Csárdáskirálynő! Az örök, a felejthetetlen operett. Amit már számtalanszor átírtak, rendeztek. DVD-n láttam Honthy Hanna - Rátonyi Róbert - Feleki Kamill - Csákányi László előadást Szinetár Miklós rendezésében. Ezt az előadást pedig számtalanszor megnéztük az Operettszínházban, és elmondhatom, hogy minden előadás végén hatalmas álló tapssal köszönte meg a közönség a nagyszerű színészi játékokat. KERO rendezte a darabot, és valóban Kállai Bori nagyszerűen játszotta Anhilte szerepét. Minden percét élveztük, és minden előadás adott valami újat. A mostani vezetés alatt újra átírták a Csárdáskirálynőt Vidnyánszky Attila rendezte... nem sok dicséretet kapott az előadás.
EZ az eredeti szöveg. Régen anno, lefordították németről magyarra és hát elég pontatlan volt, és nem csak itt, de sok helyen volt olyan, hogy a szöveg egyes részei nem illettek a jelenetbe, a történetbe, ezért normálisan le lett fordítva, így ez sokkal jobban adja vissza az eredeti szövegét. Ma mondta KERO a közönségtalálkozón, szóval nem én találtam ki. ;)
Tényleg legenda Kállai Bori. Nem állítom hogy más nem tudja jól énekelni vagy jól előadni, vagy sohasem fogja tudni, de tényleg megismételhetetlen.
Csárdáskirálynő! Az örök, a felejthetetlen operett. Amit már számtalanszor átírtak, rendeztek. DVD-n láttam Honthy Hanna - Rátonyi Róbert - Feleki Kamill - Csákányi László előadást Szinetár Miklós rendezésében. Ezt az előadást pedig számtalanszor megnéztük az Operettszínházban, és elmondhatom, hogy minden előadás végén hatalmas álló tapssal köszönte meg a közönség a nagyszerű színészi játékokat. KERO rendezte a darabot, és valóban Kállai Bori nagyszerűen játszotta Anhilte szerepét. Minden percét élveztük, és minden előadás adott valami újat. A mostani vezetés alatt újra átírták a Csárdáskirálynőt Vidnyánszky Attila rendezte... nem sok dicséretet kapott az előadás.
Leesett az állam! Bravó Kállay Bori! Bravó, koreográfus! Ki volt? Bravó rendezés és dramaturgia!
Anhilte: Kállay Bori
Alfonz: Faragó András
Schulteis Arnold: György-Rózsa Sándor
Leopold Mária: Marik Péter
Kállay Bori egy legenda!
Kállay Bori osztályon felüli minden értelemben.
Meseszép ez az operett...Köszönöm szépen.
Köszönöm szépen, 😂jó bor 🍷 🎸🎵🎸🎵🎶🎸
valaki le tudja írni nekem a szövegét a dalnak? 1-2 mondatot nem értek ki
A Bori egy istennő?-persze, de abból is a legjobb.
KEDVENCEIM!
Спасибо! Великолепно!
super
Браво!
Honti Hannat se szabad elfelejteni
Híres magyarok Kálmán Imre világhírű operettben szép köszönöm szépen.
Hol lehet inni jó minőségű bort?
Kállay Bori :D
Remek előadás, remek művészekkel csak azt nem értem, hogy miért kell az eredeti szöveget átírni!?