Fókuszban - Hódmezővásárhely, a lakáspiac és a Párbeszéd 2020.01.21.

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 1 окт 2024
  • A fókuszt ma egy hódmezővásárhelyi ügyre, a Bessenyei névhasználat hirtelen megvonására, majd a szegedi lakáspiac várható idei változásaira, áraira, végül Szabó Tímeára, a Párbeszéd nemrég a városban járt országgyűlési képviselőjére állítjuk.
    - Egykori nagy művészek neve sokszor díjakban, vagy rendezvények elnevezésében él tovább. Makón pl. Páger gyűrűt adnak át, Szegeden van Simándy énekverseny, Hódmezővásárhelyen pedig Bessenyei-díjat osztottak. Ez utóbbit azonban úgy tűnik, csak mostanáig. Vendégünk Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere.
    - Lakást venne, vagy eladna, építkezne? Mire számíthat kereslet-kínálat és az árak tekintetében? Most ezt a kérdést járjuk körül.
    - Nem igaz, hogy az atomerőművek által termelt energia olcsóbb, mint a megújuló forrásokból származó villanyáram - mondta Szabó Tímea, a Párbeszéd országgyűlési képviselője a múlt héten Szegeden, egy klímaváltozással kapcsolatos fórumon. Előtte interjút adott televíziónknak, amelyben Budapest és Szeged közös érdekeiről is beszélt. Eszerint minden ellenzéki vezetésű várost veszélyeztet a kormány állítólagos terve, hogy elvonja az Európai Unió támogatásait azoktól a településektől, amelyek önkormányzata nem a Fidesz-KDNP oldalán áll.

Комментарии •