Én annyit tanácsolnék, hogy olyasmi ne kerüljön bele, ahol direkt, alpári módon hülyéskednek a tanárral. Ízléstelen, és nem vicces. Maradjanak meg csak a kínos elszólások a le nem némított mikrofon miatt.
Annyira nem értem azokat a tanárokat, akik minden miatt puffognak. Egyszerűen fel nem fogom. De azokat a tanulókat sem, akik direkt szivatják a tanárt. Kedvencem amikor a profilképpel példálóznak(vegye le, ez sok, idétlen, nem idevaló). Ha már a saját profilom, had döntsem már el mi van rajta(nyilván nem a profán jellegűekre gondolok). Az már megint más, hogy egyesek miért élnek vissza azzal hogy nem értenek a tanárok annyira a számítástechnikához. Gyanússá válhat hogy 4 hónapon keresztül "nem jó" a mikrofon. A legtöbb esetben mindkét fél duzzogó gyerek módjára viselkedik ,mintha törvény lenne a másik utálata.
Nálunk nem igazán szoktak ilyesmik történni általában. rendesen zajlanak az órák Teamsen (azt használunk). Az egyik ilyen rikta, vicces pillanatot elmesélem (videón is megvan, de azt nem fogom itt megosztani). No akkor story time: Elkezdődött az óra (előadásról van most szó), és hát minden óra elején be kellett jelentkezni egy oldalra (ez volt a jelenléti ív), köztük ezen az órán is. A tanár, legyen a neve János (nem fogok valódi nevek mondani) épp mond valamit, amikor Lajos Balázs lendülettel halljuk, hogy: "Margit híd, budai hídfő, hévállomás" (a villamosbemondó mondta be a megállónevet). Ennyit hallottunk. Erre János: "Végállomááás? Valaki a metróról csatlakozott hozzánk? Az király"
Személyes eset volt, amit sajnos nem vettem videóra. Matek órán ültem, facebookoztam. Na most... mögöttem volt egy szekrény, amiről minden visszatükröződött. A Matek tanár észrevette és elkezdte osztani a képernyőt amiben engem nézett.

"Aki el akar csábítani, az kezdje azzal, hogy megtanulja a matekot..." Zseniális!!! Ilyen egy igazi pedagógus...
Egyébként elég toleránsok a tanárok 🤷
"Én annyi alsógatyát lattam" sírok😂😂
Nálunk egyszer fizika órán az egyik osztálytársam elkezdte énekelni a Ki ez nber-t, de nem vette észre, hogy be volt kapcsolva a mikrofon 😂
Annyira nem értem azokat a tanárokat, akik minden miatt puffognak. Egyszerűen fel nem fogom. De azokat a tanulókat sem, akik direkt szivatják a tanárt. Kedvencem amikor a profilképpel példálóznak(vegye le, ez sok, idétlen, nem idevaló). Ha már a saját profilom, had döntsem már el mi van rajta(nyilván nem a profán jellegűekre gondolok). Az már megint más, hogy egyesek miért élnek vissza azzal hogy nem értenek a tanárok annyira a számítástechnikához. Gyanússá válhat hogy 4 hónapon keresztül "nem jó" a mikrofon. A legtöbb esetben mindkét fél duzzogó gyerek módjára viselkedik ,mintha törvény lenne a másik utálata.
Jöttem a szokásos ebéd utáni röhögésemért😂
Jöttem a szokásos nevetőgörcs kezelésemre :D
Nálunk nem igazán szoktak ilyesmik történni általában. rendesen zajlanak az órák Teamsen (azt használunk). Az egyik ilyen rikta, vicces pillanatot elmesélem (videón is megvan, de azt nem fogom itt megosztani). No akkor story time: Elkezdődött az óra (előadásról van most szó), és hát minden óra elején be kellett jelentkezni egy oldalra (ez volt a jelenléti ív), köztük ezen az órán is. A tanár, legyen a neve János (nem fogok valódi nevek mondani) épp mond valamit, amikor Lajos Balázs lendülettel halljuk, hogy: "Margit híd, budai hídfő, hévállomás" (a villamosbemondó mondta be a megállónevet). Ennyit hallottunk. Erre János: "Végállomááás? Valaki a metróról csatlakozott hozzánk? Az király"
Visszasírom ezeket az időket :(
4:50
Nagyon nosztalgikus ezt újra látni. Visszagondolok a saját online óráimra, hogy milyen is volt.
5:08
25:01
Jöttem. Láttam, és meghaltam a röhögéstől.
6:30
Személyes eset volt, amit sajnos nem vettem videóra. Matek órán ültem, facebookoztam. Na most... mögöttem volt egy szekrény, amiről minden visszatükröződött. A Matek tanár észrevette és elkezdte osztani a képernyőt amiben engem nézett.
Én egyszer földrajzon mondtam vak térkép doga közben hogy "mindjárt rá szarok a plafonra"
Régi szép idők, már nagyon hiányoznak. Igazi nosztalgia vonat. :D
Úristen ebből volt amelyik a bátyám iskolájában történt:'D