Gyula Tv Híradó 2024. 07. 01.

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 2 окт 2024
  • Témák:
    - Péntek este zászlófelvonással és ágyúdörgéssel nyitották meg a Gyulai Várszínház 61. évadát, az esemény egyben a Körös-völgyi Sokadalom kezdetét is jelentette. Elek Tibor igazgató azt mondta, igyekeznek éltetni, megújítani és fejleszteni a több évtizedes hagyományt.
    - Többek között a "Török hatások megjelenése a népművészetünkben" című kiállítást lehetett megtekinteni a Körös-völgyi Sokadalom programjai között. A táncosok számára játszóházat, valamint vetélkedőt is szerveztek.
    - Idén is megrendezték a Korapicniket Gyulán. Az esemény jó alkalmat teremtett arra is, hogy különböző játékos feladatokon vegyenek részt a megjelent családok.
    - Vasárnap a Gyulai Várfürdő adott otthont a vármegyei strandkézilabda fesztiválnak. A forró időben kilenc csapat mérte össze erejét.

Комментарии •