AZ ELVESZETT VÁROS felfedezése TEVEKALANDDAL - Jordánia/PETRA Polgarnet
HTML-код
- Опубликовано: 28 сен 2024
- Újabb bakancslistás helyre érkeztünk a Világ 7 új csodájának felfedezésében. Bejárjuk Petrát, az elveszett várost, ahol Árpi Indiánának képzeli magát és meggyűlik a bajunk a helyi árusokkal. ______________________________
Kommenteket olvasunk, de Facebook stb. üzeneteket nem, így kérjük, hogy kommentben írjatok nekünk!
/ polgar_tunde
/ polgararpad
/ polgartundehivatalos
/ arpadpolgarhivatalos
/ polgarnet
/ polgartundetippjei
Szokásosan nagy élmény volt ez a humorral átszőtt kalandtúra film,köszönet érte🙂 Én egyénként sokat olvastam a nabateusokról,,valószínűleg nomád vándornép volt,akik ügyesen kereskedtek,,amikor rátaláltak Petra környékére,megpróbáltak letelepedni,,ügyességgel a távoli vízforrásokból el tudták a vizet vinni ,utána földeket művelni, majd már el tudták látni magukat és az átuttazókat is.Később már elkezdtek kitermelni rezet és szurkot( ezt a Holt-tengerből, amit Egyiptomba adtak el,de mivel ennyiből még nem jutottak volna el a királyságig,karavánutakra indultak,így jutottak el az ókori világ többi birodalmába,és és meg tudtak fizetni görög,egyiptomi szakembereket az építészetük fejlődéshez. Remélem nem voltam unalmasan hosszadalmas,de ha igen elnézést érte:)
Szervusztok! Lenyűgöző a látvány, jó volt a történetét is hallani Tünde alapos felkészülésének köszönhetően. Árpit új szerepben láthattuk, humorral fűszerezve. További jó utazást, vigyázzatok magatokra. Üdv!
❤️😀🙏🙏
Köszönjük! Szép napot neked!
Nagy élmény volt látni Petrát és titeket,nagyon köszönöm a történelmi tájékoztatot is
🙏🙏😃
Köszönöm hogy újra részletesen láthattam. 1996-ban jártam ott, ez bizony igen régen volt!
❤❤🙏
Köszönjük! 🙏🙏🙏
Kedves Tünde és Árpi!
Jól éreztem magam veletek! Sok mindent megtudtunk, a humor a poénos pillanatok még színesebbé tették a filmet!
Talán sok emberben felkeltitek az érdeklődést, hogy utána is olvasson amerre jártok!
Puszi
Kedves vagy köszi...🙏🙏😃
Csodás és hihetetlen helyre vittetek magatokkal. Nélkületek nem biztos, hogy ilyen mélységig megismerhettük volna ezt a helyet. Azzal egyet értek, hogy a helyiek (árusok) jelenléte ilyen módon zavaró, de gondolom nekik ez természetes.Nagyon szépen köszönöm ezt az élményt. Puszi, ölelés.🙂😍🥰🐫
Fantasztikusak a helyek...🙏🙏😁
Igen ök ebből élnek és sokan vannak! Akkor is nagyon szép!🙏
Kedves Tünde és Árpi! Köszönöm ezt az élményekkel teli humoros és fantasztikus beszámolót. Minden videótok lenyűgöző történelmi ismeretekről tesz tanubizonyságot. Csodálatos helyeket járhatunk be a ti segítségetekkel és ismerhetjük.meg az ismeretlent. Nagyon tetszett a videó várom a továbbiakat. Ölelés 😍
Köszi,hogy megnéztek a videót...❤❤
Köszönjük ! Nélkületek semmi sem sikerülne
Fantasztikus épületek,elképesztő helyek,hihetetlen kalandok! Na ha valamiért,akkor pont ezért érdemes nézni titeket...Ölelés Tündi,és várunk vissza titeket....🙏🙏❤️🌈😁✌️
Köszönjük!
@@polgarnet🙏🙏❤️
Ez megint nagyon szórakoztató voltúgy hogy kőzbenegz csomó informàciot kaptunk! Köszönöm!
Árpi hihetetlen szórakoztató ember...😂😂❤
Köszönjük!
Kedves Tünde és Árpi! Köszönöm ezt a csodálatos kalandot. Szórakoztató és humoros volt az egész videó! Gyönyörű helyre vittetek el. Egy nagy ölelés! 😘❤️😊🌺
Nevükben is köszi...🙏🙏😁
Ölelès! Köszönjük! Szèp napot neked!🙏🙏🙏
Tiszteletem mindenkinek!😄✌️😊 Nagy tisztelettel,ha nem haragszotok a kommenteknél besegítek Tündiéknek!🙏😀 Nagyon elfoglaltak,rengeteget mennek,és közben forgatnak is,ez emberileg is megterhelő,és olykor fárasztó is lehet😁😌...De ti is,ha szeretnétek és látjátok,olvassátok a kommenteket ti is besegíthettek Tündiéknek,természetesen csak kedves,és emberséges kommenteket tessenek írni😊🙂...Nagyon szépen köszönöm,a nevükben is,ha segítetek a munkájukban..Ölelés Balázs...🙏🙏😀👍❤️
Szia Balazs! Ha tudok bármiben segiteni, csaj szolj. Segitek szivesen.😊 lennének ötleteim a közönsegtalálkozóval kapcs.ban is. Tündével a Derbyn összefutottam🐎😅😅
@@krisztinaharakaly6309 De jó lehetett!! Találkozni személyesen is...Szerencsés vagy...Jó rendben van,majd írjál néha rám,vagy köves be instán...Ott tudunk konzutálni....😁🙏🙏👍
Nekem is álmom, hogy láthassam élőben ezt a helyet! Tetszik, ahogy korábban is láttam filmben vagy tv műsorban és most mutattátok is, ahogy kiléptek a sziklák közül és elénk tárul a látvány. Egy csoda, hogyan építhették, faraghatták ezt a nagy építményt a sziklákba! A helyiek sokasága miatt tényleg kissé élvezhetetlen, beállnak a képbe stb... A látvány viszont magáért beszél! Jó, informatív videó lett!
Kedves Tünde és Árpi! Köszönöm ezt a csodálatos élményt.További jó erőt és egészséget, a folytatáshoz.🤗
Köszönjük! Neked is minden jót !🙏
Köszönöm a szokásosan igényes videót.Sok mindent megtudtam Petráról . További szép napot.
Remek vagy,hogy megnézted...❤❤
Köszönjük! Szèp napot neked is!
Fantasztikus élmény volt !Egy nagy ölelés!🥰🥰🥰❣❣❣
Lenyűgöző idegenvezetést láttunk ismét, imádtam minden percét mintha ott lettem volna veletek. Az a humor amit bele visztek Nagyon szuper. Várom a következő videót. Puszi nektek.😘
Az bíztos,hogy így van..🙏🙏😀❤️
Egy újabb élménnyel gazdagotam hogy el utazhatam veletek Petrára. Köszönöm a fantaztikúus idegenvezetést 🤗😍❤
Márciusban voltam Petrában Egyitptomból. Akkor is ugyanilyen tömeg volt. Kevesebbet láttam, kiegészitettétek a látnivalókat. A viziturához meghoztátok a kedvemet, az super volt. Köszönet.
Örülünk! Köszönjük!
Esküszöm annyira beleéltétek magatokat, hogy akár egy filmben is el tudlak benneteket képzelni, mint kaland szereplők Nagyon izgalmas volt. Köszönet nektek. ❤
Köszönjük! Minden jót neked!🙏
Hihetetlen jól éreztem magam remek volt Köszönöm !
Köszi,hogy megnézted...😊😊
Köszönjük!🙏🙏🙏
Olyan élmény megnézni,Árpi sziporkázik,de ezek a rengeteg reklámok nagyon kizökkentenek az élményből!!Nem hinném,hogy erre rá vagytok szorulva.
Igen,Árpi élménybeszámolója fergeteges...😂😂😊
Kedves Tünde Árpi köszönöm ezt a csodát fantasztikus élmény és szórakoztató volt veletek.ölelés kivánok nektek további minden jót és nagyon jó egészséget.❤❤👍
Köszönjük! Minden jót neked !🙏
Oriási élmény volt ez a fim is mint mindíg! Kár , hogy csak egy filmet készitetek hetente! Többet is be tudnék fogadni!
Igen...🙏🙏👍
Köszönjük 🙏🙏🙏
Árpi! Mindig figyel a nejed az elegáns dolgokra, figyelj Te is, kérlek! IK-es ige!! Ma sajnos már szinte senki sem beszél szépen, helyesen, pedig nyelvtanilag kötelező lenne. Nincs ilyen, hogy eszek, iszok, alszok.....csak eszem, iszom, alszom stb..Annyira egyszerű lenne, szüleim mindig azonnal rám szóltak amikor rosszul mondtam, azóta megtanultam, és sérti is a fülemet ha csúnyán hallom !! Sokszor finomkodtok, hogy mit illik és mit nem.....ha pedig ez kimarad akkor a többi sem autentikus. Tanítsátok a fiatalokat evvel is! Köszi, János!!
Igen...😊😊
Super video! Ide el kell menni! Ismeros amikor mindearon elakarnak adni valamit. Mexikoba egy ismert helyen inkabb visszafordulttam .
Igen ! Köszönjük!🙏🙏🙏
KÖSZÖNÖM NEKTEK, HOGY MINDEZT LÁTHATTAM!!!
FANTASZTIKUSAK VAGYTOK!❤❤🙏
Imádom, hogy Árpi mennyire bele éli magát a történetekbe. 😂😂Tünde nagyon klassz az overálod😊
❤❤
Köszônünk mindent!
Imádom a humorotokat 😂 Csodás helyek! Köszönjük hogy mi is láthattuk 🙏👍
Köszönjük ! Örülünk 🙏🙏🙏
Sziasztok! Köszönöm a videót! Nagyon tetszett! Vigyázzatok egymásra! 🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰
Mi is köszönjük!
Imádtam ezt a videót is! A humort köszönöm!
Remek emberek...🙏🙏😁
Köszönjük 🙏🙏🙏
Nagyon élveztem a videótokat! Tündi neve lehetne egyszerűen Polgár Petra.
Jó név Köszönjük!!
Azt hiszem rá lettünk vezetve az igazságra, köszönjük. (de csodálatos volt)
❤❤😊
Fantasztikus helyeket jártatok és külön köszönet azért, hogy megosztottátok az élményeket velünk. Bírom Árpi humorát, a színészi vénája mindig előjön.
Kedves vagy,köszi a kommentet..❤❤
Köszönjük! Szèp napot neked!🙏
Sydney Tünde Fox. Az elveszett ereklyék fosztogatói című régi-régi sorozatból.
Nagyon jó volt a bemutató,imádom,hogy annyira felkészültek vagytok egy-egy hely bemutatásakor.
Egy kérdés amúgy,hogy nem izzadtok,abban a melegben? Rólam már folyna a víz 1perc után,úgy néznék ki,mint akit leöntöttek egy vödör vízzel.😅
De jó név...❤❤😂
Árpi szerintem nagyon jó indiána lenne! Köszönöm nagyon szép helyen jártunk megint!
Az bíztosan,így igaz...😂😂❤
Köszönjük!🙏
Indián Árpi idegenvezetése jó adag humorral fantasztikus volt, Tünde vette simán a lapot és kontrázott! Köszi Nektek!
❤❤😂🎉❤lmádlak Titeket ,,,,,és köszönöm ezt a csodás videót ,,,millió puszi ❤️💞💝😻🌸
Köszönjük! 🙏🙏🙏
@@ilonasipos8960Köszönjük! Szèp napot neked!🙏
Lehetne utazási irodát nyitni
Köszönöm Nektek nagy élmény volt !💗
Köszönöm a videót
Köszönjük!🙏
Köszönöm a videót csodalatos a helyek Tündi bravó Indiana a neved jók vagytok❤😊
Köszönjük! 🙏🙏🙏
Nagyszerű volt!!! Köszönjük ❤
Kedves vagy...❤❤
Köszönjük!🙏🙏🙏
Szervusztok! A "ban - ben - ről a ba -be helyett amikor szükséges, arról már nem is beszélek mert reménytelen szinte mindenhol! Abban is segíthetnétek! HÁ-HT - Hajrá Árpi - Hajrá Tünde!!
👍😀🙏🙏
Petra valóban egy csoda👍 A látvány, és a múltja kárpótolja az embert a tolakodó árusok ellenére.
Pontosan! Köszi a kommentet...🙏😁😀
Így igaz ! Köszönjük!🙏
Ez az adás is fantasztikus lett!
Névválasztáshoz:IndiAnna 😁😊
🙏🙏🙏
Kedves Tünde és Árpád, a videó jó volt, főként a summary. Mi kb. 9-10 éve terveztünk feleségemmel egy jordániai túrát, incl. Petra. De sajnos akkor az ottani politikai helyzet beleszólt: minden szállásunkat, repjegyet stb. le kellett mondanunk.
Egy megjegyzés: 30:00 felé Tünde mondja: "nem véletlenül Transz-Jordánia". Ez így nem korrekt, ugyan nem vagyok történész, de azt tudom, hogy a mostani Jordánia egy mesterséges állam, a Jordán folyó egyik oldalán, drága brit barátaink hozták létre Izrael/Palesztína "kárára". A mostani "Cisz-Jordánia" - a folyó túlpartján, ha jól emlékszem, Izrael része, sok vita mellett.
Mindenesetre gratulálok videóitokhoz, jók vagytok. Lóra, dr. Indy Polgár dr.!! 😜
🙏🙏👍
Köszönjük! Szèp napot neked!🙏
Loc-s kendő... Jó szívvel ajánlom! 😃😄👍
😊😊❤
Köszönjük!
Sziasztok!
Nagyon jo volt a video,koszonjuk szepen!
Tündi,neked a Lara Croft nevet adnam,mint női kincsvadasz/felfedezo!😅Sziasztok!Szep napot!
Kedves vagy...😊😊
Köszönjük!Nagyon jó név!
Én érzem a stílust Indiana Árpi! 😂Menő! 👍Tündi, te meg Marion Ravenwood, Jones felesége, aki segített megtalálni a frigyládát.... 😉
Tetszik! Köszönjük!🙏🙏🙏
Kedves Tünde és Árpi! Nagyon Cukik Vagytok!😊
Te is,nagyon cuki vagy..❤
Köszönjük! 🙏🙏🙏
Köszönet az élményért!
Én arra lennék kíváncsi hány fok volt itt?
34-40 lehetett...Akkor,de lehet,hogy kevesebb..❤❤😊
Meleg volt, legalább 35 36 fok.
Fantasztikus kalandok!Indiana Árpi remek volt, de hol a kincs?
Hát ez az,hol a kincs...😀😁❤️
KINCS NINCS 😂
@@edinak5805 😁✌️
A kincs az Ti vagytok nekünk !🙏😊
@@polgarnet ❤️❤️🙏
Nem kicsit pörögtetek túl,az a helyzet,hogy egy nap nem elég se jerashra de Petrára föleg nem.ugye fent a monastrynél nem voltatok,ott van egy hátsó bejárat.A kincstár renoválva lett.Ugye ott lehett venni füzeteket,meg képeket arról hogy néztek ki az épületek az 1800-as években.az egész terület kb 9km3.itt anno zöld volt minden.sok helyen vannak még mindig vizgyüjtök is.anno oázis volt ott a szinház környéke.van pl az arte tv csatornának egy egész jó filmje erröl.lehet menni Petra tetején is ott is érdekes.mi búvárok már 5x voltunk ott de még mindig nem mindenhol.A monastry kb 1,5 óra lépcsözés felfele,vagy hátulról 3km por és csak 300-400 lépcsö.keveredik a római görög illetve a beduin stilus,a csucsos lépcsös faragványok a régiek.amugy van mini Petra saudi arábiában is.volt pl a 80-as években egy nagy esö asszem akkor a kanyonban 2-3 haltak meg.van éjszakai müsor is de ez nem minden nap.Mi októberben megyünk vissza ott alszunk a városvan megint.má r várom.
Mi az underwater millitary muzeumra meg a két repülöre vagyunk kihegyezve a vörösben aqabában
A kalap jól áll Árpinak!
Nagyon,de Tündinek is...❤️🙂😁
Köszönöm! 🙏🙏🙏
,,Doktor Jones, doktor Árpi,,... dottóre de jót derültem imént, hiába na...szinészet az eredő. :DD mellett pedig Hatsepszut királynő. :D
❤❤
Nagyon jó Köszönjük!🙏
Erdekes. Es kiveteles helyszin. Koszonjuk neketek!
Arpinak jo a kalapja!
Köszönjük! Szèp napot neked!🙏
Kedves Tünde és Árpi! Csak most volt érkezésem megnézni ezt a csodás videót. Imádtam minden percét. Szerintem Tündének nem felfedező nevet kellene adni, inkább Indiana Jones (dr. Polgár Indiana Jones) Tündére, aki segít legyőzni a felfedés nehézségeit. Ölelést Nektek!😘😘
Most komolyan😂😂😂😂
"Ezzel szoktam bejárni Petra-ba"😂😂😂😂😂😂
💓😇
🙏🙏😀
Sziasztok én márciusban voltam ott akkor élvezhető volt ügyesek vagytok puszi
Puszi...😊😊
FIGYELEM ! INDIANA Jones = Móricz János ! ! ! Kérlek nézzetek utána a neten !
🙏🙏🙏
Nagyon szép király😮
😊😮😮
Köszönjük!🙏🙏
Nagyon jó videó
❤❤😊
Bemenni oda nem lehet?
A kincstárat èvekkel ezelôtt lezárták!
Angelina Tünde Jolie 😂❤️ és Indiana Árpád Jones a két felfedező🧐😊
Tetszik Köszönöm!
Tündi lehetne Lara Croft. ;)
Nagyon jó! Köszönjük!🙏
❤❤❤
❤❤😊
❤❤❤
Felfedező Tünde? Akkor legyen TünDetektív :P :D
Super! Köszönjük!🙏🙏🙏
Sziasztok szép Indiana Árpi dr meg néznem szerintem meg csak viccelődött Tünde vél Bravó Indiana Árpi gratulálok neked csak még masztad 👍😊
Nagyon jó videó lett😂🙏🙏
Köszönjük! Szèp napot neked!
@@polgarnet Köszönöm a választ Indiana dr Tünde és dr Indiana Árpi további jó pihenést kívánok nektek 👍😊🏆🌟
Fantasztikus
Remek vagy...🙏🙏
Köszönjük!🙏🙏🙏
En koszonom az elmenyt
Dr Indiana Tünde 😊👍
🙏🙏😁
🙏🙏🙏
Szerintem nem korroziót szerettetek volna említeni, hanem eróziót!
😂😂❤
Igen így van! Köszönjük!
Csodálatos
Kedves vagy...🙏❤️😁
Köszönjük! Szèp napot neked !🙏
🤩🤩🤩Nagyon szórakoztató "élmény-beszámoló" , .... dr. Indiana Árpádnak ( neve alapján kötelezően ! ) lassan meg kellene tanulni lovagolni , és az ostort se kellett volna otthon hagyni 😉😆!!
Remek kaland volt , ... nekem viszont még talán ennél is - mondhatni élménydúsabb volt a mai nap ; a DP Genesis Scottish Open Golf Tour 3.- ik versenynapját nézhettem meg - élőben , a helyszinen !! 😉👍... ( világbajnokokkal - hírességekkel - testközelből ..az ilyenkor csodálatos Skóciai partok közvetlen szomszédságában.😃😃🤩..🌊🐬..🌞⛅...🏌️♂️...)
További hasonló élménydús napokat kivánok , jó nyaralást !😃👏👏👏
Mennyire igazad van...😀😁❤️
Köszönjük! Nagy élmény lehetett a verseny! A lovaglás jó ötlet 30 éves koromig lovagoltam azóta nem ültem lovon! Majd meglátjuk!
Ja meg a kincstár tere a,úgy sokkal lejjebb volt kb.12 méterrel ott lent vannak további bejáratok
Tündiánia😊
🙏🙏🙏
Ne felejtsük el, hogy régen más volt az éghajlat is1
Igen,ez is igaz...❤❤
Igaz ez is!
Indián Jánosné
Hoppá! 16:55-nél Freddie Mercury hasonmása volt látható Árpi mögött fekete mellényben és csíkos pólóban!!!!!
Tényleg! Nagyon hasonlított rá,de mint tudjuk,sajnos ő már fent énekel..😔😩💔
Valóban jó szemed van!
Korrózió vs emberi tevékenység, az ugye nyilván való, hogy a korábbi századokban vallási okokból az alakok fejét levésték? A többit a szél simította le.
Sajnos igen,ez a két tényező....😮😮❤😊
Tünde természetesen Lara Croft😊
Hiànypotlóak vagytok!
Köszi,hogy megnézted...🙏🙏😀
Köszönjük!🙏🙏🙏
Galadriel Polgártársnő. 😀
Szép név....😂❤❤
Nagyon jó!🙏🙏🙏
Tudhatnatok hogy a teve homokot eszik
Azért nem,mindent megeszik...Köszi a kommentet...✌️😁🙏
Koszonom ezt a szep kirandulast ❤😘🙋♂️🌷
Mi is köszönjük, hogy nézel minket!
@@polgarnet 👍🌷🙋♂️
Köszönjük szépen - nagyon jó volt!!!😄
Szuper vagy...❤❤
Mi is köszönjük! Szèp napot neked!🙏
Kedves Tündi es Árpi
Le a kalappal elottetek. Minden egyes alkalommal fantasztikusan felkeszultek vagytok es ahogy elmeselitek a torteneteket nagyon erdekes es tanulsagos. Nagyon koszonom olyan mintha Veletek egyutt utaznek.
Kedves vagy!!!🙏🙏🙂
Köszönjük! Megtisztelô!🙏🙏🙏
Indiánlány
🙏🙏🙏
22 éve, mikor én voltam Petrában csak mi lézengtünk páran, a Jordán barátainkkal és néhány beduinnal, akik ott éltek. Super élmény volt.
Csodálatos élmény lehetett visszamenni 2 ezer évet! Köszönöm az élményt részletes idegenvezetést. Nagyon szeretlek benneteket. Ölellek benneteke szeretettel!🥰 Indiána Jordáná, kedves Tündi!😍Jordán héber eredetű férfinév, ami a Jordán folyó nevéből ered, aminek a jelentése: alázuhog. Azonban korábban is létezett egy észak germán eredetű és hasonló hangzású név, ami egy föld jelentésű szóból származott. Női párja: Jordána.🥰
Jó a név! Köszönjük! Minden jót neked!🙏🙏🙏
Köszönjük az élményt!
Mi is köszönjük, hogy nézel!
Istenem ez a szegény Árpi emelett a nő mellett ...csoda nem bolondul meg ...úgy kezeli mint egy gyereket ..azt ne Árpi azt se Árpi ...🙃🙃🙃😂. HOGY LEHET EZT BÍRNI ????
🙏🙏🙏
Én is elmennék Petrában. :)
Hajrá akkor...✌️😄❤️
👍👍👍
Köszönöm hogy láthattam ezt a csodálatos videot , szinte mint egy időutazás ... nagyon birlak titeket , nagy formák vagytok ..udv Torontobol -..
Köszi,hogy megnézted...❤❤
Tünde te lehetsz lara croft ős is nagyjából olyan mint indiana jones
Tényleg! Ez,de találó....👍👍😀
Igen nagyon jó!🙏
Szuper volt,köszönöm!!
Tünderoon Polgarwood😊
😂😂❤
Köszönjük! 🙏🙏🙏
😂Nagyon Nagyon jók voltatok!! imádtam .Nagyon tetszett a bemutatása a régi ősi városnak. S hogy Nagyon nagyon régen is volt élet.Nagyon tetszett!! PUSZI NEKTEK.
Remek vagy,köszi a nevükben is...❤❤
13:01 Szerintem eróziót akart mondani Árpi. Egyébként tetszik, hogy mennyire utána olvastok a látnivalóknak. 👍
Igazad van ! Köszönöm!
Esetleg lehetne Tünde Raider a felfedező neved. :D
Nagyon jó! Köszönöm!
Kedves Tünde és Árpi! Nagyszerű a videótok, élmény volt nézni és hallgatni. Tünde szuper csinos, de mindketten remekül néztek ki. Köszönöm, várom a következő kisfilmet.
Kedves vagy,hogy megnézted..😊😊
Tünde lehetnél Indiana nagy szerelme Marion.