öregek közt már igen kevesen maradtak ,s nem mindenki akart,akar és akarják,hogy parancsnok legyen.Nehéz dolga van ,mert a szakmaiság már rég a politikusok kezébe került, de ezt nyilván látja Ön is, aki ilyen bátran kritizálja feltüntetve ,hogy anno ismerte, mint "nem a legélesebb kést a fiókban". Hadnagyként nem ő volt a legélesebb kés?Mondjon már pár nevet,akit akkor ismert és a mai napig is vadászpilóta,...érdekelne. Nagyon én sem ismertem a fiatalabb generációt, így a Gerit sem, de az Alba és a MiG-29 illetve a Gripenen az egyik legjobb és legmegbízhatóbb jelölt és pilóta volt. Pár ember alkalmas arra ,hogy segítséggel ezt a bázist tovább vigye a jó úton. Egy parancsnok a szakmai és egyéb segítség nélkül kudarcra van ítélve, az viszont, hogy kikkel dolgozik ,javarészt rajta múlik, amennyiben a felső politikai és katonai vezetés nem szól bele, amit amúgy kétlek .Csak megnyugtatás képen mondom ,hogy mind a Varga Feri ,mind a Rácz Zsolt is kiváló gépeknek ítélte meg a Gripent is, viszont a Selmecziék féle F-16 lett volna az igazi mutyi. Biztos tudja a szerződés részleteit is, hiszen írásából kiderül, hogy volt köze a repüléshez, kiképzéshez, szóval akkor tudnia kellene kristály tisztán az alap Gripen létszámról és a kiválasztás körülményeiről is. Véleményem szerint a politikánál súlyosabb és ártányabb kártevő a honvédség fejlesztésénél nincs. Mutyi ér mutyit ,s bár imádtuk az Albatroszt is ,nyilván nem a Geri döntött a NG L-39 típ. gép vásárlása ügyében, hanem Mr. Szalay-Bobrovickíj elvtárs, (nem véletlen a téves névelírás) aki a kormány részéről az egyik igazi "üzletember", aki még az Aero Vodochody tulajdonjogáról is lemondott papíron, hogy honvédelmi miniszter legyen ,majd jó pénzért meg is rendeltetett jó pár kiképző gépet.Zsbből zsebbe ugye a jóprosperáló cégeken keresztül,..csak a tulajdoni kört kell megnézni és helyére kerül minden. További szép napot Magyar Úr!
@@attila186 a 30-asnál a Martin-Baker ülésnél merült fel "probléma", hogy nem vált le kattintás után. Hogy annak a "történetnek" mi lett a vége, azt nem tudom. Az alap probléma az volt, hogy a futómű nem nyílt ki (teljesen).
Parancsnok úr kissé lámpalázasnak tűnik, egyem a lelkét. Valószínűleg nem szokott a nyilatkozáshoz. A szótagok felét is elnyeli. Valószínűleg a levegőben jobban érzi magát. Azért köszönjük.
a baj az, hogy semmi konkrétat nem mondott, szóval az, hogy a NATO-val együtt elég, az nem válasz arra, hogy magunkat meg tudjuk-e védeni, nyilván 18 darabbal nem, még 118 darabbal sem. Aztán 400 óra, jó, de egy nap hány óra, egy héten hány nap? Mert ha napi 1 óra, akkor az több, mint 1 év, de ha csak hetente pár óra, akkor több év.
Nem ertem a kommentek kozotti ekezes mennyiseget. Minden kerdes szepen meg van valaszolva. Ilyen pozicioban gondolom oda is kell figyelni, hogy mit es hogyan talal valaki, nem ejszakai talk-show...
Meg még az összes olyan legapróbb részletekre is, amelyek mindenkor, és főleg még ma is szigorú hadititoknak minősülnek. Jó, mi? Ha megadod a pontos elérhetőségedet, vállalom, hogy Neked mindent pontosan elmondok. De aztán: CSITT!
Nekem annyi a bajom a legvedelmunkkel, hogy szerintem amator modon mukodik, marmint felso vezetes szinten. Itt vannak a Gripenek, amik tenyleg a legbolcsebb valasztas orszagunknak, mert megbizhatoak, tobb feladatuak, alacsony uzemelteti koltseguek, NEM amerikaiak, es nagyon innovativ technologia. Nagyon jok, valojaban soha nem volt ilyen fejlett vadaszgepunk, soha nem tudtuk elmondani, hogy egy szinten vagyunk a kornyezo orszagokkal, illetve jobbak vagyunk. De. A nagy de. Nem kell a hadtudomanyok professzoranak lenni ahhoz, hogy pl megnezzunk egy promo videot a Gripenrol, az egesz koncepciojarol, hogy milyen legvedelmi strategia megvalositasara hoztak letre a svedek. Mi, teljesen vegletesen amator es felelotlen modon az osszes Gripenunket 1 legibazison tartjuk. Konfliktus eseten eleg lenne 1-2 ellenseges gepnek kis magassagon nagy sebesseggel berepulni az orszagba es lebombaznia illetve megrongalnia a kecskemetr repter felszallopalyajat. Magyar legiero terden. Ennyi volt. Ezt a taktikat alkalmaztak pl az izraeliek is pl egyiptom ellen, a legtobb gepet meg a foldon semmisitettek meg. Namarmost a svedek nem ignorans idiotak, es mivel rendkivul ertelmesek, mas orszagok katonai veresegeibol tanultak es tortenetesen ugy fejlesztettek ki a Gripent, hogy ne kelljen repuloter az uzemeltetesehez. Akar rovid autoutrol, autopalyarol is fel tud szallni, le tud szallni, gyorsan ujra lehet fegyverezni. Igy hoztak letre. Hogy valosagos konfliktus eseten minel jobban szet lehessen szorni oket az orszagban, ez ne lehessen megsemmisiteni oket, mert nincsenek koncentralva egy ket repuloterre. Szoval megvettuk ezt a kepesseget. Es mit csinalunk? Amator modon nem hasznaljuk. Sirnivalo. Valos konfliktus eseten hatalmas pofara eses lenne. Vagy egy jol koordinalt tamadas kecskemeti repter ellen vagy nehany jol iranyzott ballisztikus raketa es vege a dalnak. De mi okosabbak vagyunk a svedeknek, akik erre a koncepciora letrehoztak a Gripent. Mi okosabbak vagyunk naluk. Nalunk az osszes gep egy repteren van. Es a finneknel is okosabbak vagyunk, ok is rosszul tudjak, mert ok is szetszorjak az orszagban a vadaszgepeiket
Ez igaz. Remélhetőleg csak békeidőben tartják az összes grifftojást 1 kosárban. Ha nő a veszély, akkor az M1-esen fognak felszállni. Két dugó között. Én drukkolok a hazai csapatnak.
Kevés kétségem van afelől, hogy a honvédségnek van terve felosztott rejtett repterekről üzemeltetni a gépeket harci helyzetben, addig is pedig egy bázisról működtetve jelentősen olcsóbb fenntartani őket. Háborúk nem bejelnetés nélkül érkeznek. A nagyobb probléma, hogy túl kevés a pilóta, és túl keveset repülnek. Valamint nem gyakorolják a gépek rossz kifutópálya képességét. Én legalábbis még nem láttam, hogy lezárták volna az M7-est mert gyakorlatoznak rajta.
@@bencemeszaros2663 nem kell szar amerikai. Úgy járunk, mint a zukránok a szovjet technikával. Amikor kell, h megvédjük az országot, nem lesz utánpótlás.
@@bencemeszaros2663 Kamukázol idióta!!! 22 000Dollár kontra 65 000 dollár/üzemóra a svéd javára. És az amerikai nem tud járőrözni. Nehéz és kövér, csak nagy sebességgel tud repülni, gyenge manőverező-igaz nagy toló erő mellett. Az egyetlen gép a világon ami sokkal elavultabbként is elfogta az F35-öt. A gyakorlatokon 10-ből 3szor fogta el a svéd az amit. Az új E az több mint 5ször. Csak nagy távolságból sikeres az F35.
A magyar forgatókönyvbe jobban illik a gripen,közeli légi harcban múlná talán felül az f16 a gripent,egyéb megközelítésben a gripen jobb!Pl önrávezető rakétákat távolabbról tud "elengedni",így nem kell közvetlen harcba bocsátkozni...korrektebb radartechnológia,egyszerűbb technikai frissítés,stb...
@@istvanbiro6436 Ez egyáltalán nem igaz. A Gripen és az F-16 is közelharci rakétákból ugyanazokat alkalmazza, ezt nem befolyásolja a repülőgép, ellenben az F-16 képes AIM-120-asokat hordozni, ami viszont már látótávon kívülre "elengedhető".
@@velvetthunder96 ?a gripen belső függesztői szintén képesek aim 120C-sek cipelésére,csak a szárnyvégi függesztők nem,oda aim 9 mehet...egyébként akkor máshogy fogalmazok:a gripen fedélzeti rendszere inkább újabb,az f16-é régebbi,s bár lényegi különbség a rakétatípusok hordozhatóságában nincs,a radartechnológiában igen,szerintem egy gripen hamarabb észlel,így távolabbról el tudja engedni az önvezetőket,értem én,hogy te max-on számolsz,de akkor legyen így,és továbbra is tartom,hogy nem közvetlen dogfightnál,hanem távolsági befogásnál a gripen előnyben,de csak ott és csak a radarképességek miatt.S akkor hogy végleg pontot tegyek az i-re a Gripenen pöpec aktív adatkapcsolat működik,pl az örjáratozó pár távolabbi tagja céloz,de a másik lő... Végül a felesleges további irkálgatás elkerülése végett azt mondom nagyjából van átfedés a gépek képességei közt,de az f16-nál már nincs annyi kiaknázatlan lehetőség,míg a gripennél még az elején járunk!Szerintem maradjunk ennyiben :)
Egyet még annó beküldött valaki a kukoricásba félpályáról (úgyis megáll alapon)... Szóval kellett egy UB, meg még hármat kanibalizálásra. Azért néha samponos vizzel lemoshatnátok őket, nahh...
Meg tudnak mondani, hogy milyen gyakran, milyen tipusu es ki altal vegzett karbantartasi munaklatokon kell atesniuk a pilotaknak? 🙂 Csak hogy tudjam, akarok-e meg pilota lenni 🙂 Mert nemes dolog a haza vedelme, de azert na.... 🙂
Szerintem teljesen korrekt volt az interjú, aki fanyalog nézze meg szekeres doktor átadóját, amikor bebaszva átadta a honvédségnek a gépeket, Szerintem bebaszva sokkal gázabb a dolog. Persze arra emlékezni kéne, fikázni mindig könnyebb. Nyilván nem ez a négy gép fogja megváltani a világot, de mivel megvan a honvédség feladata a NATOn belül, gondolom leosztották a szerepeket is. Nem a 4 gép annyira gáz, hanem az, hogy találjanak hozzá embert. Mert az nem lesz. Ha egy utasszállítón hatmilliót keres a pilóta nem fog bruttó másfélért egy harci géppel repkedni,
A tornából felmentett, katonának alkalmatlan, de honvédelmi miniszternek már jó Szekeres, és a rackafrizurás karcagi birkapörkölt fogyasztó Vadai államtitkár asszonyság közösen tette fel az i-re a pontot a honvédség lezüllesztésében. Ezt nem szabad elfelejteni! A NATO-ba való belépésünk után sokáig nem foglalkoztak a kormányok az elkerülhetetlenül fontos fejlesztésekkel, de most legalább rohamléptekkel próbálják az előző ciklusok mulasztásait pótolni Orbánék. A normális értékrend felborulását az is jól mutatja, hogy hülye lenne egy mai fiatal hosszú, lemondásokkal teli éveket végig tanulni azért, hogy pilóta lehessen, amikor például focistaként 0 közeli teljesítménnyel havi 5 milliót is megkereshet. A főnök után szabadon: "Hajrá Magyarország, hajrá magyarok"...
Egyetlen repülőszázadra elegendő az a 18 Grippen? Kissé cinikus, hogy ennyire mikroszkópikus a teljes egész honvédség. Nem okoskodnék,de ide egy ''szmájling'' jelet tennék.
Faszkalap vagy!!! A fegyver tárgyalások mindig lassú és hosszadalmas folyamatok, már írják hogy közeleg az új Grippen E/F beszerzés magyar specifikációban, svédek rábólintottak, lassú víz partot mos. Siettél idehányni de csak szopni fogsz. Mig 21-ból volt 2 század és az mitől volt jobb az akkor?
Soha nem volt nálunk. A tölteteket egy szovjet páncélos dandár őrizte, és hadi állapotban útközben adta volna át őket a kitelepülő rakétadandárnak. Amiket kidobáltunk azok a SCUD önjáró TEL-ek, amik mondjuk igen fontos nagy hatótávolságú precíziós csapásmérő képességet jelentettek volna atomtöltet nélkül is, így abban egyetértek, hogy leselejtezésük ostobaság volt, mivel jelenleg ezzel a képességgel a honvédség nem rendelkezik. Hasonlóan faszság volt elszórni az S-300 üteget is.
A negyedik generációban a kor nem számít. Az F-15/16-os család több, mint 50 éves konstrukció, a Rafale is majd 40, Eurofighter is 30 éves. A korszerű elektronika miatt ezek a gépek hardveresen és szoftveres én is fejleszthetőek.
Remélem, de NAGYON remélem, hogy Ezredes Úr sokkal jobban repül, illetve érti a szakmáját, mint ahogyan beszélni tud. Ebben a hatalmas információ-áradatban, ami manapság ránk zúdul, fenyeget olyan veszély, hogy a rosszul előadott, ámbár egyéb szempontból fontos szövegeket egyszerűen átugorjuk, vagy kikapcsoljuk. Nagyon fontos a tálalás!
De az ukránok az Usával és a Natoval megtámadták az oroszokat, kell is ott. Nagyobb ország, emellett segíti az Usa. Amúgy az oroszok még nem járnak 18 lelőtt gépnél. A földön szinte többet pusztítottak el. Tökkel ütött vagy.
Amikor a Szovjetunió itt állomásozott, igen akkor volt párszáz darab, csak nem magyar tulajdonban. ukriban éles helyzet van, nálunk nem, és remélem így is marad. Az ország méretéhez képest talán elegendő. De a mai harcászatban, inkább drónokra költenék, sokkal olcsóbb megoldás lenne.
@@sandorkovacs7038Tudod mennyi gépünk volt a rendszerváltás előtt? . 1993. 24 darab MiG-29B és UB vadászrepülőgép 1994. április 20-án 20 darab L-39ZO Albatros kiképző repülőgép 1995-ben 14 darab Mi-24D és 6 darab P típusú harci helikopter, volt mellette MiG-23 és a Szu-22 típusú vadász-, illetve vadászbombázó repülőgépek. + Mig 21bisz. Ezek 99% kivonták, a Mig-29 gépeket idő előtt. Most lesz 14 + 4 darab gép amiből, 2-3 állandóan az időszakos kis és nagyjavításokon van, 2-4 állandó készültséget ad az országban, + NATO feladatokra felváltva 2 gép, tanulásra kiképzésre így nem is marad jóformán a fenti gépek kiesnek. Egy ekkora országnak a 40 gép kéne alap. Helikopterekből jött könnyű , meg jön a közepes, de azt a harci helikopter mennyiséget ami volt, nem tudják pótolni. 6db maradt. Amik jöttek azok nem harci helikopterek. Szükség van rájuk nagyon is, de más feladatkört tudnak ellátni, mint a Mi-24P "Olyan hogy mintha 1 gépünk se lenne" 1936-ra visszamenve azóta most van a legkevesebb gépünk. Azt kell nézni, hogy a szomszédos országoknak együtt mennyi gépe van, nem vagyunk sajnos igazán jó viszonyban senkivel sem a szomszédaink közül, + az Orosz-Ukrán helyzet.
Szuper! Magyarul 14 helyett mostmár 18 gép üzemeltetésére / karbantartására / szükséges infrastruktúrájára nem fog költeni a kormány… Máris előrébb vagyunk!
+4 repülőgépet tudott Magyarország beszerezni. Közel két év után, utolsóként, de a magyar parlament is megszavazta Svédország NATO-csatlakozásának ratifikálását. NAHÁT
Nato értékelés szerint rendkívüli módon erősödtünk!!! Rendkívüli módon!!!! Saját állami fegyver gyárrakkal, saját lőszergyárral már kiemelkedő.A Macedónoknál is szarabb sereg, az a csótány féle vaddisznó minisztériumi hadsereg. Volt.
szerintem óriási hiba volt anno lecserélni a MIG29-et. SEMMI DE SEMMI értelme nem volt a cserének. OK, nem NATO kompatibilis. De kb.a MIG kenterbe veri ezeket. Azokat kellett volna fejleszteni. Még ma is bőven helyt lehetne állni velük.
Nem akarlak letörni de azért a két gép nem egy kávéház....az hogy a MIG-ek hozták az airshow-krol a kupakat nem egyenlő a harcértékkel....eleve a magyar 29-esek a 80-as évek elején szolgálatba állt változatok voltak.A Fulcrum gyakorlatilag csak hardveresen fejleszthető gép a kora miatt míg a Gripen vígan fejleszthető szoftveresen mivel gyakorlatilag digitális gép. A MIG vadász először is míg a Gripen többcélú. Mindkettő 7 fuggesztesi ponttal rendelkezik de például potom 4 tonnával nehezebb a MIG. Még az F16 is könnyebb három tonnával mint a MIG...A MIG csak két fuggesztesi ponton tud látótávolságon túli harcra alkalmas rakétát függeszteni....ugyanez a Gripen esetében négy.... Manőverező legiharc szempontjából fölényben van a MIG, viszont gyengébb a légihelyzetkép alkotó képessége. És ez ugye nagyon fontos ahhoz hogy a manőverező legiharc egyeltalan el tudjon kezdődni. Gyorsulás, emelkedés, MIG nyilván jobb....Az hogy nem vett az ország a Gripenhez AIM9 X rakétát, az nem igazán a Gripen hibája. Hiába van a MIG előnyben közeli legiharc szempontjából, de el is kellene jutnia odáig. Mert a látótávolságon túli harcban a Gripen sokkal jobb. A MIG csak fél aktív rakétát hordoz tehát a MIG-nek muszáj rávezetni a rakétát a célra, míg a Gripen AIM 120-as rakétája aktív radar vezérléssel rendelkezik....8-12 kilométerről a rakéta celravezeti magát, a Gripen kifordulhat, míg a MIG nem! Célmegosztás szintén a Gripen előnye.A Gripen több célt is tud támadni egy időben, míg a MIG egyszerre csak egyet. Tehát nem különbség van a lényeges ponton a két gép között, hanem szakadék.... láttad már például a kabint ezekben a gépekben? Navigáció.....a MIG pl mem éjjellátó kompatibilis, papír alapú térkép....stb.....egy darab precíziós csapásmérő fegyvert sem tud a MIG hordozni, míg a Gripen..... hát , elég hosszú a sor! Orakat lehetne írni mennyire nyílvessző komolyságu fegyver a MIG a gripen mellett.....Furcsa hogy úgy gondolod hogy a Fulcrum kenterbe veri a Gripent.... A két gépet összehasonlítani olyan mint a golyós számológépet egy számítógéphez hasonlítani....a MIG harcértéke a Gripenhez képest a nullával egyenlő.. .
2+ tonna bombaterhet el tud vinni...nagyon keves statikus celpont van amit azzal ne lehetne kiiktatni..., mozgo celpontra pedig ott a Maverick vagy a gepagyu, mindketto elegendo tuzero egy ujszeru harckocsira...
@@electricaviationchannelvid7863 elméletben igen, de gyakorlatban vicc a páncélzata a 30 mm légvédelmi gépágyúk ellen és 1 hajtóművel ez öngyilkosság volna!!
Lehet polemizálni hogy elég vagy nem elég-e a 18db Gripen. Egy biztos, hogy ha több van az jobb, ugyanakkor az is számít, hogy milyen a gépek hadrafoghatósága (műszaki meghibásodás gyakorisága), mennyi bevethető pilótánk van ennyi géphez, milyen a kiképzettségük, mennyi fegyverzet van (harci javadalmazás) és milyen az alkatrész utánpótlás (milyen a logisztika). A Gripen többcélú multi és swingrole repülőgép, így egy felszállásból több harci feladatot képes biztosítani. Van és lesznek mindig jobb és korszerűbb repülőgépek, de ennek a kis országnak ez a géptípus megfelel, korszerű, de a jelenlegi gazdasági helyzet ennyi gép beszerzésére elég.
Szerintem elég jó a pilóták kiképzése. Igaz a MIG-29 érában voltam katona, elég sokszor zsebelték be a" legjobb bemutató pilóta címet. Három pilótáról tudok, akik többször hozták a formájukat." Sajnos 2004-ben egészség romlás miatt leszereltek, ezért nem biztos a pontosságom, csak ennyit tudok. Persze éles helyzetben nem tudok nyilatkozni, ott nem a látványos repülés a cél, hanem a sikeresség.
Az teljesen nyilvánvaló, hogy számunkra a Gripen a megfelelő és nem az F35. Csak az lenne jó ha ez mind a 18 gép a 4. generációs elvárásoknak megfelelne, ami nem tudom, hogy így van e.
@@laszlobardi666Vári Gyula egy legendás pilóta.
@@richard-ix5tm 4.5 generációs gépek. Ugyanazt tudja,mint egy f16 vagy egy Dassault Rafale.
@@Alex-hu5egGripen E-k?
Nem ártott volna találni olyan kérdezőt, aki egy kicsit is ért a témához! Semmitmondó kérdésekre lényegtelen válaszokat kaptunk a kissé lámpalázas ezredestől. Sokan nem tudják, hogy a közel 20 éves Gripenek egy részét a svédek szétbontott első szériás gépekből legózták össze, így azok törzse, és szárnyai közelítik a 25 éves kort... Nagyon nem mindegy, hogy a négy új gép melyik változatú, mert ezen múlik, hogy meghaladják-e a 4. generációs képességeket. Az ötödiket sajnos nem fogják elérni, nem úgy mint az új amerikai csodagép, az F35, melyért a fél világ sorban áll. De nekünk ilyeneket az amerikaiak NATO tagságunk ellenére sem adnak, megbízhatatlanságunkra hivatkozva. A lengyelek, és a románok viszont kapni fognak, és azok rendszerbe állítása után egyértelműen hátrányba kerülünk majd velük szemben bármilyen Gripen változattal. És akkor az ukrán fenyegetésről még szót sem ejtettünk. Az új gépekre égetően szükség van, hiszen időről-időre mi védjük a balti légteret is. Háborús körülmények között a 18 gép nevetségesen kevés, felesleges a szomszédos országok darabszámaira hivatkozni. Az ezredes azt mondja, amit mondania kell. Egyébként nem rossz gép a Gripen(és NEM Grippen), nem túl nagy, elfogadhatóak az üzemeltetési költségei, de bombázó feladatra kis mérete, tömege, és a hajtómű tolóerő/tömeg aránya miatt csak korlátozottan alkalmas. A haderőfejlesztés többi technikai eleme viszont jól átgondolt, és abszolút sikertörténet, ezt el kell mondani. Már csak egy valódi harci helikopter típusra lenne szükség, de azt suttogják, hogy voltak már ez ügyben puhatolózó tárgyalások az olaszokkal...
Az 5. generacios vadaszgep 3x annyiba kerulne a beszerzesi ar es a napi uzemeltetes is...azaz a jelenlegi financialis keretbol 6 db 5. generacios vadaszgepet tudnank fenntartani es kb 10 db. harckesz pilotat tudnank formaban tartani...marpedig az a bekeidos "air-policing" feladatkorre is eppenhogy nem eleeg...tovabba a hadrafoghatosagi ido is eleg alacsony az 5. generacios gepek eseten...kb. 50%-65% koruli...szoval napi szinten a 6 db.-bol 3-4 lenne uzemkepes...
@@electricaviationchannelvid7863Az ár vonatkozásában igazad van, ezt már én is megírtam egy korábbi, a témával kapcsolatos hozzászólásomban. Azonban ez mit sem változtat a tényen, hogy kevés a vadászgép, és a pilóta is.
Tessék megnézni hogy ezer kilóméterrel arréb mit érnek a csodafegyverek....F35 volt már ilyen jellegű konfliktusban bevetve ??
@@attilaszarka7628 Egyetlen nyugati gèp sem volt olyan konfliktusban....ezèrt nem is tudjuk igazán...az S300,s400,S500 bizony átrajzolja a lehetôsègeket...a támadó rakètarendszerek a megoldás amivel szinte egyáltalán nem rendelkezik az EU/NaTo...
@@attilaszarka7628Nem, de a paramétereit megismerve jelenleg legjobb a világon, és az új típusokra jellemző gyermekbetegségeit már jórészt kijavították. Persze majd a gyakorlatban dől el a valós harci értéke. Az sajnos igaz, hogy a jelenlegi csökkentett, de számunkra még így is horribilis ára miatt nem jelenthet valós alternatívát. Megnyugtató lenne a Gripenek számának további emelése a legújabb változat beszerzésével.
É 1990-91-ben voltam katona,Debrecenben meg Pápán,volt 111 harci gépünk 3 bázison.Igaz,akkor nem volt plusz légvédelmi feladat,mint most,hogy mi védjük a szlovák meg a szlovén légteret.Tegyük hozzá,több katasztrófa meg baleset is előfordult abab az időben(sajnos).
Alul biztosított rendszerek, más volt a csapásvonal. És olcsó élet és üzemanyag. Az orosz tudta hogy a magyaroknak helyt kell állnia a levegőben ha jön a Nato. És az export is jól jött nekik.
Én 88-89 Ben Veszprémben. Kérdeztem a pol tisztet, meggíg tudjuk tartani az országot háború esetén. Azt mondta semeddíg sem. Pedíg akkor még voltak repülők.
@@jenokarner8401 attól függ ki támad.
110 vadászrepülőgépet kellne fenntartanunk. A NATO ajánlása szerint tudtommal. Tehát még kellne pár eszköz.
Ez hol van leírva?
28 kéne, puma század dongó század. ha ez kész és totál felszerelt, akkor esetleg lehetne álmodni.
Miii??? 110??? szlovákiának meg szlovéniának a 0 is elég?? Honnan szedted ezt????
Vajon hány baka tudja kezelni a LG5/QLU-11 es csúzlit ‽
A magyar honvédség, olyan mint a női fanszőrzet. Nagy területet lefed, de a behatolást nem akadályozza meg.
de ki akar 2024-ben szőrrel lefedett pinába bújni???
EZ nagyon jó. "Lopom" - Lölö :)
Nédda, te kis fodrászinas, 16 spermahajder már beállt mögéd behatolásra készen. Leesett? Ne hajolj le!
Köszönhetően hülye libsi politikusaidnak akiket 2010 előtt választottatok
🤣🤣🤣
inkább az a kérdés miért C variánst vettek. Néhány év és küldhetik felújítani 🙂
Mivel az volt gyorsan elerheto es beintegralhato a meglevo rendszerbe...az E/F kulonbozo variansai egy uj szimulatort es egy reszleges atkepzest igenyelt volna...arra sem kalendar-ido, sem repulesi ido, sem human-kapacitas nincs...mellesleg az uj A-A fegyverzet (Meteor) es sisakkijelzo passzolna azokhoz a kepessegekhez ami szinten plussz penz es ido beszerezni...
Mert most is C/D EBS HU van. Minek venné E-t? Kb. annyi a közös a Gripen C/D és E között, mintha F-16-ost vennél a Gripen mellé.
@@MilitaviaHivatalosan már egy ideje nem használják az EBS-HU jelzést, síman C/D. Ettől függetlenül így van.
@@Militavia A felvetèse jogos mivel egy nagyságrenddel többet tud az E verzió ha megkapja az oldalranèző radar opciót....tehát tènyleg arra kellett volna váltani...dehát azok nincsenek kèszen...sem fèlkèszen...a gyártósor "backlog" ki tudja mekkora...
@@electricaviationchannelvid7863 Iszonyatos pénzpazarlás lenne lecserélni a C Gripeneket E-re.
Az oldalra néző radar alatt azt érted, hogy az AESA antenna kitéríthető és így 90 fokos oldalszöggel is lehet pásztázni akár?
A dandárparancsnok majdnem annyira tökélyre fejlesztette a kérdések elől kitérést, mint egy politikus... :)
Mire szeretnel konkretabb valaszt? Ha olvasol kulonbozo folyoiratokat, szakmai konyveket es repulsz szimulatorokat akkor eleg jol kimuvelheted magad....
Ha voltál katona akkor tudnod kellene hogy van amiről nem beszélünk,de ha nem is voltál azért gondolhatod hogy nem azért beszél akadozva és néha értelmetlenül mert valami baja lenne a fejében ,hanem pont azért mert fejben neked előre tudnod kell hogy ami elhagyja a szádat azt szabad vagy nem szabad...
@@electricaviationchannelvid7863 Mindenre válasz az, hogy "olvass utána". Kérdezni pont azért kérdezünk, mert mindennek utánaolvasni nincs ideje egy embernek. Tőlem is kérdeznek, és is kérdezek. Az emberiséget pont a beszéd kialakulása emeli az állatok fölé, mert a tudást meg tudjuk osztani egymással.
Speciel például arra a kérdésre vártam volna valamilyen választ, hogy a 18 gépes flotta mire is elég a légterünk megvédése kapcsán. Gondolom olyasmi lehetne a válasz, hogy a 18 géppel minimum addig fel tudnánk tartóztatni a támadó repülőket, amíg a szomszédos NATO országokból a szövetségesek repülői a hazánk egén folyó csata helyszínéig elérnének. Ezzela válasszal nem hiszem, hogy héthecsétes hadititkot árult volna el az ezredes.
Másik kérdés, amire valami választ jó lett volna kapni, hogy az ideális 400 órát, illetve a Gripen biztonságos irányításához minimálisan szükséges gyakorlatot nagyjából mekkora időbe lehet belezsúfolni. Ez talán kicsit bizalmasabb információ lehet, de egyik oldalról a lehetséges ellenségeink ezt biztosan tudják az ezredes válasza nélkül is, másik oldalról pedig nem pontos időt kellett volna mondania, csak nagyságrendet, hogy az egészségügyi alkalmasság igazolása után a vadászpilóták alapképzése mondjuk 3 évig tart általában, amit általában 1 év további Gripen-képzés követ, mire a 400 óra is meglesz a Gripenen. Persze a 3 év lehet 1-5 év között akármennyi a valóságban, meg a Gripen-képzés is 0,5-2 év között bármennyi. Háborús helyzetben pedig mondjuk reálisan legfeljebb 20%-kal lehetne ezeket az időtartamokat lerövidíteni.
A "hozzávetőlegesen hol helyezkedünk el a regionális erősorrendben" kérdésre például tudott adni egy választ, ami legalább válasz volt, még ha nem is árult el sokat, de nem kitért a válasz elől.
Ha csendben maradtál volna most okosabbnak tűnnél
Te valamiféle lolológus lehetsz!
Hát igen, így már ez egy repülőszázad. Nem olyan rég még az volt a felállás, hogy három repülőezred az ami szükséges a védelem minimumához.
Nemigen, 1 feltöltött (NatO standard) század az 24 gép…
Ennek az interjúnak a szövegét bármilyen magyartanár egy az egyben aláhúzná hullámos vonallal. Szinte egyetlen nyelvtanilag helyes mondat nem hangzott el. Ez kellemetlen a honvédségre nézve is, hiszen a tiszti állomány elméletileg egyetemet végzett, de ott még megbocsájtható, hiszen nem szokták meg a kamerát, mikrofont. A riporternek viszont nincs mentsége. Látható, hogy nem készült egyáltalán semmit erre az interjúra, még a nem túlzottan kreatív kérdéseit sem tudta megfogalmazni. Ezt a felvételt egy az egyben törölni kellett volna. Nemcsak, hogy nem hangzott el egyáltalán semmilyen érdemi információ, de hallgatni is kifejezetten kellemetlen volt. Rossz reklám a légierőnek és az indexnek is.
Főleg az indexnek rossz reklám, katonáéknál inkább hiba, hogy nincs szóvivőjük, ahogy az általában máshol is szokás. Katonára ráerőltetni ilyen feladatot oktalanság, így még a parancsnokot is megkérdőjelezem. Jobb helyeken azért alkalmaznak szóvivőt, mert az felkészült minden civil kérdésre, a katona meg azt tudja, h. minden hadi titok.
@@Mindenhova Légierő ezredesnek kiváló szóvivő volt. Nem ő tehetett róla.
@@-dorkoka2104
Azért én reménykedem, h. a szakmájához, hivatásához jobban ért mint amit itt produkált, mert ez bizony csapnivaló volt.
Hiába helyes nyelvtanilag egy beszéd, ha tele van obszcén és nem odaillő szavakkal. Szerintem éppen hogy kulturáltan fejezte ki magát a tábornok úr, nekem tetszett.
"Kecskeméti légvédelmi bázis" 🤣🤣🤣
Tudja ez a muki, hogy egyáltalán hol is van??
Miért micsoda szerinted? Kutyaól? A vadászrepülők a légvédelem részét képezik!
Remélem
Ennyi géppel egy potenciális katonai konfliktus esetén "eltesznek minket egy viccesbe".
Miért is? Mire gondolsz potenciális konfliktus címszó alatt? Ki lenne az ellen? Azért nem mindegy....
@@sandorkovacs7038 Akárki ellen. Lakosságarányosan nagyon kevés gépünk van a többi országhoz képest. A svédeknek 71 gépük van hadrendben, Lengyelországot 38 millióan lakják, F-16-osból 32 gépük van, F-35-ből meg most rendeltek 32-t mellé.
Mondjuk azok akiknek nincs gépe😂azonkívűl mindenki lenyomna minket@@sandorkovacs7038
@@Homelander-ftw nem tudom, hogy mire elég annyi gép mint ami nekünk van, de azt írod, hogy "Lakosságarányosan nagyon kevés gépünk van a többi országhoz képest." utána meg leírod hogy a 38 milliós Lengyelországnak lesz 64 gépe... ami kb pont ugyanannyi lakosságarányosan mint nálunk (kb 600ezer emberenként 1 gép)
Jelenleg 2 db. nem barati oszag van korulottunk...Ukrajna es Szerbia...az elobbi eppen el van foglalva egy mindent felorlo konfliktusban az utobbit meg mar szetbombazta a NAtO szoval jelenleg nagyon gyenge es kulonben is viszonylag nagyon jok a kapcsolatok es a gazdasagi/kulturalis erdekek is egyiranyba huznak (olaj es gazvezetek, villamos halozat, kozlekedesi infrastruktura, iszlam hoditasi veszely, Eu csatlakozas...stb.)
Ez a 4 nagyon kevesnek tunik. Nyilvan reszlet kerdes, de a festes csak nekem tunik otvarnak?
Én a felső 2/3 kifejezést nem tudom értelmezni. Ez jelentheti azt is, hogy kiemelkedőnek számít a régióban a 18 gép, de azt is, hogy átlag alatti :/ Tényleg olyan "politikusos" válasz...
A szomszédokhoz képes nagyonjó.
Mert mit is értünk régió alatt... De amúgy ahogy elnézem kb 3 részre lehet osztani. Van a minimál kategória felül amibe mi is tartozunk a darabszámot tekintve. Kb ez a 15-18 modernebb gép. Ez alatt van a szovjet fostemetőt birtoklók kis csapata, majd jön az/azok akinek kb nincs. Szóval ebben a mezőnyben elöl lenni az szerintem alap de egyes viszonyokat ismerve jó dolog is.
Gróf Geri, mint pk.?????? Hadnagyként sem volt a legélesebb kés a fiókban. Ja, és miért Gripen? Hallottátok már a "korrupció" szót? Annak idején mi a vezérkarnál az F-16-ost javasoltuk, de hát a szakma véleményét a politika annyira vette figyelembe, mint az más területeken is szokta....
A Gerit régóta ismerem én is. Rgy parancsnok kiválasztása abszolút nehéz feladat és készülni kell rá ,kik lesznek majd a majdani parancsnoki kar vezetői. A Geri megfelel mint pk szerintem ,bár túl fiatalon került mondhatni tapasztalatlanul a bázis élére, de hisz az öregek közt már igen kevesen maradtak ,s nem mindenki akart,akar és akarják,hogy parancsnok legyen.Nehéz dolga van ,mert a szakmaiság már rég a politikusok kezébe került, de ezt nyilván látja Ön is, aki ilyen bátran kritizálja feltüntetve ,hogy anno ismerte, mint "nem a legélesebb kést a fiókban". Hadnagyként nem ő volt a legélesebb kés?Mondjon már pár nevet,akit akkor ismert és a mai napig is vadászpilóta,...érdekelne. Nagyon én sem ismertem a fiatalabb generációt, így a Gerit sem, de az Alba és a MiG-29 illetve a Gripenen az egyik legjobb és legmegbízhatóbb jelölt és pilóta volt. Pár ember alkalmas arra ,hogy segítséggel ezt a bázist tovább vigye a jó úton. Egy parancsnok a szakmai és egyéb segítség nélkül kudarcra van ítélve, az viszont, hogy kikkel dolgozik ,javarészt rajta múlik, amennyiben a felső politikai és katonai vezetés nem szól bele, amit amúgy kétlek .Csak megnyugtatás képen mondom ,hogy mind a Varga Feri ,mind a Rácz Zsolt is kiváló gépeknek ítélte meg a Gripent is, viszont a Selmecziék féle F-16 lett volna az igazi mutyi. Biztos tudja a szerződés részleteit is, hiszen írásából kiderül, hogy volt köze a repüléshez, kiképzéshez, szóval akkor tudnia kellene kristály tisztán az alap Gripen létszámról és a kiválasztás körülményeiről is. Véleményem szerint a politikánál súlyosabb és ártányabb kártevő a honvédség fejlesztésénél nincs. Mutyi ér mutyit ,s bár imádtuk az Albatroszt is ,nyilván nem a Geri döntött a NG L-39 típ. gép vásárlása ügyében, hanem Mr. Szalay-Bobrovickíj elvtárs, (nem véletlen a téves névelírás) aki a kormány részéről az egyik igazi "üzletember", aki még az Aero Vodochody tulajdonjogáról is lemondott papíron, hogy honvédelmi miniszter legyen ,majd jó pénzért meg is rendeltetett jó pár kiképző gépet.Zsbből zsebbe ugye a jóprosperáló cégeken keresztül,..csak a tulajdoni kört kell megnézni és helyére kerül minden. További szép napot Magyar Úr!
Mi lett azokkal a gépekkel amik pár éve "lezuhantak"?
A 42-est, ami ketté tört kuka, helyette lett a 2 üléses 44-es. A 30-as javitva lett, mai napig repül. Főnix a beceneve.
@@hnzoli nem az volt akkor, hogy konstrukciós hiba és felejtős a Gripen?
@@attila186 a 30-asnál a Martin-Baker ülésnél merült fel "probléma", hogy nem vált le kattintás után. Hogy annak a "történetnek" mi lett a vége, azt nem tudom. Az alap probléma az volt, hogy a futómű nem nyílt ki (teljesen).
El temették tisztességgel😂
@@GaborFarago-fp1ns :-D
Parancsnok úr kissé lámpalázasnak tűnik, egyem a lelkét. Valószínűleg nem szokott a nyilatkozáshoz. A szótagok felét is elnyeli. Valószínűleg a levegőben jobban érzi magát. Azért köszönjük.
Biztosan , így van, mert ha olyan lassú lenne, mint ahogy beszél állandó hatarsértésbe keveredne.
Nem a szavak embere. 😊
a baj az, hogy semmi konkrétat nem mondott, szóval az, hogy a NATO-val együtt elég, az nem válasz arra, hogy magunkat meg tudjuk-e védeni, nyilván 18 darabbal nem, még 118 darabbal sem. Aztán 400 óra, jó, de egy nap hány óra, egy héten hány nap? Mert ha napi 1 óra, akkor az több, mint 1 év, de ha csak hetente pár óra, akkor több év.
Meg kell hagyni a kérdés(ek) is amatőr és szakmaiatlan volt...😊😊😊
Nem ertem a kommentek kozotti ekezes mennyiseget. Minden kerdes szepen meg van valaszolva. Ilyen pozicioban gondolom oda is kell figyelni, hogy mit es hogyan talal valaki, nem ejszakai talk-show...
Nekem tetszett, amit hiányoltam az az, hogy ki lehetett volna térni a gépekhez rendszeresített fegyverekre is.
Mem térnek ki rá,mert azt nem kaptunk hozzájuk :D
Meg még az összes olyan legapróbb részletekre is, amelyek mindenkor, és főleg még ma is szigorú hadititoknak minősülnek. Jó, mi? Ha megadod a pontos elérhetőségedet, vállalom, hogy Neked mindent pontosan elmondok. De aztán: CSITT!
@@lospadresapa6028nem titok, hogy mik a rendszeresített harcászati eszközök rajta.
Nekem annyi a bajom a legvedelmunkkel, hogy szerintem amator modon mukodik, marmint felso vezetes szinten. Itt vannak a Gripenek, amik tenyleg a legbolcsebb valasztas orszagunknak, mert megbizhatoak, tobb feladatuak, alacsony uzemelteti koltseguek, NEM amerikaiak, es nagyon innovativ technologia. Nagyon jok, valojaban soha nem volt ilyen fejlett vadaszgepunk, soha nem tudtuk elmondani, hogy egy szinten vagyunk a kornyezo orszagokkal, illetve jobbak vagyunk. De. A nagy de. Nem kell a hadtudomanyok professzoranak lenni ahhoz, hogy pl megnezzunk egy promo videot a Gripenrol, az egesz koncepciojarol, hogy milyen legvedelmi strategia megvalositasara hoztak letre a svedek. Mi, teljesen vegletesen amator es felelotlen modon az osszes Gripenunket 1 legibazison tartjuk. Konfliktus eseten eleg lenne 1-2 ellenseges gepnek kis magassagon nagy sebesseggel berepulni az orszagba es lebombaznia illetve megrongalnia a kecskemetr repter felszallopalyajat. Magyar legiero terden. Ennyi volt. Ezt a taktikat alkalmaztak pl az izraeliek is pl egyiptom ellen, a legtobb gepet meg a foldon semmisitettek meg. Namarmost a svedek nem ignorans idiotak, es mivel rendkivul ertelmesek, mas orszagok katonai veresegeibol tanultak es tortenetesen ugy fejlesztettek ki a Gripent, hogy ne kelljen repuloter az uzemeltetesehez. Akar rovid autoutrol, autopalyarol is fel tud szallni, le tud szallni, gyorsan ujra lehet fegyverezni. Igy hoztak letre. Hogy valosagos konfliktus eseten minel jobban szet lehessen szorni oket az orszagban, ez ne lehessen megsemmisiteni oket, mert nincsenek koncentralva egy ket repuloterre. Szoval megvettuk ezt a kepesseget. Es mit csinalunk? Amator modon nem hasznaljuk. Sirnivalo. Valos konfliktus eseten hatalmas pofara eses lenne. Vagy egy jol koordinalt tamadas kecskemeti repter ellen vagy nehany jol iranyzott ballisztikus raketa es vege a dalnak. De mi okosabbak vagyunk a svedeknek, akik erre a koncepciora letrehoztak a Gripent. Mi okosabbak vagyunk naluk. Nalunk az osszes gep egy repteren van. Es a finneknel is okosabbak vagyunk, ok is rosszul tudjak, mert ok is szetszorjak az orszagban a vadaszgepeiket
Ez igaz. Remélhetőleg csak békeidőben tartják az összes grifftojást 1 kosárban. Ha nő a veszély, akkor az M1-esen fognak felszállni. Két dugó között. Én drukkolok a hazai csapatnak.
Kevés kétségem van afelől, hogy a honvédségnek van terve felosztott rejtett repterekről üzemeltetni a gépeket harci helyzetben, addig is pedig egy bázisról működtetve jelentősen olcsóbb fenntartani őket. Háborúk nem bejelnetés nélkül érkeznek. A nagyobb probléma, hogy túl kevés a pilóta, és túl keveset repülnek. Valamint nem gyakorolják a gépek rossz kifutópálya képességét. Én legalábbis még nem láttam, hogy lezárták volna az M7-est mert gyakorlatoznak rajta.
A fajlagos költsége már nem alacsony. Az F-35 már kb egy árban van üzemeltetési szempontból, ráadásul egy minden tényezőben jobb gép.
@@bencemeszaros2663 nem kell szar amerikai. Úgy járunk, mint a zukránok a szovjet technikával. Amikor kell, h megvédjük az országot, nem lesz utánpótlás.
@@bencemeszaros2663 Kamukázol idióta!!! 22 000Dollár kontra 65 000 dollár/üzemóra a svéd javára. És az amerikai nem tud járőrözni. Nehéz és kövér, csak nagy sebességgel tud repülni, gyenge manőverező-igaz nagy toló erő mellett. Az egyetlen gép a világon ami sokkal elavultabbként is elfogta az F35-öt. A gyakorlatokon 10-ből 3szor fogta el a svéd az amit. Az új E az több mint 5ször. Csak nagy távolságból sikeres az F35.
a 2 század az 28 db lenne, annyi is kéne.
Nem csak 16 Gripen lesz az a 18? Ha jól emlékszem egyet oda csaptak Csehország -ban,és egy másik is megsérült valamikor. Vagy megjavították őket?
Az egyiket javították, a kétülésest pótolták. Cirka 30 misi volt anno.
@@Militaviamisi 😂😂😂?
Inkább milliárd 😊
@@andraskomar7928 USD-ben. Forintban az akkor 9 mrd volt, ha jól emlékszem.
@@andraskomar7928 Gondolom dollárban értette.
A 42-es B/D-t pótolták pár éve.
Csak a 101!
Az F-16 os már bizonyított harcban is. Miért is nem az lett kezdetben beszerezve?
Hol bizonyított? Fegyvertelen civileket lőttek velük? Az ám a harci tapasztalat.
A magyar forgatókönyvbe jobban illik a gripen,közeli légi harcban múlná talán felül az f16 a gripent,egyéb megközelítésben a gripen jobb!Pl önrávezető rakétákat távolabbról tud "elengedni",így nem kell közvetlen harcba bocsátkozni...korrektebb radartechnológia,egyszerűbb technikai frissítés,stb...
Az F16 idegenben jól működik, de itthon javuló radar technológia mellett már a Gripen a jobb.
@@istvanbiro6436 Ez egyáltalán nem igaz. A Gripen és az F-16 is közelharci rakétákból ugyanazokat alkalmazza, ezt nem befolyásolja a repülőgép, ellenben az F-16 képes AIM-120-asokat hordozni, ami viszont már látótávon kívülre "elengedhető".
@@velvetthunder96 ?a gripen belső függesztői szintén képesek aim 120C-sek cipelésére,csak a szárnyvégi függesztők nem,oda aim 9 mehet...egyébként akkor máshogy fogalmazok:a gripen fedélzeti rendszere inkább újabb,az f16-é régebbi,s bár lényegi különbség a rakétatípusok hordozhatóságában nincs,a radartechnológiában igen,szerintem egy gripen hamarabb észlel,így távolabbról el tudja engedni az önvezetőket,értem én,hogy te max-on számolsz,de akkor legyen így,és továbbra is tartom,hogy nem közvetlen dogfightnál,hanem távolsági befogásnál a gripen előnyben,de csak ott és csak a radarképességek miatt.S akkor hogy végleg pontot tegyek az i-re a Gripenen pöpec aktív adatkapcsolat működik,pl az örjáratozó pár távolabbi tagja céloz,de a másik lő...
Végül a felesleges további irkálgatás elkerülése végett azt mondom nagyjából van átfedés a gépek képességei közt,de az f16-nál már nincs annyi kiaknázatlan lehetőség,míg a gripennél még az elején járunk!Szerintem maradjunk ennyiben :)
Egyet még annó beküldött valaki a kukoricásba félpályáról (úgyis megáll alapon)... Szóval kellett egy UB, meg még hármat kanibalizálásra. Azért néha samponos vizzel lemoshatnátok őket, nahh...
Megint más országok légterét kell védenünk?
Rövidtávú gondolkodás, a Gripen E változatra áttérés pár év múlva lehet, hogy lassabban megvalósuló, de időtállóbb választás lett volna.
Bejelentették a svédek hogy örülnek a magyar érdeklődésnek és állnak elébe. Magyarországi pletyka hogy feláll a két század, főleg az F35-ok miatt.
Tuggyák,a riportnak akkor értelme is lenne,ha hozzáértők beszélnének ról😅
War Thunderben van 2000 órám, beülhetek?
Meg tudnak mondani, hogy milyen gyakran, milyen tipusu es ki altal vegzett karbantartasi munaklatokon kell atesniuk a pilotaknak? 🙂 Csak hogy tudjam, akarok-e meg pilota lenni 🙂 Mert nemes dolog a haza vedelme, de azert na.... 🙂
A pilóták nem esnek át karbantartáson. Azon a gépek esnek át.
@@MrRjuhHat, 6:08 -nal epp az ellenkezoje allitjak ;-) A legfontosabbat hangsulyozza, de lehet, a kevesbe fontoson all vagy bukik az egesz 🙂
Drónokat kellene venni nagyobb mennyiségben,az a jövő hadviselése,nem pedig a méregdrága vadászgép...
Van gyárink nem tudtad? Törökkel gyártjuk.
Mert olcsó és valakinek kellett még a pénz 💸💰
Szerintem teljesen korrekt volt az interjú, aki fanyalog nézze meg szekeres doktor átadóját, amikor bebaszva átadta a honvédségnek a gépeket, Szerintem bebaszva sokkal gázabb a dolog. Persze arra emlékezni kéne, fikázni mindig könnyebb. Nyilván nem ez a négy gép fogja megváltani a világot, de mivel megvan a honvédség feladata a NATOn belül, gondolom leosztották a szerepeket is. Nem a 4 gép annyira gáz, hanem az, hogy találjanak hozzá embert. Mert az nem lesz. Ha egy utasszállítón hatmilliót keres a pilóta nem fog bruttó másfélért egy harci géppel repkedni,
A tornából felmentett, katonának alkalmatlan, de honvédelmi miniszternek már jó Szekeres, és a rackafrizurás karcagi birkapörkölt fogyasztó Vadai államtitkár asszonyság közösen tette fel az i-re a pontot a honvédség lezüllesztésében. Ezt nem szabad elfelejteni! A NATO-ba való belépésünk után sokáig nem foglalkoztak a kormányok az elkerülhetetlenül fontos fejlesztésekkel, de most legalább rohamléptekkel próbálják az előző ciklusok mulasztásait pótolni Orbánék. A normális értékrend felborulását az is jól mutatja, hogy hülye lenne egy mai fiatal hosszú, lemondásokkal teli éveket végig tanulni azért, hogy pilóta lehessen, amikor például focistaként 0 közeli teljesítménnyel havi 5 milliót is megkereshet. A főnök után szabadon: "Hajrá Magyarország, hajrá magyarok"...
Egyetlen repülőszázadra elegendő az a 18 Grippen? Kissé cinikus, hogy ennyire mikroszkópikus a teljes egész honvédség. Nem okoskodnék,de ide egy ''szmájling'' jelet tennék.
Faszkalap vagy!!! A fegyver tárgyalások mindig lassú és hosszadalmas folyamatok, már írják hogy közeleg az új Grippen E/F beszerzés magyar specifikációban, svédek rábólintottak, lassú víz partot mos. Siettél idehányni de csak szopni fogsz. Mig 21-ból volt 2 század és az mitől volt jobb az akkor?
Ne is említsük Fuckrajnát és az Antantot. Csak saját magunkra számíthatunk. Mindent vegyünk, amit tudunk.
Nem volt.....
"Miért volt szüksége Magyarországnak újabb Gripen vadászbombázókra?"
Hát ... izé ... talán azért, mert igen-igen kevés van belőle.
Csak tipp.
Ez arra jó,hogy repülhessenek a pilóták .Védelmi szempontból semmi érttelme. U.i A riport alany beszéde érthetetlen. Még hallgatni is kellemetlen.
44 milliárd 4 gépért? 11 milliárd 1 db? És ez jó üzlet? Amúgy meg akkor vehetnének 100-at, mert 18 db az semmi.
És a semmi az semmi ám, ugye?
Eskü…. Már megijedtem , hogy kimarad a -- a szomszédban háború dúl!!!!😂😂😂😂
Revízió kéremszépen
Ha jön a baj,sajnos semmire nem elég! 😢
Milyen szintű elemző vagy? A semmi alatt a semmit érted?
A legèlesebb kés a fijókba 😁
Na mennyi fotelpilóta írta, hogy "GripPen"? 😅
Én ugy tudtam béreljük őket de lehet tévedek.
Lizingeljuk őket, a lízing lejártakor vásárlási opcióval
Atom fegyverek kellenek és senkinek nem lesz kedve belénk kötni.Nem kellett volna vissza adni,most jól jönne.
Soha nem volt nálunk. A tölteteket egy szovjet páncélos dandár őrizte, és hadi állapotban útközben adta volna át őket a kitelepülő rakétadandárnak. Amiket kidobáltunk azok a SCUD önjáró TEL-ek, amik mondjuk igen fontos nagy hatótávolságú precíziós csapásmérő képességet jelentettek volna atomtöltet nélkül is, így abban egyetértek, hogy leselejtezésük ostobaság volt, mivel jelenleg ezzel a képességgel a honvédség nem rendelkezik. Hasonlóan faszság volt elszórni az S-300 üteget is.
Az oroszoknak van és mégis fingatja őket a Nato, mi meg kis fingok vagyunk az atom fegyverhez
18 gripennel világot akarnak váltani amikor más országokban százassával vannak a gépek és még lehet keveset mondtam.
Ja és nem 25 éves gépek
A negyedik generációban a kor nem számít. Az F-15/16-os család több, mint 50 éves konstrukció, a Rafale is majd 40, Eurofighter is 30 éves. A korszerű elektronika miatt ezek a gépek hardveresen és szoftveres én is fejleszthetőek.
A legolcsóbban mi ússzuk meg, és a legerősebbek is közben mi vagyunk. Erre varrjál gombot. És már tárgyalják az E/F-t.
Remélem, de NAGYON remélem, hogy Ezredes Úr sokkal jobban repül, illetve érti a szakmáját, mint ahogyan beszélni tud. Ebben a hatalmas információ-áradatban, ami manapság ránk zúdul, fenyeget olyan veszély, hogy a rosszul előadott, ámbár egyéb szempontból fontos szövegeket egyszerűen átugorjuk, vagy kikapcsoljuk.
Nagyon fontos a tálalás!
Retardált volt az újságíró. Nem volt jogod kritizálni a pilótát.
Jó kis permetező gépek.😏
Levegőlevegőlevegő
Hülye riporteri kérdések és az ezredes úr se egy Cicero…pfff…
Tizen pár gép azért kicsit vicces a honvédség részéről! Régen párszáz darab volt. És napi szinten lőnek le 18 gépet ukrajnában.
De az ukránok az Usával és a Natoval megtámadták az oroszokat, kell is ott. Nagyobb ország, emellett segíti az Usa. Amúgy az oroszok még nem járnak 18 lelőtt gépnél. A földön szinte többet pusztítottak el. Tökkel ütött vagy.
Amikor a Szovjetunió itt állomásozott, igen akkor volt párszáz darab, csak nem magyar tulajdonban. ukriban éles helyzet van, nálunk nem, és remélem így is marad. Az ország méretéhez képest talán elegendő. De a mai harcászatban, inkább drónokra költenék, sokkal olcsóbb megoldás lenne.
jó lett volna ha technikai részről is pofázik a főnök makogás helyett
Hdrbrrdrd én ennyit értettem az egészből😮.
Ezt az ezredest honnan szedték??? Nincs egy értelmes, teljes válasza... Mire elég 18 gép??.. semmire
Fejtsd már ki foteltábornok! 18 gép pont 18-al több mintha 1 gépünk se lenne. Nézz körül a szomszéd országokba mennyi van? Még ennyi se...
@@sandorkovacs7038 valóban több, de harci helyzetben talán 2 napig lenne elég
Mennyi fegyver van hozzajuk??? Uresen mindegy hogy mennyi van.
@@ddeeffaabbcc2518 Van. Rendesen.
@@sandorkovacs7038Tudod mennyi gépünk volt a rendszerváltás előtt? . 1993. 24 darab MiG-29B és UB vadászrepülőgép 1994. április 20-án 20 darab L-39ZO Albatros kiképző repülőgép 1995-ben 14 darab Mi-24D és 6 darab P típusú harci helikopter, volt mellette MiG-23 és a Szu-22 típusú vadász-, illetve vadászbombázó repülőgépek. + Mig 21bisz. Ezek 99% kivonták, a Mig-29 gépeket idő előtt.
Most lesz 14 + 4 darab gép amiből, 2-3 állandóan az időszakos kis és nagyjavításokon van, 2-4 állandó készültséget ad az országban, + NATO feladatokra felváltva 2 gép, tanulásra kiképzésre így nem is marad jóformán a fenti gépek kiesnek. Egy ekkora országnak a 40 gép kéne alap. Helikopterekből jött könnyű , meg jön a közepes, de azt a harci helikopter mennyiséget ami volt, nem tudják pótolni. 6db maradt. Amik jöttek azok nem harci helikopterek. Szükség van rájuk nagyon is, de más feladatkört tudnak ellátni, mint a Mi-24P
"Olyan hogy mintha 1 gépünk se lenne" 1936-ra visszamenve azóta most van a legkevesebb gépünk.
Azt kell nézni, hogy a szomszédos országoknak együtt mennyi gépe van, nem vagyunk sajnos igazán jó viszonyban senkivel sem a szomszédaink közül, + az Orosz-Ukrán helyzet.
Szuper!
Magyarul 14 helyett mostmár 18 gép üzemeltetésére / karbantartására / szükséges infrastruktúrájára nem fog költeni a kormány…
Máris előrébb vagyunk!
"Önállóan védekezni" Ki ellen?
Ez nagyon kellemetlen volt...
Mi???
Aranyos az olajfelfogó edény a gép farkánál.
+4 repülőgépet tudott Magyarország beszerezni.
Közel két év után, utolsóként, de a magyar parlament is megszavazta Svédország NATO-csatlakozásának ratifikálását. NAHÁT
Remélem, a buzisvédek occsón adták. Relatíve.
@@lilalali6753Feltehetőleg közrejátszott az ár. Érdemes azért észbentartani, hogy a SAAB egy civil kézben lévő részvénytársaság.
@@egoalter1276 Gyárak a tulajdonosok.
@@-dorkoka2104 Lízingelve vannak, igen.
a 18 db- ból ezutánl talán 12 bevethető lesz! időszakos nagyjavításra a svédekhez kell kivinni a gépeket!
Még Macedóniai is laposra verne minket, és azokat a gépeket nem vettük, hanem kaptuk a Svédek kvalifikálásért cserébe...
Nato értékelés szerint rendkívüli módon erősödtünk!!! Rendkívüli módon!!!! Saját állami fegyver gyárrakkal, saját lőszergyárral már kiemelkedő.A Macedónoknál is szarabb sereg, az a csótány féle vaddisznó minisztériumi hadsereg. Volt.
szerintem óriási hiba volt anno lecserélni a MIG29-et. SEMMI DE SEMMI értelme nem volt a cserének. OK, nem NATO kompatibilis. De kb.a MIG kenterbe veri ezeket. Azokat kellett volna fejleszteni. Még ma is bőven helyt lehetne állni velük.
Nem akarlak letörni de azért a két gép nem egy kávéház....az hogy a MIG-ek hozták az airshow-krol a kupakat nem egyenlő a harcértékkel....eleve a magyar 29-esek a 80-as évek elején szolgálatba állt változatok voltak.A Fulcrum gyakorlatilag csak hardveresen fejleszthető gép a kora miatt míg a Gripen vígan fejleszthető szoftveresen mivel gyakorlatilag digitális gép. A MIG vadász először is míg a Gripen többcélú. Mindkettő 7 fuggesztesi ponttal rendelkezik de például potom 4 tonnával nehezebb a MIG. Még az F16 is könnyebb három tonnával mint a MIG...A MIG csak két fuggesztesi ponton tud látótávolságon túli harcra alkalmas rakétát függeszteni....ugyanez a Gripen esetében négy.... Manőverező legiharc szempontjából fölényben van a MIG, viszont gyengébb a légihelyzetkép alkotó képessége. És ez ugye nagyon fontos ahhoz hogy a manőverező legiharc egyeltalan el tudjon kezdődni. Gyorsulás, emelkedés, MIG nyilván jobb....Az hogy nem vett az ország a Gripenhez AIM9 X rakétát, az nem igazán a Gripen hibája. Hiába van a MIG előnyben közeli legiharc szempontjából, de el is kellene jutnia odáig. Mert a látótávolságon túli harcban a Gripen sokkal jobb. A MIG csak fél aktív rakétát hordoz tehát a MIG-nek muszáj rávezetni a rakétát a célra, míg a Gripen AIM 120-as rakétája aktív radar vezérléssel rendelkezik....8-12 kilométerről a rakéta celravezeti magát, a Gripen kifordulhat, míg a MIG nem! Célmegosztás szintén a Gripen előnye.A Gripen több célt is tud támadni egy időben, míg a MIG egyszerre csak egyet. Tehát nem különbség van a lényeges ponton a két gép között, hanem szakadék.... láttad már például a kabint ezekben a gépekben? Navigáció.....a MIG pl mem éjjellátó kompatibilis, papír alapú térkép....stb.....egy darab precíziós csapásmérő fegyvert sem tud a MIG hordozni, míg a Gripen..... hát , elég hosszú a sor! Orakat lehetne írni mennyire nyílvessző komolyságu fegyver a MIG a gripen mellett.....Furcsa hogy úgy gondolod hogy a Fulcrum kenterbe veri a Gripent.... A két gépet összehasonlítani olyan mint a golyós számológépet egy számítógéphez hasonlítani....a MIG harcértéke a Gripenhez képest a nullával egyenlő.. .
Nem. És nem is azonos kategória.
Te abszolút nem értesz ehhez. 😅😅
Egyébként a Mig29-esek is megvannak még, nem lettek értékesítve, csak nem használják őket. Gondolom ha nagyon kellene, lehetne reaktiválni.
@@huNeville91 Végülis a roncstelepen lévő kocsikat is meg lehet javítani ha nagyon kellene autó csak kb semmi értelme.
Vadászbombázó??? 🤣😂🤣😂
Az. Valami problémád van?
2+ tonna bombaterhet el tud vinni...nagyon keves statikus celpont van amit azzal ne lehetne kiiktatni..., mozgo celpontra pedig ott a Maverick vagy a gepagyu, mindketto elegendo tuzero egy ujszeru harckocsira...
Többfeladatú multiroll vadaszrepülőgép
@@hnzoli multi role...