Egri Viktorral értek egyet, a hithű fideszesnek mindegy kit teszel oda, akkor is a Fideszre szavaz, mert a Fidesz egyenlő Orbán Viktor. Az, hogy épp Szentkirályi, Deutsch, vagy egy telefonfülke van a kirakatban az teljesen mindegy.
Ugyanez igaz a másik oldalra is: a begőzölten fidesz-, Orbán- és kormányellenes turbóellenzékinek is teljesen mindegy, hogy kit állítanak oda, egy zsák krumplira is leszavaznak, ha az áll szemben a fidesszel.
Javasolom szavazzuk meg Magyar Péternek a Nagy Derékszíj Rend diktafonnal és gyermekkönnyekkel ékesített kitüntetést! Indokolás: Madách Ember tragédiája, Athéni szín Első demagóg Odább! Ez a hely itten az enyém. Veszélyben a hon, hogyha nem beszélek. (A nép helyeslést üvölt)
@@athertox Saját magukat adják, a saját véleményüket. Ha hozzák a nézettséget, kapják is meg érte a pénzüket, így működik a piac. Ha meg a sorosbérenc guruló dollárokra gondolsz, vagy a kormánypénzekre, itt fennál az az eshetőség, hogy egyikről sincs szó.
atyaúúristen, Robi másik bolygón él... Oszinak van igaza, ebből ennyit lehetett kihozni. 1.5 millió gombához szólhatsz évente 5 percben, akkor ezt csinálod, mert csak ezt lehet slussz. ha havonta lenne 1 ilyen műsor 4 éven át akkor a 3. adában ezeket elmondhatod...
Robinak van igaza, ez a mítosz, hogy azért van Fidesz 2/3, mert az m1, ez hülyeség. Szavalás helyett jelen kellett volna lenni, reagálni, úgy szerepelni, mint, ahogy azt tennéd bármikor máskor. S nem megferdíteni a jellemedet egy 2.-ik osztályos szavaló kislányra, mert abba tol bele az adás... Simán leüvölthette volna valaki Deutsch Tamást, hogy ugyanazokat a szavakat ismétli különböző sorrendben, semmi értelme, Észak-Koreában nyomják ebben a stílusban a propagandát. De sem felháborodottság, sem bátorság nem volt arra, hogy a betanult szöveg helyett természetesen viselkedjenek. Azt megnéztem volna, ha legalább 3-an érdemben kiosztják azt, amit Deutsch csinált, s valódi felháborodással.
Nem értek egyet. Igenis lehetett volna mást tenni. Meg kellett volna próbálni néhány mondatban megcáfolni a fidesz propaganda-szlogeneit!! Vagy úgy állni hozzá, mint Bruti. A saját program senkit nem érdekel a köztévén. Az az ellenzéki szavazóknak szól, és nem ők voltak ezúttal a célcsoport. De egy átlagos fidesz szavazó mit vont le ebből a vitából? 1. Deutsch nem megfelelő ember. 2. A fidesz minden szlogenje igaz, mert senki nem cáfolta őket, hanem a saját mantráikat ismételgették, plusz néha személyeskedtek. Ez pedig nagyjából nulla szavazót fog hozni innen az ellenzéknek, pedig ugye ez lett volna a cél. Mert az ellenzékiekhez nem a köztévén fogsz szólni.
a hitelesség eleve a személyen múlik.. egy hiteltelen személytől minden szó hiteltelenül hangzik. és ugyan hány hiteles politikus van?? kb 0. ezek egymást kizáró szavak sajnos manapság.
@@bencefarkas8598 remelem csak trollkodsz 😅 ott akkor mediahacket csinalt, hogy szinte mar legendassa vallt. Azt hiszem valami ilyesmire gondolt a kitunessel, az mar mas kerdes, hogy ez mennyire mukodott volna a nezoknel. En ertem Robi kritikajat, viszont szerintem is tul kockazatos lett volna annyira nagyon kitunni, mert az elsulhet jol meg elsulhet nagyon rosszul is. Bar junius 9. utan majd meglatjuk, akkor mar lehet azon a velmenyen leszek, hogy jobb lett volna kockaztatni.
@@rolling_chimneyA tudatlannak nem felelőssége, hogy az iskolában, aztán később az életében cseszett tanulni? Pont azért tartunk itt, mert senki sem vállalja önmagáért a felelősséget.
10 perce nezem a videot es halgatom Puzser urat, akinek igazan ennyi ido alatt nem sikerult kifejtenie konkretan hogy miert is volt szornyu ez a "vitanak" nevezett dolog, akkor mit var azoktol akiknek 2 perces idointervallumban kellene eladniuk magukat vagy valamilyen uton-modon kitunniuk a masik 10 kozul??
Partizánon néztem a “vitát”, még mindig tartom, hogy soha életemben nem kapcsoltam az M1-re a TV-t. Egyébként egy “Pártok programja” műsort láttam, kivéve Deutsch Tamás esetében, ő csak felolvasta az útszéli plakátokat
Hogy ez nekem nem jutott eszembe!!! 😮 A “vita” közvetlen előtt-után lenémítottam a tévét, nehogy egy hangot is meghalljak, mert agyvérzést kapok. Kb. 10 éve nem bírok tévét nézni (utoljára a Hír tévét néztem anno lánykorában). Szomorú.
Robi! Ebben a műsorban erre volt lehetőség! És ne feledjük, hogy az MTVA nézőihez így kell szólni. Nem az "Apu" hallgatóságához szóltak példának okáért.
@@zsuzsagerencser437biztos nézték csak nem látták, mert tutti teleköpködtèk a kèpernyőt mindig amikor a sorosgyurcsanydollarbaloldalhaborupartigecik voltak a képernyőn.
Javasolom szavazzuk meg Magyar Péternek a Nagy Derékszíj Rend diktafonnal és gyermekkönnyekkel ékesített kitüntetést! Indokolás: Madách Ember tragédiája, Athéni szín Első demagóg Odább! Ez a hely itten az enyém. Veszélyben a hon, hogyha nem beszélek. (A nép helyeslést üvölt)
@@etakincsem komolyan kérdezed? az atv/spirit fm/hitgyüli-nek számos forrásból van bevétele, de ezek közvetetten a műsor hallgatóitól jönnek. tévé előfizetési díjakból, youtube megtekintésekből, reklámokból, az államtól, egyéni támogatásokból...
Magyar Péter elmondta a véleményét amikor megkérte a DK a tüntetésén hogy hagyják el az általuk elfoglalt teret.sőt a erre a rendőrség segítségét is igénybe vette. Szerintem ami a DK illeti ez elég volt.
Látom nem értitek Toroczkai László taktikáját. Abból a pár percből amit a média konstruált neki, hogy próbálja elmondani azt amit kell, átirányította a nézőközönségét egy olyan helyre ahol mindent megtalálnak. Így nyert rengeteg időt magának és mindent el tud mondani azoknak is akik a MHM-el kezdtek el szimpatizálni.
Robi nézd végig mégegyszer ezt a "vitát"! Utálom a DK-t és mindent amit képvisel, de el kell ismerni hogy most Klári néni jó volt, nyugodt és összeszedett. Szerintem Donáth Anna, Márky-Zay és Magyar Péter is kimaxolta ezt a 'nem vitát'. Bruti nagyon jó volt humoristaként és hát az egyetlen vállalhatatlan nyomorult a Tomika volt.
Pont így láttam én is, Dobrev a legjobb standupot tolta, Márky is kimakszolta az időkeretét, Donáth is konfrontálta őket erősen,de az eutanáziás 2 perce szerintem félrevitte, Magyar magához képest visszafogott/fáradt volt de azért áttolta a fontos üzeneteit. Tompika iszonyatosan kilógott lefelé az egészből, ilyen 60 IQ-s plakátfelolvasással, elképesztő
volt talán tiktokon is egy összefoglaló erről, és onnan is az jött le, hogy Dobrev fontos kulcs dolgokat mondott el, ezt ne vitassuk el tőle, attól függetlenül hogy én is nagyon károsnak tartom GyF-ék tevékenységét. valahogy a kampány hevében sajnálatos módon tényleg elfelejtődtek nagyon fontos aktuális témák amiket folyamatosan fel kellene hozni a fidesszel és jelöltjeikkel kapcsolatban, mert van egy rakat téma amivel szembesíteni kellene őket.
Nem értek egyet. Szerintem jó volt, hogy kevés idő állt a pártok rendelkezésére. Így kénytelenek voltak összefoglalni a legfontosabb céljaikat röviden, a nézők által könnyen értelmezhető módon. Teljesen lejött, hogy ki mit akar. Az is jó volt, hogy nem vágtak egymás szavába. Nagyon idegesítő, amikor nem mondhatja valaki végig a mondanivalóját.
Akik Egri Viktorhoz hasonlóan, nem akarják mostani az agyukat: - Mond le a TV előfizetésedet (nekem 20 éve nincs, mindent csak interneten), sokkal jobban fogod érezni magad. Meccseket az intermneten is közvetítik. - Böngészőbe telepíts ingyenes reklámblokkolókat a böngésző kiegészítőjeként. - RUclips-ra még mindig működik a Fadblock kiegészítő és nem lesznek reklámok. - Sponsorblock kiegészítő a videókban automatikusan átugorja a szponzorációs részeket. - Facebookra telepítsd a Fluff Busting kiegészítőt és nem lesznek reklámok, sem idióta oldalajánlások.
@@purokujunior4720 változó mértékig mindenki képes asszisztálni hozzá akkor is, ha ő maga nem romlott és nem piszkolja össze a kezét. Hadházy is fideszes volt például, és ahhoz képest hol van már ettől... én azért ebben megengedőbb lennék, főleg ha a karrierista szerelmem és a gyerekeim anyját megteszik miniszternek. hiszek benne, hogy rablóból lesz a legjobb pandúr. ettől független mindenki legyen elszámoltatva a cselekedeteiért, ha az olyan.
MP halványnak tűnt magához képest, mert nem akarta, hogy köztévé felvételei erősítsék azt a képet amit festenek róla, hogy pszichopata, indulatvezérelt stb. Az is fontos volt, ha valaki az M1 alapján az Ő videóira kattint akkor ugyanazt kapja hiszen így marad hiteles.
Uraim,teljesen elvesznek a részletekben. Szerintem a fő tanulság a következő: a kormány totálisan leszabályozta a körülményeket és feltételeket,amivel 11(párt)-ból 10 nem értett egyet,mégis részt vettek rajta . Kőltői kérdésem: akkor most melyik is az ellenzéki párt?
Puzsér az nem akar porszívót eladni. Magyar Péter jobban hajlik, jobb játokos. Puzsér viszont a legjobb kritikus. De nehezen emészthetô. Én se szerettem mindig, pont azért, mert nem hallgattam eleget.
Az a baj Puzsérral, hogy csak a saját értékrendje szerint elemez. Ez redben van egy véleményvezér publicisztikában, de egy elemzőnek ennél empatikusabbnak kell lenni.
mondjuk az igaz, hogy tényleg kevés dologban tud változni az álláspontja és inkább körömszakadtáig harcol érte, akkor is ha nagyon esélyes, hogy nem neki van igaza. nem hagyja meg a saját tévedésének jogát inkább még hangosabban kezd beszélni.
Na végre, hogy egy picit helyreraktad a senkiházi, konteós idiótákat! Azt gondolom/sejtem, sokak nevében mondhatom: Köszönjük! Plusz a poén a "végén" jót szólt. Robi üres széke egészen szórakoztató, csináljatok ilyet máskor is.
Magatokra vállalhatnátok egy saját vita megszervezését. Ott akik nem mennének el azok beszartak Robitól és/vagy nem hitelesek. A többi csak rizsa. Gondoljátok végig, akár '26-os projektben!
Amikor valakinek a szavai nincsenek szinkronban a tetteivel, az manipuláció. Ha valakinek külön fel kell hívnia rá mások figyelmét, hogy amit mond az nem ugyanaz, mint amit tesz, akkor feltételezhető, hogy csal. Sajnos a gyakorlatban annyira nehéz ezt felismerni, hogy egy mesteri manipulátor még akkor is képes átverni a közönségét, ha előtte felhívta rá a figyelmüket, hogy vigyázat, csalok!
51:00 "... ez valójában azt jelenti hogy hazudsz, öreg..." sosem láttam shortot belőle, de NAGYON NAGYON SZERETNÉK, sokszor, sok helyen: kb ezt mondta egyszer O.V. "megkérdeztem a feleségemet, hogy mit mondjak. Azt mondta, mondd meg az igazat. Mondtam hogy nem lehet, abból baj lesz..." talán kb 2014-15-16 ban volt. Tuti hogy naaaagy rendezvényen a Parlament előtt valami nagy alkalom. márc 15/okt 23/békemenet? a legelső 5 percben volt, az első mondatokban. O.V. is nevetgélt, és a tele Kossuth teret is közelre hozták, látszottak az arcok , nevetgéltek ezen az ott lévők. emlékszem ahogy lefagyva bámultam a képernyőt otthon.😱😓
nekem MP visekedése olyan volt mintha bekapcsot volna a konformitás, csoportnyomás hatása(zakó fel, napszemüveg le, most én is politikus vagyok nézzétek), az a jelenség amikor egy egyén viselkedése, vagy véleménye alkalmazkodik egy csoport normáihoz vagy elvárásaihoz, Bruti viszont látványosan tudodd ennek ellenmenni az szép volt ill. beugrott a "Soha ne vitatkozz idiótákkal! Lesüllyedsz az ő szintjükre és legyőznek a rutinjukkal." - Woody Allen mondás is az előbbiek folyományaként jah és a Marika for Prezident reakcióvideó megint kva jó volt
Ebben avitaközegben tényleg jó volt Bruti! És EZEK A KÉPVISELŐINK? Az E P.ben??? Tisztelet a kevés kivételnek! Jól beszédíti a Jónépet Magyar Péter. Igaz, addig is telik az IDŐ! 2030 messze még!
Paranormális fájdalom volt, mikor a Porszívó bekapcsolt. Az ismerős szlogenek bántják és sértik a fülem, az egész lényem. Ettől azzal lehetett volna elkülönbözni, ha valaki nincs ott. Ennek átlátásához át kellett élni ezt a borzalmas élményt.
Oszival értek egyet a köztévés vitáról. Ebben a megvalósításban sokkal többet nem lehetett kihozni belőle, Robi kritikája meg gyakorlatilag nem a műsornak szól hanem a személyeknek. Az, hogy az adott politikus biztonsági játékot játszik és betanult szöveggel készül az nem a műsor hibája. Mindenki azt szeretné látni, hogy a 3 nagyágyú vitázik egymással a 2 órás műsoridőben, de ha már folyamatosan számon kérjük rajtuk a közszolgálatiságot, akkor el kell ismerni, hogy az nem igazán teljesítené a feltételeket, ha behívják Dobrevet, Deutschot és Magyart a maradék 8 személyt meg leszarják magasról. Egyébként valóban kritikán aluli volt a legtöbb személy. Az ellenzék egy része kifejezetten siralmas volt. Nem tudom mit várnak, mikor azzal kezdik a beszédüket, hogy degradálják a nézőket utána nagyjából mindegy is mit mondanak utána. Puzsér porszívóúgynök hasonlatához igazítva, ha hozzám odajön valaki, hogy mekkora egy gyökér vagyok, de vegyek már tőle egy porszívót, mert az milyen jó, nem egy lerohadt drága fenntartású szar amit eddig használtam, pont le fogom szarni a termékét.
Nekem az a furcsa, hogy 2024-ben médiával foglalkozó emberek komolyan beszélgetnek a szubliminális üzenetekkel történő manipulációról, ami a haarp, a kemtrél, a grafológia meg a vonzás törvényének méltó párja.
Egy valaki hiányzott onnan! A Puzsér! Szipka Tomi saját magát is meghazudtolta, nem az a kérdés, hogy narkózik, hanem hogy mennyit szív, és mit? De a Kétfarkú kutyapárt mindent vitt, és hogy milyen időjárás lesz holnap, az Toroczkai László majd elmondja! 😂😂
Az önfélék, azaz a primitív szülőktől származók, tudnak akkor röhögcsélni, amikor férfiak halomra halnak a szomszéd ország háborújában, amit az EU tüzel. Az önt kölykező nem egy értékes ember az látszik.
@@mbeno90 És mit tehet ezen folyamatok ellen Magyarország? Semmit. Ezen felül a Fidesz mindent megszavaz, aminek a veszélyével kampányol, tehát irreleváns a belpolitikailag, hogy mi történik Ukrajnában, mert ha jönne egy "háborúpárti" párt, akkor sem lehetne jobban támogatni az ukránokat. A fő probléma pedig, hogy a veszélyt Oroszország jelenti, nem a NATO és Nyugat. És minél tovább tűri a világ, annál több ország lesz annál nagyobb veszélyben. Nem olyan veszélyben, mint most, hogy akár menni kell a határra, hanem olyanban, amikor házhoz jönnek a rakéták.
A rendszer:tükre D.Tamás!!!(nem a kirakata.) És DÖBBENET,h a NEM létező pénzt-költségvetést,h szórják PROPAGANDÁRA,hülyeségekre.(már rég behajtókat kellett volna küldeni,ha ez 1 család lenne aki nem fizet...LAKBÉRT évek óta!!! !!! !!! )(?)
És ha nem lett volna Puzsér, akkor mi van? Én kedvelem egyébként, de már kezdem unni, másnak is teret kellene adni . Minden vitaműsorba őt hívják évek óta, még olyan témákban is, amikhez egyáltalán nem ért.
Nem értem miből gondolják hogy a csatorna hallgatói között lenne olyan aki még ne lenne tisztában a kormányzati agymosással. Na mindegy HAJRÁ FIDESZ🧡🧡🧡
Lendvai Ildilló az úgy beszélt mint a GPS a karambol után is mondja amíg van áram benne, hogy fordulj jobbra. Ez a. jó példa, a középosztály totál el van szállva.
@@patronpatron Lendvai bármilyen hazugságot a magáévá tudott tenni, és ismételni a végtelenségig, ezek inkább személyes "kvalitások", mint korok közti különbség. Éppilyen porszívóügynök volt, csak ott még máshogy implementálták a poszívóügynök stílust abban a korban, most meg már jobban felismerhető. Dobrevvel összehasonlítva péládul, Dobrev egy huszadrangú politikus, sosem került volna reflektorfénybe, Gyurcsánytól leste el az előadásmódját is, nála Lendvai jobb katona volt és ennyi. Bazi nagy szerencse hogy megöregedett, mert az ilyekből kevés van, és az is szerencse hogy ügyetlenebbek már, csak a lakosság is velük lett ügyetelenebb.
@@patronpatron ezzel nem tudom mire célzol igazából. szerintem Lendvai legalább szembenézett a hibáival vagyis van benne ambíció arra, hogy jobban csinálja. és gondolom nem ő volt az egyetlen. sokkal több tisztességes politikus foglalkozott régen a politikával úgy gondolom mint ma, de annál több tolvaj hazaáruló gyilkost látok. még akkor is, ha 2010 előtti időszaknak is voltak súlyos történelmi hibái.
@@smyle78 Ambíció arra volt benne, hogy nehezebben kiforgatható hazugságot toljon, a vitát akarta megszüntetni, nem nézett szembe semmivel csak kikopott.
A felvillanó reklámról van egy szuper videója Duszka Petinek, javaslom megtekintésre. Egy vágó mesél arrról, hogy miért nem működik az egy képkockás reklám.
Nem tudom kap-e érte pénzt, de önmarketing azért megy, a mindennapi megjelenés segít eladni a könyveket. Mi pedig az időnkkel és az agysejtjeinkkel fizetünk. Volt idő, amikor Puzsér többet adott mint amennyit elvett, ma már fordítva van.
Az Önkényes Mervadot - a Megafon és tsi-val szemben - nem az adofizetok pénzéből fizetik. Ha nem tetszik, megvan a lehetőségèd nem megvenni a könyvét, hallgatni a műsorait. Ezert dolgozik 'ingyen'.
1:07:00 Toro kb egy fél mondatban ha reagált a kutyásra, PR meg 5percet pörög rajta és azt haluzza/hazudja hogy mintha végig a kutyákat ekézte volna. Még mindig frusztrált, hogy mindkét vitájukban alul maradt? 1:08:45 Na és? DK meg az ATVt reklámozta
Bazári majmokat meghívták, a vár kert bazárban.kivártuk 15 év alatt a várkert bazárban, a bazári majmokat. Elmakoggták ugyan azt nekünk amit mar lassan 20 éve hallgatunk tőlük.
Egri Viktorral értek egyet, a hithű fideszesnek mindegy kit teszel oda, akkor is a Fideszre szavaz, mert a Fidesz egyenlő Orbán Viktor. Az, hogy épp Szentkirályi, Deutsch, vagy egy telefonfülke van a kirakatban az teljesen mindegy.
Ugyanez igaz a másik oldalra is: a begőzölten fidesz-, Orbán- és kormányellenes turbóellenzékinek is teljesen mindegy, hogy kit állítanak oda, egy zsák krumplira is leszavaznak, ha az áll szemben a fidesszel.
Javasolom szavazzuk meg Magyar Péternek a Nagy Derékszíj Rend diktafonnal és gyermekkönnyekkel ékesített kitüntetést!
Indokolás: Madách Ember tragédiája, Athéni szín
Első demagóg
Odább! Ez a hely itten az enyém.
Veszélyben a hon, hogyha nem beszélek.
(A nép helyeslést üvölt)
És most időjárás következik, Torockai Lászlóval
Ott hangosan felnyeritettem.
Öreg lacimaci, csak konteóval készült de most nem sikerült hoznia amit a partizánon.
Egri Viktort jó, hogy meghívtátok, köszönjük!
Egyik leghitelesebb musorvezeto ATVn is!
👍👍👍
Óhh, milyen jót röhögtem Oszi kezdő mondatán, mikor megláttam Puzsért😂
ingyen dolgoznak ezek a szentemberek!
@@athertox Neked mennyit vettek ki a zsebedből?
@@777hunor2 az irreleváns, az számít hogy az ő zsebükbe raktak e bele.
Én már éppen készültem elkapcsolni!😂
@@athertox Saját magukat adják, a saját véleményüket. Ha hozzák a nézettséget, kapják is meg érte a pénzüket, így működik a piac. Ha meg a sorosbérenc guruló dollárokra gondolsz, vagy a kormánypénzekre, itt fennál az az eshetőség, hogy egyikről sincs szó.
Brutiék nem értették félre, ôk kezelték a helyén ezt a szart.
Bruti egy fantasztikum.😂👍
Ő volt ennek a szarnak a nyertese egyértelműen.
Aki ért angolul az hallgasson Mearsheimert, Lex Fridmant és Jeffrey Sachs-t. A magyar politika propagandák(hazugságok) háborúja...
Akkor a választáson se induljanak el, te meg ne menj el szavazni, mert ez úgyis "egy szar"
Szegény😂😂😂Radics Peti még most is részeg :))))
Kezdjünk el összedobni neki egy új májra 🤣
Remélem csak víz volt abban az üvegben.
Oszival értek egyet, Puzsér most éppen téved, nagyon érdekes volt végighallgatni a jelölteket egymás után!
atyaúúristen, Robi másik bolygón él... Oszinak van igaza, ebből ennyit lehetett kihozni. 1.5 millió gombához szólhatsz évente 5 percben, akkor ezt csinálod, mert csak ezt lehet slussz. ha havonta lenne 1 ilyen műsor 4 éven át akkor a 3. adában ezeket elmondhatod...
Robinak van igaza, ez a mítosz, hogy azért van Fidesz 2/3, mert az m1, ez hülyeség. Szavalás helyett jelen kellett volna lenni, reagálni, úgy szerepelni, mint, ahogy azt tennéd bármikor máskor. S nem megferdíteni a jellemedet egy 2.-ik osztályos szavaló kislányra, mert abba tol bele az adás... Simán leüvölthette volna valaki Deutsch Tamást, hogy ugyanazokat a szavakat ismétli különböző sorrendben, semmi értelme, Észak-Koreában nyomják ebben a stílusban a propagandát. De sem felháborodottság, sem bátorság nem volt arra, hogy a betanult szöveg helyett természetesen viselkedjenek. Azt megnéztem volna, ha legalább 3-an érdemben kiosztják azt, amit Deutsch csinált, s valódi felháborodással.
Igen,nagyon benèzte ezt Robi ,mikor őt is behìvtàk az m1 re 2019 ben pont ugyanerre hasznàlta a 10 percèt
Nem értek egyet. Igenis lehetett volna mást tenni. Meg kellett volna próbálni néhány mondatban megcáfolni a fidesz propaganda-szlogeneit!! Vagy úgy állni hozzá, mint Bruti. A saját program senkit nem érdekel a köztévén. Az az ellenzéki szavazóknak szól, és nem ők voltak ezúttal a célcsoport. De egy átlagos fidesz szavazó mit vont le ebből a vitából? 1. Deutsch nem megfelelő ember. 2. A fidesz minden szlogenje igaz, mert senki nem cáfolta őket, hanem a saját mantráikat ismételgették, plusz néha személyeskedtek. Ez pedig nagyjából nulla szavazót fog hozni innen az ellenzéknek, pedig ugye ez lett volna a cél. Mert az ellenzékiekhez nem a köztévén fogsz szólni.
a hitelesség eleve a személyen múlik.. egy hiteltelen személytől minden szó hiteltelenül hangzik. és ugyan hány hiteles politikus van?? kb 0. ezek egymást kizáró szavak sajnos manapság.
@@bencefarkas8598 remelem csak trollkodsz 😅 ott akkor mediahacket csinalt, hogy szinte mar legendassa vallt. Azt hiszem valami ilyesmire gondolt a kitunessel, az mar mas kerdes, hogy ez mennyire mukodott volna a nezoknel. En ertem Robi kritikajat, viszont szerintem is tul kockazatos lett volna annyira nagyon kitunni, mert az elsulhet jol meg elsulhet nagyon rosszul is. Bar junius 9. utan majd meglatjuk, akkor mar lehet azon a velmenyen leszek, hogy jobb lett volna kockaztatni.
Puzsér ON, Party ON, hogy legyen n+1. video
Ma egy idős hölgy telefonált a TV-be felháborodva Deutsch beszédén volt felháborodva! Mondja Ő biztos nem szavaz rá, Orbánra viszont igen!
🤣Agyhalottak.
Sajnos az ilyen emberek szavazata is 1et er.
@@lorybeee1869Légyszi ne legyél kirekesztő. Nem a tudatlan felelőssége, ha megvezetik, hanem azé, aki teszi és azé, aki ezt tétlenül hagyja.
@@rolling_chimneyA tudatlannak nem felelőssége, hogy az iskolában, aztán később az életében cseszett tanulni? Pont azért tartunk itt, mert senki sem vállalja önmagáért a felelősséget.
🤣🤣🤣
10 perce nezem a videot es halgatom Puzser urat, akinek igazan ennyi ido alatt nem sikerult kifejtenie konkretan hogy miert is volt szornyu ez a "vitanak" nevezett dolog, akkor mit var azoktol akiknek 2 perces idointervallumban kellene eladniuk magukat vagy valamilyen uton-modon kitunniuk a masik 10 kozul??
Szerintem is túlgondolja ezt most Robi . 2 perc alatt mit csinálhattak volna?
Mondjuk azt, amit a 2RK - s Emese és Bruti, most függetlenül attól hogy a két végletet említem.
Szerintem az első 5 percben értettük Robi véleményét ,ami csak 1 vélemény. Kár volt 15 percig magyarázni.
@@AnikóKáplárNéha a több, kevesebb!!🤣
szeret ilyen szavakat mondani, hogy szörnyű, meg irtózatos, meg ilyesmik...mélyről indít, megpörgeti a ropogós hangokat
A kedvenc trióm ❤
Megnézném őket négyesben Csundival
+Magyar Dávid😉
Nekem Csunderlik a favorit
@@metaldadhuA Csunderlik és a Egri a legjobbak. Velük nagyon szívesen ülnèk le sörözni.
Csunderlik, Magyar Dávid is nagyon jók!👍😍
Partizánon néztem a “vitát”, még mindig tartom, hogy soha életemben nem kapcsoltam az M1-re a TV-t.
Egyébként egy “Pártok programja” műsort láttam, kivéve Deutsch Tamás esetében, ő csak felolvasta az útszéli plakátokat
Mentségére szóljon, a plakátok mellett becsúszott pár Bohár idézet is
😆🤣😂
Mi is direkt ott neztuk. Nem adunk nekik 1db nezettseget se.
Hogy ez nekem nem jutott eszembe!!! 😮 A “vita” közvetlen előtt-után lenémítottam a tévét, nehogy egy hangot is meghalljak, mert agyvérzést kapok. Kb. 10 éve nem bírok tévét nézni (utoljára a Hír tévét néztem anno lánykorában). Szomorú.
Gyerekek a homokozóban!
Robi! Ebben a műsorban erre volt lehetőség! És ne feledjük, hogy az MTVA nézőihez így kell szólni. Nem az "Apu" hallgatóságához szóltak példának okáért.
Nem vagyok konteós, de valójában Puzsér nincs ott!☝️
Nincs hát! Viszont měg is kiabált, hadart rendesen. 😄 něha bosszantó, de azěrt bírom.
Az M1 nézőinek minden szó új volt. Nem nektek rendezték a show műsort.
Top komment 😉👍
Szerinted nézték a szektások? Én nem hiszem🙄
Ellenzékiek nézték 90%-ban, akik évek óta először odakapcsoltak ezért.
@@zsuzsagerencser437biztos nézték csak nem látták, mert tutti teleköpködtèk a kèpernyőt mindig amikor a sorosgyurcsanydollarbaloldalhaborupartigecik voltak a képernyőn.
Javasolom szavazzuk meg Magyar Péternek a Nagy Derékszíj Rend diktafonnal és gyermekkönnyekkel ékesített kitüntetést!
Indokolás: Madách Ember tragédiája, Athéni szín
Első demagóg
Odább! Ez a hely itten az enyém.
Veszélyben a hon, hogyha nem beszélek.
(A nép helyeslést üvölt)
@@sandorsipos5413 inkább szajerozd le a putyinpincsi kolostor malac gazdàd.
Oszi mekkora troll LOL
Jó, hogy írtad, mert én picit alpáribban fogalmaztam - amit neked köszönhetően nem kell leírnom😂
baszki Oszi :D
@@etakincsem szegény Oszi ha tudná hogy honnan van annak a pénznek az eredője amiből a fizetésüket kapják
@@user-rs9py9yr1r Honnan van.???🤔(sztd?)
@@etakincsem komolyan kérdezed? az atv/spirit fm/hitgyüli-nek számos forrásból van bevétele, de ezek közvetetten a műsor hallgatóitól jönnek. tévé előfizetési díjakból, youtube megtekintésekből, reklámokból, az államtól, egyéni támogatásokból...
Magyar Péter elmondta a véleményét amikor megkérte a DK a tüntetésén hogy hagyják el az általuk elfoglalt teret.sőt a erre a rendőrség segítségét is igénybe vette. Szerintem ami a DK illeti ez elég volt.
Látom nem értitek Toroczkai László taktikáját. Abból a pár percből amit a média konstruált neki, hogy próbálja elmondani azt amit kell, átirányította a nézőközönségét egy olyan helyre ahol mindent megtalálnak. Így nyert rengeteg időt magának és mindent el tud mondani azoknak is akik a MHM-el kezdtek el szimpatizálni.
Egri Viktor tekintetei az adás során: zseniális a figura.
Robi nézd végig mégegyszer ezt a "vitát"! Utálom a DK-t és mindent amit képvisel, de el kell ismerni hogy most Klári néni jó volt, nyugodt és összeszedett. Szerintem Donáth Anna, Márky-Zay és Magyar Péter is kimaxolta ezt a 'nem vitát'. Bruti nagyon jó volt humoristaként és hát az egyetlen vállalhatatlan nyomorult a Tomika volt.
Pontosan 👍
Pont így láttam én is, Dobrev a legjobb standupot tolta, Márky is kimakszolta az időkeretét, Donáth is konfrontálta őket erősen,de az eutanáziás 2 perce szerintem félrevitte, Magyar magához képest visszafogott/fáradt volt de azért áttolta a fontos üzeneteit. Tompika iszonyatosan kilógott lefelé az egészből, ilyen 60 IQ-s plakátfelolvasással, elképesztő
A fenéket. Csak a birka proliknak tetszett ez a hataloméhes tolvaj impexes. Csak fröcsögött és hazudozott az a vén komcsi.
volt talán tiktokon is egy összefoglaló erről, és onnan is az jött le, hogy Dobrev fontos kulcs dolgokat mondott el, ezt ne vitassuk el tőle, attól függetlenül hogy én is nagyon károsnak tartom GyF-ék tevékenységét. valahogy a kampány hevében sajnálatos módon tényleg elfelejtődtek nagyon fontos aktuális témák amiket folyamatosan fel kellene hozni a fidesszel és jelöltjeikkel kapcsolatban, mert van egy rakat téma amivel szembesíteni kellene őket.
A legjobb hármas! Lets go!
Azért van egy két szuper vendég az Egri Viktor mellett .
Nem értek egyet. Szerintem jó volt, hogy kevés idő állt a pártok rendelkezésére. Így kénytelenek voltak összefoglalni a legfontosabb céljaikat röviden, a nézők által könnyen értelmezhető módon. Teljesen lejött, hogy ki mit akar. Az is jó volt, hogy nem vágtak egymás szavába. Nagyon idegesítő, amikor nem mondhatja valaki végig a mondanivalóját.
Igazából mindkettő igaz. Jó volt, mivel jól össze kell foglalni. Rossz volt, mivel 14 év alatt összesen ennyi jutott az ellenzéknek a "KÖZTÉVÉN"
az lehet, csak azt már nem vitának hívják, hanem program ismertetőnek. ahhoz nem kell mindenkinek egyszerre ott lennie...
Egry Viktor sajnos jól látja a történéseket, nem vágyvezérelt, mint Robi
Érthetetlen, Robi mit várt 7+ 1 percben.
Még nem tudjuk, majd meglátjuk.
Akik Egri Viktorhoz hasonlóan, nem akarják mostani az agyukat:
- Mond le a TV előfizetésedet (nekem 20 éve nincs, mindent csak interneten), sokkal jobban fogod érezni magad. Meccseket az intermneten is közvetítik.
- Böngészőbe telepíts ingyenes reklámblokkolókat a böngésző kiegészítőjeként.
- RUclips-ra még mindig működik a Fadblock kiegészítő és nem lesznek reklámok.
- Sponsorblock kiegészítő a videókban automatikusan átugorja a szponzorációs részeket.
- Facebookra telepítsd a Fluff Busting kiegészítőt és nem lesznek reklámok, sem idióta oldalajánlások.
Köszi ❤
Köszi! 👍
Életmód tanácsadás... köszönöm szépen, nem kérek...
Ez milyen érvelés a fidesztől, hogy "szavazz rám, vagy a haverom ledobja ránk az atombombát???"
MP elmondta azt is a vitán, hogy az elmúlt 20 évet kell meghaladni.
Amiből ő 12 évvel egyetértett és 13-hoz asszisztált?😅
Ami valójában 120 ... legalább.
@@purokujunior4720 változó mértékig mindenki képes asszisztálni hozzá akkor is, ha ő maga nem romlott és nem piszkolja össze a kezét. Hadházy is fideszes volt például, és ahhoz képest hol van már ettől... én azért ebben megengedőbb lennék, főleg ha a karrierista szerelmem és a gyerekeim anyját megteszik miniszternek. hiszek benne, hogy rablóból lesz a legjobb pandúr. ettől független mindenki legyen elszámoltatva a cselekedeteiért, ha az olyan.
Robi van Kenobi eggyé vált az erővel. Nincs a studióban, csak azért látod mert a tudatot elhiteti veled, hogy ott van. 🧔🏻
Azt Toroczkai is megjegyezte a MKK mellett, hogy ez az időkeret teljesen nevetséges és csak egy bohóckodás ez az egész vergődés.
A maga szavaival dobrev is kimondta amúgy.
már rohanok is rájuk ikszelni...
@@smyle78 azért ikszelsz rájuk, mert elmondta, hogy kevés az idő? Normális vagy?
@@jordangabor6966iron...
MP halványnak tűnt magához képest, mert nem akarta, hogy köztévé felvételei erősítsék azt a képet amit festenek róla, hogy pszichopata, indulatvezérelt stb. Az is fontos volt, ha valaki az M1 alapján az Ő videóira kattint akkor ugyanazt kapja hiszen így marad hiteles.
Oszi de mocsok vagy. Imádlak! 😂❤
De persze Robit jobban. 🤪😘
Uraim,teljesen elvesznek a részletekben.
Szerintem a fő tanulság a következő: a kormány totálisan leszabályozta a körülményeket és feltételeket,amivel 11(párt)-ból 10 nem értett egyet,mégis részt vettek rajta . Kőltői kérdésem: akkor most melyik is az ellenzéki párt?
A 2RK-sról meg egy szó se? Akkor majd én. Mi' jó nő már❤
Mint Dóra...
@@noveczkyanna3201
Külsőt tekintve Dóra jobb, de Emese gondolatai sokkal szimpatikusabbak
Vona új gidája. 😂😂 (❤)
Imádom Puzsért, de ő miért nem tudta eladni magát a főpolgi kampányban? Pedig nem 8 perce volt.
Puzsér az nem akar porszívót eladni. Magyar Péter jobban hajlik, jobb játokos. Puzsér viszont a legjobb kritikus. De nehezen emészthetô. Én se szerettem mindig, pont azért, mert nem hallgattam eleget.
Pontosan. Erre a TV vitán senki sem képes.
Most lett volna esélye megnyerni .
Péter potosan azt tette amit ebben a helyzetben lehetett.
Gyerekek az eleje az GOLD!😂
Az a baj Puzsérral, hogy csak a saját értékrendje szerint elemez. Ez redben van egy véleményvezér publicisztikában, de egy elemzőnek ennél empatikusabbnak kell lenni.
Hazudik puzsipotyondi nem elemez.
Ő is nárci, tehát empátiát ne várj tőle.
mondjuk az igaz, hogy tényleg kevés dologban tud változni az álláspontja és inkább körömszakadtáig harcol érte, akkor is ha nagyon esélyes, hogy nem neki van igaza. nem hagyja meg a saját tévedésének jogát inkább még hangosabban kezd beszélni.
Na végre, hogy egy picit helyreraktad a senkiházi, konteós idiótákat! Azt gondolom/sejtem, sokak nevében mondhatom: Köszönjük! Plusz a poén a "végén" jót szólt. Robi üres széke egészen szórakoztató, csináljatok ilyet máskor is.
Hajrá Magyar Péter, veled vagyunk 🙏🙏
Magatokra vállalhatnátok egy saját vita megszervezését.
Ott akik nem mennének el azok beszartak Robitól és/vagy nem hitelesek. A többi csak rizsa.
Gondoljátok végig, akár '26-os projektben!
Gyurcsány Közös többszörösre is csak úgy lett volna hajlandó, ha nincs ott Puzsér.
Amikor valakinek a szavai nincsenek szinkronban a tetteivel, az manipuláció. Ha valakinek külön fel kell hívnia rá mások figyelmét, hogy amit mond az nem ugyanaz, mint amit tesz, akkor feltételezhető, hogy csal. Sajnos a gyakorlatban annyira nehéz ezt felismerni, hogy egy mesteri manipulátor még akkor is képes átverni a közönségét, ha előtte felhívta rá a figyelmüket, hogy vigyázat, csalok!
51:00 "... ez valójában azt jelenti hogy hazudsz, öreg..." sosem láttam shortot belőle, de NAGYON NAGYON SZERETNÉK, sokszor, sok helyen: kb ezt mondta egyszer O.V. "megkérdeztem a feleségemet, hogy mit mondjak. Azt mondta, mondd meg az igazat. Mondtam hogy nem lehet, abból baj lesz..." talán kb 2014-15-16 ban volt. Tuti hogy naaaagy rendezvényen a Parlament előtt valami nagy alkalom. márc 15/okt 23/békemenet? a legelső 5 percben volt, az első mondatokban. O.V. is nevetgélt, és a tele Kossuth teret is közelre hozták, látszottak az arcok , nevetgéltek ezen az ott lévők. emlékszem ahogy lefagyva bámultam a képernyőt otthon.😱😓
Baaaa én is csak hallgattam. 10/10
Szerintem a 18-év után adódott lehetőséget nagyon is profi módon használták ki a kepviselők. Jó, h Egri Viktor is -13 perc után-néha szót kap.
Amúgy puzsér egyáltalán látta? XD mert amiket mond nem így tűnik xD
Ja, 2 percet kaptak, nem 1 percet, kivéve az utolsó kérdést
Oszi nem ismeri Gothár Péter klasszikusát, a Megáll az idő-t???!!! Amúgy a felvezetője nagyon jó volt. 😂
Robi 2 perceik voltak bármit is beszélni. Próbálták kihasználni... Orbán régen amikor vitázott nem ilyen keretek közé volt szorítva
A kommentekből látszik hogy páran elhitték Oszi viccét, leírták a hozzászólást és azonnal elkapcsoltak
Már én is készültem! 😂
Amikor a statisztikából látszik majd hogy Oszi vicce közben a nézők 98%-a lelépett.
Jaja 😂
😅
En is majdnem leleptem. Robi nelkul van mas es jobb ahol ezt a temat kitargyaljak..
Én kivártam, bár most Robi nagyon túlgondolja ezt a vita témát.
Valaki pls linkelje már be ezt az ominózus Demcsak videót! NSZKSZ!
Szerintem sokkal többet nem várhattunk ettôl a "vitától"
Péter jól csinálja, és Puzsér is!
nekem MP visekedése olyan volt mintha bekapcsot volna a konformitás, csoportnyomás hatása(zakó fel, napszemüveg le, most én is politikus vagyok nézzétek), az a jelenség amikor egy egyén viselkedése, vagy véleménye alkalmazkodik egy csoport normáihoz vagy elvárásaihoz, Bruti viszont látványosan tudodd ennek ellenmenni az szép volt ill. beugrott a "Soha ne vitatkozz idiótákkal! Lesüllyedsz az ő szintjükre és legyőznek a rutinjukkal." - Woody Allen mondás is az előbbiek folyományaként
jah és a Marika for Prezident reakcióvideó megint kva jó volt
A Kutyosok, legallább jó Kabaré volt!
Más amikor mögötted van a csőcselék és úgy mentek a kávéház ellen, és más amikor egyedül vagy.
Ebben avitaközegben tényleg jó volt Bruti! És EZEK A KÉPVISELŐINK? Az E P.ben??? Tisztelet a kevés kivételnek! Jól beszédíti a Jónépet Magyar Péter. Igaz, addig is telik az IDŐ! 2030 messze még!
Milyen Marika,?
@@mariazubriczky8525 -> "DEUTSCH Tamás megnyerte a vitát! Marika for Prezident No.13." videó
Majdnem kaptunk megint egy nyugodt adást ahol mindenki pulzus 120 alatt van.
Egri Viktor 👍👍👍
Oszi! Bruti azt mondta 18 törzsnéző és a többi katasztrófa turista.
Miért nem lehet megérteni, amit mond valaki?
Paranormális fájdalom volt, mikor a Porszívó bekapcsolt. Az ismerős szlogenek bántják és sértik a fülem, az egész lényem. Ettől azzal lehetett volna elkülönbözni, ha valaki nincs ott. Ennek átlátásához át kellett élni ezt a borzalmas élményt.
Ja, milyen ügynökről beszél Robi, mikor a fidesz elküldte magát a porszívót!
Kérlek ne beszeljetek egyszerre, Oszi...
Jók vagytok….no para! 👏👏👏
Oszival értek egyet a köztévés vitáról. Ebben a megvalósításban sokkal többet nem lehetett kihozni belőle, Robi kritikája meg gyakorlatilag nem a műsornak szól hanem a személyeknek. Az, hogy az adott politikus biztonsági játékot játszik és betanult szöveggel készül az nem a műsor hibája. Mindenki azt szeretné látni, hogy a 3 nagyágyú vitázik egymással a 2 órás műsoridőben, de ha már folyamatosan számon kérjük rajtuk a közszolgálatiságot, akkor el kell ismerni, hogy az nem igazán teljesítené a feltételeket, ha behívják Dobrevet, Deutschot és Magyart a maradék 8 személyt meg leszarják magasról.
Egyébként valóban kritikán aluli volt a legtöbb személy. Az ellenzék egy része kifejezetten siralmas volt. Nem tudom mit várnak, mikor azzal kezdik a beszédüket, hogy degradálják a nézőket utána nagyjából mindegy is mit mondanak utána. Puzsér porszívóúgynök hasonlatához igazítva, ha hozzám odajön valaki, hogy mekkora egy gyökér vagyok, de vegyek már tőle egy porszívót, mert az milyen jó, nem egy lerohadt drága fenntartású szar amit eddig használtam, pont le fogom szarni a termékét.
Ne felejtsük ki Orbán legújabb találmányát... a betelepített távolkeleti szavazók 10-100 ezreit....
Én a Deutschot választom, Ő ügynök is és porszívó is...magyarul megtakarítok, így több marad a Családom zsebében...))
Nekem az a furcsa, hogy 2024-ben médiával foglalkozó emberek komolyan beszélgetnek a szubliminális üzenetekkel történő manipulációról, ami a haarp, a kemtrél, a grafológia meg a vonzás törvényének méltó párja.
kiváncsi lennék hogy más európai országban hogy néz ki választás előtt egy vitaműsor(ok)
Imádom az Oszi,Robi,Viktor hármast!!!Oszi elköszönését a végén,Csá(d) nagyon adtam!!!!!😅😅😅😅
Egy valaki hiányzott onnan! A Puzsér! Szipka Tomi saját magát is meghazudtolta, nem az a kérdés, hogy narkózik, hanem hogy mennyit szív, és mit? De a Kétfarkú kutyapárt mindent vitt, és hogy milyen időjárás lesz holnap, az Toroczkai László majd elmondja! 😂😂
Az önfélék, azaz a primitív szülőktől származók, tudnak akkor röhögcsélni, amikor férfiak halomra halnak a szomszéd ország háborújában, amit az EU tüzel. Az önt kölykező nem egy értékes ember az látszik.
Hát, Uraim! Megint levettek a lábamról! Köszi 👋
Oszi, Viktor, Robi, legjobb
Sajnos sokan megeszik a háborús riogatast😢😢😢😢
Ugyan már! Van egy párdarab üzemképes harckocsink, repülőnk. Mire mennénk vele?
Mindekozben francia csapatok tartanak Ukrajnába, a veszély valódi
@@mbeno90Azt ki nem szarja le, hogy ki hova megy.
@@mbeno90 És mit tehet ezen folyamatok ellen Magyarország? Semmit. Ezen felül a Fidesz mindent megszavaz, aminek a veszélyével kampányol, tehát irreleváns a belpolitikailag, hogy mi történik Ukrajnában, mert ha jönne egy "háborúpárti" párt, akkor sem lehetne jobban támogatni az ukránokat.
A fő probléma pedig, hogy a veszélyt Oroszország jelenti, nem a NATO és Nyugat. És minél tovább tűri a világ, annál több ország lesz annál nagyobb veszélyben. Nem olyan veszélyben, mint most, hogy akár menni kell a határra, hanem olyanban, amikor házhoz jönnek a rakéták.
A rendszer:tükre D.Tamás!!!(nem a kirakata.)
És DÖBBENET,h a NEM létező pénzt-költségvetést,h szórják PROPAGANDÁRA,hülyeségekre.(már rég behajtókat kellett volna küldeni,ha ez 1 család lenne aki nem fizet...LAKBÉRT évek óta!!! !!! !!! )(?)
Egri Viktor
Azért más a politikai marketing Robi, mert amikor kólát veszel, a saját sorsodról döntesz, amikor viszont egy demokráciában szavazol....
És ha nem lett volna Puzsér, akkor mi van? Én kedvelem egyébként, de már kezdem unni, másnak is teret kellene adni . Minden vitaműsorba őt hívják évek óta, még olyan témákban is, amikhez egyáltalán nem ért.
19:45 (Deutsch) nincs szétbulizva, van benne még pár kilométer, mondja Oszi. Ha te mondod, feleli erre Robi
Sixx? Te vagy az? 🧐
Oszi! Imádlak!
Nem értem miből gondolják hogy a csatorna hallgatói között lenne olyan aki még ne lenne tisztában a kormányzati agymosással. Na mindegy HAJRÁ FIDESZ🧡🧡🧡
Olyan jó, hogy végül nem maradt üres az a szék 🥹🖤
Osziiiiii for President!!
Kedvenc trio
Lendvai Ildilló az úgy beszélt mint a GPS a karambol után is mondja amíg van áram benne, hogy fordulj jobbra. Ez a. jó példa, a középosztály totál el van szállva.
Az akkori hazugságok ültek, nem azok a politikusok voltak jobbak.
@@patronpatron Lendvai bármilyen hazugságot a magáévá tudott tenni, és ismételni a végtelenségig, ezek inkább személyes "kvalitások", mint korok közti különbség. Éppilyen porszívóügynök volt, csak ott még máshogy implementálták a poszívóügynök stílust abban a korban, most meg már jobban felismerhető. Dobrevvel összehasonlítva péládul, Dobrev egy huszadrangú politikus, sosem került volna reflektorfénybe, Gyurcsánytól leste el az előadásmódját is, nála Lendvai jobb katona volt és ennyi. Bazi nagy szerencse hogy megöregedett, mert az ilyekből kevés van, és az is szerencse hogy ügyetlenebbek már, csak a lakosság is velük lett ügyetelenebb.
@@patronpatron ezzel nem tudom mire célzol igazából. szerintem Lendvai legalább szembenézett a hibáival vagyis van benne ambíció arra, hogy jobban csinálja. és gondolom nem ő volt az egyetlen. sokkal több tisztességes politikus foglalkozott régen a politikával úgy gondolom mint ma, de annál több tolvaj hazaáruló gyilkost látok. még akkor is, ha 2010 előtti időszaknak is voltak súlyos történelmi hibái.
@@smyle78 Ambíció arra volt benne, hogy nehezebben kiforgatható hazugságot toljon, a vitát akarta megszüntetni, nem nézett szembe semmivel csak kikopott.
@@bongatepord6754 ezek szerint nem láttad a korábbi interjúit sem és így ítélkezel felette.
Volt olyan porszívó ügynök aki rendesen szívja a port!😅
😊❤Megijedtem h megint nincs Robi😮
Majdnem kikapcsoltam az elején :D
Jók ezek a puzséri határtalan formál logikai dimenziók, de Egri Viktor realizmusa is szükséges a megértéshez bármilyen témában.
A felvillanó reklámról van egy szuper videója Duszka Petinek, javaslom megtekintésre. Egy vágó mesél arrról, hogy miért nem működik az egy képkockás reklám.
Már lassan nincs miből osztogatni.
5:19 olyan por szívó ( Tomika) aki eladhatta volna az ügynököt. ( Orbánvitya) Egri Viktor egyre jobb a Csattban is meg itt is :)
Huuuu de megijedtem az elején 😂😂😂
Jó volt Egri Viktor! ✌️
2:21 a 2 mosolyt Puzsér megállíthatatlan, áradó monológja közben érteni véltem és egyet értek ❤
Miért ingyen szolgálna ki Robi? Ha jól tudom, fizetést kap. A munkáját és amit megtestesít nagyra becsülöm, de ez elég pofátlan beköszönés volt.
Nem tudom kap-e érte pénzt, de önmarketing azért megy, a mindennapi megjelenés segít eladni a könyveket. Mi pedig az időnkkel és az agysejtjeinkkel fizetünk. Volt idő, amikor Puzsér többet adott mint amennyit elvett, ma már fordítva van.
Az Önkényes Mervadot - a Megafon és tsi-val szemben - nem az adofizetok pénzéből fizetik. Ha nem tetszik, megvan a lehetőségèd nem megvenni a könyvét, hallgatni a műsorait. Ezert dolgozik 'ingyen'.
Meg sem akarom ezt a vitának nevezett semmit látni. Nem szeretnék dupla adag vérnyomáscsökkentőt bevenni. Akasztani kellene az összest.
1:07:00 Toro kb egy fél mondatban ha reagált a kutyásra, PR meg 5percet pörög rajta és azt haluzza/hazudja hogy mintha végig a kutyákat ekézte volna. Még mindig frusztrált, hogy mindkét vitájukban alul maradt?
1:08:45 Na és? DK meg az ATVt reklámozta
Azért, mert ott lesz az igazi vita, s oda kellene Magyarnak is elmennie, ha nem fideszesként viselkedne.
Puzser annyira leepult mar hogy meg azt sem ertette meg Toro mirol es kihez szolt.
Bazári majmokat meghívták, a vár kert bazárban.kivártuk 15 év alatt a várkert bazárban, a bazári majmokat. Elmakoggták ugyan azt nekünk amit mar lassan 20 éve hallgatunk tőlük.
Legalább nem egy éjszaka alatt változtatnak az álláspontjukon, ahogy Orbán teszi.
En bevettem Oszi trollkodasat az elejen h nem lett ott Robi 🤣🤣🤣meggyozo volt 🤣🤣🤣
Imádom, mikor Oszi trollkodik! 🤩
A Megáll az idő című film szeniális. Ott nem éreztem, hogy fals lenne a színészi játék. Ha mégis az lenne, akkor is van egy bája.
Bruti for president
A bonsai fák nevében kikérem ,hogy az ellenzékkel hasonlítsuk őket😅😅😅😅😅😅
Jó volt a műsor, csak Puzsér Róbert hiányzott belőle.
Szerintem tompi volt a legjobb porszívó, és versmondólány😆
Puzsértól azért az elég kemény, hogy valakit püffedt fejűnek nevez:)
azért nekem hiányzott Puzsér a műsorból! Kár hogy összevesztek Oszkárral .
'Maradjatok együtt' 😅😛
több ilyen Puzsér-mentes APU kéne. csak FAM egyedül