Sokat olvastam hasonló témákban, de soha nem hallottam ilyen magyarázatot a lélekre, teremtésre vonatkozóan, mert ennek végre értelme is van. Köszönöm!
Köszönöm, hogy vagy nekünk, szeretettel osztom meg mindenkinek akinek úgy érzem szüksége van rá. Nekem nagyon sokat segítesz, köszönöm hogy rád találtam " véletlenül", drága Gunagriha ❤
Évek óta hallgatom a tanítást! Mindig nagyon nagy segítség volt de úgy éreztem, hogy ezt én is tudom, csak részben tudom tenni ezt! Most pedig tudom és tenni is szeretném jobban, jobban! Köszönöm! Minden jót mindenkinek! 😊
Minden nap hallgatom Gunagriha előadásait, olvasom a könyveit! Nagyon szeretem! Hálával és köszönettel imádkozom érte, megköszönve a gondolatait, a hasznos tanácsait, amiből meríteni tudok és amivel sokat segít nekem!
Tisztelt Gunagriha! Mély hálát érzek, amiért Önre találtam. Köszönöm, hogy az előadásait hallgathatom és hogy Öntől tanulhatok! Üdvözletemet küldöm Franciaországból.
Mi köszönjük, hogy megnézeted még ilyen távolról is :) A videókat épp azért készítjük, hogy minél több emberhez eljussanak a tanítások. Nemrég készültünk el olyan lejátszási listával, ami angol fordítással rendelkező videókat tartalmaz. Ha lenne Franciaországban olyan ismerősöd, akit érdekelhet és tud angolul, akkor megköszönjük ha megosztod Velük! LINK: ruclips.net/p/PLtlvQFVR7J1y6h_B6C3hrXi5Sf8hB7T5w
Kedves Gunagriha! " Két lábon állni a Földön, és két kézzel dolgozni és belül virulni! Ez a lényege! " IGEN. Szívböl köszönöm és várom a következö csodálatos elöadásodat. Szeretettel: Sara
Mindennap hallgatom az előadásokat ! Nem is gondoltam volna , hogy milyen csodákat tesz velem egy meditáció ! Tiszteletem ennek a nagy tudású embernek ! Gunagriha...Szeretettel Üdvözletem
köszönöm ezeket az előadásokat sokat tanúltunk belőle ,alig vàrjuk jiniust mikór èlőben is meg tudjuk hallgatni ,kedves főldink,Gyergyóban ,köszönöm szépenn várjuk a könyveket is,,
Hálásan köszönöm az előadásait kedves Gunagriha, óriási élmény hallgatni, megszívlelni, tanulni belőlük és szeretettel osztom meg ismerőseim között, szeretettel: Pfiszterné Nagy Erika
17:55 Aluminum finomítva és a bőrbe beszívódását segítő adalékok voltak benne. Még lehetnek ilyenek forgalomban. De ezüst komlóidra meg jobb dolgokra cserélték. Azokról majd később derül ki, hogy mit váltanak ki hosszú távon. Szappan és a fürdés a legjobb.
Köszönom a sok tanulsagos eloadast ! Hamarosan meg kapom a konyveket is , köszönom a lehetoseget , hogy meg nezhetem a videokat ! Udv Nemetorszagbol foldi ! Bocsi a pontok es ekezetek hianya miat !😊
Mi köszönjük, hogy megnézted! Ha Németországban vannak olyan ismerőseid, akiket érdekel a spiritualitás és a mi utunk, akkor figyelmedbe ajánljuk ezt a lejátszási listát: ruclips.net/video/5NeTzFmQsA4/видео.html Itt 10 videót találsz összefűzve, angol felirattal vagy angol nyelven.
nagyon jó. az anyaság szolgálat! és örülök így érzek, csak megerősítést kaptam hogy igen, ez így helyes! :-) nagyon boldog vagyok, és annak ellenére hogy nem vagyok gazdag. bár mi a gazdagság. :-/ nekem a lelki béke.
Nem sorolom magam egy nemzetséghez sem mert ez istent nem érdekli. Istent egyetlen egy érdekli: az, hogy mennyire köteleztuk el magunkat neki. Bocsánat, de én így gondolkodom....
Légy áldott, Gunagriha ( illetve Te már áldott vagy ! ) ! Követlek amióta csak hallottam Rólad! Csinálom becsületsen a Hétheteseket, olvaslak, hallgatlak ! Iszom minden egyes szavadat hisz általuk TELJESEN MEGVÁLTOZOTT AZ ÉLETEM! Mostmár a testem minden egyes porcikáját szeretem . Beszélek hozzuk , bocsánatot kérek amiért kritizáltam, folyamatosan szidtam , haragudtam hol erre , hol arra ... Már nem teszem ... Csak szeretem és hálás vagyok! Gondolatban újra átölellek, Gunagriha! Sokszor teszem ám, hisz nagyon hálás vagyok, hogy " véletlenül" ( szándékos megfogalmazás 😀) megtaláltalak! Isten bennem van, igen! Ő mindig velem lesz már ezután! A tavasz eljöttével már a csodálatos álmait is látom a kertemben! Eddig is virágbolond voltam, de ezután még több lesz , abból sosem elég! Egy szó mint száz, minden de minden megváltozott körülöttem! Oldalakon keresztül tudnék erről mesélni , oedig csak most léptem az általad mutatott útra 6 hete !
Göncz Árpád óta nem volt rám ilyen hatással férfi beszéde. Sri Chinmoy tanításával korábban találkoztam, mint Sándor videóval, mégis Sándor rázta meg a lelkem ingének gallerját. Szeretlek papi! Ja, van egy kezelésre szoruló fogam is. Máshoz én nem megyek. ☺️ Ha már a boldog nyugdíjas évek élményeit gyűjti, az rossz hír nekem. 😁
A következő előadások helyszínét és időpontját mindig az előadás naptárban találod: gunagriha.org/eloadasok/ Pécsen legközelebb 2017. április 22-én lesz! Élőben teljesen más az élmény! Várunk szertettel!
Kedves Gunagriha. E videót hallgatván megfogalmazódott bennem egy kérdés ami az Ön szakmájába is vág. Az agresszív, előrehaladott fogágy betegséget is meg lehet gyógyítani a szeretet energiával? Mert én hiszek benne, hogy a test rendelkezik az öngyógyitással. Válaszát előre is köszönöm. Szeretettel: Mónika
Én is hiszek benne, sőt még abban is, hogy mi képesek vagyunk a biológiai masszát akaratunk szerint modellálni. Ehhez viszont szelllemi erőnket tudatosan kell birtokolnunk. Ezért mielőtt még képtelenek vagyunk természetünk tökéletlen erőit könnyedén utasítgatni, megvalósíthatatlan számunkra egy testi tudattalan leépülési folyamatot tudatosan felépülessé alakítani. Quázi, amíg nem győzted le természetedet, nem uralható az. 😊🙏🏻
Nincs több a világban, csak ennyi. Köszönöm Gunagriha!❤😊
Sokat olvastam hasonló témákban, de soha nem hallottam ilyen magyarázatot a lélekre, teremtésre vonatkozóan, mert ennek végre értelme is van. Köszönöm!
Lpp😊
Köszönöm, hogy vagy nekünk, szeretettel osztom meg mindenkinek akinek úgy érzem szüksége van rá. Nekem nagyon sokat segítesz, köszönöm hogy rád találtam " véletlenül", drága Gunagriha ❤
Évek óta hallgatom a tanítást! Mindig nagyon nagy segítség volt de úgy éreztem, hogy ezt én is tudom, csak részben tudom tenni ezt! Most pedig tudom és tenni is szeretném jobban, jobban! Köszönöm! Minden jót mindenkinek! 😊
Áldás minden szó ! legyen áldott aki e szavakat megformálta !
Nagyon. értékes előadás köszönöm hogy. hallhattam
oly kedves nekem ez a széplelkű ember !
Köszönöm hogy meghallgathatom !
Mi köszönjük, hogy megnézted az előadást!
Gunagriha előadásai
Minden nap hallgatom Gunagriha előadásait, olvasom a könyveit! Nagyon szeretem! Hálával és köszönettel imádkozom érte, megköszönve a gondolatait, a hasznos tanácsait, amiből meríteni tudok és amivel sokat segít nekem!
Tisztelt Gunagriha!
Mély hálát érzek, amiért Önre találtam. Köszönöm, hogy az előadásait hallgathatom és hogy Öntől tanulhatok! Üdvözletemet küldöm Franciaországból.
Mi köszönjük, hogy megnézeted még ilyen távolról is :)
A videókat épp azért készítjük, hogy minél több emberhez eljussanak a tanítások. Nemrég készültünk el olyan lejátszási listával, ami angol fordítással rendelkező videókat tartalmaz. Ha lenne Franciaországban olyan ismerősöd, akit érdekelhet és tud angolul, akkor megköszönjük ha megosztod Velük! LINK: ruclips.net/p/PLtlvQFVR7J1y6h_B6C3hrXi5Sf8hB7T5w
🙏❤🙏 Hálásan köszönöm 🙏❤🙏
Tisztelt és kedves Gunagriha!
Hálásan köszönöm ezt az előadását is!Sok erőt,megvilágosodást kapok általuk.
Kedves Gunagriha!
" Két lábon állni a Földön, és két kézzel dolgozni és belül virulni! Ez a lényege! "
IGEN.
Szívböl köszönöm és várom a következö csodálatos elöadásodat.
Szeretettel: Sara
Mindennap hallgatom az előadásokat !
Nem is gondoltam volna , hogy milyen csodákat tesz velem egy meditáció !
Tiszteletem ennek a nagy tudású embernek !
Gunagriha...Szeretettel Üdvözletem
Minden ember nevében kösszönöm a nagyon tanulságos ellöadásokat
Szenzációs,mint minden előadásod,kedves Gunagriha!
köszönöm ezeket az előadásokat sokat tanúltunk belőle ,alig vàrjuk jiniust mikór èlőben is meg tudjuk hallgatni ,kedves főldink,Gyergyóban ,köszönöm szépenn várjuk a könyveket is,,
❤️ koszonom a csodálatos előadásokat, nagyon szeretem
Mi köszönjük, hogy megnézted. Ha egyszer eljönnél élőben is megnézni egy elöadást, akkor az elöadás naptárunkat a www.gunagriha.hu -n megtalálod.
Minden nap Örömmel hallgatom és az összes előadást meghallgatom. Köszönöm.
Hálásan köszönöm ,véletlen tévedtem erre az oldalra és azt vettem észre végig hallgattam, ezt az előadást ami teljesen lenyűgözött! Hála érte !:)
Szeretem az előadásaidat köszönöm ha tudom mindig meghallgatom. Köszönöm h vagy🙂❤👌
Csodálatos volt....mint mindig!!
KÖSZÖNÖM!!!❤❤❤
Én már régóta szolga vagyok. És örülök neki..
Hálásan köszönöm ezt a videót is. Én is minden nap meghallgatok egyet, vagy többet is. Nagyon sokat tanulok belőle. :-)
Köszönöm szépen. Most éppen erre volt szükségem..
Köszönöm ezt a csodálatos előadást szolgálatot!
Guru!❤szívbéli hála Neked🙏🌺Belsőiskolás Erika🙏
Hàlás köszöszönet nagyo igaza van sajnos ijen világot élünk
Kószónöm, nagyon élvezem és nagyon jó hatással van rám😊
Hálásan köszönöm az előadásait kedves Gunagriha, óriási élmény hallgatni, megszívlelni, tanulni belőlük és szeretettel osztom meg ismerőseim között, szeretettel: Pfiszterné Nagy Erika
Köszönjük, ha megosztod őket! Sok embernek lenne szüksége rá, hogy egy kis útmutatást kapjon...
Hálás vagyok az előadásokért,napról napra jobban vagyok...kezdek újra magamra találni ❤
17:55
Aluminum finomítva és a bőrbe beszívódását segítő adalékok voltak benne. Még lehetnek ilyenek forgalomban. De ezüst komlóidra meg jobb dolgokra cserélték. Azokról majd később derül ki, hogy mit váltanak ki hosszú távon. Szappan és a fürdés a legjobb.
Köszönom a sok tanulsagos eloadast ! Hamarosan meg kapom a konyveket is , köszönom a lehetoseget , hogy meg nezhetem a videokat ! Udv Nemetorszagbol foldi ! Bocsi a pontok es ekezetek hianya miat !😊
Mi köszönjük, hogy megnézted!
Ha Németországban vannak olyan ismerőseid, akiket érdekel a spiritualitás és a mi utunk, akkor figyelmedbe ajánljuk ezt a lejátszási listát:
ruclips.net/video/5NeTzFmQsA4/видео.html
Itt 10 videót találsz összefűzve, angol felirattal vagy angol nyelven.
Hálásan köszönöm 😊😊😊
Köszönöm Köszönöm ,Hála Hála,Áldás!!!
nagyon jó. az anyaság szolgálat! és örülök így érzek, csak megerősítést kaptam hogy igen, ez így helyes! :-) nagyon boldog vagyok, és annak ellenére hogy nem vagyok gazdag. bár mi a gazdagság. :-/ nekem a lelki béke.
Gratulálok Monika! Minnél több gyermekáldást a Magyar édesanyáknak.
(Sorban állás van a leszületésre) "Az Ur a bárányoknak legelöt is biztosít"
Nem sorolom magam egy nemzetséghez sem mert ez istent nem érdekli. Istent egyetlen egy érdekli: az, hogy mennyire köteleztuk el magunkat neki. Bocsánat, de én így gondolkodom....
MINDEN NAP HALLGATOM, NEM IS TUDOK MÁSHOGY ÉLNI. KÖSZÖNÖM.
Köszönjük szépen.
Köszönöm! ❤️🙏❤️
Szertettel gondolok az ön tanításaira. Vissza kaptam a reményt,,a gyógyulásra,,!!
Nagyon jóóóóó.. Köszönöm!!!!
Légy áldott, Gunagriha ( illetve Te már áldott vagy ! ) !
Követlek amióta csak hallottam Rólad! Csinálom becsületsen a Hétheteseket, olvaslak, hallgatlak ! Iszom minden egyes szavadat hisz általuk TELJESEN MEGVÁLTOZOTT AZ ÉLETEM! Mostmár a testem minden egyes porcikáját szeretem . Beszélek hozzuk , bocsánatot kérek amiért kritizáltam, folyamatosan szidtam , haragudtam hol erre , hol arra ... Már nem teszem ... Csak szeretem és hálás vagyok!
Gondolatban újra átölellek, Gunagriha! Sokszor teszem ám, hisz nagyon hálás vagyok, hogy " véletlenül" ( szándékos megfogalmazás 😀) megtaláltalak!
Isten bennem van, igen! Ő mindig velem lesz már ezután! A tavasz eljöttével már a csodálatos álmait is látom a kertemben! Eddig is virágbolond voltam, de ezután még több lesz , abból sosem elég!
Egy szó mint száz, minden de minden megváltozott körülöttem! Oldalakon keresztül tudnék erről mesélni , oedig csak most léptem az általad mutatott útra 6 hete !
😊🙏
Köszönöm szépen!
Köszönöm nagyon tanulságos ,,,,,
Nagyon Szeretem. :-)
Hálás köszönet az előadásokért!!!!! ❤️
Göncz Árpád óta nem volt rám ilyen hatással férfi beszéde. Sri Chinmoy tanításával korábban találkoztam, mint Sándor videóval, mégis Sándor rázta meg a lelkem ingének gallerját.
Szeretlek papi!
Ja, van egy kezelésre szoruló fogam is. Máshoz én nem megyek. ☺️ Ha már a boldog nyugdíjas évek élményeit gyűjti, az rossz hír nekem. 😁
❤ szeretem
Köszönöm!
Mindennap hallgatom Önt, nagyon köszönöm. Szeretném megkérdezni hogy Pécsre mikor jön? Nagyon szeretném élőben is meghallgatni az előadását.
A következő előadások helyszínét és időpontját mindig az előadás naptárban találod:
gunagriha.org/eloadasok/
Pécsen legközelebb 2017. április 22-én lesz!
Élőben teljesen más az élmény! Várunk szertettel!
Köszönöm .
🙏❤️
Hiszem ,hogy nem véletlen,hogy Önre találtam!
❤❤❤❤❤
Kedves Gunagriha. E videót hallgatván megfogalmazódott bennem egy kérdés ami az Ön szakmájába is vág. Az agresszív, előrehaladott fogágy betegséget is meg lehet gyógyítani a szeretet energiával? Mert én hiszek benne, hogy a test rendelkezik az öngyógyitással. Válaszát előre is köszönöm. Szeretettel: Mónika
Én is hiszek benne, sőt még abban is, hogy mi képesek vagyunk a biológiai masszát akaratunk szerint modellálni. Ehhez viszont szelllemi erőnket tudatosan kell birtokolnunk. Ezért mielőtt még képtelenek vagyunk természetünk tökéletlen erőit könnyedén utasítgatni, megvalósíthatatlan számunkra egy testi tudattalan leépülési folyamatot tudatosan felépülessé alakítani.
Quázi, amíg nem győzted le természetedet, nem uralható az. 😊🙏🏻
Gunagriha előadásai Nagyon szépen köszönöm. ☺
Tanárként, hogyan adjak rossz jegyet? Igazságosan?
Van köze az igazságnak a jó és a rosszhoz?
Belső hangom nevet. ( istenem ) 😊
Köszönöm
Nagyon szépen köszönöm az előadást
Kiss Ildikó
Én hiszem és tudom, hogy amit mond az úgy van.
+Szilvia Vass. Akkor már csak még kell tenned! Mosoly Ggr
❤️
🙏
:)
Köszönöm
❤❤