Nos, sok diétát próbáltam már, ha nem számoltam a kalóriákat, tehát nem kerültem kalóriadeficitbe, nem fogytam. A legjobb esetben is maradtam ugyanannyi kiló. De ha jól akartam lakni, akkor bizony híztam. Jó talán lassabban híztam, mintha tésztaféléket ettem volna. Számomra sajnos nincs más módja a fogyásnak. Es bizony ha nem írom, hogy mit és mennyit eszem, elszalad velem a ló, és ott vagyok ahol a part szakad. Örülnék, ha tudnék erre megoldást. Amíg nem találok, addig marad a kalóriaszámolás, agyrém ide vagy oda.
ez a faszi jól beszél, bár kicsit támadó a stílusa, nem biztos, hogy ez a hatékony meggyőzés eszköze. Ott viszont hibázik, hogy nem emeli ki pont ilyen hangsúllyal a rendszeres mozgás, levegőn és napon levés szerepét. Ha ez utóbbi nincs meg, a jó étrend még nem elég az egészséghez.
Az egészséghez valóban elengedhetetlen a mozgás és a napsütés, friss levegő, de a fogyásban elsősorban nem a kalóriaégetés szerepét játsza, hanem az izommegtartásét, a keringés fokozását, salakmozgatás szerepét stb.
Egy másik podcastben elmondja, hogy igen, a borsó, bab, lencsét kuktában jó megfőzni, nagy nyomás alatt, mert a bennük lévő fehérjék szétesnek, ami nagyon jó tápanyag így.
Nagyon köszönöm a hasznos tanácsokat ! Egy kérdés, a konzerv babot és hasonlókat is még nagynyomáson kellenne főzni vagy az már tekinthető eleven nagy nyomáson főzöttnek?
Egyszerű kalória deficittel relatív egészséges ember tud fogyni, de az ember nem matekpélda hanem igen bonyolult rendszer. Nem mindegy hogy milyen táplálékkal viszed be az adott kalóriát, könyveket lehet írni (írtak már) ebben a témában milyen táplálék miként működik, hogy hat a szervezetre, miként emeli az inzulin szintet, (ami amúgy izomépítéshez kell is, nem csak a raktározáshoz) Azt azért elfogadhatjuk, hogy egy egészségesebb szervezet megfelelő bélflórával, jó hormonrendszer és májműködéssel könnyebben tudja a testsúlyát kontrollálni. Ráadásul ha tésztafélét, édességeket, kenyeret eszek, akkor hamar megéhezek, és sokkal több kalóriát fogok megenni, mert nehezebb megállni! Sok régi dogma megdőlt már, pl. : "Tej élet erő egészség" "Egyél margarint, mert egészséges" stb. Mint ahogy a "reggelizz mint a király... " is. Ettől függetlenül több "Kajaguru" irányzat van, és itt is, ott is felbukkan egy orvos, aki meggyőzően alá tudja támasztani, akár kutatási eredményekkel az igazát, és nehéz eldönteni kinek higgyünk. Hát, ki kell próbálni. Két szélsőségként van aki teljes állati termékek kerülését tartja egészségesnek, és van a ketogén. Lehet hogy valami köztes lenne a jó, mint a paleo, vagy a mediterrán étrend? Talán a paleo a legmeggyőzőbb. A baj csak ott van, hogy mindenben benne vannak a kemikáliák.
@@gaborberecz8424 A "vezérvonal" akkor is az ha kevesebb energiát viszünk be, mint amire szükségünk van akkor fogyni fogunk...(huzamosabb ideig). Ezer meg egy tanulmány és kisérlet igazolja. Utána jön a többi... makrók stb stb... meg amiket nagyvonalakban leírtál. :)
Ha ennyire nem ad a fruktóz energiát, akkor hogy lehet, hogy aki pl. a 80/10/10 diétát követi, napi 4-5 órát tud edzeni?! Nekem is volt egy gyömülcsevő korszakom, soha nem voltam annyira szikár , mint akkor. Ennyit arról, hogy a fruktóztól elhízól.
@@glasgowkiss4370 en meg tudok einige egy kilo cseresznyet vagy frisst erett epret stb. Persze ilyenkor nyaron. Nem eszek egyebkent sokat, de sajna hasra hizom. Ugyhogy megprobalom a doktor ur ajanlasait követni, ill. kiprobalni. Mert a sulyom az rendben lenne, csak a felpuffadt has. 🙄🤔😳
A testépítés több évtizedét cáfolja meg a doktor úr. Az semmi, hogy a saját tapasztalatom is, én senki vagyok. Nem kicsit szomorú, hogy Dr. előnévvel ilyen okosságokat terjesztenek.
Maradj akkor dagi! Ha valami megterhelő, akkor nem csinálod? Életedben nem csináltad, de tudod, hogy nem működik és megterhelő? Ahogy mondani szokás: mesélj még!
@@sandor8936 Nem mondta, hogy nem müködik. Csak azt, hogy megterhelőnek tartja. Viszont tényleg nem szükséges megtanulni, ha anélkül is tud kalóriadeficitet tartani, és lehet is.
Ezt a primadonna stílust el kéne felejteni, mert képtelen vagyok végig hallgatni, pedig biztos jó a tartalom, de amikor egy férfi így elkezd susogni, én attól rosszul vagyok. Utána meg elkezd szemtelenül pattogni, bántóan kioktatni, lekezelően visszakérdezni.
Üdv!A kuktában lévő főzésre külön ki lehetne térni mert a szakirodalomban nem találni semmit róla hogy mennyivel egészségesebb... Szép napot!
@@05mola milyen szakirodalmat tanulmanyozott?
A könyv cimét, és elérhetőségét kérném szépen.
Nos, sok diétát próbáltam már, ha nem számoltam a kalóriákat, tehát nem kerültem kalóriadeficitbe, nem fogytam. A legjobb esetben is maradtam ugyanannyi kiló. De ha jól akartam lakni, akkor bizony híztam. Jó talán lassabban híztam, mintha tésztaféléket ettem volna. Számomra sajnos nincs más módja a fogyásnak. Es bizony ha nem írom, hogy mit és mennyit eszem, elszalad velem a ló, és ott vagyok ahol a part szakad. Örülnék, ha tudnék erre megoldást. Amíg nem találok, addig marad a kalóriaszámolás, agyrém ide vagy oda.
ez a faszi jól beszél, bár kicsit támadó a stílusa, nem biztos, hogy ez a hatékony meggyőzés eszköze. Ott viszont hibázik, hogy nem emeli ki pont ilyen hangsúllyal a rendszeres mozgás, levegőn és napon levés szerepét. Ha ez utóbbi nincs meg, a jó étrend még nem elég az egészséghez.
Az egészséghez valóban elengedhetetlen a mozgás és a napsütés, friss levegő, de a fogyásban elsősorban nem a kalóriaégetés szerepét játsza, hanem az izommegtartásét, a keringés fokozását, salakmozgatás szerepét stb.
...férfi, úr, orvos, esetleg doki-t akartál mondani...
Itt nem emeli ki.
Nagyon köszönjük a hasznos információkat 🙏
Az autóimmun betegségekről további poscast?
Én egyetértek minden szavával. A negatív kritizálássokkal amit olvasok a kommentekben kiderül számomra hogy sokan ítélkeznek csak.
A zöldborsót is kuktában kellene főzni? Pl, borsó fözeléket???
Egy másik podcastben elmondja, hogy igen, a borsó, bab, lencsét kuktában jó megfőzni, nagy nyomás alatt, mert a bennük lévő fehérjék szétesnek, ami nagyon jó tápanyag így.
Lesz szíves megadni a könyv címét? Köszönöm!
Steven R. Gundry: Növényparadoxon .
Én könyvtárból hoztam ki de Alexandra könyvkiadó egyébként.
Steven R. Grundy, MD/ The Plant Paradox!
Nagyon köszönöm a hasznos tanácsokat !
Egy kérdés, a konzerv babot és hasonlókat is még nagynyomáson kellenne főzni vagy az már tekinthető eleven nagy nyomáson főzöttnek?
Köszönöm :-)
"Eljön,megmutatom az eredmenyeimet".
Ezeket nem rendelőkben,maganlakásokban mutogatják -,impaktfaktorok,tudományos folyóiratok jegyzik nyilvánosak.
Kiméletlensége godolatom szerint: mert képesek vagyunk magunkat is ámitani
Lehet tejfölt enní
Uhh... ahoz hogy valaki fogyjon, ahoz kalóriadeficitbe kell kerülni. Pont.
Egyszerű kalória deficittel relatív egészséges ember tud fogyni, de az ember nem matekpélda hanem igen bonyolult rendszer. Nem mindegy hogy milyen táplálékkal viszed be az adott kalóriát, könyveket lehet írni (írtak már) ebben a témában milyen táplálék miként működik, hogy hat a szervezetre, miként emeli az inzulin szintet, (ami amúgy izomépítéshez kell is, nem csak a raktározáshoz) Azt azért elfogadhatjuk, hogy egy egészségesebb szervezet megfelelő bélflórával, jó hormonrendszer és májműködéssel könnyebben tudja a testsúlyát kontrollálni. Ráadásul ha tésztafélét, édességeket, kenyeret eszek, akkor hamar megéhezek, és sokkal több kalóriát fogok megenni, mert nehezebb megállni! Sok régi dogma megdőlt már, pl. : "Tej élet erő egészség" "Egyél margarint, mert egészséges" stb. Mint ahogy a "reggelizz mint a király... " is. Ettől függetlenül több "Kajaguru" irányzat van, és itt is, ott is felbukkan egy orvos, aki meggyőzően alá tudja támasztani, akár kutatási eredményekkel az igazát, és nehéz eldönteni kinek higgyünk. Hát, ki kell próbálni. Két szélsőségként van aki teljes állati termékek kerülését tartja egészségesnek, és van a ketogén. Lehet hogy valami köztes lenne a jó, mint a paleo, vagy a mediterrán étrend? Talán a paleo a legmeggyőzőbb. A baj csak ott van, hogy mindenben benne vannak a kemikáliák.
@@gaborberecz8424
A "vezérvonal" akkor is az ha kevesebb energiát viszünk be, mint amire szükségünk van akkor fogyni fogunk...(huzamosabb ideig). Ezer meg egy tanulmány és kisérlet igazolja. Utána jön a többi... makrók stb stb... meg amiket nagyvonalakban leírtál. :)
a klort a szurok nem szedik ki a vizbol
KOSZONOM SZEPEN ❣️🙋♀️🎶🎄
Ha ennyire nem ad a fruktóz energiát, akkor hogy lehet, hogy aki pl. a 80/10/10 diétát követi, napi 4-5 órát tud edzeni?!
Nekem is volt egy gyömülcsevő korszakom, soha nem voltam annyira szikár , mint akkor. Ennyit arról, hogy a fruktóztól elhízól.
nalam ez nem müködik, a sok gyümölcstöl hizom, hasra es ehes leszek.
@@mariarauch-doschek9407 Nem a gyümölcstől hízol, hanem attól a felesleges kalóriától, amit előtte megettél.
@@glasgowkiss4370 en meg tudok einige egy kilo cseresznyet vagy frisst erett epret stb. Persze ilyenkor nyaron. Nem eszek egyebkent sokat, de sajna hasra hizom. Ugyhogy megprobalom a doktor ur ajanlasait követni, ill. kiprobalni. Mert a sulyom az rendben lenne, csak a felpuffadt has. 🙄🤔😳
A testépítés több évtizedét cáfolja meg a doktor úr. Az semmi, hogy a saját tapasztalatom is, én senki vagyok. Nem kicsit szomorú, hogy Dr. előnévvel ilyen okosságokat terjesztenek.
Ennyi baromsagot osszehordani😂😂😂
Ugyanez a véleményem a kalóriaszámolgarásról, soha nem csináltam, mert hülyeségnek és megterhelőnek tartottam.
Maradj akkor dagi! Ha valami megterhelő, akkor nem csinálod? Életedben nem csináltad, de tudod, hogy nem működik és megterhelő? Ahogy mondani szokás: mesélj még!
@@sandor8936 Nem mondta, hogy nem müködik. Csak azt, hogy megterhelőnek tartja. Viszont tényleg nem szükséges megtanulni, ha anélkül is tud kalóriadeficitet tartani, és lehet is.
@@tamasdenem7892 ott van, hogy szerinte hülyesėg is. Bizony nem az. Egyėbkėnt egyetėrtenėk veled.