László Attila és zenekara - Bemutatkozó koncert 2020.06.11.

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 29 сен 2024
  • László Attila (2020.06.11-én) ezúttal frissen alakult zenekarával együtt játszott a szokásos csütörtöki élő Facebook bejelentkezésében. A fiatal zenészek a felvétel tanúsága szerint igen jól megértik egymást és a kevés közös próba ellenére egy nagyszerű bemutatkozó koncertet adtak - mindannyiunk nagy örömére. A zenei anyagot Attila saját számaiból és a jól ismert magyar slágerekből (fele-fele arányban) válogatták, melyek az élő előadás és a külön-külön is kiváló hangszeres zenészek szerető gondoskodásában mind-mind új színt kaptak. Ritkán látni Attilát egy zenekarban "csak" énekelni, s most gitárosként is megismerkedhettünk vele :)
    A produkció előkészületei során szerencsére sikerült Attilát rábeszélni, hogy ha már ennyi energiát befektetnek a közös zenélésbe és a formációban hosszabb távon is gondolkodnak, akkor a felvételt (és az élő adás sugárzását) az elérhető legmagasabb színvonalon készítsük el. A koncert idején a helyet adó kis tetőtéri szoba zsúfolásig megtelt reflektorokkal és kamerákkal, keverőpulttal stb., de hát a jó minőségnek ez volt az ára. A hang és a kép már az élő közvetítésben is elég jól összejött (apróbb problémáktól eltekintve), azonban a rögzített sávokból újrakevert hangot és a négy kamerából újravágott videót ötvöző felvétel egy igazi csemege, gyönyörű és élvezetes anyag - első publikus próbálkozásnak igazán kiváló! (A Facebook élő közvetítéshez tartozó - dalok közti - szöveges részeket lehetőség szerint kivágtuk ebből a videóból).
    Reményeink szerint egy fiatal és ígéretes zenekar karrierjének ez volt első, fontos állomása, melyet még sok-sok sikeres fellépés és új dalok követnek majd! Mi nagyon szurkolunk nekik...
    A zenekar tagjai:
    László Attila - Ének, gitár
    Németh Virág - Zongora
    Gyányi Tamás - Basszus
    Vigyinszki Máté - Gitár, ének
    Szendrei Attila - Dob
    Technikai munkatárs: Kerekes Tamás
    Hang- és videofelvétel, stúdió utómunkák: Pallagi László
    Ui: A felvételt a százhalombattai HalomTV is sugározza.

Комментарии • 318

  • @sandornepapista6916
    @sandornepapista6916 Год назад +2

    Gratulálok, a zenekarodhoz,csodásak vagytok, fiatalok! Sok sikert kívánok Nektek!

    • @Magdalenaszecsei
      @Magdalenaszecsei 11 месяцев назад

      Elbűvölő ,szívet melengető dalok sok sikert Attila📀🎤🎸

  • @karolyvarga7836
    @karolyvarga7836 4 года назад +53

    Ez a magyar zenei ipar szégyene hogy te itt vagy. És nem pedig a legnagyobbak között. Neked ott lenne a helyed! Mert tudjuk hogy sokak által sztárolt énekes, vagy énekes zenész a lábad nyomába nem léphet. Nagyon tisztán, szépen érthetően, énekelsz. Grat.

    • @nagyelisabeth896
      @nagyelisabeth896 4 года назад +2

      Sajnos ez így van.

    • @evpszakerto8155
      @evpszakerto8155 4 года назад +4

      Hú az első mondatnál de felbasztam magam, de utána továbbolvasván igazat adok neked Karcsi

    • @laszloboda6433
      @laszloboda6433 3 года назад +3

      Ėnis😂😂😂

    • @m62235szergejes
      @m62235szergejes 3 года назад

      Vén bohócok nem engednek senkit be ,mint a komcsi időkben. Ma is vannak csókosok.!!!

  • @erzsebethorvath3594
    @erzsebethorvath3594 4 года назад +7

    Csak a kommentekből tudom, hogy a zenekarotok neve:"Noé bárkája". de ez is nagyon igaz és jó.Ez a túlélés, és igen, minden, ami fontos, átmenthető későbbre is.Ha ilyen emberek,mint Ti, irányítják ezt a hajót, akkor már nincs mitől félnünk...Nagyon sok szépet és jót kívánok Nektek!!!

    • @forgosandorne
      @forgosandorne 2 года назад +1

      Szuper vagy ATTILA ES JOK VAGYTOK EGYUTT.

  • @sandornemeth3210
    @sandornemeth3210 2 года назад +1

    Szimpatikusok vagytok. Gratulálok Attila.

  • @attilaszabo2472
    @attilaszabo2472 4 года назад +6

    Gratulálok nektek nagyon jó zenekarod van Attila! Jók a dalok is de a Zorán nóta az nagyon nagyon tetszett. A dob is jól szól,nem túl hangos pont annyira szól amennyi kell. Mind nagyon jók vagytok,remélem szinpadon is lesz alkalmam látni titeket ebbe a felállásba.

  • @mariahughes5655
    @mariahughes5655 Год назад

    Nagyon örülök, the voice I hear, the music I hear, makes a difference. We love You, you are doing a super job. Congra tulation.

  • @mariaenikobilibok6374
    @mariaenikobilibok6374 3 года назад

    Gratulálok László Attila. Nagyon szép Dal

  • @sandorneolasz8742
    @sandorneolasz8742 2 года назад

    Gyonyoru hangod van a zene is színvonalas. 5 kis fiatal együtt szuper !!!!! ❤️❤️❤️❤️❤️

  • @csillamaronka5810
    @csillamaronka5810 4 года назад +3

    Drága Attila nagyon szeretem a hangod, a lényed.

  • @gabriellakirchnerneszabo1513
    @gabriellakirchnerneszabo1513 4 года назад +5

    Imádom hallgatni hangodat, csodasak vagytok , sok sikert.

  • @klarsveres1062
    @klarsveres1062 4 года назад +3

    Nagyon nagy örömmel hallgattalak Benneteket. Köszönöm ezt a szep elmenyt. Tetszett a zenekarod Attila, szepen jatszottatok. Mar egy ideje kiserem a dalaidat es kimondottan tetszenek.
    A legnagyobb kedvencem " aki bennem el" passzol hozzam. En mar egy nagymami vagyok es meg most is kell küzdenem hogy megbirkozzak a mindennapokkal.
    Köszönöm neked hogy segitesz nekem ebben. Szeretettel üdvözöllek, a zenekarod minden tagjat is. Sok - sok sikert kivanok nektek. Talan sikerül egyszer meglatni elöben benneteket. Nemetorszagban elek, de nagy vagyam visszaterni szep kis hazankba.
    Talan a HID MAJD ATSEGIT!!!
    Puszillak Klari👍❤👏👏👏

  • @sandornevicsotka2004
    @sandornevicsotka2004 4 года назад +3

    Nagyon tetszik,minden erdelyi,dal Dunaujvarosban, elek de alfloldon, nevelkedtem,kislanykoromtolkezdodoeen, tetszettek az erdelyi dalok.Tovabbi sikeres fellepeseket kivanok,igazi szeretettel.

  • @tamasbodor2839
    @tamasbodor2839 3 года назад

    Sziasztok Noé bárkája!
    Van már 2021 nyarára "menetrendetek" ha publikus?
    Remélem a legjobbakat és sok sikert Nektek mind az Életben, mind a karrieretekben!
    Szuperek vagytok!

  • @marizsnagy3969
    @marizsnagy3969 4 года назад +1

    Attila csodálatosan énekelsz, remek a zenei válogatás.Kérlek, az összekötő szövegre legyen nagyobb gondod.

  • @mariakolompar813
    @mariakolompar813 3 года назад

    Attila nagyon szép volt gratulálok

  • @mihalynealexa8806
    @mihalynealexa8806 4 года назад +4

    Szuperjók vagytok köszönöm puszi

  • @magyarregizenekhirek9845
    @magyarregizenekhirek9845 3 года назад +1

    GRATULALOK REMEKELSZ SZEP ZENE ATTILA KOSZIKE UDV ZENEKARNAK

  • @imreszalay5779
    @imreszalay5779 4 года назад +2

    Véletlenül jött ez a videó. Kilóra meg vagyok véve (120). Ilyen hang, és hozzá upside down gitár, nagy király vagy! Sok sikert!

  • @molnarkatalin9213
    @molnarkatalin9213 3 года назад +10

    Kedves Attila! A Csillag Születik után nem követtem a munkásságod, egy véletlen folytán találtam rá a Facebook oldaladra. Mellbe vágott, hogy milyen tehetséges vagy. A Caramel feldolgozást találomra meghallgattam, pedig az eredeti dal nem fogott meg. Legnagyobb meggdöbbenésemre, elsírtam magam, annyira megérintett. Sok dalodat meghallgattam ezen az estén, és bizton állíthatom, óriási tehetség vagy. A mai magyar könnyű zene színvonalát tekintve, el kell mondanom, nagy szükség van az ilyen valódi tehetségekre, akik ilyen magas szinten énekelnek és adnak elő. Kívánom, hogy megtaláld az utat, és komoly tényezővé válj, mind hazai, mind nemzetközi szinten. Persze, ha ezek a terveid. Azt majdnem elfelejtettem, kérlek, később se áldozd fel a tehetséged a tömegízlés oltárán, a nagyobb hírnév és pénz érdekében. Tudom mondani könnyű, de hátha.

  • @mariadelos9520
    @mariadelos9520 3 года назад

    Me gusta que guapa la Srt.i tus canciones siempre me gustan es por ejemplo 😜👏👏

  • @illesnekovesi924
    @illesnekovesi924 4 года назад +3

    Köszönöm./Szép./

  • @laszlokalapos86
    @laszlokalapos86 4 года назад

    Gratula ...igy tobabb

  • @ilonanagyneruzsnyak86
    @ilonanagyneruzsnyak86 2 года назад

    Bravó.

  • @jozsefnekatona930
    @jozsefnekatona930 8 месяцев назад

    Nagyon jól játszanak ! Mostanában nem hallani róluk. Megvan még a zenekar ?

  • @evaszabo1522
    @evaszabo1522 3 года назад +1

    Sok şikert!

  • @darson3
    @darson3 4 года назад +16

    Szeretettel köszöntelek mint a“Noe Bárkája“ként elkereszteledett zenekart,egyenként is.A hozzászólásokban nagyonsok találló dicséret elhangzott amivel én is egyetértek szeretném kiegéssziteni mert ez sem elhanyagolható, nekem személyszerint úgyahogy van a lelkemet is megeérintette a kristálytiszta emberhez szolló gondolatokból összeállitott énekszöveg, és az éles gitár,és zenekari kiséret,nem birtam a könnyeimet visszatartani. Itt a magánszerzeményekre gondoltam. Nos a jövre való tekintettel, ha igy folytatódik mint ahogy eddig a sikeretek elött áltok, amihez drukkolok.Honfitársi üdvözlettel darson.

  • @vioricaroman2153
    @vioricaroman2153 7 месяцев назад

    Nagyon 🎉jnó

  • @adalbertsimon1782
    @adalbertsimon1782 4 года назад

    Demjénnek sokat.. Nekik mindent lehetett. Jobb volt a hangbőség. Magasság. Te nem tudod.

  • @adalbertsimon1782
    @adalbertsimon1782 4 года назад

    Hallgassd meg. Nem kell másolni. De hogy mekkora szájat nyít pl.

  • @mikikezentai7723
    @mikikezentai7723 4 года назад +1

    Akár hányszor meg nézem el ájulok 🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣😂😂😂😂😂😅😆😆🤣🤣🤣

  • @evalorincz7980
    @evalorincz7980 Год назад +4

    Wow…. Lefekves elott keresgeltem valami nyugtato magyar zenet… orulok hogy read talaltam .. gyonyoru hangod es tehetseged van Attila … csak dolgozz es szerkezd a magyar dalokat es sose felejds el hogy honnan jottel… eljen Erdely Orszag!!👍❤️💙

  • @enikohorvath9446
    @enikohorvath9446 4 года назад +22

    Mindenféle túlzás nélkül mondhatom, hogy László Attila beállhat a régi, nagy zenészek sorába, mint például Szécsi Pál, Demjén Rózsi vagy Fenyő Miklós mellé. Ilyen fiatalon micsoda tehetség! Ő korunk Szécsi Pálja. Sok sikert kívánok a pályán. Állócsillag vagy a magyar zenevilág égboltján.

  • @lajosnefarsang2120
    @lajosnefarsang2120 Год назад +5

    ❤😂 Nagyon örülök, hogy részt vehettem a kedves, szórakoztató műsoron . További jó előadásokat !😀

    • @barbarabedi3521
      @barbarabedi3521 11 месяцев назад

      Tetszettek a jó dalaid nagyon jól szól az eggyüttes gratulálok míndenkinek sok sikert nektek csak így tovább kiváló zenekar kíválóan énekelsz Attila a siker nem marad el nagy ölelésem neked

  •  4 года назад +44

    Üdvözlet Lengyelország magyar testvéreként! Legyen az isten veled. Gyönyörű előadás !!!
    Polak Węgier dwa bratanki i do szabli i do szklanki!!!

    • @mickadatwist1620
      @mickadatwist1620 4 года назад +3

      csesch facet

    •  4 года назад +4

      @@mickadatwist1620 Cześć bracie! / Szia testvér!

  • @dmx0013
    @dmx0013 4 года назад +16

    Ez jól szólt👏👏👏kedvencem lett a "kislány a zongoránál"🎹❤csodásan játszik,mosolyog... de természetesen így együtt vagytok egész jók😀
    Üdvözlett Nektek!

  • @ildikokiraly4055
    @ildikokiraly4055 4 года назад +51

    Gratulálok Attila. Már évek óta követem a pályafutásodat. Nagyon szeretem a tiszta szívű, őszinte, eredeti egyéniséged. A hangod egy csoda, gyönyörű. Nagyon sok örömet és sok sikert kívánok neked és a zenekarnak a továbbiakban.

  • @zsokal1990
    @zsokal1990 Год назад +3

    🦁🦁☺️😆💛💚💙❤🧡💟💯
    Szokásommá vált, visszamenőleg a régebbi koncertekre, előadásokra, csak azért, hogy újra átéljem azokat gyönyörűségét, és, hogy újra feldobódjak!!!!!! ♡♡♡ Nagyon-nagyon szeretem Attilát és a zenekarát. Szépek a dalok jól zenélnek, mindig vidámak, boldogok együtt!!! Sikeresek már, hiszen most 2023. -át írunk!!!!
    Azóta lefolyt sok víz a Dunán!!! Új saját dal, klip született :sok:) Sikert - sikerre halmoznak , jó úton haladnak!!!!!!
    Szívélyes üdvözlet ♡♡♡♡♡♡♡

  • @juditbaumann5462
    @juditbaumann5462 2 года назад +7

    Végre egy zenekar aki " zenél "és egy énekes aki nem ordibál ,hanem énekel !! Csak így tovább nagy siker vár rátok !!Nagyon élveztem végig minden számot !!köszönjük fiúk!

  • @icaberkes588
    @icaberkes588 4 года назад +43

    Köszönöm szépen ezt a szép, igényes felvételt! Nagyon jól sikerült összeállítás. Attilának meg a zenekarnak gratulálok és kívánok nekik sok sikert, termékeny együtt töltött alkalmakat!

  • @Sefi-mq4st
    @Sefi-mq4st 4 года назад +25

    Öt egyszerű,.....de annál nagyszerűbb zenész! .....milyenek is lennének,.....hisz a Te Barátaid Attila! S mint tudjuk,....embert barátjáról.....! Szívből gratulálok és sok-sok sikert kívánok Nektek! Köszönöm ezt a szívből/szívhez szóló, kedves estét! :-)

    • @erzsebetnagy8982
      @erzsebetnagy8982 4 года назад +6

      Nagyon szinvonalas és egyszerű,de így talán a legjobb,gratulálok Attilának és a zenekarnak.Sokra viszitek még.

  • @juliannahajnal2523
    @juliannahajnal2523 4 года назад +22

    Csodas,mint mindig! Nagyon szeretünk Benneteket! Gyünyörü Erdelyünk mindig velünk van mikor latunk,hallunkTeged! Köszönjük! Tovabbi sok sikert!

  • @istvannekertesz7994
    @istvannekertesz7994 3 года назад +2

    A szeretet sok mindent felül ír nem hagyom őket soha veszni ahamis barátokat helyett inkább azt hinné az ember van aki csak őszintén lehet meg maradni ebben a rohanó világban csak így lehet tovabb menni

  • @barnabasnenagypal6042
    @barnabasnenagypal6042 4 года назад +9

    Csak gratulálni tudok Attilának és a zenekarnak, csodálatos volt gyönyörű hangod van. Szuper😊

  • @Mamoka111
    @Mamoka111 3 года назад +6

    Attila gyönyörű hangod van és kívánok neked és zenekarodnak nagyon sok sikert Isten áldásával .Maradj meg mindig ilyen tiszta lelkű szerény és őszinte nagyon nemes tulajdonságaid vannak .

  • @mariakoromnegargyan1748
    @mariakoromnegargyan1748 3 года назад +2

    Attila énekét mindig kedveltem, kedvelem. Ez a zenekar nagyon szimpatikus , élvezem a zenélésüket.

  • @jakabferi1980
    @jakabferi1980 4 года назад +32

    Gratulálok! Igazán igényes, szép hangzás! Klasszul együttműködik a csapat és nagyon jó hangja van Attilának! Jó hallgatni! Sok örömöt az együttzenéléshez!

  • @nellimolnar4001
    @nellimolnar4001 4 года назад +34

    Gratulálok, igazi öröm, hogy ilyen tisztalelkű muzsikusok zenéjét hallhattuk, szép élmény volt, további sikereket kívánok!

    • @mariabujka9174
      @mariabujka9174 2 года назад +1

      Csodálatosak voltatok. Nagyon szép este volt köszönjük szépen. Ha ezt a koncertet nem hallottam volna, nagyon szegény nagymama maradtam volna köszönet. Attila.

  • @blajos3325
    @blajos3325 4 года назад +4

    Köszönjük a lelkesedéseteket, a szólógitáros nagyon jól játszik, a hangod hamarosan beérik méltón Atilla nevedhez. Szerzeményeidben kibontakozik a magyarság szabadságvágya. Nagyon tetszett. Máris szeretünk Titeket. Szkíta harcos.

  • @bencekovacs8052
    @bencekovacs8052 4 года назад +12

    Ez a srác már a Csillag Születikben is ügyes volt 14-15 évesen, a vérében van! Amúgy nagyon sokat változott, de a kiejtése ugyanaz! :D És a komplett zenekar is nagyon jó! :)

  • @zoltanratkai8321
    @zoltanratkai8321 4 года назад +5

    Tehetség, szorgalom, kitartás, jó úton tisztaszívvel, igaz barátokkal, megállíthatatlanul a fény felé,ragyogjatok!Kikerülhetetlen ,elkerülhetetlen magyar,székely,szkíta sors! Jó példa az idö távolából a mai világnak, kövessétek!

  •  4 года назад +10

    Na ez hang!! Végre!!😎👌
    A zenekar is nagyon jó, nóták is, gratulálok Nektek!

  • @hantosk
    @hantosk 4 года назад +13

    Hihetetlen jól esett! Köszönöm az egész csapatnak. Klasszak vagytok!
    Igazi tiszta, tehetséges és lelkes fiatalok.

  • @agiklatyik3685
    @agiklatyik3685 3 года назад +3

    Kis balkezes Attila, a hangod csodás! A zenekarod is nagyszerű. A jobb és a bal oldal tökéletesen megfér egymás mellett!!! :)))) Minden nagyszerű! Hajrá a világhír felé!!!

  • @tibordencs6382
    @tibordencs6382 4 года назад +79

    Ihász Gabi, Máté Péter, Szécsi Pali, Zámbó Jimy, Cipő, -azt hittem itt a vége, - és megérkezett László Attila!

    • @jar3961
      @jar3961 4 года назад +8

      Zámbó Jimmy-t szerintem húzzuk gyorsan ki a listáról

    • @erzsebethargitai4952
      @erzsebethargitai4952 4 года назад +4

      Attila, szívből gratulálok! :)

    • @magdigalambos
      @magdigalambos 4 года назад +3

      Attila csúcs szuper vagy , a zenekar is kiváló.

    • @imrenagy9534
      @imrenagy9534 3 года назад

      @@jar3961 mért is???

    • @imrenagy9534
      @imrenagy9534 3 года назад +1

      @@jar3961 akinek nincs lelke,annak mindegy hogy milyen dalt hallgat,és ocsmányol,
      úgysem fogja megérteni és átérezni egy dal lényegét.....

  • @pzoli777
    @pzoli777 4 года назад +15

    A RUclips dobta fel ezt a csatornát, belehallgattam, s nem bírtam abbahagyni. Itt ragadtam. Nagyon igényes ZENÉSZEK, igényes zenekar! Remélem nem kap el Benneteket a mainstreem, és sokáig megmaradtok ilyen kedves, de profi csapatnak! Ne engedjetek a média csábításának, ne engedjétek hogy bedaráljon! Hajrá, sok sikert!

  • @bela-becikacso
    @bela-becikacso 4 года назад +11

    Le a kalappal Attila! Gratulálok a nagyszerű munká(dhoz)tokhoz. Igen tehetséges zenész vagy, gyönyörű férfias hanggal megáldva. A feleségemmel együtt nagyon szeretünk, valamint a műveidet is. Tisztelettel üdvözöllek, Béci Erdélyből, Marosvásárhelyről🖐️😊.

  • @riblypeter2500
    @riblypeter2500 3 года назад +8

    Köszönöm, hogy van még értékes magyar könnyűzenélés!

  • @ernestkiss3361
    @ernestkiss3361 4 года назад +3

    Sziasztok! Neked mondanam .ez egyszeruen fantasztikus! Ugyes zeneszek ! A mai gagyi vilagban ezt kell tovabb csinalni.nagyon nagyon jok vagytok!!hajra en felvidekrol.

  • @lajosnebatari989
    @lajosnebatari989 3 года назад +5

    Gratulálok! Megszületett ismét a csoda veletek. További sok sikert kívánok!

  • @evacseke1583
    @evacseke1583 4 года назад +5

    Gratulálok Nektek! Ez nagyon vidám koncert volt! Köszönöm az élményt! Sok vidám dalt várunk még!❤️❤️❤️

  • @raczjanesz74
    @raczjanesz74 4 года назад +5

    Csodálatos koncert volt. Nem hallottalak még énekelni. Igazi tehetség vagy. Nagyon jó zenész társakat választottál. Ilyen kevés közös játék után mégis megvolt az összhang. Remélem mindannyian zenéltek hosszú távon is. Csak így tovább fiatalok.

  • @LaszloJuhasz_US
    @LaszloJuhasz_US 4 года назад +7

    Minden hang egy elvezet. A balos guitar tartas egy kulon szam az Attilatol. Ugyesek vagytok es tovabbi sok sikert!

  • @evaferencz1964
    @evaferencz1964 4 года назад +6

    Nagy tisztelőd vagyok kedves Attila fantasztikus Ember és Művész vagy! Örülök, hogy már saját zenekarod is van. Gratulálok Nektek szeretettel! Csak így tovább srácok!❤🙂👍

    • @mariakali534
      @mariakali534 Год назад +1

      ❤❤❤Édesanyád büszke lehet Rád,csodás gyermeke van.Sok sikert a csapatnak!

  • @annapolgarmakaine827
    @annapolgarmakaine827 3 года назад +2

    Nem szokás férfiakra használni azt a szót ,hogy édesek - tüneményesek-szívvidítóak ,de 77 évesen már használhatok ilyen jelzőket és valóban felvidulok tőletek .Legyen rajtatok áldás.......

  • @mikloszsamboki5501
    @mikloszsamboki5501 4 года назад +17

    Gratulálok, szuper a zenekar nagyon tetszik a műsor, jó az összeállítás, a saját számok is nagyon jók, a gitár szólók is szuperek! Csak így tovább, az Isten vigyázzon rátok!

  • @jakabgipsz3922
    @jakabgipsz3922 4 года назад +5

    Most találtam rá, egész jó kis előadás! Azt megfigyelte még valaki, hogy Attila balkézzel gitározik DE nincsenek a húrok megfordítva, hanem úgy állnak, mint a rendes jobbkezes gitáron. Így egész máshogy vannak az akkordok. Ilyet még nem láttam. :)

  • @agnesavarongi2153
    @agnesavarongi2153 2 года назад +2

    ❤🙏véletlenül ide estem! Nagyon tetszik az energia , szövegek és a 🎶🎶🎶🎶🎶😍
    Vidéki magyar vagyok, Bezdánba születtem, és tíz éves korom óta Svédben lakók . Egy része a családomnak Erdélyből jön . Régen élveztem a magyar dalokat ilyen jó és szépen. Köszönöm ❤

  • @katalinvirag2323
    @katalinvirag2323 4 года назад +24

    Nagyon, kellemes volt halgatni beneteket, igy munka után.Gratulálok, Soksikert kivánok!

  • @kujbusjozsef9230
    @kujbusjozsef9230 4 года назад +17

    Remek kis koncert, igazi csemege! Gratulálok és további sok sikert kívánok és hosszú együttzenélést!

  • @editandrealazar662
    @editandrealazar662 3 года назад +7

    Nagyon köszönöm ezeket a szép dalokat!

  • @zsokaliz3766
    @zsokaliz3766 Год назад +3

    Csodaszép hangod van... és a zenekar is remek. Gratulálok, sok - sok sikert kívánok Nektek!

  • @ilonanagyneruzsnyak86
    @ilonanagyneruzsnyak86 2 года назад +2

    Attila, nagyon kellemes estét szereztél nekem. Végig néztem a koncertet, amikor kérted énekeltem veled. Szuper volt.🤩🤩

  • @mihalynealexa8806
    @mihalynealexa8806 4 года назад +14

    Az első élő koncertetek szuperjó volt élmény volt benneteket hallgatni köszönöm szépen puszika nektek

  • @magdolnahorvath9149
    @magdolnahorvath9149 3 года назад +3

    Nagyon tetszik, csak így tovább ! :)

  • @katonatamas7146
    @katonatamas7146 4 года назад +5

    Nagyon jó az összhang köztetek. Sok sikert kívánok a közös fellépésekhez

  • @laszlonetakacs4278
    @laszlonetakacs4278 3 года назад +4

    Nagyon szeretem Attila hangját, éneklését! Csak így tovább! Gratulálok, Attila! Szuper volt!

  • @icalengyelne3776
    @icalengyelne3776 4 года назад +12

    Csak annyit mondok: Köszönöm szépen. Imádni-való fiatal csapat. Gratulálok.

  • @nandornesike3420
    @nandornesike3420 4 года назад +14

    Kellemesen telt a délutánom, miközben hallgattam ezeket a szép számokat. További sok sikert!

  • @Szolnoki58
    @Szolnoki58 4 года назад +4

    Kincset érő énekhang, tehetséges zenészek ! Élmény volt benneteket hallgatni
    Gratulálok, kitartást, és sok sikert kívánok.

  • @szegoattila3706
    @szegoattila3706 4 года назад +3

    Nagyon szép bemutatkozó koncert volt, így megszerkesztve sokkal jobb volt, mint a Facebookon. Attila csodálatosan énekelt és a zenekar minden tagja nagyon szuper! Gratulálok Nektek! Amit viszont nem értek, az az, hogy miért kell becsmérelni némelyeknek a produkciót, amikor ebben nagyon sok munka van! Egy most alakuló zenekar nyilván nem lesz egyből a legprofibb és nem fog világszínvonalú produkciót előadni, viszont Attilát ismerve tudom, hogy lesznek még sokkal jobbak is! Na, mindegy, nem mérgelődöm tovább, csak annyit mondok, hogy akinek nem tetszik az hallgasson mást, hisz van itt nagyon sok más előadó is! A lényeg az, hogy én így szeretem Őket, ahogy vannak! Ízlések és pofonok... 😳

  • @mikloszsamboki5501
    @mikloszsamboki5501 4 года назад +8

    Most, hogy már többedszer nézlek benneteket még jobban tetszik az egész előadás. A feldolgozások és a saját számok is, jó a hangszerelés. Gratulálok!

  • @csabadudas6668
    @csabadudas6668 4 года назад +4

    Gratulálok csak igy tovább székelyek buszke vagyok rátok

  • @lajosfesus2128
    @lajosfesus2128 4 года назад +6

    Nagyon nagyon jók vagytok!!! Gratulálok!! Kívánom érjétek el álmaitok!!

  • @margitpentek1722
    @margitpentek1722 4 года назад +15

    Nagyon jo a koncert!!!--Nagyon tetszett,csak igy tovabb, jo a hangulat!!!☺❤💞👍🙋👏

  • @erzsebethorvath3594
    @erzsebethorvath3594 4 года назад +3

    Gratulálok! És köszönöm is!Nagyon jók vagytok!És őszinték, igazak, Attila, csodálatos a hangod!A lelked is benne van!Nagyon szeretünk!!

  • @csabanebiro9410
    @csabanebiro9410 4 года назад +5

    Végre zenekarral+saját szám-nagyon tetszik!

  • @laszlojanosgunyits7084
    @laszlojanosgunyits7084 3 года назад +4

    Gratulálok ! Isten éltessen, kedves zenekar és minden tagja !

  • @varszegijozsefvarszegi1570
    @varszegijozsefvarszegi1570 4 года назад +6

    Nagyon szépen szólnak a dalaitok, öröm hallgatni🙂👍

  • @agiklatyik3685
    @agiklatyik3685 3 года назад +1

    Sose tudhatod, hogy a világ füle éppen mikor hallja meg a zenédet!!!! Ahogy változik az időjárás, úgy változik a zenére való ráhangolódás. Jókor, jó "időben" adod elő! Tudom, hogy nálad be fog jönni, hogy melyik számoddal, azt senki sem tudhatja! Lehet, hogy csak a hangoddal válsz világhíressé. Azt viszont bizton állítom, hogy "világhírű" leszel!

  • @csabanemeth9434
    @csabanemeth9434 3 года назад +5

    Nagyon tetszet. Minden dal végén tapsoltam a szobámban.😉

  • @Kne510712
    @Kne510712 4 года назад +12

    Jó kis koncert volt, tetszett! Jól zenélt az együttesed! Legyen máskor is! Hajrá! 😜👍❤️

  • @zolzannemihalovics5307
    @zolzannemihalovics5307 11 месяцев назад +1

    Nagyon tetszett az előadás Köszönöm szépen. Minden jót kívánok és sok sikert a további előadásokhoz.

  • @andrasraduly2194
    @andrasraduly2194 2 года назад +1

    nagyon jok vagytok ,ugyes,gratulalok sok sikert a tovabbiakban,,,csak egy mejegyzes:))Attila a gitarod fejel lefele van gondolom tudod:)))))

  • @adalbertsimon1782
    @adalbertsimon1782 4 года назад +1

    Nagyon igényes zenei teljesítmény. De a budapesti libsik támogatása erre a műfajra nem létezik. (Karácsony Benő: napos oldal/ a megnyugvás ösvényei). Ákosnak a támogatása kellene .

  • @nagyelisabeth896
    @nagyelisabeth896 4 года назад +4

    26:40 nagy kedvencem... Attila ezt csak Te tudod ilyen szívhez szólóan előadni. Gyerekkorom óta ismerem a dalt...apukámtól hallottam először énekelni és megtanultam.

  • @andreaszabo7802
    @andreaszabo7802 4 года назад +4

    Nagyon jók vagytok! Örülök, hogy hallhattalak titeket! Köszönöm! 😃😍

  • @ymypetkesimre
    @ymypetkesimre 4 года назад +7

    Nagyon tetszenek a zenéi és jó dalokat szokott előadni !!!
    Köszönöm szépen, még sokra fogja vinni az életben ❤️🙏👍!!!

    • @evaleitner7781
      @evaleitner7781 2 года назад +2

      Köszönöm ,hajnali zenehalgatás,tapssal😆az utólsó zeneszám is nagyon jó, sőt!

  • @tmakyi6442
    @tmakyi6442 4 года назад +2

    Nagyon durván jó karakteres hangja van...azért a Kárpátia dalban benne van minden 🇭🇺💪

  • @zotya2764
    @zotya2764 4 года назад +6

    Gyönyörű hangod van igazi tehetség vagy!

  • @teritipei
    @teritipei 2 года назад +2

    Köszönöm László Attila a szép dalajidat, sok sikert továbra is!!!