Mivel pont én vagyok az anyukája a három gyerekes hölgynek és annak is akinek nincs gyermeke, azt mondom, nem kevesebb vagy több az egyik a másiknál. Mind a két lányom megérdemli az életet, sőt a jó életet, maguk miatt és nem azért mert van, vagy nincs gyermekük.
Sziasztok! Szép Napot Mindenkinek :) szeretnék gyereket vállalni idővel igaz 30 éves vagyok de ha az életben úgy adódik hogy nem lehet akkor max lombik bébi program stb. Ez az egyetlen álmom és élet célom meg elsődleges hogy a leendő Barátnőm minden téren imádjam és boldoggá tegyem :) habár még most szingliség van
@perceptron-1 is érintette a nők gyermekvállalásának problémáit. Amikor az első szülött fiam megszületett 22 esztendeje, (az orvos elmondása szerint) 10 szülésre 1-2 vetélés jutott. Napjainkban ez az arány 10-7. Durva, nem? Az élelmiszar és a stressz.
És a stresszfaktor vajon mennyire volt kisebb mondjuk a világháborúk idején/után? Mégis sokkal több nő szült. Az élelmiszaron kívül a kapirgálást a saját térfelünkön a tudatossági szintben keresném egyébként (régen már szültek 16-19 évesen is, nem volt tudatosság benne, százévekkel ezelőtt meg már 15 évesen is, most tudatosan kitoljuk, hogy legyen meg az egzisztencia, ami egyébként némi szorongással jár. Van egy halvány érzetem, hogy anno a férfire jobban támaszkodtak a nők, mint manapság, és ha most belemegyünk a hagyományos szerepek nyúlüregbe (nem akarok), akkor nem szabad a nőkre visszamutogatni, hogy na, de ti akartátok így (tessék, egzisztenciális stressz, ti csináltátok magatoknak, feministák), mert nézzük meg, egy átlag férfi átlag fizetéséből mennyire tudna provider lenni magyar honban (ha akarna sem tudna egyedül egy családot fenntartani). Elég bonyolult, sokrétű, sok leágazásos nyúlüreg. A stressz forrása manapság szerintem elég nagy részben egzisztenciális, semmint a "mit mondott rólam a Karcsi a munkahelyen".
Most őszintên ha te magzat lennêl nem tennél meg mindent hogy neszüless meg ebbe a világba? Ezek már a méhben megfojtják magukat a köldökzsinórral és teljesen igazuk is van...
@@dcktater7847 mi a bajod ezzel a világgal. Hatott rád a média? Végtelen energia áll rendelkezésre ingyen, a napenergia, anélkül is süt, ha nem használjuk fel semmire, végtelen mennyiségű víz áll rendelkezésre, 80 milliárd ember számára tudunk élelmiszert termelni csak a jelenlegi technológiákkal, a globális felmelegedésre az ember elhanyagolható hatással van, a széndioxidnak tulajdonított üvegházhatás egy marhaság, az elosztással van a probléma, a javak elosztása nem megfelelő, de ezt néhány szabályozóval helyre tudjuk tenni. Emellett az ember a legbékésebb állat az összes majom között. Egy majomcsapat pl. két buszmegálló között eltelt idő alatt úgy összeveszne, hogy alig maradna köztük, aki túléli az utazást, az emberek hosszasan béketűrőek.
@@uromlany figyi, akkor is jelen van a stressz. Hogy mi a gyökere, az sok minden lehet. A háborúban ne feledd el az erőszakot. Illetve az arányok reprezentációja a mutatószámokban, számomra ismeretlen. A táplálkozás pedig más volt 80 éve. Akkor még nem volt ennyi feldolgozott élelmiszer. Amit manapság az ajánlások szerint kerülni kellene. Azért az manapság nehéz. Még falun sem megy ez a tudatosság. Gazosak a kertek, műveletlenek.
Az élelmiszert abszolút nem vontam kétségbe, bár én kifejezetten szeretem a gazos, önfenntartó kerteket, amit nem permeteznek, nem kell locsolni úgy, jómagam is úgy művelem a kertem, hogy látszólag "gazosak" az ágyásaim (és műveletlennek is látszik, mert a mostani klímaválság nem az ötcentis nyírt fű és a kigazolt ágyások felé mutatja az utat). Az erőszakba sem tudok belekötni, és ezért is mondtam, a mostani stresszfaktornak inkább a tudatossági szintünket venném, az, hogy nem egy egymásra támaszkodó, korán, önismeret nélkül összekapaszkodó párkapcsolat A követendő, hanem a tudatosabb, egzisztenciálisan picit függetlenebb, és későn - de tudatosabban - gyereket vállaló női réteg. Innen olvasd tovább az első hozzászólásom, nem ismételném önmagamat újra.
@@uromlany most reklámozta be a gugli, azért írtam ide, nem írhatom tudományos csatornára, de üzletire se, mert sajnos nem az én üzletem, de szivesen reklámozom, nagyon jó ötlet, párhuzamba állítva a gumipropagandával, hogy a női oldalon is van rá lehetőség. Ez sikertermék lehet, ha felveszitek a webshopba az oldalon, ami még mindig nem készült el! Pedig én vennék ilyet, 5-ösével árulják, elég drága 5eFt, de kiváló ajándék lehet nőismerősöknek. Gondoltam már erre, hogy lehetne ilyen termék, mert használtunk 0.1mm-es szilikonlapokat, de csak most láttam meg, hogy ebben is megelőztek.🤣🤣🤣
Lássuk be a nők tudat alattról érdek kapcsolatot keresnek, existential. Szerintük az jó.Abba soha nincs lelkület sem szív ! Te születnél egy lelketlen szívtelen kapcsolatba? A nők tették rossz helyre a mércéjüket. A szívednek nem fogod tudni megmagyarázni agyból sem.
Attól még, hogy a társadalom gyerekekből áll, senkinek semmi köze hozzá, hogy kinek, mikor, mennyi, és hogy egyáltalán van-e gyereke. Abszolút irreleváns. Mintha a másik biciklijének a szinét kritizálnánk, kivéve persze, ha pink, mert azon azért van mit.
Hát, ezt nőként is így gondolom nagy vonalakban😅 Nem jobb, vagy rosszabb:más minőség. Persze az öntudatlan, eltunyult fogyasztói társadalom a tökömet se foglalkozik már megtartani tudó értékekkel. Neken is tele a nemlétezőm a "lufipuncikk@l"😅😅
Mivel pont én vagyok az anyukája a három gyerekes hölgynek és annak is akinek nincs gyermeke, azt mondom, nem kevesebb vagy több az egyik a másiknál.
Mind a két lányom megérdemli az életet, sőt a jó életet, maguk miatt és nem azért mert van, vagy nincs gyermekük.
Anyuci 🥰
Sziasztok! Szép Napot Mindenkinek :) szeretnék gyereket vállalni idővel igaz 30 éves vagyok de ha az életben úgy adódik hogy nem lehet akkor max lombik bébi program stb. Ez az egyetlen álmom és élet célom meg elsődleges hogy a leendő Barátnőm minden téren imádjam és boldoggá tegyem :) habár még most szingliség van
@perceptron-1 is érintette a nők gyermekvállalásának problémáit. Amikor az első szülött fiam megszületett 22 esztendeje, (az orvos elmondása szerint) 10 szülésre 1-2 vetélés jutott. Napjainkban ez az arány 10-7. Durva, nem? Az élelmiszar és a stressz.
És a stresszfaktor vajon mennyire volt kisebb mondjuk a világháborúk idején/után? Mégis sokkal több nő szült. Az élelmiszaron kívül a kapirgálást a saját térfelünkön a tudatossági szintben keresném egyébként (régen már szültek 16-19 évesen is, nem volt tudatosság benne, százévekkel ezelőtt meg már 15 évesen is, most tudatosan kitoljuk, hogy legyen meg az egzisztencia, ami egyébként némi szorongással jár. Van egy halvány érzetem, hogy anno a férfire jobban támaszkodtak a nők, mint manapság, és ha most belemegyünk a hagyományos szerepek nyúlüregbe (nem akarok), akkor nem szabad a nőkre visszamutogatni, hogy na, de ti akartátok így (tessék, egzisztenciális stressz, ti csináltátok magatoknak, feministák), mert nézzük meg, egy átlag férfi átlag fizetéséből mennyire tudna provider lenni magyar honban (ha akarna sem tudna egyedül egy családot fenntartani). Elég bonyolult, sokrétű, sok leágazásos nyúlüreg. A stressz forrása manapság szerintem elég nagy részben egzisztenciális, semmint a "mit mondott rólam a Karcsi a munkahelyen".
Most őszintên ha te magzat lennêl nem tennél meg mindent hogy neszüless meg ebbe a világba? Ezek már a méhben megfojtják magukat a köldökzsinórral és teljesen igazuk is van...
@@dcktater7847 mi a bajod ezzel a világgal. Hatott rád a média? Végtelen energia áll rendelkezésre ingyen, a napenergia, anélkül is süt, ha nem használjuk fel semmire, végtelen mennyiségű víz áll rendelkezésre, 80 milliárd ember számára tudunk élelmiszert termelni csak a jelenlegi technológiákkal, a globális felmelegedésre az ember elhanyagolható hatással van, a széndioxidnak tulajdonított üvegházhatás egy marhaság, az elosztással van a probléma, a javak elosztása nem megfelelő, de ezt néhány szabályozóval helyre tudjuk tenni. Emellett az ember a legbékésebb állat az összes majom között. Egy majomcsapat pl. két buszmegálló között eltelt idő alatt úgy összeveszne, hogy alig maradna köztük, aki túléli az utazást, az emberek hosszasan béketűrőek.
@@uromlany figyi, akkor is jelen van a stressz. Hogy mi a gyökere, az sok minden lehet. A háborúban ne feledd el az erőszakot. Illetve az arányok reprezentációja a mutatószámokban, számomra ismeretlen. A táplálkozás pedig más volt 80 éve. Akkor még nem volt ennyi feldolgozott élelmiszer. Amit manapság az ajánlások szerint kerülni kellene. Azért az manapság nehéz. Még falun sem megy ez a tudatosság. Gazosak a kertek, műveletlenek.
Az élelmiszert abszolút nem vontam kétségbe, bár én kifejezetten szeretem a gazos, önfenntartó kerteket, amit nem permeteznek, nem kell locsolni úgy, jómagam is úgy művelem a kertem, hogy látszólag "gazosak" az ágyásaim (és műveletlennek is látszik, mert a mostani klímaválság nem az ötcentis nyírt fű és a kigazolt ágyások felé mutatja az utat).
Az erőszakba sem tudok belekötni, és ezért is mondtam, a mostani stresszfaktornak inkább a tudatossági szintünket venném, az, hogy nem egy egymásra támaszkodó, korán, önismeret nélkül összekapaszkodó párkapcsolat A követendő, hanem a tudatosabb, egzisztenciálisan picit függetlenebb, és későn - de tudatosabban - gyereket vállaló női réteg. Innen olvasd tovább az első hozzászólásom, nem ismételném önmagamat újra.
Mindenféle stresszre a megoldás: az Orális Nyalókendő :ruclips.net/video/91nkTVwzN0Q/видео.html
🤣🤣🤣
ne spoilerezzél, a nyalókendőről december 30-ára tettünk be már egy részt :D
@@uromlany most reklámozta be a gugli, azért írtam ide, nem írhatom tudományos csatornára, de üzletire se, mert sajnos nem az én üzletem, de szivesen reklámozom, nagyon jó ötlet, párhuzamba állítva a gumipropagandával, hogy a női oldalon is van rá lehetőség. Ez sikertermék lehet, ha felveszitek a webshopba az oldalon, ami még mindig nem készült el! Pedig én vennék ilyet, 5-ösével árulják, elég drága 5eFt, de kiváló ajándék lehet nőismerősöknek. Gondoltam már erre, hogy lehetne ilyen termék, mert használtunk 0.1mm-es szilikonlapokat, de csak most láttam meg, hogy ebben is megelőztek.🤣🤣🤣
@@uromlany na jó van. Én csak a puncijó análfabatkát ismerem.
Lássuk be a nők tudat alattról érdek kapcsolatot keresnek, existential. Szerintük az jó.Abba soha nincs lelkület sem szív ! Te születnél egy lelketlen szívtelen kapcsolatba? A nők tették rossz helyre a mércéjüket. A szívednek nem fogod tudni megmagyarázni agyból sem.
Attól még, hogy a társadalom gyerekekből áll, senkinek semmi köze hozzá, hogy kinek, mikor, mennyi, és hogy egyáltalán van-e gyereke. Abszolút irreleváns. Mintha a másik biciklijének a szinét kritizálnánk, kivéve persze, ha pink, mert azon azért van mit.
❤
Ne cikizd a cangám színét, mert keresztül nézlek ...
@@laszlodekany7815 😱😂
Hát, ezt nőként is így gondolom nagy vonalakban😅
Nem jobb, vagy rosszabb:más minőség.
Persze az öntudatlan, eltunyult fogyasztói társadalom a tökömet se foglalkozik már megtartani tudó értékekkel.
Neken is tele a nemlétezőm a "lufipuncikk@l"😅😅