Szia Zita. Sajnos, sajnos.. a halál is ugyanúgy az élet része. Nem hiszem, hogy van nehezebb dolog annál, ha elveszítünk valakit, akit nagyon szeretünk. Velük együtt olyan mintha bennünk is meghalna egy rész, és hülyeség, hogy az idő segít. Nem segít, szimplán csak hozzászokunk, hogy nekünk így kell tovább menni. Viszont, amivel kicsi vígaszt adhatsz magadnak, hogy azt mondod, milyen szerencsés vagy, hogy ő is az életed része volt, hogy megélhettél vele boldog pillanatokat, hogy jó életet biztosítottatok neki, és ez a földi léte nem egy koszos csatornában, szeretet nélkül telt, hanem veletek ❤️ Semelyik élet nem tart örökké, de ami a legfontosabb, hogy amég viszont itt vagyunk, addig a lehető legjobbat hozzuk ki belőle, és adjunk értelmet a létezésünknek azzal például, hogy akár állatnak, akár embernek, boldogságot adunk, és segítsük őket, hogy minél szebb földi életük legyen 🥰
Mikor az első kutyám elment, én is azt mondtam, hogy soha többet nem szeretnék kutyát, m ez a fájdalom borzasztó és amúgy sem lesz soha semelyik olyan, mint Ő volt. Aztán évekkel később a párom meglepett egyel… Valóban más személyiség, mint az előző volt, de Ő is fantasztikus, egy kis csoda. Ugyanúgy megszerettem, mint az előzőt és ezzel szerintem ti is így lennétek. Gyászoljátok meg Bellit, aztán ha készen álltok szerintem vallaljatok újra, mert valahol mindegyik egy kis fantasztikus lélek, rengeteg szeretettel.
A menhelyi kutyasétáltatás csodálatos dolog, tudod hogy segítesz, látod, hogy boldog. Szívem szerint én is mindet hazahoznám, ugyanakkor nem vagyok miattuk szomorú, hogy ott vannak ahol, mert az utcán vagy egy bántalmazó embernél sokkal rosszabb helyen lennének, ehhez képest a menhely egy áldás neki, persze ideiglenesen. Javaslom, hogy próbáljátok ki ezt az élményt, de egy picit előtte gyógyuljatok még, tudom, hogy nehéz. ❤️🩹
Március 1-jén reggel váratlanul hagyott itt a majdnem 12 éves kiskutyám. Mai napig nem tudom felfogni...minden nap nézegetem a fotókat róla és eszembe jut a sok-sok közös emlék. Ő volt a 4. kutyusom, akit elvesztettem. Az előző kutyám elvesztése után 3 hónappal lepett meg a család egy másik kiskutyával. Én még nem éreztem magam késznek rá, de nagyon hamar a szívemhez nőtt, és most már "csak ő" teszi szebbé a napjaimat. Hálás vagyok nagyon, hogy van nekem. Szerintem az idő segít, hogy az űr helyét átvegyék a kedves emlékek, boldog pillanatok. Kitartást kívánok neked, Zita!💞
Kedves Zita, 15 éves volt Tóbiásom a labrador, aki hű társam volt, amikor elhagyott a férjem és a 15 éves kislányommal egy “új” életet kellett kezdenünk. Nem voltam-tunk nagyon jó gazdija, mert sokat volt egyedül, de mindig, amikor már alig tudott járni is elkisért a kapuig és az első volt aki várt. A végén a szenvedését megkönnyítendő, el kellett altatni... én sajnos nem tudtam az utolsó percében vele maradni, amikor átsegítik a másvilágba, elköszöntem tőle, és el kellett mennem, vejem temette el, én felültem a vonatra és kerülve mindenkit felmentem Pestre és vissza. Itt van a sírja a kertben az előző dalmata mellett. Azt mondtam, hogy soha nem kell kutya, mert ezt a fájdalmas búcsút mégegyszer nem akarom végigélni. Aztán... lányom barátnője kénytelen volt megválni csivavájától és nem nagyon talált magának gazdit, sok találkozás után én lettem a megoldás 🤷🏼♀️🤦♀️ SOHA NE MOndd, hogy soha, mert soha nem gondoltam, hogy egy 35 kilós kutyus után lesz egy 2 kilós kis gombóc, padlócirkáló, de van, 3. éve, és annyi szeretetet tud adni, hogy hihetetlen. Azt meg végképp elkébzelhetetlennek tartottam, hogy benti kutyám legyen, és most itt szuszog az ágyam mellett 🤷🏼♀️❤️
A turmixokat én sem csinálom. Leszedem,vagy megveszem és eszem. Pasi témában egyetértek, bár sokszor követtem el(×2) követtem el a nagy alkalmazkodást. 16, a második házasságom 23 évig tartott, de ebbe bele is betegedtem. Csak azt tanácsolom, amit Zita. Köszönöm a remek válaszaidat.
Zita,nem lesz jobb csak hozzászokunk.....négy éve halt meg a kutyigóm aki 19 évig élt velem és mikor megállt a számomra legkedvesebb szív az enyém is megállt........😢
A kutyussal kapcsolatban nagyon sajnálom és együtt érzek két éve múlt most februárban , hogy elvesztettük a 10 éves labradorunkat pár óra alatt délben meg játszottunk este meg már nem tudta meg enni a vacsoráját bevittuk a Vet-hez és azt mondtak megnagyobbodott a lépje műteni kell másnap reggel , sajnos reggel csak a telefont kaptuk , hogy elment . Napokig csak sírtam .Iszonyatos fájdalom es mai napig könnyes a szemem ha rá gondolok . Azt éreztem soha egy másik kutya a nyomába sem érhet . Azóta van egy Labradoodle kutyusunk és egy tünemény akkora boldogságot hozott az életünkbe amit nem is tuduk hiányzik addig emig újra nem éreztük . Nem lehet össze hasonlítani őket mert külön “ személyiségek “ , de mintha az előző kutyusunk küldte volna hogy szeressen minket helyette is . Ami vigasztal az mindig az , hogy nagyon szerettük amíg itt volt velünk . Idővel kicsit jobb lesz 🤗
Mosolyogtam amikor mondta párod már februárban hogy milyen jó lenne ha már együtt laknátok (1 hónap után), mi ugyanígy voltunk párommal :) Nagyon hamar mondta hogy szeret, én úgy meghatódtam mert én is így éreztem csak nem mertem mondani mert féltem hogy elijesztem. Abszolút egyetértek, miben másban lenne az ember válogatós ha nem abban hogy kivel ossza meg az életét?
Rettenetesen fájdalmas érzés elveszíteni egy kutyát. Nekem is volt több is. Hagy, hogy a fájdalom dolgozzon benned. Azután meglátod. Nekem az utolsó (Castor) óta nincs.
Az en kiskutyäm mär 6 eve nincs velünk. De ritka az olyan nap, amikor ne jutna eszembe, h menniyre fäj a hiänya. Lett mäsik, kettö is, akiket imädunk, de akkoris.
Szia Zita. Sajnos, sajnos.. a halál is ugyanúgy az élet része. Nem hiszem, hogy van nehezebb dolog annál, ha elveszítünk valakit, akit nagyon szeretünk. Velük együtt olyan mintha bennünk is meghalna egy rész, és hülyeség, hogy az idő segít. Nem segít, szimplán csak hozzászokunk, hogy nekünk így kell tovább menni. Viszont, amivel kicsi vígaszt adhatsz magadnak, hogy azt mondod, milyen szerencsés vagy, hogy ő is az életed része volt, hogy megélhettél vele boldog pillanatokat, hogy jó életet biztosítottatok neki, és ez a földi léte nem egy koszos csatornában, szeretet nélkül telt, hanem veletek ❤️ Semelyik élet nem tart örökké, de ami a legfontosabb, hogy amég viszont itt vagyunk, addig a lehető legjobbat hozzuk ki belőle, és adjunk értelmet a létezésünknek azzal például, hogy akár állatnak, akár embernek, boldogságot adunk, és segítsük őket, hogy minél szebb földi életük legyen 🥰
Mikor az első kutyám elment, én is azt mondtam, hogy soha többet nem szeretnék kutyát, m ez a fájdalom borzasztó és amúgy sem lesz soha semelyik olyan, mint Ő volt. Aztán évekkel később a párom meglepett egyel… Valóban más személyiség, mint az előző volt, de Ő is fantasztikus, egy kis csoda. Ugyanúgy megszerettem, mint az előzőt és ezzel szerintem ti is így lennétek. Gyászoljátok meg Bellit, aztán ha készen álltok szerintem vallaljatok újra, mert valahol mindegyik egy kis fantasztikus lélek, rengeteg szeretettel.
A menhelyi kutyasétáltatás csodálatos dolog, tudod hogy segítesz, látod, hogy boldog. Szívem szerint én is mindet hazahoznám, ugyanakkor nem vagyok miattuk szomorú, hogy ott vannak ahol, mert az utcán vagy egy bántalmazó embernél sokkal rosszabb helyen lennének, ehhez képest a menhely egy áldás neki, persze ideiglenesen. Javaslom, hogy próbáljátok ki ezt az élményt, de egy picit előtte gyógyuljatok még, tudom, hogy nehéz. ❤️🩹
Március 1-jén reggel váratlanul hagyott itt a majdnem 12 éves kiskutyám. Mai napig nem tudom felfogni...minden nap nézegetem a fotókat róla és eszembe jut a sok-sok közös emlék. Ő volt a 4. kutyusom, akit elvesztettem. Az előző kutyám elvesztése után 3 hónappal lepett meg a család egy másik kiskutyával. Én még nem éreztem magam késznek rá, de nagyon hamar a szívemhez nőtt, és most már "csak ő" teszi szebbé a napjaimat. Hálás vagyok nagyon, hogy van nekem.
Szerintem az idő segít, hogy az űr helyét átvegyék a kedves emlékek, boldog pillanatok. Kitartást kívánok neked, Zita!💞
Kedves Zita, 15 éves volt Tóbiásom a labrador, aki hű társam volt, amikor elhagyott a férjem és a 15 éves kislányommal egy “új” életet kellett kezdenünk. Nem voltam-tunk nagyon jó gazdija, mert sokat volt egyedül, de mindig, amikor már alig tudott járni is elkisért a kapuig és az első volt aki várt. A végén a szenvedését megkönnyítendő, el kellett altatni... én sajnos nem tudtam az utolsó percében vele maradni, amikor átsegítik a másvilágba, elköszöntem tőle, és el kellett mennem, vejem temette el, én felültem a vonatra és kerülve mindenkit felmentem Pestre és vissza. Itt van a sírja a kertben az előző dalmata mellett. Azt mondtam, hogy soha nem kell kutya, mert ezt a fájdalmas búcsút mégegyszer nem akarom végigélni. Aztán... lányom barátnője kénytelen volt megválni csivavájától és nem nagyon talált magának gazdit, sok találkozás után én lettem a megoldás 🤷🏼♀️🤦♀️ SOHA NE MOndd, hogy soha, mert soha nem gondoltam, hogy egy 35 kilós kutyus után lesz egy 2 kilós kis gombóc, padlócirkáló, de van, 3. éve, és annyi szeretetet tud adni, hogy hihetetlen. Azt meg végképp elkébzelhetetlennek tartottam, hogy benti kutyám legyen, és most itt szuszog az ágyam mellett 🤷🏼♀️❤️
A turmixokat én sem csinálom. Leszedem,vagy megveszem és eszem. Pasi témában egyetértek, bár sokszor követtem el(×2) követtem el a nagy alkalmazkodást. 16, a második házasságom 23 évig tartott, de ebbe bele is betegedtem. Csak azt tanácsolom, amit Zita. Köszönöm a remek válaszaidat.
Zita,nem lesz jobb csak hozzászokunk.....négy éve halt meg a kutyigóm aki 19 évig élt velem és mikor megállt a számomra legkedvesebb szív az enyém is megállt........😢
Szia, Zita!:) Annyira szépek a fogaid, megkérdezhetem, hogy milyen fogfehérítési megoldást ajánlanál, ami kíméletesebb a fogzománcnak?
A kutyussal kapcsolatban nagyon sajnálom és együtt érzek két éve múlt most februárban , hogy elvesztettük a 10 éves labradorunkat pár óra alatt délben meg játszottunk este meg már nem tudta meg enni a vacsoráját bevittuk a Vet-hez és azt mondtak megnagyobbodott a lépje műteni kell másnap reggel , sajnos reggel csak a telefont kaptuk , hogy elment . Napokig csak sírtam .Iszonyatos fájdalom es mai napig könnyes a szemem ha rá gondolok . Azt éreztem soha egy másik kutya a nyomába sem érhet . Azóta van egy Labradoodle kutyusunk és egy tünemény akkora boldogságot hozott az életünkbe amit nem is tuduk hiányzik addig emig újra nem éreztük . Nem lehet össze hasonlítani őket mert külön “ személyiségek “ , de mintha az előző kutyusunk küldte volna hogy szeressen minket helyette is . Ami vigasztal az mindig az , hogy nagyon szerettük amíg itt volt velünk . Idővel kicsit jobb lesz 🤗
Mosolyogtam amikor mondta párod már februárban hogy milyen jó lenne ha már együtt laknátok (1 hónap után), mi ugyanígy voltunk párommal :) Nagyon hamar mondta hogy szeret, én úgy meghatódtam mert én is így éreztem csak nem mertem mondani mert féltem hogy elijesztem. Abszolút egyetértek, miben másban lenne az ember válogatós ha nem abban hogy kivel ossza meg az életét?
Megírnád kérlek, hogy a Capris utazás után hol lehet érdeklődni? Köszönöm szépen!
Rettenetesen fájdalmas érzés elveszíteni egy kutyát. Nekem is volt több is. Hagy, hogy a fájdalom dolgozzon benned. Azután meglátod. Nekem az utolsó (Castor) óta nincs.
Ahogy te vagy a golden retriverrel,én úgy vagyok a kuvasszal csakis kuvasz❤
Anyukàd sem szeretne màr kutyust?😊❤
Nagyon meghatott az almod Bellivel. Nagyon hiányozhat. Kitartast kivanok ehhez.. ezt az ertheti csak meg akinek az alatta egy igazi csaladtag. ❤
Az en kiskutyäm mär 6 eve nincs velünk. De ritka az olyan nap, amikor ne jutna eszembe, h menniyre fäj a hiänya. Lett mäsik, kettö is, akiket imädunk, de akkoris.
Szia Zita! Èn sem vagyok turmixos, viszont tèlen egy hosszabb betegeskedès után cèklát turmixoltam almával ès citrommal ès azt ittam a gyerekekkel
Őszinte leszek a Bellys tartalmakat eddig félbehagytam, most ezt a snittet végignéztem. 😭😭😭
🙏❤️
21:42
🤣🤣
Végre valaki, aki nem trutymákolja le gyümölcsöket! 🥰 Nem vagyok kisbaba....
😘😍🤗😍😘
olellek Ildiko