Sose szoktam írni videók alá, viszont úgy érzem hogy neked mindenképpen szeretném megírni, hogy mennyire elképesztően fontos az amiről beszéltél. A munkásságod miatt is tiszteltelek, de most láttam meg igazán az emberi oldaladat, ami még szebbé tesz. Ez egy olyan dolog szerintem, amit sose lehet igazán feldolgozni, egyszerűen az ember megtanul vele együtt élni. Köszönöm, hogy megosztottad azt ami veled történt. Kívánok neked nagyon sok erőt és boldogságot az évre! ❤️
Köszönöm, hogy ezt leírtad és a kedvességed! Sajnos én is így érzek, de az idő majd segít, ebben bízok.🤍 kitartást mindenkinek, aki várja a babáját, de még nem jön, vagy elvesztette őt akár az elején, akár később. Az egyik legfájdalmasabb dolog, de kívánom mindenkinek (aki azt szeretné), hogy hamar szülői örömök elé nézzen, és enyhüljön ez a fájdalom.🙏🏽🤍 és neked is nagyon boldog 2024-et kívánok!
Nagyon bátor és erős vagy, hogy ezt a nehéz évet így tudtad lezárni. Nagyon megkedveltelek a teherbírásodért, a pozitív személyiségedért, főleg hogy az előadottak dacára is meg tudod és szeretnéd valósítani a céljaidat. Azt kívánom, hogy a veszteségeid a lehető legteljesebben hagyd a múltban, alkotásaiddal a mentális egészséged vissza tudd nyerni. Sok boldogságot kívánok a magánéletedben és vállalkozásaidban!
❤ Annyira sajnálom! Remélem hogy a videó elkeszítése, hogy kimondod magadból a "nagyvilágba" is sokat segít a feldolgozásban. Sikerekben, boldogságban gazdag 2024-et kívánok! 😊
Köszönjük Domi, hogy ezeket a nagyon személyes és rendkívül érzékeny tapasztalásokat megosztottad velünk. Szerintem nagyon tanulságos volt amiket elmondtál. Sajnálom a történteket, és kitartást kívánok neked!❤️ Rendkívül pozitív és értékes embernek tűnsz, így képernyőn keresztül is💝
Kedves Domi🤗Sajnos túl mesterkélt világunkban kevés az őszinteség.Lélek emelő volt hallgatni őszinte szavaidat🙏Sajnos nekem sem volt túl jó a 2023-as évem, de ahogy tégedet hallgattalak…. Huh… hihetetlen erőt és motivációt adtál most nekem❣️Szívből köszönöm neked🤗Kívánom hogy mihamarabb meggyógyuljon a szíved és a lelked❤️
Nagyon valódi, "életszagú" lett a videó, ha lehet így mondani. :) Annyira sok dolog lehet az ember életében és csak a felszínt látjuk a legtöbbször.Bátor vagy, hogy így felvállaltad és kitartó. Ez a vlogmasnél is látszott, hogy ott sem hagytad félbe a videózást. Én is szeretem a videózós Domit ^_^ Nagyon szerettem azt is, amikor videóban sütöttél. :)) Úgyhogy örülök a videóknak és várom, ha majd lehet házhoz kérni bögrét. :P Bár van elég bögre itthon... de egy pereces vagy croissantos nagyon tetszene.. vagy a felhős... majd választani is tudok egyszer :D
Annyira sajnálom, hogy mindezen keresztül kell menned😔 ahogy hallgattam csak megöleltelek volna🫶🏻 sok erőt kívánok és, hogy vigasztaló legyen ez az év❤
Köszönjük, hogy megosztottad mindezt🤍 Nagyon bátor vagy! A tapasztalataid megosztásával olyan tudást adtál át, ami aranyat ér bárkinek, aki családalapítás előtt van, így is, hogy szerinted nem osztottál meg mindent, a “nullához” viszonyítva ez sokkal-sokkal több információ volt🤍 Sok sikert és örömet a 2024-es tervekhez🥰
Sose szoktam írni videók alá, viszont úgy érzem hogy neked mindenképpen szeretném megírni, hogy mennyire elképesztően fontos az amiről beszéltél. A munkásságod miatt is tiszteltelek, de most láttam meg igazán az emberi oldaladat, ami még szebbé tesz. Ez egy olyan dolog szerintem, amit sose lehet igazán feldolgozni, egyszerűen az ember megtanul vele együtt élni. Köszönöm, hogy megosztottad azt ami veled történt. Kívánok neked nagyon sok erőt és boldogságot az évre! ❤️
Köszönöm, hogy ezt leírtad és a kedvességed! Sajnos én is így érzek, de az idő majd segít, ebben bízok.🤍 kitartást mindenkinek, aki várja a babáját, de még nem jön, vagy elvesztette őt akár az elején, akár később. Az egyik legfájdalmasabb dolog, de kívánom mindenkinek (aki azt szeretné), hogy hamar szülői örömök elé nézzen, és enyhüljön ez a fájdalom.🙏🏽🤍 és neked is nagyon boldog 2024-et kívánok!
Nagyon bátor és erős vagy, hogy ezt a nehéz évet így tudtad lezárni. Nagyon megkedveltelek a teherbírásodért, a pozitív személyiségedért, főleg hogy az előadottak dacára is meg tudod és szeretnéd valósítani a céljaidat. Azt kívánom, hogy a veszteségeid a lehető legteljesebben hagyd a múltban, alkotásaiddal a mentális egészséged vissza tudd nyerni. Sok boldogságot kívánok a magánéletedben és vállalkozásaidban!
Köszönöm a kedves szavakat, sokat jelent! Minden jót kívánok!🤍
❤
Annyira sajnálom! Remélem hogy a videó elkeszítése, hogy kimondod magadból a "nagyvilágba" is sokat segít a feldolgozásban.
Sikerekben, boldogságban gazdag 2024-et kívánok! 😊
Többen írtak, hogy segít nekik ez a videó és ez nekem is segít!🤍 köszönöm, neked is szuper évet kívánok!🫶🏼
Köszönjük, hogy ezt megosztottad velünk. ❤
Köszönjük Domi, hogy ezeket a nagyon személyes és rendkívül érzékeny tapasztalásokat megosztottad velünk. Szerintem nagyon tanulságos volt amiket elmondtál. Sajnálom a történteket, és kitartást kívánok neked!❤️ Rendkívül pozitív és értékes embernek tűnsz, így képernyőn keresztül is💝
Köszönöm a kedves szavakat, nagyon jól esik!🤍
Köszönjük, hogy ilyen őszíntén megosztottad az előző időszakod történéseit!🥰 Sok örömteli pillanatot és kitartást kívánok 2024-re!❤️❤️
Köszönöm, viszont kívánom!🤍
🤍🤍🤍 Hihetetlen bátor vagy, hogy ezt meg tudtad osztani. A legjobbakat kívánom Nektek!
Köszönöm🤍
Legyen csodás éved, megérdemled, fantasztikus ember vagy❤
Köszönöm, viszont kívánom!🤍
Nagyon sajnálom, ami történt!🤍 Sok jót kívánok neked/nektek erre az évre!!!
Köszönöm, viszont!🤍
Kedves Domi! Egy hatalmas virtuális ölelést küldök neked és a legjobbakat kívánom 2024-re ❤
Köszönöm🤍
Kedves Domi🤗Sajnos túl mesterkélt világunkban kevés az őszinteség.Lélek emelő volt hallgatni őszinte szavaidat🙏Sajnos nekem sem volt túl jó a 2023-as évem, de ahogy tégedet hallgattalak…. Huh… hihetetlen erőt és motivációt adtál most nekem❣️Szívből köszönöm neked🤗Kívánom hogy mihamarabb meggyógyuljon a szíved és a lelked❤️
Nagyon örülök, ha csak picit is, de segíthettem ezzel a videóval. Sajnálom a múlt éved és kívánom, hogy az idei év kárpótoljon!🤍
Nagyon valódi, "életszagú" lett a videó, ha lehet így mondani. :) Annyira sok dolog lehet az ember életében és csak a felszínt látjuk a legtöbbször.Bátor vagy, hogy így felvállaltad és kitartó. Ez a vlogmasnél is látszott, hogy ott sem hagytad félbe a videózást. Én is szeretem a videózós Domit ^_^ Nagyon szerettem azt is, amikor videóban sütöttél. :)) Úgyhogy örülök a videóknak és várom, ha majd lehet házhoz kérni bögrét. :P Bár van elég bögre itthon... de egy pereces vagy croissantos nagyon tetszene.. vagy a felhős... majd választani is tudok egyszer :D
Köszönöm a kedves szavaid!🤍 minden jót kívánok!
Annyira sajnálom, hogy mindezen keresztül kell menned😔 ahogy hallgattam csak megöleltelek volna🫶🏻 sok erőt kívánok és, hogy vigasztaló legyen ez az év❤
Köszönöm, hasonló jókat kívánok!🤍
♥️ koszonjuk, hogy volt erod ezt megosztani! Legyen csodalatos 2024ed, fel a fejjel!!!
Köszönöm és viszont!🤍
Csoda vagy! ❤ köszönjük az őszinte beszámolód! Millió pozitív energiát kívánok a 2024-es évre és a tervekhez Neked! 😘🍀
Köszönöm, viszont kívánom🤍
@@suridomi köszönöm én is 🥰
Nagyon sajnálom amin keresztül kell menned! Remélem idővel jobbra fordulnak a dolgok. ❤❤❤
Köszönöm🤍
nagyon sajnálom amin keresztülmentél, szerintem fontos, hogy ezekről a dolgokról igenis lehessen nyiltan beszélni. sok erőt és áldást erre az évre!
Köszönöm🤍 igen, jó lenne ledönteni a nehéz témák tabuit is, hátha idővel.
Nagyon sajnálom Domi így ismeretlenül is ❤ Kitartást kívánok neked a továbbiakban!
Köszönöm🤍
Köszönjük, hogy megosztottad mindezt🤍 Nagyon bátor vagy!
A tapasztalataid megosztásával olyan tudást adtál át, ami aranyat ér bárkinek, aki családalapítás előtt van, így is, hogy szerinted nem osztottál meg mindent, a “nullához” viszonyítva ez sokkal-sokkal több információ volt🤍
Sok sikert és örömet a 2024-es tervekhez🥰
Köszönöm, örülök, hogy így gondolod és remélem tényleg valakinek ha csak egy kicsit is bármiben, de tud segíteni.🤍 viszont kívánom!
Hatalmas❤️
❤❤
❤
♡
🤍🤗
Domi
❤❤
❤
🤍❤️
♥♥♥
❤❤❤
🤍💪🙏
❤❤❤❤
🫶🏻🥺
🤍
❤️