Tetszik ez a hadtudományos meg győztes csatás felütés rögtön az elején. Igazán megalapozza a békepárti hangvételt, ami oly jellemző manapság a béketáborra. 🙂
Meg eleve kurva nagy probléma, hogy ő ellenségként tekint a politikai ellenfeleire, társadalmi csoportokra. Az igazi ellenségre, akik valódi háborút indít a kontinensünkön meg példaképként.
Ez rettenetes. Ez a könyv nem szól másról mint a győzelemről és a tömegek manipulálásáról. Az, hogy van-e mögötte valami az lényegtelen. Hogy ez egy kiérdemelt győzelem-e az elmúlt évek munkája alapján ez így látszik teljesen mellékes... Én utálnám ha a munkám helyett valaki csak a kommunikációmat méltatná...
De már régóta csak ez a lényeg, a hatalomhgyakorlás és ebben tényleg jó a Fidesz, és már többször beismerték semmi nem számít. Bár mostanra már kezd ez nem működni.
Hah Miskolcon 1200 Ft-ért már veszel patika gyrost, a maradék 1300 Ft-ot meg inkább megtartod :D Ilyen szutyok dolgokra nem költünk, mint a Deák Dani könyve..
Pedig az első másodpercekben még reménykedtem, hogy Deák Danit fogod bejelenteni, mint vendéget... Csalódottságom most mérhetetlen és az egész napom el lett rontva...
1:10:14 Ettől teljesen Észak korea vibe-om lett, amikor az egyik dokumentumfilmben a kopott istálóban elmesélték nekik hogy a nagy Vezír milyen kiváló lovagló és hogy mennyi könyvet elolvasott már erről... Itt azért bevágtam volna néhány képet a hatás kedvéért a "nagy magyar vezírről" ahogy ott áll, s sugárzik a tekintetéből az inteligencia a bölcsesség és a tudásvágy.
Miért, a 40 éves régi Dosztojevszkij koteteim ma már nem képviselnek semmi értéket? 😂😂😂 Sem az új, diszkotesű Ördögök, ugyancsak az előbb említett írótól? 😂
eleve fideszék/megafonék sose idéznek pontosan, mindig kontextusból ragadnak ki valamit, és csavarják azzá, ami őket igazolja (lsd: Márki-Zay "háborúba küldené Magyarországot", miközben azt mondta, HA a NATO IS úgy látná helyesnek...)
Ez a könyv pontosan leírja a problémát. Hogy a kormány, a forrásaink legnagyobb részét a saját népszerűségébe öli, az ország meg rohad el! Köszönjük a beismerést!
Csak a populizmusról egy pár szó: populizmus nem csak a kommunikációban van. A többség akaratának kiszolgálása is az. Merthogy a többség nem feltétlenül tudja, hogy aktuálisan mi a jó megoldás. A többség politikában, gazdaságban képzetlen, sőt ami még rosszabb, tájékozatlan. A populista a többség hülyeségeit is kiszolgálja, hogy politikai tőkét kovácsoljon. Deák uraságban egyébként nem csalódtam. Pontosan ez a rákosista fajta személyi kultusz illik hozzá.
A Fidesz-recept, avagy Deák Dániel megosztja évtizedek óta építgetett és dédelgetett önhazugságait az Orbán rendszer isteni tökéletességéről. Végre betekintést nyerhetünk abba, milyen is a világ Orbán Viktor seggéből nézve. Egy igazi mestermű.
Felébredtem, láttam, hogy új fókuszcsoport epizód van… de akkor még nem sejtettem, hogy milyen fába vágom a fejszémet. Ezt végig hallgatni, rosszabb mintha alkohollal pusztítaná az ember az agysejtjeit. Hogy lehet ilyen förtelmes alpáriságot megírni, könyv formájában eladni? A könyvnek nincs mondanivalója, Deák Dániel megírta a Fidesz Mein Kampf-ját. Hogy sűllyedhet ilyen mélyre valaki, hogy konkrétan alulról már nem a segget nyalja hanem már nyelvvel behatolva a vakbelet… szánalom….
Köszi, hogy felolvastad Deák Dani könyvét, ugyanis én is dislexiás vagyok és nehezemre esik az olvasás. Ezért hallgatom a podcastokat. :) Bár tudom, hogy nem ilyen öreg harcosoknak készítitek ezeket a műsorokat, de mindig meghallgatom. Ez olyan izgi, mintha a szomszéd kulcslyukán leskelődnék.
19:00 érdemes lett volna azért szóba hozni a letelepedési kötvényeket is. Azért abban nem kis biznisz volt, plusz ezzel tucatszámra engedtek be boldog-boldogtalant, aki eleget tudott fizetni.
Én elhiszem, hogy ez a könyv őszinte meggyőződésből született. Ő büszkén írja le, hogy milyen eszközök kellenek, hogy SIKERT érjen el az adott párt (a siker szigorúan a hatalom megszerzését és megtartását jelenti). Szerintem a fő probléma az, hogy MILYEN ESZKÖZÖK kellenek, hogy sikert érjen el az adott párt. Minden csak nézőpont kérdése...
A keresztényen kívül a másik két kategóriába szerintem egészen tisztán beleillik. Miért is ne illene? Sőt, amivé a kereszténység ma fajult abba is beleillik.
1:12:00 Ezek szerint nincs meg az elvtársnak, hogy ezt a szlogent eredetileg az internet népe találta ki, TikTokon pörgött már jóval azelőtt, hogy a Miniszerelnök Úr szájából először elhangzott egy felszolaláskor. És nem utolsó sorban ez egy paródia volt az akkori ("Előre megyünk nem hátra!") plakát kampány semmitmondására reflektálva. És ez volt a legjobb példa amit feltudott hozni.😂
Nem válthatna vezetéknevet a Deák Dani? 😅 Egyébként köszönöm ezt az olvasói estet, maga a könyv meghallgatása is olyan élmény volt mint, amikor anno diákmunka közben, a létrán állva belekönyököltem véletlenül a kitört neon csőbe aztán megrázott az áram. Hajrá srácok, és ne aggódjatok talán egy kis bohóc-pornó és xanax kitörli az emlékét 😂 ✌🏼tényleg semmi nem számít.
A legelkeserítőbb tényleg az hogy a kormányzás kiüresítését és pillanatnyi kommunikációra redukálását élteti, miközben az ország egy sofőr nélküli kamionként száguld a szembesávban...
Jippí. Deák tipikusan az a figura, akinek annyira idegesítő feje van, hogy akkor is unszimpatikusnak tartanám, ha fogalmam se lenne róla, mit csinál. Persze erről nem tehet, amit művel, arról annál inkább. Foglalkozás: professzionális seggnyaló.
Az ember, ha nem eléggé erős jellem, egy idő után azonosul azzal, amit csinál, mind személyében, mind megjelenésében és kisugárzásában. Ez oly mértékben képes elnyomni a személyét, hogyha előkapnál D.D.-ről egy 12 éves kora körüli fotót, meglepne, hogy mennyire más lett. Nem csak azért, mert öregedett, hanem mert azzal a karakterrel azonosult, ami a munkája. És ezért van az, hogy amint meglátnád ismeretlenül is, az első gondolatod az lenne, hogy "De tapsolnék a földön az arcával!".
Tehát tulajdonképpen leírta azt amit elmondhatott volna 1 percben is bármelyik propaganda videóban? Sebaj, ő jól él a MI pénzünkön. Egészségére. A legjobb dolga van ennek a féregnek.
Es gondold el ezekkel mi lesz azutan hogy a fidesz vilag elmulik Hogy neznek s gyerekeik szrmebe? Bar bayer bencsik gajdics kover is tudott valtani..rinoceresz borrel😂
Köszi, hogy felolvastad. Sok hasznos állítás van benne, amit érdemes idézni is. Például az, hogy az ellenzéket úgy állítják be, mintha gyurcsány lenne a vezetőjük. Elérhető valahol online a szövege? Még egy dolog: A Kötter teljesen más eset. Ő tényleg író. A Rablóhalakban egész jó sztorikat írt meg, stílusa is volt. Nem is értem, mit keres a Megafonnál, hiszen állítása szerint még anyagi gondjai sem voltak. Ezek szerint mégis. Vagy ekkora hívő lenne?
Én meg akartam venni, de nincs e-könyvben.... :) szerintem mindenhol kell terjeszteni, hogy Deák Dani "tudományosan" leírta, hogy a Fidesz érdeke, hogy Gyurcsány a politika élvonalában maradjon. Mármint mi ezt már régóta mondjuk sokan, de hátha 3 emberrel többnél menne át, ha tudná, hogy Deák Dani ezt mostmár ki is mondja....
Imádlak titeket, de ezt a könyvnek titulált hányadékot nem bírom végighallgatni. Ha Gutenberg tudta volna mihez járul hozzá, saját kezűleg veri szét a találmányát.
Én alapvetően elítélem a könyvégetést, mert minden írás hordoz értéket...de kivétel úgylátom mindig van. Könyvnek szegény, gyújtósnak meg mondjuk drága.
Én rohadtul örülnék, ha a miniszterelnökünket csak mi ismernénk. Ha valaki élő adásban az asztalra kakkantana, biztosan őt is sokan megismernék és emlegetnék, de nem biztos, hogy pozitív kontextusban.😂
Deák Dani egy jobbágy, aminek itt hangot is ad, büszkén megvallja. Sajnos Mo-on több millió jobbágy van, akár jobb, akár baloldali. Azért nem fog az az ország soha semmit elérni. Szerencsére jó pár éve nem Mo-on élek, de engem azért érdekelne, hogy Mo kurva nagy sikere miben mérhető? Ahogy olvasom rohadt nagy infláció, hatalmas rezsi csökkentés gondolom nem azért kell, mert a többség hatalmas jólétben él.. mi van abban az országban, ami miatt kijelenthető, hogy az a földi paradicsom?
A tény, hogy ma már nem csak bárki,de mindenki "könyvet ír"olyan mint pár éve az ice bucket challenge. Minden egyes szerencsétlen öntötte magát nyakon a jeges vízzel,de fogalmuk se volt a "mögöttes tartalomról "! Esküszöm már várom, hogy a Varga Irén mikor ír egy ilyen"best seller t"...az is ugyanennyire lesz hiánypótló...
Egy hiteles politikai elemző, aki pártpropagandista és bajtársiasságból nem beszéli ki, ha hibázna a PÁRT-"közösség" ! Ez olyan iromány, aminek belső levelezésben kellett volna maradnia, "Orbán Viktornak - Elköteleződés megerősítő dolgozat -Deák D. s.k."
Pár évvel ezelőtt dolgoztam egy épületben D.D.-vel, furcsa volt, hogy a Figyelős hordától teljesen elkülönülten járt ebédelni, így utólag már nem csodálkozom, hogy miért. 🤣🤣🤣😂😂😂
Akit tényleg érdekel a Fidesz-recept az olvassa el Tilo Schabert - Boston Politics című könyvét. Részletes betekintést nyerhet az olvasó a kreatív hatalomgyakorlás “művészetéről”.
Tetszik ez a hadtudományos meg győztes csatás felütés rögtön az elején. Igazán megalapozza a békepárti hangvételt, ami oly jellemző manapság a béketáborra. 🙂
valójában Szun-cu idézeteket írtak le és ezt kb. úgy, mintha saját idézet lenne, tehát ezt is lopták...
@@AmingusRel Mert van, amit nem lopnak el, amit ellehet?
2:37 ez egy Szun-ce idézet. milyen jó hogy sajátként állítják be.
Meg eleve kurva nagy probléma, hogy ő ellenségként tekint a politikai ellenfeleire, társadalmi csoportokra. Az igazi ellenségre, akik valódi háborút indít a kontinensünkön meg példaképként.
Épp ezt akartam írni. :D
és tényleg, csak visszahallgatva most jutott eszembe XDD pedig olvastam a könyvet. Mármint a Háború művészetét....
Ez rettenetes. Ez a könyv nem szól másról mint a győzelemről és a tömegek manipulálásáról. Az, hogy van-e mögötte valami az lényegtelen. Hogy ez egy kiérdemelt győzelem-e az elmúlt évek munkája alapján ez így látszik teljesen mellékes... Én utálnám ha a munkám helyett valaki csak a kommunikációmat méltatná...
De már régóta csak ez a lényeg, a hatalomhgyakorlás és ebben tényleg jó a Fidesz, és már többször beismerték semmi nem számít. Bár mostanra már kezd ez nem működni.
Nem bírok ki másfél órát a budin. Kénytelen leszek meló közben megnézni 🎉
ez a komment meg viccesebb lett volna ha Orbán Viktor irja
Gondolhatod milyen volt ebből 3 óra a twich en! Szegényeknek kiégett az agyuk velünk együtt a végére
O.V. Álprofilja. 😂
Bírd ki... különben nem lesz meg a geoládája...
😂😂🤩
2500 Ft-ért már egy jó gyrost lehetett volna venni és még hasznosabb is lett volna. 😅
Ez a könyv annyit én mint ami a gyros utàn kijön 😅
@@atama-8964Az legalább jót tesz a talajnak
Mondanám, hogy wc papír is van olcsóbban, de nem sokáig....
Olyan mértékben, hogy amit kinyomsz az emésztést követően, annak is több az értéke, mint ennek a könyvnek.
Hah Miskolcon 1200 Ft-ért már veszel patika gyrost, a maradék 1300 Ft-ot meg inkább megtartod :D Ilyen szutyok dolgokra nem költünk, mint a Deák Dani könyve..
Pedig az első másodpercekben még reménykedtem, hogy Deák Danit fogod bejelenteni, mint vendéget... Csalódottságom most mérhetetlen és az egész napom el lett rontva...
Vígasztaljon, hogy Csokinak igaza van!
Vígasztal, az mindig vígasztal...
Ne csüggedj, ott volt vègig Deák Dani, szellemi nagysága pöttöm könyv formájában körbe lengte a srácokat, így emelve az adás fènyèt! :D
1:10:14 Ettől teljesen Észak korea vibe-om lett, amikor az egyik dokumentumfilmben a kopott istálóban elmesélték nekik hogy a nagy Vezír milyen kiváló lovagló és hogy mennyi könyvet elolvasott már erről...
Itt azért bevágtam volna néhány képet a hatás kedvéért a "nagy magyar vezírről" ahogy ott áll, s sugárzik a tekintetéből az inteligencia a bölcsesség és a tudásvágy.
Hiányoznak azok az idők, amikor a könyv még értéket képviselt...
A fejlődést ne fogjuk fel feltétlenül rossznak! Értem a kommentje okát, de nem kell így nézni a világot! Egyébként egyes könyvek még ma is értékek...
Ennek a könyvnek igen is VAN értéke!4!4!
Fűtő értéke, amennyiben nem ebookban olvasod. :D
@@aronleszkovich2665 azt egy deák dani kiad egy ponyvát, azt ne nevezzük fejlődésnek...
@@LordTchernobog Én nem ezt mondtam! Ezt te költötted hozzá. Én a technológiai fejlődésről beszélek.
Miért, a 40 éves régi Dosztojevszkij koteteim ma már nem képviselnek semmi értéket? 😂😂😂 Sem az új, diszkotesű Ördögök, ugyancsak az előbb említett írótól? 😂
Köszi, hogy felolvastad Ádám. Jó ötlet volt, hogy ezt átbeszéljétek. Tanulságos videó.
2:45 nél azért odaírhatta volna, hogy ez Szun-ce, A háború művészete -ből van...de hát ugye akiknek íródott azokat ilyen dolgok nem érdeklik.....
eleve fideszék/megafonék sose idéznek pontosan, mindig kontextusból ragadnak ki valamit, és csavarják azzá, ami őket igazolja (lsd: Márki-Zay "háborúba küldené Magyarországot", miközben azt mondta, HA a NATO IS úgy látná helyesnek...)
2:40 Én is olvastam a Háború Művészetét mégse adom el saját ötletként
annyira gyűlölöm deák danit, annyira szeretném látni, hogy munkanélküli lesz és szenved gecire
Ez a könyv pontosan leírja a problémát. Hogy a kormány, a forrásaink legnagyobb részét a saját népszerűségébe öli, az ország meg rohad el! Köszönjük a beismerést!
"Mikal Hem: Kezdő diktátorok kézikönyve" - ezt olvasva és elemezve, az a könyv legalább vicces. Légyszi azt olvasd, kíváncsi lennék a reakciótokra.
Csak a populizmusról egy pár szó: populizmus nem csak a kommunikációban van. A többség akaratának kiszolgálása is az. Merthogy a többség nem feltétlenül tudja, hogy aktuálisan mi a jó megoldás. A többség politikában, gazdaságban képzetlen, sőt ami még rosszabb, tájékozatlan. A populista a többség hülyeségeit is kiszolgálja, hogy politikai tőkét kovácsoljon.
Deák uraságban egyébként nem csalódtam. Pontosan ez a rákosista fajta személyi kultusz illik hozzá.
Imádom Csokker monológját mikor Ádám ott hagyja :D
A Fidesz-recept, avagy Deák Dániel megosztja évtizedek óta építgetett és dédelgetett önhazugságait az Orbán rendszer isteni tökéletességéről. Végre betekintést nyerhetünk abba, milyen is a világ Orbán Viktor seggéből nézve. Egy igazi mestermű.
Kár volt azért a fáért....
Úh másfél órás mosogatás, ezaz!
És tényleg!
😂😂😂
Felébredtem, láttam, hogy új fókuszcsoport epizód van… de akkor még nem sejtettem, hogy milyen fába vágom a fejszémet. Ezt végig hallgatni, rosszabb mintha alkohollal pusztítaná az ember az agysejtjeit. Hogy lehet ilyen förtelmes alpáriságot megírni, könyv formájában eladni? A könyvnek nincs mondanivalója, Deák Dániel megírta a Fidesz Mein Kampf-ját. Hogy sűllyedhet ilyen mélyre valaki, hogy konkrétan alulról már nem a segget nyalja hanem már nyelvvel behatolva a vakbelet… szánalom….
Hát ezt meghallgatva lehet nem is olyan nagy bűn a könyvégetés.😅
Vagy a konyvdaralas☠️
Hát ezt minimum be kéne fóliázni, az tény.
Itt is Csokinak van igaza mint mindig. (Tudom, nem néztem még meg a videót)
Hangosan kacagtam a "könyv"-bemutató helyszínén, ami a TERROR HÁZában volt!! :-D
Úgy a 45. perc fele kezdtem azt érezni, hogy a szegény ember Mein Kampf-ját elemzitek...
Elszomorodtam.
Ez jó.😆
Csak a 45. nél? Azt hogy?!
Köszi, hogy felolvastad Deák Dani könyvét, ugyanis én is dislexiás vagyok és nehezemre esik az olvasás. Ezért hallgatom a podcastokat. :) Bár tudom, hogy nem ilyen öreg harcosoknak készítitek ezeket a műsorokat, de mindig meghallgatom. Ez olyan izgi, mintha a szomszéd kulcslyukán leskelődnék.
Eskü imádlak titeket de nem bírom végighallgatni a deakdanit. majd elosztom a részt a következő év végéig. Tengermély tisztelet 🤜🤛
Pénteki elfoglaltság, hogy DD akárhányszor leírja hogy O.V., mindenki iszik egy felest. Így is garantált a hányás de úgy is az lenne :D
Nem találom a bestseller könyvek között!
Ez a Deák Dani számomra egy selejtes, ellenszenves rongy ember!
Napólejon 😂❤️ imádom, amikor Ádám olvas
🤣🤣🤣🤜🤛👍😘
Remelem a kicsiknek az anyjuk olvas estimeset. 😅
Nagyon kömèny a felolvasás ,....csak így tovább😂😂, imádlak titeket...pláne a Csokit
Deák Dániel urológus. Amúgy, hogyan lehet valaki úgy politológus, hogy a demokráciát sem tudja jól definiálni?
Hiányoltam a figyelmeztetést a könyv mellé: VIGYÁZZON A KEZEIRE, AZ ÁTLAGOSTÓL TÖBB ENYVET TARTALMAZ!
Magyarország egy sikeres és győztes ország.
Miért nem érzem ezt a fizetésemben?
19:00 érdemes lett volna azért szóba hozni a letelepedési kötvényeket is. Azért abban nem kis biznisz volt, plusz ezzel tucatszámra engedtek be boldog-boldogtalant, aki eleget tudott fizetni.
Én elhiszem, hogy ez a könyv őszinte meggyőződésből született. Ő büszkén írja le, hogy milyen eszközök kellenek, hogy SIKERT érjen el az adott párt (a siker szigorúan a hatalom megszerzését és megtartását jelenti). Szerintem a fő probléma az, hogy MILYEN ESZKÖZÖK kellenek, hogy sikert érjen el az adott párt. Minden csak nézőpont kérdése...
Az első 10 perc után az utolsó bekezdésre ugrottam...csak egyet kérek, TI NE ÉGJETEK KI! Nagy szükség van rátok!!!!
Pont ezen aggódom. Meddig lehet kiégés nélkül bírni ezt az intellektuális intenzitást. Nagyon drukkolok nekik!
Deák Dani, úgy gondolom remekül összefoglalta, hogy a kormány miért nem jobboldali, konzervatív és keresztény. Amihez ezúton is gratulálok...
A keresztényen kívül a másik két kategóriába szerintem egészen tisztán beleillik. Miért is ne illene? Sőt, amivé a kereszténység ma fajult abba is beleillik.
Illetve a hatalom minden/bármi áron akarásának sajátja...
Nem hiszem el, hogy nem lett meg az a geoláda "😂😂😂
1:12:00 Ezek szerint nincs meg az elvtársnak, hogy ezt a szlogent eredetileg az internet népe találta ki, TikTokon pörgött már jóval azelőtt, hogy a Miniszerelnök Úr szájából először elhangzott egy felszolaláskor. És nem utolsó sorban ez egy paródia volt az akkori ("Előre megyünk nem hátra!") plakát kampány semmitmondására reflektálva. És ez volt a legjobb példa amit feltudott hozni.😂
Dani coming outolt, amit mindenki tudott, köszönjük.
Nem válthatna vezetéknevet a Deák Dani? 😅 Egyébként köszönöm ezt az olvasói estet, maga a könyv meghallgatása is olyan élmény volt mint, amikor anno diákmunka közben, a létrán állva belekönyököltem véletlenül a kitört neon csőbe aztán megrázott az áram. Hajrá srácok, és ne aggódjatok talán egy kis bohóc-pornó és xanax kitörli az emlékét 😂 ✌🏼tényleg semmi nem számít.
ugyanitt benyújtanám a keresztnév változtatásra is az igényem
Lehetne hogy a '92-es születési évet is átírjuk? Csatlakozom a keresztneves kérvényhez is.
Ne bagatellizáld el... Ez jobban fájt, mint az áramütés! 🤣
A legelkeserítőbb tényleg az hogy a kormányzás kiüresítését és pillanatnyi kommunikációra redukálását élteti, miközben az ország egy sofőr nélküli kamionként száguld a szembesávban...
Csokinak olyan a hangja, mintha utólag/valósidőben egy AI Csokker lenne ott.
Jippí. Deák tipikusan az a figura, akinek annyira idegesítő feje van, hogy akkor is unszimpatikusnak tartanám, ha fogalmam se lenne róla, mit csinál. Persze erről nem tehet, amit művel, arról annál inkább. Foglalkozás: professzionális seggnyaló.
igen. ütnivaló. mindkettő miatt.
Antipatikus az aki nem szimpatikus 😢
@@BrugieMa így vala. A szimpatikus szó latin eredetű, és a latinban a fosztóképző nem az un, hanem az a. Tehát ez a szó szerkezetileg nem helyes.🎉
Az ember, ha nem eléggé erős jellem, egy idő után azonosul azzal, amit csinál, mind személyében, mind megjelenésében és kisugárzásában.
Ez oly mértékben képes elnyomni a személyét, hogyha előkapnál D.D.-ről egy 12 éves kora körüli fotót, meglepne, hogy mennyire más lett. Nem csak azért, mert öregedett, hanem mert azzal a karakterrel azonosult, ami a munkája.
És ezért van az, hogy amint meglátnád ismeretlenül is, az első gondolatod az lenne, hogy "De tapsolnék a földön az arcával!".
Erről a könyvről elég lett volna annyi , hogy elolvastad és sz.r .
Tehát tulajdonképpen leírta azt amit elmondhatott volna 1 percben is bármelyik propaganda videóban?
Sebaj, ő jól él a MI pénzünkön. Egészségére. A legjobb dolga van ennek a féregnek.
Akárhányszor nézek ilyen megafonos vidiket, mindig el kezdem ezeket sajnálni, hogy mit kaphattak ezek a tini évek alatt, hogy ilyenek lettek.
Es gondold el ezekkel mi lesz azutan hogy a fidesz vilag elmulik
Hogy neznek s gyerekeik szrmebe?
Bar bayer bencsik gajdics kover is tudott valtani..rinoceresz borrel😂
"Hogy segítettem a demokrácia lebontásában Gyurbánnak és Orcsánnyak." Ez lehetne az alcím... Anyukája remélem büszke rá.
Hogy ti mekkora állatok vagytok 😂😂😂
Besza-behu, csak így tovább, fullos nagyon, meg a jólvanezígy is viszi a pálmát.
😂😂😂😂🤣🤣🤣🤣
Viktor az új Kárpátok Géniusza Deák Dani szerint. Legalábbis úgy akarja eladni szerintem.
Wow, örülök neki hogy ismered grandson-t Ádám. Nekem már megvan a jegy a koncertre😅
45:44 megint igazad van Csokker 🤩
"Vélemény Vezér"= Azt a véleményt mondja, amit a VEZÉR :)
Nem tudjátok véletlenül a Dúró Dóra Daráló nyitvatartását? Vinnék oda néhány példányt....
Köszi, hogy felolvastad.
Sok hasznos állítás van benne, amit érdemes idézni is. Például az, hogy az ellenzéket úgy állítják be, mintha gyurcsány lenne a vezetőjük. Elérhető valahol online a szövege?
Még egy dolog: A Kötter teljesen más eset. Ő tényleg író. A Rablóhalakban egész jó sztorikat írt meg, stílusa is volt. Nem is értem, mit keres a Megafonnál, hiszen állítása szerint még anyagi gondjai sem voltak. Ezek szerint mégis. Vagy ekkora hívő lenne?
45:20 IMÁDLAK Csoki!!!!
Ezt a könyvet inkább a sötét mesék csatornának kellene felolvasnia, remek horror fanfiction, kár, hogy komolyan gondolják. 😂
Én attól félek, hogy ebből is film készül Philipke rendezésében a mi pénzünkön...
😂
Olyan szemetek vagytok, hogy felolvassátok ezt a sza... remekművet, így majd senki se fogja megvenni.
Nem értetted meg a könyv tartalmát és a rendszer müködését … ezt a könyvet nem kell eladni embereknek mert ez egyetlen embernek íródott :)
Én meg akartam venni, de nincs e-könyvben.... :) szerintem mindenhol kell terjeszteni, hogy Deák Dani "tudományosan" leírta, hogy a Fidesz érdeke, hogy Gyurcsány a politika élvonalában maradjon. Mármint mi ezt már régóta mondjuk sokan, de hátha 3 emberrel többnél menne át, ha tudná, hogy Deák Dani ezt mostmár ki is mondja....
Köszi az élményt, újra az iskolában éreztem magam! 😁
Persze, hogy jobban lattak a vityat a valasztasok idejen az emberek, hisz vitte mindenhova a kis szeket 😂
Kétharmad van pubi
Patton???😂😂😂 A halálod csak a kornyezetednek fájó és elviselhetetlen. Ugyanez a helyzet a hulyeseggel.
Röhögnék az utolsó oldal alján lenne egy uv fényben látszó tintával írt kis üzenet hogy : Vitya tolj már nekünk egy kis lét pusza megafon Danika😂
Vagy egy segélykérő üzenet, hogy az igazi DD-t fogva tartják és kényszerítik hogy ilyeneket írjon 😂
@@kertmuves az is lehet 😂
Imádlak titeket, de ezt a könyvnek titulált hányadékot nem bírom végighallgatni. Ha Gutenberg tudta volna mihez járul hozzá, saját kezűleg veri szét a találmányát.
Köszi a hintet a Grandson koncertről. Jegyek megvéve😄
Ettől a könyvtől csak Ádam olvasása rosszabb.😂
Azt a kockázati faktort ne hagyd figyelmen kívűl, hogy 1-1 bekezdés után újabb és újabb stroke - ból kellett restartolnia.
Én alapvetően elítélem a könyvégetést, mert minden írás hordoz értéket...de kivétel úgylátom mindig van. Könyvnek szegény, gyújtósnak meg mondjuk drága.
Ma láttan ezt a videót.
Ez a mein kampf?
Vagy mi a faxom?
Gyerek kva jól csináljátok. Így tovább
Orbi testtartása😂Ja, totyogó kacsaként topog Putyin mögött.
Én rohadtul örülnék, ha a miniszterelnökünket csak mi ismernénk. Ha valaki élő adásban az asztalra kakkantana, biztosan őt is sokan megismernék és emlegetnék, de nem biztos, hogy pozitív kontextusban.😂
Audiobook... szerencsére rövid a könyv🙂, de túl sok időt ölel fel az életünkből.😞
Ettől a könyvtől kedvem támadt emigrálni.
Érdeklődnék, hogy tudtok-e valamit arról, hogy a geoládát azt megtalálták-e már?
Deák Dani egy zsebkönyven írta meg, hogy mi tette tönkre a magyar társadalmat az elmúlt 13 évben.
Eskü nyomasztó és fárasztó volt hallgatni ezt a fostengert. Szégyen ez az ország, hogy ilyen Deák Danik a valakik…
Deák Dani egy jobbágy, aminek itt hangot is ad, büszkén megvallja. Sajnos Mo-on több millió jobbágy van, akár jobb, akár baloldali. Azért nem fog az az ország soha semmit elérni. Szerencsére jó pár éve nem Mo-on élek, de engem azért érdekelne, hogy Mo kurva nagy sikere miben mérhető? Ahogy olvasom rohadt nagy infláció, hatalmas rezsi csökkentés gondolom nem azért kell, mert a többség hatalmas jólétben él.. mi van abban az országban, ami miatt kijelenthető, hogy az a földi paradicsom?
Azért kíváncsi lennék ennek a könyvnek a cimkefelhőjére. :)
Nem bírom meghallgatni ! Nagyon felb.sz
Azt gondoltam eddig nincs olyan rèsz amit nem tudnèk megnèzni tőletek de ez shokk. Majd holnap újra próbàlom....
Mit jelent az,hogy vezető elemző? Mit vezet? Vagy kit/kiket?
A tény, hogy ma már nem csak bárki,de mindenki "könyvet ír"olyan mint pár éve az ice bucket challenge. Minden egyes szerencsétlen öntötte magát nyakon a jeges vízzel,de fogalmuk se volt a "mögöttes tartalomról "! Esküszöm már várom, hogy a Varga Irén mikor ír egy ilyen"best seller t"...az is ugyanennyire lesz hiánypótló...
Elso video amit nincs kedvem vegignezni. Ezt a csodas konyvet meghagyom titokzatos kodbe burkolva.
Egy hiteles politikai elemző, aki pártpropagandista és bajtársiasságból nem beszéli ki, ha hibázna a PÁRT-"közösség" !
Ez olyan iromány, aminek belső levelezésben kellett volna maradnia, "Orbán Viktornak - Elköteleződés megerősítő dolgozat -Deák D. s.k."
Nem gondoltam volna, hogy valaha egyet tudnék érteni könyv(ek) elégetésével.
24:19 szponzoblokk
1:02:23
Na ez egy ön-lebuktatás
milyen szépek a színek
igen! meg Ádám pulcsija is passzol az okkerhez 😊
Hűbazmeg. Felszopás++
Ohh igen, és akarunk ilyet a Trombi gyerektől is. Azért még fizetnék is.
1:02:57 Sírtam a röhögéstől "És ez a nagy darab szar én vagyok" 😂
remélem lesz 2. könyv is "Geoládák nyomában" címmel
Maradok Robert Merle történetei mellet :) de nekem a kedvenc :) Gerald Durrell :)
Deák Dani Mein Kampf!😂
Pár évvel ezelőtt dolgoztam egy épületben D.D.-vel, furcsa volt, hogy a Figyelős hordától teljesen elkülönülten járt ebédelni, így utólag már nem csodálkozom, hogy miért. 🤣🤣🤣😂😂😂
Az jó, amikor egy könyv eleve lopott idézetekkel kezd, lásd Sun-Tzu...
Tóth Máté könyveiről is lehetne videó 😀
Szeretem az ilyen elfogulatlan "elemzéseket" :D 20 percnél jérok, kíváncsi vagyok lesz e bármi negatív dolog megemlítve
Könyv felolvasa a NER keresztenyek ajanlasaval 😄
fókicsoport szélesvásznon? igen!!
Akit tényleg érdekel a Fidesz-recept az olvassa el Tilo Schabert - Boston Politics című könyvét. Részletes betekintést nyerhet az olvasó a kreatív hatalomgyakorlás “művészetéről”.
Elképesztő, hogy Deák Dani nyíltan vallja meg a fasizmust.
🤣🤣🤣
@@denesszabo8508 lenyűgöző érvelés
@@barnabascsillag8025 Egy ilyen kommentet csak kiröhögni lehet. Felesleges érvelni kezdeni. Fasizmus... az... 😂
29:20 😀