Szerintem nagyszerű ez a megvilágítás. Tökéletesen érthető és nagy segítség, a tudatosságra tanít Ádám, és erre szükség van. A kommentekből kiderül, hogy többen nem értik az alapelvet. A lényeg a hiteltől szabadulás maga, az, hogy mindig létező saját pénzzel számoljunk, ne kelljen a hitel és a befektetés aktuális arányát kalkulálni, így nyugodtam alhatunk és sokkal több kreativitás is szabadul fel. Szerintem hatalmas érték ennek a szemléletnek az átadása, köszönöm.
Szuper! Esetleg bele lehetne venni a számításba, amíg ilyen magas az infláció, hogy mit mutat a matek ha pár évig inkább állampapírba kamatoztatom a pénzt és utána törlesztek be, ha már lejebb jönnek a kamatok. Így még nagyobbat lehet nyerni ezeken a kiváltásokon.
Kedves Ádám! Szuper ez a táblázat! Az első lakásomra spórolok, s úgy terveztem meg fejben, hogy amit a törlesztőrészlet mellett tudok spórolni, illetve a kiadásból származó bérleti díj egy részéből együttesen fogom hamarabb az egészet előtörleszteni. A táblázatod igazolta a még csak fejben kigondolt kalkulációm (8 év alatt fizetem ki teljesen) :-) Köszönöm!
A téma aktuális, jó feldolgozás. Azonban, aki van ennyire tudatos pénzügyileg, hogy ezen gondolkozzon (, aki kiszámolja, annak a "lavina" jön csak szóba), akkor már a felvételkor elgondolkozik ezen. Ideális esetben nincs személyi hitele, áruhitele; legfeljebb gépjármű, de inkább csak lakáshitele, az ennek utána számol kamatokkal együtt. Egy gyakorlati infó, hogy a bankok jellemzően nem adják olyan könnyen a törlesztő módosítását, jellemzően új szerződéskötésként kezelik, hogy ne akarj ilyet. Így inkább csak az elő és végtörlesztés jön szóba, ahol a futamidőt szintén nem szívesen módosítják, inkább a törlesztőt csökkentik, bízva benne hogy inkább elköltöd másra az amúgy megtakarítható összeget. Illetve a jelenlegi magyar hitel lehetőségek alapján +1 kérdés, hogy érdemes-e visszafizetni idő előtt. Pl. babavárót nem érdemes, ha el lehet inkább inflálni, és a megtakarítást máshol befeketetni.
Szia Ádám! Sajnos nekem az Excel hibát ír, amikor megnyitom, és a hivatkozásokat emiatt nem jeleníti meg. Lehetséges, hogy azért, mert én a 2007-es Office-t használom? :)
3 éve követem és tisztelem Ádámot, viszont a hitel témát másképp látom, a jó hitelből minél több kell, és nem fizetjük vissza előbb, részletesen megirtam a fire Hungary FB csoportban.
Szia Ádám! Engem az érdekelne, hogy most elkezdtem tartalékot képezni, mert most lett rá lehetőségem. Folytassam tovább, vagy inkább toljam be a hitelbe, amit félreraktam?
Szerintem legyen meg a megfelelő vésztartalékod elsőként, és utána kezdd el a hitelt visszafizetni. Ha nincs tartalékod, és történik valami, akkor lehet még drágább hitelt kell felvenni, azt meg nem akarjuk. Előbb biztonságos talajt építünk, és csak utána ugrunk el :)
Szia.Ha minden évben emeled a törlesztődet s az inflációs környezet kedvezőtlen akkor évről évre szegélyebben fogsz élni.Ezt nem kalkuláltad bele amikor beszéltél róla.Viszont áldozat nélkül nincs siker.
Szerintem nagyszerű ez a megvilágítás. Tökéletesen érthető és nagy segítség, a tudatosságra tanít Ádám, és erre szükség van. A kommentekből kiderül, hogy többen nem értik az alapelvet. A lényeg a hiteltől szabadulás maga, az, hogy mindig létező saját pénzzel számoljunk, ne kelljen a hitel és a befektetés aktuális arányát kalkulálni, így nyugodtam alhatunk és sokkal több kreativitás is szabadul fel. Szerintem hatalmas érték ennek a szemléletnek az átadása, köszönöm.
Köszönöm szépen a hasznos kiegészítést, összefoglalást. Abszolút így van.
Szuper! Esetleg bele lehetne venni a számításba, amíg ilyen magas az infláció, hogy mit mutat a matek ha pár évig inkább állampapírba kamatoztatom a pénzt és utána törlesztek be, ha már lejebb jönnek a kamatok. Így még nagyobbat lehet nyerni ezeken a kiváltásokon.
Már kb 2 éve követem Ádámot!
Mindenkinek csak ajánlani tudom. Alapjaiban változtathatja meg az életedet (pozitív irányba) ha elkezded követni. 🙂
Kedves Ádám! Szuper ez a táblázat! Az első lakásomra spórolok, s úgy terveztem meg fejben, hogy amit a törlesztőrészlet mellett tudok spórolni, illetve a kiadásból származó bérleti díj egy részéből együttesen fogom hamarabb az egészet előtörleszteni. A táblázatod igazolta a még csak fejben kigondolt kalkulációm (8 év alatt fizetem ki teljesen) :-) Köszönöm!
Nagyon köszönöm Ádám, nagyon hasznos táblát dobtál össze. Hálás vagyok érte :)
A téma aktuális, jó feldolgozás.
Azonban, aki van ennyire tudatos pénzügyileg, hogy ezen gondolkozzon (, aki kiszámolja, annak a "lavina" jön csak szóba), akkor már a felvételkor elgondolkozik ezen. Ideális esetben nincs személyi hitele, áruhitele; legfeljebb gépjármű, de inkább csak lakáshitele, az ennek utána számol kamatokkal együtt.
Egy gyakorlati infó, hogy a bankok jellemzően nem adják olyan könnyen a törlesztő módosítását, jellemzően új szerződéskötésként kezelik, hogy ne akarj ilyet. Így inkább csak az elő és végtörlesztés jön szóba, ahol a futamidőt szintén nem szívesen módosítják, inkább a törlesztőt csökkentik, bízva benne hogy inkább elköltöd másra az amúgy megtakarítható összeget.
Illetve a jelenlegi magyar hitel lehetőségek alapján +1 kérdés, hogy érdemes-e visszafizetni idő előtt. Pl. babavárót nem érdemes, ha el lehet inkább inflálni, és a megtakarítást máshol befeketetni.
Nagyon szuper kis összefoglaló! Hálás köszönet érte! Mi tuti kipróbáljuk! :)
Köszönöm szépen a tanácsot
Csodás! Köszönöm❤🙏
A bitcoinról tudál videót csinálni?
Sajnos jelenleg csak Krissz-krassz szöveget írki, Firefox és Chrome alatt is. Sajnálom, így használhatatlan a file.
Próbáld másik böngészőből, vagy jobb klikk, mentés másként. Ez egy sima Excel, amit le kéne tölteni.
Szia Ádám!
Sajnos nekem az Excel hibát ír, amikor megnyitom, és a hivatkozásokat emiatt nem jeleníti meg. Lehetséges, hogy azért, mert én a 2007-es Office-t használom? :)
3 éve követem és tisztelem Ádámot, viszont a hitel témát másképp látom, a jó hitelből minél több kell, és nem fizetjük vissza előbb, részletesen megirtam a fire Hungary FB csoportban.
Szia Ádám! Letöltöttem a táblázatot, de valamiért mikor beírtam a saját hitelemet, onnantól nem számolt semmit. Tudnál segíteni. Üdv! Ádám
Szia Ádám! Valamiért az excel nem elérhető. Meghíusult letöltést ír Chrome-nál is.
Esetleg elérhető lehet máshol is? Tudástár Klub?
Előre is köszönöm.
Bocsi, javítottam: szendreiadam.hu/wp-content/uploads/2021/03/hitelvisszafizetes-kalkulator-sza2021.xlsx
Szuper, köszönöm :)
Szia Ádám! Engem az érdekelne, hogy most elkezdtem tartalékot képezni, mert most lett rá lehetőségem. Folytassam tovább, vagy inkább toljam be a hitelbe, amit félreraktam?
Szerintem legyen meg a megfelelő vésztartalékod elsőként, és utána kezdd el a hitelt visszafizetni. Ha nincs tartalékod, és történik valami, akkor lehet még drágább hitelt kell felvenni, azt meg nem akarjuk. Előbb biztonságos talajt építünk, és csak utána ugrunk el :)
hol van ez a hely? tök jó...
Dubai, JLT az eleje, utána pedig JBR Starbucks kávézó.
Szia.Ha minden évben emeled a törlesztődet s az inflációs környezet kedvezőtlen akkor évről évre szegélyebben fogsz élni.Ezt nem kalkuláltad bele amikor beszéltél róla.Viszont áldozat nélkül nincs siker.
Sziasztok, nekem nem működik a táblázat :-( tudna valaki segíteni? Köszönöm szépen :-)
Az Excel nem elérhető..😔
Javítva! szendreiadam.hu/wp-content/uploads/2021/03/hitelvisszafizetes-kalkulator-sza2021.xlsx
Az hitelvisszafizetés kalkulátor hibásan működik. A csatolások nem frissülnek! Kár...
Nagyon Köszönöm
Csatlakozom azokhoz, akik jelzik, hogy az Excel file nem elérhető. Pedig köszönettel, szeretném én is megnézni.
Köszi, bocsi. Javítottam!
@@szendreiadam-penzugyiszaba8225 Most már tökéletes. Köszönöm!
Hát ez a snowball effect, nem rossz, inkább személyi kölcsön autó hitelkártya stb-re jó.
Elsőő!🤑🍸❤