Köszönöm szépen a pozitív elemzést! Több asztrológus és numerológus meghallgatása után a félelem uralt. Már az előadásmódod is megnyugtató, hihetetlenül sokat segített. Köszönettel: Ildikó 😊
Nagyon jó tudasrendszert alkalmazol, igen sajnos most a rezgesszint alapján lévő rálatasok teljessen mást fognak mutatni emberek tudatossági szintjei között. . Nagyon jó ,szeretem hallgatni ,és mert emelő és építő segít rendszerezni az életszakaszokat. NAGYON KÖSZÖNÖM,HOGY SEGITED AZ EMBEREKET A TISZTÁNLÁTASODDAL!
Üdvözöllek! Hálás vagyok amiért idetaláltam ❤ Sok asztrológust hallgattam ez évi előrejelzéssel kapcsolatba s bizony sok esetben félelmet keltenek . Én is abban hiszek, minden helyzetnek van alsó és felső megélési lehetősége. Hát válasszuk a felsőt még akkor is, ha sokat kell tenni érte . Tavaly csakugyan átléptem 1 korlátot, de lett másik. Idén az egészségemért fogok harcolni s ebben segítségemre lesz a Mars, aki egész életemben jelen volt. ..hol segített, hol nem ,de egy harcos amazont faragott belőlem. Köszönöm a videót, máris nagyobb lendülettel állok minde nek elébe ❤😂
Szia! Már ezért megérte megcsinálni a videót 🥰 Nagyon örülök és kívánok sok erőt az új szintlépéshez és jó egészséget! Ha visszanézel az életedben, annyi akadályt meghaladtál már életed során, ez sem lesz másképp 😊
Kedves Emil! Köszönöm, jó volt a videó. Szerintem mind a két oldallal jó tisztában lenni, hiszen duális világban élünk, és egyénileg törekedhetünk a pozitív szemléletre, a kollektívben viszont a többség miatt jelenleg a negatív energia áramlik.
Kedves Blanka, nem értek egyet. Mert attól, hogy a külvilágban valaki vagy valakik esetleg szenvednek, vagy bizonyos energiákat alacsony szinten tapasztalnak meg, attól neked, a te világodban nem kell ugyanennek lennie. Már csak azzal, hogy tudatilag azonosulok a többséggel, behozatom az életembe a "negatív" energiákat és ezáltal megtapasztalásokat is. Még a mai világban, a mai gazdasági helyzetben is sokan vannak hálisten, akik fejlődnek, gyarapodnak, anyagi sikereket és örömöket élnek meg. És egy közös biztosan van bennük bármivel is foglalkoznak, hogy a tudatukba ezeket az energiákat, nézőpontokat, lehetőségeket engedik be. Nem engedik be hogy a külvilágban mi van, hanem a saját energiáikra és céljaikra fókuszálnak. Plusz őszintén, ha nem akarod, akkor is mindenhol szembejön veled az alacsony szint, úgy is mondhatnám kapunk belőle eleget, nem kell még pluszban többet beengedni. Ezért fontos a magas szintű nézőpontot erősíteni.
Kedves Emil! Nagyszerű az egyéni pozitív fókusz, azonban szerintem a kollektív energiákat nem lehet kizárni általa, mert annak is szerepe van, hogy miért, milyen időminőségbe születünk bele. @@pszabolcsemil-asztrologus
Köszönöm szépen. Én az Isteni részét erősítem magamban, ezt élem évtizedek óta, viszont a közvetlen környezetem folyamatosan gyepálni akar, tényleges alacsony szinten. Na, de miért?
Ezzel a 7-es èvvel egyetèrtek mert pont hogy jòpàr korlàtomat sikerült megugranom ès a felelőssèg vàllalàsròl is többet tudok beintegràlni ès nem közhelyes formàban a szabadsàg vàgy alacsony szintű működtetèst is ugy veszem èszre hogy jobban ràlàtok mi az valòjàban. Ez összesègèben rèszemről ùgy jött le hogy ha meghaladod a korlàtaidat akkor vàlsz szabadabbà ès szabad akkor vagy ha meglàtod hogy te vagy az èleted kreàtora és rálátsz az ok okozatra. Köszönöm hogy te is azon vagy hogy a valóságát lássuk meg ezeknek az eszközöknek. Nem sokan vannak akik ezt így adják át az embereknek. 😊
Pedig azt gondolom egész világosan kifejtettem, már-már Nap-szerűen :) 2024 egy 8-as számértékű év a Numerológiában, és a 8-as szám a Mars minőségét szimbolizálja. És a Nap is megjelenik másodlagos szimbólumként, ráadásul mindkettő Tűz elem, szóval annyira nem lövünk egymás mellé. Ja, és a stílus maga az ember, tessék rálátni a Nap fényességével 😄
@@JoeBodrogi "Úristen, valaki másképp gondolkodik mint én hát hogy képzeli ezt?!?!?!?!?!?!?!?!" 😂 - Érdeklődöm, hogy meg is hallgatta a videót és az abban elhangzottakat?
Köszönöm szépen a pozitív elemzést! Több asztrológus és numerológus meghallgatása után a félelem uralt. Már az előadásmódod is megnyugtató, hihetetlenül sokat segített.
Köszönettel: Ildikó 😊
Ennek bizony nagyon örülök 😊
Nagyon jó tudasrendszert alkalmazol, igen sajnos most a rezgesszint alapján lévő rálatasok teljessen mást fognak mutatni emberek tudatossági szintjei között. . Nagyon jó ,szeretem hallgatni ,és mert emelő és építő segít rendszerezni az életszakaszokat. NAGYON KÖSZÖNÖM,HOGY SEGITED AZ EMBEREKET A TISZTÁNLÁTASODDAL!
Köszönöm és nagyon örülök hogy itt vagy velünk! :)
Üdvözöllek!
Hálás vagyok amiért idetaláltam ❤
Sok asztrológust hallgattam ez évi előrejelzéssel kapcsolatba s bizony sok esetben félelmet keltenek .
Én is abban hiszek, minden helyzetnek van alsó és felső megélési lehetősége. Hát válasszuk a felsőt még akkor is, ha sokat kell tenni érte .
Tavaly csakugyan átléptem 1 korlátot, de lett másik. Idén az egészségemért fogok harcolni s ebben segítségemre lesz a Mars, aki egész életemben jelen volt.
..hol segített, hol nem ,de egy harcos amazont faragott belőlem.
Köszönöm a videót, máris nagyobb lendülettel állok minde
nek elébe ❤😂
Szia! Már ezért megérte megcsinálni a videót 🥰 Nagyon örülök és kívánok sok erőt az új szintlépéshez és jó egészséget! Ha visszanézel az életedben, annyi akadályt meghaladtál már életed során, ez sem lesz másképp 😊
Köszönöm😊
Köszönjük az elemzést! 🤗
Kedves Emil! Köszönöm, jó volt a videó. Szerintem mind a két oldallal jó tisztában lenni, hiszen duális világban élünk, és egyénileg törekedhetünk a pozitív szemléletre, a kollektívben viszont a többség miatt jelenleg a negatív energia áramlik.
Kedves Blanka, nem értek egyet. Mert attól, hogy a külvilágban valaki vagy valakik esetleg szenvednek, vagy bizonyos energiákat alacsony szinten tapasztalnak meg, attól neked, a te világodban nem kell ugyanennek lennie.
Már csak azzal, hogy tudatilag azonosulok a többséggel, behozatom az életembe a "negatív" energiákat és ezáltal megtapasztalásokat is.
Még a mai világban, a mai gazdasági helyzetben is sokan vannak hálisten, akik fejlődnek, gyarapodnak, anyagi sikereket és örömöket élnek meg. És egy közös biztosan van bennük bármivel is foglalkoznak, hogy a tudatukba ezeket az energiákat, nézőpontokat, lehetőségeket engedik be. Nem engedik be hogy a külvilágban mi van, hanem a saját energiáikra és céljaikra fókuszálnak.
Plusz őszintén, ha nem akarod, akkor is mindenhol szembejön veled az alacsony szint, úgy is mondhatnám kapunk belőle eleget, nem kell még pluszban többet beengedni. Ezért fontos a magas szintű nézőpontot erősíteni.
Kedves Emil! Nagyszerű az egyéni pozitív fókusz, azonban szerintem a kollektív energiákat nem lehet kizárni általa, mert annak is szerepe van, hogy miért, milyen időminőségbe születünk bele. @@pszabolcsemil-asztrologus
Bekövettelek! Nagyon tetszett a videó!😁 +1 ahogy ironizálsz!
Örülök, hogy itt vagy velünk 🥰
Nagyon szépen köszönöm köszönöm én is így gondoltam.
❤Köszönöm felemelő érzés volt vegighalgatni❤
Nagyon örülök 🥰
Köszönöm szépen. Én az Isteni részét erősítem magamban, ezt élem évtizedek óta, viszont a közvetlen környezetem folyamatosan gyepálni akar, tényleges alacsony szinten. Na, de miért?
Ezzel a 7-es èvvel egyetèrtek mert pont hogy jòpàr korlàtomat sikerült megugranom ès a felelőssèg vàllalàsròl is többet tudok beintegràlni ès nem közhelyes formàban a szabadsàg vàgy alacsony szintű működtetèst is ugy veszem èszre hogy jobban ràlàtok mi az valòjàban. Ez összesègèben rèszemről ùgy jött le hogy ha meghaladod a korlàtaidat akkor vàlsz szabadabbà ès szabad akkor vagy ha meglàtod hogy te vagy az èleted kreàtora és rálátsz az ok okozatra.
Köszönöm hogy te is azon vagy hogy a valóságát lássuk meg ezeknek az eszközöknek. Nem sokan vannak akik ezt így adják át az embereknek. 😊
Kituno !!! Koszonom szepen.
Nem volt hosszú! Szuper volt! Köszönöm!😊
A mars eve???!!!!!😮 Miröl beszelsz??
2024 a nap eve!
Értelmezhetetlen, igen, én is ezért jöttem ide, hogy milyen Mars éve!?!?!?!?!?!?!?
Pedig azt gondolom egész világosan kifejtettem, már-már Nap-szerűen :) 2024 egy 8-as számértékű év a Numerológiában, és a 8-as szám a Mars minőségét szimbolizálja. És a Nap is megjelenik másodlagos szimbólumként, ráadásul mindkettő Tűz elem, szóval annyira nem lövünk egymás mellé.
Ja, és a stílus maga az ember, tessék rálátni a Nap fényességével 😄
@@JoeBodrogi "Úristen, valaki másképp gondolkodik mint én hát hogy képzeli ezt?!?!?!?!?!?!?!?!" 😂 - Érdeklődöm, hogy meg is hallgatta a videót és az abban elhangzottakat?
@@pszabolcsemil-asztrologus hmmmm, ez nem az en vilagom, sorry...Maradok a földön. 🤟