Nagyon értékes, summás gondolatok. Azt hiszem kijegyzetelem. Remélem lesz könyv belőle. Úgy gondolom sokat jelentene a segítő szakembereknek is. Részemről örülnék neki! Köszönöm szépen az előadást! ❤
De örülök, hogy ide találtam :) Az meg külön szuper, hogy édesapád Domján László, 1993-ban végeztem el az agykontroll tanfolyamot vele, és emlékeim szerint egy vidéki kis rádiónál egy beszélgetést is felvettünk Vele :)
Egy eretnek kérdés, kedves András: Biztos, hogy minden traumát fel kell dolgozni, felülírni pozitív érzésekkel? Nyilván vannak olyan nagyon súlyos események, amiket meg kell próbálni valahogy enyhíteni. De! Felülírható-e egy természeti katasztrófa, egy halálos betegség, vagy mobdjuk egy gyilkosság a családban? Lesz-e,lehet-e, KELL-E ezekből mindenáron valami pozitívat kicsiholni? Ez kérdés.S számomra az is kérdés, muszáj-e törekedni mindenáron valamiféle feldolgozásra, nem inkább ELFOGADNI kellene a saját traumáimat, ha tetszik,a sorsomat:Ez történt velem, ez az életem,a trauma is a részem, még ha össze is törtem. Ez vagyok, ilyen vagyok, vállalom! Nem akarom a nehézséget átnevezni, mint egy fájlt a gépemen. Az életem puzzle-ja így alakult, így egész, nem erőlködöm mindenféle módszerekkel, hogy átszínezzem pozitívvá. Lettem,aki lettem,vagyok, aki vagyok, nem manipulálom az elmémet, hanem elfogadom az életem,llyannak, amilyen.
A kérdés nem eretnek és talán valahol el is hangzott az előadásban, hogy nincs olyan, hogy valamit "kell" tenni a traumával. Nem kell belőlük a pozitívat kicsiholni sem, de ha szeretnénk feldolgozni az elményt és az életünket tovább élni úgy, hogy ne csak az az életérzés határozza meg a létezésünket, amit a trauma okozott, akkor célszerű törekedni a fájdalom enyhítésére. Ennek lényegében az egyetlen módja egy ennyire meghatározó élmény esetében, ha valahogyan eljutunk oda, hogy el tudjuk fogadni a történteket. Amíg nem fogadjuk el a tényeket, addig állandó konfliktusban leszünk a valósággal és ez lelkileg is nagyon megterhelő. A valóság elfogadásában segíthet az, ha tudatosan is dolgozunk azon, hogy az érzelmi kilengéseink enyhüljenek, amivel a tudatalatti elmét lehet helyrebillenteni. A tudatos elmének pedig valamilyen értelmet adva tudunk megnyugvással szolgálni. Nem tudjuk meg nem történtté tenni, sem rózsaszínűre festeni a traumatikus élményeket. De megtanulhatjuk elfogadni, ami már megtörtént és úgy együtt élni velük, hogy maradjon még hely boldog pillanatokra is.
Nagyon értékes, summás gondolatok. Azt hiszem kijegyzetelem. Remélem lesz könyv belőle. Úgy gondolom sokat jelentene a segítő szakembereknek is. Részemről örülnék neki!
Köszönöm szépen az előadást! ❤
Koszonjuk szepen!Ertekes eloadas volt!❤️🙏
Krizishelyzetben van a változás. Hála..skorpió a holdjegyem, jó volt !! 🌹🌹🌹🌹🌹🌹🌹🌹🌹🌹
Nagyon érthetően mondtad el, ebből az irányból közelítve az önismereti munkára. Jó hallgatni..❤
Köszönöm, a legjobbkor jött ez az előadás. (Gyász)
De örülök, hogy ide találtam :)
Az meg külön szuper, hogy édesapád Domján László, 1993-ban végeztem el az agykontroll tanfolyamot vele, és emlékeim szerint egy vidéki kis rádiónál egy beszélgetést is felvettünk Vele :)
Egy eretnek kérdés, kedves András:
Biztos, hogy minden traumát fel kell dolgozni, felülírni pozitív érzésekkel?
Nyilván vannak olyan nagyon súlyos események, amiket meg kell próbálni valahogy enyhíteni.
De! Felülírható-e egy természeti katasztrófa, egy halálos betegség, vagy mobdjuk egy gyilkosság a családban?
Lesz-e,lehet-e, KELL-E ezekből mindenáron valami pozitívat kicsiholni?
Ez kérdés.S számomra az is kérdés, muszáj-e törekedni mindenáron valamiféle feldolgozásra, nem inkább ELFOGADNI kellene a saját traumáimat, ha tetszik,a sorsomat:Ez történt velem, ez az életem,a trauma is a részem, még ha össze is törtem.
Ez vagyok, ilyen vagyok, vállalom!
Nem akarom a nehézséget átnevezni, mint egy fájlt a gépemen.
Az életem puzzle-ja így alakult, így egész, nem erőlködöm mindenféle módszerekkel, hogy átszínezzem pozitívvá.
Lettem,aki lettem,vagyok, aki vagyok, nem manipulálom az elmémet, hanem elfogadom az életem,llyannak, amilyen.
A kérdés nem eretnek és talán valahol el is hangzott az előadásban, hogy nincs olyan, hogy valamit "kell" tenni a traumával. Nem kell belőlük a pozitívat kicsiholni sem, de ha szeretnénk feldolgozni az elményt és az életünket tovább élni úgy, hogy ne csak az az életérzés határozza meg a létezésünket, amit a trauma okozott, akkor célszerű törekedni a fájdalom enyhítésére.
Ennek lényegében az egyetlen módja egy ennyire meghatározó élmény esetében, ha valahogyan eljutunk oda, hogy el tudjuk fogadni a történteket. Amíg nem fogadjuk el a tényeket, addig állandó konfliktusban leszünk a valósággal és ez lelkileg is nagyon megterhelő.
A valóság elfogadásában segíthet az, ha tudatosan is dolgozunk azon, hogy az érzelmi kilengéseink enyhüljenek, amivel a tudatalatti elmét lehet helyrebillenteni. A tudatos elmének pedig valamilyen értelmet adva tudunk megnyugvással szolgálni.
Nem tudjuk meg nem történtté tenni, sem rózsaszínűre festeni a traumatikus élményeket. De megtanulhatjuk elfogadni, ami már megtörtént és úgy együtt élni velük, hogy maradjon még hely boldog pillanatokra is.
@@INVERSUM
Köszönöm a részletes választ, András!