Nagyon sok beszélgetésetekre rátudom húzni a régi álláspontom ahogy erre is, Puzsér miatt jöttem, Osziért maradtam. Robi 3-4 éve hallgatom az összes adásotok, egyszer sem éreztem hogy igazán tiszteletben tartanád Oszi döntését, becsüld meg hogy ilyen türelmes barátod van, remélem adás után sikerül megbeszélnetek.
Milyen érdekes, hogy Robit bírja az összes magyar híresség aki számít. A kormány / ellenzéki politikusok legjava IQ-t nézve szintén bírja. Tarlós, Lánczi szó szerint nézte a műsorait is. A legnagyobb magyar írók beszélnek róla, DE beny kutya profil 94213 meg másik 21 ember valahogy nem bírja, hogy kiáll az iszlám terror ellen adásról adásra meg, hogy erős véleménye van... :)
Mármint melyik döntését, a tervszerű gyerektelen elfonnyadást? Azért "cseszteti" ezzel mert jót akar neki, mivel a barátja plusz Oszi nyilván jó apa lenne hiába adja elő magâról ezt a sok kamu szrt
@@jacobgipsz1715 Miért elfonnyadás, te fasz? ha jót akarna neki nem ugatna bele! Honnan a picsából tudod, hogy milyen apa lenne? Jobban akarod tudni, mint őt? Nem kamu szart ad elő, azt te csinálod, mint ahogy eddig Puzsér is.
Komolyan nem tudom, hogy bírja. Engem nagyon feldühít a hozzáállás amit, meg ahogy képvisel. Érdekes, hogy Oszit ezerszer jobb apa alapanyagnak látom, mint Puzsért. Puzsér gyereke olyan lelki terrort fog kapni, amit elképzelni is rossz. Az ilyennek nem kellene gyereket vállalni, sajnos pont a Puzsér fajták képtelenek belátni, hogy alkalmatlanok.
Látott már valaki olyat, hogy a Puzsér egyszer egy pillanatra magába révedt, és elgondolkozott, hogy 'Uhh, lehet, hogy most hülyeséget mondtam..'? De komolyan. Sokszor az az érzése az embernek, hogy Őt az érdekli, hogy megNYERJE a vitát. Nem az, hogy konstruktív legyen a vita. Ez borzasztó egyébként, hogy nem képes erre. Ha okosságot, ha hülyeséget beszél, eltántoríthatatlan. Ha pl. az Oszkárt vagy az Eszert mellé rakja az ember, akkor láthatja, hogy Ők számításba veszik, amit a másik mond, és megadják az esélyt, hogy megváltoztassa az az információ a véleményüket. De még egy olyan, határozott embernél, mint Bulcsú is lehet erre a nyitottságot látni. Puzsér meg csak beül, mint egy próféta, és, aki nem ért vele egyet az ostoba. Ha egyébként valaki ráolvas valamit, és már teljesen védhetetlen a részéről a dolog, akkor meg, mint egy kisgyerek, így duzzogva visszavonulót fúj. De ez a maximum, amire képes. 😅
@@azujparadigma6568 érdekesség a képletben, amit sokan nem vesznek komolyan, de mint emberekkel éveken át dolgozva, összesen több tízezerrel kommunikálva és látva ahogy egymás között különböző helyzetekben hogyan viselkednek, így némileg még statisztikailag is az átlagnál magasabb és több tapasztalattal mondom, érdemes tudni hogy robi skorpió. a skorpiónak, mindenféle nők lapjás leírással ellentétben ami soha nem érdekelt, a személyiségének a lényege a tűz, amit akkor is akar ha épp nincs miért tüzeskedni. ez más szavakkal azt jelenti, hogy ha nincs miért, akkor is drámázik. ha van miért, azt a reálishoz képest pedig százszorosan éli meg, és ezáltal nyomja másra is. hiszti hiszti hátán, legtöbbször mivel nincs miért, ezért kitalált és kicsavart gondolatmenetek mentén. 4 közeli skorpió ismerősöm és barátom volt 20 év alatt, ez mindegyikükre jellemző volt, rendszeres volt az azon való veszekedés, hogy mi történt vele, amiben ő vagy mint mártír vagy mint hős szerepelt, és amiben mind a veszekedést magát, mind annak a tárgyát láthatóan élvezték. nagyon nehéz helyzet az, amikor havi rendszerességgel hallgatsz egy teljesen egyszerű helyzetet, valaki más totálisan kiforgat, hazudik arról mi történt és mi nem, majd ezt a kiforgatott helyzetet használja vagy mártír vagy hős szereplésre, miközben érezhető egyszerre a "film főszereplője én vagyok és soha senki más" tudatállapot, mind a valóság kiforgatásának élvezete, mert hát bizonyítsd hogy nem így történt ahogy én mondom, felvetted kamerára? nem, akkor meg azt hazudok és úgy ahogy akarok. szal végérvényben jelzem, hogy az a skorpió, aki nem veszi észre ezt az egyébként majdnem textbook pszichpata viselkedésmódot magán, az nyilván változtatni sem fog ezen, vagyis egyre több ilyet lehet majd robitól látni.
@@azujparadigma6568 érdekesség a képletben, amit sokan nem vesznek komolyan, de mint emberekkel éveken át dolgozva, összesen több tízezerrel kommunikálva és látva ahogy egymás között különböző helyzetekben hogyan viselkednek, így némileg még statisztikailag is az átlagnál magasabb és több tapasztalattal mondom, érdemes tudni hogy robi skorpió. a skorpiónak, mindenféle nők lapjás leírással ellentétben ami soha nem érdekelt, a személyiségének a lényege a tűz, amit akkor is akar ha épp nincs miért tüzeskedni. ez más szavakkal azt jelenti, hogy ha nincs miért, akkor is drámázik. ha van miért, azt a reálishoz képest pedig százszorosan éli meg, és ezáltal nyomja másra is. hiszti hiszti hátán, legtöbbször mivel nincs miért, ezért kitalált és kicsavart gondolatmenetek mentén.
érdekesség a képletben, amit sokan nem vesznek komolyan, de mint emberekkel éveken át dolgozva, összesen több tízezerrel kommunikálva és látva ahogy egymás között különböző helyzetekben hogyan viselkednek, így némileg még statisztikailag is az átlagnál magasabb és több tapasztalattal mondom, érdemes tudni hogy robi skorpió. a skorpiónak, mindenféle nők lapjás leírással ellentétben ami soha nem érdekelt, a személyiségének a lényege a tűz, amit akkor is akar ha épp nincs miért tüzeskedni.
ez más szavakkal azt jelenti, hogy ha nincs miért, akkor is drámázik. ha van miért, azt a reálishoz képest pedig százszorosan éli meg, és ezáltal nyomja másra is. hiszti hiszti hátán, legtöbbször mivel nincs miért, ezért kitalált és kicsavart gondolatmenetek mentén. 4 közeli skorpió ismerősöm és barátom volt 20 év alatt, ez mindegyikükre jellemző volt, rendszeres volt az azon való veszekedés, hogy mi történt vele, amiben ő vagy mint mártír vagy mint hős szerepelt, és amiben mind a veszekedést magát, mind annak a tárgyát láthatóan élvezték.
Robi többször is szemére vetette Oszinak hogy nem akar gyereket vállalni, követelte hogy ne azt a kifogást hozza föl hogy rossz a világ, bizonytalan a jövő stb.. hanem hogy vállalja fel hogy a saját kényelméért nem akar gyereket. Vagyis hogy önmagát ne jó és felelőség teljes embernek érezze ebben az ügyben hanem önzőnek, kényelem szeretőnek, nem eléggé felnőttnek.
Hogy lehet egyáltalán valaki önző egy nem létező lénnyel szemben? Vagy kivel szemben önző az, aki nem akar pelenkázni? Anyuval, apuval szemben? A párjával szemben? Vagy az állammal szemben? Vagy az emberiséggel szemben? Mi van, ha az embernek fontosabb a saját kényelme, mint hogy egy csecsemőt, aztán egy tinit, majd egy felnőtt gyermeket abajgasson? Hát ez olyan vállalhatatlan választás, amit rá kell olvasni az emberre?🤷♂️
:D ez szép! De a viccet félre téve, azoknak akik ilyen kérdést feszegetnek(pl csalad tagok, anyák apák, idős rokonok es ismerősök) ezt nem tudnám igy mondani, hacsak nem tudom, hogy nem veszik majd rossz néven.
Mostanában egyre többször fordul elő, hogy hosszú percekig csak Robi és Oszi szócsatázik egymással, szegény vendég meg csak ott ül biodíszletként, és ha szóhoz is jut, akkor se tudja végigmondani a gondolatmenetét, mert valamelyikük közbevág. Néha talán érdemes lenne jelezni nekik a vezérlőből, hogy a vendéget is hagyják szóhoz jutni, ha már egyszer meghívták...
Kedves Róbert.: - Amikor egy TV-müsorban azt mondtad, hogy nem tämogatod a romäk gyerekvällaläsät, ha a döngölt padlora szülnek, akkor nem aggodtäl az evolucio illetve a felelösség vagy a felnötté vàlàs eszenciàja miatt? Megtudod mondani, hol van abban a felelösségvällaläs, ha ember döngölt padlora szül, utäna meg vastagon leszarja a gyerekét? Amikor a Kadarkai Endre Arckép müsoräban elmondtad, hogy milyen mélyen voltäl (nagyon együttéreztem), jolesett volna neked egy olyan kijelentés, hogy ennek csak akkor van fedezete, ha a nyavalygo elveszi a sajàt életét mert a kàrörvendö embereknek csak ez simogathatja a képmutato lelküket?? Ha szenvedést, ha logo beleket làtnak, mert csak ez hiteles? Eszednél vagy?
Kár, hogy Eszter nőként, (mint aki kihordja, megszüli, otthon marad vele, esetleg elveszti a munkáját emiatt, és úgy általában nagyobb nyomás helyezkedik rá a gyerek témában) nem jutott több szóhoz.
Lehet azért, mert nem ennyire drámai a helyzet. A nőnek a gyerek kimeríthetetlen motivációforrás is lehet. Mai modern kényelmes világunkban a legkeresettebb árucikk az életcél.
@@brandistockerEz csak feltételezés😢 ,nem tudjuk mi volt Eszti agyàban,mit élt àt,mit gondol. Erre pl kívàncsi lettem volna,ha màr oda ment a műsorba.
Amúgy nem tudom mire gondolsz. Elmondta a véleményét, elmondta, hogy sajnálja. Ennyi. Ha nem akar hozzá szólni, nem fog. Ha akar fog. Nem kell félteni, be szokott szólni Robinak meg Oszinak ha beszélni akar, nem kell egyből szuperszimpként hímsovinizmust kiáltani.
@@brandistocker nem tudom nennyi többgyerekes anyával beszélgettél már, én sok százzal és hidd el, nem véletlenül írtam, amit írtam. A gyerekezés kb. 80-20%-ban oszlik meg, és az anya vállalja az egésznek az oroszlánrészét. Ez pedig nem mindig olyan idilli, pláne nem mindig motivál egy végtelenségig kizsigirelt nőt még akkor sem, ha minden vágya volt a nagy család, és belehalni sem akar a nagy mártírkodásba. Tisztelet persze a kivételnek, bár kevés kivétellel találkoztam.
Minden tiszteletem Horváth Oszkárnak. Vagy nagyon mély barátok Puzsér Róberttel és emiatt maradnak továbbra is egy műsorban, vagy végtelen türelemmel tudja viselni Puzsér Róbert temperamentumát, vitastílusát.
Valószínűleg Puzsér Róbert is tudja, hogy Horváth Oszkár egy nagyon értékes barát. Az EQ-ja fenomenális. Mindezzel együtt, szerintem, Puzsér nagyon kedvelhetõ figura.
@@randalgraves2871 Honnan veszed ezt? Sehol nem találkoztam erre utalással. Akkor már inkább Farkas Attila (Apu azért iszik, mert te sírsz!)... ők pl. könyvet írtak együtt.
@@kristofkata Onnan, hogy már legalább 8 éve követem a közös dolgaikat, és egyértelmű. De ha ez nem elég, Robi nem egyszer mutatta már be úgy Oszit a közönségnek, hogy "barátom, Horváth Oszkár", de pl. a Szelfi című műsorban is beszél pár mondat erejéig a barátságukról.
Oszinak abban igaza van, hogy jellemzőbb kérdés a miért nincs gyerek, mint a miért van gyerek... Szerintem csak intelligencia kérdése ezeket a kérdéseket nem feszegetni
Jellemzőbb? Csak ez a kérdés van. Az, a kèrdés, hogy miért van gyereked, sose hangzik el. Hogy miért van 5 gyereked, az is csak az illető háta mögött. Max.
Miért csinálunk úgy, mintha az, hogy valakinek van vagy nincs gyereke, az bizonyára felelős döntéshozatalból származna, nagyon sok esetben még mindig véletlenül születnek vagy nem születnek meg azok a gyerekek.
Oszi, Oszi, Oszi! Hajra, hajra!!! 👍😄😄 Lenyeg, hogy mindenki maga donti el, es ha nem lett valakinek gyereke, akkor had ne kelljen mar egy eleten keresztul mentegetozni, hogy miert...
Igen.logikus,de nem egyértelmű.Ha abból indulunk ki h pl. Amerikában milyen hülyeségekből lehet pert nyerni
Год назад+14
Abszolút igazad van. Ez a legjellemzőbb puzsérizmus. A trükk az, hogy ezt most úgy írom, hogy még nem hallgattam meg ezt a részt, tehát konkrét tudás nélkül ráerősítek a benyomásodra szavakkal. Ezzel illusztrálom, hogy mit csinál Puzsér. Prekoncepciókat erősít fel ordibálás által, amivel egyetértést generál a közönségben. Abban a közönségben, amely nem gondolkozik valami sokat a világról. Elkényeztet, mert beszél helyetted, kimondja az érzéseidet. Függőséget okoz. Veszélyes. Beköltözik a fejedbe a puzsérszellem, döntéseket hoz, aminek a következményeit te viseled.
Ez a céges megfigyelősdi már alapból gáz. Ott ahol ilyen szinten nincs bizalom a vezetés és a munkavállaló között, azt már megette a fene. Ott már komoly kommunikációs gondok vannak. Tapasztalatom alapján ilyen gondok 99%-ban ott vannak, ahol a vezetőség inkompetens.
Ez a nő már előtte is eljátszotta a bizalmat ahogy az kiderül is a hírből. Repüljön is a túróba ha nem tesz semmit a munkaidejében és ebből rendszert csinál, annak ellenére hogy figyelmeztetést is kapott..
Szerintem hagyjuk mindenkinek szabadon a választását. Semmi köze hozzá senkinek. A gyerekvállalást ne idealizáljuk, mert nem sétagalopp. Komoly munka és elköteleződés és fekelősség. És nem mindenkinek feladata gyermeket vállalni és nem mindenkinek való.
Oszkár, nem tudom kikeresni, az eltartana hónapokig, de igazad van, csak én legalább 4 alkalomra emlékszem, mikor Pucér beszólt neked mert nincs gyereked. Mint ahogy neki is beszólt valaki, mikor még nem volt neki sem, és azonnal elkezdett ordibálni. Az a Kötöttfogásban volt asszem.
@@dzsidzsi6278 erről beszélnek mint öngyarmatosítás, nehogy már magyarul. szóval ha nem tudom 4 évre visszamenőleg, mert kb. akkor volt, visszakeresni, akkor Oszkár és én is hazudok. brávo, szektamajom, akár a kormányhívőknél. letagadni mindent
Nem azért az ötvenesért, de így valóban sose mondta ki Robi, hogy márpedig neked legyen gyereked, de az "őseink is megtették ezt a minimumot" frázis eléggé erre hajaz burkoltan. :D
Ezek szerint Edina tényleg lapátra tette a Puzsért, aki most összeszarta magát, hogy a nagy gyerek-projektje, amire annyira készült, mégse jött össze abban a tökéletességben, ahogy ő elképzelte, ráadásul ilyen rövid idő alatt fuccsolt be őapasága. Így nem maradt más, mint nekirontani azoknak, akik egy kicsit felelősségteljesebben mérték fel a képességeiket és lehetőségeiket, és így nem basztak el egyetlen felhőtlen gyerekkort sem...
Pontosan ezért is van létjogosultsága az ilyen és ehhez hasonló műsoroknak, mert az embernek iszonyú alacsony az önkritika szintje. Egyre mélyebbre süllyed.
Mindenkinek a saját dolga a gyerek téma. Sokaknak nem kéne gyerek mert nem jó szülők, sokaknak meg kéne mert annyira felelőségtudatos, hogy minden nehézség nélkül felnevelne akármennyi gyereket. De nem tudhatjuk hogy kinek mi zajlik le a lelkében amiért még kapcsoltot sem tud kialakítani, nem hogy gereket neveljen. Egyben biztos vagyok: Az az ember aki megszületik, legyen bárki bárhol, annak megkellett születnie. Helye van a világban.
Sőt hogy tovább árnyaljuk, van akit egy váratlanul érkező gyerek tesz sokkal jobb emberré. Azért szerintem ezek még mindig sokkal többen vannak mint az előtte szar, utána is szar emberek
Az baszna be,ha nekem meg kellene magyaráznom hogy miért nem akarok gyereket.Pont senkinek semmi köze hozzá.Szabadjon már NE MEGMAGYARÁZNI!és nem érzem magam ettől rosszul.Sőt! kifejezetten ez az utam Az hogy miért,az az én dolgom.
Nagyon örülnék neki, ha Robi kicsit visszafogottabb lenne, mert ha ezt így folytatja, akkor sem az Oszival meglévő barátságuknak, sem a műsornak nem jósolok nagy jövőt. Oszinak maximális respect a türelméért és higgadtságáért!
Oszival egyetértek. Nem kell magyarázkodni, se pro se kontra. Mindenki úgy éli az életét, ahogy akarja.Én nem dumálok bele mások életébe, az enyémbe se szóljon bele senki. 46.45 Róbert miért kell magyarázkodni, miért kell a "mert-tel kezdődő mellékmondatokat kimondani, éppen ez az, hogy nem kell.Felesleges a magyarázkodás....Ha a piros kabátomat veszem fel és nem a feketét, milyen megfontolásból kellene az engem e tárgyban kérdezőnek magyarázkodnom, hogy "Hát igen, ma a piros kabátot vettem fel, mert....." Nem kell! Az én döntésem és pont. A párhuzam lehet, hogy kissé leegyszerűsített, de itt a döntéseim meghozatala tekintetében engem megillető szabadság a Lényeg.Ha akarom így döntök, ha akarom úgy döntök.És egyáltalán ki az a másik ember, aki engem felkérdezhet a döntéseimet illetően. Milyen alapon kérdez fel, és főleg, milyen alapon ítélkezik. Az ausztrál hölgyet tekintve abban igaza van, hogy csak azért nem szül gyereket, hogy azoknak a gyerekes anyáknak a lelkiismeretén könnyítsen, akik nem akartak gyereket, de nem volt annyi bátorságuk, kiállásuk önmagukért, hogy olyan döntést hozzanak, amit ők maguk, mint szuverén emberi lény akartak. Oszi szavaival élve: "Ez az időutazás."
Az átszellemült könyves interjúja mellett különösen fura Robit hallgatni itt vagy akár Apun, ahogy meg sem próbálva megérteni a másik felet, a szokottnál is agresszívebben, szemellenzősen képviseli az álláspontját. Ismerem jól a médiajelenlétét, de ezek baromi kellemetlen és kínos pillanatok. Jó lenne, ha a rádiós perszónaját is olyan alázattal fejlesztené, mint a magánPuzsért, aki éveken át meditál egy irodalmi munkáján...
Mondjuk, mert általában mindig utcahosszal igaza van a többiekkel szemben. Horváth "chat gpt" Oszkár annyira idegesítő a direkt opponálásaival, a véleményeivel, amivel még ő sem ért egyet, hogy még a Puzsér lehetne keményebb is...
A szemkontaktus felvétele akár szűkkörű beszélgetésben is alap. Látszik Robin, hogy ő csak akkor néz a többiekre, amikor mondani akar valamit, de kb mintha direkt nem akarna igazán rájuk figyelni ezzel a firkálgatással. Engem rohadtul idegesítene ez ott a stúdióban.
29:07 itt a fedezet az hogy azéért gondolják így met bánjak azt a mennyiségű erőlködést amit addig az életükbe öltek remélve hogy jobb lesz. Most már nem erőlködnek és így remélik hogy jobb lesz, következő lépés az önygyi. Másik fedeztet hogy nem csinálnak gyereket.
Fel nem foghatom, mi a gyerekes a legozáson. A férjemmel már akkor is nagy legokészleteink voltak, amikor nem volt gyerekünk. Amikor a gyerek kezdett el legózni, az értékesebb, egyedibb készleteket eldugtuk, nehogy tönkretegye.
Mi nem? A lego az nem egy játék? Eljatszod, hogy epitesz. A felnott megfeleloje a komuves vagy (epitesz)mernok es az ezek kozti, nem? Ahogy a meincraft is egy digitalis lego kb, azaz jatek, pedig abban talan megtobb dolgot tudsz letrehozni, mukodtetni.
@@gyulajankovics és ami játék, az automatikusan gyerekes? Egy csomó játék van 0-99 éves korig, vagy kizárólag felnőtteknek. A lego ráadásul sokkal több, mint játék, fejlesztő eszköz, kreatív tervező, mértékegység, dizájnkultúra stb.
Ó, ez ismerős. Amikor annyira elfogadják, hogy nem törekszem a gyerekvállalásra, aztán bújtatott vagy kevésbé bújtatott formában számonkérnek vagy csak próbálnak befolyásolni, de persze csak egy kissé lesajnáló, szülői attitűdből. Azért érezd, hogy "hol a helyed", érezd, hogy te a nem normális, szánalmas pária maradsz a sok nevetségesen igyekvő, szaporodó, magától eltelt birka között. :)) Mindenki a felelősségvállalással jön, ami egy kvázi megbélyegzés, mintha ez csak erről szólna. De nem vállalhatsz felelősséget olyasvalamiért, ami "nem te vagy", ami idegen tőled. Én minel több családos embert látok, annál jobban taszít ez az egész, az érdektelen gyerektémák kínos átvészelése, és az a tudat, hogy legyen bármilyen képzett, intelligens az illető, az élete fontosabb része lesz a szaporodása és az ekörüli dolgok, mint az, ami egy kicsit túlmutatna ezen.
Bizonyára kevesebbet alszanak mint a magyar apák jelentős része akik 12 óráznak egy gyárban és/vagy akár az egészségügyben 24 óráznak, lásd mentősök. Elég lenne a szakadékok mélyítése helyett arra fektetni a hangsúly, hogy adott édesanya és édesapa hogyan tudják közösen egymást és a gyereküket segíteni a mindennapokban.
Átérzem a problémát azzal kapcsolatban, hogy mindenki beleszólhat, mikor hány gyereket vállaljon bárki.... Mellesleg sok rendkívül értékes ember, kiemelkedő teljesítménnyel felelősségérzetből nem vállal gyereket, míg az átlagos vagy az alatti összevissza toszóknak besikerül itt-ott, oszt lesz, amikor el nem vetetik, és amivel meg később meg lehet játszani, mellet lehet döngetni, hogy valójában a kihalásunk ellen akartak tenni, vagy imádják a gyerekeket :D. A műsorok elég nagy részében mostanában mintha túl vehemens és szinte ellenséges lenne még a barátaival is Róbert. Még mindig érdekesek a témák, de ez a határtalan indulattömeg, amivel egyébként egyre inkább minden téren mintha a kormány véleménye felé húzna - bár lehet, hogy csak eddig nem vettem észre.. Ha önző szar az, aki nem vállal gyereket, akkor nagyságrendekkel több az olyan önző szar, aki csak a saját öregkora miatt vállal gyereket, azt állítva, hogy felelős állampolgárságból teszi, miközben gyerekeiről egész életében nem tud vagy esze ágában sincs gondoskoni. Nem igaz, hogy azért magyarázkodunk, mert nem vagyunk meggyőződve a saját döntésünk helyességéről! Egy méheltávolított , genetikai betegséget hordozó vagy rendellenesség miatt szülni nem tudó azért magyarázkodik, mert nincs meggyőződve arról, hogy jól döntött, amikor nem vállalt gyereket?! Azért magyarázkodunk, ha magyarázkodunk, mert kellemetlenül érezzük magunkat az állandó külső vádaskodások miatt - ami itt is képviselteti magát -, és mert szeretnénk, ha mások megértenék a döntéseink okát, és nem egyből elítélnének. Juj, de igaz hogy a legrosszabb szándékúakkal érzed magad legjobban, mert azok tudják úgy megjátszani magukat, hogy teljesen elaltatják a gyanakvásodat!
"A műsorok elég nagy részében mostanában mintha túl vehemens és szinte ellenséges lenne még a barátaival is Róbert." -Ja, mindenhol ez van. Mész az utcán, bemész a boltba. Iszonyú feszültség van a társadalom nagyrészében.
Jogi szempontból hasonlónak érzem, mint amikor az irodaházban dolgozó személyek egy beleegyező nyilatkozatot töltenek ki, hogy kamera rendszer működik a házban, és felvétel készül róluk! Persze, ha ott akarsz dolgozni, alá fogod írni, de te döntheted el, és tudsz róla! A monitorozó szoftverrel kapcsolatban, pont ilyen információkat kell megosztani a munkavállalóval! Ha az adott helyzetben ez hiányzott, akkor erre hivatkozva építeném fel a pert. Minden egyéb esetben a cégnek lehet igaza ezzel kapcsolatban!
Nem tudom megérteni h Oszi miért nem mondhat vegig egy mondatot normalisan anelkul h Robi ne vágjon bele? Nem is figyel beszelgeto partnere erveire csak hajtogatja a magaet. Ez a fele nem fair hozzáállás nem illik Robihoz.
Gyerekvállalás? Szerintem egy halhatatlan civilizációban alkalmassági" vizsgàhoz " kötött ahol a családok befogadása is kérdés lehet. A level xyzzs-ben
"Nincs meg a fedezete", "nincs meg a fedezete", na most aztán elég a hülyeségből! És ha valaki csak megszokásból él, és/vagy mert öngyilkosnak lenni túl gyáva?
Leírt sorok száma meg leütésszám alapján valamennyire lehet következtetni a munkája mennyiségére, de csak szélsőséges esetekben tud ez egyértelmű lenni szerintem. De akkor kijátszhatom a rendszert programozóként azzal, hogy megírom 12 sorban azt a kódot, amit aztán 3 sorban fogok megoldani, mert közben rájöttem a hatékonyabb megoldásra, de az már 15 sornyi kód, plusz a visszatörlések. Meg ha tudod, hogy csak a karakterszámot fogyelik, akkor rákötsz egy 2000 forintos billentyűzetet a gépre, és rárakod a macskádat játszani, aztán év dolgozója vagy karakterszám alapján. 😆 De jól mondják Robiék, ha dolgozik, akkor az látszani fog, persze, el lehet sunnyogni valamennyi munkát, ha egy több fős csapat része vagy, hogy csak fél gőzzel dolgozol és amit meg tudnál akár 2 nap alatt csinálni, azt inkább 3 nap alatt csinálod meg, de ez nem azt jelenti, hogy ne dolgoznál, csak nem hajtasz az előrehaladásra, és sanszosan még így is megéri a cégnek a te munkád.
Mindent meghallgatok, de esküszöm nem emlékszem, hogy Robi egyszer is felrótta volna Oszinak, hogy miért nincs gyereke. Oszinak valamilyen rendezetlen dolga lehet ebben a kérdésben.
Nekem se rémlik, hogy lett volna ilyen, pedig már a Jazzy-n is hallgattam az Önkényes Mérvadót. Ha ilyent mondott volna, akkor lehet megragad, mert én is érintett vagyok gyermektelen 41 évesként.
Robi ma is előadta magát. Erőszakos, káromkodik. Bár a vitában ellentétes nézetet képviselek, mint Horváth Oszkár, de örülök neki, hogy végre jobban kiállt magáért. De Robi sutyerák, alávaló bunkósága miatt megint ki lett zárva a vita egy részéből a vendég.
Én nem értem az embereket, akik szidnak valakit, mert meghozott egy döntést, ami rajta kívül senkire semmilyen hatással nincs. Vagy jobb lenne, ha szülne egy gyereket, pár év múlva rájön, hogy nem kellett volna és onnantól minden dühét, csalódottságát a gyereken vezeti le?
Senkinek semmi köze ahhoz, hogy a másik ember vállal-e gyereket vagy sem. A fejlett érzelmi intelligenciával rendelkezők nem "állnak bele" ebbe a témába. A gyerek "nem vállalásának" rengeteg szubjektív/objektív oka lehet...
Meg ott van az, hogy a legtöbb meeting letudható lenne MAXIMUM 2 db emaillel és tök foloslegesen ulnek ossze, - csak azert, hogy olyan legyen, mintha tortenne valami. Meg ez a lassuk egymast, kapcsoljunk kamerat hulyeseg. Kit erdekel? Aramoljon az informacio, csinaljuk a dolgainkat, ha akarunk, majd baratkozunk, azon kivul kit erdekel a masik? Vegezze el a dolgat azt annyi.
Kiváncsi lennék, hogy Puzsér mit szól az antinatalizmushoz, de szerintem ugyanazt mondaná rá, mint Oszinak szokta, hogy mert önzőségből nem vállal gyereket, szeretne kényelmesebb életet élni. Antinatalista szempontból nézve meg jogos az a kérdés, hogy lehet-e nem önzőségből gyereket vállalni. (El tudok képzelni idealista élethelyzeteket, ahol az illető tényleg azért akar gyereket, mert akkor jobb lesz a világ, de azért ezt inkább kivételnek mondanám)
Nyögvenyelős indok a "sorozatgyilkos is lehet" elv alapján nem szülni, de a lap másik oldalára akkor írjuk már fel, hogy én vagyok a lehetséges sorozatgyilkos, mert ha orvos lehetett volna, élete során ezer ember életét megmenthette volna...
Rengetegen élnek vissza a Home Office-szal. Nálunk is repültek páran.😊 Nem voltak megfigyelve,de még a főnök sem tudta őket elérni, nemhogy mi. Nekünk azért nincs gyerekünk,mert nem akartunk egyet sem. Ez pont elég indoknak.😊 Még valami kedves Robi: az ember az egyetlen faj,ami a legrosszabb körülmények között is szaporodik. Még az egysejtűek is csak ideális körülmények között szaporodnak. Erről ennyit. Én bizony simán elhiszem, hogy Oszit nyomasztod ezzel... A magyarok már az anyatejjel szívják magukba az ilyen meg olyan fóbiákat. Nem kell ezt túlspilázni. Egyébként szívesen látnék egy olyan "kémprogramot" ami azt mutatja meg, hogy a keresztény konzervatív magyar hetero férfiak mennyi Guy- pornót néznek suttyomban. Lenne sodrása az eredménynek 😂😂
Ezek szélsőségek, hogy 100%-ban megbízok valakiben, és az is, hogy egyáltalán nem bízok meg benne. A kulcs a Szelektív Bizalom. Ki kell puhatolni, hogy kinél milyen dolgokat illetően lehet megbízni.
gyerektelenek azért lehetnek, mert van nyugdíjrendszer. nyugrendszert meg azért lehet mert az utóbbi évszázadokban hatalmas tech fejlődés történt. ha ez nem lett volna, akkor az idős embert csak a gyerekei tudnák eltartani.
Lehet velem van a baj,de ha én home office-ban dolgoznék,és a munkahelyem látná higy mit csinálok munkaidőb3n,az ő laptopjukon,én nem sértődnék meg. ..Ha jelen a vagyok a munkahelyen akkor is odajöhet a fönök,es megkerdezheti,h mizu.És azzal sincs baj
„Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani.” Puzsér úgy elemezte ki Horn Gyula mondását, hogy évtizedekkel később egyszerűen tudni véli hogy mit gondolt Horn, miközben a fentieket mondta. Ez teljesen abszurd. Hab a tortán, hogy az idézett mondatot nem Horn Gyula, hanem Kósáné Kovács Magda mondta. Ennyit erről az ostoba gondolatolvasási kísérletről. Azt csak feltételezem, hogy ezt a közhelyet Kósáné is hallotta valahol.
Eszter hozzászólásai ... max. 2perc az egesz adásból. Tényleg kicsit hagyni kéne a vendégeket is megszólalni - ezt a vágónak v a musor programigazgatojanak üzenném úgy, hogy szeretem Robit.
Ha valaki kikeresi amire Oszi kérte, megteszi a kedvemért, hogy kikeresi azt is, melyik epizódban hangzott el az “onnan tudod, hogy az én véleményem hallod, hogy az én szám mozog”? 😅
A multit nem nevezem meg, a szoftver a Jobcrtl, figyel egérmozgást, kattintást, billentyű leütést, és a programokban töltött időt. Létrehozhatók benne munkafolyamatok, szünet.. amit a dolgozónak kell kiválasztania, hogy mikor mit csinál. Minden hétfőn megy a heti riport a osztályvezetőnek, minden beosztottról, csopvezt is beleértve. Frusztráló? Igen. Hatékonyság növelő? Nem. Meg lehet szokni és beleszarsz egy idő után? Igen. Amúgy már rég nem dolgozom ott, más okok miatt, de azt tudom, hogy még mindig megy.
En talan most láttam először, hogy Oszi erelyesebben lépett fel Robi ellen. Viszont szeretném,ha Robi venne levegőt es hagyná a vendéget us legalább par mondatban a temahoz hozzászólni. Vagy, ha mar pl. Oszi v a masik felteszi a kezét,akkor Robi abbagagyja es meghallgatná a másikat. Ez nagyon ritkán történik meg.
A gyerek kérdésnél azért fontos, hogy nagyon nagy a társadalmi nyomás egy emberen a gyerekvállalással kapcsolatban. Tehát gyakorlatilag, ha valakinek van gyereke, az az elvárt módon él, akinek meg nincs, az meg nem. Emiatt talán azért nem baj az, ha szóba kerül ez a téma időnként. Mivel az emberek nagy része nem is látja át, hogy ez egy társadalmi nyomás részben. Szerintem rengeteg embernek van gyereke mindenféle okból (mert a párja szeretne, a szülei szeretnének unokát, segélyért, a barátnőjének már van, de Neki még nincs vagy csak becsúszott stb. stb..), amellett a nemes ok mellett, ha valaki szeretné arra áldozni az életét, hogy felneveljen egy gyereket. De meg is fordíthatjuk a kérdést. Vajon hány ember indul a gyerekvállalásba az összes szülő közül úgy, hogy ez a nemes hozzáállás megvan benne? Mert szerintem ideális esetben ennek alapnak kellene lennie.
Sztem nem pont így van. A gyerekvállalás egy alapösztön, mint az evés, és az a természetes, ha megvan. A "társadalmi nyomás" csak ennek az ösztönnek a szociális kifejeződése. Ha tömeges méretekben hiányzik ez az ösztön, az a társadalom betegségére utal, pl. túl sok a stressz, a konfliktus meg a bizonytalanság. De ezt csak megfigyelőként mondom, nem ítélkezek.
@@kerekestamas6124Okè, lehet, hogy ez a társadalom beteg, ès annak a gyógyulásàt kívànja elősegíteni, hogy egyre több ember átgondolja, hogy akar-e gyereket. Az evès meg a gyerekvállalás között azèrt van különbsèg. Az egyik nèlkül meghalsz, a másik nèlkül semmi bajod nem lesz. De amúgy ha már így hasonlítanám össze, akkor inkàbb a szexszel hasonlítanám. Az inkább az elemibb ösztön. De ha az ember használja az eszét, akkor el tudja dönteni, hogy használ-e fogamzásgátlót vagy nem. Mint ahogy azt is, hogy épp mit eszik meg (olyat, ami viszonylag egèszsèges a testènek, vagy bàrmit bármikor).
@@megmondtamas5848 Szerintem fordítva ülsz a lovon. A társadalmi nyomás az az, hogy az ember hetero legyen, hiszen szinte mindenki hetero. Valójában, ha mindenképp párhuzamot akarsz vonni, akkor a homoszexuálisak olyan helyzetben vannak, mint a gyereket nem vállalni akarók: kisebbségben.
Döntéseink sajátossága , előre nem tudhatjuk jó vol-e vagy sem . Annyira sokváltozós az élet , és oly kiszámíthatatlan ...előre elgondolni a kanapén mind hiábavaló ! Hinni a benned rejlő jóban érdemes ! Küzdj ..és bízva bízzál !
Én emlékszem, hogy Puzsér biztatta Oszkárt gyerekvállalásra, de csak passzív-manipulatív módon, kb így: O: "Nem akarok gyereket, mert nem biztos hogy jó szülő lennék" P: "De, te biztos jó szülő lennél és mindent meg tudnál adni a gyerekednek."
Én arra emlékszem, hogy Oszi többször szokott flexelni azzal, hogy ő nem akar gyereket, meg saját lalást, mert elvan az albérletben az aktuális nőjével, ha éppen van, és a saját kényelme fontosabb. Nem rémlik, hogy Puzsér valaha is azt mondta volna, hogy Oszkár, neked márpedig kell gyerek. Max. azt tudom elképzelni, hogy valamilyen témában felrótta Oszkárnak, hogy mivel nincs gyereke, ezért nem ért vele egyet.
Nekem eddig lett volna talán 1 igazi, de rohadt szar pillanatban jöttünk össze, így jegeltük egy időre, aztán az újrapróbáláskor lekoppintott. Aztán most már elég stabilan együtt vagyok az igazival, vagy egy igazival, csak, hogy Robi felfogásához igazodjak (de mivel nem tervezek összejönni random bárkivel, így most nekem ő az igazi), senkivel nem járt még ennyire 1 rugóra az agyunk, humorérzék, világnézet, zenei ízlés és a szeretetnyelv is nagyon hasonló mindkettőnknél (meg a végzettségünk is, mivel egyetemen ismerkedtünk meg, csak őt más szakterület érdekli, szóval kollégák kis valószínűséggel leszünk csak, bár home office miatt a munkahelyünk az tud közös lenni) kb bármiről tudunk beszélni, komolyabb vitánk se volt, még (vagyis ami nálunk komolyabbnak számít és 10 perc mosolyszünettel, az máshol nem extra). És ahogy Oszi mindta, hogy a külső krülmények okozta idegességből a pár segítsen nyugalmat adni, nálunk is mindketten a harmóniát és a nyugalmat akarjuk, nem akarunk veszekedni, hanem szorosan akarjuk ölelni a másikat, és soha nem elengedni (némi túlzás, de tényleg csak kicsi 😄). So Far, So Good... So What!
Nehéz dolog ez a home office-os cucc... nem egy volt kollégám volt teljesen hasznavehetetlen és gondtalanul elvoltak akár évekig is, ugyanakkor nálam is volt olyan, hogy munkaidőben más kollégáknak segítettem, tanítottam, mutattam, ami ilyen adhoc jelleggel volt, illetve nem volt digitálisan nyoma. Számon is kértek emiatt, aztán tisztáztuk, hogy nem az én dolgom... csak utána megjött tőlem a kérdés a főnököm felé, hogy ha én ne csináljam a trainer munkáját, akkor a trainer se csinálja a te munkádat?? 🤣🤣🤣 Kaptam egy figyelmeztetést és onnantól kezdve minden plusz feladatra nemet mondtam... pár hónappal később ezt nehezményezték a feletteseim. Nem egyszerű téma ez... de persze én szorgalmazom, hogy aki nem dolgozik, azt rúgják ki... akármilyen pozícióban van is!
@@Benya-94 szövegértelmezés?🫠 Hát erről pont nem kellene,főleg úgy, hogy belekerik a gyermekbántalmazást. Annak mi köze a gyermekvállaláshoz? A trollkodáshoz is kell egy kis ész! Vagyis kellene ugye?
Korosodva elvesztettem a gyermeki mivoltomat és már sokkal fegyelmezettebb és szabálykövetőbb lettem. Így a játékosztályon bárhol látok egy "Try me!" feliratú gombot, én engedelmesen bizony rendre végignyomogatom.
Igen ezt alá tudom támasztani. Megkomolyodott felnőttként már én sem kenem a fikámat minden bútor rejtett oldalához, most már a bútorok kenik össze magukat!
Valljuk be azért az emberek nagyobbik része nem tud azonosulni a home office cuccal, mert nem érintett. Így aztán kit érdekel az egész jóléti nyavalygás. Mert ez az
Aki akar szülni szüljön,aki nem az ne. DE ezt azért én Iq-hoz illetve szocialis biztonsághoz kötném azért .Mert lássuk be,hazánkban inkább az fog gyerket vállalni akinek kellenek azbállami támogatásokat
Biztos a Megasztarba lett volna ideje Esztinek tesztet gyàrtani ,hàt akkor lett terhes. Jobb ,hogy hagyta az egészet ,látszik,hogy szuper anyuka.❤ Való neki. Nem kell feltétlen teszt.😮 Sokkal kevesebb ember élne,akkor.
@@doori888 ezt nem feltétlen az Eszterre értem ezt.Róla egyértelműen látszik,h ismeri a.dolog feleősségtartalmát. Itt általánossagban értem,h olyan emberek,akik a nevüket nem tudják leírni, 4 évet még nem dolgoztak 40 éves korukra,egy putriban laknak,azok inkább ne szülijnek.
@@izabelladaroczi235igen azt én se értem 50ezrből élnek anya meg apa +11 gyerekük. 😢 Tiktokon làttam. Magyarok. Akkor ha no money no birth. Nem kéne szülnie ennyiszer. Full buta hiàba magyaraznàd neki. Oda meg felesleges az iq teszt ,látszik,hogy buta 😢 .
@@izabelladaroczi235Igen Eszti jó anya,figyel a fiaira. Tudja mit kell tennie és mikor ,velük . Jókat mond gyerek témàban mindig. Érdekeseket is. 👍🏻😘 Na így neki is kb felesleges lett volna a teszt. Idő sincs rà sokszor.
A gyereket nemcsak valóban felnőtt emberek vállalnak, Róbert. Aki például anyagilag nem képes magát sem ellátni, sokszor az ilyen embernek sok gyereke van, segélyből élnek. Az ilyen ember felnőtt? A lányok már 12-13 évesen is tudnak szülni. Akkor már felelősségteljes felnőttek, ha szülnek 14 évesen?
Látott már valaki olyat, hogy a Puzsér egyszer egy pillanatra magába révedt, és elgondolkozott egy pillanatra, hogy 'Uhh, lehet, hogy most hülyeséget mondtam..'? De komolyan. Sokszor az az érzése az embernek, hogy Őt az érdekli, hogy megNYERJEa vitát. Nem az, hogy konstruktív legyen a vita. Ez borzasztó egyébként, hogy nem képes erre. Ha okosságot, ha hülyeséget beszél, eltántoríthatatlan. Ha pl. az Oszkárt vagy az Eszert mellé rakja az ember, akkor láthatja, hogy Ők számításba veszik, amit a másik mond, és megadják az esélyt, hogy megváltoztassa az az információ a véleményüket. De még egy olyan, határozott embernél, mint Bulcsú is lehet erre a nyitottságot látni. Puzsér meg csak beül, mint egy próféta, és, aki nem ért vele egyet az ostoba. Ha egyébként valaki ráolvas valamit, és már teljesen védhetetlen a részéről a dolog, akkor meg, mint egy kisgyerek, így duzzogva visszavonulót fúj. De ez a maximum, amire képes. 😅
Ez nem lehet azért van, mert Puzsér egy jól összerakott személyiség? A többiek néha kapkodnak össze-vissza olyan világtalan véleményük van sok mindenről, hogy én csak nézek. Én még nem nagyon láttam, hogy Puzsér letudták volna itt érvelni. FAM-al miért működik a kémia? Ott meg főleg szidják egymást bammegolva megállás nélkül 😂Mégsem érzem azt, hogy az problémás lenne, haverok, jót vitáznak... FAM egy szinten van Puzsérral, nagyon ritka az, amikor Puzsérnak el kell magyarázni FAM-nak az 1x1-et. (akkor is utána rohadt jót nevetnek magukon...) Itt meg folyamatosan győzködni kell Oszit, na meg néha Bulcsut, hogy mi azaz 1x1...
@@dzsidzsi6278 Tény, hogy nagyon éles, penge az intellektusa. És valóban pengébb, mint Oszkár vagy Eszter ilyen téren. Mondjuk egy Bulcsúnál nem biztos. Viszont önmagában a penge intellektus nem sokat ér. Pláne ha ez a fejedbe száll. Annyira azért nem olyan jól összerakott személyiség, mert nem tud 1 percet nyugodtan ülni, szimplán odafigyelve a másikra. Állandóan rajzolgat, meg babrál a benne lévő feszültség miatt. De mégegyszer mondom, értem, amit mondasz, tényleg pengébb. De van egy ennél magasabb szint is. Amikor már annyira penge az ember intellektusa, hogy ez egy szerénységgel társul, egy magas fokú empátiával a beszélgető partneremmel szemben.
Nagyon sok beszélgetésetekre rátudom húzni a régi álláspontom ahogy erre is, Puzsér miatt jöttem, Osziért maradtam.
Robi 3-4 éve hallgatom az összes adásotok, egyszer sem éreztem hogy igazán tiszteletben tartanád Oszi döntését, becsüld meg hogy ilyen türelmes barátod van, remélem adás után sikerül megbeszélnetek.
Milyen érdekes, hogy Robit bírja az összes magyar híresség aki számít. A kormány / ellenzéki politikusok legjava IQ-t nézve szintén bírja. Tarlós, Lánczi szó szerint nézte a műsorait is. A legnagyobb magyar írók beszélnek róla, DE beny kutya profil 94213 meg másik 21 ember valahogy nem bírja, hogy kiáll az iszlám terror ellen adásról adásra meg, hogy erős véleménye van... :)
Mármint melyik döntését, a tervszerű gyerektelen elfonnyadást? Azért "cseszteti" ezzel mert jót akar neki, mivel a barátja plusz Oszi nyilván jó apa lenne hiába adja elő magâról ezt a sok kamu szrt
@@jacobgipsz1715 Miért elfonnyadás, te fasz? ha jót akarna neki nem ugatna bele! Honnan a picsából tudod, hogy milyen apa lenne? Jobban akarod tudni, mint őt? Nem kamu szart ad elő, azt te csinálod, mint ahogy eddig Puzsér is.
@@jacobgipsz1715ezek szerint Te nagyon jól ismered Oszit, hiszen honnan tudnád, hogy kamuzik..
@@jacobgipsz1715Milyen baromság ez a "tervszerű gyerektelen elfonnyadás"?
Robit elviselni...amikor nagyon tévúton jár és hangerővel próbál győzködni.... Le a kalappal előtted Oszi. Hogy bírod?
Neked tévút.
És ha szerinted nem lenne tévút akkor már megfelelő lenne a hangerő? Ezen múlik?
Abszolút egyetértek. Valami kibaszottul bicskanyitogató az agresszív pökhendi stílusa Puzsérnak
Komolyan nem tudom, hogy bírja. Engem nagyon feldühít a hozzáállás amit, meg ahogy képvisel. Érdekes, hogy Oszit ezerszer jobb apa alapanyagnak látom, mint Puzsért. Puzsér gyereke olyan lelki terrort fog kapni, amit elképzelni is rossz. Az ilyennek nem kellene gyereket vállalni, sajnos pont a Puzsér fajták képtelenek belátni, hogy alkalmatlanok.
29:28 Hatalmas respect, Oszi 🖤👊🏻
Látott már valaki olyat, hogy a Puzsér egyszer egy pillanatra magába révedt, és elgondolkozott, hogy 'Uhh, lehet, hogy most hülyeséget mondtam..'? De komolyan. Sokszor az az érzése az embernek, hogy Őt az érdekli, hogy megNYERJE a vitát. Nem az, hogy konstruktív legyen a vita. Ez borzasztó egyébként, hogy nem képes erre. Ha okosságot, ha hülyeséget beszél, eltántoríthatatlan. Ha pl. az Oszkárt vagy az Eszert mellé rakja az ember, akkor láthatja, hogy Ők számításba veszik, amit a másik mond, és megadják az esélyt, hogy megváltoztassa az az információ a véleményüket. De még egy olyan, határozott embernél, mint Bulcsú is lehet erre a nyitottságot látni. Puzsér meg csak beül, mint egy próféta, és, aki nem ért vele egyet az ostoba. Ha egyébként valaki ráolvas valamit, és már teljesen védhetetlen a részéről a dolog, akkor meg, mint egy kisgyerek, így duzzogva visszavonulót fúj. De ez a maximum, amire képes. 😅
@@azujparadigma6568 érdekesség a képletben, amit sokan nem vesznek komolyan, de mint emberekkel éveken át dolgozva, összesen több tízezerrel kommunikálva és látva ahogy egymás között különböző helyzetekben hogyan viselkednek, így némileg még statisztikailag is az átlagnál magasabb és több tapasztalattal mondom, érdemes tudni hogy robi skorpió. a skorpiónak, mindenféle nők lapjás leírással ellentétben ami soha nem érdekelt, a személyiségének a lényege a tűz, amit akkor is akar ha épp nincs miért tüzeskedni. ez más szavakkal azt jelenti, hogy ha nincs miért, akkor is drámázik. ha van miért, azt a reálishoz képest pedig százszorosan éli meg, és ezáltal nyomja másra is. hiszti hiszti hátán, legtöbbször mivel nincs miért, ezért kitalált és kicsavart gondolatmenetek mentén. 4 közeli skorpió ismerősöm és barátom volt 20 év alatt, ez mindegyikükre jellemző volt, rendszeres volt az azon való veszekedés, hogy mi történt vele, amiben ő vagy mint mártír vagy mint hős szerepelt, és amiben mind a veszekedést magát, mind annak a tárgyát láthatóan élvezték. nagyon nehéz helyzet az, amikor havi rendszerességgel hallgatsz egy teljesen egyszerű helyzetet, valaki más totálisan kiforgat, hazudik arról mi történt és mi nem, majd ezt a kiforgatott helyzetet használja vagy mártír vagy hős szereplésre, miközben érezhető egyszerre a "film főszereplője én vagyok és soha senki más" tudatállapot, mind a valóság kiforgatásának élvezete, mert hát bizonyítsd hogy nem így történt ahogy én mondom, felvetted kamerára? nem, akkor meg azt hazudok és úgy ahogy akarok. szal végérvényben jelzem, hogy az a skorpió, aki nem veszi észre ezt az egyébként majdnem textbook pszichpata viselkedésmódot magán, az nyilván változtatni sem fog ezen, vagyis egyre több ilyet lehet majd robitól látni.
@@azujparadigma6568 érdekesség a képletben, amit sokan nem vesznek komolyan, de mint emberekkel éveken át dolgozva, összesen több tízezerrel kommunikálva és látva ahogy egymás között különböző helyzetekben hogyan viselkednek, így némileg még statisztikailag is az átlagnál magasabb és több tapasztalattal mondom, érdemes tudni hogy robi skorpió. a skorpiónak, mindenféle nők lapjás leírással ellentétben ami soha nem érdekelt, a személyiségének a lényege a tűz, amit akkor is akar ha épp nincs miért tüzeskedni. ez más szavakkal azt jelenti, hogy ha nincs miért, akkor is drámázik. ha van miért, azt a reálishoz képest pedig százszorosan éli meg, és ezáltal nyomja másra is. hiszti hiszti hátán, legtöbbször mivel nincs miért, ezért kitalált és kicsavart gondolatmenetek mentén.
érdekesség a képletben, amit sokan nem vesznek komolyan, de mint emberekkel éveken át dolgozva, összesen több tízezerrel kommunikálva és látva ahogy egymás között különböző helyzetekben hogyan viselkednek, így némileg még statisztikailag is az átlagnál magasabb és több tapasztalattal mondom, érdemes tudni hogy robi skorpió. a skorpiónak, mindenféle nők lapjás leírással ellentétben ami soha nem érdekelt, a személyiségének a lényege a tűz, amit akkor is akar ha épp nincs miért tüzeskedni.
ez más szavakkal azt jelenti, hogy ha nincs miért, akkor is drámázik. ha van miért, azt a reálishoz képest pedig százszorosan éli meg, és ezáltal nyomja másra is. hiszti hiszti hátán, legtöbbször mivel nincs miért, ezért kitalált és kicsavart gondolatmenetek mentén. 4 közeli skorpió ismerősöm és barátom volt 20 év alatt, ez mindegyikükre jellemző volt, rendszeres volt az azon való veszekedés, hogy mi történt vele, amiben ő vagy mint mártír vagy mint hős szerepelt, és amiben mind a veszekedést magát, mind annak a tárgyát láthatóan élvezték.
Robi többször is szemére vetette Oszinak hogy nem akar gyereket vállalni, követelte hogy ne azt a kifogást hozza föl hogy rossz a világ, bizonytalan a jövő stb.. hanem hogy vállalja fel hogy a saját kényelméért nem akar gyereket. Vagyis hogy önmagát ne jó és felelőség teljes embernek érezze ebben az ügyben hanem önzőnek, kényelem szeretőnek, nem eléggé felnőttnek.
Hogy lehet egyáltalán valaki önző egy nem létező lénnyel szemben? Vagy kivel szemben önző az, aki nem akar pelenkázni? Anyuval, apuval szemben? A párjával szemben? Vagy az állammal szemben? Vagy az emberiséggel szemben?
Mi van, ha az embernek fontosabb a saját kényelme, mint hogy egy csecsemőt, aztán egy tinit, majd egy felnőtt gyermeket abajgasson? Hát ez olyan vállalhatatlan választás, amit rá kell olvasni az emberre?🤷♂️
Egyik adásban a Csízi Ági is tett rá megjegyzést, hogy őt is cseszteti a gyerek miatt a Robi, ugyanilyen feldúlt volt mint az Oszi
Aki nem akar gyereket az nem önző, meg semmi köze nincs a felnőttség mértékéhez.
Az egyetlen helyes válasz (ami visszakérdezés) arra, hogy miért nincs/van gyereked:
közöd (esetleg hozzátéve, bazmeg).
Köszönöm 🙏
Van gyereked?
@@rcs2003 közöd? ;)
@@sallang8259 azaz :D
:D ez szép! De a viccet félre téve, azoknak akik ilyen kérdést feszegetnek(pl csalad tagok, anyák apák, idős rokonok es ismerősök) ezt nem tudnám igy mondani, hacsak nem tudom, hogy nem veszik majd rossz néven.
Mostanában egyre többször fordul elő, hogy hosszú percekig csak Robi és Oszi szócsatázik egymással, szegény vendég meg csak ott ül biodíszletként, és ha szóhoz is jut, akkor se tudja végigmondani a gondolatmenetét, mert valamelyikük közbevág. Néha talán érdemes lenne jelezni nekik a vezérlőből, hogy a vendéget is hagyják szóhoz jutni, ha már egyszer meghívták...
Kedves Róbert.: - Amikor egy TV-müsorban azt mondtad, hogy nem tämogatod a romäk gyerekvällaläsät, ha a döngölt padlora szülnek, akkor nem aggodtäl az evolucio illetve a felelösség vagy a felnötté vàlàs eszenciàja miatt? Megtudod mondani, hol van abban a felelösségvällaläs, ha ember döngölt padlora szül, utäna meg vastagon leszarja a gyerekét? Amikor a Kadarkai Endre Arckép müsoräban elmondtad, hogy milyen mélyen voltäl (nagyon együttéreztem), jolesett volna neked egy olyan kijelentés, hogy ennek csak akkor van fedezete, ha a nyavalygo elveszi a sajàt életét mert a kàrörvendö embereknek csak ez simogathatja a képmutato lelküket?? Ha szenvedést, ha logo beleket làtnak, mert csak ez hiteles? Eszednél vagy?
Kár, hogy Eszter nőként, (mint aki kihordja, megszüli, otthon marad vele, esetleg elveszti a munkáját emiatt, és úgy általában nagyobb nyomás helyezkedik rá a gyerek témában) nem jutott több szóhoz.
Lehet azért, mert nem ennyire drámai a helyzet. A nőnek a gyerek kimeríthetetlen motivációforrás is lehet. Mai modern kényelmes világunkban a legkeresettebb árucikk az életcél.
@@brandistockerEz csak feltételezés😢 ,nem tudjuk mi volt Eszti agyàban,mit élt àt,mit gondol. Erre pl kívàncsi lettem volna,ha màr oda ment a műsorba.
Amúgy nem tudom mire gondolsz. Elmondta a véleményét, elmondta, hogy sajnálja. Ennyi. Ha nem akar hozzá szólni, nem fog. Ha akar fog. Nem kell félteni, be szokott szólni Robinak meg Oszinak ha beszélni akar, nem kell egyből szuperszimpként hímsovinizmust kiáltani.
@@brandistocker Igen de nem feltételezgetem,talàlgatom mit gondol . Ha nem tudom.
@@brandistocker nem tudom nennyi többgyerekes anyával beszélgettél már, én sok százzal és hidd el, nem véletlenül írtam, amit írtam. A gyerekezés kb. 80-20%-ban oszlik meg, és az anya vállalja az egésznek az oroszlánrészét. Ez pedig nem mindig olyan idilli, pláne nem mindig motivál egy végtelenségig kizsigirelt nőt még akkor sem, ha minden vágya volt a nagy család, és belehalni sem akar a nagy mártírkodásba. Tisztelet persze a kivételnek, bár kevés kivétellel találkoztam.
Minden tiszteletem Horváth Oszkárnak. Vagy nagyon mély barátok Puzsér Róberttel és emiatt maradnak továbbra is egy műsorban, vagy végtelen türelemmel tudja viselni Puzsér Róbert temperamentumát, vitastílusát.
És sokan meg csodálkoztak, hogy Schiffer meglépett
@@lippi2171 Schifferrel kapcsolatban igaza volt... de értem Schiffert, túl p*fán vágós volt Puzsér vélemény nyilvánítása.
Valószínűleg Puzsér Róbert is tudja, hogy Horváth Oszkár egy nagyon értékes barát. Az EQ-ja fenomenális.
Mindezzel együtt, szerintem, Puzsér nagyon kedvelhetõ figura.
Van gyerekem és teljesen megértem azokat akinek nincs. Sőt!😅
Robi és Oszi barátsága azért működik, mert Oszi páratlanul toleráns :D
Szerintem ők nem barátok, munkatársak.
@@kristofkata Robi egyik legközelebbi barátja...
@@randalgraves2871 Honnan veszed ezt? Sehol nem találkoztam erre utalással. Akkor már inkább Farkas Attila (Apu azért iszik, mert te sírsz!)... ők pl. könyvet írtak együtt.
@@kristofkata Onnan, hogy már legalább 8 éve követem a közös dolgaikat, és egyértelmű. De ha ez nem elég, Robi nem egyszer mutatta már be úgy Oszit a közönségnek, hogy "barátom, Horváth Oszkár", de pl. a Szelfi című műsorban is beszél pár mondat erejéig a barátságukról.
@@kristofkataDe baràtok is😊
Oszinak abban igaza van, hogy jellemzőbb kérdés a miért nincs gyerek, mint a miért van gyerek... Szerintem csak intelligencia kérdése ezeket a kérdéseket nem feszegetni
Jellemzőbb? Csak ez a kérdés van. Az, a kèrdés, hogy miért van gyereked, sose hangzik el. Hogy miért van 5 gyereked, az is csak az illető háta mögött. Max.
Egyetertek.
Miért csinálunk úgy, mintha az, hogy valakinek van vagy nincs gyereke, az bizonyára felelős döntéshozatalból származna, nagyon sok esetben még mindig véletlenül születnek vagy nem születnek meg azok a gyerekek.
Oszi, Oszi, Oszi! Hajra, hajra!!! 👍😄😄 Lenyeg, hogy mindenki maga donti el, es ha nem lett valakinek gyereke, akkor had ne kelljen mar egy eleten keresztul mentegetozni, hogy miert...
Ebben a gyerekvállalási kérdésben maximálisan Oszkárral értek egyet. Az is felelős gondolkodó aki erre a világra nem akar utódot.
Nagy tisztelőd vagyok Robi, de korábban valóban Oszi és a gyerektelenek szemére vetetted, hogy a saját önzőségük miatt nem vállalnak gyereket.
és ezzel mi a gond??
Puzsér a perről konkrét tudás nélkül: " nyilvánvaló, hogy..."
Tökéletes puzsérizmus!
Igen.logikus,de nem egyértelmű.Ha abból indulunk ki h pl. Amerikában milyen hülyeségekből lehet pert nyerni
Abszolút igazad van. Ez a legjellemzőbb puzsérizmus.
A trükk az, hogy ezt most úgy írom, hogy még nem hallgattam meg ezt a részt, tehát konkrét tudás nélkül ráerősítek a benyomásodra szavakkal.
Ezzel illusztrálom, hogy mit csinál Puzsér. Prekoncepciókat erősít fel ordibálás által, amivel egyetértést generál a közönségben. Abban a közönségben, amely nem gondolkozik valami sokat a világról. Elkényeztet, mert beszél helyetted, kimondja az érzéseidet. Függőséget okoz. Veszélyes. Beköltözik a fejedbe a puzsérszellem, döntéseket hoz, aminek a következményeit te viseled.
@Apu szektás ökle!! 🥰
Ez amúgy a demagógia kategóriájába esik.
Ez a céges megfigyelősdi már alapból gáz. Ott ahol ilyen szinten nincs bizalom a vezetés és a munkavállaló között, azt már megette a fene. Ott már komoly kommunikációs gondok vannak. Tapasztalatom alapján ilyen gondok 99%-ban ott vannak, ahol a vezetőség inkompetens.
Ez a nő már előtte is eljátszotta a bizalmat ahogy az kiderül is a hírből. Repüljön is a túróba ha nem tesz semmit a munkaidejében és ebből rendszert csinál, annak ellenére hogy figyelmeztetést is kapott..
Szerintem hagyjuk mindenkinek szabadon a választását. Semmi köze hozzá senkinek.
A gyerekvállalást ne idealizáljuk, mert nem sétagalopp. Komoly munka és elköteleződés és fekelősség.
És nem mindenkinek feladata gyermeket vállalni és nem mindenkinek való.
Maximálisan így van.
Oszkár, nem tudom kikeresni, az eltartana hónapokig, de igazad van, csak én legalább 4 alkalomra emlékszem, mikor Pucér beszólt neked mert nincs gyereked. Mint ahogy neki is beszólt valaki, mikor még nem volt neki sem, és azonnal elkezdett ordibálni. Az a Kötöttfogásban volt asszem.
Forrás: trust me bro
@@dzsidzsi6278 erről beszélnek mint öngyarmatosítás, nehogy már magyarul. szóval ha nem tudom 4 évre visszamenőleg, mert kb. akkor volt, visszakeresni, akkor Oszkár és én is hazudok. brávo, szektamajom, akár a kormányhívőknél. letagadni mindent
nem volt ilyen, hogy azért basztatta Oszit, mert nincs gyereke - max a felhozott okokat kérdőjelezte meg, ahogy ezt most is tette
@@zsoltkappel dehogynem, ő is emlékszik rá, meg én is
@@tiborvincze3991 link?
Eszter felettéb bájos ebben az adásban (is) ! 🙂
Nem azért az ötvenesért, de így valóban sose mondta ki Robi, hogy márpedig neked legyen gyereked, de az "őseink is megtették ezt a minimumot" frázis eléggé erre hajaz burkoltan. :D
Ezek szerint Edina tényleg lapátra tette a Puzsért, aki most összeszarta magát, hogy a nagy gyerek-projektje, amire annyira készült, mégse jött össze abban a tökéletességben, ahogy ő elképzelte, ráadásul ilyen rövid idő alatt fuccsolt be őapasága. Így nem maradt más, mint nekirontani azoknak, akik egy kicsit felelősségteljesebben mérték fel a képességeiket és lehetőségeiket, és így nem basztak el egyetlen felhőtlen gyerekkort sem...
Pontosan ezért is van létjogosultsága az ilyen és ehhez hasonló műsoroknak, mert az embernek iszonyú alacsony az önkritika szintje. Egyre mélyebbre süllyed.
Jó volt most az Oszi 👍
Innen is küldöm részvétem Szabó Eszternek.
Meg Oszinak :( Itt most valami nagyon elcsúszott. Puzsér éppen projektál. Rossz volt hallgatni.
Mindenkinek a saját dolga a gyerek téma. Sokaknak nem kéne gyerek mert nem jó szülők, sokaknak meg kéne mert annyira felelőségtudatos, hogy minden nehézség nélkül felnevelne akármennyi gyereket. De nem tudhatjuk hogy kinek mi zajlik le a lelkében amiért még kapcsoltot sem tud kialakítani, nem hogy gereket neveljen. Egyben biztos vagyok: Az az ember aki megszületik, legyen bárki bárhol, annak megkellett születnie. Helye van a világban.
Sőt hogy tovább árnyaljuk, van akit egy váratlanul érkező gyerek tesz sokkal jobb emberré. Azért szerintem ezek még mindig sokkal többen vannak mint az előtte szar, utána is szar emberek
Aha. Főleg a nyomorba, döngölt padlóra, háborúba szült gyerekeket, nem?
@@belakovacs3506 Nem tisztem eldönteni kinek van joga az élethez. Nem vagyok isten
@@thetruthtester5169 Akkor ne is írj hülyeségeket!
Az baszna be,ha nekem meg kellene magyaráznom hogy miért nem akarok gyereket.Pont senkinek semmi köze hozzá.Szabadjon már NE MEGMAGYARÁZNI!és nem érzem magam ettől rosszul.Sőt! kifejezetten ez az utam Az hogy miért,az az én dolgom.
Ez a beszéd.
Néha nagyon idegesítő ahogy Robi túl magyarázza a dolgokat.
Nagyon örülnék neki, ha Robi kicsit visszafogottabb lenne, mert ha ezt így folytatja, akkor sem az Oszival meglévő barátságuknak, sem a műsornak nem jósolok nagy jövőt. Oszinak maximális respect a türelméért és higgadtságáért!
Az adást most nem fogom tudni nektek megkeresni, de Robi beszólására én is emlékszem.
Úgy csináljátok, mintha a férfiakon múlna az, hogy valaki szül, vagy nem szül. 😀
Oszival egyetértek. Nem kell magyarázkodni, se pro se kontra. Mindenki úgy éli az életét, ahogy akarja.Én nem dumálok bele mások életébe, az enyémbe se szóljon bele senki. 46.45 Róbert miért kell magyarázkodni, miért kell a "mert-tel kezdődő mellékmondatokat kimondani, éppen ez az, hogy nem kell.Felesleges a magyarázkodás....Ha a piros kabátomat veszem fel és nem a feketét, milyen megfontolásból kellene az engem e tárgyban kérdezőnek magyarázkodnom, hogy "Hát igen, ma a piros kabátot vettem fel, mert....." Nem kell! Az én döntésem és pont. A párhuzam lehet, hogy kissé leegyszerűsített, de itt a döntéseim meghozatala tekintetében engem megillető szabadság a Lényeg.Ha akarom így döntök, ha akarom úgy döntök.És egyáltalán ki az a másik ember, aki engem felkérdezhet a döntéseimet illetően. Milyen alapon kérdez fel, és főleg, milyen alapon ítélkezik. Az ausztrál hölgyet tekintve abban igaza van, hogy csak azért nem szül gyereket, hogy azoknak a gyerekes anyáknak a lelkiismeretén könnyítsen, akik nem akartak gyereket, de nem volt annyi bátorságuk, kiállásuk önmagukért, hogy olyan döntést hozzanak, amit ők maguk, mint szuverén emberi lény akartak. Oszi szavaival élve: "Ez az időutazás."
Eszter ❤❤
Az átszellemült könyves interjúja mellett különösen fura Robit hallgatni itt vagy akár Apun, ahogy meg sem próbálva megérteni a másik felet, a szokottnál is agresszívebben, szemellenzősen képviseli az álláspontját. Ismerem jól a médiajelenlétét, de ezek baromi kellemetlen és kínos pillanatok. Jó lenne, ha a rádiós perszónaját is olyan alázattal fejlesztené, mint a magánPuzsért, aki éveken át meditál egy irodalmi munkáján...
egyre gázabb, folyamatosan hülyébb, agresszív monomániás
Mondjuk, mert általában mindig utcahosszal igaza van a többiekkel szemben. Horváth "chat gpt" Oszkár annyira idegesítő a direkt opponálásaival, a véleményeivel, amivel még ő sem ért egyet, hogy még a Puzsér lehetne keményebb is...
@@dzsidzsi6278 hát persze, szektáskám. pucér egyre többször segghülye, folyamatosan nyomja a félművelt, hozzánemértő, rendíthetetlen baromságait
@@dzsidzsi6278végre valaki🙏
A szemkontaktus felvétele akár szűkkörű beszélgetésben is alap. Látszik Robin, hogy ő csak akkor néz a többiekre, amikor mondani akar valamit, de kb mintha direkt nem akarna igazán rájuk figyelni ezzel a firkálgatással. Engem rohadtul idegesítene ez ott a stúdióban.
Amikor Oszinak van mersze nem egyet érteni és Robi dühöng (mer nem bírja elviselni ha nem ő uralkkdik a narratíván) akkor hallgathatatlan a műsor
29:07 itt a fedezet az hogy azéért gondolják így met bánjak azt a mennyiségű erőlködést amit addig az életükbe öltek remélve hogy jobb lesz. Most már nem erőlködnek és így remélik hogy jobb lesz, következő lépés az önygyi. Másik fedeztet hogy nem csinálnak gyereket.
Fel nem foghatom, mi a gyerekes a legozáson. A férjemmel már akkor is nagy legokészleteink voltak, amikor nem volt gyerekünk. Amikor a gyerek kezdett el legózni, az értékesebb, egyedibb készleteket eldugtuk, nehogy tönkretegye.
Mi nem? A lego az nem egy játék? Eljatszod, hogy epitesz. A felnott megfeleloje a komuves vagy (epitesz)mernok es az ezek kozti, nem? Ahogy a meincraft is egy digitalis lego kb, azaz jatek, pedig abban talan megtobb dolgot tudsz letrehozni, mukodtetni.
@@gyulajankovics és ami játék, az automatikusan gyerekes? Egy csomó játék van 0-99 éves korig, vagy kizárólag felnőtteknek. A lego ráadásul sokkal több, mint játék, fejlesztő eszköz, kreatív tervező, mértékegység, dizájnkultúra stb.
Jó cucc a lego csak a legnagyobb vásárlóerő a magányos örök agglegények tábora... ez szinezi a lego megítélését.
🤣🤣🤣
29:11 Róbert ez minősíthetetlen volt. Én NEM-mel savazok.
Ó, ez ismerős. Amikor annyira elfogadják, hogy nem törekszem a gyerekvállalásra, aztán bújtatott vagy kevésbé bújtatott formában számonkérnek vagy csak próbálnak befolyásolni, de persze csak egy kissé lesajnáló, szülői attitűdből. Azért érezd, hogy "hol a helyed", érezd, hogy te a nem normális, szánalmas pária maradsz a sok nevetségesen igyekvő, szaporodó, magától eltelt birka között. :))
Mindenki a felelősségvállalással jön, ami egy kvázi megbélyegzés, mintha ez csak erről szólna. De nem vállalhatsz felelősséget olyasvalamiért, ami "nem te vagy", ami idegen tőled. Én minel több családos embert látok, annál jobban taszít ez az egész, az érdektelen gyerektémák kínos átvészelése, és az a tudat, hogy legyen bármilyen képzett, intelligens az illető, az élete fontosabb része lesz a szaporodása és az ekörüli dolgok, mint az, ami egy kicsit túlmutatna ezen.
3:15 egyébként több interjún mondták nekem hogy saját gépemen kéne dolgozni akár multik is de nem általános
Robi hogy rácsodálkozott, hogy Eszter (mint majdnem minden anya) naponta csak 5-6 órát alszik.
Nyilván elég keveset volt a gyereke anyjával (amit meg is tudok érteni).
Bizonyára kevesebbet alszanak mint a magyar apák jelentős része akik 12 óráznak egy gyárban és/vagy akár az egészségügyben 24 óráznak, lásd mentősök. Elég lenne a szakadékok mélyítése helyett arra fektetni a hangsúly, hogy adott édesanya és édesapa hogyan tudják közösen egymást és a gyereküket segíteni a mindennapokban.
nem az anyasága miatt alszik 5-6 órát, szóval ez hogy jön ide??
Marha jól néz ki az Eszter.
@@aryastark1816Mennyi ? Azta 😮 Eszti 😮. Kivve ,ha túlműködik a pajzsmirigye,de nàla ezt kétlem. 😮 . Azta 😀
Megolelnem
Átérzem a problémát azzal kapcsolatban, hogy mindenki beleszólhat, mikor hány gyereket vállaljon bárki.... Mellesleg sok rendkívül értékes ember, kiemelkedő teljesítménnyel felelősségérzetből nem vállal gyereket, míg az átlagos vagy az alatti összevissza toszóknak besikerül itt-ott, oszt lesz, amikor el nem vetetik, és amivel meg később meg lehet játszani, mellet lehet döngetni, hogy valójában a kihalásunk ellen akartak tenni, vagy imádják a gyerekeket :D. A műsorok elég nagy részében mostanában mintha túl vehemens és szinte ellenséges lenne még a barátaival is Róbert. Még mindig érdekesek a témák, de ez a határtalan indulattömeg, amivel egyébként egyre inkább minden téren mintha a kormány véleménye felé húzna - bár lehet, hogy csak eddig nem vettem észre.. Ha önző szar az, aki nem vállal gyereket, akkor nagyságrendekkel több az olyan önző szar, aki csak a saját öregkora miatt vállal gyereket, azt állítva, hogy felelős állampolgárságból teszi, miközben gyerekeiről egész életében nem tud vagy esze ágában sincs gondoskoni. Nem igaz, hogy azért magyarázkodunk, mert nem vagyunk meggyőződve a saját döntésünk helyességéről! Egy méheltávolított , genetikai betegséget hordozó vagy rendellenesség miatt szülni nem tudó azért magyarázkodik, mert nincs meggyőződve arról, hogy jól döntött, amikor nem vállalt gyereket?! Azért magyarázkodunk, ha magyarázkodunk, mert kellemetlenül érezzük magunkat az állandó külső vádaskodások miatt - ami itt is képviselteti magát -, és mert szeretnénk, ha mások megértenék a döntéseink okát, és nem egyből elítélnének. Juj, de igaz hogy a legrosszabb szándékúakkal érzed magad legjobban, mert azok tudják úgy megjátszani magukat, hogy teljesen elaltatják a gyanakvásodat!
10 évente egyszer beszól valaki a gyerek miatt hűűű micsoda szörnyü dolog
"A műsorok elég nagy részében mostanában mintha túl vehemens és szinte ellenséges lenne még a barátaival is Róbert."
-Ja, mindenhol ez van. Mész az utcán, bemész a boltba. Iszonyú feszültség van a társadalom nagyrészében.
@@Virtualis_Laposborton Milyen 10 évente, te nem normális?
1:10:00 játszani jó. Ez nem gyerek vagy felnőtt "mód" kérdése.
Jogi szempontból hasonlónak érzem, mint amikor az irodaházban dolgozó személyek egy beleegyező nyilatkozatot töltenek ki, hogy kamera rendszer működik a házban, és felvétel készül róluk!
Persze, ha ott akarsz dolgozni, alá fogod írni, de te döntheted el, és tudsz róla!
A monitorozó szoftverrel kapcsolatban, pont ilyen információkat kell megosztani a munkavállalóval!
Ha az adott helyzetben ez hiányzott, akkor erre hivatkozva építeném fel a pert.
Minden egyéb esetben a cégnek lehet igaza ezzel kapcsolatban!
1:09:08, én is szoktam le go - zni. A kocsmába.
Nem tudom megérteni h Oszi miért nem mondhat vegig egy mondatot normalisan anelkul h Robi ne vágjon bele? Nem is figyel beszelgeto partnere erveire csak hajtogatja a magaet. Ez a fele nem fair hozzáállás nem illik Robihoz.
Gyerekvállalás? Szerintem egy halhatatlan civilizációban alkalmassági" vizsgàhoz " kötött ahol a családok befogadása is kérdés lehet. A level xyzzs-ben
Ezért sem lesz nyilvános ez az ufó mizéria szerintem. ~ ki élhessen mondjuk 456 évig? Puruttyapotyogtató? (Öhm 😊)
Talán erre találtuk ki előző életünkben ezt a fajta életciklikusságot amiben épp itt éldegélünk életekről életekre? 🤔
Eszter és Ági jöjjön gyakrabban❤
"Nincs meg a fedezete", "nincs meg a fedezete", na most aztán elég a hülyeségből! És ha valaki csak megszokásból él, és/vagy mert öngyilkosnak lenni túl gyáva?
az első témában, miért kellett a nem dolgozó, kárt okozó online munkatársat pártolni?
Leírt sorok száma meg leütésszám alapján valamennyire lehet következtetni a munkája mennyiségére, de csak szélsőséges esetekben tud ez egyértelmű lenni szerintem.
De akkor kijátszhatom a rendszert programozóként azzal, hogy megírom 12 sorban azt a kódot, amit aztán 3 sorban fogok megoldani, mert közben rájöttem a hatékonyabb megoldásra, de az már 15 sornyi kód, plusz a visszatörlések. Meg ha tudod, hogy csak a karakterszámot fogyelik, akkor rákötsz egy 2000 forintos billentyűzetet a gépre, és rárakod a macskádat játszani, aztán év dolgozója vagy karakterszám alapján. 😆
De jól mondják Robiék, ha dolgozik, akkor az látszani fog, persze, el lehet sunnyogni valamennyi munkát, ha egy több fős csapat része vagy, hogy csak fél gőzzel dolgozol és amit meg tudnál akár 2 nap alatt csinálni, azt inkább 3 nap alatt csinálod meg, de ez nem azt jelenti, hogy ne dolgoznál, csak nem hajtasz az előrehaladásra, és sanszosan még így is megéri a cégnek a te munkád.
Mindent meghallgatok, de esküszöm nem emlékszem, hogy Robi egyszer is felrótta volna Oszinak, hogy miért nincs gyereke. Oszinak valamilyen rendezetlen dolga lehet ebben a kérdésben.
Nekem se rémlik, hogy lett volna ilyen, pedig már a Jazzy-n is hallgattam az Önkényes Mérvadót. Ha ilyent mondott volna, akkor lehet megragad, mert én is érintett vagyok gyermektelen 41 évesként.
Oszi most neked van igazad, Rosszvér Robi pedig nézzen magába, mert folyton ezt mondogatta, miután apa lett. Amolyan naná hehej attitűddel!
Pontosan!
Robi ma is előadta magát. Erőszakos, káromkodik.
Bár a vitában ellentétes nézetet képviselek, mint Horváth Oszkár, de örülök neki, hogy végre jobban kiállt magáért. De Robi sutyerák, alávaló bunkósága miatt megint ki lett zárva a vita egy részéből a vendég.
Én nem értem az embereket, akik szidnak valakit, mert meghozott egy döntést, ami rajta kívül senkire semmilyen hatással nincs. Vagy jobb lenne, ha szülne egy gyereket, pár év múlva rájön, hogy nem kellett volna és onnantól minden dühét, csalódottságát a gyereken vezeti le?
Senkinek semmi köze ahhoz, hogy a másik ember vállal-e gyereket vagy sem. A fejlett érzelmi intelligenciával rendelkezők nem "állnak bele" ebbe a témába. A gyerek "nem vállalásának" rengeteg szubjektív/objektív oka lehet...
Meg ott van az, hogy a legtöbb meeting letudható lenne MAXIMUM 2 db emaillel és tök foloslegesen ulnek ossze, - csak azert, hogy olyan legyen, mintha tortenne valami. Meg ez a lassuk egymast, kapcsoljunk kamerat hulyeseg. Kit erdekel? Aramoljon az informacio, csinaljuk a dolgainkat, ha akarunk, majd baratkozunk, azon kivul kit erdekel a masik? Vegezze el a dolgat azt annyi.
És ha valaki azért nem akar gyereket, mert egyedül nem tudja felnevelni? Mivel nagyrészt a szülők szétmennek
Az It az a The Thing akart lenni.
Kiváncsi lennék, hogy Puzsér mit szól az antinatalizmushoz, de szerintem ugyanazt mondaná rá, mint Oszinak szokta, hogy mert önzőségből nem vállal gyereket, szeretne kényelmesebb életet élni.
Antinatalista szempontból nézve meg jogos az a kérdés, hogy lehet-e nem önzőségből gyereket vállalni. (El tudok képzelni idealista élethelyzeteket, ahol az illető tényleg azért akar gyereket, mert akkor jobb lesz a világ, de azért ezt inkább kivételnek mondanám)
Beraktam kommentbe oszinak:
Puzsér: "neked hány gyereked van Oszikám?!" Egy random gyerekneveléssel kapcsolatos témában hangzott el
Oszi méhe😅😂❤
Nyögvenyelős indok a "sorozatgyilkos is lehet" elv alapján nem szülni, de a lap másik oldalára akkor írjuk már fel, hogy én vagyok a lehetséges sorozatgyilkos, mert ha orvos lehetett volna, élete során ezer ember életét megmenthette volna...
Puzsér és Oszi SZÓVÁLTÁSAI 2023-
Rengetegen élnek vissza a Home Office-szal.
Nálunk is repültek páran.😊
Nem voltak megfigyelve,de még a főnök sem tudta őket elérni, nemhogy mi.
Nekünk azért nincs gyerekünk,mert nem akartunk egyet sem.
Ez pont elég indoknak.😊
Még valami kedves Robi: az ember az egyetlen faj,ami a legrosszabb körülmények között is szaporodik.
Még az egysejtűek is csak ideális körülmények között szaporodnak. Erről ennyit.
Én bizony simán elhiszem, hogy Oszit nyomasztod ezzel...
A magyarok már az anyatejjel szívják magukba az ilyen meg olyan fóbiákat.
Nem kell ezt túlspilázni.
Egyébként szívesen látnék egy olyan "kémprogramot" ami azt mutatja meg, hogy a keresztény konzervatív magyar hetero férfiak mennyi Guy- pornót néznek suttyomban.
Lenne sodrása az eredménynek 😂😂
Ezek szélsőségek, hogy 100%-ban megbízok valakiben, és az is, hogy egyáltalán nem bízok meg benne. A kulcs a Szelektív Bizalom. Ki kell puhatolni, hogy kinél milyen dolgokat illetően lehet megbízni.
Amúgy mi az a hortyogás?
gyerektelenek azért lehetnek, mert van nyugdíjrendszer. nyugrendszert meg azért lehet mert az utóbbi évszázadokban hatalmas tech fejlődés történt. ha ez nem lett volna, akkor az idős embert csak a gyerekei tudnák eltartani.
A jővőben nem lesz nyugdíj?
Leütésszám... Ha játszott volna a gépen, még ma is meg lenne a munkaviszonya 😂
Lehet velem van a baj,de ha én home office-ban dolgoznék,és a munkahelyem látná higy mit csinálok munkaidőb3n,az ő laptopjukon,én nem sértődnék meg. ..Ha jelen a vagyok a munkahelyen akkor is odajöhet a fönök,es megkerdezheti,h mizu.És azzal sincs baj
A probléma azzal van, ha erről nem tájékoztat (vö. a munkahelyen tudod, hogy odajöhet).
„Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani.”
Puzsér úgy elemezte ki Horn Gyula mondását, hogy évtizedekkel később egyszerűen tudni véli hogy mit gondolt Horn, miközben a fentieket mondta. Ez teljesen abszurd.
Hab a tortán, hogy az idézett mondatot nem Horn Gyula, hanem Kósáné Kovács Magda mondta. Ennyit erről az ostoba gondolatolvasási kísérletről. Azt csak feltételezem, hogy ezt a közhelyet Kósáné is hallotta valahol.
Na végre! Az elmúlt 2 év egyik legnagyonn média Beszélgetése!!
Eszter hozzászólásai ... max. 2perc az egesz adásból. Tényleg kicsit hagyni kéne a vendégeket is megszólalni - ezt a vágónak v a musor programigazgatojanak üzenném úgy, hogy szeretem Robit.
Ha valaki kikeresi amire Oszi kérte, megteszi a kedvemért, hogy kikeresi azt is, melyik epizódban hangzott el az “onnan tudod, hogy az én véleményem hallod, hogy az én szám mozog”? 😅
Top komment!
A gyerekvàllalási témában az Oszinak nagy igaza van! Robinak nincs igaza! 🗝️🗝️🗝️
Az a The Thing Oszi, nem It
A multit nem nevezem meg, a szoftver a Jobcrtl, figyel egérmozgást, kattintást, billentyű leütést, és a programokban töltött időt. Létrehozhatók benne munkafolyamatok, szünet.. amit a dolgozónak kell kiválasztania, hogy mikor mit csinál. Minden hétfőn megy a heti riport a osztályvezetőnek, minden beosztottról, csopvezt is beleértve. Frusztráló? Igen. Hatékonyság növelő? Nem. Meg lehet szokni és beleszarsz egy idő után? Igen. Amúgy már rég nem dolgozom ott, más okok miatt, de azt tudom, hogy még mindig megy.
En talan most láttam először, hogy Oszi erelyesebben lépett fel Robi ellen. Viszont szeretném,ha Robi venne levegőt es hagyná a vendéget us legalább par mondatban a temahoz hozzászólni. Vagy, ha mar pl. Oszi v a masik felteszi a kezét,akkor Robi abbagagyja es meghallgatná a másikat. Ez nagyon ritkán történik meg.
A gyerek kérdésnél azért fontos, hogy nagyon nagy a társadalmi nyomás egy emberen a gyerekvállalással kapcsolatban. Tehát gyakorlatilag, ha valakinek van gyereke, az az elvárt módon él, akinek meg nincs, az meg nem.
Emiatt talán azért nem baj az, ha szóba kerül ez a téma időnként. Mivel az emberek nagy része nem is látja át, hogy ez egy társadalmi nyomás részben.
Szerintem rengeteg embernek van gyereke mindenféle okból (mert a párja szeretne, a szülei szeretnének unokát, segélyért, a barátnőjének már van, de Neki még nincs vagy csak becsúszott stb. stb..), amellett a nemes ok mellett, ha valaki szeretné arra áldozni az életét, hogy felneveljen egy gyereket.
De meg is fordíthatjuk a kérdést. Vajon hány ember indul a gyerekvállalásba az összes szülő közül úgy, hogy ez a nemes hozzáállás megvan benne? Mert szerintem ideális esetben ennek alapnak kellene lennie.
Sztem nem pont így van. A gyerekvállalás egy alapösztön, mint az evés, és az a természetes, ha megvan. A "társadalmi nyomás" csak ennek az ösztönnek a szociális kifejeződése. Ha tömeges méretekben hiányzik ez az ösztön, az a társadalom betegségére utal, pl. túl sok a stressz, a konfliktus meg a bizonytalanság. De ezt csak megfigyelőként mondom, nem ítélkezek.
Nekünk nincs gyerekünk a férjemmel,mert nem hiányzik az életünkből.
Nekünk aztán propagandázhat bárki.😊
@@kerekestamas6124Okè, lehet, hogy ez a társadalom beteg, ès annak a gyógyulásàt kívànja elősegíteni, hogy egyre több ember átgondolja, hogy akar-e gyereket. Az evès meg a gyerekvállalás között azèrt van különbsèg. Az egyik nèlkül meghalsz, a másik nèlkül semmi bajod nem lesz. De amúgy ha már így hasonlítanám össze, akkor inkàbb a szexszel hasonlítanám. Az inkább az elemibb ösztön. De ha az ember használja az eszét, akkor el tudja dönteni, hogy használ-e fogamzásgátlót vagy nem. Mint ahogy azt is, hogy épp mit eszik meg (olyat, ami viszonylag egèszsèges a testènek, vagy bàrmit bármikor).
Társadalmi a nyomás a melegek elfogadtatása is, akkor ezek szerint jogosan mondja Zorbán, hogy elég belőle?
@@megmondtamas5848 Szerintem fordítva ülsz a lovon. A társadalmi nyomás az az, hogy az ember hetero legyen, hiszen szinte mindenki hetero. Valójában, ha mindenképp párhuzamot akarsz vonni, akkor a homoszexuálisak olyan helyzetben vannak, mint a gyereket nem vállalni akarók: kisebbségben.
Hányszor mondta Robi, hogy ő bizony nem vállal gyereket, mert a problémáit nem akarja továbbadni a gyerekének....
Mikor mondott ilyet?
Döntéseink sajátossága , előre nem tudhatjuk jó vol-e vagy sem . Annyira sokváltozós az élet , és oly kiszámíthatatlan ...előre elgondolni a kanapén mind hiábavaló ! Hinni a benned rejlő jóban érdemes ! Küzdj ..és bízva bízzál !
Best of óriási üres közhelyek című rovatunkat olvashatták
@@rcs2003 ami attól mèg igaz !
Mi van ha nem lehet gyereke, csak nem akarja ország-világ előtt megvallani? Mert frusztrálja nagyon, vagy tudomisén.
béranyasag
Béranyaság Magyarországon???
@@kajka5653 Ok. Sok penz. 70000 Ajro vagy talalni kell onlentes rokont.
Ez az intro oda vert rendesen 😂
Én emlékszem, hogy Puzsér biztatta Oszkárt gyerekvállalásra, de csak passzív-manipulatív módon, kb így: O: "Nem akarok gyereket, mert nem biztos hogy jó szülő lennék" P: "De, te biztos jó szülő lennél és mindent meg tudnál adni a gyerekednek."
neked biztos nincs gyereked Tamàs.
@@mr.freeman3174 közöd Béla?
Én arra emlékszem, hogy Oszi többször szokott flexelni azzal, hogy ő nem akar gyereket, meg saját lalást, mert elvan az albérletben az aktuális nőjével, ha éppen van, és a saját kényelme fontosabb. Nem rémlik, hogy Puzsér valaha is azt mondta volna, hogy Oszkár, neked márpedig kell gyerek. Max. azt tudom elképzelni, hogy valamilyen témában felrótta Oszkárnak, hogy mivel nincs gyereke, ezért nem ért vele egyet.
Pontos. Szegény Osziról ezért gondolják, hogy homár. :)
Így van! 👆
@@KefeBajusz-io8tpheh? Melegeknek nem lehet gyereke?
@@walrus-splice-renewablehát, biológiailag biztos nem. Vagy?
@@KefeBajusz-io8tp Na és ki gondolja azt róla? Aki egyedül él, nincs gyereke, de vannak női, az homár? Fuck logic!
Nekem eddig lett volna talán 1 igazi, de rohadt szar pillanatban jöttünk össze, így jegeltük egy időre, aztán az újrapróbáláskor lekoppintott.
Aztán most már elég stabilan együtt vagyok az igazival, vagy egy igazival, csak, hogy Robi felfogásához igazodjak (de mivel nem tervezek összejönni random bárkivel, így most nekem ő az igazi), senkivel nem járt még ennyire 1 rugóra az agyunk, humorérzék, világnézet, zenei ízlés és a szeretetnyelv is nagyon hasonló mindkettőnknél (meg a végzettségünk is, mivel egyetemen ismerkedtünk meg, csak őt más szakterület érdekli, szóval kollégák kis valószínűséggel leszünk csak, bár home office miatt a munkahelyünk az tud közös lenni) kb bármiről tudunk beszélni, komolyabb vitánk se volt, még (vagyis ami nálunk komolyabbnak számít és 10 perc mosolyszünettel, az máshol nem extra).
És ahogy Oszi mindta, hogy a külső krülmények okozta idegességből a pár segítsen nyugalmat adni, nálunk is mindketten a harmóniát és a nyugalmat akarjuk, nem akarunk veszekedni, hanem szorosan akarjuk ölelni a másikat, és soha nem elengedni (némi túlzás, de tényleg csak kicsi 😄).
So Far, So Good... So What!
❤😎💪
❤
Nehéz dolog ez a home office-os cucc... nem egy volt kollégám volt teljesen hasznavehetetlen és gondtalanul elvoltak akár évekig is, ugyanakkor nálam is volt olyan, hogy munkaidőben más kollégáknak segítettem, tanítottam, mutattam, ami ilyen adhoc jelleggel volt, illetve nem volt digitálisan nyoma.
Számon is kértek emiatt, aztán tisztáztuk, hogy nem az én dolgom... csak utána megjött tőlem a kérdés a főnököm felé, hogy ha én ne csináljam a trainer munkáját, akkor a trainer se csinálja a te munkádat?? 🤣🤣🤣
Kaptam egy figyelmeztetést és onnantól kezdve minden plusz feladatra nemet mondtam... pár hónappal később ezt nehezményezték a feletteseim.
Nem egyszerű téma ez... de persze én szorgalmazom, hogy aki nem dolgozik, azt rúgják ki... akármilyen pozícióban van is!
Kinek mi köze van hozzá,hogy valaki mért vállal gyermeket,vagy mért nem?...
Ebből csináltok müsort??
Ez nagyon gáz!
Igazad van, ne is beszeljenek semmirol, sot a szajukat se nyissak ki.
@@Benya-94 szövegértelmezés?🫠
Hát erről pont nem kellene,főleg úgy, hogy belekerik a gyermekbántalmazást.
Annak mi köze a gyermekvállaláshoz?
A trollkodáshoz is kell egy kis ész!
Vagyis kellene ugye?
@@tothlaszlo7130 meg jo hogy nem te mondod meg nekik mibol csinalnak musort vagy mi gaz es mi nem.
Tiszteletbol meghivhatnatok Nyarit is
Öööööö jogos ööö hogy is ööö mondjam ööö felvetes... ő
HELLO!
Én követem őt, kövessétek ti is!
Korosodva elvesztettem a gyermeki mivoltomat és már sokkal fegyelmezettebb és szabálykövetőbb lettem. Így a játékosztályon bárhol látok egy "Try me!" feliratú gombot, én engedelmesen bizony rendre végignyomogatom.
Igen ezt alá tudom támasztani. Megkomolyodott felnőttként már én sem kenem a fikámat minden bútor rejtett oldalához, most már a bútorok kenik össze magukat!
Dry de a gyereket ma elfelejtik nevelni, a tobbseg. Penzfelvetel, tarsadalmi elvarasoknak megfeleles es flexeles az instagramon, ennyi
Oszi sokat fogyott, Eszter hot, Puzsinak a könyve megrendelve karira. Uff!
Ez a homeoffice téma szerintem lapos lett.
Vagy csak fáradt vagyok így meló után.
Vagy már rég be is aludtam, csak alvaíró vagyok.
Valljuk be azért az emberek nagyobbik része nem tud azonosulni a home office cuccal, mert nem érintett. Így aztán kit érdekel az egész jóléti nyavalygás. Mert ez az
Aki akar szülni szüljön,aki nem az ne. DE ezt azért én Iq-hoz illetve szocialis biztonsághoz kötném azért .Mert lássuk be,hazánkban inkább az fog gyerket vállalni akinek kellenek azbállami támogatásokat
Biztos a Megasztarba lett volna ideje Esztinek tesztet gyàrtani ,hàt akkor lett terhes. Jobb ,hogy hagyta az egészet ,látszik,hogy szuper anyuka.❤ Való neki. Nem kell feltétlen teszt.😮 Sokkal kevesebb ember élne,akkor.
@@doori888
ezt nem feltétlen az Eszterre értem ezt.Róla egyértelműen látszik,h ismeri a.dolog feleősségtartalmát.
Itt általánossagban értem,h olyan emberek,akik a nevüket nem tudják leírni, 4 évet még nem dolgoztak 40 éves korukra,egy putriban laknak,azok inkább ne szülijnek.
@@izabelladaroczi235igen azt én se értem 50ezrből élnek anya meg apa +11 gyerekük. 😢 Tiktokon làttam. Magyarok. Akkor ha no money no birth. Nem kéne szülnie ennyiszer. Full buta hiàba magyaraznàd neki. Oda meg felesleges az iq teszt ,látszik,hogy buta 😢 .
@@izabelladaroczi235Igen Eszti jó anya,figyel a fiaira. Tudja mit kell tennie és mikor ,velük . Jókat mond gyerek témàban mindig. Érdekeseket is. 👍🏻😘
Na így neki is kb felesleges lett volna a teszt. Idő sincs rà sokszor.
@@doori888 Kell teszt. Túlnépesedés van a földön, ha eddig nem hallottad volna?
Szegény Eszter! :D
Igen ❤ s kibírta,hogy nem szólt közbe hallo én is itt vagyok.Wao😮
A gyereket nemcsak valóban felnőtt emberek vállalnak, Róbert. Aki például anyagilag nem képes magát sem ellátni, sokszor az ilyen embernek sok gyereke van, segélyből élnek. Az ilyen ember felnőtt?
A lányok már 12-13 évesen is tudnak szülni. Akkor már felelősségteljes felnőttek, ha szülnek 14 évesen?
Látott már valaki olyat, hogy a Puzsér egyszer egy pillanatra magába révedt, és elgondolkozott egy pillanatra, hogy 'Uhh, lehet, hogy most hülyeséget mondtam..'? De komolyan. Sokszor az az érzése az embernek, hogy Őt az érdekli, hogy megNYERJEa vitát. Nem az, hogy konstruktív legyen a vita. Ez borzasztó egyébként, hogy nem képes erre. Ha okosságot, ha hülyeséget beszél, eltántoríthatatlan. Ha pl. az Oszkárt vagy az Eszert mellé rakja az ember, akkor láthatja, hogy Ők számításba veszik, amit a másik mond, és megadják az esélyt, hogy megváltoztassa az az információ a véleményüket. De még egy olyan, határozott embernél, mint Bulcsú is lehet erre a nyitottságot látni. Puzsér meg csak beül, mint egy próféta, és, aki nem ért vele egyet az ostoba. Ha egyébként valaki ráolvas valamit, és már teljesen védhetetlen a részéről a dolog, akkor meg, mint egy kisgyerek, így duzzogva visszavonulót fúj. De ez a maximum, amire képes. 😅
Ez nem lehet azért van, mert Puzsér egy jól összerakott személyiség? A többiek néha kapkodnak össze-vissza olyan világtalan véleményük van sok mindenről, hogy én csak nézek. Én még nem nagyon láttam, hogy Puzsér letudták volna itt érvelni. FAM-al miért működik a kémia? Ott meg főleg szidják egymást bammegolva megállás nélkül 😂Mégsem érzem azt, hogy az problémás lenne, haverok, jót vitáznak... FAM egy szinten van Puzsérral, nagyon ritka az, amikor Puzsérnak el kell magyarázni FAM-nak az 1x1-et. (akkor is utána rohadt jót nevetnek magukon...) Itt meg folyamatosan győzködni kell Oszit, na meg néha Bulcsut, hogy mi azaz 1x1...
@@dzsidzsi6278 Tény, hogy nagyon éles, penge az intellektusa. És valóban pengébb, mint Oszkár vagy Eszter ilyen téren. Mondjuk egy Bulcsúnál nem biztos. Viszont önmagában a penge intellektus nem sokat ér. Pláne ha ez a fejedbe száll.
Annyira azért nem olyan jól összerakott személyiség, mert nem tud 1 percet nyugodtan ülni, szimplán odafigyelve a másikra. Állandóan rajzolgat, meg babrál a benne lévő feszültség miatt.
De mégegyszer mondom, értem, amit mondasz, tényleg pengébb. De van egy ennél magasabb szint is. Amikor már annyira penge az ember intellektusa, hogy ez egy szerénységgel társul, egy magas fokú empátiával a beszélgető partneremmel szemben.
Sosem hibáztatta Robi az Oszit,hogy nem akar gyereket...
nem hibáztatta de többször felhozta és számon kérte rajta az igazi okot ami mindig sértő volt