Várkonyi Csibészek - 5 éves a Common Vibe

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 16 дек 2023
  • A Common Vibe Egyesület Ózd környéki gyerekek zenei képzésével, mentorálásával és tehetségük karbantartásával foglalkozik. Kis csapatokat hozunk létre, amiben mindenkinek egy a célja, hogy az együttese meg tudja váltani a világot. Így jött létre 5 éve a Várkonyi Csibészek zenekar is, amely több száz koncertet adott az ország valamennyi színpadán, illetve határon túl is. Az egyesület szoros mentori/partneri/baráti viszonyban van a zenekarral, amely egyedisége programunknak. Mentoráltjainkkal közösen dolgozunk és tervezünk,, többek között azt is hogyan segítsünk rajtuk vagy, hogy hogyan tudnak ők jól segíteni másoknak. Szervezetünk szorosan kötődik a régióhoz, tevékenységünk jelentős része Hangonyon zajlik, itt található saját stúdiónk is. Az 5 év alatt rengeteg gyereknek segítettünk, sok szervezettel dolgoztunk együtt, rendeztünk fesztivált, albumot csináltunk/csinálunk, gyermekotthonokba látogattunk el, kisebb közösségeket ismerhettünk meg, táboroknak voltunk a zenei koordinátorai, adományt gyűjtöttünk rászorulóknak, motiváltunk rengeteg fiatalt, csapatokat hoztunk létre és zenéltünk nagyon-nagyon sokat.
    A Várkonyi Csibészek progresszív etno-cooljazz gipsy worldsoulbass stílusú zenéje, garantáltan megtáncoltatja még azt is, aki egyébként az az ücsörgős típus..

Комментарии •