Csík Zenekar - Te majd kézenfogsz és hazavezetsz [OFFICIAL]

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 10 апр 2014
  • "Évek óta kedves hagyomány zenekarunk életében az év utolsó előtti napján, az Óévbúcsúztató mulatság megrendezése. Régebben Kecskeméten, az utóbbi néhány évben már Budapesten a Fonóban és az egyre növekvő érdeklődés miatt 2009-ben már a Millenáris Teátrumban rendezhettük meg. Itt több mindent is ünnepelhettünk együtt a közönségünkkel. A sikeres évet, hiszen megkaptuk a Magyar Örökség díjat, Kecskemét város Kodály díját és persze a közönségünk szeretetét. Nemcsak a közönségünket, hanem saját magunkat is megajándékoztuk azzal, hogy együtt muzsikálhattunk ezen az estén Presser Gáborral (LGT), Dresch Mihállyal (Dresch Quartett), és Kiss Tiborral (Quimby).
    Eddig a rockzene erősítette magát a népzenével. A Csík Zenekar muzsikájában a népzene öleli magához a rockzenét, megtartva a népzene autentikus értékeit, az emberi gondolatok, érzések szép gyümölcseit, látva a mai változó világunkat mozgató pop és rockzene sok embert megérintő, sodró erejét. Ez a koncertfilm nemcsak a koncert szívhez szóló hangulatát, az utána rendezett táncház sokszínű jókedvűségét rögzítette, hanem az éjfélkor megtartott, szilveszteri hangulatot idéző, a 60-as évekbeli slágereket felelevenítő nosztalgikus koncertet, és az azt követő hajnalig tartó mulatságot is.
    Jó szórakozást kívánunk hozzá kedves mindnyájuknak!" - Csík zenekar
    Cím: Te majd kézenfogsz és hazavezetsz
    Előadó: Csík zenekar
    Album: Szívest örömEst DVD
    Megjelenés éve: 2009
    Kiadó: Fonó Budai Zeneház
    Műfaj: Folk
  • ВидеоклипыВидеоклипы

Комментарии • 1 тыс.

  • @JozsefVaszily
    @JozsefVaszily 2 месяца назад +7

    Igen ! Ez fantasztikus ! Én januárban találkoztam ezzel a dallal, barátom születés napján, azóta minden nap hallgatom, és könybe borulnak a szemeim ! Egy vérből valók vagyunk !

  • @evacorpodean8589
    @evacorpodean8589 2 месяца назад +16

    Nem csak magyarnak, minden embernek szól. Ez a szép.

  • @lajosgyorffi3391
    @lajosgyorffi3391 2 года назад +26

    ahol ilyen zene van ott érdemes élni köszönöm. megsiratott nagyon jól esett.

  • @ProMetal-gl8hv
    @ProMetal-gl8hv 2 года назад +65

    Roma származásu magyarként az 1-ik kedvenc számom tudom fogok kapni hideget meleget de akkor is nagyon szép szám béke 🤘❤

    • @benedekboti8534
      @benedekboti8534 2 года назад +14

      az ember a lényeg, nem a származás, bőrszín, csak az , hogy tudd ki vagy

    • @totyaatya
      @totyaatya Месяц назад +3

      Mindegy milyen a színed,ha magyar a szíved.Van egy indiai barátom aki már több mint 40 éve köztünk él és testvérként szeretem,na ő magyarabb lett mint sokunk akik annak hiszik magukat.Büszke is vagyok rá !

    • @attilanegyorfi8712
      @attilanegyorfi8712 Месяц назад +3

      Nyugi tesó ez igaz

    • @agnesandreagyorffy6186
      @agnesandreagyorffy6186 Месяц назад +2

    • @Gyemant122
      @Gyemant122 13 дней назад +1

      A magyarság nem bőrszín kérdése, te is ehhez a nemzethez tartozol.

  • @robertmucka3754
    @robertmucka3754 2 года назад +233

    A drága feleségemnek akartam a szülinapja alkalmából elénekelni hogy mennyire jó hogy van nekem,de annyira fojtogatott a sírás hogy csak dúdolni tudtam.

    • @istvanfejes5418
      @istvanfejes5418 Год назад +14

      Akinek van lelke lelkiismerete az így gondolkozik így gondol a Szeretteire!

    • @PirosTP-pg8kj
      @PirosTP-pg8kj Год назад +4

      ❤❤

    • @drahos77
      @drahos77 Год назад +14

      😇talán az a dúdolás mindentől többet ért…

    • @belaberegszaszi7744
      @belaberegszaszi7744 Год назад +5

    • @peterczirok7876
      @peterczirok7876 10 месяцев назад +6

      Azt kell írjam, hogy ezen a megjegyzésen nem csodálkozom. Hasonlóan érzek én is...

  • @gaborarpadsagi1558
    @gaborarpadsagi1558 8 дней назад +3

    Az egész Magyarságot benne érzem E dalba!

    • @jozsefnefecs5676
      @jozsefnefecs5676 2 дня назад

      😮😅2❤6🎉5🎉😢😢😢😢😢🎉🎉🎉😢😢😢5664🎉🎉😢😢😢😢🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉😢🎉555🎉5🎉🎉🎉🎉5555🎉🎉🎉🎉🎉5555😂

  • @AnikoGerendas-gs2sq
    @AnikoGerendas-gs2sq 2 месяца назад +4

    Végig sírom ezt a dalt! Imádom szép emlékek kötnek hozzá! 😢😢❤❤

  • @csataryorendtmihaly6546
    @csataryorendtmihaly6546 2 года назад +41

    Amikor őket hallgatom, mindig azt érzem a szívemben, hogy magyarnak lenni jó, jó, jó...

    • @tomasszabados7946
      @tomasszabados7946 4 месяца назад +2

      Nagy igazsag

    • @bertalanhelmeczi3609
      @bertalanhelmeczi3609 2 месяца назад +3

      Egy az isten egy a Nemzet!

    • @totyaatya
      @totyaatya Месяц назад +1

      ​@@bertalanhelmeczi3609Sajnos ez már régóta nem igaz,és nem is látom,hogy valaha is egyek leszünk már mint nemzet.

  • @lionlion8617
    @lionlion8617 2 года назад +21

    Gyönyörű szép csodás nagyszerű öröm zene MAGYAR szomorúság a leg szebb a világon...

  • @johnarthur9029
    @johnarthur9029 Год назад +9

    Love this song - saw them in Budapest. I miss Hungary for the music.

    • @lutztomi
      @lutztomi 26 дней назад +2

      szivesen látunk gyere várunk

  • @csillakis5863
    @csillakis5863 24 дня назад +2

    Ez csodálatos,szivet lelket melengető🥰
    Nem lehet könnyek nélkül végig hallgatni ❤️❤️❤️❤️

    • @sandorneborhi705
      @sandorneborhi705 17 дней назад +2

      Nagyon szép szívbemarkoló,minden számuk,nagyon kedvelem a csík zenekart,Isten Áldja őket❤❤❤

  • @19betty51
    @19betty51 2 года назад +18

    gyönyörködök, nemcsak ebben a dalban, mindegyikben. Ápolják a hagyományt, új zenéket szereznek, nagyon jó a zenekar és Marianna fantasztikusan énekel. Gratulálok, további sikereket, kívánok.

  • @dallos639
    @dallos639 7 месяцев назад +8

    Köszönöm szépen ezt a csodálatos dalt.

  • @gyorgynemajlati6340
    @gyorgynemajlati6340 2 года назад +18

    Nagyon szeretem ezt a számot. Egy eltékozolt élet tragikus összegzése!!!💞🙏🇭🇺

  • @gyorgynemajlati6340
    @gyorgynemajlati6340 2 года назад +147

    Nagyon szeretem ezt a számot. Egy elrontott élet summázása egy józan pillanatban. És mégis benne van az örök megbocsátás feloldása. 💞🙏

  • @zivojininic8936
    @zivojininic8936 4 года назад +25

    Iz kategorije sam 65 plus, u doba Kovida 19 korona mi je postala srednje prezime. Depresija bi možda bilo šrikladnije. Kada mi uđe pod kosti, a ja slušajući Csik Zeneker i ovu kompoziciju kao da oživi, uhvatim ženu za ruku, i poverujem da samo u zemlji neživota još ipak živi. Hvala Vam na tome!

  • @cserkeleizsuzsa614
    @cserkeleizsuzsa614 2 года назад +12

    Szívbemarkolóan csodás! Köszönöm, hogy Vagytok!

  • @benguzde7738
    @benguzde7738 2 года назад +8

    Nem véletlen a 6 milliófelé tartó meghallgatások száma!!! Gyönyörű!! Ezredszer is az!!

  • @user-zo1ze7ly6j
    @user-zo1ze7ly6j 13 дней назад +1

    Nagy gyönyörű dal volt köszönöm szépen
    💘💝💓💞💕❣💔💘💖💓

  • @nagylajosnecsilla3507
    @nagylajosnecsilla3507 Год назад +12

    Mindig öröm hallani, látni az ARANY CSAPATOT!
    Hálás köszönet Pici bácsinak!

  • @rozsamargo1
    @rozsamargo1 2 года назад +62

    Minden sora külön egy NAGY ÉRTÉK. A ZENÉSZEK A ZENE is KIVÁLÓ. Köszönöm, hogy vagytok nekem.

    • @HARGITA11
      @HARGITA11 2 года назад

      A szívemből szóltál, Rózsa

    • @windwind4296
      @windwind4296 2 года назад

      Isten.tartsa.meg magukat.Kelemes húsvét!

    • @eleonorapalinkas4744
      @eleonorapalinkas4744 Год назад

      Margo Rózsa - MINDEN EGYÜTTVÉVE: KIVÁLÓ !!!!
      KÖSZÖNÖM, HOGY VAGYTOK !!!!

  • @viktorkatona1965
    @viktorkatona1965 5 лет назад +217

    Az utolsó mondatok fognak meg engem ebben a dalban: "...de ha elhagysz engem meghalok, vagy ami még rosszabb, de megmaradok, s akkor mindörökre elveszek, s többé nem kell aki haza vezet."

    • @eleonorapalinkas4744
      @eleonorapalinkas4744 2 года назад +12

      Viktor Katona - Gyönyörű dal, de, ami igazán szívbe markoló az, : ... de ha elhagysz engem meghalok, vagy ami még...

    • @viktorkatona1965
      @viktorkatona1965 2 года назад +6

      @@eleonorapalinkas4744 erről beszélek:)

    • @eleonorapalinkas4744
      @eleonorapalinkas4744 2 года назад +5

      @@viktorkatona1965 👍👍👍

    • @HARGITA11
      @HARGITA11 2 года назад +8

      Félelmetes utolsó sorok, lényeg ott

    • @evamarczell9018
      @evamarczell9018 2 года назад +2

      Teljesen egyetértek

  • @sahintothmargit6632
    @sahintothmargit6632 5 лет назад +32

    minden nap hallgatom és szeretnék a Hazámban Boldog ember lenni!! Sok könny ez! És szeretném ha valaki az én kezemet is fogná

  • @kiralybiro100
    @kiralybiro100 2 года назад +101

    milyen jó nekem, hogy vagy nekem ...
    Mikor elfutott az utolsó ló,
    S olyan üres már az egész lelátó,
    És a vagyonom egy tízes lesz,
    Te majd kézen fogsz, és hazavezetsz.
    Mikor elgurult az utolsó forint,
    És a saját fiam csak úgy rám legyint,
    Mikor senkim nincs, és nem is lesz,
    Te majd kézen fogsz, és hazavezetsz.
    ... milyen jó nekem, hogy vagy nekem ...
    Mikor senkinek se kell a melóm,
    És csak úgy össze-vissza lóg a karom,
    És a szorongás úgy elővesz,
    Te majd kézen fogsz, és hazavezetsz.
    Mikor túl sok volt a bor meg a sör,
    S az élet szétizél meg agyongyötör,
    Mikor egyáltalán nem szeretsz,
    Mégis belém karolsz, s hazavezetsz.
    ... milyen jó ...
    ... milyen jó nekem, hogy vagy nekem ...
    ... milyen jó, milyen jó ...
    ... milyen jó, milyen jó ...
    ... milyen jó nekem, hogy vagy nekem ...
    Mikor túl nagy lesz a saját ruhám,
    És a családomnak nincs ideje rám,
    És a ténfergésből elég lesz,
    Te majd kézen fogsz, és hazavezetsz.
    De ha elhagysz engem, meghalok,
    Vagy ami még rosszabb, tán' megmaradok.
    S akkor mindörökre elveszek,
    S többé nem kell, aki hazavezet.
    ... milyen jó ...
    ... milyen jó ...
    ... milyen jó nekem, hogy vagy nekem ...
    ... milyen jó, milyen jó ...
    ... milyen jó nekem, hogy vagy nekem ...

    • @helenasafrankova9610
      @helenasafrankova9610 Год назад +3

      De jó jó nekem 🙋♥️🙏🙏🌹🌹

    • @lehetekakarki7969
      @lehetekakarki7969 11 месяцев назад +3

      Üdvözlöm!Sajnos mostanság tapasztalom, barátnőm egyedül
      maradt,betegen,gyerekei nem igazán törődnek,vele,.
      Azt mondta nekem,milyen jó hogy,vagy.
      Életünk, fájdalmas óráiban
      ,A kegyelem, vigasztalást,ad.
      Legyünk kegyelmesek
      ,

    • @evailonczai2057
      @evailonczai2057 9 месяцев назад

      Csodálatos!!! Megható! Gratulálok a zenekarnak! És Presser Gábornak!❤

  • @zitaalaksova3107
    @zitaalaksova3107 3 года назад +11

    Ez az igazi gyönyörü MAGYAR
    zene! NEm is kell több!

  • @csakakinom8709
    @csakakinom8709 6 лет назад +40

    pocakos voltam,és egyik este ezt énekelte nekem a férjem... azóta sem tudom könnyek nélkül meghallgatni :)

  • @janosneturcsan3360
    @janosneturcsan3360 2 года назад +37

    Nagyon szeretem õket ritkán tudom könnyek nélkül hallgatni! Hihetelen mennyire érezni,hogy látszik mit jelent nekik is a zene !

  • @erzsebetvrezgula7772
    @erzsebetvrezgula7772 3 года назад +19

    Annyira gyönyörű akár hányszor halgatom köny szökik a szemembe.❤️

    • @eleonorapalinkas4744
      @eleonorapalinkas4744 2 года назад +1

      Az én szemembe is könny szökik, akár hányszor hallgatom !!!!!!!!!!!!!!

  • @juliannapapimrene4877
    @juliannapapimrene4877 Год назад +4

    Nagyon tetszik, nagyon szeretem hallgatni.a zenéjükkel minden érzést ki tudnak fejezni.

  • @ferenchorvath9230
    @ferenchorvath9230 2 года назад +38

    Igazi Magyarnak könnyes lesz a szeme, itt nem lehet keménynek lenni, Isteni ekőadás.

  • @jucikaforgacs8412
    @jucikaforgacs8412 2 года назад +2

    Isten éltessen nagyon sokáig beneteket érőben egessegben sok boldogságban Gratulálok gyönyörű szuper

  • @cukkini1
    @cukkini1 Год назад +3

    Nagyon jó ebben a kiszerelésben!!!!

  • @feldecsilla2141
    @feldecsilla2141 5 лет назад +9

    Milyen jó! Milyen jó? Köszönöm szépen! Az igazi katarzist nagyon ritkán éljük át. De néha, igen. És ez az a pillanat. Köszönöm!

  • @buzaszar281
    @buzaszar281 5 лет назад +5

    Presser Pici legszebb szerzeménye.A Csik zenekarral hatalmas élmény volt.Nagyon köszönöm az egész zenekarnak a rendkívüli elöadást!!!!!

  • @zsuzsannanyari5878
    @zsuzsannanyari5878 Год назад +2

    Köszönöm szépen csodálatos szép dalok őszeállítát.❤️

  • @mihalynefajszi327
    @mihalynefajszi327 Год назад +2

    Nagyon szép dal! Imádom hallgatni és meg is hatódom rajta. Köszönöm!

  • @user-kh5un1fn6j
    @user-kh5un1fn6j 10 месяцев назад +5

    Csodálatos szèp dal, köszönöm!❤ Gratulálok! Gyönyörű, előadás.❤

  • @lionlion8617
    @lionlion8617 2 года назад +5

    Öröm zenélés jó kedv szeretet csodás szép gyönyörű.

  • @imrenegelencser
    @imrenegelencser Год назад +2

    Ó de nagyon jó a szöveg és a zene is ,remek előadók ,Imádom Őket !

  • @marianemet8086
    @marianemet8086 2 года назад +1

    Nagyon örülök, hogy hallgathatom a ZENEKARUK muzsikáját.

  • @gyorgyracz9068
    @gyorgyracz9068 2 года назад +3

    Tobbszor hallottam en is oket nagyon jo es szep zeneket jatszanak es annyira nyugtato a zenejuk! Gratulalok nekik!

  • @virag7586
    @virag7586 5 лет назад +3

    Ez GYÖNYÖRŰ !!!! Köszönöm szépen !!!

  • @gyozobencsik3117
    @gyozobencsik3117 Месяц назад

    Csodálatos ez a dal. ❤❤❤ Olyan mély érzések vannak benne összefoglalva. Amikor már minden sok, vagy éppen kevés, mindig ott vagy TE, aki majd kézenfogva hazavezetsz….

  • @ujhazinezsuzsi145
    @ujhazinezsuzsi145 Год назад +4

    Csodálatos !!! A férjemmel nagyon- nagyon sokszor hallgattuk! Ma már csak egyedül hallgatom, eltemettem őt!!! :(

  • @jozsefdrbusa8829
    @jozsefdrbusa8829 6 лет назад +57

    A Csík Zenekar hangszerelése, gondolatvilága, dalainak mondanivalója mélyen átjárta a szívemet! Bennem pozitív gondolatokat ébresztett. Nagyon köszönöm!

  • @ilonahorvath1618
    @ilonahorvath1618 4 года назад +56

    Nagyon szeretem a zenéjüket! Sokáig maradjanak meg nekünk!

  • @zoltanmenyhart9417
    @zoltanmenyhart9417 6 лет назад +23

    Köszönöm, hogy hallhattam egy ilyen kuriózum értékű művet, gratulálok az írónak, és az előadóknak!

  • @ilonaorvos4712
    @ilonaorvos4712 4 года назад +7

    Fantasztikus művészek, csodás zene. Köszönöm, hogy hallhattam.

  • @janosgombar2548
    @janosgombar2548 4 года назад +3

    Köszönjük neked Presser Pici bácsi és a nagyszerű zenekarnak ezt jó hangulatot💕💕💕

  • @lajosnebalogh4797
    @lajosnebalogh4797 2 года назад +5

    Nagy örömmel hallgatom...

  • @macococo1
    @macococo1 3 года назад +2

    Őszintén nagyon jó zene, ének.
    Teli népdalfeldolgozással.
    Nagyon jól sikerült. Köszönöm.

  • @SandorKurina
    @SandorKurina 7 дней назад

    Ez nagyon jó zene szám mindig a nagy fiam rá gondolok nagyon szeretem puszilak benneteket

  • @istvantokacs8273
    @istvantokacs8273 6 лет назад +46

    Ez nagyon jó,tökéletesen átjön a mondanivaló! Kiváló előadókkal! Azt gondolom Presser dalait még 200 év múlva is játszani fogják, különböző feldolgozásokban,mindig aktuális marad!!!

  • @imrenejuhasz8221
    @imrenejuhasz8221 3 года назад +12

    Nagyon szép szívhez szóló zenei megjelenítése a ☀️ szeretetnek.

  • @gabriellaberta-somogyi5625
    @gabriellaberta-somogyi5625 2 дня назад

    Igazi örömzenélés:)

  • @user-pc9bn7ph1f
    @user-pc9bn7ph1f 11 месяцев назад +1

    Szeretem a Csik zenekart, és a héten ott leszek a koncerten, nagyon szeretem ,❤

  • @evanagy8633
    @evanagy8633 3 года назад +6

    Csodálatos. A hangszerelés az külön!!Milyen hangsúlyos és érzelmes eggyütt!

  • @martaszekely4098
    @martaszekely4098 3 года назад +7

    Ez a Csodálatos Mű! Önmagát adja és ennél szebb nincs!! :) Az élet Üzenete!!

  • @Agi1968
    @Agi1968 2 года назад +11

    Milyen jó érzés lehet egy zenésznek, hogy másik műfajban tevékenykedő zenésztársak az ő dalát használják és dolgozzák fel, és még meg is hívják egy közös fellépésre. Szuper lett a végeredmény, jó hallgatni és nézni őket :-). Imádom!

  • @HARGITA11
    @HARGITA11 2 года назад +2

    Jó egészséget, jó munkát kívánok Kiss Tibornak

  • @attilamatyas9852
    @attilamatyas9852 3 года назад +3

    Kedvenceim. Legyetek áldottak!

  • @Valria56
    @Valria56 Год назад +6

    A zalaegerszegi koncerten hallottam először a nagyfiammal dec. 20-án , aki akkor volt 35 éves nagybetegen ! Erről a számról örrökké Ő marad a emlékemben😪❤

  • @irmakerek5184
    @irmakerek5184 Год назад +1

    Csodálatos.🥰 Milyen joo nekem.

  • @BENjamin3931
    @BENjamin3931 5 лет назад +53

    Milyen jó hogy vagytok nekünk!Egyszerűen lenyúgöző!

  • @jozefmach2226
    @jozefmach2226 4 года назад +19

    Bravo Csik zenekar, Bravo Presser, Bravo Maďari !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    • @eleonorapalinkas4744
      @eleonorapalinkas4744 2 года назад

      Jozef Mach - Kedves Jozef !
      Gratulujem !

    • @jozefmach2226
      @jozefmach2226 2 года назад

      @@eleonorapalinkas4744 Remélem hogy kézen fogsz és hazavezetsz...

    • @eleonorapalinkas4744
      @eleonorapalinkas4744 2 года назад

      @@jozefmach2226 Na, na', hogy, kézen foglak és hazavezetlek" ...

    • @eleonorapalinkas4744
      @eleonorapalinkas4744 2 года назад

      @@jozefmach2226 ... hmm.
      Magyarajku vagy?

    • @jozefmach2226
      @jozefmach2226 2 года назад

      @@eleonorapalinkas4744 Ketelgeztsz?

  • @raul9153
    @raul9153 6 лет назад +73

    am ascultat o de 20 ori si tot nu i deajuns.foarte frumos!

    • @fotograful1
      @fotograful1 4 года назад +7

      Si-ai sa o mai asculti, pentru ca muzica adevarata unifica...

  • @felekygabor4438
    @felekygabor4438 Год назад +1

    Torokszorító. Köszönöm, gratulálok!

  • @szaipistvanne9600
    @szaipistvanne9600 2 года назад

    Ha valaki hazavezetne, haza, haza!!! Köszönöm, szép és elgondolkodtató is.

  • @erzsebetbeczo1795
    @erzsebetbeczo1795 4 года назад +4

    Nagyon szeretem a Csik zenekart, de igy Presser Gáborral, és Kiss Tiborral szúper. Köszönöm.

  • @evapetrezselyem8971
    @evapetrezselyem8971 4 года назад +8

    Köszönöm nagyon szép, gratulálok zenészeknek 🎤🎼🎵🎸🎵👍👍

  • @numeronoo8080
    @numeronoo8080 10 дней назад +1

    ❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤áldom a jo istent hogy magyar vagyok.

  • @marsalteam
    @marsalteam 3 года назад +5

    Ugyanúgy sírva és mosolyogva halgattam most is végig mint amikor ott voltam ezen a fellépésükön.
    Csodálatosak és miattuk hegedülök immáron 11. éve... köszönöm, hogy ott lehettem!

  • @danielechandellier2468
    @danielechandellier2468 3 года назад +17

    Ne changez rien les Hongrois sentimentaux et sensibles .c'est une magnifique musique que vous faites

    • @laszlovasoczki3853
      @laszlovasoczki3853 3 года назад +1

      Je suis super comptant, que vous êtes touchée par la musique hongroise.
      La musique de mon pays est basée sur la chanson folklorique. Vous trouverez sur RUclips une grande quantité d'enregistrement par le groupe CSIK.
      Merci pour votre attention.

  • @bertalannelengyel398
    @bertalannelengyel398 3 года назад +9

    Felülmulhatatlanul szép és jó köszönöm Istennek is hogy ilyen lelki együttlétben lévő muzsikálást hallok és nézek.

  • @zoltannezeher2586
    @zoltannezeher2586 4 года назад +113

    Ez az a dal, ami nélkül szegényebbek lennénk !
    Köszönet az előadóknak !

  • @mariaczucz4078
    @mariaczucz4078 Год назад +9

    Nagyszerű élményt kaptam: mosolyogtam, könnyeztem, dúdoltam és énekeltem. Csodálatos érzelmeket váltottak ki belőlem a dallamok, a dalok szövege, megható őszintesége. Gratulálok és Köszönöm. Cz.M.

  • @juditvaczi1192
    @juditvaczi1192 7 лет назад +71

    Amikor a nagyon Nagyok összefognak ilyen Földöntúli Csoda lesz belőle. Mennyi szépség és varázs van ebben a kis Országban.!

    • @CaraTibi
      @CaraTibi 5 лет назад +1

      Nem kicsi ez a mi foldunk, Wass Albert is azt irta "Amikor kifogyott..."

  • @tordaimagdalena2520
    @tordaimagdalena2520 3 года назад +4

    Fantasztikus Gyögyöru Gratula !! Kòszönöm szèpen hallhatam !!❤

  • @jozsefnekiss7654
    @jozsefnekiss7654 2 года назад +30

    Egy gyönyörű értékes zenét képviselnek. Köszönöm nekik ezt az élményt. Gratulálok a sikeres zenéjükhez.!!!!

  • @laszlopacser2846
    @laszlopacser2846 3 года назад

    Nagyon régi ISMERÖS Számomra a Zenekar.Nagyon örülök a találkozásnak.

  • @tibornyikos5447
    @tibornyikos5447 Год назад +4

    Látom magam
    Látom magam, látom Uram!
    Mert Látom az én bánatomat.
    De lát az Isten, lát ingemet,
    s fogja az én kétkezemet!
    -
    Fogja az én kétkezemet,
    és haza visz az mindig engem!
    Oda ahol éppen lakom,
    ahol rózsák nyílnak
    minden napon!
    .
    Nyikos Tibor

  • @evanovakova917
    @evanovakova917 Год назад +3

    Nagyon szép köszönöm szépen

  • @belakardos3700
    @belakardos3700 4 года назад +25

    "milyen jó nekünk hogy vagytok nekünk...."" köszönjük!!!

  • @brigittadr.gemesi3926
    @brigittadr.gemesi3926 3 года назад +15

    Remélem 2021-ben is lesz ilyen csodálatos koncert 💗

  • @fotograful1
    @fotograful1 4 года назад +59

    Pentru mine... fără cuvinte... Muzica poate face ceea ce politica nu va face niciodată... Bravo!!!!!!!

    • @larsnormann1918
      @larsnormann1918 4 года назад +2

      Pentru mine tu iest del my bun prieten .

    • @gaborhorvath3994
      @gaborhorvath3994 4 года назад +1

      Foarte de greu est la politica, dar Sandu Ciorba explica bine

    • @janosveress8044
      @janosveress8044 2 года назад

      Simon! Sunt deacord cu tine aşa vãd şi Eu lumea şi ştii ce ? Suntem destuli de mulți care vedem aşa şi asta e bine!!

    • @fotograful1
      @fotograful1 7 месяцев назад

      Mențin ce am scris și în 2023!

    • @fotograful1
      @fotograful1 2 месяца назад

      2024

  • @mariaveber7518
    @mariaveber7518 3 года назад +9

    Nagyon szép dal, meghato, sokszor hallgatom - szeretem! Köszönöm szépen!!🥰

  • @ferencnyul8432
    @ferencnyul8432 5 лет назад +2

    Szeretett kislányomnak küldöm,boldog életet kívánva!

  • @sanyiahegyrol015
    @sanyiahegyrol015 4 года назад +8

    Még mindig nagyon szeretem. Felejthetetlen zene...

  • @oOVacskamatiOo
    @oOVacskamatiOo 6 лет назад +256

    Nagyon tetszik , és nagyon sajnálom ,
    hogy ez a csodálatos zene sem tudja közös nevezőre hozni
    ezt a megosztott szomorú országot

  • @laszlolengyel2885
    @laszlolengyel2885 7 лет назад +175

    Az operatőr ügyesen elkapott egy szép hölgyet és párjának a kezét, és egy könnycseppet letörlő egyedüli hölgyet. A zene a technikát is megihlette Köszönöm.

    • @enkoszoke964
      @enkoszoke964 6 лет назад +3

      László Lengyel qwertzui

    • @1labuakimegnyerteasegberug596
      @1labuakimegnyerteasegberug596 5 лет назад +5

      A"HHHHH...gyo"nyo"ru"

    • @munik7393
      @munik7393 4 года назад +2

      Köszi! Ooo, ez már 10 éve lesz, dec. 30-án...

    • @gizellarepas3590
      @gizellarepas3590 3 года назад +3

      @@1labuakimegnyerteasegberug596 Ez egyszerűen csodálatos, nem tudom elégszer hallani!!

    • @eleonorapalinkas4744
      @eleonorapalinkas4744 2 года назад +4

      @@gizellarepas3590 Minden nap meghallgatom, megunhatatlan !!!

  • @enikonyomtato5304
    @enikonyomtato5304 3 года назад +2

    Hálàsan köszöm a lehetőséget,hogy ezt a kivàlo tehetségü eggyütest halgathatom és nézhetem.Boldoggá teszi a szìvem.Nagyon,nagyon köszönöm.

  • @user-kd1xp6td3d
    @user-kd1xp6td3d Год назад +3

    Hálaköszönet tisztelettel .

  • @karolyszabo4431
    @karolyszabo4431 4 года назад +11

    mindig megkönnyezem,nagyon szép,és ezért mindig meghallgatom,

  • @karolynekiss6846
    @karolynekiss6846 5 лет назад +6

    Ez a dal meg mindig csodálatos.

  • @zsuzsannacircleedge8416
    @zsuzsannacircleedge8416 6 лет назад +60

    A magyar szomorúság a legszebb. :)

  • @belabanyai3203
    @belabanyai3203 2 года назад

    Milyen egyszerű szöveg és mégis mennyi érzelem van benne. De a zene is brilliáns a maga egyszerűségében!

  • @faragomaria6672
    @faragomaria6672 6 лет назад +19

    Páratlanul NAGYOK !!!! Betőlti a szivemet !! És ez az alázat ami bennük van !!!!! Lenyügöz

  • @retieva6009
    @retieva6009 4 года назад +3

    Imádom Őket, ezt a dalt is, a többit is! Csík Jánost, és mindenkit! Kiss Tibit külön! Hát, ha fiatal lennék ....

  • @nagyzsuzsanna5297
    @nagyzsuzsanna5297 2 года назад +2

    Reggelig bírnám hallgatni !!! Valami csoda :)

  • @mariadrbeza8200
    @mariadrbeza8200 Год назад +2

    Gyönyörű, köszönöm!🥀