Todd Philips, Terhes társaság, Másnaposok, stb... Szinte csak vígjátékai voltak, erre fogja magát és berobbantja az utóbbi idők egyik legjobb filmjét, ami instant klasszikus már most. Ugyanez volt Craig Manzinnel a Csernobil esetében. :D Mostantól kezdve csak vígjátékrendezők nyúlhatnak a komoly témákhoz :D
Erre van egy elméletem, hogy miért. :) A humor rendszerint valamilyen tragédiával, illetve drámával ihletődik. A legjobb igazi, vérhumor alapja valamilyen tragédia, esemény és vagy élmény. A legnagyobb nevettetők is rendszerint fájdalmas múltú és lelkületű személyiségek. A dráma elengedhetetlen ahhoz, hogy a humor kivirágozzék. Sírással és fájdalommal öntözik azt a talajt, ahonnan a humor fakad és ez visszafelé is ezek szerint igaz. :) azok tudnak igazi drámai mélységekbe bújni, akik a humort valamilyen védekező eszközként használták az életükben. De ez csak egy elmélet. ^^
@@Somi0212 Szerintem inkább az a titka, hogy bár könnyű műfajnak tűnik a vígjáték mind közül a legnehezebb így aki ahhoz ért annak a többi már gyerekjáték. Dráma színészből és rendezőből ezer meg egy van de jó vígjáték színészt és rendezőt szerintem egy kezemen megtudom számolni és még a legjobbak is könnyen kitudnak égni.
Zseniális karakterdráma, nagyon jól felépített sztori, nem találtam benne unalmas pontot. a Taxi driver "jelenet" nagyon jó rész. Frankón bemutatja az átmeneteket, a záró 15 perc (Murray) valami fenomális! Remélem kap szobrocskát a film!
Most jöttem a moziból, és az én véleményem is az, hogy ez egy tökéletes film. Nagyon rég nem jelent meg olyan film ami ennyire magával ragadott volna. Nem gondoltam volna hogy a Halálsoron kívül bármi megérdemli nálad a 100%-ot. De ennél a filmnél teljesen megértelek. Nekem hivatalosan is bekerült a kedvenc 10 filmem közé. És amíg vetítik még egyszer eredeti nyelven is meg fogom nézni.
Hallottam mogottem akik jottek ki a mozibol.. "ez unalmas volt" Ez nem akcio, nem zold háttérnél röpködnek a szuperhősök.. ez drama, meghozza elso osztalyu
@@nlehel03 Én nagyon szeretem a Bosszúállókat is, meg általában a Marvel filmeket, de ez a Joker zseniális volt. Itt-ott éreztem némi túlzást a színészi játékban, a közepe kicsit langyos lett, de nagyon jó film volt. Az Alitával tudom most összehasonlítani. Ott a világ és a körítés elég langyos lett, de Salazar felvette, és a hátán elvitte a filmet. Itt a világ a saját kemény tempójában haladt előre, eltaposva mindenkit, Phoenix Jokere pedig az emberek között botladozott, majd állt a tömeg élére úgy, hogy végig köztük maradt. Mindkettőben nagyon erős volt a karakter, ez alapján hasonlítottam össze.
@@Andras_Orvos az Alitát nem láttam, de abban egyetértek, hogy a Joker nagyon jó film, nagyon erős volt benne a karakter. Én nem éreztem túlzást a színészi játékban, szerintem így pont jó volt. A közepe tényleg kicsit laposabb lett, de az se annyira, hogy unalmas legyen, csak a többi részéhez képest.
Sokadjára készülök megnézni ezt a filmet a moziban. Ilyet csak anno a star wars klasszikus trilógia egyes részei kapcsán követtem el. Maximálisan egyetértek a videóban elhangzottal, az utóbbi évek legjobb filmje a Joker.
Jó film lett, tényleg. A héten még kétszer ülök be rá. Egyszer magyarul Imaxben. Elég nyomasztó lett. Phoenix annyira jó, Joker állandóan vonzza az embert a film során. Furcsa, mert a lelked mélyén végig szimpatizálni akarsz vele, közben meg lépten-nyomon olyat tesz, amitől elriadsz tőle. Iszonyat jól meg van írva. Ennyire ambivalens és feldúlt állapotban ritkán keltem fel a moziszékből. Először mindenképp angolul ajánlom!
Nem nézek képregényfilmeket (kivétel volt a Gotham sorozat, meg néha egy DC-s film), de ez nagyon érdekelt. 100% részemről is és ahogy olvastam, mindenhol nagy siker lett.
@@Gasto7802 a közepén valóban volt egy ellaposodó rész, amivel nem tudtak mit kezdeni a készítők, nekem ez jött le. De én nagyon kritikusan ültem be, mert gyűlölöm a szuperhős filmeket, a blockbustereket, ez pedig az volt. Végül mégis nagyon pozitívan jöttem ki a moziból, kimondottan tetszett a film, viszont én nem adnék 10 pontot, hanem 8-at. Illetve azt is vitatnám, hogy az év legjobb filmje idáig, nálam a Fájdalom és dicsőség az első.
@@outwst3160 Mondjuk ez egy fura fordítás mert az angolul szövegben azt írta a füzetébe hogy "cents" nem azt hogy "sense" ami teljesen megváltoztatja a mondatnak az értelmét. Mert így körülbelül azt jelenti hogy a halála több pénzt fog hozni mint az élete...
@@razumdar3295 Így se igaz ez teljesen, ugyanis pont hogy a 'cents' szót én szóviccnek néztem, mivel eléggé hasonló a hangzású a 'sense' szóhoz, tehát inkább mindakettőt jelentheti egyszerre. Ugye az üzenet a naplójában volt, amibe a vicceit írta le.
Mindig klassz hallani, hogy szíveden viseled az általad értékesnek vélt filmek utóéletét. Hátha ez a komment egy picivel hozzájárul (a youtube algoritmus által ) , hogy több emberhez jusson el ez a videó.
Én eszméletlenül beleszerettem ebbe a filmbe! Egyszerűen Phoenix beleszületett a Joker szerepbe és mondjuk egy Leonardo Di Caprio szerintem nem is tudta volna ilyen remekül eljátszani őt. Meg hát Joker nem is egy egyszerű karakter. Szerintem ez a film nagyon különleges lett (lehet mert most láttam először ilyen filmet) mert tényleg nem akármilyen film és szerintem akár oscaron Phoenix és a Joker is maximálisan befutó lenne. És Philips is remek munkát végzett. Valószínűleg nem tudtam volna végignézni egy átlagos rendezővel. Best film ever! 😘😘😘😍😍❤️❤️❤️❤️🤡🤡🤡😍😍 kéne Jokeres smile a bohócos mellé xd. Értitek. SMILE!!🤡🤡
Köszönöm! Szívemből szóltál! Már csak az lenne jó ha gyártanának a jövőben olyan filmeket amik jobban kiboncolnák a 21. század egyik globális betegségét: a személyiség torzulásokat. Egyáltalán nem Joker szerepéből indulok ki. Inkább az anyukája szerepéből. Mert bizony ezek a jelenségek ember életeket nyomorítanak meg majdnem láthatatlan módon.
Én ma néztem meg és egyszerűen annyira tetszett, hogyha lenne pénzem megnézném újra. Marvel rajongó vagyok és DCU annyira nem fogott meg, de ez a film valami hihetetlenül jól sikerült. Az én véleményem szerint 10/10, azaz 100%-t adok rá.
Koszonom a videot.nagyom tetszett. lattam a filmet. Fantasztikus. Egyetertek a kritikaval. Ideje volt egy ilyen filmnek amihez ha kicsit is de hasznalni kell az agyat, es felkavarja az erzeseket. Szerencsere nem egy leragott szupehos film, ezt egy film amin uton hazafele is gondolkodni fogsz es masnap reggel is a fejedbe ragad. Megegyszer koszonom a video.
Ez volt az egyik leginkább képregényes képregényfilm, amit eddig láttam. A Tim Burton-féle Batman volt az első, amire emlékszem. Maga a környezet és az egész összhatása hozta azt a képregényes hangulatot. Tudjuk, hogy nem valóságos, kissé eltúlzott, de egyben van.
Megnéztem... Idejét sem tudom már mikor láttam már ilyen iszonyatosan jó filmet, végre! Mondjuk rohadt lehangoló, de eszméletlen jó film. Joaquim Phoenix meg, bár ezt tudom a Gladiátor óta, páratlan színész. Fú, teljesen lenyűgözött. Váó. Végre.
Mielőtt megnézem a Joker. Elötte megnézem a Taxisofőrt, Komédia királya (Scorsese mesterművei) és az Összeomlást (szintén mestermű). Nem csoda hogy ezek a filmek nagy hatással voltak Todd Phillipsre amikor megirta a Joker forgatókönyvét.
Én ma megnéztem. Zseniális a játék. Igazából művész film számomra . Mindenkép ajánlom megnézésre mert nem egyszerű film mint a mostaniak zöme. A főszereplő igazából Oscar díj jelölősre tenném ezért a szerepért. Sőt!!!!
Amúgy a Marveltől én egy filmet szeretek a Galaxis örzőit mert az az egyetlen ahol nem arról szól a történet, hogy 50-es karom van és nagyon arcon vágom a másikat mert ki ha én nem. Dark Knight is ezért volt jó mert nem nézte retardnak a nézőjét és elhitte, hogy nem kell a 2,5 órából 2 órát verekedni feltudjuk fogni ha van egy története a filmnek csak meséljék el jól.
Ezt amúgy nem értem. Mindenki el kezdi terjeszteni meg dobálni hogy :" úr isten nem is képregény alapú". Csak mondanám hogy a mai "képregény filmek" a karaktereken kívűl nem nagyon veszi alapul a füzeteket. Nem kritika csak nem értem ezt a kijelentést
ebben a videóban ez a kijelentés arra utalt, amire én is gondoltam talán egy hete. Ennek a filmnek nem kell a Joker filmnek lennie. Ez működne anélkül is, de így sokkal jobban marketingelhető.
@@acringekeresokiskodmon8026 na most így a film után elmondom hogy tévedsz. A film egyik metódusa volt a Wayne családdal való kapcsolata. Úgyhogy kellett jokerrol szóljon.
@@acringekeresokiskodmon8026 a film egyáltalán nem nélkülözi a DC storit igaz hogy háttérbe szorul de nem más univerzum. Úgyhogy sok minden lett volna ha kicserélik a neveket
Zoltán Gerse ő nem. Ebben az univerzumban, amiben a film játszódik, a kettejük korkülönbsége miatt is lehetetlen. De ez a Joker inspirálhat majd egy új Jokert, egy követőt, ha meghal. Bár az sem lenne baj, ha lesz folytatás, hogy ők ketten sosem harcolnának face to face. A film zseniálisan adagolta Azt, hogy Joker megteremtette Batmant. Batmanről el tudom hinni ebben az univerzumban, hogy hasonlóan dark, vannak pszichés defektjei és az egész életét végigkíséri a Joker elleni képzeletbeli küzdelem, lelkileg.
Nekem nagyon elegem van a képregényes filmekből, de adtam egy estély a Jokernek... nem bántam meg. Nagyon tetszet, de az az érzés maradt bennem, hogy a főszereplő csak a társadalom áldozata, nem egy igazán gonosz elme. Én inkább megsajnáltam a végére..
Fel oraja hogy kijottem a mozibol. Ha most kellene ertekelnem, ezt (vagy kozeli) szazalekot tudnam en is adni. Azert kivancsi vagyok, par nap mulva hova erik be a mostani sokk hatasaban szult velemenyem.
Jó hallani hogy te is ilyen jókat mesélsz róla! A szinkron milyen lett? Rátóti jó volt a Gladiátorban is! Felirattal akartam nézni, de alig van feliratos vetítés Pécsett sajna. :( Csüt.-on így szinkronnal fogom először. Aztán ha nagyon bejött akkor felirattal később.
@@BToma67 Igen csak este nem szoktam menni és nem is jó most hétvégén pedig Pestre megyek szóval pont nem jó ez az időpont. Ha előbb lenne akkor jó lenne és az Uránia-ban is úgy van 18 órakkor.
Amúgy csak egy kérdés, nem annyira a filmhez kapcsolódik, de amúgy most igazából mit akar a DC? Bele bele kapkodnak ebbe abba, Justice League, Öngyilkos Osztag, Shazam, Wonder Woman de nem igazán látom, hogy ebből valami össze állna. Mondjuk, ha minden filmjük ilyen minőségü mint a Joker nem panaszkodok csak érdekes, hogy egyik nap még jobbra mennek utána meg olyan mintha már balra tartanának. Szerintem jobban állnak nekik ezek az önálló filmek mert valahogy nagy erőltetett izzadságszagú amikor univerzumot próbálnak épiteni.
Hát ez az, hogy az univerzumépítés nem jött/jön össze, mert nagyon mcu-hoz hasonlót akartak de abban a marvel jobb, mármint hamarabb kezdte így ők lettek az etalon. Dc ha keresi a saját arcát, akkor jó, hogy mindenfelé próbálkozik, de nem kéne ezt az egy univerzumot erőltetni, mert az kiöli a művészi szabadságot. Jó ez így, remelem minél színesebb filmeket csinálnak, mindenféle stílusban, nem pedig ezt a sablontengert filmről filmre, mint a marvel.
@@peterd.4476 Nem teljesen, én saját véleményem van sok filmről, de erre a Jokerre teljesen jogos leszek a kritikákkal, amúgy most beszéltem egy barátommal erről a filmről mert ő ott volt a sajtó vetítésen, és neki is nagyon tetszett a film.
Én nem szeretem a képregényes filmeket (nem is nézem őket), de ezt akkor is megnéztem volna, ha nem dicsérted volna agyon :-). Engem az előzetes fogott meg, pedig azt is csak véletlenül láttam, amikor találtam egy olyan filmet, aminek adtam egy esélyt a moziban (kár volt, mivel már nem is emlékszem mi volt az). Kicsit olyan az előzetese, mintha valami sorozatgyilkos születését látnánk.
Három film ugrik be ami nálad 100% körüli... A remény rabjai, a birodalom visszavág és Batman Begins...Ezek mellé oda mernéd állítani?? Már alig várom, hogy megnézzem...😂
vDrome A sötét lovag sokkal jobb lett mint a Batman kezdődik mert abban volt a Heat ledgeres Joker. Amúgy ez jobb Joker lett mint a Sötét lovagos? Na és nem csak október 3.án jön ki?
világ istene A Batman Begins sokkal jobb film mint a Sötét lovag. A Sötét lovag csak egy erősen középszerű film lenne ha nem Heath Ledger alakítja Jokert, az ő alakítása hozta fel csak a filmet.
Nyílméreg Béla A Batman kezdődik meg csak egy erős középszerű film mert nincs benne Joker. Bár kicsi voltam amikor láttam de akkor is. A Christopher Nolanes trilógia csak amiatt lett híres és felkapott hogy a 2. Részben benne volt Joker. Na jó ez túlzás volt de akkor is az egész sötét lovag trilógia legjobb eleme Joker. Az IMDb-n is a sötét lovag tartja a 4. Helyet.
Az az igazság, hogy az első képkockák megjelenésétől az első teaserek és trailerekkor mondtam már mindenkinek, hogy ez a film valami egészen más lesz, nem képregény film, hanem valami más, komolyabb, komorabb, sötétebb, vagy valami, és hozzá ez a színész, én csak azt a színészt tudom gyűlölni egy filmben aki jól játsza a negatív karakterét is, és ez a színész ilyen, szerintem remek választás volt erre a szerepre, mindenképpen megnézős darab, nem láttam, de tuti klasszikus lesz nálam, amit hozzá tennék, hogy a Noan féle Joker azért más, nekem vérfagyasztó és első osztályú játék, nem venném el az elhunyttól ezt a dicsőséget, akkor sem ha élne még
Nah, én tegnap voltam rajta a Moziban, ez egy nagyon mélyen bennem marad, mert egy olyan film, amibe az ember nagyon bele tudja magát képzelni, és nekem a stílusa is bejon a filmnek, nagyon jó film, csak ajánlani tudom:) *Why are you so serious?* 😆
Na végre sikerült megnéznem a JOKER. Nagyon nem szimplán egy egyszerű film az biztos, de akkor is Todd Phillips szerintem a legjobb filmjétt rakta le az asztalra és Joaquin Phoenix meg szerintem egyik legnagyobb akakitását nyújtotta. Simán Oscar alakitás és szerintem már kijárna neki. Szóval JOKER egy mestermű.
Amúgy egy valakinek még köszönhető hogy a JOKER ilyen remekmű lett. Az pedig Bradley Cooper. Mert nemcsak producere volt a filmnek, de a rendezővel Todd Phillips-el és a vágóval együtt vágták meg a filmet.
85%-ot adnék a filmnek. A cinematography 100%. Mesteri képek, vágás ... Ez a 80as évek elejei, lezüllött New York érzés nagyon ott van. Ami sztem sok embernél elvágta a filmet az az, amit vDrome-os narrátor megtett a review elején, de mások már nem. Méghozza 'Joker' elengedése. Egy felszínesebb, ámbár die hard batman fan-nak eleg megeröltetö a joker szánalomra méltó, lassú és fájdalmas megszületése. Mert ök a magabiztos, mindig toppon lévö karaterhez szoktak hozza. ... Ehhez a filmhez pedig ezt el kell kicsit engedni, egyetertek.
Hát látom, hogy nem feltétlenül leszek népszerű véleményemmel, de nekem ez bizony összeségében nem tetszett. Phoenix alakítása zseniális, zene jó, vágás jó, viszont ez egy művészfilm egy lelkileg összeroppant emberről, amit beletuszkoltak Joker figurájába, mert így beültethettek jó sok embert a moziba, hogy aztán azok ne merjék elmondani, hogy ebből fingot sem értettek, mert akkor szégyelniük kellene saját butaságukat, pedig ez a film egyszerűen nem tömegfilm. Az állításom, hogy beletuszkolták Joker figurájába ezt a szerencsétlen embert onnan ered, hogy egy ilyen lelkileg gyenge, bugyuta mama kedvencéből nem lesz soha a büdös életben egy zseniális, de őrült szuperbűnöző. Ilyen nincs! És tudom, hogy ez képregény, de azok is azért lehettek népszerűek, mert bár csávók röpködnek az égen kívülre felvett alsógatyában, de alapvetően a realitások mentén mozogtak. Ahogyan egy ötlövetű revolverből nem lehet nyolcat lőni!!! Így a rövid kritikai összefoglalóm a következő, ez egy átlagos összeomlástörténet, amiből láthattunk már sokkal jobbat (Összeomlás), nyomasztóan művészfilmes keretben azzal az átveréssel, hogy ez Jokerről szól. (Ezért ülhettek a nézőtéren tizenévesek tucatjával, olyanok akik lélektani drámákra alapból nem járnak és soha nem is fognak.)
Kiemelném még a zenét ami teljesen végigkíséri a film nyomasztó jellegét . Csellók játéka néha nekem egy két Trónok harca visszacsengést is mutatott a feszültebb jeleneteknél .
Tarantino féligmeddig jófilmje és az Ad astra unalma és pátosza után szeretném, ha az év 3. legjobban várt filmje ( jó jó, tudom Bosszúállók blah, blah,) igazi katartikus élmény lenne és olyan jó, hogy egyöntetűen mindenki dicséri ezt a filmet. LÁT.. NOM.. KÖLL!
ha te erre 100%ot mondasz, akkor ez a film kotelezo tananyag mindenkinek...nagyon vartam mar,nalam ez az ev filmje..mondom ezt ugy hogy a star wars meg vissza van ugye...
Most értem haza a moziból. Atyaég mekkorát játszott Joaquin Phoenix ebben a filmben!!! 😲 Csodálkoznék ha nem jönne az oscar-díj ezért. 👍🏻 Maga film viszont már koránt sem olyan zseniális mint a főszereplő. Todd Phillips egy jó filmet csinált Jóker történetéből - igaz, egy kis Taxisofőr utánérzéssel - de maga a mozi már nem ér fel az alakitáshoz. A bajom az volt a filmmel, hogy az első fele nekem sajnos unalmas volt, többször is ránéztem az órámra, (mellettem páran ki is mentek a teremből) nagyon lassan indult be a sztori, még Phoenix alakítása sem tudta ezt feledtetni, de aztán a második fele a filmnek már be tudott rántani. Sajnos nálam a film nem nem váltotta a be az óriási hype miatti várakozást. Jó film a Jóker de nem mondanám “zseniálisnak” meg az “évtized filmjének” mint ahogy sokan beszélnek róla. Még csak az év filmjének sem mondanám tekintve a Volt egyszer egy Hollywoodot, ami azért ennél sokkal jobb film szerintem. A Joker nálam egy erős 80%
Gábor, a magukat mértékadónak tekintő szakmai körök értékeléseiről mi a véleményed? Gyakorlatilag 6 fölé átlagosan nem megy az adott pontszámuk. Mennyire lehetnek valósak és igazak a kritikáik, ha a nézők visszajelzései brutálisan pozitívak, és egyértelművé teszik, hogy valamilyen egészen kivételes dolgot láttak?
Nagyon szépen bemutatja joker születését, de mint film... Udormány! Mivel ez a film ennyire be jött neked ezért fenntartással kezelem a te véleményed jövőben a filmekről! Ez 100%? Biztos, hogy nem akarod át adni ezt a csatornát valami hozzáértőnek?!!
két okból lett az : 1. bevonzani a nézők egy részét. 2. Ha siker lesz akkor lehessen verni a mellett a Warnernél ,hogy faxa képregényfilmet csináltunk ha meg bukás akkor meg bedobják ,hogy ez művészfilm. Az egész film egy hatalmas biztonsági játék volt a stúdió részéről szóval nem értem ezt a Warner menyire tökös volt most.
Nagyon félek a filmtől mert nekem ezek a nagyon lecsupaszított valósághű adaptációk nem jönnek be! Valamint egy Batman nélküli Joker nem igazán meggyőző nekem hiszen batman és Joker egymást erősítik duóként egymás létjogosultságát tartják fennt hiszen a képregényekben is Azért született meg batman nagyon leegyszerűsítve mert Joker őrületével egy halandó ember sem tudta felvenni a versenyt! Értem én hogy be akarták mutatni azt ahogy egy embert elönt az őrület és Joker lesz belőle de egy gyakorlatikag művészfilmet csinálni belőle, szerintem nem lesz a képregény rajongók netovábbja a film, azok meg akik nem szeretik a képregény filmeket ettől nem fogják még ezt szeretni! Ez egy oljan vegyítés amiből mind két oldalnál pont az hiányzik amit szeretnek.... De majd meglátjuk egyszer mindenkép nézhető de gyanítom nem lesz a kedvencem! Sok mindennel eltértek storiban is attól az eredet történettől amit alapul vettek a filmhez!
Az Alan Moore egyik remekműveként számon tartott, 1986-os Gyilkos tréfa az előzőekben bemutatott történésekre épít, csak megspékeli az egészet egy jó nagy adag tragikummal. Joker itt egy vegyi üzem dolgozója, aki stand-up komikus akar lenni, de miután ebben kudarcot vall, hogy családját eltarthassa, egy csapat bűnözőnek segít, hogy kirabolják egykori munkáltatóját. A bűntény közben feltűnik a színen Batman, aki miatt a férfi beleesik egy vegyszeres hordóba - ehhez még hozzájött terhes felesége elvesztése, és már össze is állt az eszmei egyveleg
5 лет назад+1
ez a lényeg hogy ez nem az a joker amire te vágysz, ez több mint egy képregény adaptáció, ez valamiről szól is
@ Ezért mondom hogy ezt igazán senki sem fogja kedvelni! :) Esélye sincs a filmnek! A képregény kedvelők tetemes része biztosan nem fogja szeretni! A kik meg utálják a képregényeket meg azért nem nézik meg! Bukás lesz én mondom... A képregényeket mindenki túl akarja gondolni! 2 dologra vannak hivatva! Az eggyik hogy megmutassák a közönségnek hogy mi a rossz és mi a jó, és reményt adjanak, a második meg hogy szórakoztassanak! Ennyi
5 лет назад+1
@@kecskespeter1281 Legyen bukás... nem ez a cél... ez a film azért egy "csoda" mert mindenki tisztában van vele(a studió is) h a mondanivalóval készült filmek bukták... az összes nagy klasszikus ami tényleg komoly film általában elhasalt a mozipénztáraknál... és valóban a képregényfilmek erre vannak hivatva de ezek lecsupaszított dolgok... h mi a jó és a rossz... egy marvel filmben egyszerű... mivel egy mese az egész... jelen filmünk jokere viszont a valóságból a mindennapi problémákból táplálkozik, és ha valaki a sok mézes mázas mozi után megnéz egy ilyet, lehet reménykedni h egy picit másabban lássa a világot és ne csak olcsó jelzőkkel és elvekkel bíró filmeket nézzen és h lássa, h a jó és a rossz leírhatósága nem olyan egyszerű mint egy mesében, mint a marvelben.
Szerintem meg borzalmas egy film, unalmas, vontatott, nekem is folyton a Taxisofőr járt az eszemben, meg az Összeomlás, ott is azzal volt bajom, hogy ezek az emberek már eleve be voltak kattanva, és nem azt láttuk, hogy egy normális élet hogy fordul ki, hanem hogy egy groteszk nyomorúság hogyan mélyül el és válik őrületté. Ugyanakkor míg az említett két film többször újranézhető, én ezt már elsőre untam, szerintem nagyon kiszámítható, és ha ez jelenti a jó film kategóriáját, és rossz filmeket akarok nézni. Todd Philips meg nem egy Bergmann semmilyen téren, nem is értem kinek jutott eszébe, hogy gagyi vígjátékok után mély lélektani drámát forgasson... egy képregényfilmből. Phoenix meg fullba nyomta a kretént.
Ez egy dráma és a filmet inspirálták a felsorolt művek. Miért baj az ha eleve be vannak kattanva? Sőt, ha figyeltél volna alapból a filmre akkor tudnád, hogy Arthur nevelő apja és nevelő anyja miatt lett beteg. Kiszámítható? Pl amikor kiderül, hogy a randik a barátnőjével csak a fejében történt, amikor kiderült, hogy az anyja a nevelő apjával verték? Nem?
@@csajegyember6179 az inspiráció egy dolog, meg az is hogy valami jeleneteiben olyan pofátlanul nyúlja az eredetit, hogy kiveszik belőle minden kreativitás, biztos, hogy nem láttad a Komédia királyát, különben ez nyilvánvaló lenne, de sebaj odaát már a kritikusok kezdik látni, majd talán itt is egyszer, olyan érzésem van mint a tar Wars 7-nél hogy mindenki őrjöngött az első hetekben, hogy mennyire jó, aztán meg sorra jöttek a de hát ez másolja a négyest megvilágosodások
@@fatumteam a napokba olvastam valamit ami tök igaz és remélem kicsit javul a véleményed: egy olyan világba élünk ahol a képregény filmek ugyan azokra az elemekre építenek egymás után, de ha a Joker inspirációt merít az már "fElHáBoRíTó". A Joker előtt alig ismerték ezeket a filmeket amibe csak annyi a közös a Jokerrel, hogy olyan emberekről szólnak akiket gyötör a társadalom és a komédia királyába is volt egy talk show...légyszi töröld ezt a kommentet. A fejfájás elkerülése érdekében...
"Egy őrült elme barangolása az utcákon, melyekre már nagyon ráférne egy kiadós eső, hogy eltakarítsa a mocskot." Zseniális.
Nő: Min nevetsz?
J: Csak eszembe jutott valami vicces
Nő: Nem akarod elmondani?
*J:Úgysem értenéd*
Todd Philips, Terhes társaság, Másnaposok, stb... Szinte csak vígjátékai voltak, erre fogja magát és berobbantja az utóbbi idők egyik legjobb filmjét, ami instant klasszikus már most. Ugyanez volt Craig Manzinnel a Csernobil esetében. :D
Mostantól kezdve csak vígjátékrendezők nyúlhatnak a komoly témákhoz :D
A Green Book rendezője is szinte vígjátékokat rendezett idaig, tobbek közt Dumb es Dumber, Én és én meg az irén:)
Erre van egy elméletem, hogy miért. :)
A humor rendszerint valamilyen tragédiával, illetve drámával ihletődik. A legjobb igazi, vérhumor alapja valamilyen tragédia, esemény és vagy élmény. A legnagyobb nevettetők is rendszerint fájdalmas múltú és lelkületű személyiségek. A dráma elengedhetetlen ahhoz, hogy a humor kivirágozzék. Sírással és fájdalommal öntözik azt a talajt, ahonnan a humor fakad és ez visszafelé is ezek szerint igaz. :) azok tudnak igazi drámai mélységekbe bújni, akik a humort valamilyen védekező eszközként használták az életükben.
De ez csak egy elmélet. ^^
@@Somi0212 Szerintem inkább az a titka, hogy bár könnyű műfajnak tűnik a vígjáték mind közül a legnehezebb így aki ahhoz ért annak a többi már gyerekjáték. Dráma színészből és rendezőből ezer meg egy van de jó vígjáték színészt és rendezőt szerintem egy kezemen megtudom számolni és még a legjobbak is könnyen kitudnak égni.
@@snofi69 Jo de a green book az egy eletrevalok koppintas, annyira nem volt nagy szám.
Mondjuk mindkettő megtörtént sztori alapján készűlt.
Zseniális karakterdráma, nagyon jól felépített sztori, nem találtam benne unalmas pontot. a Taxi driver "jelenet" nagyon jó rész. Frankón bemutatja az átmeneteket, a záró 15 perc (Murray) valami fenomális! Remélem kap szobrocskát a film!
Most jöttem a moziból, és az én véleményem is az, hogy ez egy tökéletes film. Nagyon rég nem jelent meg olyan film ami ennyire magával ragadott volna. Nem gondoltam volna hogy a Halálsoron kívül bármi megérdemli nálad a 100%-ot. De ennél a filmnél teljesen megértelek. Nekem hivatalosan is bekerült a kedvenc 10 filmem közé. És amíg vetítik még egyszer eredeti nyelven is meg fogom nézni.
Hallottam mogottem akik jottek ki a mozibol.. "ez unalmas volt"
Ez nem akcio, nem zold háttérnél röpködnek a szuperhősök.. ez drama, meghozza elso osztalyu
A sok prolinak sajnos elég a bosszúállók féle akció.
@@nlehel03
Én nagyon szeretem a Bosszúállókat is, meg általában a Marvel filmeket, de ez a Joker zseniális volt. Itt-ott éreztem némi túlzást a színészi játékban, a közepe kicsit langyos lett, de nagyon jó film volt. Az Alitával tudom most összehasonlítani. Ott a világ és a körítés elég langyos lett, de Salazar felvette, és a hátán elvitte a filmet. Itt a világ a saját kemény tempójában haladt előre, eltaposva mindenkit, Phoenix Jokere pedig az emberek között botladozott, majd állt a tömeg élére úgy, hogy végig köztük maradt.
Mindkettőben nagyon erős volt a karakter, ez alapján hasonlítottam össze.
@@Andras_Orvos az Alitát nem láttam, de abban egyetértek, hogy a Joker nagyon jó film, nagyon erős volt benne a karakter. Én nem éreztem túlzást a színészi játékban, szerintem így pont jó volt. A közepe tényleg kicsit laposabb lett, de az se annyira, hogy unalmas legyen, csak a többi részéhez képest.
Sokadjára készülök megnézni ezt a filmet a moziban. Ilyet csak anno a star wars klasszikus trilógia egyes részei kapcsán követtem el. Maximálisan egyetértek a videóban elhangzottal, az utóbbi évek legjobb filmje a Joker.
Jó film lett, tényleg. A héten még kétszer ülök be rá. Egyszer magyarul Imaxben. Elég nyomasztó lett. Phoenix annyira jó, Joker állandóan vonzza az embert a film során. Furcsa, mert a lelked mélyén végig szimpatizálni akarsz vele, közben meg lépten-nyomon olyat tesz, amitől elriadsz tőle. Iszonyat jól meg van írva. Ennyire ambivalens és feldúlt állapotban ritkán keltem fel a moziszékből. Először mindenképp angolul ajánlom!
Na mégiscsak volt tartalék erő még a mai napra!😊💪💪köszi szépen!
Nem nézek képregényfilmeket (kivétel volt a Gotham sorozat, meg néha egy DC-s film), de ez nagyon érdekelt.
100% részemről is és ahogy olvastam, mindenhol nagy siker lett.
Háááát...nem sok 100%-os filmre emlékszem Gábornál. Ezek szerint "jóféle". ;)
@@Gasto7802 te az a tipik ember vagy aki nem tudja felfogni a történetet xd és csak legyen benne sok vér és robbanás xd
@@Gasto7802 -az életed
@@Gasto7802 a közepén valóban volt egy ellaposodó rész, amivel nem tudtak mit kezdeni a készítők, nekem ez jött le. De én nagyon kritikusan ültem be, mert gyűlölöm a szuperhős filmeket, a blockbustereket, ez pedig az volt. Végül mégis nagyon pozitívan jöttem ki a moziból, kimondottan tetszett a film, viszont én nem adnék 10 pontot, hanem 8-at.
Illetve azt is vitatnám, hogy az év legjobb filmje idáig, nálam a Fájdalom és dicsőség az első.
Spoiler:
Mekkora jelenet már amikor a rendőrautón a vérével festi meg a mosolyát :D
"Remélem, hogy a halálomnak több értelme lesz, mint amennyi az életemnek volt."
@@outwst3160 Mondjuk ez egy fura fordítás mert az angolul szövegben azt írta a füzetébe hogy "cents" nem azt hogy "sense" ami teljesen megváltoztatja a mondatnak az értelmét.
Mert így körülbelül azt jelenti hogy a halála több pénzt fog hozni mint az élete...
@@razumdar3295 Így se igaz ez teljesen, ugyanis pont hogy a 'cents' szót én szóviccnek néztem, mivel eléggé hasonló a hangzású a 'sense' szóhoz, tehát inkább mindakettőt jelentheti egyszerre. Ugye az üzenet a naplójában volt, amibe a vicceit írta le.
Ennyire nyomasztó filmet rég láttam,imádtam 😃
Mindig klassz hallani, hogy szíveden viseled az általad értékesnek vélt filmek utóéletét. Hátha ez a komment egy picivel hozzájárul (a youtube algoritmus által ) , hogy több emberhez jusson el ez a videó.
Én eszméletlenül beleszerettem ebbe a filmbe! Egyszerűen Phoenix beleszületett a Joker szerepbe és mondjuk egy Leonardo Di Caprio szerintem nem is tudta volna ilyen remekül eljátszani őt. Meg hát Joker nem is egy egyszerű karakter. Szerintem ez a film nagyon különleges lett (lehet mert most láttam először ilyen filmet) mert tényleg nem akármilyen film és szerintem akár oscaron Phoenix és a Joker is maximálisan befutó lenne. És Philips is remek munkát végzett. Valószínűleg nem tudtam volna végignézni egy átlagos rendezővel. Best film ever! 😘😘😘😍😍❤️❤️❤️❤️🤡🤡🤡😍😍 kéne Jokeres smile a bohócos mellé xd. Értitek. SMILE!!🤡🤡
Nem sok olyan jó filmet ismerek ami 100%-os ,de biztos hogy meg fogom nézni. Kíváncsi vagyok rá!
Köszönöm szépen !
Köszönöm! Szívemből szóltál!
Már csak az lenne jó ha gyártanának a jövőben olyan filmeket amik jobban kiboncolnák a 21. század egyik globális betegségét: a személyiség torzulásokat. Egyáltalán nem Joker szerepéből indulok ki. Inkább az anyukája szerepéből. Mert bizony ezek a jelenségek ember életeket nyomorítanak meg majdnem láthatatlan módon.
Baromi jó videó lett! Köszönjük szépen az idődet, és az energiádat amit ebbe a videóba fektetsz! Csak így tovább!
A videó végén az üzenet Otherworld Zolinak szólt? :)
Remélem megnézi :D
Én ma néztem meg és egyszerűen annyira tetszett, hogyha lenne pénzem megnézném újra. Marvel rajongó vagyok és DCU annyira nem fogott meg, de ez a film valami hihetetlenül jól sikerült. Az én véleményem szerint 10/10, azaz 100%-t adok rá.
Koszonom a videot.nagyom tetszett. lattam a filmet. Fantasztikus. Egyetertek a kritikaval. Ideje volt egy ilyen filmnek amihez ha kicsit is de hasznalni kell az agyat, es felkavarja az erzeseket. Szerencsere nem egy leragott szupehos film, ezt egy film amin uton hazafele is gondolkodni fogsz es masnap reggel is a fejedbe ragad.
Megegyszer koszonom a video.
A bejelentkezésből már tudtam, hogy elégedett vagy a filmel.
Nagyon jó lett mint mindig🙂
Ez volt az egyik leginkább képregényes képregényfilm, amit eddig láttam. A Tim Burton-féle Batman volt az első, amire emlékszem. Maga a környezet és az egész összhatása hozta azt a képregényes hangulatot. Tudjuk, hogy nem valóságos, kissé eltúlzott, de egyben van.
Már nagyon vártam a kritikádat! Köszönöm! 100?Sejtettem! 😀
Megnéztem... Idejét sem tudom már mikor láttam már ilyen iszonyatosan jó filmet, végre! Mondjuk rohadt lehangoló, de eszméletlen jó film. Joaquim Phoenix meg, bár ezt tudom a Gladiátor óta, páratlan színész. Fú, teljesen lenyűgözött. Váó. Végre.
Mielőtt megnézem a Joker. Elötte megnézem a Taxisofőrt, Komédia királya (Scorsese mesterművei) és az Összeomlást (szintén mestermű). Nem csoda hogy ezek a filmek nagy hatással voltak Todd Phillipsre amikor megirta a Joker forgatókönyvét.
Mindegyik remek alkotás, szóval jó szórakozást kívánok a megnézésükhöz!
Szoktam nézni más film kritikusok videóját is, de egyedül a te kritikáidat érzem őszintének
Számomra a leghitelesebb 👍
Szia,ezek után tuti megnézem,köszi.
*A videó végéről már csak Joker hisztérikus nevetése hiányzott.*
@Hard 3n3d *Csakis! :))* ruclips.net/video/lb8fWUUXeKM/видео.html
Vártam a kritikádat Gábor mert nagyon kiváncsi voltam a véleményedre. 100% az igen. Pénteken nézzük.. 🤡
Az már biztos :)
Én ma megnéztem. Zseniális a játék. Igazából művész film számomra . Mindenkép ajánlom megnézésre mert nem egyszerű film mint a mostaniak zöme. A főszereplő igazából Oscar díj jelölősre tenném ezért a szerepért. Sőt!!!!
Megnéztem. Szerettem. Több akcióra számítottam az előzetes alapján, de ebben a filmben nem is ez volt a lényeg.
1:40 Watchmen, szintén Warner stúdió, valahogy mindig kimarad, pedig ahogy telik az idő úgy teszem Nolan Batman-trilógiája mellé, néha már fölé is.
Amúgy a Marveltől én egy filmet szeretek a Galaxis örzőit mert az az egyetlen ahol nem arról szól a történet, hogy 50-es karom van és nagyon arcon vágom a másikat mert ki ha én nem. Dark Knight is ezért volt jó mert nem nézte retardnak a nézőjét és elhitte, hogy nem kell a 2,5 órából 2 órát verekedni feltudjuk fogni ha van egy története a filmnek csak meséljék el jól.
Legjobb legszeretetebb karakterein ott mindenki hatalmas egyéniség. ❤❤❤❤
Ezt amúgy nem értem. Mindenki el kezdi terjeszteni meg dobálni hogy :" úr isten nem is képregény alapú". Csak mondanám hogy a mai "képregény filmek" a karaktereken kívűl nem nagyon veszi alapul a füzeteket. Nem kritika csak nem értem ezt a kijelentést
ebben a videóban ez a kijelentés arra utalt, amire én is gondoltam talán egy hete. Ennek a filmnek nem kell a Joker filmnek lennie. Ez működne anélkül is, de így sokkal jobban marketingelhető.
itt a lényeg az ,hogy a Joker név semmit se ér se a képregénykontent se számít. ez nem egy képregényflm .
@@acringekeresokiskodmon8026 na most így a film után elmondom hogy tévedsz. A film egyik metódusa volt a Wayne családdal való kapcsolata. Úgyhogy kellett jokerrol szóljon.
@@GG-xc4pu Igen, és mi lett volna ha a Wayne Család helyett mondjuk Strakok vannak? Még nem láttam a filmet, de feltételezem nem sok.
@@acringekeresokiskodmon8026 a film egyáltalán nem nélkülözi a DC storit igaz hogy háttérbe szorul de nem más univerzum. Úgyhogy sok minden lett volna ha kicserélik a neveket
Ezt a Jokert nem tudom elképzelni úgy, hogy egy Batman-nel harcol.
Nem illik hozzá.
Pedig folytatásért kiállt egy ilyen mestermű.
Zoltán Gerse ő nem. Ebben az univerzumban, amiben a film játszódik, a kettejük korkülönbsége miatt is lehetetlen. De ez a Joker inspirálhat majd egy új Jokert, egy követőt, ha meghal. Bár az sem lenne baj, ha lesz folytatás, hogy ők ketten sosem harcolnának face to face. A film zseniálisan adagolta Azt, hogy Joker megteremtette Batmant. Batmanről el tudom hinni ebben az univerzumban, hogy hasonlóan dark, vannak pszichés defektjei és az egész életét végigkíséri a Joker elleni képzeletbeli küzdelem, lelkileg.
@@polgarjozsef pontosan. Amikor Batman elkezd tevékenykedni addigra Arthur/Joker a 60-70.-es éveibe lesz.
Azért, mert egy ilyen Jokerhez Batmanből is egy komolyabb, mélyebb feldolgozás kell, ami még nem készült el.
Nekem nagyon elegem van a képregényes filmekből, de adtam egy estély a Jokernek... nem bántam meg. Nagyon tetszet, de az az érzés maradt bennem, hogy a főszereplő csak a társadalom áldozata, nem egy igazán gonosz elme. Én inkább megsajnáltam a végére..
Fel oraja hogy kijottem a mozibol. Ha most kellene ertekelnem, ezt (vagy kozeli) szazalekot tudnam en is adni. Azert kivancsi vagyok, par nap mulva hova erik be a mostani sokk hatasaban szult velemenyem.
Én egy órája jöttem ki a vetítésről. Hasonló érzések munkálkodnak bennem is...
Jó hallani hogy te is ilyen jókat mesélsz róla! A szinkron milyen lett? Rátóti jó volt a Gladiátorban is! Felirattal akartam nézni, de alig van feliratos vetítés Pécsett sajna. :( Csüt.-on így szinkronnal fogom először. Aztán ha nagyon bejött akkor felirattal később.
Minden nap van Pécsett a plázában feliratos Joker vetítés. 18:30 és hétvégén kilenckor is.
@@BToma67 Igen csak este nem szoktam menni és nem is jó most hétvégén pedig Pestre megyek szóval pont nem jó ez az időpont. Ha előbb lenne akkor jó lenne és az Uránia-ban is úgy van 18 órakkor.
Amúgy csak egy kérdés, nem annyira a filmhez kapcsolódik, de amúgy most igazából mit akar a DC? Bele bele kapkodnak ebbe abba, Justice League, Öngyilkos Osztag, Shazam, Wonder Woman de nem igazán látom, hogy ebből valami össze állna. Mondjuk, ha minden filmjük ilyen minőségü mint a Joker nem panaszkodok csak érdekes, hogy egyik nap még jobbra mennek utána meg olyan mintha már balra tartanának. Szerintem jobban állnak nekik ezek az önálló filmek mert valahogy nagy erőltetett izzadságszagú amikor univerzumot próbálnak épiteni.
Hát ez az, hogy az univerzumépítés nem jött/jön össze, mert nagyon mcu-hoz hasonlót akartak de abban a marvel jobb, mármint hamarabb kezdte így ők lettek az etalon. Dc ha keresi a saját arcát, akkor jó, hogy mindenfelé próbálkozik, de nem kéne ezt az egy univerzumot erőltetni, mert az kiöli a művészi szabadságot. Jó ez így, remelem minél színesebb filmeket csinálnak, mindenféle stílusban, nem pedig ezt a sablontengert filmről filmre, mint a marvel.
Király lett a kritikád. Megérdemelte az az Arany oroszlánt Velencében. Vasárnap meg is néznem.
Honnan tudod, hogy megérdemelte, ha még meg sem nézted?
@@peterd.4476 Amiket már eddig írtak róla
@@atti97 Hát az nem jelent semmit. Ezek szerint te is olyan ember vagy, akiknek a véleményét más határozza meg.
@@peterd.4476 Nem teljesen, én saját véleményem van sok filmről, de erre a Jokerre teljesen jogos leszek a kritikákkal, amúgy most beszéltem egy barátommal erről a filmről mert ő ott volt a sajtó vetítésen, és neki is nagyon tetszett a film.
Én nem szeretem a képregényes filmeket (nem is nézem őket), de ezt akkor is megnéztem volna, ha nem dicsérted volna agyon :-). Engem az előzetes fogott meg, pedig azt is csak véletlenül láttam, amikor találtam egy olyan filmet, aminek adtam egy esélyt a moziban (kár volt, mivel már nem is emlékszem mi volt az). Kicsit olyan az előzetese, mintha valami sorozatgyilkos születését látnánk.
mivel ez nem egy képregényfilm
@@aronsos3414 Reflektálás volt a videóban elhangzott "az is adjon esélyt a Jokernek, aki már elengedte a képregényes cirkuszt" mondatra.
Három film ugrik be ami nálad 100% körüli... A remény rabjai, a birodalom visszavág és Batman Begins...Ezek mellé oda mernéd állítani?? Már alig várom, hogy megnézzem...😂
Oda bizony:)
Gábor Bacskai A Batman kezdődiknék sokkal jobb volt a sötét lovag abban volt Joker. A birodalom visszavág meg csak egy gagyi star wars film...
vDrome A sötét lovag sokkal jobb lett mint a Batman kezdődik mert abban volt a Heat ledgeres Joker. Amúgy ez jobb Joker lett mint a Sötét lovagos? Na és nem csak október 3.án jön ki?
világ istene A Batman Begins sokkal jobb film mint a Sötét lovag. A Sötét lovag csak egy erősen középszerű film lenne ha nem Heath Ledger alakítja Jokert, az ő alakítása hozta fel csak a filmet.
Nyílméreg Béla A Batman kezdődik meg csak egy erős középszerű film mert nincs benne Joker. Bár kicsi voltam amikor láttam de akkor is. A Christopher Nolanes trilógia csak amiatt lett híres és felkapott hogy a 2. Részben benne volt Joker. Na jó ez túlzás volt de akkor is az egész sötét lovag trilógia legjobb eleme Joker. Az IMDb-n is a sötét lovag tartja a 4. Helyet.
Az az igazság, hogy az első képkockák megjelenésétől az első teaserek és trailerekkor mondtam már mindenkinek, hogy ez a film valami egészen más lesz, nem képregény film, hanem valami más, komolyabb, komorabb, sötétebb, vagy valami, és hozzá ez a színész, én csak azt a színészt tudom gyűlölni egy filmben aki jól játsza a negatív karakterét is, és ez a színész ilyen, szerintem remek választás volt erre a szerepre, mindenképpen megnézős darab, nem láttam, de tuti klasszikus lesz nálam, amit hozzá tennék, hogy a Noan féle Joker azért más, nekem vérfagyasztó és első osztályú játék, nem venném el az elhunyttól ezt a dicsőséget, akkor sem ha élne még
Nah, én tegnap voltam rajta a Moziban, ez egy nagyon mélyen bennem marad, mert egy olyan film, amibe az ember nagyon bele tudja magát képzelni, és nekem a stílusa is bejon a filmnek, nagyon jó film, csak ajánlani tudom:)
*Why are you so serious?* 😆
Valóban 100%,az év filmje. Joaquin alakítása elképesztően jó.
Na végre sikerült megnéznem a JOKER. Nagyon nem szimplán egy egyszerű film az biztos, de akkor is Todd Phillips szerintem a legjobb filmjétt rakta le az asztalra és Joaquin Phoenix meg szerintem egyik legnagyobb akakitását nyújtotta. Simán Oscar alakitás és szerintem már kijárna neki. Szóval JOKER egy mestermű.
Hála istenek hogy volt szerencsém 2X-er Látni Moziba eredeti nyelven és Imádtam :)
Szinkronnal vagy eredeti nyelven nézted? Ha előbbi akkor milyen lett a szinkron?
Szinkron és jó.
Amúgy egy valakinek még köszönhető hogy a JOKER ilyen remekmű lett. Az pedig Bradley Cooper.
Mert nemcsak producere volt a filmnek, de a rendezővel Todd Phillips-el és a vágóval együtt vágták meg a filmet.
Ez a film egy 5*! Minden percét imádtam!
85%-ot adnék a filmnek. A cinematography 100%. Mesteri képek, vágás ... Ez a 80as évek elejei, lezüllött New York érzés nagyon ott van. Ami sztem sok embernél elvágta a filmet az az, amit vDrome-os narrátor megtett a review elején, de mások már nem. Méghozza 'Joker' elengedése. Egy felszínesebb, ámbár die hard batman fan-nak eleg megeröltetö a joker szánalomra méltó, lassú és fájdalmas megszületése. Mert ök a magabiztos, mindig toppon lévö karaterhez szoktak hozza. ... Ehhez a filmhez pedig ezt el kell kicsit engedni, egyetertek.
100% az kemény.
👌🏼
néhány vonásában, mozdulatában emlékeztet Max Cadyre is...
Van ertelme Imaxbe nezni?
Nincs, mert végülis barhogyan nézed baromi nagy hatása van.
Jobb a beszéd
Szinkronosan nézted? És ha igen mennyire volt elviselhető?
@Jumpy Wizard megnéztem szinkronosan. Hát az utóbbi évek legjobb szinkronja szerintem.
A szinkronos verzió az valami zseniális . Sokkal jobb lett mint az előzetesekben .
The irishman lesz még talán idén ennyire ütős, de nyilván teljesen más szempontból.
Joker nevetése is "szinkronizálva" lett ? :)
Lehet nézni feliratosan is.
van benne batman utalás?
SPOILER - elvétve
@@vDrome köszi a választ
Megint csak egyetértek a kritikával . Nekem nagy kedvencem mint filmdráma, nem mint képregény adaptáció .
Éves szinten elenyésző a képregényfilmek száma. Inkább a blockbustereknél vannak többségben.
Hát látom, hogy nem feltétlenül leszek népszerű véleményemmel, de nekem ez bizony összeségében nem tetszett. Phoenix alakítása zseniális, zene jó, vágás jó, viszont ez egy művészfilm egy lelkileg összeroppant emberről, amit beletuszkoltak Joker figurájába, mert így beültethettek jó sok embert a moziba, hogy aztán azok ne merjék elmondani, hogy ebből fingot sem értettek, mert akkor szégyelniük kellene saját butaságukat, pedig ez a film egyszerűen nem tömegfilm. Az állításom, hogy beletuszkolták Joker figurájába ezt a szerencsétlen embert onnan ered, hogy egy ilyen lelkileg gyenge, bugyuta mama kedvencéből nem lesz soha a büdös életben egy zseniális, de őrült szuperbűnöző. Ilyen nincs! És tudom, hogy ez képregény, de azok is azért lehettek népszerűek, mert bár csávók röpködnek az égen kívülre felvett alsógatyában, de alapvetően a realitások mentén mozogtak. Ahogyan egy ötlövetű revolverből nem lehet nyolcat lőni!!! Így a rövid kritikai összefoglalóm a következő, ez egy átlagos összeomlástörténet, amiből láthattunk már sokkal jobbat (Összeomlás), nyomasztóan művészfilmes keretben azzal az átveréssel, hogy ez Jokerről szól. (Ezért ülhettek a nézőtéren tizenévesek tucatjával, olyanok akik lélektani drámákra alapból nem járnak és soha nem is fognak.)
Kiemelném még a zenét ami teljesen végigkíséri a film nyomasztó jellegét . Csellók játéka néha nekem egy két Trónok harca visszacsengést is mutatott a feszültebb jeleneteknél .
Fun fact: aki a Jokerben csinálja a zenét az a chernobyl zenéjét is csinálta. +a zene előbb volt meg mint a story :D
jajj jöjjön már a 4.e :(
Nézni AKAROM! :)
De csak negyedikén lesz a premier.
Tarantino féligmeddig jófilmje és az Ad astra unalma és pátosza után szeretném, ha az év 3. legjobban várt filmje ( jó jó, tudom Bosszúállók blah, blah,) igazi katartikus élmény lenne és olyan jó, hogy egyöntetűen mindenki dicséri ezt a filmet. LÁT.. NOM.. KÖLL!
ha te erre 100%ot mondasz, akkor ez a film kotelezo tananyag mindenkinek...nagyon vartam mar,nalam ez az ev filmje..mondom ezt ugy hogy a star wars meg vissza van ugye...
100%? Amindenitneki... ;)
Most értem haza a moziból.
Atyaég mekkorát játszott Joaquin Phoenix ebben a filmben!!! 😲 Csodálkoznék ha nem jönne az oscar-díj ezért. 👍🏻
Maga film viszont már koránt sem olyan zseniális mint a főszereplő. Todd Phillips egy jó filmet csinált Jóker történetéből - igaz, egy kis Taxisofőr utánérzéssel - de maga a mozi már nem ér fel az alakitáshoz. A bajom az volt a filmmel, hogy az első fele nekem sajnos unalmas volt, többször is ránéztem az órámra, (mellettem páran ki is mentek a teremből) nagyon lassan indult be a sztori, még Phoenix alakítása sem tudta ezt feledtetni, de aztán a második fele a filmnek már be tudott rántani. Sajnos nálam a film nem nem váltotta a be az óriási hype miatti várakozást. Jó film a Jóker de nem mondanám “zseniálisnak” meg az “évtized filmjének” mint ahogy sokan beszélnek róla. Még csak az év filmjének sem mondanám tekintve a Volt egyszer egy Hollywoodot, ami azért ennél sokkal jobb film szerintem. A Joker nálam egy erős 80%
Ez egy dráma/karakter tanulmányozás. Mit vártál? Michael Bayt? Rétegesen bemutatják Arthur megőrülését.
Na a volt egyszer egy hollywood egy qrva unalmas film aminek csak a vége izgisebb.
csaj egy ember Nézd, az nem baj ha nem vagy okos, csak akkor ne akarj okoskodni! :D
@@BToma67 miért is lennék buta?
szombaton megyek és megnézem
Jó film de közel sem tökéletes, sőt elég komoly koncepciós hibái vannak, persze ezek felett szemet lehet hunyni de nekem nem sikerült.
100%??? Aztaaaaa....
zseniális volt.ennyi.
Gábor, a magukat mértékadónak tekintő szakmai körök értékeléseiről mi a véleményed? Gyakorlatilag 6 fölé átlagosan nem megy az adott pontszámuk. Mennyire lehetnek valósak és igazak a kritikáik, ha a nézők visszajelzései brutálisan pozitívak, és egyértelművé teszik, hogy valamilyen egészen kivételes dolgot láttak?
Hozzá kell tenni, a Joker esetében van ismét egy Fekete Párduc jelenség, csak visszafele.
Az a baj az ilyen filmekkel, hogy egy kicsit árnyalják a valóságot...mondja ezt az egyik énem...
!!
Hát... ez a Joker smink amit ebben a filmben láthatunk, jobban hasonlít egy cirkuszi bohóc sminkre, mint Jokerre.
Érdekesség : Joker sminkjét ebben a film egy 70-es évekbeli egy híres sorozatgyilkos bohóc sminkjéről mintázták .
@@WhyTho525 John WAYNE Gacy :)
Ez nem követ képregényeket
@@csajegyember6179 Úgy úgy
Nagyon szépen bemutatja joker születését, de mint film... Udormány! Mivel ez a film ennyire be jött neked ezért fenntartással kezelem a te véleményed jövőben a filmekről! Ez 100%? Biztos, hogy nem akarod át adni ezt a csatornát valami hozzáértőnek?!!
Ez a film egy nagy nulla joker soha nem volt ilyen szemèlyisèg...
mert ez nem is az a joker akit a képregényekben olvasol, de nem is azzal a céllal készült
ezzel tisztában vagyok de nekem nem tetszik...
@@by-kegi mármint az zavar h nem olyan amilyennek szeretnéd? vagy az h milyen célból csinálták meg ezt a karaktert ilyenné?
@ inkább az, hogy eltèrtek a felnőtt önálló kèpregènytől...
Pörgősebbre gondoltam...
Ha ennyire elrugaszkodik a képregényektől, akkor egyáltalán mért Joker a címe?! Amíg Joker a film címe addig sose lesz 100%!
két okból lett az :
1. bevonzani a nézők egy részét.
2. Ha siker lesz akkor lehessen verni a mellett a Warnernél ,hogy faxa képregényfilmet csináltunk ha meg bukás akkor meg bedobják ,hogy ez művészfilm.
Az egész film egy hatalmas biztonsági játék volt a stúdió részéről szóval nem értem ezt a Warner menyire tökös volt most.
Miért ne lehetne? Megkapjuk Jokert. Ha lenne egy múltja több lehetőséget választana stb. Ez a Joker.
Nagyon félek a filmtől mert nekem ezek a nagyon lecsupaszított valósághű adaptációk nem jönnek be! Valamint egy Batman nélküli Joker nem igazán meggyőző nekem hiszen batman és Joker egymást erősítik duóként egymás létjogosultságát tartják fennt hiszen a képregényekben is Azért született meg batman nagyon leegyszerűsítve mert Joker őrületével egy halandó ember sem tudta felvenni a versenyt! Értem én hogy be akarták mutatni azt ahogy egy embert elönt az őrület és Joker lesz belőle de egy gyakorlatikag művészfilmet csinálni belőle, szerintem nem lesz a képregény rajongók netovábbja a film, azok meg akik nem szeretik a képregény filmeket ettől nem fogják még ezt szeretni! Ez egy oljan vegyítés amiből mind két oldalnál pont az hiányzik amit szeretnek.... De majd meglátjuk egyszer mindenkép nézhető de gyanítom nem lesz a kedvencem! Sok mindennel eltértek storiban is attól az eredet történettől amit alapul vettek a filmhez!
Az Alan Moore egyik remekműveként számon tartott, 1986-os Gyilkos tréfa az előzőekben bemutatott történésekre épít, csak megspékeli az egészet egy jó nagy adag tragikummal. Joker itt egy vegyi üzem dolgozója, aki stand-up komikus akar lenni, de miután ebben kudarcot vall, hogy családját eltarthassa, egy csapat bűnözőnek segít, hogy kirabolják egykori munkáltatóját. A bűntény közben feltűnik a színen Batman, aki miatt a férfi beleesik egy vegyszeres hordóba - ehhez még hozzájött terhes felesége elvesztése, és már össze is állt az eszmei egyveleg
ez a lényeg hogy ez nem az a joker amire te vágysz, ez több mint egy képregény adaptáció, ez valamiről szól is
@ Ezért mondom hogy ezt igazán senki sem fogja kedvelni! :) Esélye sincs a filmnek! A képregény kedvelők tetemes része biztosan nem fogja szeretni! A kik meg utálják a képregényeket meg azért nem nézik meg! Bukás lesz én mondom...
A képregényeket mindenki túl akarja gondolni! 2 dologra vannak hivatva! Az eggyik hogy megmutassák a közönségnek hogy mi a rossz és mi a jó, és reményt adjanak, a második meg hogy szórakoztassanak! Ennyi
@@kecskespeter1281 Legyen bukás... nem ez a cél... ez a film azért egy "csoda" mert mindenki tisztában van vele(a studió is) h a mondanivalóval készült filmek bukták... az összes nagy klasszikus ami tényleg komoly film általában elhasalt a mozipénztáraknál... és valóban a képregényfilmek erre vannak hivatva de ezek lecsupaszított dolgok... h mi a jó és a rossz... egy marvel filmben egyszerű... mivel egy mese az egész... jelen filmünk jokere viszont a valóságból a mindennapi problémákból táplálkozik, és ha valaki a sok mézes mázas mozi után megnéz egy ilyet, lehet reménykedni h egy picit másabban lássa a világot és ne csak olcsó jelzőkkel és elvekkel bíró filmeket nézzen és h lássa, h a jó és a rossz leírhatósága nem olyan egyszerű mint egy mesében, mint a marvelben.
Itt beszélsz a gyilkos tréfáról miközbe "nem működik Joker Batman nélkül"...wow
Szerintem meg borzalmas egy film, unalmas, vontatott, nekem is folyton a Taxisofőr járt az eszemben, meg az Összeomlás, ott is azzal volt bajom, hogy ezek az emberek már eleve be voltak kattanva, és nem azt láttuk, hogy egy normális élet hogy fordul ki, hanem hogy egy groteszk nyomorúság hogyan mélyül el és válik őrületté. Ugyanakkor míg az említett két film többször újranézhető, én ezt már elsőre untam, szerintem nagyon kiszámítható, és ha ez jelenti a jó film kategóriáját, és rossz filmeket akarok nézni. Todd Philips meg nem egy Bergmann semmilyen téren, nem is értem kinek jutott eszébe, hogy gagyi vígjátékok után mély lélektani drámát forgasson... egy képregényfilmből. Phoenix meg fullba nyomta a kretént.
Irónia?
Ez egy dráma és a filmet inspirálták a felsorolt művek. Miért baj az ha eleve be vannak kattanva? Sőt, ha figyeltél volna alapból a filmre akkor tudnád, hogy Arthur nevelő apja és nevelő anyja miatt lett beteg. Kiszámítható? Pl amikor kiderül, hogy a randik a barátnőjével csak a fejében történt, amikor kiderült, hogy az anyja a nevelő apjával verték? Nem?
@@csajegyember6179 az inspiráció egy dolog, meg az is hogy valami jeleneteiben olyan pofátlanul nyúlja az eredetit, hogy kiveszik belőle minden kreativitás, biztos, hogy nem láttad a Komédia királyát, különben ez nyilvánvaló lenne, de sebaj odaát már a kritikusok kezdik látni, majd talán itt is egyszer, olyan érzésem van mint a tar Wars 7-nél hogy mindenki őrjöngött az első hetekben, hogy mennyire jó, aztán meg sorra jöttek a de hát ez másolja a négyest megvilágosodások
@@fatumteam mármint tévedések*