Ebben a videóban a Dragon ball anime sorozat legnagyobb hibájáról lesz szó. Plusz még a magyar szinkronról, és a legjobb animefilmről is amit valaha is láttam.
Oh boi, nosztalgia time Én pont azon emberek közé tartozok akik a dragon ballon nőttek fel, a z-t láttam mind magyarul mind angolul mind japánul elejétől a végéig, összesen töb mint 5x(és amúgy az angol szinkront preferálom z-nél), sima dragon ballt 2x és supert, gt-t egyszer, de azt a rohadt ebből már kinőttem én is. Imádom máig de már csak kellemes emlékként, valószínűleg ha nekiállnám letolni a z-t, fizikai fájdalmat éreznék a nézése közben annyira lassú lenne. XD Supert mondjuk újra tudnám nézni, mert annak nem volt fájdalmas a pacingje többnyire. Talán azért is szeretem annyira a super utolsó arcját,a universe survival arcot/sagát, mert az egyféle szerelmes levél a z-nek, minden benne van ami miatt annyira szerettük anno nézni, és annyira élveztem azt, hogy nem is vágyok már vissza z-hez. Ha újra meg akarom tapasztalni kiviszem a xenoverse játékokat, vagy a dragon bal z kakarot játékot, és a rengeteg harc miatt még az agyamnak sem lesz ideje belekötni az apró plotholeokba amikkel tele van a dragon ball széria, de basszus valamit nagyon jól csinált, ha ilyen magaslatokba tudott emelkedni. Ezen még mindig kattogok, hogy mi volt az ami miatt annyira más az érzése, a nézési élménye a dragon ballnak, mint akármelyik másik battle-shounennek, de egyszerűen nem tudok egy egyértelmű választ találni. Főleg az újabb shounenek Heroaca, Jujutsu Kaisen, Kimetsu no Yaiba, annyira egy kaptafára mennek, hogy abszolút nem érik el azt a viszkető pontot amit a dragon ball eltalált, legutóbbi anime ami elérte nekem az a Black Clover volt, ami gyakorlatilag mindent feláldozott a szórakoztatóság érdekében, és én csak ezt várnám a battle-shounen műfajtól, mégis egyre ritkábban fordul elő. Konkrétan a Peach Boy Riverside első része hypabb volt nekem mint a heroaca elmúlt 3 évada együttvéve, pedig objektívan nézve azért a heroaca nem kicsivel jobb nála, mégis az megmozgatta bennem azt a valamit amit egyre kevesebb mai shounen tud. Talán ezért is kezdek lassacskán teljesen elfordulni a műfajtól. Már csak önmaga árnyéka ez a műfaj. Nagyon remélem, hogy a Chainsaw man csodákat fog művelni, és felrázza a jelenlegi unalmat. ¯\_(ツ)_/¯ Lunch-on jót nevettem mondjuk, bírom azt, hogy mekkora meme lett a dragon ball communityban az, hogy őt hogy teljesen elfelejtette toriyama, sok más dologgal egyetemben, és igen, Cheelai best girl, ezzel nem is vitatkozok.(〜 ̄▽ ̄)〜 Na majd egyszer én is nekiesek egy dragon ballos videónak, de addig is még meg kell találnoma válaszomat arra akérdésre, hogy miben is különbözik annyira a többi shounentől nekem. A hibáitól eltekintve. :v
Amúgy Reji, még tesem láttad a Gintama szériát? Igaz hogy még énse de a MAL-on a HxH Fölötti értékelést kapott a 2.évad és semmilyen gintama tartalom nemkapott 8 alatti értékelést mégis Magyarországon senkisem beszél róla. MÉÉÉ???
@@gergelynagy9420 A gintamának van egy nagyon dedikált rajongói bázisa, akik egyfolytában csak a gintamáról beszélnek. Valószínűleg még nem találkoztál ilyen emberrel ezek szerint... XD Amúgy 80 részt már letoltam az első évadból, de egyszerűen lezsibbad az agyam a folyamatos komolytalanságtól, a történet pedig majd csak később indul be ténylegesen, annyi türelmem pedig még nem volt, hogy végigüljem az egészet, akármennyire is istenítik egy páran. ¯\_(ツ)_/¯
Dehogynem nincs is jobb annál mint negatív kommenteket olvasni a trükk velük kapcsolatban hogy mindig a kommentszekció legalján vannak és ott lehet jókat veszekedni
Hát monti gratula hogy a Buu sagát képes voltál végig ülni én a Cell saga után feladtam, egyszerüen megtörtem, talán egyszer megnézem a Kait de a Z-nek többé a közelébe nem megyek.
Szerinted az úgy tökre real, hogy egy 30 évvel ezelőtti Animét mai szemszögek alapján itélünk meg? Teljesen más idők, tenderek, ideálok tehcnikák érzelmek nézeke és naphosszakig sorolhatnám mik voltak. Mig abban az időben Az erő, a férfiassak, a kitartás, fejlődés volt előtérbe, ma, a mai animékban 20kilós geciputtonyok sirnak érzelmeskődnek és mentik meg az univerzumot. A mai story az, hogy a gyenge érzelmileg labilis hulladék kisfiuk válnak hőssé, pont az ilyen gyenge hulladék generációnak megfelelve. Arról beszél ez a beszédhibás, 100%-osan kirekesztett idióta, hogy 4órás a freeza fight és ő unta.... mig a legtöbb DBZ kedvelőnek a legmeghatározóbb, legjobban szeretett harca ez. Ez speciel jól tükörzi szintén a generációk közti különbséget. Ez a taigetoszpoizitiv buzihangú srác is sir, hogy hosszú és unalmas, mert annyira dopaminfüggő, hogy 5 percig nem tudna kussban maradni egy üres szóbában.
Sziá én muldkorit törölném hiszen amit irtam ne igaz te valoszinű leszolnijőtél a db-t miután többen kedvelik mint a te szeretet animédet de mivel az tomtad jó-nál rosszabb szóval rossz Monti se aszt monta ,hogy rossz hanem azt,hogy elnyújtot az az jó csak elvanrontva a nújtásal ......
Tien:akkor keress magadnak másik jojot. Monti:jó akkor őt választom. Behalok. Én nagyon szeretem a dbz-t de elfogadom a kritikádat. Lehet azért szeretem annyira a dbt mert ez volt az első animém.
Valahol bíztam benne hogy 2021 megjelenik a Montivious-Dragon Ball beszámoló és nem kellet csalódnom. Szerintem minden Dragon Ball rajongó látja ennyi év távlatából hogy hol hibázott a Dragon Ball Z és hol javítotak a folytatások.
Kicsit szomorú lettem amikor megtudtam hogy Kale Karfilával fúznionál mert én nagyon meg néztem volna egy Ultimate Kelkáposzta harcost! Amúgy meg ez is egy nagyon király videó mint mindig!
Annyit füzök ehhez a videóhoz: vAnNaK hElYeSíRáSi PrObLéMáK sZóVaL a VéLeMéNyEd 0 Viccet félretéve értem honnan jössz de személy szerint a fent említett problémáknak a töredékével vannak gondjaim szintén. Szolid videó lett és megérte ennyit várni rá Ui.: Yamcha kaphatna több tiszteletet ✌😔
Végre valaki aki szerint az OG a legjobb. De azért vicces hogy úgy mondod a véleményedet mintha tény lenne az emberek 3/4-e szerint a Z sokkal jobb xd.
A Dragon Ball volt az első animém és azóta el kezdtem a Narutot és esküszöm most hogy vissza nézek a Dragon Ballra.. Sokkal izgalmasabbak a naruto harcok kit érdekel hogyha túl 40 milliószor újra kell nézni ugyanazt a háttér storyt :/
Nem is hittem volna hogy kipróbálod mindezeket a másik sorozatokat amiket említetted a videó közepén! Személy szerint kritikát az Amphibiából kérnék, kíváncsi vagyok rá hogy nem csak én unom el magam az első évad első kisebb felében-
Tudom csak az emberek néha hülyek és nem értik azt a tényt, hogyha valamit nem használ a készító, nem jelenti azt feltétlenül hogy elfelejtette (a Star Finger tökéletes példa erre)
"én is dobok egy kamehameha-t" ha bántod a db-t :P De amúgy jogosak a kritikák, viszont ahogy a star wars-nál is itt is az univerzum a lényeg amit te akár továbbgondolsz, ami inspirál. Főleg ha ezen nőttél fel! gondolatébresztő videó, köszi
A DBZ a kedvenc animém...DE...ezek a dolgok amiket mondtál igaz nem mindegyikkel értek egyet a nagy része igaz.Köszönöm hogy megcsináltad ezt a videót.
Pont nem rég fejeztem be a dragon ball-okat (dragon ball, dragon ball z, dragon ball gt, dragon ball super + broly film) így pont jókor jött ki a videó. Amúgy a videó zseniális volt.
Úristen egy világban élünk? xd azt tudom hogy mindenki szereti de élőben nagyon ritkán találkozok valakivel aki szeretné még a dragon ballt xd rendben van ha nem szereted.
Én személy szerint a Dragon Ball alakulása eléggé hasonlít a Halálos Iramban filmekre is . Ott is eleinte két autó tolvaj volt oszt a legvégén már kimennek egy kibaszott autóval az űrbe búvár sisakban . DB vel is hasonló a helyzet sztem . Ennek ellenére ha valami könnyű sorit akarsz nézni ahol csak harcok vannak meg akciók akkor mindkettő filmet ajánlom .
Én egy nagy Bragon ball fan vagyok, legalább 20x meg néztem az összes évadot! És most mondanám hogy nincs igazad (de csak azért hog bevedjem a Dragon ballt) de nem! Nagyon is eggyetértek veled😄
Igen. A nosztalgia. Néha én is éreztem az elnyújtást. Ui: Ha már említve volt a Vivy: Fluorite Eyes Song, szivesen néznék róla egy véleményt, mert nemrég rágtam én is végig (kb 3-4 hete)
Hát kicsit vegyesen állok ehhez a témához. Vannak dolgok amiben abszolút egyet tudok érteni. Viszont vannak olyanok is amiben abszolút nem. Kezdem azzal hogy, a fordítás valóban hagy kívánni valót maga után főleg a Dragon Ball,Dragon Ball Z-ben. A Dragon Ball Super-nél igazság szerint nekem túlzottan nem volt bajom. Lényegében szinte azt kaptuk amit az eredeti szinkronban is csak kicsit magyarosítva. Mert ugye a legtöbb név/támadás valami zöldségre utal. Maga a fordító is erre akart rámeni több kevesebb sikerrel. Valamint a Dermesztő név szerintem K***a jól hangzik csak mondom :) Maga a magyar szinkront én máig imádom. Pont ennek okán én például máig nem néztem meg magamtól a legutóbbi Broly Mozifilmet. Amiben abszolút egyetértek az a karakterek közti hatalmas szakadék. Annyira el lett hanyagol-va szinte minden karakter Goku és Vegitán kívül hogy, az valami hihetetlen. Röviden magával a sorozatnak a hiányosságai-val egyet tudok érteni valamint a fordítással. Viszont a Magyar Szinkronra én személy szerint nem tudok haragudni. Szerintem az még mindig hibàtlan :) Nekem ez a véleményem így kicsit kapkodott írással hajnali 2:57-kor :) Hát még így utolsó mondatnak hozzá teszem. Mikor végig néztem a videót. Kicsit ideges voltam így a véleményére viszont be kell látni nem feltétlenül mondasz teljesen hülyeséget :)
Jó, oké, lehet van egy két hibája, (vagy több) DE! Még mindig jobb mint az a szar overrated Sao. Nemrég egy katonatáborban találtam egy Sao fant. Elmondtam, hogy szerintem van benne néhány hiba (És nem is tiportam sárba). És képzeld! Késet nyitott bazzeg 🤣
😂😂😂😂😂😂XD! Kopasz klub.Na ez a világ legjobb dbz vicce!Én mindenben eggyet értek amugy,még a kedvenc részekben is!A dbzben tényleg az volt a legjobb rész mikor Piccolo és Goku el megy jogsit szerezni.Meg szerintem,a legjobb db-s film a DBSuper Broly Film.A grafika nagyon jó,a harc izgalmas,és maga a történet is nagyon jó!Erre nekem nincsenek szavak!😊
A gt számomra egy jó tulajdonságot a kreatív sci fi világa. Egész érdekes és kreatív lények vannak benne. Meg az alap koncepció se nagyon rossz, inkább gagyi.
Annyi védelem a Z terén, hogy anno én a TV-be láttam, így nem tűnt elnyúltnak akkoriban, mint most, hogy ledarálhatja az ember egyben az egész Z részeket. De vicces, mert nekem a One Piece volt az, ami nagyon elhúzott volt. De a naruto Shippuden se egy piskóta. :D
Ó, hát igazat szóltak a legendák a Dragon Ball videódról, hát tényleg létezik... :D Neked volt szerencséd a Dragonball Evolúció filmhez? Evolúció az agynak, és nem a kisebbik fajta.
Amúgy amit most te csinálsz az, ha én oda mennék egy étterembe, rendelnék valamit, megenném az egészet, aztán odamennék panaszkodni hogy szar az étel három különböző alkalomkor.
@@montivious2797 amúgy az egész one piece ben az a kedvencem, bár a marineford is nagyon jó volt 😁 mostmár jöhetne a kaidos harc de sose jön mert jobban elnyújtják ezt a wanot mint goku vs friezát
Én ezt a kritikát azért nem érzem teljesen jogosnak, mert bár sosem volt hibátlan a DB és a DBZ, de ez volt az a shonen anime, amelyik igazi úttörőnek számított AKKORIBAN! A Narutó és sok más manga alkotója mind innen merítettek (ezt meg is említetted, hogy jobbá próbálták tenni a saját DB-jüket). Biztos vagyok benne, hogy ma jóval pörgősebb jelenetek lennének, ha most születne meg, de a 80-as, 90-es években szinte minden film, sorozat, rajzfilm brutálisan lassú a mai felpörgetett életvitelünkhöz és ingergazdag világunkhoz képest. Igen, mai szemmel lehet rajta unatkozni, tekerni, de az értékelésénél én figyelembe venném, hogy a DB előtt nem igazán láttak ilyen hosszúságú és kaliberű shonent az emberek, és ha elsőnek látod ezt a stílust, ezt a történetvezetést, akkor pont nem érdekel milyen lassú, akkor is várod hétről hétre mi fog következni. Ezt a mai fiatalabb generációk persze sosem fogják átélni, nem tudnak vele azonosulni, mert mint fentebb említettem, sok anime építkezett a DB-re, és utólag könnyebb tovább fejleszteni valamit, de az értékelésnél én a saját súlycsoportjában a saját idejében igenis elismeréssel gondolok a DB-re és DBZ-re!
azért beszélnek lasabban hogy rá ilyen a hang a száj mozgásra mert mint az egyik videós fogalmazot a japán felolvas egy egész kőnyvet ugyanazt a magyar elintéz két szóval ezért beszélnek lassan
Nem igazán néztem DBZ-t, emlékszem mindig a tesóimal néztem a Super-t, és nem volt rossz, főleg az Ultra Ösztön részek, és az a ikonikus zene, uram atyám imádom. A DB-ről röviden a véleményem az, hogy egy végletekig unalmas, vagy lassú shounen, de vannak benne olyan pillanatok és harcok, amik nagyon jól megvannak rajzolva, és sokak csak amiatt szeretik.
Én már gyerekként is néha elkezdtem nézni a DragonBallt, de általában néhány rész után meguntam, annyira eseménytelennek tűnt. Szinte észre sem lehet venni, hogy itt néhány jelenet hiányzik:) ruclips.net/video/7mIPw2T0sW8/видео.html
2 anime volt gyerekkoromban amit nagyon néztem, a gragon ball gt és a Naruto, nemrég néztem meg a gbz-t és szerintem a narutónak jobb a története és amúgy az egész anime
Montivious neked mi a véleményed arról mikor a dragon ball fanok mindenhova eljuttatnak egy olyan videót hogy a dragon ball a világon a legjobb anime és hogy goku a legerősebb és ha ezzel nem értesz egyet és már 0 IQ módra elkezdenek neked írni?
Részben egyet értek, részben nem a videóban elhangzottakkal. A magyarosításra kitérve én is falra másztam a dragon ball super-nél, ez a kapszta, hagymágyú megöltXD, meg még a szinkronszerepek sem voltak annyira jól kiosztva és a szinkron valahol tényleg rosszabb lett, nem sokkal, de rosszabb lett. Na de a magyarosítás. DERMESZTŐ! Nekem semmi bajom nem volt ezzel. Szerintem az lett volna sz@r ha cell-t magyarosítjuk, azaz sejt. Vannak nevek, amik magyarosítva nem jók, de én nekem a dermesztő elmegy. A supernél nyilván undorító volt a nevek magyarosítása. DE! Ha belegondolunk, az angol nyelvű emberek meg elevenen ezeket a szavakat hallják, derrmesztő, sejt, fagyasztó stb, mert ugye angol szavakról beszélünk(frieza, cell, frost) csak mivel nekünk az anyanyelvünk a magyar, ezért amikor kimondjuk a nevet angolul, nem érződik, hogy egy hétköznapi szót mondunk ki, hanem egy nevet, annak ellenére, hogy ismerjük a szó jelentését. Mindig elnevetem magam, amikor a dermesztő szón kiégsz Montivious, természetesen pozitív értelemben, mert tiszteletben tartom a véleményedet. Várom a következő videódat!
Én a Frizer sagában sokszor éreztem hogy mindjárt elalszok pedig nem is egyben néztem végig de persze én is D B Z fan vagyok és szerintem nyilván sok hibája volt de a naruto shippudennél így is ezerszer jobb
Annyira hiányzik vegita és dermesztő dragon ball z szinkronja. Annyira a szívemhez nőtt hogy a szuperben csak néztem hogy mi a picsa. A többiek hangja aránylag jó lett de messze nem olyan jók mint a dbz szinkronok. kivéve gohannak. Nekem jobban tetszett a superes hangja.(ez az én véleményem)
Én azt szoktam csinálni hogy bele tekerek.......................... Bármelyik verekedős jelenetnél bármelyik anime vagy amine esetén. Unalmas a verekedés. Ott úgysem tudnak beszélgetni érdemlegesen.
Oh boi, nosztalgia time
Én pont azon emberek közé tartozok akik a dragon ballon nőttek fel, a z-t láttam mind magyarul mind angolul mind japánul elejétől a végéig, összesen töb mint 5x(és amúgy az angol szinkront preferálom z-nél), sima dragon ballt 2x és supert, gt-t egyszer, de azt a rohadt ebből már kinőttem én is. Imádom máig de már csak kellemes emlékként, valószínűleg ha nekiállnám letolni a z-t, fizikai fájdalmat éreznék a nézése közben annyira lassú lenne. XD
Supert mondjuk újra tudnám nézni, mert annak nem volt fájdalmas a pacingje többnyire.
Talán azért is szeretem annyira a super utolsó arcját,a universe survival arcot/sagát, mert az egyféle szerelmes levél a z-nek, minden benne van ami miatt annyira szerettük anno nézni, és annyira élveztem azt, hogy nem is vágyok már vissza z-hez. Ha újra meg akarom tapasztalni kiviszem a xenoverse játékokat, vagy a dragon bal z kakarot játékot, és a rengeteg harc miatt még az agyamnak sem lesz ideje belekötni az apró plotholeokba amikkel tele van a dragon ball széria, de basszus valamit nagyon jól csinált, ha ilyen magaslatokba tudott emelkedni.
Ezen még mindig kattogok, hogy mi volt az ami miatt annyira más az érzése, a nézési élménye a dragon ballnak, mint akármelyik másik battle-shounennek, de egyszerűen nem tudok egy egyértelmű választ találni. Főleg az újabb shounenek Heroaca, Jujutsu Kaisen, Kimetsu no Yaiba, annyira egy kaptafára mennek, hogy abszolút nem érik el azt a viszkető pontot amit a dragon ball eltalált, legutóbbi anime ami elérte nekem az a Black Clover volt, ami gyakorlatilag mindent feláldozott a szórakoztatóság érdekében, és én csak ezt várnám a battle-shounen műfajtól, mégis egyre ritkábban fordul elő.
Konkrétan a Peach Boy Riverside első része hypabb volt nekem mint a heroaca elmúlt 3 évada együttvéve, pedig objektívan nézve azért a heroaca nem kicsivel jobb nála, mégis az megmozgatta bennem azt a valamit amit egyre kevesebb mai shounen tud. Talán ezért is kezdek lassacskán teljesen elfordulni a műfajtól. Már csak önmaga árnyéka ez a műfaj. Nagyon remélem, hogy a Chainsaw man csodákat fog művelni, és felrázza a jelenlegi unalmat. ¯\_(ツ)_/¯
Lunch-on jót nevettem mondjuk, bírom azt, hogy mekkora meme lett a dragon ball communityban az, hogy őt hogy teljesen elfelejtette toriyama, sok más dologgal egyetemben, és igen, Cheelai best girl, ezzel nem is vitatkozok.(〜 ̄▽ ̄)〜
Na majd egyszer én is nekiesek egy dragon ballos videónak, de addig is még meg kell találnoma válaszomat arra akérdésre, hogy miben is különbözik annyira a többi shounentől nekem. A hibáitól eltekintve. :v
Az angol szinkron szerintem néhol felül múlja az eredetit.
Ó cső Reji.
Amúgy Reji, még tesem láttad a Gintama szériát? Igaz hogy még énse de a MAL-on a HxH Fölötti értékelést kapott a 2.évad és semmilyen gintama tartalom nemkapott 8 alatti értékelést mégis Magyarországon senkisem beszél róla. MÉÉÉ???
@@gergelynagy9420 A gintamának van egy nagyon dedikált rajongói bázisa, akik egyfolytában csak a gintamáról beszélnek. Valószínűleg még nem találkoztál ilyen emberrel ezek szerint... XD
Amúgy 80 részt már letoltam az első évadból, de egyszerűen lezsibbad az agyam a folyamatos komolytalanságtól, a történet pedig majd csak később indul be ténylegesen, annyi türelmem pedig még nem volt, hogy végigüljem az egészet, akármennyire is istenítik egy páran. ¯\_(ツ)_/¯
Mennyi időbe telt ezt neked le irni?
Na ez is eljött végre már vagy 1hónapja várok rá ügyi vagy monti bár nem hiszem hogy mindenki értékelni fogja de legalább vicces lesz a kommentszekció
A komment szekciót nem biztos, hogy a rossz napjaimon meg kell nézzem
Dehogynem nincs is jobb annál mint negatív kommenteket olvasni a trükk velük kapcsolatban hogy mindig a kommentszekció legalján vannak és ott lehet jókat veszekedni
Hát monti gratula hogy a Buu sagát képes voltál végig ülni én a Cell saga után feladtam, egyszerüen megtörtem, talán egyszer megnézem a Kait de a Z-nek többé a közelébe nem megyek.
Szerinted az úgy tökre real, hogy egy 30 évvel ezelőtti Animét mai szemszögek alapján itélünk meg? Teljesen más idők, tenderek, ideálok tehcnikák érzelmek nézeke és naphosszakig sorolhatnám mik voltak.
Mig abban az időben Az erő, a férfiassak, a kitartás, fejlődés volt előtérbe, ma, a mai animékban 20kilós geciputtonyok sirnak érzelmeskődnek és mentik meg az univerzumot. A mai story az, hogy a gyenge érzelmileg labilis hulladék kisfiuk válnak hőssé, pont az ilyen gyenge hulladék generációnak megfelelve.
Arról beszél ez a beszédhibás, 100%-osan kirekesztett idióta, hogy 4órás a freeza fight és ő unta.... mig a legtöbb DBZ kedvelőnek a legmeghatározóbb, legjobban szeretett harca ez.
Ez speciel jól tükörzi szintén a generációk közti különbséget. Ez a taigetoszpoizitiv buzihangú srác is sir, hogy hosszú és unalmas, mert annyira dopaminfüggő, hogy 5 percig nem tudna kussban maradni egy üres szóbában.
Ez hihetetlen! Végre valaki, aki szerint nem hibátlan a Dragon Ball, és a Z jóval lentebb van a klasszikusnál. Azt hittem, én vagyok az egyetlen!
Nyugi.
Én aki e napig összvisz egy epizód töredékét láttam a dragon ball világából, azt se tudtam, mi a jó szar ez.
Hát a klasszikusnál nem persze nem tökéletes de a hagulat amit add az az átlagot felülmúlja
Sziá én muldkorit törölném hiszen amit irtam ne igaz te valoszinű leszolnijőtél a db-t miután többen kedvelik mint a te szeretet animédet de mivel az tomtad jó-nál rosszabb szóval rossz Monti se aszt monta ,hogy rossz hanem azt,hogy elnyújtot az az jó csak elvanrontva a nújtásal ......
@@MrDzsozi Te most milyen titkos nyelven kommunikálsz?
Nekem egyik kedvenc Animéim közé tartozik.
De sokkal jobb Animék is vannak, sőt.
Közel sincs a többi kedvencemhez.
Tien:akkor keress magadnak másik jojot.
Monti:jó akkor őt választom.
Behalok. Én nagyon szeretem a dbz-t de elfogadom a kritikádat. Lehet azért szeretem annyira a dbt mert ez volt az első animém.
Én igazából nagy dragon ball rajongó vagyok de szeretem hallani a mások véleményét is.
Valahol bíztam benne hogy 2021 megjelenik a Montivious-Dragon Ball beszámoló és nem kellet csalódnom. Szerintem minden Dragon Ball rajongó látja ennyi év távlatából hogy hol hibázott a Dragon Ball Z és hol javítotak a folytatások.
Én sosem néztem végig se a db vagy a dbz-t mert indavideón az összes részt letiltották
De még meg akarom nézni valahogy
Dragon ball hungary
jobbmintatv-én megtudod nézni
Szia, nagyon jó lett a videó, és a kritika is, csak elírtad az epizódok számát. A DBZ-ben 293 rész van benne.
Kicsit szomorú lettem amikor megtudtam hogy Kale Karfilával fúznionál mert én nagyon meg néztem volna egy Ultimate Kelkáposzta harcost! Amúgy meg ez is egy nagyon király videó mint mindig!
Te: Semilyen harcnak nem kellene 40 percnél többnek lenni!
Death note: Biztos???!!!
Annyit füzök ehhez a videóhoz: vAnNaK hElYeSíRáSi PrObLéMáK sZóVaL a VéLeMéNyEd 0
Viccet félretéve értem honnan jössz de személy szerint a fent említett problémáknak a töredékével vannak gondjaim szintén. Szolid videó lett és megérte ennyit várni rá
Ui.: Yamcha kaphatna több tiszteletet ✌😔
A helyesírási hibák a Monti videók lételeme
Yamchat azóta nem tisztelem egyáltalán mióta megtudtam, hogy Puarral alszik, aki bármivé át tud változni. Csak belegondolni is rossz.
Csinálsz majd The owl houseról kritikát vagy az Amphibiáról?
Apukám mesélte hogy én már 3 éveskoromota csak a dbzt nézem és ez igyis fogmaradni
Végre valaki aki szerint az OG a legjobb. De azért vicces hogy úgy mondod a véleményedet mintha tény lenne az emberek 3/4-e szerint a Z sokkal jobb xd.
A többség is mondhat baromságokat.
a többség azt mondja milyen jó xy sorozat/film miközben egy rakás szar 😀
A Dragon Ball volt az első animém és azóta el kezdtem a Narutot és esküszöm most hogy vissza nézek a Dragon Ballra.. Sokkal izgalmasabbak a naruto harcok kit érdekel hogyha túl 40 milliószor újra kell nézni ugyanazt a háttér storyt :/
Nem is hittem volna hogy kipróbálod mindezeket a másik sorozatokat amiket említetted a videó közepén! Személy szerint kritikát az Amphibiából kérnék, kíváncsi vagyok rá hogy nem csak én unom el magam az első évad első kisebb felében-
16:25 ez én vagyok amikor bejelentik hogy holnap doga.
Szerintem Toriyama néha többet felejt mint Araki XD
Araki rohadt keveset felejt egyébként. Ez csak egy meme
Tudom csak az emberek néha hülyek és nem értik azt a tényt, hogyha valamit nem használ a készító, nem jelenti azt feltétlenül hogy elfelejtette (a Star Finger tökéletes példa erre)
@@HunterGuy953 oh értem, akkor sry
@@artka1369 Araki elfelejtett felejteni
@@feketebalazs1418 szerintem azt felejtette el hogyan kell felejteni
Na jó en dragon ball fan vagyok de nagyon jókat nevettem a videón😂
Hallottad, hogy ősszel fog kijönni a jojo hatodik évada? Én már nagyon várom!!!
"én is dobok egy kamehameha-t" ha bántod a db-t :P
De amúgy jogosak a kritikák, viszont ahogy a star wars-nál is itt is az univerzum a lényeg amit te akár továbbgondolsz, ami inspirál. Főleg ha ezen nőttél fel! gondolatébresztő videó, köszi
0:04 már sajnos nem 😢🥺
Én imádom a Dragon ball-t az egyik legnagyobb kedvencem de az engem is idegesít hogy rohadt lassú. 😅
A DBZ a kedvenc animém...DE...ezek a dolgok amiket mondtál igaz nem mindegyikkel értek egyet a nagy része igaz.Köszönöm hogy megcsináltad ezt a videót.
Pont nem rég fejeztem be a dragon ball-okat (dragon ball, dragon ball z, dragon ball gt, dragon ball super + broly film) így pont jókor jött ki a videó. Amúgy a videó zseniális volt.
Úristen egy világban élünk? xd azt tudom hogy mindenki szereti de élőben nagyon ritkán találkozok valakivel aki szeretné még a dragon ballt xd rendben van ha nem szereted.
Én személy szerint a Dragon Ball alakulása eléggé hasonlít a Halálos Iramban filmekre is . Ott is eleinte két autó tolvaj volt oszt a legvégén már kimennek egy kibaszott autóval az űrbe búvár sisakban . DB vel is hasonló a helyzet sztem . Ennek ellenére ha valami könnyű sorit akarsz nézni ahol csak harcok vannak meg akciók akkor mindkettő filmet ajánlom .
És most végre:
ROHADJ MEG!!!! HOGY UTÁLOD SON GOKUT!!!
Csak vicc volt
én is utálom xdxd
"mit tudok én?" Mert itt vagyok én! Xdd ez nagyon így hangzott nekem🤣
Lesz Code Geass kritika?
Én egy nagy Bragon ball fan vagyok, legalább 20x meg néztem az összes évadot!
És most mondanám hogy nincs igazad (de csak azért hog bevedjem a Dragon ballt) de nem!
Nagyon is eggyetértek veled😄
Igen. A nosztalgia. Néha én is éreztem az elnyújtást.
Ui: Ha már említve volt a Vivy: Fluorite Eyes Song, szivesen néznék róla egy véleményt, mert nemrég rágtam én is végig (kb 3-4 hete)
Hát kicsit vegyesen állok ehhez a témához. Vannak dolgok amiben abszolút egyet tudok érteni.
Viszont vannak olyanok is amiben abszolút nem. Kezdem azzal hogy, a fordítás valóban hagy kívánni valót maga után főleg a Dragon Ball,Dragon Ball Z-ben. A Dragon Ball Super-nél igazság szerint nekem túlzottan nem volt bajom. Lényegében szinte azt kaptuk amit az eredeti szinkronban is csak kicsit magyarosítva. Mert ugye a legtöbb név/támadás valami zöldségre utal. Maga a fordító is erre akart rámeni több kevesebb sikerrel. Valamint a Dermesztő név szerintem K***a jól hangzik csak mondom :)
Maga a magyar szinkront én máig imádom. Pont ennek okán én például máig nem néztem meg magamtól a legutóbbi Broly Mozifilmet. Amiben abszolút egyetértek az a karakterek közti hatalmas szakadék. Annyira el lett hanyagol-va szinte minden karakter Goku és Vegitán kívül hogy, az valami hihetetlen. Röviden magával a sorozatnak a hiányosságai-val egyet tudok érteni valamint a fordítással. Viszont a Magyar Szinkronra én személy szerint nem tudok haragudni. Szerintem az még mindig hibàtlan :)
Nekem ez a véleményem így kicsit kapkodott írással hajnali 2:57-kor :)
Hát még így utolsó mondatnak hozzá teszem. Mikor végig néztem a videót. Kicsit ideges voltam így a véleményére viszont be kell látni nem feltétlenül mondasz teljesen hülyeséget :)
Master Roshi🤮
Zseniális teknős🥵🥵
Én már várom az új videót nekem mindegy mi csak te csináld #BEST
Jó, oké, lehet van egy két hibája, (vagy több) DE! Még mindig jobb mint az a szar overrated Sao.
Nemrég egy katonatáborban találtam egy Sao fant. Elmondtam, hogy szerintem van benne néhány hiba (És nem is tiportam sárba).
És képzeld! Késet nyitott bazzeg 🤣
Késet? Helyesírás lvl végtelen xd
@@kulcsarkristof5752 Csill, dude. Mert te tökéletes vagy és sosem hibázol talán?
Én azon nevettem egy nagyot amikor Ginyut zsinőnek forditották
Ezert imadom az embert aki feltalata a beletekeres lehetoseget
az 1.játék amit jobban élveztem mint az animét az a dbz kakarot
#szeretem az owlhoust és kár ugyan hogy nem anime de így is nagyon jó
VEGRE VALAKIII, AKINEK JOBBAN TETSZIK A KLASSZIK DB!!! ❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️
Bar lett volna tobb resze. Tul hamar felnott Goku!
Nkm nagyon teszik a tartalom, de már várom az aot részt is!
Dragon ball-osok: DRAGON BALL ZZZZZZ KEDVESSS SSSSOOONNGOHHHÁÁAÁÁNNNN!!!!!4!=!=!4
Gedves zson gohány
@@hggpi lehet tényleg úgy volt...🤔
😂😂😂😂😂😂XD!
Kopasz klub.Na ez a világ legjobb dbz vicce!Én mindenben eggyet értek amugy,még a kedvenc részekben is!A dbzben tényleg az volt a legjobb rész mikor Piccolo és Goku el megy jogsit szerezni.Meg szerintem,a legjobb db-s film a DBSuper Broly Film.A grafika nagyon jó,a harc izgalmas,és maga a történet is nagyon jó!Erre nekem nincsenek szavak!😊
Na jóóó ez nagyon jó lett 👍
A gt számomra egy jó tulajdonságot a kreatív sci fi világa. Egész érdekes és kreatív lények vannak benne.
Meg az alap koncepció se nagyon rossz, inkább gagyi.
A gt roszul kivitelezett. A super már nagyon szar lett.
KAaiban a szöveget és a scriptek egy részét is ujra irták hogy rövidebb legyen
Ezen nottem fel :D
Én joseph joestar-t választanám. 😌
Annyi védelem a Z terén, hogy anno én a TV-be láttam, így nem tűnt elnyúltnak akkoriban, mint most, hogy ledarálhatja az ember egyben az egész Z részeket. De vicces, mert nekem a One Piece volt az, ami nagyon elhúzott volt. De a naruto Shippuden se egy piskóta. :D
2:20 az cenzúra tökéletes 😍
🤩
Egyetértek a DB nem egy mestermű és néha elég vontatott. De a Nana Tsuno Taizai újabb évadaihoz képest...
A nanatsu no taizainak legalább van egy jó története de az animáció..... Nem mondok semmit
Én is imádom a nana tsuno taizait de az újabb évadait eléggé elrontották
Bár lehet hogy ezt azért mondom mert én a mangát olvastam
Ó, hát igazat szóltak a legendák a Dragon Ball videódról, hát tényleg létezik... :D
Neked volt szerencséd a Dragonball Evolúció filmhez? Evolúció az agynak, és nem a kisebbik fajta.
Ennyi kellemes időtöltés egyenlőre elég volt.
Én az imént említett ''filmre'', inkább a Devolúció, szót használnám.
@@andraskapa1436 Igen-igen, tökéletesen illik rá. :D
3:41 Igen mit tudsz te😂 Nekem ezek voltak az anime legjobb pillanatai.
Amúgy amit most te csinálsz az, ha én oda mennék egy étterembe, rendelnék valamit, megenném az egészet, aztán odamennék panaszkodni hogy szar az étel három különböző alkalomkor.
Likeólja a saját komentjét 🤣🤣🤣🤣am én is imádom a dbt de szerintem zseni csak elnyújtják
@@MrDzsozi Kikérem magamnak nem én likeoltam a kommentemet. Az szánalmas lenne😂😂😂
Ja jó
Vélemények... Valakinek meg a GT a kedvence lmao (természetesen nem magamról beszélek)
Monti reject his humanity :0
Hé, honnan tudom meg nézni ,afilmet
4:35 come on!
Mondj valami rosszat a HxH 2011- ről!
8:10 na ugye!
5:33 Láttuk hogy a Saiyan saga ban Son Goku mennyit ért Vegeta ellen ( Ozaru )
Csinálsz majd egy videót valamikor a Higurashi no Naku Koro ni-ról? Szerintem egész jó anime és kíváncsi lennék a véleményedre vele kapcsolatban.
Én, 3x láttam vagy 8 éve néztem meg utoljara, és nem láttam nyujtottnak, de akkor 6éves voltam aztsem tudtam mivan :D
One piece ben a katakuri harc is majdnem 4 órás volt xd mégis nagyon jó volt
Á igen, Toei másik mesterműve a Whole Cake island saga animeadaptációja.
@@montivious2797 amúgy az egész one piece ben az a kedvencem, bár a marineford is nagyon jó volt 😁 mostmár jöhetne a kaidos harc de sose jön mert jobban elnyújtják ezt a wanot mint goku vs friezát
@@Krizz_god azt hiszem nem tűnt fel a szarkazmus
@@Noob_-wn9du ja ezer bocs
És mennyire igazam lett
Toxikus a rajongói tábor
Szó szerint egészségtelen mennyire kötôdnek Gokuhoz
Na végre új videó
POGGERS
9:02
Köszönöm, hogy valaki kimondja, amit gondolok
én egyetértek
Én ezt a kritikát azért nem érzem teljesen jogosnak, mert bár sosem volt hibátlan a DB és a DBZ, de ez volt az a shonen anime, amelyik igazi úttörőnek számított AKKORIBAN! A Narutó és sok más manga alkotója mind innen merítettek (ezt meg is említetted, hogy jobbá próbálták tenni a saját DB-jüket). Biztos vagyok benne, hogy ma jóval pörgősebb jelenetek lennének, ha most születne meg, de a 80-as, 90-es években szinte minden film, sorozat, rajzfilm brutálisan lassú a mai felpörgetett életvitelünkhöz és ingergazdag világunkhoz képest. Igen, mai szemmel lehet rajta unatkozni, tekerni, de az értékelésénél én figyelembe venném, hogy a DB előtt nem igazán láttak ilyen hosszúságú és kaliberű shonent az emberek, és ha elsőnek látod ezt a stílust, ezt a történetvezetést, akkor pont nem érdekel milyen lassú, akkor is várod hétről hétre mi fog következni. Ezt a mai fiatalabb generációk persze sosem fogják átélni, nem tudnak vele azonosulni, mert mint fentebb említettem, sok anime építkezett a DB-re, és utólag könnyebb tovább fejleszteni valamit, de az értékelésnél én a saját súlycsoportjában a saját idejében igenis elismeréssel gondolok a DB-re és DBZ-re!
azért beszélnek lasabban hogy rá ilyen a hang a száj mozgásra mert mint az egyik videós fogalmazot a japán felolvas egy egész kőnyvet ugyanazt a magyar elintéz két szóval ezért beszélnek lassan
Gyerekkoromban tenyleg utott a Dragonball, mert akkor nem ismertem nagyon mas animet... Most mar van viszonyitasi alapom...tulertekeltem, csunyan ..
Montivius láttad a one piece film Z cimü alkotást mert az is nagyon jó anime filmet?
Igen, láttam a One piece Zt, de nem tetszett. A golden jobb volt. Sokkal.
@@montivious2797 Oké. Az is jó film
Én úgy érzem neked nem a dbz vel van a problémád hanem ,hogy el van nyúúújtva
Eltaláltad
én girono t akarnam de te josuke t
de mekem giorno giovana kell
plus
Nem igazán néztem DBZ-t, emlékszem mindig a tesóimal néztem a Super-t, és nem volt rossz, főleg az Ultra Ösztön részek, és az a ikonikus zene, uram atyám imádom. A DB-ről röviden a véleményem az, hogy egy végletekig unalmas, vagy lassú shounen, de vannak benne olyan pillanatok és harcok, amik nagyon jól megvannak rajzolva, és sokak csak amiatt szeretik.
Ezért készült az Abridged és persze Hunbridged
De uram, ha a DBZ-nek lassú a pacingje, akkor a One Piece-el mi van?
Az indexkép mindent vissz
Én már gyerekként is néha elkezdtem nézni a DragonBallt, de általában néhány rész után meguntam, annyira eseménytelennek tűnt.
Szinte észre sem lehet venni, hogy itt néhány jelenet hiányzik:) ruclips.net/video/7mIPw2T0sW8/видео.html
A dbs,Z,h,jó.de a GT nem
Egy attack on titan kritikat megnéznék vagy egy fullmetal brotherhoddot
ruclips.net/video/GgfDub5NFbQ/видео.html
Amúgy eleve tele van zöldség nevelek az anime
Jamie Hyneman🤣
Ő én nem láttam a Sárkány labda Z-t
A Hunter X Hunter tényleg nagyon jó
De amúgy a gt az nem tartozik közéjük
2 anime volt gyerekkoromban amit nagyon néztem, a gragon ball gt és a Naruto, nemrég néztem meg a gbz-t és szerintem a narutónak jobb a története és amúgy az egész anime
Hátt én nm tudtam végig nézni a dbz unalom miat
Nekem még így is sikerült valahogy.
Montivious neked mi a véleményed arról mikor a dragon ball fanok mindenhova eljuttatnak egy olyan videót hogy a dragon ball a világon a legjobb anime és hogy goku a legerősebb és ha ezzel nem értesz egyet és már 0 IQ módra elkezdenek neked írni?
Nem számít, mert Goku legyőzné őket
Részben egyet értek, részben nem a videóban elhangzottakkal. A magyarosításra kitérve én is falra másztam a dragon ball super-nél, ez a kapszta, hagymágyú megöltXD, meg még a szinkronszerepek sem voltak annyira jól kiosztva és a szinkron valahol tényleg rosszabb lett, nem sokkal, de rosszabb lett. Na de a magyarosítás. DERMESZTŐ! Nekem semmi bajom nem volt ezzel. Szerintem az lett volna sz@r ha cell-t magyarosítjuk, azaz sejt. Vannak nevek, amik magyarosítva nem jók, de én nekem a dermesztő elmegy. A supernél nyilván undorító volt a nevek magyarosítása. DE! Ha belegondolunk, az angol nyelvű emberek meg elevenen ezeket a szavakat hallják, derrmesztő, sejt, fagyasztó stb, mert ugye angol szavakról beszélünk(frieza, cell, frost) csak mivel nekünk az anyanyelvünk a magyar, ezért amikor kimondjuk a nevet angolul, nem érződik, hogy egy hétköznapi szót mondunk ki, hanem egy nevet, annak ellenére, hogy ismerjük a szó jelentését. Mindig elnevetem magam, amikor a dermesztő szón kiégsz Montivious, természetesen pozitív értelemben, mert tiszteletben tartom a véleményedet. Várom a következő videódat!
a db super egy hányadèk ereseti szinkronal is.
9:15 szerintem a Bofuri nem annyira unalmas
Sőt, a maga műfajában elég szórakoztató
Arról is kéne egy kritikaxd
Egyetértek veled az egyik kedvenc anime filmem az a dragon ball super broly a másik pedig a Yugioh the dark dimension
Én a Frizer sagában sokszor éreztem hogy mindjárt elalszok pedig nem is egyben néztem végig de persze én is D B Z fan vagyok és szerintem nyilván sok hibája volt de a naruto shippudennél így is ezerszer jobb
Annyira hiányzik vegita és dermesztő dragon ball z szinkronja. Annyira a szívemhez nőtt hogy a szuperben csak néztem hogy mi a picsa. A többiek hangja aránylag jó lett de messze nem olyan jók mint a dbz szinkronok. kivéve gohannak. Nekem jobban tetszett a superes hangja.(ez az én véleményem)
Végre valaki aki nem úgy viselkedik mint egy hisztis 8 éves ha a Dragon Ballról van szó
Krillin kimaradhatott volna szerintem az indexképről xdd
Bruh
A Dragon Ball Super magyar szinkronját kínos volt nézni, pedig szeretem a szinkronokat
én 2éves koromtoll már a dragonball z-t
Szia megneztem az osszes kritika videod es azt szeretnem kerni hogy nem lehetne egy one piece is mert azt gondolom hogy te minosegit csinalsz
A világ legjobb animéje nincsenek hibák.
ruclips.net/video/aCqTkqRUi1E/видео.html&ab_channel=Caskin
DBZ lenni tetszik hozzÚ kakarakás
Bottom text
Én azt szoktam csinálni hogy bele tekerek.......................... Bármelyik verekedős jelenetnél bármelyik anime vagy amine esetén. Unalmas a verekedés. Ott úgysem tudnak beszélgetni érdemlegesen.