Tudom hogy írták már többen, több videó alatt, de muszáj nekem is megemlítenem, hogy mennyire örülök a rendszeres youtube videóknak. Sokan eltűntek innen és más platformra ,,költöztek", de én valamiért mégis ide jövök a legszívesebben, és jó tudni hogy mindig találok tőled kedvemre való tartalmat. A hajad színe pedig kifejezetten tetszik és szerintem nagyon jól is áll, én rendszeresen megállapítom a képeidet nézve, hogy mennyire jól tudsz hozzá öltözködni😁
Annyira tökéletes volt nekem ez a videó igy vasárnap délelőttre 🥰 lustálkodva kávézva megnézni ezt a kis nyugis tartalmat, szuper kérdéseket érintettél, egy percig sem untam, örülök hogy pici betekintést engedtél a magánéletedbe Petivel kapcsolatban, szerintem ezt nagyon jól tudod kezelni , hogy miből mennyit engedsz meg és most olyan jól esett hogy bízol a követőidben és többet tudunk meg rólatok, rettenet cukik vagytok és Peti is nagyon jó fejnek tűnik, remélem majd többet láthatjuk. Örültem a virág tournak is és nagyon várom az új könyved is, mindenképp beszerzem majd, tudom hogy a legjobb receptjeid lesznek benne amihez nem kellaz embernek atomfizikusnak lennie hogy eltudja készíteni , én bízom ebben legalábbis téged ismerve . Egy szó mint száz, köszönnöm ezt a kis chilles videót , üdítő volt számomra 🥰🥰🥰
Szia Fruzsi! Én mostanában fedeztem fel a Medi- natural termékeket, egy magyar kozmetikum család, nagyon jó összetevőkkel! Ha gondolod próbáld ki te is! Köszi a videót, nagyon örülök, hogy vannak ilyen hosszú szösszenetek, én ezeket szeretem a tiktok és insta videókkal ellentétben! ❤
Szuper videó, köszönjük. 😊 Nekem még mindig a kedvenc videósom vagy szeretem hogy a videóiddal tudsz motiválni akár könyv olvasásra, takarításra ,sütésre. 🩷 Ui.:férjemmel mi is 🔥tinderen🔥 ismerkedtünk meg pár éve.🙈😄
Én is voltam színtanácsadáson és hidegnyár vagyok amit te is mondtál magadról, amit kétlek nálad. Szerintem keress fel mást vagy oda kellett volna visszamenni garanciába. Volt már másnál is hasonló, hogy először tévedtek. Én először világos tavasz lettem amit nem bírtam nem értettem , elmentem máshová és azt már imádom élem. Az arcbőr öregedés miatt nem szabad félni max arcjóga , ápolás. Én 50 vagyok s még most kezd zavarni picit a mosolyránc ;) :)
A növényeket, amik heti többszöri locsolást igényelnek, át tudod rakni olyan kaspóba, ami csepegteti a vizet, 30 naponta 1szer kell feltölteni, és szépen magától locsolja a növényt. Önlocsoló kaspó/cserép néven találsz. 😊
Kedves Fruzsi. Én szinte mindenik hajszínedet láttam már, és mindig az volt a benyomásom, hogy wow de jól áll 😁. Nagyon élveztem ezt a videót, köszönöm! 🤗
Én nem annyira értem ezt az idősödünk, és öregedik a bőrünk típusú aggodalmat. Az, hogy öregedünk csupán annyit jelent hogy élünk! Örüljünk ennek! Sokan fiatalon meghalnak. Szeressük az öregedést, az maga az élet!
Nagyon ajánlom Huszka Ágit, ha nem vagy biztos a színtanácsadás eredményében. Ő tapasztalt és megbízható szakember, aki elég ismert ezen a területen. Érdemes megnézned, ha érdekel. 🙂
szabad szemmel látható, milyen jól áll neked ez a hajszín✨ színtanácsadóként mondom, hogy 100%ban egyetértek azzal a gondolatoddal, hogyha valamiben jól érzed magad, akkor mindegy, hogy “hivatalosan” az adott szín jól áll vagy sem, az önbizalom mindent felülír. zárójelben jegyzem meg, hogy szerintem nem hiába vonzódsz a meleg árnyalatokhoz, szuperül ráérzel arra, mi áll jól🙂 ilyen esetben max arra jó a színtanácsadás, hogy rendszerbe foglaljuk a dolgokat, értelmet nyerjen mit-miért szeretsz magadon, esetleg néhány új szín is be tud kúszni a ruhatárba.
A növények szereplésével, a nevük alapján egy komplett családregényt tudnék elképzelni, melynek végszava tökéletesen összecsengene a te végszavaddal "remélem nem értem jönnek" :) a színekkel kapcsolatos véleményeddel és hogy azt viseljük amit a belsőnk súg, teljes mértékben egyetértek. :) Izlésvilágod mindig is harmonikus és izléses volt, úgyhogy ne bizonytalanítson el soha senki. :)
Szia Fruzsi! Jelenleg fodrásznak tanulok és még csak az első félévemben járok felnőttképzésen. Már tanultunk arról, hogy milyen évszak típusok vannak és hogyan állapítsuk meg ki milyen típus. A hajad azért kellett letakarni a színtanacsadáson, mert a bőröd- és erezeted színe adja a válaszokat. És ehhez tanácsol majd a fodrászod egy hajszínt. Például egy ősz típusnak nem ajánlunk hideg, vagy egyenesen kék árnyalatú hajat, mert sápadtabb, fakóbb lesz tőle, öregíti. Ezzel szemben minden mély barna, mély vörös szín felélénkíti és kivirágoztatja a személyt. Szóval legközelebb elmész fodrászhoz kérdezd meg tőle is mit gondol 😁
Annyira megmosolyogtatott a amikor elmesèlted, hogy a pároddal Tinderen ismerkedtetek meg!😄 Mi szintén ott találkoztunk! 1-évig voltunk távkapcsolatban, majd én kiköltöztem hozzá Ausztriába és azóta már itt élünk 3-éve😇 Szóval én is úgy gondolom, hogy érdemes a Tinder gyöngyszemeit keresni😆🥰
Kedves Fruzsi! Évek óta tökéletesen működik nálunk azm Gardena Aquabloom....kellő méretű tartállyal (nálunk esztétikus műanyag hordó) hetekre megoldható a locsolás, még akkor is ha itthon tartózkodunk. 1 szerkezettel nálunk 3 magaságyás gond nélkül működik, de 4 hosszú virágládát is tökéletesen öntöz 1 berendezés. Javaslom, hogy nézz utána 😊
@@ViszkokFruzsina én is ezt használom, az Obiban vettem hozzá egy kb 60 literes habarcsládát (amibe szezonon kívül a tárolóban vagy a gardróbban egy csomó mindent bele lehet pakolni). Nyáron 10-14 napos nyaralást vígan átvészelnek a növények az erkélyen ezzel. Akkor kell egy kicsit matekozni, ha nagyon eltérő vízigényű növényeket locsolsz vele, hogy egyik se száradjon ki, vagy fulladjon bele a vízbe, de összességében nagyon ajánlom.
A 20 perces technikát azóta alkalmazom mióta meghalottam az egyik régi videódban, valamint pszichológusként klienseimnek is sokszor ajánlom. Szerintem ez egy szuper dolog. Köszönet ezért! Jó volt bekuckózni veled
Szia Fruzsi. Szuper videó lett ismét. Én is idén töltöttem a 31-et, és én is látom magamon a változást. Néha nehéz elfogadni, de aztán még is jön egy belső érzés, hogy most még is sokkal magabiztosabbnak érzem magam, mint mondjuk 20 évesen. Pont ma láttam egy videót Cameron Diazzal, és egyetértek vele, az öregedés kiváltság, élvezni kell, nem pedig irreális elvárásoknak megfelelni :)
Szerintem engedd meg magadnak gyakrabban ezeket a zsákbamacskákat, simán elnézném ahogy videóban kibontogatod, örömködsz nekik és megmutatod hová szánod… ☺️ A kedvenc printjeim hetente változnak, de a nagymamám menyasszonyi fotója eredeti keretben lesz az, ami sosem kerül le a falamról. 🥹
a színtanácsadás kapcsán azt is érdemes szem előtt tartani hogy azokat a színeket mutatják meg, amelyek smink meg minden tuning nélkül a legjobban állnak az embernek! ha valaki viszont gyakran sminkel (főleg ha erősen) akkor simán ellen tudja súlyozni a kevésbé előnyös színeket is magán. plusz ha valaki direkt olyan színeket hord, ami nem a színtípusa, akkor gyakran edgy-bb, vagányabb hatást tud elérni, és lehet vkinek pont ez a célja :))
Sok-sok hónap Tinderezés után azt kell mondjam, hogy valószínűleg Te találtad meg az utolsó gyöngyszemet a Tinderen! :D De jó, kitartok... még egy kicsit. :)
Mert olyan fajta színtanácsadáson voltál, ahol nem a legharmonikusabb színeidet keresték, hanem inkább olyan dolgokra koncentráltak, hogy a szemed színe "kitűnjön" vagy ilyesmi. Újhullámos színtanácsadásra érdemes menni, mert ott a természetes színeidet fogod megtudni. Ha nem érzed okénak az eredményt, akkor érdemes újra elmenni, de a te esetedben, inkább máshoz menni. Én Tolnai Lucánál voltam, és nagyon szerettem. Ez egy szuper dolog és sokat tud segíteni, érdemes kideríteni. Én is amúgy ősznek tippelnélek, de az nem véletlen hogy a meleg árnyalatokat érzed leginkább magadénak.
Kérlek majd menj el Huszka Ági színtanácsadóhoz, hidd el biztos megfogod ott találni a színeited :) (amúgy sztem meleg ősz vagy lágy ősz színtípus vagy :) )
Helyesen állapították meg a szintipusodat, láttam én is a videót. És valóban abba a típusba tartozol mert a bőrtonus a döntő, hogy hideg vagy meleg árnyalatú. A tied hideg ez a videón is látszik, az előző hajszínek jobban is álltak mint a vörös, ez lesápaszt kissé. De te döntöd el, hogy mit szeretsz jobban.
Nagyon szép vagy! Nekem nagyon bejössz...olyan rókalány arcod van bejön nagyon...az meg hogy csak 31 vagy az nagyon jó....várlak sok szeretettel ha férj kel! Szólj nyugodtan! :)))))))))))) XDXDXDXDXD
Tudom hogy írták már többen, több videó alatt, de muszáj nekem is megemlítenem, hogy mennyire örülök a rendszeres youtube videóknak. Sokan eltűntek innen és más platformra ,,költöztek", de én valamiért mégis ide jövök a legszívesebben, és jó tudni hogy mindig találok tőled kedvemre való tartalmat. A hajad színe pedig kifejezetten tetszik és szerintem nagyon jól is áll, én rendszeresen megállapítom a képeidet nézve, hogy mennyire jól tudsz hozzá öltözködni😁
!!❤❤
Ugyanez nekem is, nagyon örülök hogy van mindig friss videó hasznos témákkal.❤
egyetértek a videókkal kapcsolatban is és a hajszínnel kapcsolatban is, nagyoon jol al es szuperül öltözködik hozzá
Egyetértek🥰
Nagyon köszönöm a visszajelzést! Sokat jelent, tényleg! :)
Annyira tökéletes volt nekem ez a videó igy vasárnap délelőttre 🥰 lustálkodva kávézva megnézni ezt a kis nyugis tartalmat, szuper kérdéseket érintettél, egy percig sem untam, örülök hogy pici betekintést engedtél a magánéletedbe Petivel kapcsolatban, szerintem ezt nagyon jól tudod kezelni , hogy miből mennyit engedsz meg és most olyan jól esett hogy bízol a követőidben és többet tudunk meg rólatok, rettenet cukik vagytok és Peti is nagyon jó fejnek tűnik, remélem majd többet láthatjuk. Örültem a virág tournak is és nagyon várom az új könyved is, mindenképp beszerzem majd, tudom hogy a legjobb receptjeid lesznek benne amihez nem kellaz embernek atomfizikusnak lennie hogy eltudja készíteni , én bízom ebben legalábbis téged ismerve . Egy szó mint száz, köszönnöm ezt a kis chilles videót , üdítő volt számomra 🥰🥰🥰
Én köszönöm ezt a lélekmelengető kommentet! :))
Nekünk van öntözőrendszerünk és nagyon szuperül működik! Ajánlom 😊
...és a végén..."remélem nem értem jönnek." Ezen jót nevettem. 😂❤
Szia Fruzsi! Én mostanában fedeztem fel a Medi- natural termékeket, egy magyar kozmetikum család, nagyon jó összetevőkkel! Ha gondolod próbáld ki te is! Köszi a videót, nagyon örülök, hogy vannak ilyen hosszú szösszenetek, én ezeket szeretem a tiktok és insta videókkal ellentétben! ❤
Szuper videó, köszönjük. 😊 Nekem még mindig a kedvenc videósom vagy szeretem hogy a videóiddal tudsz motiválni akár könyv olvasásra, takarításra ,sütésre. 🩷
Ui.:férjemmel mi is 🔥tinderen🔥 ismerkedtünk meg pár éve.🙈😄
Én is voltam színtanácsadáson és hidegnyár vagyok amit te is mondtál magadról, amit kétlek nálad. Szerintem keress fel mást vagy oda kellett volna visszamenni garanciába. Volt már másnál is hasonló, hogy először tévedtek. Én először világos tavasz lettem amit nem bírtam nem értettem , elmentem máshová és azt már imádom élem. Az arcbőr öregedés miatt nem szabad félni max arcjóga , ápolás. Én 50 vagyok s még most kezd zavarni picit a mosolyránc ;) :)
Szerintem nagyon szépen ❤ "öregszel" érted hogy értem. Egy ötöst simán letagadhatnál ❤
Szuper videó lett, köszönjük😊
(Nem szoktam kommentelni, de egy podcast epitekből megmaradt, hogy milyen jól tud esni a pozitív visszajelzés😁)
Nagyon köszönöm, akkor megérte beszélni róla... :D
A növényeket, amik heti többszöri locsolást igényelnek, át tudod rakni olyan kaspóba, ami csepegteti a vizet, 30 naponta 1szer kell feltölteni, és szépen magától locsolja a növényt. Önlocsoló kaspó/cserép néven találsz. 😊
Ó köszi, nem is hallottam még ilyenről! :)
Kedves Fruzsi. Én szinte mindenik hajszínedet láttam már, és mindig az volt a benyomásom, hogy wow de jól áll 😁.
Nagyon élveztem ezt a videót, köszönöm! 🤗
Olyan jó volt ezt a videót megnézni! Nyugis, de érdekes. Most így betegen fetrengve nagyon jól esett. Köszi Fruzsi! ❤
Jobbulást! :)
@@ViszkokFruzsina Köszönöm szépen! :D
Én nem annyira értem ezt az idősödünk, és öregedik a bőrünk típusú aggodalmat. Az, hogy öregedünk csupán annyit jelent hogy élünk! Örüljünk ennek! Sokan fiatalon meghalnak. Szeressük az öregedést, az maga az élet!
Szia Fruzsi! Lehetne negyed évente kérdezz felelek :)
Nagyon ajánlom Huszka Ágit, ha nem vagy biztos a színtanácsadás eredményében. Ő tapasztalt és megbízható szakember, aki elég ismert ezen a területen. Érdemes megnézned, ha érdekel. 🙂
szabad szemmel látható, milyen jól áll neked ez a hajszín✨ színtanácsadóként mondom, hogy 100%ban egyetértek azzal a gondolatoddal, hogyha valamiben jól érzed magad, akkor mindegy, hogy “hivatalosan” az adott szín jól áll vagy sem, az önbizalom mindent felülír. zárójelben jegyzem meg, hogy szerintem nem hiába vonzódsz a meleg árnyalatokhoz, szuperül ráérzel arra, mi áll jól🙂 ilyen esetben max arra jó a színtanácsadás, hogy rendszerbe foglaljuk a dolgokat, értelmet nyerjen mit-miért szeretsz magadon, esetleg néhány új szín is be tud kúszni a ruhatárba.
Fodrász vagyok és szuper a hajad nagyon illik neked ez a vörös szerintem a meleg színek a te szineid 😇❤️
Nekem ez a blúz az egyik kedvencem, ami mindig nagyon jól áll neked. Én is örülök a rendszeres videónak. 😊
A növények szereplésével, a nevük alapján egy komplett családregényt tudnék elképzelni, melynek végszava tökéletesen összecsengene a te végszavaddal "remélem nem értem jönnek" :) a színekkel kapcsolatos véleményeddel és hogy azt viseljük amit a belsőnk súg, teljes mértékben egyetértek. :) Izlésvilágod mindig is harmonikus és izléses volt, úgyhogy ne bizonytalanítson el soha senki. :)
Én kértem a virág-tourt, köszi, hogy beletetted a videóba! Nagyon szépek a növényeid és nagyok látszik hogy szeretettel gondozod őket :)
Csatlakozom a nem szoktam kommentelni táborhoz de ha elő veszem a telefonom mindig youtube-t nyitom meg és KÖSZÖNÖM hogy te még mindig itt vagy 🥹
Elképesztő szép vagy és jól áll az idő❤
Szia Fruzsi! Én is nagyon örülök, hogy youtube-on újra vannak rendszeres tartalmaid. ❤
Jaj Fruzsi... 31, de öregszünk. Emlékszem az első videóidra ❤
Szia Fruzsi!
Jelenleg fodrásznak tanulok és még csak az első félévemben járok felnőttképzésen. Már tanultunk arról, hogy milyen évszak típusok vannak és hogyan állapítsuk meg ki milyen típus. A hajad azért kellett letakarni a színtanacsadáson, mert a bőröd- és erezeted színe adja a válaszokat. És ehhez tanácsol majd a fodrászod egy hajszínt. Például egy ősz típusnak nem ajánlunk hideg, vagy egyenesen kék árnyalatú hajat, mert sápadtabb, fakóbb lesz tőle, öregíti. Ezzel szemben minden mély barna, mély vörös szín felélénkíti és kivirágoztatja a személyt.
Szóval legközelebb elmész fodrászhoz kérdezd meg tőle is mit gondol 😁
Annyira megmosolyogtatott a amikor elmesèlted, hogy a pároddal Tinderen ismerkedtetek meg!😄 Mi szintén ott találkoztunk! 1-évig voltunk távkapcsolatban, majd én kiköltöztem hozzá Ausztriába és azóta már itt élünk 3-éve😇 Szóval én is úgy gondolom, hogy érdemes a Tinder gyöngyszemeit keresni😆🥰
Szerintem ez a vörös nagyon jól áll (tudom hogy nem befolyásol 😂)
Gardena öntözö van nekem az elektromos nagyon jo, be lehet állítani milyen időközönként locsolja a növenyeket
Fruzsi, a vörös hajúak általában tavasz típusúak, valószínűleg warm spring vagy. 😊
Szia! Ha megszabad kérdezni… Peti mit dolgozik? Miért van Londonban irodája? Nagyon szeretem a videóid! ☺️😁
Szia fruzsi 😊nagyon jó a videó😊😊
Szia Fruzsi, emlekszem volt egy videod a csiraztatasrol es a csirak fogyasztasarol. Tudnal esetleg errol ismet beszelni egy kicsit?😊
Kedves Fruzsi! Évek óta tökéletesen működik nálunk azm Gardena Aquabloom....kellő méretű tartállyal (nálunk esztétikus műanyag hordó) hetekre megoldható a locsolás, még akkor is ha itthon tartózkodunk. 1 szerkezettel nálunk 3 magaságyás gond nélkül működik, de 4 hosszú virágládát is tökéletesen öntöz 1 berendezés. Javaslom, hogy nézz utána 😊
Köszi az ajánlást! :)
@@ViszkokFruzsina én is ezt használom, az Obiban vettem hozzá egy kb 60 literes habarcsládát (amibe szezonon kívül a tárolóban vagy a gardróbban egy csomó mindent bele lehet pakolni). Nyáron 10-14 napos nyaralást vígan átvészelnek a növények az erkélyen ezzel. Akkor kell egy kicsit matekozni, ha nagyon eltérő vízigényű növényeket locsolsz vele, hogy egyik se száradjon ki, vagy fulladjon bele a vízbe, de összességében nagyon ajánlom.
A 20 perces technikát azóta alkalmazom mióta meghalottam az egyik régi videódban, valamint pszichológusként klienseimnek is sokszor ajánlom. Szerintem ez egy szuper dolog. Köszönet ezért!
Jó volt bekuckózni veled
De jó, ennek nagyon örülök! :)
jól áll neked a vörös haj!
Szia Fruzsi. Szuper videó lett ismét. Én is idén töltöttem a 31-et, és én is látom magamon a változást. Néha nehéz elfogadni, de aztán még is jön egy belső érzés, hogy most még is sokkal magabiztosabbnak érzem magam, mint mondjuk 20 évesen. Pont ma láttam egy videót Cameron Diazzal, és egyetértek vele, az öregedés kiváltság, élvezni kell, nem pedig irreális elvárásoknak megfelelni :)
Szerintem engedd meg magadnak gyakrabban ezeket a zsákbamacskákat, simán elnézném ahogy videóban kibontogatod, örömködsz nekik és megmutatod hová szánod… ☺️
A kedvenc printjeim hetente változnak, de a nagymamám menyasszonyi fotója eredeti keretben lesz az, ami sosem kerül le a falamról. 🥹
a színtanácsadás kapcsán azt is érdemes szem előtt tartani hogy azokat a színeket mutatják meg, amelyek smink meg minden tuning nélkül a legjobban állnak az embernek! ha valaki viszont gyakran sminkel (főleg ha erősen) akkor simán ellen tudja súlyozni a kevésbé előnyös színeket is magán. plusz ha valaki direkt olyan színeket hord, ami nem a színtípusa, akkor gyakran edgy-bb, vagányabb hatást tud elérni, és lehet vkinek pont ez a célja :))
Neked a világosbarna hajszín a színed vöröses beütés nélkül. Tehát aki mondta hogy a hideg színek állnak jól neked, annak igaza volt. :)
4 éve ismertem meg Feleségem Tinderen :) most jön a baba és boldogok vagyunk. Jó hallani hogy van még hasonló sztori :)
Sok-sok hónap Tinderezés után azt kell mondjam, hogy valószínűleg Te találtad meg az utolsó gyöngyszemet a Tinderen! :D De jó, kitartok... még egy kicsit. :)
Mert olyan fajta színtanácsadáson voltál, ahol nem a legharmonikusabb színeidet keresték, hanem inkább olyan dolgokra koncentráltak, hogy a szemed színe "kitűnjön" vagy ilyesmi. Újhullámos színtanácsadásra érdemes menni, mert ott a természetes színeidet fogod megtudni. Ha nem érzed okénak az eredményt, akkor érdemes újra elmenni, de a te esetedben, inkább máshoz menni. Én Tolnai Lucánál voltam, és nagyon szerettem. Ez egy szuper dolog és sokat tud segíteni, érdemes kideríteni.
Én is amúgy ősznek tippelnélek, de az nem véletlen hogy a meleg árnyalatokat érzed leginkább magadénak.
Pontosan ezt gondolom az öregedésről. 😅 Nem az a tragédia amilyen a mostani állapot, hanem a romlás gyorsulása 30 felett minden évben :) :(
Èn is nyár típus vagyok, de nem tetszenek azok a színek amik abba a típusba sorolhatók. 😅 Nem mindegyik árnyalatot érzem önazonosnak.
❤❤❤❤❤
Kérlek majd menj el Huszka Ági színtanácsadóhoz, hidd el biztos megfogod ott találni a színeited :) (amúgy sztem meleg ősz vagy lágy ősz színtípus vagy :) )
Most pedig megnézem A bakancslistát😄
Nekem a legjobb dolog cica mellé a légtisztító, a konyhában az air fryer
👍😘❤️
Szia Fruzsi! Hová lehet neked küldeni valamit?
Jajj a Latte Avocado 😂
Latte avocado😅
Helyesen állapították meg a szintipusodat, láttam én is a videót. És valóban abba a típusba tartozol mert a bőrtonus a döntő, hogy hideg vagy meleg árnyalatú. A tied hideg ez a videón is látszik, az előző hajszínek jobban is álltak mint a vörös, ez lesápaszt kissé. De te döntöd el, hogy mit szeretsz jobban.
Egyetértek! Szó szerint én is ezt írtam volna.
Nagyon szép vagy! Nekem nagyon bejössz...olyan rókalány arcod van bejön nagyon...az meg hogy csak 31 vagy az nagyon jó....várlak sok szeretettel ha férj kel! Szólj nyugodtan! :)))))))))))) XDXDXDXDXD
Wtf
gyerek lesz?
Vétéef😭
Semmi közünk hozzá
NEM