Kedves Fruzsi! A változatos étkezéssel kapcsolatban nagyon jó szívvel ajánlom Szabó Adrienn: Magyar superfood című könyvét. Adri számomra a leghitelesebb dietetikus, az instagaram oldala is fantasztikus. Ebben a receptkönyvben ledönti a superfood mítoszt, és itthoni, elérhető alapanyagokat mutat be alternatívaként, kifejtve, hogy melyik zöldségünk, gyümölcsünk miért tökéletes választás a messziről érkező egzotikus társaik helyett. Nekem nagyon megváltoztatta a vásárlási, főzési szokásaimat, minden bemutatott összetevővel ad szezonális receptet is. Előtte soha nem piacoztam, de azóta minden héten ott vagyok a termelői piacon, és szerzem be onnét a hozzávalókat. Nekem a tavalyi évem egyik fő eleme volt ez a könyv. 📒🍅🍆🥒🥕🥔🥗
Szia drága Fruzsi, nagyon jó volt Téged hallgatni, nagyon inspiárló vagy 💗 nekem tavaly is megjelent egy új könyvem (szonettkötet), szakértője lettem egy országos Óvodai Szaklapnak és a barátok, illetve az új barátok azok, akik az év fénypontjai voltak számomra. Én közben krónikus betegségekből gyógyulok (igen hosszan, évek óta). Jövő évi tervek, egy nagykiadónak írom meg az óvodások mondókáskönyvét, saját inspirációból egy fantasyt gyerekeknek (az első részt mindenképp megírom idén) és be kell fejeznem azt a nagyon komoly intuitív life coach tanfolyamot, amelyet tavaly elkezdtem. Sok séta, jó stresszkezelés :-) ezek még mindig és állandó célok. Legyen nagyon szép, örömteli, élményekben gazdag Új Éved 💖
Szia Fruzsi! Mindig jó hallgatni... 😊 a szakácskönyved úton van már,az éves tervezőt jövő héten szerzem be. Alig várom,hogy megtervezzem az évem,és tudatosabban éljek. Várom a sminkes összegző videódat 😊
Szia Fruzsi! BUÉK, és utólag is boldog névnapot!❤Nagyon imádom a takarítós, rendszerezős videóidat (egyébként a többit is, de azokat különösen) lehetne belőlük egy kicsit több? Előre is köszönöm 😊
Pilates oktatónak tudom ajánlani Horváth Anitát, 14. ker. Vezèr utca 74., Harmónia Pilates Stúdió. Èn ugyan csoportos órákra járok hozzá, de nagyon profi. 😊
Szia Fruzsi! Remélem majd videóban is megmutatsz pár új receptet, ha találsz új kedvenc ételeket!😊 Én szívesen megnézném a 2024 beauty kedvenceidet is. :)
A változatos főzés az nálam is célkitűzés. szintén a magabiztosság miatt nehezen állok neki uj ételeknek😅 Amugy mióta nézlek (nemtudom hány éve... 5?) nekem is rendszeres ez a szelektálás, rendrakás évente 2x. Ezt miattad csinálom/kezdtem el. 😊😊
Takarítós videókat is lehetne még! Valamiért az a kedvenc!
Kedves Fruzsi!
A változatos étkezéssel kapcsolatban nagyon jó szívvel ajánlom Szabó Adrienn: Magyar superfood című könyvét. Adri számomra a leghitelesebb dietetikus, az instagaram oldala is fantasztikus. Ebben a receptkönyvben ledönti a superfood mítoszt, és itthoni, elérhető alapanyagokat mutat be alternatívaként, kifejtve, hogy melyik zöldségünk, gyümölcsünk miért tökéletes választás a messziről érkező egzotikus társaik helyett. Nekem nagyon megváltoztatta a vásárlási, főzési szokásaimat, minden bemutatott összetevővel ad szezonális receptet is. Előtte soha nem piacoztam, de azóta minden héten ott vagyok a termelői piacon, és szerzem be onnét a hozzávalókat. Nekem a tavalyi évem egyik fő eleme volt ez a könyv. 📒🍅🍆🥒🥕🥔🥗
Szia drága Fruzsi, nagyon jó volt Téged hallgatni, nagyon inspiárló vagy 💗 nekem tavaly is megjelent egy új könyvem (szonettkötet), szakértője lettem egy országos Óvodai Szaklapnak és a barátok, illetve az új barátok azok, akik az év fénypontjai voltak számomra. Én közben krónikus betegségekből gyógyulok (igen hosszan, évek óta). Jövő évi tervek, egy nagykiadónak írom meg az óvodások mondókáskönyvét, saját inspirációból egy fantasyt gyerekeknek (az első részt mindenképp megírom idén) és be kell fejeznem azt a nagyon komoly intuitív life coach tanfolyamot, amelyet tavaly elkezdtem. Sok séta, jó stresszkezelés :-) ezek még mindig és állandó célok. Legyen nagyon szép, örömteli, élményekben gazdag Új Éved 💖
Boldog új évet kívánok! 🍀 Érdekelne részletesebben a kedvences videó is. :)
Kedves Fruzsi! Nagyon inspirálóak a videóid. Köszönöm őket! 😊
B.Ú.É.K. és boldog névnapot utólag,Fruzsi!🥳🎉🍾🎇😘❤️🧡♥️💙💛💜💚🤎🖤🤍
BUÉK neked is drága Fruzsi.Tetszett a videó köszönöm az ötleteket.Kellemes napot.❤❤❤❤❤❤🎉🎉🎉🎉🎉🎉
Boldog új évet kívánok, Fruzsi! 🍀 Én örülnék a kedvences videódnak és várom az összes többi tartalmat is 2025-ben! 🥰
Boldog Új Évet Neked is! 🎉
Nagyon tetszett a videó, köszi a tippeket! 😊
Engem is érdekelne egy beauty összegzős videó. 😊
Szia Fruzsi. Boldog új évet kívánok. 🍀🥂
Biztos rajtam kivül is még sokunkat érdekelne a részletesebb kedvenc könyvvideód is.😊
Boldog Új Évet Kívánok én is Neked Fruzsi 🙂!!!
Boldog új évet kívánok kedves Fruzsi ❤❤❤ legyen beauty videó köszönöm szépen 😘
Boldog új évet!És nagyon érdekelne a kedvences videó is,és minden más is tőled❤
Annyira szeretem a videóidat, BUÉK❤
Szia Fruzsi! Mindig jó hallgatni... 😊 a szakácskönyved úton van már,az éves tervezőt jövő héten szerzem be. Alig várom,hogy megtervezzem az évem,és tudatosabban éljek. Várom a sminkes összegző videódat 😊
Pont ilyen evinditót kerestem mint a yearcompass, köszönöm az ajanlast, meg fogom nézni:)
Szia Fruzsi! BUÉK, és utólag is boldog névnapot!❤Nagyon imádom a takarítós, rendszerezős videóidat (egyébként a többit is, de azokat különösen) lehetne belőlük egy kicsit több? Előre is köszönöm 😊
Pilates oktatónak tudom ajánlani Horváth Anitát, 14. ker. Vezèr utca 74., Harmónia Pilates Stúdió. Èn ugyan csoportos órákra járok hozzá, de nagyon profi. 😊
Én is nagyon boldog új évet kívánok!
Szia Fruzsi! Remélem majd videóban is megmutatsz pár új receptet, ha találsz új kedvenc ételeket!😊 Én szívesen megnézném a 2024 beauty kedvenceidet is. :)
Szia Fruzsi! Búék! :) Kicsit más lett a hangod, sokkal mélyebb szokott lenni... Az új kamera miatt vajon? Csak erre tudtam figyelni, bocsi! :(
Ez a normalis hangja. A masik volt a torz
Korábban ilyen volt. Aztán lett egy új kamerája, és akkor lett mélyebb. Számomra most lett újra olyan mint korábban sok éven át. 😊
Kedves Fruzsi, ha rendszeres testmozgásra vágysz, várlak szeretettel flamenco tánctanfolyamomra 😉 Boldog új évet kívánok 🎉
Sikeres BUÉK!🍀🍾
KEDVES FRUZSI! BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁNOK NAGYON SOK SZERETETTEL. MINDEN ÚGY VÁLJON VALÓRA AHOGY AZT MEGÁLMODTAD.
BÚÉK. 🎆🥂🎇
Legyen ilyen beauty évösszegző is:)
A változatos főzés az nálam is célkitűzés. szintén a magabiztosság miatt nehezen állok neki uj ételeknek😅
Amugy mióta nézlek (nemtudom hány éve... 5?) nekem is rendszeres ez a szelektálás, rendrakás évente 2x. Ezt miattad csinálom/kezdtem el. 😊😊
Ennek nagyon örülök! 😊
a lovaglással mi történt? már nem érdekel vagy csak időhiány miatt maradt el?
De érdekel, csak az időigényessége miatt (messze van) nehezen tudom beilleszteni, de tavasztól újra szeretném elkezdeni. :)
Főzéshez ajánlom Borbás Marcsi videóit.
tetszett :)
Mást nem tudsz írni?? Mindenkinek ezt, vagy a "jó lett" szöveget nyomod! Iszonyat unalmas!