Örülök, hogy végre képernyőre került a két hozzáértő elemző! Kicsit megkopott a fénye a közelmúltban a műsornak, mikor KBJ volt napokig a katonai, gazdasági és politikai vonalon is a "szakértő"...
Persze aki szagértőnek tekint olyan embert aki elutazik egy olyan előadásra, ahol még a háború szót se ejtheti ki mert börtönbe megy, ahol a kritikus kérdésért is kinyírnák, és erre azt mondja érdekfeszítő előadások voltak, no azt nem nevezném objektív embernek! Szakértőnek pláne nem!
Idáig is alacsony volt a nézettség! Mivel nincs versenyhelyzet, lenyomják az orosz propagandát, majd az álkommentekkel kicsit feltupírozzák a műsort, oszt jó napot! A baksis érkezik, minek megfeszülni! A fogadásokon, estélyeken, találkozókon csontig be a narancsos idiótának, és nyugodtan alhatok! Ezért nem tesz senki semmit az országban, nem akar takarítónő lenni-aki viszi a balhét! Mert baj az van dögivel, nyakig ér minimum a xar, csak az államilag fizetettek lexarják! Ezért fel se készülnek, monoton módon nyomják a propagandát, még ha-rohanó világunknak hála-az leadott időszakban már nem is aktuális!
Egyáltalán mit lehet még mondani az orosz-ukrán háboruról másfél év után is minden áldott nap???Már minden létezhetetlent is kiemeleztek,megszakértettek böven,meg ezerszer elismételgették egymás gondolatait is müsorról-müsorra,mostmár nem marad más hátra,minthogy Ferkó Ur az adás elején bejelentse:Az állandó nézök nevében is köszöntöm Önöket....bla,bla,bla....az unalmasságig.....
37:00 Összevissza beszélnek ezt-azt. Láttam videót, ahol azt állították, hogy csecsemőket gyilkoltak kapával, sőt terhes anya hasát felnyitva is ruclips.net/video/5c2pYysSPWE/видео.html, máshol meg tagadják ezeket a híreket... Vajon melyik a dezinformáció?
🌏🤔 Egész európába be kellene vezetni a "halálbüntetést" - azokat akiket nem lehet hazatoloncolni ki kell "végezni" nincs hazájuk ahova vissza szeretnének menni önként!
Kedves Urak! Értem a szempontokat, de Önök szerint mit kellene tenni Izraelnek, ami "arányos"? Beszéljenek Robert C. Castellel. Vagy kérdezzenek meg egy olyant, akinek megkínozták a feleségét és a kislányát, majd megölték őket....Értem a szép szavakat, de milyen konkrét cselekedeteket ajánlanak? Vagy elvárnák az izraeli néptől, hogy minden borzalom megtorlás nélkül maradjon??
Te meg kerdezz meg olyan palesztint akinek izraeli katonak oltek meg a gyerekeit…lehet ezt jatszani oda vissza… RCC-t hiaba kerdezed meg o ez esetben elfogult,megszunt fuggetlennek lenni… Kicsit a masik oldal szenvedeseit is megkell vizsgalni mielott allast foglalunk vmelyik fel mellett…
Az egyik legjobb páros! (De nagyon kedvelem a két B-t is:) A brüsszeli merénylő egy csinos házban lakott, nem messze a punió épületétől. Vajon ki adta ki neki a lakását papírok nélkül, netán az önkormányzat? Akkor pedig szem előtt kellett legyen, s meg kellett volna találnia a rendőrségnek 2022 óta!
Oszinte reszvetem azoknak ,akik veszitettek valakit akarmilyen korulmenyekben .De ,azok akik (nem csak) itt okoskodnak abban hogy milyen az Isteni szeretet ,hogy meg kell bocsatani az ellenunk vetkezoknek ,hogy kepzelik azt hogy a gyilkossal szerelmeskednenek(nemi eroszak), mikozben a gyerekei kiszurt szemebe kene nezniuk...
@@krisztina2419 Tèvedtèl: a nevem nem cserèltem èvek òta de azt se nem fogom toleràlni règi HìrTv nèzőkènt sem, hogy aki tisztesèges ès jò munkàt vègez( Àrendàs) azt ilyen aljas komunista modszerel kirùgassa a Ferkò ,hogy menyalja magàt ismeretsègel vègzetsèg nèlkül ès elegye màs kenyerèt❗️Àrendàs nèzetsège 160.000.. a Ferkò nèzetsège a sajàt youtube csatornàjàn 20-30.. itt a Hìrtv-nek köszönhetően a vendègekel is csak 10.000 körül van❗️ Tisztelek ha baràtod ès kiàllsz èrte .. DE ettől mèg be lett intèzve Àrendàs szèkèbe akit ezèrt kirùgtak innen annak ellenère, hogy kivàlò ès nèpszerű volt❗️A becsűletes magyar ember ezt nem nèzi szotlanul ès a tisztesègesek pàrtjàra àll... nem a csalò se**gnyalòkat vèdi❗️☝️
Valamikor en is megnéztem kétszer is...élöben is,meg itt a YT-on is....mostanában meg csak a Boros-Bogár párost nézem...ott viszont Sarolta okoskodik félhangosan folyton....
Mikor veszik felelosegre a libsi eu vezetokett?!
A Hír Tv+ cenzúrája nem oldja meg a problémákat.
Csak szólok....
miért? nem szólnak a 27 milliárdos jachtról??? hisz egész nap arról beszélnek
Kett jo szakerto!!!!!!!!!!
Na végre két szakértő......
orosz propagandisták*
@@csabafazekas3619 Ok és te? 🤣
Örülök, hogy végre képernyőre került a két hozzáértő elemző! Kicsit megkopott a fénye a közelmúltban a műsornak, mikor KBJ volt napokig a katonai, gazdasági és politikai vonalon is a "szakértő"...
Persze aki szagértőnek tekint olyan embert aki elutazik egy olyan előadásra, ahol még a háború szót se ejtheti ki mert börtönbe megy, ahol a kritikus kérdésért is kinyírnák, és erre azt mondja érdekfeszítő előadások voltak, no azt nem nevezném objektív embernek! Szakértőnek pláne nem!
@@universuuniversu7730🐒🐒🐒🍌🍌🐒🐒🤣😂🤣👎👎
Orosz propagandisták.
Amúgy szerintem azért esett nagyot a néztettsége itt a műsornak, mert a youtube már nem ajánlja fel, csak külön rákesésre lehet megnézni.
Idáig is alacsony volt a nézettség! Mivel nincs versenyhelyzet, lenyomják az orosz propagandát, majd az álkommentekkel kicsit feltupírozzák a műsort, oszt jó napot! A baksis érkezik, minek megfeszülni! A fogadásokon, estélyeken, találkozókon csontig be a narancsos idiótának, és nyugodtan alhatok! Ezért nem tesz senki semmit az országban, nem akar takarítónő lenni-aki viszi a balhét! Mert baj az van dögivel, nyakig ér minimum a xar, csak az államilag fizetettek lexarják! Ezért fel se készülnek, monoton módon nyomják a propagandát, még ha-rohanó világunknak hála-az leadott időszakban már nem is aktuális!
Jó a müsor csak szorgalmassan keresd.. vsga a hr tv oldalán
@@universuuniversu7730 mi van büdös ukrán putris ratyi??!! takaridj a frontra!!! paDKány!!!👎👎👎
Egyáltalán mit lehet még mondani az orosz-ukrán háboruról másfél év után is minden áldott nap???Már minden létezhetetlent is kiemeleztek,megszakértettek böven,meg ezerszer elismételgették egymás gondolatait is müsorról-müsorra,mostmár nem marad más hátra,minthogy Ferkó Ur az adás elején bejelentse:Az állandó nézök nevében is köszöntöm Önöket....bla,bla,bla....az unalmasságig.....
Jaja. Sőt, néha még keresésre sem adja ki, ha nem vagy belépve.
van egy olyan érzésem, hogy amerika benne van a háború kirobbantásában!!!!!!!!
Igen, ő a krupié.
Nem szürni
Át paszírozni
És disznókkal feletetni
Ursula európai kormányfő? Na de Dániel! 22. perc körül...
Borellt ki kellene hagyni a játékból,mert ostoba,nem érti a munkáját...azt harsogja,amit valaki elötte már mondta!
👍👍👍
❤
37:00 Összevissza beszélnek ezt-azt. Láttam videót, ahol azt állították, hogy csecsemőket gyilkoltak kapával, sőt terhes anya hasát felnyitva is ruclips.net/video/5c2pYysSPWE/видео.html, máshol meg tagadják ezeket a híreket... Vajon melyik a dezinformáció?
🌏🤔
Egész európába be kellene vezetni a "halálbüntetést" - azokat akiket nem lehet hazatoloncolni ki kell "végezni" nincs hazájuk ahova vissza szeretnének menni önként!
Leszel a hóhér? :)
Leszek en,fogsz sirni miutan gyerekeidet szetvagdaltak @@OxxotrOxxotro ???
Van gond a fejben!
@@OxxotrOxxotro jó pénzért miért ne?? inkább ezek mint a rendes keresztények!!!
@@universuuniversu7730 neked nem lehet ott baj mert nincs fejed!! a seggedből böfögsz ide kretén!!!
A műsornak lassan másik címet kéne keresni vagy megegy műsort létrehozni mert így már nem igaz háborúk a nagyvilágban javasolnám
Kedves Urak! Értem a szempontokat, de Önök szerint mit kellene tenni Izraelnek, ami "arányos"? Beszéljenek Robert C. Castellel. Vagy kérdezzenek meg egy olyant, akinek megkínozták a feleségét és a kislányát, majd megölték őket....Értem a szép szavakat, de milyen konkrét cselekedeteket ajánlanak? Vagy elvárnák az izraeli néptől, hogy minden borzalom megtorlás nélkül maradjon??
Te meg kerdezz meg olyan palesztint akinek izraeli katonak oltek meg a gyerekeit…lehet ezt jatszani oda vissza…
RCC-t hiaba kerdezed meg o ez esetben elfogult,megszunt fuggetlennek lenni…
Kicsit a masik oldal szenvedeseit is megkell vizsgalni mielott allast foglalunk vmelyik fel mellett…
ruclips.net/video/oQV5-eQ-AJM/видео.htmlsi=gyqYyZH4b0PFdqTk
ruclips.net/video/jLC4ZQWymQc/видео.htmlsi=0XxjQYZEceeHXoda
Jo informalodast…
Adja vissza az erőszakkal elvett területeket: kétállami megoldás kell. Izr is tudja ezt, ezért robbant ki konfliktusokat.
Az egyik legjobb páros! (De nagyon kedvelem a két B-t is:) A brüsszeli merénylő egy csinos házban lakott, nem messze a punió épületétől. Vajon ki adta ki neki a lakását papírok nélkül, netán az önkormányzat? Akkor pedig szem előtt kellett legyen, s meg kellett volna találnia a rendőrségnek 2022 óta!
Orosz propagandisták.
Oszinte reszvetem azoknak ,akik veszitettek valakit akarmilyen korulmenyekben .De ,azok akik (nem csak) itt okoskodnak abban hogy milyen az Isteni szeretet ,hogy meg kell bocsatani az ellenunk vetkezoknek ,hogy kepzelik azt hogy a gyilkossal szerelmeskednenek(nemi eroszak), mikozben a gyerekei kiszurt szemebe kene nezniuk...
ruclips.net/video/jLC4ZQWymQc/видео.html egy kis történelem!!!!!!!!!!
Köszi! Nagyon érdekes megközelítés. Megosztottam:)
feltételezett??? ilyen az eu gazságszolgáltatása????? kreol bőrűek vigyázzanak!!!!
sok szemet a szemekért...
ezt mondta ursula, közben meg az eu a hamaszt segélyezi, támogatja :)
Ez ugy nem igaz,humanitarianis segelyt adnak
Àrendàs👑👍 nèzetsège 150.000+
Beintèzett💩Ferkò👎 alig 10.000❗️Vissza Pètert❗️
Újra itt vagy töktojás?
HìrTv❗️Mièrt rùgtàtok ki Àrendàs🇭🇺Pètert ha Ferkòt csak trùtyizni intèzte vki ide a youtube-ròl❓️👎
Na, mesélj!
Dàniel🤑Ferkò benyalta magàt ide de a multja sötètebb mint a komunistàkè❗️
Milyen a multja?
@@szabesz86 Ez engem is érdekelne.
Látom összehangolt támadás mindig más néven. ÉRDEKTELEN!!!!!!!
@@krisztina2419 Tèvedtèl: a nevem nem cserèltem èvek òta de azt se nem fogom toleràlni règi HìrTv nèzőkènt sem, hogy aki tisztesèges ès jò munkàt vègez( Àrendàs) azt ilyen aljas komunista modszerel kirùgassa a Ferkò ,hogy menyalja magàt ismeretsègel vègzetsèg nèlkül ès elegye màs kenyerèt❗️Àrendàs nèzetsège 160.000.. a Ferkò nèzetsège a sajàt youtube csatornàjàn 20-30.. itt a Hìrtv-nek köszönhetően a vendègekel is csak 10.000 körül van❗️
Tisztelek ha baràtod ès kiàllsz èrte .. DE ettől mèg be lett intèzve Àrendàs szèkèbe akit ezèrt kirùgtak innen annak ellenère, hogy kivàlò ès nèpszerű volt❗️A becsűletes magyar ember ezt nem nèzi szotlanul ès a tisztesègesek pàrtjàra àll... nem a csalò se**gnyalòkat vèdi❗️☝️
A tied milyen😂😂😂
A Gabor bacsi mar eldonthetne h mit szeretne mondani
Hogy ennyire nem jon ki a mondat vege itt senkinek
Na jo,lepjunk tovabb🤷🏻♂️
Lépj!😄
Beintèzet💩Ferkò alig 10.000 nèzetsèg..
Àrendàs🇭🇺👍🇭🇺Pèret 150.00+❗️
HìrTv tegyètek vissza Pètert☝️
Lehet hogy azért esik a nézettsége, mert az "ocsu kezd elválni a búzától"????
Sajnos te még itt vagy!
Messzebb vagyok én mint gondolsz.
Valamikor en is megnéztem kétszer is...élöben is,meg itt a YT-on is....mostanában meg csak a Boros-Bogár párost nézem...ott viszont Sarolta okoskodik félhangosan folyton....
Te mar elvaltal ocsu😂
@@zsoltszentmiklosi7863akkor maradj a ..csaban!!🤑
Stier úr most az új írányvonal az Eu seggének nyalása ? mi történt ? valahonnan pénz jött ?
Magad szerint itelsz?🤑