Pár részlet a videóból 🙂 : 3:53 Minisztérium, polgármester, rendőrség, közút és te, mint magánember a magánvéleményeddel? :-) Azt azért te is sejtetted, hogy a meghívás nem a magánembernek szólt hanem annak aki ismert motoros körökben:) Onroad csatornán, Vérlovagok pólóban magánvélemény? 5:14 1400 vendégágy ami 4 vagy 5 csillag :) Ez nyomósabb érv lesz, mint az 1800 lakos aki már régi lakos, mert ugye nem nagyon költöztek be új arcok. 5:40 A nem túl hangos járművek is adnak ki komoly zajt:) Tehát autók is:) 5:46 A Közútkezelő vizsgálta, de nem műszeresen :) Ez ugye nem komoly? Ezt hogyan kell elképzelni?:) (Költői kérdés volt, el tudom képzelni, csak nevetséges "vizsgálatként" még megemlíteni is) Ráadásul több éven keresztül :) 7:58 A Fellegvártól a Panoráma kilátóig nem hangosak a motorok, még a sportrendszerrel rendelkező lejtmenetben lévő motorok sem de még a nem túl hangos sem fognak kiadni komoly zajt :) Én nem feltételezem fel, hogy nem jót akartál, de ezt a kezdet kezdetén szerintem te sem így akartad:) Szálloda érdekeltsége legurult egy nem sportrendszerrel rendelkező járművel a helyi polgihoz, hogy most, hogy szép aszfalt van hangosak a járművek. Szálloda jó adófizető a polgi meg tartva a retorzióktól egyből feldobatott egy táblát olyan helyre ahol már megfordulni sem lehet:) Autókkal jönnek a fizetővendégek, így az autók mindegy, hogy milyen hangosak azok maradhatnak a motorok meg legyenek kitiltva, mindegy, hogy milyen hangosak. Ennyi. Komolyan kérdezem, mi lesz a következő? Mindenféle műszeres vizsgálat nélkül majd ki lehet tiltani forgalomban legálisan közlekedő járműveket bizonyos helyekről, mert valaki, valakik úgy akarják?
" Mindenféle műszeres vizsgálat nélkül" - hajajj, de még mennyire. Remélem követendő példa lesz. Nincs is annál szebb, mikor hajnali 1kor arra kelsz, hogy üresben b@sz@tja neki a racsekipufffffffoggggós autó vagy a 20as lakóövezetben visító motor a lakóházak között. Offszezonban harmad-ennyi ilyen eset van (motorok pihennek ugye). Ezzel megszívja/ná az is aki normálisan haszálja? Hát ez van. Nem normális állapotok uralkodnak, mióta elővették a motorokat. (igen, az autósok is imádják ezt valamiért, de mióta a kétkerekűek előkerültek szignifikánsan megnőttek ezek az esetek). Ehhez nem kell műszer, elég az emberek érzékszerve.A normálisak szívának a nem normálisak miatt? Igen, de ha csak így lehet megoldani a problémát.... Vidéki megyeszékhely.
a kovetkezo terv mar zajlik; ne legyen penzed autot es motort venni, mert elszallnak az arak.kikoptatjak a benzinest, de nem lesz megfizethezo alternativa, migracioval tonkre vagjak europa gazdasagat, hogy aztan leigazzak az amik. vegul az emberiseg 10milliardos lelekszamabol 9milliard legyen csak lelek, virtualis entitas, 600millio dolgozo robot, a maradek pedig a duzsgazdag. vagy legyen 9milliard halott. ez a terv.
@@tamasvarga8190 Olyat hívtak meg, aki képes egy bitnél magasabb szinten gondolkodni és képes a gondolatait kifejezeni, mások véleményét, gondját felfogni, azokra érdemben reagálni.
Mi megoldottuk: Ausztriába megyünk kirándulni Gráz környékére. Ott is ki vannak tiltva a hangos motorok. De csak a hangos motorok. Harley-Davidson stb... ha engem a zsír új Euro 5-ös szuperhalk 500cc Hondámmal kitiltanak, akkor a fingást is tiltsák be a Panoráma úton mert az is hangos....
Na most akinek gyári kipufogója van és azt hangosnak vélik, akkor büntessék a gyárat, ne engem. Én jóhiszeműen vásároltam új motort, euro5-ös motorral és gyári kipufogóval. Szerintem, ha egy motor 100%ban gyári, senkinek sincs joga az azzal való közlekedést szankcionálni.
@@cybilisation Vagy ne adj Isten! nekem elektromos robogóm van. Aztán azzal miért nem lehet arra menni? Ki ne találják már, hogy hangos! :D Ha például ki akarnak alakítani egy nem dohányzó helyet, akkor legyenek szívesek az egész emberiséget arról a helyről kitiltani, mert vannak dohányzó emberek.
4:52 Értem én, hogy különleges hely a visegrádi út völgye, meg a föld szívcsakrája is a közelben van, de mégis kicsit erős állításnak érzem, hogy a völgy erősítve veri vissza a hangot. Mivel elfogadtad a polgármester "úr" véleményét, szerinted is a völgy egyfajta erősítő, buzdítassz is mindenkit arra, hogy ezt a "tényt" el kéne fogadni. Tehát azt állítod, hogy járműből kijön mondjuk 100 DB a kipufogón, és azt Marinéni 100+ DB-nek hallja a völgy miatt? A visszavert hanghullám minden egyes visszaverődés során veszít az energiájából. Márpedig, ha jó emlékszem a panoráma út nem alagútban megy, sűrű növényzet veszi körül az utat, ami hangszigetelőként működik. (alagútban azért halljuk hangosabbnak a járműveket, mert a visszavert hanghullámok is a fülünkbe érnek, mivel nem tudnak hova távozni) Az útról a járművek által kibocsátott hanghullámok a növényzeten "megtörnek", elérik a völgy falát, majd visszaverődnek, de megint át kell jutniuk a növényzeten és már mehetnek is Marinéni fülébe. Mivel te és a polgi állítjátok, hogy a folyamat végén nagyobb lesz a hangnyomás, mint eredetileg, esetleg fejleszthetnétek egy ezen az elven alapuló energiatermelő eszközt közösen. A másik meg az, hogy csak a motorokat erősíti a völgy, a többi járművet nem? Mert ha erősít, akkor bizony a 60DB-s autó is hangosabbnak hallatszik. Pontosan nem tudom mennyivel, de nyilván a polgármester "úr" tudja a képletet amivel kiszámolta, megmérte, hiszen nem egy suttyó paraszt az ugye?
Nagyon tisztelem a munkásságáodat, legfőbbként a vérlovagos sztorit. Valamennyire belelátok, hogy szoktak menni ezek az eggyeztetések, kiket szoktak meghívni rá. Azzal hogy te az elején nem fröcsögtél véres szájjal valamilyen okból kifolyólag, biztos meghívód volt erre a találkozóra. Azt jól teszed, hogy nem képviselsz mást és ne is tedd akkor amikor így bele tudsz nyugodni, a társadalom egy részére hátrányosan ható vizsgálat nélküli döntésekbe. A motorosokkal szemben viszont nem volt korrekt az, hogy elmentél. Azt kellett volna mondanod, köszönöm keressetek mást nekem minden mindegy én nem képviselek senkit.
Tehát oda mentél egy olyan javaslattal, amit csuklóból lesöpörtek, idézem: "Lehet vitatkozni, de szerintem sok értelme nincs" Még te sem hitted el? Gratula!
Legalább megtudtuk hogy nem készült környezeti hatástanulmány sem zajszint terhelés mérés. De elvileg kiment a józsi és a kertbe és hallotta hogy hangos valami többször is. Magyarország én így szeretlek.
Szerintem amit elmondtak az akusztikus hatásról és stb gyakorlatilag az városból is ki lehetne tiltani mindenkit, egyszerű a képlet a szallodosoknak baszta a csőrét a hangos motorok és mivel gondol országos cimbora polgármester ki tiltott mindenkit,én ilyen emberrel le sem ülnek alkudozni!!!!
Érdekes olvasni a különböző látásmódú véleményeket. Mindegyikben van igazság. Azért néhány dolgot figyelembe kell venni szerintem, mert hozzátartozik a véleményekhez. Minden két évben leműszakiztatom a motorom ahogy az autómat is rendes hivatalos műszakin, előtte elvégezve a szükséges szervizeket is. Mindig alkalmasnak tartják a következő két évre, hogy a forgalomban részt vegyen. Befizetem egész évre az adót, annak ellenére, hogy kb a fele időszakban használom. Még sose mondta senki, hogy bizonyos utakra szigorúbb feltételekkel hajthatok csak be. Ha érvényes engedélyem van, akkor miért mondhatják, hogy a közutak egy részét nem használhatom? Egyelőre csak ezt és legközelebb melyiket nem? Ha az érvényes műszaki vizsgán ellenére a motor mégsem felel meg a közlekedéshez előirt szabályoknak, arra vannak büntetési lehetőségek. Mindent figyelembe véve én sem tudom elfogadni a kollektív büntetés tényét még akkor sem, ha 35 évi motozásom alatt sajnos látnunk kell hogy hogyan motorozunk sokan. Én a tarjáni szerpentintől lakok nem messze, közel van Dobogókő és tényleg rossz látni amit művelnek nagyon sokan az úton motorozás révén. De azért ne legyünk már elkönyvelve mindahányan elvakult félelmetes örűltnek. Én nyáron leteszem az autót és a motor a közlekedési eszközöm.
Én csak egyet nem értek. Ha nem képviselt senkit, akkor miért kellett elmenni arra a bizonyos találkozóra? Motorral többször jártam arra korábban. Gyalogtrúráztam is arra sokat, de fel nem tűnt az a bizonyos zajterhelés. Engem különösebben nem zavar, hogy lezárták, de azt nem értem, hogy ha valóban a zajterhelés a gond, akkor miért nem a decibel mérővel álnak ott a rendőrök, és azt az autóst is megbüntetik, akinek bizony a megengedett szint felett van hangja. Jó, monduk egy komolyabb autót nem biztos, hogy megfognak a decibelmérőkkel. Sajnos egyre flusztráltabbak az emberek, egyre kevésbé toláránsak, mindinkább egyre csak irígyebbek. Sajnos egyre inkább ezzé teszik az embert a média és a körülmények álltal.
Én Dunakeszin élek, kertvárosi környezetben. Olyan légi folyosót telepítettek fölénk, ahol néha percente jönnek a gépek, kora hajnaltól késő estig. Mindegyik hangos, de van amelyik NAGYON hangos, rettentően zavar. Pipa vagyok rájuk, néha az öklömet rázom. Nem szeretem, mégis kénytelen vagyok elviselni, éjszaka viszont csend van. És Visegrád? Szerettem évente párszor odamenni, hiányozni fog. Gyári szettem van, nem balhéztam soha, igazságtalan a kitiltásom. Én nem a fülemmel mérnék zajt, hanem decibell mérővel, láttam ilyet az osztrákoknál. Ha hangos akkor büntetés, ha nem akkor jó utat, ennyire egyszerű. De ha mégis tábla fétise van a hivatalnak, akkor tiltsák meg a behajtást este 8-tól reggel 8-ig. Amikor alszik a mai magyar valóságtól megcsömörlött nép.
Pont ezt akartam írni. Tegyék ki a sima "mindkét irányból behajtani tilos" táblát "kivéve engedéllyel" kiegészítő táblával, adják ki a helyi lakosoknak az engedélyeket, tegyenek ki ugyanolyan ellenőrző kapukat, mint amikkel az autópálya-díjak fizetését ellenőrzik, aztán nyugalmuk lesz. Ja hogy nem lesz annyi turista? Hát nyugalomra vágytak, nem? Igazad van, gyűlölöm az ilyen kivételezést, bűnbak-keresést. A tuning autók legtöbbje hangosabb, mint egy átlag motor. Sebaj, elő a robeszokkal, Simsonokkal, Komarokkal, szíjják a kétütemű füstöt, ha ez kell. Csókoltatok mindenkit a környéken. Élen a Polgár Jenő Úrral.
Elnézést a nyers véleményért. Azért elnézést, mert eddig tisztelettel tekintettem rád. Fontossági sorrendben: Az első és legfontosabb, a magányvélemény - amit keretes szerkezetben a videód elején és végén is hangoztatsz - azért fasza dolog, mert azt mindenki megtarthatja magának, nem kell csoportokat érintő kérdésben kinyilvánítani. Erre meg is kérnélek. Második, kérlek ne fogadd el egy közösség nevében, legfőképp ne vegyél részt olyan megbeszélésen, ahol magánvéleményt hangoztatva, elfogadsz mérés nélküli álláspontot. Jól veszem ki hogy nem vagy mérnök? Tudod, legelső főszabály, egy mérés nem mérés. Te meg a mérés nélkülit is elfogadod. Harmadik. Tegyük már tisztába, hogy az "influenszer" vagy "youtube-er" magyarra fordítva véleményvezér. Még magyarabbra fordítva olyan személy, aki egy közösségnek a véleményt formálni és tolmácsolni tudja. Ha nem tekintesz magadra influenszerként, akkor legyél kedves a magánvéleményedet se megosztani társadalmi csoportot érintő kérdésekben. Jóval-jóval kisebb tisztelettel, de motoros üdvözlettel!
Mindeddig "Mi", tegnaptól "Én" és "Ti". Teljes az elhatárolódás. Kialakulatlannak tűnik így ez a színváltó személyiség. Csak olaj a tűzre. Persze, ez itt az én magánvéleményem, csak önmagam kepviselem!
Az előző visegrádi témában megosztott videód óta bennem van, hogy hozzászólók. No, amit te megosztottál az egy SEMMI, egy vélemény nélküli vélemény. Ha már a témában osztasz meg videót, ráadásul nem is kevés nézőszámmal rendelkező csatornán, akkor azt, kizárólag akkor tedd meg, ha van is véleményed, ha legalább az egyik állásponton vagy a sok közül, és ki is állsz mellette, azaz vállalod azt! Ez az utóbbi videód viszont kiverte biztosítékot, még a saját véleménytelenséged mellett sem állsz ki, még abból is kihátrálsz, amit te mondtál, a magad rádióbarát, semmilyen ingerküszöböt át nem lépő stílusában. Ha nem tudsz hozzátenni, vagy elvenni a témához, AKKOR NE TEDD! Nem mondasz rossz dolgokat, elismerem, de nagyon unalmas, Stréber Sándor tartalomgyártó vagy, akinek nem biztos, hogy helye van nyilvános fórumokon közvéleményt megmozgató témákban. Lehet, hogy a Dodor egy paraszt, de legalább van véleménye és ki is áll mellette. Egy szó, mint száz: olyan vagy, mint a langyos pisa, se hideg, se meleg. Maradj inkább a tárgyilagos hangvételű oktató, vagy motorteszt videók gyártásánál. Nem mondom, hogy jól áll neked, de ott legalább elfér ez a semmilyenség! Ha pedig nyilvánosan osztasz meg tartalmat, akkor pedig kutya kötelességed vállalni és elfogadni a negatív kommenteket is. Köszönöm, ha elolvastad
Olyan járművet ami a műszaki vizsga feltételeinek megfelel (és ez alatt nem az "okos" műszakit értem) nincs joguk mondvacsinált okokkal kitiltani, pont.
Az enyém gyári dobbal olyan halk ,hogy a kutyát nem zavarja, de azokat ott pont igen. Persze a tényleg hangos motorok kidzürése az nem opció, mert az ugye munkával járna.
Kérdésem van. És szerintem súlyos kérdésem. 1. Milyen forrásokból készült ez az érintett szakasz eredetileg? Amennyiben közös puttonyból, akkor miként kompenzálják azokat, akik ebbe "beleszálltak" és többet nem használhatják? A felújított szakaszt milyen kasszából fizették? Ha nem magán "akció" volt, hanem szintén közös forrásból, akkor miként kompenzálják azokat, akik ebbe a felújításba "beszálltak". Végül megértem azokat, akik ott élnek és zavarja őket a megnövekedett zaj. Cserébe értsék meg az ott lakók is, hogy az adott útszakasz közös ( feltételezem ). Az nem az ő útjuk, hogy lezárják. Az nem jó játék, ha olyat játszunk, hogy azt csinálok, amit akarok, mert nekem így jó. Legalábbis addig, ameddig valaki játszat ilyet, az összes többi meg nem...
Azt vágod, hogy a Hungaroringben is kurvasok állami pénz van? Meg a sportcsarnokokban, stadionokban, ahogyan az összes katonai repülőtérben is. Mégsem mehetsz csak úgy be focizgatni a Fradi stadionjába, vagy spontán gyorsulási versenyt rendezni a katonai repterekre. Ide viszont eljuthatsz, csak ülj szépen be az autódba! Az ráadásul sokkal kényelmesebb is.
@@david.beckenham Akartam írni, de hagytam a fenébe.... valójában nem látom értelmét megvitatni bármit is olyanokkal, akik tele vannak ellenmondásokkal pár soron belül. Durva, hogy egyekből mennyire hiányzik az önreflexiós képesség. Érzelmekkel teli vágyvezérelt érvelés, semmi több.
Pedig milyen remek megoldás lenne. Sorompó a két végén. Motor 500 autó 1000 busz 2000 egyszeri oda vissza útra. Reggel 8 tól este 8 ig lehetne használni.
Én azt gondolom, hogy elfogadhatatlan a lezárás. Szerintem fel kell menni motorral a tábláig (ahol ha jól tudom záróvonal van), majd felhívni a szentendrei rendőrséget, hogy kellene egy rendőr aki segít megoldani a helyzetet, mert se tovább menni, se megfordulni. Ezt naponta 20 motoros eljátszaná, levennék a táblát. Igen tudom, hogy nyugaton is ez van, de ott sem tartom elfogadhatónak. Minden szart nem kéne átvenni...
Год назад+1
Nekünk a nyugati világból is csak a szart sikerül átvennünk. Az értelmes dolgok valahogy elkerülik a kicsiny szargödrünket.
@ Jaja. Hogy egy korábbi hozászólásodhoz odafűzzek, pl. vannak olyan városok (a hanyatló nyugaton), ahol tilos tovább fejleszteni a repülőtereket. Ennyit tud, kész. Önkormányzatnak elege van. Embereknek elege van.
Úgy gondolom motoros témákban jött létre a csatornád Rengetegen követnek, nézik a teszteket, stb. Neked kutya kötelességed a motoros többséget képviselned, mert belölük élsz. Ez is egy privát vélemény.
Szia Mackó! Én szinpatizálok veled, de mint motoros, te is tudod, hogy a hangos kipufogók a motorok max. 30%-át teszik ki. De éjszaka szerintem nagyon kevesen motoroznak! Nekem voltak a közelmúltban gyári sportos jellegű autóim, hidd el hangosabb mint a szintén gyári crf1100-as Africám. Ezek szerint az Audi RS-el vagy egy Dodge RAM TRX-el föl alá autózhatnék (ezek rotyognak szépen)? Többször voltam tanúja annak is, hogy M-es BMW- k és még sorolhatnám a többi gyártó típusait amik szintén hangossak. U.i. ez egy f@ság! Vagy minden járművet kitiltani, vagy egyet sem! Rakjanak fel hangnyomás mérőt, mint a Sógorok (ott működik)!
Valami filmben mondták egyszer, hogy a vélemény olyan, mint a segglyuk: mindenkinek van, de senki se kíváncsi a másikéra. A neten meg végképp nem turnézunk vele. De legfőképpen nem megyünk el senkit nem képviselve egy egyeztetésre, ahol "lehet vitatkozni, de sok értelme nincs". Pedig gondolom beleálltál...
.. magánemberként vélemény egy olyan találkozóról, ahova meghívnak egy motoros újságírót és ahol "hivatalos dolgok" hangzanak el ? .. Mackó ne máá .. kicsit ambivalens .. a többi meg nettó baromság és bizonyítványmagyarázás ..
Год назад+20
Ezt a szervilis hozzáállást... Én a repülőtér közvetlen szomszédságában lakom. Évek óta próbálják a lakók (X. és XVII kerület jelentős méretű lakossága) elérni, hogy a nyári pályafelújítás idejére (amikor mindenki nyitott ablaknál próbálja átvészelni az egyre kellemetlenebb nyári klímát), ne a város fölé tereljék a légiforgalmat, teljesen eredménytelenül. Itt egy szinte nem létező település maroknyi lakója kedvéért az Pilis egyik legszebb kilátóját egész évre (ne legyünk már képmutatóak, a korlátozás egész éves, ha november és március között lehet) lezárják a motorosok előtt egy idétlen indokkal. Ha a pihenés lenne az indok, akkor a szokásos este 6 és reggel 6 között nem motorozhatóvá tették volna, az a sztenderd pihenőidő. De nem, itt konkrétan egész éves tiltás lett, miközben minden más javaslatot lesöpörtek az asztalról, hogy "majd fölülvizsgálják". Nehéz itt a vulgaritást nélkülöző szavakkal illetni a település vezetését. Ráadásul ha engem zavar, hogy mezőgazdasági munkagépek rohangálnak az utakon sáros traktorgumikkal, akkor azt miért nem titják be? Vagy a vasárnap fűkaszálókat. Vagy az idétlen videókat posztolgatókat, akik véleménye nem egyezik az enyémmel. Ráadásul a "nem ér semmit a felháborodásotok" mondattal végleg elástad magad a szememben.
Ez pl egy elég gyenge magyarázat. A reptér 1950 óta létezik ott, a lakók, akik anno ott építkeztek ezután, ezzel tisztában voltak! A repülés biztonság (fel es leszállás) nem hobbi hetvege játék!
Год назад
@@CiceroLife Azt viszont a repülőtér eredeti kivitelezői tudták, hogy szabálytalanul túl közel építették a városhoz (nézz utána), az akkori vezetés szintén szart mindenféle józan ész érvre, mint a jelenkori. Ráadásul a repülés is zömében hobbi tevékenység, senki nem mondja, hogy utazz Spanyolba repülővel, a teherforgalomnak meg mindegy, hogy hol száll le, úgyis depóba megy ahonnan kamion viszi, mehetne az alföld közepére is. Azt viszont, hogy a válogatás nélküli tiltást bármiféle egyeztetés nélkül, mérési adatok nélkül (a reptérnél műszeres mérés is kötelező, képzeld) bemondásra bevezetnek, kicsit bicskanyitogatónak tartom. Még ha nem is járok arrafelé. Ja és hatalmas zárójelben, mennyire fognak örülni a környék vállalkozói, akik esetleg pont a motoros turizmusból élnek, az megint más kérdés. De biztos erre is komoly hatástanulmányok vannak.
Amikor odaköltöztél még nem volt reptér? vagy még a "halk" tupoljevek közlekedtek? :-) Rokonom a vasút mellet építkezett. (Hangos. Tudta hogy az lesz.) Zárassa le az ujszászi vonalat!? :-) De azt én sem értem hogy miért nem lehet zajszintméréssel forgalmit begyűjteni. Ez a kollektív büntetés nagyon gáz.
Год назад
@@gssfiokja8172 Én tudtam, hogy zajos lesz, és ebbe beletörődve költöztem ide, a hely előnyeit és hátrányait ismerve. Pont ezt mondtam, hogy az itt élők zöme hisztizik eredménytelenül, úgy, hogy zajterhelés mérés is igazolja az egészségügyi határértékek átlépését. De jön egy európabajnokság és a saját maguk által hozott szabályokat is kidobják (esti zajrendelet ideiglenes megszüntetése). A Visegrádi úton is elég régóta közlekednek, lehet a lovaskocsik nyihogása sem volt kellemes. A lényeg, ami engem piszkál, és az egész írásom tartalma ez volna, hogy az adatokkal alátámasztottan zajossal nem kezdenek semmit, de a bemondásra zajos miatt meg lezárnak valami mást. A kettős mérce működése ami idegesítő.
@@CiceroLife Az én rokonságom és a feleségem rokonsága is az 1920-as 30-as években költözött oda. Akkor mi nyertünk? Húzzon a francba a reptér? Fárasztó érv ez. Ugyanis a világ bármilyen hihetetlen, de változik. A nyolcvanas években napi 15 gép szállt fel 2018-ban napi 180!!!!!. De gondolom ugyan ez a probléma a motorosokkal is. 15 éve elment a ház előtt napi 5 hangos motor, azt ki lehetett bírni, mostanában gondolom egy jó nyári napon súrolja az ezret Visegrádon.
Nekem 2 éve lesz jogsim nagymotorra, nem is járok arra a környékre. DE engem is zavar a dolog, mégpedig azért mert érvényes műszakival, befizetett adókkal milyen alapon tiltanak ki? Nincs tuningolva a motorom, nincs sport dobom, igyekszem mindig a kresz szerint közlekedni, de (mert motorral megyek (mert anyagilag és méretileg is nekem jó)) kitiltanak valahonnan mint motoros mert van pár hülye?! Az összes autó hangja meg belefér még a gyárilag hangos tuningolté is, de motornál a gyári halk már nem?! Ez az egés onnantól, hogy ténylegesen elmentél oda beszélni már nem magánvélemény még ha jó szándék vezérelt, akkor sem.
A videóban elhangzottakban 2 példádhoz szeretnék hozzászólni. A nyugat európai példákkal csak pont az ellenkező hatást lehet elérni,mert ott általában olyan drákói szigor van a motorkerékpárokkal szemben,hogy aki oda elmegy motorozni majd ha visszajön lesz mit mesélnie.Aki nem hiszi menjen ki majd megtudja mindenesetre a visa kártyáján legyen mindig cash. :-) A második meg az,hogy az meg teljességgel elfogadhatatlan,hogy a sportdobos és nyitott dobos motorok miatt amivel nem is lehet közúton részt venni a többséget kitiltják úgy,hogy az elmúlt évtizedekben már a 90-es években is olyan halk a dobokkal szerelték fel a motorokat,hogy a városban például ez komoly biztonsági kérdés,mert ugye nem látja nem hallja ezek a mondatok szoktak elhangozni azok részéről amikor kivasalnak egy motorost.Az meg rendőrségi hatáskőr,hogy kiszűrjék azokat akik még a halottakat is felébresztik a nyitott vagy sportdobbal. Nekem meg ez a magánvéleményem. :-) A TÖBBSÉGET NEM TILTHATJÁK KI A KISEBBSÉG MIATT.EZ IGAZSÁGTALAN FŐLEG VISEGRÁDON.DE HÁT MÁTYÁS MEGHALT ODA AZ IGAZSÁG.MINDENESETRE MÉG A NEVÉBEN IS BENNE VAN RENDŐRSÉG,NEKIK KELL BETARTANI A SZABÁLYOKAT ÉS A RENDET A KÖZUTAKON.NA ENNYIT ERRŐL. :-) MINDEN TÖBBI AMI EZZEL KAPCSOLATBAN ELHANGZIK CSAK BLA-BLA.MERT ITT A RENDŐRSÉGNEK KELL LÉPNIE PL:DECIBELMÉRŐVEL AMI ELFÉR EGY MOTOROS RENDŐR ZSEBÉBEN ÉS NEKI NEM TUDJA MEGMAGYARÁZNI AZT,HOGY A HÓEMBERNEK A MELEG A JÓ. MERT ŐK NAGYON IS KÉPBEN VANNAK A MOTOROKAT ILLETŐEN. :-) NEKEM MEG EZ A MAGÁNVÉLEMÉNYEM :-)
Arról nem volt szó, hogy életveszélyes a túlsó, másik szakasza az útnak, amiatt, hogy óriási gödrök vannak az útban? Én csak autóval jöttem le ott múlt héten, de azzal is veszélyes közlekedni lefele.
Nem kellett volna elfogadni a meghívást mint magánember, hiszen akik a megbeszélésen résztvettek, azok mind mind valakiket, valamilyen szervet, szervezetet képviselve voltak ott. A polgármester aki a "felháborodott visegrádiakat" képviselő, országgyűlési képviselő asszony mint a visegrádi körzet országgyűlési képviselője, magyar közúttól valaki aki a "szakmai képviseletet" ( füllel ) látta el a közútkezelő részéről, rendőrség részéről egy rendőr. És te akit ezek szerint csak bohócnak hívtak oda. Én a helyedben privátra állítanám az összes eddig visegráddal kapcsolatos felrakott videómat. És akkor mindenki megnyugodna hogy az üggyel kapcsolatban neked csak privát véleményed van. Senkit nem kívánsz még véletlenül sem bármilyen irányban befolyásolni. Főleg nem nézettséget generálni a csatornádon a visegrádi ügyet felhasználva. Tudom nehéz ezt megtenni a "mindent a nézettségért és a lájkokért" időkben.
A polgármester aki a "felháborodott visegrádiakat" őőőőőő, akkor hétvégén miért vonultak fel visegrádi motorosok is? :) Illetve a helyi felháborodott lakosok miért integettek a motorosoknak hétvégén?:) Ez a kérdés nem neked szól, ez költői! ;)
Nem is kell semmi valtozast elerni, nem kell oda menni, sem autoval, sem motorral, sem biciklin, sehogyse. Aztan majd vagy megerzi az idegenforgalom, vagy nem, nem is nagyon erdekel, van eleg szerpentin meg szep ut Ausztriaban, Szlovakiaban, Csehorszagban, Olaszorszagban, lehet valogatni. Visegradra meg menjen aki akar, kit erdekel.
Én is ezt mondtam! Nem megyek oda semmivel és nem költök ott el semmi pénzt. Ha ez nem fáj nekik, akkor jó döntést hoztak, mert csendben pihenhetnek. Én meg így jártam. Nem fogok belehalni.
Száz szónak is egy a vége,még játéknak nézik sokan a motorkerékpárt addig csak szigorítás várható. Néha nem ártana sokaknak elgondolkodni,hogy bizonyos dolgok miért is történnek stb. Én is az az ember vagyok,aki télen,nyáron, esőben,sárban,hóban közlekedik az év 365 napjában motorral. Van egy nagyon hangos mocim is,de egy ember szólt miatta,igaza volt. Vettem egy csendesebbet,és az a napi moci. A másik kap egy csendesebb kiput egyenlőre pihen. Én legalábbis igyekszem úgy közlekedni,hogy senkit ne zavarjak,sem a magatartásommal,sem a motorommal. És az a baj,hogy a legtöbb f...jancsi miatt gyűlőlnek a környezetemben lévők. Hiába vagyok rendes, nem száguldozok,stb,stb. Sokaknak már elég az a látvány,hogy motoron lát,már a tekintetükben látni,hogy megfolytana. Na vajon miért?!
Arra kíváncsi volnék, most mi a helyzet? Megvalósult-e a mennyei béke, és csupa mosolygó polgár és vendég sétál, ücsörög, hörpöli a kávéjat Visegrádon....
Más gépjárműveket nem tiltanak ki? Ha az indoklást jól értem, az lenne a korrekt megoldás a csend elérésére. Félreértés ne essék, nem akarom, hogy „pusztuljon a szomszéd tehene is". Ez csak az én parszt logikám.
Ha ez csa a te magánvéleményed akkor pontosan nem is kellett volna elmenned tanácsokat adni mivelt azt állítod te nem képviseled a motorosokat. Akkor majd az a személy legyen meghívva tanácsadásra aki meg lesz választva a motorosok közül a képviselésre és s majd ő ad tanácsokat te meg maradj a seggeden. Ha csak a hang a probléma ki lehet tenni trafit ami hangot is tud mérni és problem solved.
Soha senki nem lesz megválasztva! Mindig az a baja a motorosoknak, meg úgy általában a magyarnak, hogy "mér' ő?" :D Ott volt egy Motoros Érdekvédelmi Egyesület, ami azért hagyta abba a működését, mert a tisztelt motorosok basztak rá. :D
Onnantól kezdve hogy Téged meghívtak és ötletelhettél, ha tetszik ha nem már “elő is léptél” képviselőnek. Ha Te nem is akarod akkor is. Mert rajtad kívül nem hívtak meg senkit pont. Te elmondhattad a véleményed mint motoros, a többiek nem. Lehet hangoztatni hogy magánvélemény, de ilyen formában nem az.
2:40 nyilván téged magánemberként vontak be, hívtak meg, egyébként engem akartak, akinek nincs is motorja, csak úgy gondolták, te közelebb lax, így nem annyi vesződés, mint nekem :-DD Na ne viccelj már. Szerintem nem kell, hogy fájjon az ellenvélemény, akik indulattal, és nem józan érvekkel szólnak hozzá, azokkal nem lehet mit kezdeni. A megoldást illetően nekem lennének ötleteim. Én ki merem jelenteni, hogy autósként a motorok mellett állok ebben az ügyben. Bár nem lakok VIsegrádon. Azt is tudom, hogy ha a motorok kipufogójának decibell kibocsátását elkezdik erősebben szabályozni, még több motoros baleset lesz, mert eddig ha nem is láttuk a motorost, hogy honnan érkezik, de legalább hallottuk. magam is voltam ilyen helyzetben, amiből végül nem lett baleset, de én éppen friss voltam, reaktív, meg amúgyis nekem extrém a reakcióidőm, mivel gyakorló harcművész vagyok. Egy átlag idős bácsi azt a motoros halálra gázolta volna. Holttérben szabályosan csendesen közlekedő Hayabusha, szinte semmi hanggal, mivel 50-es tempónál alig ad ki hangot. Azt hiszem ezzel sokat elmondtam.
Követőd és tisztelőd voltam, Eddig, de ezzel hibáztál, eltaktikáztad, kár volt belekeveredned bármilyen formában is. Visegrád pedig fekete folt, semmilyen közlekedési eszközzel nem látogatom a jövőben, remélem Borsod megyei falu szintjére jut majd ez a hely.
Vicc ez az egész. Nézem a forgalmim azt olvasom: Érvényes kivétel a Visegrádi Panoráma útra :) Na mondom , már megint Soros keze van benne , biztos van ott panziója. :) Érdekes ország ez , van egy forgalmi engedélyem amiben pecsét bizonyítja hogy mehetek az utakra , aztán pár ember azt mondja öcsi , ide ez nem jó , menj a fenébe :) Aztán ez az Onrodos fickó :) (bocsi ) megmagyarázza hogy külföldön is vannak kitiltva motorosok innen onnan :) Eszembe jutnak a videóid amiben oly sokszor dicséred hu de jó hangja van ennek a kipufogónak :) Ja hogy nem Visegrád felé kell menni .. Szerintem legyen olyan is hogy aki kék szemű és csak 500 cm3 alatti motrorja van , az meg sehova nem mehet. Üljön mindenki otthon a fenébe , mit kell itt le fel motorozni .. Ne legyünk ONROAD legyünk OFFROAD :)
@@elescsaba01 Haha Csabinak igaza van :-) . És képzeljétek, a múltkor én meg kinyitottam a forgalmimat és kiderült, hogy 2355 oldal. Olvasom: Érvényes, kivétel a Visegrádi Panoráma út, a Tünde utca csak lentről fölfelé, az Álmos utca csak a városból kifelé és igy tovább az összes egyirányú utca, meg a behajtani tilos kivéve célforgalom, meghogy a Kökitől a Határ útig csak 30 cal, mert zajcsökkentő övezet. Nagyon durva :-) . Egy haverom meg állítólag nem mehet fel a traktorával egy csomó útra, pedig fizeti az adóját.
Semmi rugalmasság nincs a Visegrádi vezetesben,nagyon egyszeru nem kell oda menni se autóval se máshogy van az országban 1000 más látnivaló ezen a pár kilométeren meg közlekedjenek a visegrádi vezetés és a szálloda tulajdonosok nem kell ebből ügyet csinálni.
Végolvasa az összes hozzászólást azt tudom mondani, hogy sajnálom szegény Onroad embert. Összefoglalom a komment érveket: 1. Mi az hogy nem mehetek? Én is fizetek adót. 2. Oké. Akkor máshol veszek kólát meg giroszt. 3. És a hangos autó nem hangos? 4.a Mészáros!!! 4.b Soros!!! 5. Mi az hogy hangos? (Ez a kedvencem) Menjünk oda hangoskodni. 6. Te minket ne képviselj a szar magánvéleményeddel. 7. öööö... khm... tényleg hangos. Na de mi az amit nem olvastam? Hát azt, hogy az összegyűlt nagyszerű javaslatokkal, összefogva (magyar ember számára ismeretlen kifejezés), el kéne menni egy-két mátrai, mecseki stb. önkormányzathoz. Nem muszáj persze, de ha fogadnom kéne, akkor arra fogadnék, hogy pl a parádsasvári polgi nagyon figyeli ezt a kis cicaharcot és vagy megkeresi, vagy már meg is kereste a visegrádi polgit. Tanácsot kér. És viszi haza :-))))))))
@@salvatoresalvataggio Az az 1 hónap alatt már átgondoltam a helyzetet, és A2-őt rakok le, és most sportmotor/naked motort keresek 1 millió forintig. :D
ausztriaban voltunk, Hallstatt tonal bicajoztunk. motorozhattunk volna, de mi a bicajt valasztottuk. ott korben mindenhonnan ki voltak tiltva egy bizonyos idoablakban a hangos mocik. es megmondom oszinten, ott jobb is. jobb a termeszetet hallgatni. amugy sokan nem tartottak be. es tenyleg zavaro volt egy olyan termeszeti kornyezetben.
@@gssfiokja8172 szerintem sehogy. egy het alatt nem lattunk egy rendort sem, egy katonat sem es se a mento, se a tuzolto nem ment. a hegyimento helikopter repulgetett csak.
Azért azzal együtt, hogy nem képviselsz senkit (engem meg külön nem, az biztos), sikerült hivatkozási alappá válni egy nyíltan, egyértelműen és demagóg módon motoros- és motorozás-ellenes cikkhez. Nem tudom, hogy e YT enged-e linket berakni, mindenesetre a cikk a G7-en jelent meg, a címe: "A harley-s motorosok lettek Budapest új bulitúristái". Ebben ott a "magánvéleményed" onroados linkje. Ezúton gratulálok az Onroadnak és külön neked is. Egyébként ha ennyire tájékozott vagy a nyugat-európai szabályzásokkal és trendekkel kapcsolatban, akkor nyilván azt is tudod, hogy az említett országokban mehet-e mondjuk a vonat zajvédő fal nélkül a kert végében, 60-70m-re a háztól? Lehet itt példálózni bezzegausztriával, de egy példát kiragadva ez elég egyoldalú lesz... Végül egy vicc poénját idézve: te amúgy kivel vagy?
Muszáj vagyok igazából lingvisztikailag értelmezhetetlen szerkezet. (Helyesen muszáj elmondanom, vagy muszáj megemlítenem) Valamint nem reflektàlnod kell a nép felé, hanem REFERÁLNOD KELL az elhangzottakról. Ha már közvetítő szeretnél lenni, vagy olyan ember, aki nem okvetlenül a felhatalmazással a a hóna alatt tárgyal, nem árt, ha az idegen szavak helyes jelentését ismeri, érti, és használja. ;)
muszáj vagyok 2009. 09. 14. Helyes nyelvi fordulat a muszáj vagyok azt mondani, muszáj vagyok elmenni? A Nyelvművelő kézikönyv II. kötete (209. o.) ezt a szerkezetet 3. személyben szófaji ingatagságnak, átcsapásnak veszi: muszáj volt (=kénytelen). A muszáj csak harmadik személyben használatos, akárcsak a segédigei szerepű kell. A kézikönyv az 1. és a 2. személyű alakokat pongyolának minősíti (1985), s a szerkezet Grétsy-Kemény 20 évvel későbbi Nyelvművelő kéziszótárában is pongyola minősítést kapott (2005, 387. o.).
Sokmindenről van magán, meg nyílt véleményem is. Valahogy sose jut /jutott eszembe több tízezres nézettséggel rendelkező fórumokon ezeket reklámozni, de nem is kerültem emiatt kellemetlen helyzetbe és irgalmatlan mód kínos magyarázkodásra sem szorultam eddig és így is érzem jól magamat. Számomra a hitelesség már a Vérlovagos dolognál megdőlt, ahol motorosok egy "jó célt szolgálunk" címszó alatt kéklámpával legálisan száguldozhatnak 2 keréken, de ez most még azon is messze túltesz és az egész hihetetlenül kínos...
Persze. Aki nem vicsorogva ordítja mindenre, hogy "mongyonle!" azt csak megvenni lehetett. Véletlenül sem lehet az, hogy képes egy bitnél magasabb szinten gondolkodni, átlátni, megérteni mások baját.
A támogatás és a másik megértése az két teljesen különböző dolog! Egyébként nagyon egyszerű az ok: az EGYETLEN mértékletes és nem hőbörgő vélemény-nyilvánítás ez volt.
Engem nem hívtak, pedig én is megértem a visegrádiak helyzetét. Ha a pofátlanok neked is anyagi kiesést okoznának, emellett a nyugalmadat is zavarnák, talan te is leszállnál a magas lóról. Persze csak akkor, ha van egy kis eszed. (Utóbbi nem bizonyított, úgyhogy arról nem tudok nyilatkozni.)
Legalább hívtak valakit, még ha nem is környékbeli. Az az 1400 pihenni vágyó vs. a motorosok akik szintén pihennek. Miben mások? Talán abban, h nem csak a kussban szívják a levegőt .Élnek. Na mind1. A visszafordítás nem életszerű dolog. Vicc. Üdv helyből sport kipuffal aki csendben is fel tudott menni.
Csak pont te voltál ott, ìgy ha kèpviselsz ha nem pont te kerültèl olyan helyzetbe. Viszont ha van egy jò ötleted azt mond meg nekik, ha már te vagy pozìciòban.
Sztem siman csak nem kell nezni a csatornajat, ha nem tetszik a srac (Macko -vagy ki) velemenye. Ugyanolyan maganvelemenyt mond a motorokrol is,mint barki mas a kommentekben,vagy mint a polgarmesternek eloadott. Mint ember kivalo,mint verlovag kivalo. Valoszinuleg joindulatu is. - mas tekintetben van amiben kritizalhato,hisz senki sem tokeletes. Akkor nem kell nezni, ha nem osztod a velemenyet, nem kell reszt venni a kozossegeben aztan kesz. Azt hiszem vannak fontosabb dolgok is az eletben,mint egy szar visegradon hosszan recsegni. Ott kell motorozni,ahol engedik, ott kell penzt kolteni,ahol megerdemlik. A vilagnak szamtalan pontja van,ahol szivesen latnak - leszarom visegradot es a visegradi magyarokat. Ha tehetem persze odaszarok az utjukra vagy a kirakatuk ele, ha arra jarok,mert biztos eszembe fog jutni,amit csinaltak.
Továbbra is az a véleményem, hogy a Rendőrség feladata a törvények és szabályok betartatása. Ha hangos a motor vagy autó, bevonják a forgalmit. Pont. Legyen erre is emberük!
Fordítva ülsz a lovon pubi! Elsődlegesen az álllampolgárnak kellene a jogkövető magatartás! Bekellene tartani a törvényeket! Nem versenypályának használni a közutakat és a nem megfelelő tuningokat is offolni közúton. Nem pedig addig legális a dolog mig elnem kapnak... -.-
@@gyorgyszivos8521 igen azokkal van a baj, de az előző megszolalásodból is az jön le, hogy előbb a rendör tartassa be a szabályokat holott az embereknek kellene betartani a kreszt... irreális elvárás, hogy legyen minden sarkon rendör. De ha lenne meg azért sírna... hány fix trafinak az üvegét basszák be az emberek, mert sérti az önérzetüket, hogy nem szálguldhatnak... érdekes egy behajtani tilos tábla miatt itt vergődnek az emberek, de míg odáig elgurulnak lemerném fogadni, hogy a számtalan előzni tilost és sebesség korlátozó táblát ugy telibeszarják mintha ott se lenne... a sok idiota barom miatt lett hozva ez. Akik telibeszarják az utakon,hogy vannak mások is maguk körűl. Felkellene nőni és felfogni, hogy a tetteknek következménye van és nem siránkozni, hogy elvették a játékunkat...
@@KrugerEdgar A társadalom azért fizet különféle szervezeteket, hogy fékentartsák azokat, akik képtelenek maguktól belátni, hogy tetteik különböző normáknak nem felelnek meg. Ha ez a probléma annyira súlyos volt (és egyébként mia szitu??? ), akkor arra az adott kérdésben illetékes szervezetnek reagálnia, majd intézkednie kellett volna. Ezért léteznek ezek a szervezetek, ezért fizetik az állományukat, erre készítik fel őket. Nekem is szúrja a szemem (maradjunk ennél a szalonképes szófordulatnál), és felháborít, amit egyes motorosok megengednek maguknak, és egyértelmű, hogy egy szűk csoport magatartása miatt kerül a többség hátrányos helyzetbe (egyelőre Visegrádon)...
Ez kollektív búntetés! Gondolon az 1400 negycsillagos vendégágy nem magyar tulajdonban van. Mert, ha ez igy van akkor labancok vagy bármilyen idegen haszonszerzők érdekében a magyar közlekedőket tiltják ki a magyar utakról.
Sajnálom, hogy te motorosnak képzeled magad, illetve nem is. Téged ez nem érdekel! Magvagy nélküle! Tudod más nem, engem érdekel, évek óta járok oda motorozni.Miért mész el mint magán ember egy ilyen megbeszélésere.Te ne képviseld a motorosokat, ha képviselnéd kikötnéd magad a tiltó táblához. Én mint MOTOROS, Motoros sérülésem után az első dolgom az lesz , kivágom azt a táblát, a motoros barátaimmal kb 60 motor és vállaljuk a felelőséget érte, nem behúzzom a farkam, mint te, te SZÉGYEN.
Nem értem ezt a sok rinya gépet! Ha a te házad előtt történne te mint motoros ugyan így tennél. Tiltanál ki mindenkit a környékről! Én motoros vagyok de egyetértek. A sok idióta miatt szívnak a normális emberek.
@@Sztyopa73 először is ha a Hungaroringre csak úgy tudsz kimenni hogy be kell rakni a szűkítőt és mérik a hangját akkor mit várunk. A másik összedőlt a világ? Bár ez lenne életünk legnagyobb problémája. Ki kell járni palyanapizno és ott mutogatni ki milyen ügyes. Csak hát az pénzbe kerül és arra már nem tellik. A másik azért abban megegyezhetunk hogy ha az utcadba autók vagy gyalogosok vagy motorosok vagy bringások százai fel alá szórakoznak akkor is lépne az ember. És nem kell hangos kipufogójuknak lenni. Elég ha csak ott gyalogolnak föl le több százan egész nap. Szóval ne legyél álszent. Elég nagy ez az ország és van egy pár versenypálya ahol lehet nagyokat menni.
@@soky811 nem igazság bajnok vagyok csak nem értem a hisztiteket. Sírtok mint egy óvodás a semmiért. Menjetek gyűjtsetek a pályanapra pénzt mint minden más motors aztán ott lehet megmutatni ki milyen ügyes.
@@skypatrik eléggé háttal ülsz ahogy látom. még az előzményekkel sem vagy tisztában. amúgy meg nem a sportmotorosok "hisztiznek" hanem a normálisabb réteg nem érti a tiltást.
Így próbáljon meg jóindulatú lenni az ember... Nem kell foglalkozni a csököttekkel, akinek van egy mogyorónyi agya is az tudja, hogy csak jót akartál! Ne törjön meg a dolog csak így tovább, sokan vagyunk akik szeretik amit csinálsz!
Én el fogok menni a sport dobos VW Bora-mal és fogom nekik játszani a muzsikát (jól szól a trombita a kocsi alatt), aztán még az autókat is le fogják tiltani.😂😂😅
Érdekes az akusztika világa... Erre ez esetre van egy jó példám: sűrűn beépített nagyváros: a felső emeleteken sokszor rosszabb a zajterhelés, mint az alsóbb szinteken, mert felfelé könnyebben tud terjedni a hang. Akkor tudtam meg egy építész havertól, mikor mondtam neki, hogy nyugiban egy tetőkertes lakásban laknék.... A-HA... Azt csak hittem, hogy nyugi... ☺ Valójában messze kell élni a zajforrástól. Én abszolút megértem a lakókat. A hőzöngőknek gyakorolnia kellene az empátiát, mert sajnos arra sem teszünk szert automatikusan. Egy kicsit az emberismeretet sem árt mélyíteni, mert a biológiai és szocializált különbözőségeink okán is ugyan arról másként érzünk és gondolkodunk.
En is megertem az ott lakokat, csak az a baj, hogy ez, amit csinaltak ez nem megoldas, ez szimpla diszkriminacio, foleg ugy, hogy a motorokat kitiltottak kompletten a zajterheles miatt, de a hangos autok azok maradhatnak? Akkor most hogy van ez? Amugy a motorosok azok nem fizetnek adot, amikbol ezek es mas utak is keszultek es keszulnek? Milyen jogon tiltja ki egy polgarmester az OSSZES motort az utrol? Ez ilyen szempontbol egyszeruen elfogadhatatlan. Amugy nekem tok mindegy, ha lesz megoldas, ha nem, en tuti nem megyek oda sem autoval, sem motorral, sem sehogy, vannak Visegradtol 1000x jobb helyek, ahol szivesen latnak.
Ugyan ez az empátia megvan a visegrádi lakosokban, hogy nem mennek repülővel nyaralni, mert a kispesti, kőbányai lakosokat zavarja a kurva sok repülő? Vagy olyankor elfogy az empátia?
Én csak gratulálni tudok legalább te hozzá áltál a dolgokhoz. Csak 1-2 motoros youtuber felháborodva irigykedve ekéz téged. Hogy, nem őneki szóltak ez ügyben!
Pár részlet a videóból 🙂 :
3:53 Minisztérium, polgármester, rendőrség, közút és te, mint magánember a magánvéleményeddel? :-) Azt azért te is sejtetted, hogy a meghívás nem a magánembernek szólt hanem annak aki ismert motoros körökben:) Onroad csatornán, Vérlovagok pólóban magánvélemény?
5:14 1400 vendégágy ami 4 vagy 5 csillag :) Ez nyomósabb érv lesz, mint az 1800 lakos aki már régi lakos, mert ugye nem nagyon költöztek be új arcok.
5:40 A nem túl hangos járművek is adnak ki komoly zajt:) Tehát autók is:)
5:46 A Közútkezelő vizsgálta, de nem műszeresen :) Ez ugye nem komoly? Ezt hogyan kell elképzelni?:) (Költői kérdés volt, el tudom képzelni, csak nevetséges "vizsgálatként" még megemlíteni is) Ráadásul több éven keresztül :)
7:58 A Fellegvártól a Panoráma kilátóig nem hangosak a motorok, még a sportrendszerrel rendelkező lejtmenetben lévő motorok sem de még a nem túl hangos sem fognak kiadni komoly zajt :)
Én nem feltételezem fel, hogy nem jót akartál, de ezt a kezdet kezdetén szerintem te sem így akartad:)
Szálloda érdekeltsége legurult egy nem sportrendszerrel rendelkező járművel a helyi polgihoz, hogy most, hogy szép aszfalt van hangosak a járművek. Szálloda jó adófizető a polgi meg tartva a retorzióktól egyből feldobatott egy táblát olyan helyre ahol már megfordulni sem lehet:) Autókkal jönnek a fizetővendégek, így az autók mindegy, hogy milyen hangosak azok maradhatnak a motorok meg legyenek kitiltva, mindegy, hogy milyen hangosak. Ennyi.
Komolyan kérdezem, mi lesz a következő? Mindenféle műszeres vizsgálat nélkül majd ki lehet tiltani forgalomban legálisan közlekedő járműveket bizonyos helyekről, mert valaki, valakik úgy akarják?
" Mindenféle műszeres vizsgálat nélkül" - hajajj, de még mennyire. Remélem követendő példa lesz. Nincs is annál szebb, mikor hajnali 1kor arra kelsz, hogy üresben b@sz@tja neki a racsekipufffffffoggggós autó vagy a 20as lakóövezetben visító motor a lakóházak között. Offszezonban harmad-ennyi ilyen eset van (motorok pihennek ugye). Ezzel megszívja/ná az is aki normálisan haszálja? Hát ez van. Nem normális állapotok uralkodnak, mióta elővették a motorokat. (igen, az autósok is imádják ezt valamiért, de mióta a kétkerekűek előkerültek szignifikánsan megnőttek ezek az esetek). Ehhez nem kell műszer, elég az emberek érzékszerve.A normálisak szívának a nem normálisak miatt? Igen, de ha csak így lehet megoldani a problémát....
Vidéki megyeszékhely.
Olyat hívtak meg,aki bólogat nekik😂
a kovetkezo terv mar zajlik; ne legyen penzed autot es motort venni, mert elszallnak az arak.kikoptatjak a benzinest, de nem lesz megfizethezo alternativa, migracioval tonkre vagjak europa gazdasagat, hogy aztan leigazzak az amik. vegul az emberiseg 10milliardos lelekszamabol 9milliard legyen csak lelek, virtualis entitas, 600millio dolgozo robot, a maradek pedig a duzsgazdag. vagy legyen 9milliard halott. ez a terv.
@@tamasvarga8190 Olyat hívtak meg, aki képes egy bitnél magasabb szinten gondolkodni és képes a gondolatait kifejezeni, mások véleményét, gondját felfogni, azokra érdemben reagálni.
@@adamkoran fenéket. Bólogatójános kellett nekik.
Mi megoldottuk: Ausztriába megyünk kirándulni Gráz környékére. Ott is ki vannak tiltva a hangos motorok. De csak a hangos motorok. Harley-Davidson stb... ha engem a zsír új Euro 5-ös szuperhalk 500cc Hondámmal kitiltanak, akkor a fingást is tiltsák be a Panoráma úton mert az is hangos....
Top komment! Beszarok😂😂😂😂
Nincsenek kitiltva a hangos motorok, csak buntit fogsz fizetni, ha elkap a szerv. 😉
Na most akinek gyári kipufogója van és azt hangosnak vélik, akkor büntessék a gyárat, ne engem. Én jóhiszeműen vásároltam új motort, euro5-ös motorral és gyári kipufogóval. Szerintem, ha egy motor 100%ban gyári, senkinek sincs joga az azzal való közlekedést szankcionálni.
@@cybilisation Vagy ne adj Isten! nekem elektromos robogóm van. Aztán azzal miért nem lehet arra menni? Ki ne találják már, hogy hangos! :D Ha például ki akarnak alakítani egy nem dohányzó helyet, akkor legyenek szívesek az egész emberiséget arról a helyről kitiltani, mert vannak dohányzó emberek.
Van ajanlott útvonalod Gráz környékén? Idén elnéznék arra én is. Köszi!
4:52 Értem én, hogy különleges hely a visegrádi út völgye, meg a föld szívcsakrája is a közelben van, de mégis kicsit erős állításnak érzem, hogy a völgy erősítve veri vissza a hangot. Mivel elfogadtad a polgármester "úr" véleményét, szerinted is a völgy egyfajta erősítő, buzdítassz is mindenkit arra, hogy ezt a "tényt" el kéne fogadni. Tehát azt állítod, hogy járműből kijön mondjuk 100 DB a kipufogón, és azt Marinéni 100+ DB-nek hallja a völgy miatt? A visszavert hanghullám minden egyes visszaverődés során veszít az energiájából. Márpedig, ha jó emlékszem a panoráma út nem alagútban megy, sűrű növényzet veszi körül az utat, ami hangszigetelőként működik. (alagútban azért halljuk hangosabbnak a járműveket, mert a visszavert hanghullámok is a fülünkbe érnek, mivel nem tudnak hova távozni) Az útról a járművek által kibocsátott hanghullámok a növényzeten "megtörnek", elérik a völgy falát, majd visszaverődnek, de megint át kell jutniuk a növényzeten és már mehetnek is Marinéni fülébe. Mivel te és a polgi állítjátok, hogy a folyamat végén nagyobb lesz a hangnyomás, mint eredetileg, esetleg fejleszthetnétek egy ezen az elven alapuló energiatermelő eszközt közösen. A másik meg az, hogy csak a motorokat erősíti a völgy, a többi járművet nem? Mert ha erősít, akkor bizony a 60DB-s autó is hangosabbnak hallatszik. Pontosan nem tudom mennyivel, de nyilván a polgármester "úr" tudja a képletet amivel kiszámolta, megmérte, hiszen nem egy suttyó paraszt az ugye?
Nagyon tisztelem a munkásságáodat, legfőbbként a vérlovagos sztorit. Valamennyire belelátok, hogy szoktak menni ezek az eggyeztetések, kiket szoktak meghívni rá. Azzal hogy te az elején nem fröcsögtél véres szájjal valamilyen okból kifolyólag, biztos meghívód volt erre a találkozóra. Azt jól teszed, hogy nem képviselsz mást és ne is tedd akkor amikor így bele tudsz nyugodni, a társadalom egy részére hátrányosan ható vizsgálat nélküli döntésekbe. A motorosokkal szemben viszont nem volt korrekt az, hogy elmentél. Azt kellett volna mondanod, köszönöm keressetek mást nekem minden mindegy én nem képviselek senkit.
Tehát oda mentél egy olyan javaslattal, amit csuklóból lesöpörtek, idézem: "Lehet vitatkozni, de szerintem sok értelme nincs" Még te sem hitted el? Gratula!
Ez egy veréb
Legalább megtudtuk hogy nem készült környezeti hatástanulmány sem zajszint terhelés mérés. De elvileg kiment a józsi és a kertbe és hallotta hogy hangos valami többször is. Magyarország én így szeretlek.
Szerintem amit elmondtak az akusztikus hatásról és stb gyakorlatilag az városból is ki lehetne tiltani mindenkit, egyszerű a képlet a szallodosoknak baszta a csőrét a hangos motorok és mivel gondol országos cimbora polgármester ki tiltott mindenkit,én ilyen emberrel le sem ülnek alkudozni!!!!
Akkor Te perverz vagy :)
Érdekes olvasni a különböző látásmódú véleményeket. Mindegyikben van igazság. Azért néhány dolgot figyelembe kell venni szerintem, mert hozzátartozik a véleményekhez. Minden két évben leműszakiztatom a motorom ahogy az autómat is rendes hivatalos műszakin, előtte elvégezve a szükséges szervizeket is. Mindig alkalmasnak tartják a következő két évre, hogy a forgalomban részt vegyen. Befizetem egész évre az adót, annak ellenére, hogy kb a fele időszakban használom. Még sose mondta senki, hogy bizonyos utakra szigorúbb feltételekkel hajthatok csak be. Ha érvényes engedélyem van, akkor miért mondhatják, hogy a közutak egy részét nem használhatom? Egyelőre csak ezt és legközelebb melyiket nem? Ha az érvényes műszaki vizsgán ellenére a motor mégsem felel meg a közlekedéshez előirt szabályoknak, arra vannak büntetési lehetőségek. Mindent figyelembe véve én sem tudom elfogadni a kollektív büntetés tényét még akkor sem, ha 35 évi motozásom alatt sajnos látnunk kell hogy hogyan motorozunk sokan. Én a tarjáni szerpentintől lakok nem messze, közel van Dobogókő és tényleg rossz látni amit művelnek nagyon sokan az úton motorozás révén. De azért ne legyünk már elkönyvelve mindahányan elvakult félelmetes örűltnek. Én nyáron leteszem az autót és a motor a közlekedési eszközöm.
Én csak egyet nem értek. Ha nem képviselt senkit, akkor miért kellett elmenni arra a bizonyos találkozóra? Motorral többször jártam arra korábban. Gyalogtrúráztam is arra sokat, de fel nem tűnt az a bizonyos zajterhelés. Engem különösebben nem zavar, hogy lezárták, de azt nem értem, hogy ha valóban a zajterhelés a gond, akkor miért nem a decibel mérővel álnak ott a rendőrök, és azt az autóst is megbüntetik, akinek bizony a megengedett szint felett van hangja. Jó, monduk egy komolyabb autót nem biztos, hogy megfognak a decibelmérőkkel. Sajnos egyre flusztráltabbak az emberek, egyre kevésbé toláránsak, mindinkább egyre csak irígyebbek. Sajnos egyre inkább ezzé teszik az embert a média és a körülmények álltal.
Azért ment el, mert meghívták. Nem figyelsz?
Én Dunakeszin élek, kertvárosi környezetben. Olyan légi folyosót telepítettek fölénk, ahol néha percente jönnek a gépek, kora hajnaltól késő estig. Mindegyik hangos, de van amelyik NAGYON hangos, rettentően zavar. Pipa vagyok rájuk, néha az öklömet rázom. Nem szeretem, mégis kénytelen vagyok elviselni, éjszaka viszont csend van. És Visegrád? Szerettem évente párszor odamenni, hiányozni fog. Gyári szettem van, nem balhéztam soha, igazságtalan a kitiltásom. Én nem a fülemmel mérnék zajt, hanem decibell mérővel, láttam ilyet az osztrákoknál. Ha hangos akkor büntetés, ha nem akkor jó utat, ennyire egyszerű. De ha mégis tábla fétise van a hivatalnak, akkor tiltsák meg a behajtást este 8-tól reggel 8-ig. Amikor alszik a mai magyar valóságtól megcsömörlött nép.
Még mindíg az van, hogy az indoklásban a hangos autók is benne voltak, viszont csak a motorok lettek kitiltva.
Pont ezt akartam írni. Tegyék ki a sima "mindkét irányból behajtani tilos" táblát "kivéve engedéllyel" kiegészítő táblával, adják ki a helyi lakosoknak az engedélyeket, tegyenek ki ugyanolyan ellenőrző kapukat, mint amikkel az autópálya-díjak fizetését ellenőrzik, aztán nyugalmuk lesz. Ja hogy nem lesz annyi turista? Hát nyugalomra vágytak, nem?
Igazad van, gyűlölöm az ilyen kivételezést, bűnbak-keresést. A tuning autók legtöbbje hangosabb, mint egy átlag motor.
Sebaj, elő a robeszokkal, Simsonokkal, Komarokkal, szíjják a kétütemű füstöt, ha ez kell.
Csókoltatok mindenkit a környéken. Élen a Polgár Jenő Úrral.
Elnézést a nyers véleményért. Azért elnézést, mert eddig tisztelettel tekintettem rád.
Fontossági sorrendben:
Az első és legfontosabb, a magányvélemény - amit keretes szerkezetben a videód elején és végén is hangoztatsz - azért fasza dolog, mert azt mindenki megtarthatja magának, nem kell csoportokat érintő kérdésben kinyilvánítani. Erre meg is kérnélek.
Második, kérlek ne fogadd el egy közösség nevében, legfőképp ne vegyél részt olyan megbeszélésen, ahol magánvéleményt hangoztatva, elfogadsz mérés nélküli álláspontot. Jól veszem ki hogy nem vagy mérnök? Tudod, legelső főszabály, egy mérés nem mérés. Te meg a mérés nélkülit is elfogadod.
Harmadik. Tegyük már tisztába, hogy az "influenszer" vagy "youtube-er" magyarra fordítva véleményvezér. Még magyarabbra fordítva olyan személy, aki egy közösségnek a véleményt formálni és tolmácsolni tudja. Ha nem tekintesz magadra influenszerként, akkor legyél kedves a magánvéleményedet se megosztani társadalmi csoportot érintő kérdésekben.
Jóval-jóval kisebb tisztelettel, de motoros üdvözlettel!
@SalaKaland Én azt még hozzátenném, hogy 1 mérés nem mérés, 2 mérés fél mérés. 4 mérés akkor? :) :) :)
Így van. Oda ment bekapni a faszt, de mikor a szájába volt, inkább átadja.
Nem lett volna szabad elvalalni senkinek a reszvetelt. Akkor maradt volna maganvelemeny.
Mindeddig "Mi", tegnaptól "Én" és "Ti". Teljes az elhatárolódás. Kialakulatlannak tűnik így ez a színváltó személyiség. Csak olaj a tűzre. Persze, ez itt az én magánvéleményem, csak önmagam kepviselem!
Az előző visegrádi témában megosztott videód óta bennem van, hogy hozzászólók.
No, amit te megosztottál az egy SEMMI, egy vélemény nélküli vélemény. Ha már a témában osztasz meg videót, ráadásul nem is kevés nézőszámmal rendelkező csatornán, akkor azt, kizárólag akkor tedd meg, ha van is véleményed, ha legalább az egyik állásponton vagy a sok közül, és ki is állsz mellette, azaz vállalod azt!
Ez az utóbbi videód viszont kiverte biztosítékot, még a saját véleménytelenséged mellett sem állsz ki, még abból is kihátrálsz, amit te mondtál, a magad rádióbarát, semmilyen ingerküszöböt át nem lépő stílusában. Ha nem tudsz hozzátenni, vagy elvenni a témához, AKKOR NE TEDD!
Nem mondasz rossz dolgokat, elismerem, de nagyon unalmas, Stréber Sándor tartalomgyártó vagy, akinek nem biztos, hogy helye van nyilvános fórumokon közvéleményt megmozgató témákban.
Lehet, hogy a Dodor egy paraszt, de legalább van véleménye és ki is áll mellette.
Egy szó, mint száz: olyan vagy, mint a langyos pisa, se hideg, se meleg.
Maradj inkább a tárgyilagos hangvételű oktató, vagy motorteszt videók gyártásánál.
Nem mondom, hogy jól
áll neked, de ott legalább elfér ez a semmilyenség!
Ha pedig nyilvánosan osztasz meg tartalmat, akkor pedig kutya kötelességed vállalni és elfogadni a negatív kommenteket is.
Köszönöm, ha elolvastad
Ez az ember a motorosok szégyene...
Értem én, hogy magányvélemény. Akkor mit kerestél egy egyeztetésen? Engem nem hívtak meg pedig nekem is van magánvéleményem....
Olyan járművet ami a műszaki vizsga feltételeinek megfelel (és ez alatt nem az "okos" műszakit értem) nincs joguk mondvacsinált okokkal kitiltani, pont.
Az enyém gyári dobbal olyan halk ,hogy a kutyát nem zavarja, de azokat ott pont igen. Persze a tényleg hangos motorok kidzürése az nem opció, mert az ugye munkával járna.
Kérdésem van. És szerintem súlyos kérdésem. 1. Milyen forrásokból készült ez az érintett szakasz eredetileg? Amennyiben közös puttonyból, akkor miként kompenzálják azokat, akik ebbe "beleszálltak" és többet nem használhatják? A felújított szakaszt milyen kasszából fizették? Ha nem magán "akció" volt, hanem szintén közös forrásból, akkor miként kompenzálják azokat, akik ebbe a felújításba "beszálltak".
Végül megértem azokat, akik ott élnek és zavarja őket a megnövekedett zaj. Cserébe értsék meg az ott lakók is, hogy az adott útszakasz közös ( feltételezem ). Az nem az ő útjuk, hogy lezárják. Az nem jó játék, ha olyat játszunk, hogy azt csinálok, amit akarok, mert nekem így jó. Legalábbis addig, ameddig valaki játszat ilyet, az összes többi meg nem...
Azt vágod, hogy a Hungaroringben is kurvasok állami pénz van? Meg a sportcsarnokokban, stadionokban, ahogyan az összes katonai repülőtérben is.
Mégsem mehetsz csak úgy be focizgatni a Fradi stadionjába, vagy spontán gyorsulási versenyt rendezni a katonai repterekre.
Ide viszont eljuthatsz, csak ülj szépen be az autódba! Az ráadásul sokkal kényelmesebb is.
@@david.beckenham Akartam írni, de hagytam a fenébe.... valójában nem látom értelmét megvitatni bármit is olyanokkal, akik tele vannak ellenmondásokkal pár soron belül. Durva, hogy egyekből mennyire hiányzik az önreflexiós képesség. Érzelmekkel teli vágyvezérelt érvelés, semmi több.
Úgy tűnik az még ötlet szinten fel sem merült, hogy fel lehetne újítani a másik utat is amin fel lehet jutni a fellegvárig.
Pedig milyen remek megoldás lenne. Sorompó a két végén. Motor 500 autó 1000 busz 2000 egyszeri oda vissza útra. Reggel 8 tól este 8 ig lehetne használni.
Én azt gondolom, hogy elfogadhatatlan a lezárás. Szerintem fel kell menni motorral a tábláig (ahol ha jól tudom záróvonal van), majd felhívni a szentendrei rendőrséget, hogy kellene egy rendőr aki segít megoldani a helyzetet, mert se tovább menni, se megfordulni. Ezt naponta 20 motoros eljátszaná, levennék a táblát.
Igen tudom, hogy nyugaton is ez van, de ott sem tartom elfogadhatónak. Minden szart nem kéne átvenni...
Nekünk a nyugati világból is csak a szart sikerül átvennünk. Az értelmes dolgok valahogy elkerülik a kicsiny szargödrünket.
@ Jaja. Hogy egy korábbi hozászólásodhoz odafűzzek, pl. vannak olyan városok (a hanyatló nyugaton), ahol tilos tovább fejleszteni a repülőtereket. Ennyit tud, kész. Önkormányzatnak elege van. Embereknek elege van.
Úgy gondolom motoros témákban jött létre a csatornád
Rengetegen követnek, nézik a teszteket, stb.
Neked kutya kötelességed a motoros többséget képviselned, mert belölük élsz.
Ez is egy privát vélemény.
Szia Mackó! Én szinpatizálok veled, de mint motoros, te is tudod, hogy a hangos kipufogók a motorok max. 30%-át teszik ki. De éjszaka szerintem nagyon kevesen motoroznak! Nekem voltak a közelmúltban gyári sportos jellegű autóim, hidd el hangosabb mint a szintén gyári crf1100-as Africám. Ezek szerint az Audi RS-el vagy egy Dodge RAM TRX-el föl alá autózhatnék (ezek rotyognak szépen)? Többször voltam tanúja annak is, hogy M-es BMW- k és még sorolhatnám a többi gyártó típusait amik szintén hangossak. U.i. ez egy f@ság! Vagy minden járművet kitiltani, vagy egyet sem! Rakjanak fel hangnyomás mérőt, mint a Sógorok (ott működik)!
Valami filmben mondták egyszer, hogy a vélemény olyan, mint a segglyuk: mindenkinek van, de senki se kíváncsi a másikéra.
A neten meg végképp nem turnézunk vele. De legfőképpen nem megyünk el senkit nem képviselve egy egyeztetésre, ahol "lehet vitatkozni, de sok értelme nincs".
Pedig gondolom beleálltál...
.. magánemberként vélemény egy olyan találkozóról, ahova meghívnak egy motoros újságírót és ahol "hivatalos dolgok" hangzanak el ? .. Mackó ne máá .. kicsit ambivalens .. a többi meg nettó baromság és bizonyítványmagyarázás ..
Ezt a szervilis hozzáállást... Én a repülőtér közvetlen szomszédságában lakom. Évek óta próbálják a lakók (X. és XVII kerület jelentős méretű lakossága) elérni, hogy a nyári pályafelújítás idejére (amikor mindenki nyitott ablaknál próbálja átvészelni az egyre kellemetlenebb nyári klímát), ne a város fölé tereljék a légiforgalmat, teljesen eredménytelenül. Itt egy szinte nem létező település maroknyi lakója kedvéért az Pilis egyik legszebb kilátóját egész évre (ne legyünk már képmutatóak, a korlátozás egész éves, ha november és március között lehet) lezárják a motorosok előtt egy idétlen indokkal. Ha a pihenés lenne az indok, akkor a szokásos este 6 és reggel 6 között nem motorozhatóvá tették volna, az a sztenderd pihenőidő. De nem, itt konkrétan egész éves tiltás lett, miközben minden más javaslatot lesöpörtek az asztalról, hogy "majd fölülvizsgálják". Nehéz itt a vulgaritást nélkülöző szavakkal illetni a település vezetését. Ráadásul ha engem zavar, hogy mezőgazdasági munkagépek rohangálnak az utakon sáros traktorgumikkal, akkor azt miért nem titják be? Vagy a vasárnap fűkaszálókat. Vagy az idétlen videókat posztolgatókat, akik véleménye nem egyezik az enyémmel. Ráadásul a "nem ér semmit a felháborodásotok" mondattal végleg elástad magad a szememben.
Ez pl egy elég gyenge magyarázat. A reptér 1950 óta létezik ott, a lakók, akik anno ott építkeztek ezután, ezzel tisztában voltak! A repülés biztonság (fel es leszállás) nem hobbi hetvege játék!
@@CiceroLife Azt viszont a repülőtér eredeti kivitelezői tudták, hogy szabálytalanul túl közel építették a városhoz (nézz utána), az akkori vezetés szintén szart mindenféle józan ész érvre, mint a jelenkori. Ráadásul a repülés is zömében hobbi tevékenység, senki nem mondja, hogy utazz Spanyolba repülővel, a teherforgalomnak meg mindegy, hogy hol száll le, úgyis depóba megy ahonnan kamion viszi, mehetne az alföld közepére is. Azt viszont, hogy a válogatás nélküli tiltást bármiféle egyeztetés nélkül, mérési adatok nélkül (a reptérnél műszeres mérés is kötelező, képzeld) bemondásra bevezetnek, kicsit bicskanyitogatónak tartom. Még ha nem is járok arrafelé. Ja és hatalmas zárójelben, mennyire fognak örülni a környék vállalkozói, akik esetleg pont a motoros turizmusból élnek, az megint más kérdés. De biztos erre is komoly hatástanulmányok vannak.
Amikor odaköltöztél még nem volt reptér? vagy még a "halk" tupoljevek közlekedtek? :-) Rokonom a vasút mellet építkezett. (Hangos. Tudta hogy az lesz.) Zárassa le az ujszászi vonalat!? :-) De azt én sem értem hogy miért nem lehet zajszintméréssel forgalmit begyűjteni. Ez a kollektív büntetés nagyon gáz.
@@gssfiokja8172 Én tudtam, hogy zajos lesz, és ebbe beletörődve költöztem ide, a hely előnyeit és hátrányait ismerve. Pont ezt mondtam, hogy az itt élők zöme hisztizik eredménytelenül, úgy, hogy zajterhelés mérés is igazolja az egészségügyi határértékek átlépését. De jön egy európabajnokság és a saját maguk által hozott szabályokat is kidobják (esti zajrendelet ideiglenes megszüntetése). A Visegrádi úton is elég régóta közlekednek, lehet a lovaskocsik nyihogása sem volt kellemes. A lényeg, ami engem piszkál, és az egész írásom tartalma ez volna, hogy az adatokkal alátámasztottan zajossal nem kezdenek semmit, de a bemondásra zajos miatt meg lezárnak valami mást. A kettős mérce működése ami idegesítő.
@@CiceroLife Az én rokonságom és a feleségem rokonsága is az 1920-as 30-as években költözött oda. Akkor mi nyertünk? Húzzon a francba a reptér?
Fárasztó érv ez. Ugyanis a világ bármilyen hihetetlen, de változik. A nyolcvanas években napi 15 gép szállt fel 2018-ban napi 180!!!!!.
De gondolom ugyan ez a probléma a motorosokkal is. 15 éve elment a ház előtt napi 5 hangos motor, azt ki lehetett bírni, mostanában gondolom egy jó nyári napon súrolja az ezret Visegrádon.
Nekem 2 éve lesz jogsim nagymotorra, nem is járok arra a környékre. DE engem is zavar a dolog, mégpedig azért mert érvényes műszakival, befizetett adókkal milyen alapon tiltanak ki? Nincs tuningolva a motorom, nincs sport dobom, igyekszem mindig a kresz szerint közlekedni, de (mert motorral megyek (mert anyagilag és méretileg is nekem jó)) kitiltanak valahonnan mint motoros mert van pár hülye?! Az összes autó hangja meg belefér még a gyárilag hangos tuningolté is, de motornál a gyári halk már nem?!
Ez az egés onnantól, hogy ténylegesen elmentél oda beszélni már nem magánvélemény még ha jó szándék vezérelt, akkor sem.
A videóban elhangzottakban 2 példádhoz szeretnék hozzászólni. A nyugat európai példákkal csak pont az ellenkező hatást lehet elérni,mert ott általában olyan drákói szigor van a motorkerékpárokkal szemben,hogy aki oda elmegy motorozni majd ha visszajön lesz mit mesélnie.Aki nem hiszi menjen ki majd megtudja mindenesetre a visa kártyáján legyen mindig cash. :-) A második meg az,hogy az meg teljességgel elfogadhatatlan,hogy a sportdobos és nyitott dobos motorok miatt amivel nem is lehet közúton részt venni a többséget kitiltják úgy,hogy az elmúlt évtizedekben már a 90-es években is olyan halk a dobokkal szerelték fel a motorokat,hogy a városban például ez komoly biztonsági kérdés,mert ugye nem látja nem hallja ezek a mondatok szoktak elhangozni azok részéről amikor kivasalnak egy motorost.Az meg rendőrségi hatáskőr,hogy kiszűrjék azokat akik még a halottakat is felébresztik a nyitott vagy sportdobbal. Nekem meg ez a magánvéleményem. :-) A TÖBBSÉGET NEM TILTHATJÁK KI A KISEBBSÉG MIATT.EZ IGAZSÁGTALAN FŐLEG VISEGRÁDON.DE HÁT MÁTYÁS MEGHALT ODA AZ IGAZSÁG.MINDENESETRE MÉG A NEVÉBEN IS BENNE VAN RENDŐRSÉG,NEKIK KELL BETARTANI A SZABÁLYOKAT ÉS A RENDET A KÖZUTAKON.NA ENNYIT ERRŐL. :-) MINDEN TÖBBI AMI EZZEL KAPCSOLATBAN ELHANGZIK CSAK BLA-BLA.MERT ITT A RENDŐRSÉGNEK KELL LÉPNIE PL:DECIBELMÉRŐVEL AMI ELFÉR EGY MOTOROS RENDŐR ZSEBÉBEN ÉS NEKI NEM TUDJA MEGMAGYARÁZNI AZT,HOGY A HÓEMBERNEK A MELEG A JÓ. MERT ŐK NAGYON IS KÉPBEN VANNAK A MOTOROKAT ILLETŐEN. :-) NEKEM MEG EZ A MAGÁNVÉLEMÉNYEM :-)
Ha a magánvéleményed, akkor miért fogadtál el egy hivatalos felkérést! Ezt nem értem?
Mert senki mást nem kértek…?
Mennyit kaptatok azért, hogy lefeküdjetek nekik?!
Csatornáról leiratkozva.
Arról nem volt szó, hogy életveszélyes a túlsó, másik szakasza az útnak, amiatt, hogy óriási gödrök vannak az útban? Én csak autóval jöttem le ott múlt héten, de azzal is veszélyes közlekedni lefele.
Ha nem képviseltél senkit , akkor minek hívtak-mentél oda ?
Eddig szimpatikus volt Mackó, de ez tömény bullshitelés. Megvették vagy megfenyegették.
Én "vidéken" aratási időszakban nem hallom a TV-t amikor vonulnak a kombájnok. Kikéne tiltani őket is:)
Nem kellett volna elfogadni a meghívást mint magánember, hiszen akik a megbeszélésen résztvettek, azok mind mind valakiket, valamilyen szervet, szervezetet képviselve voltak ott. A polgármester aki a "felháborodott visegrádiakat" képviselő, országgyűlési képviselő asszony mint a visegrádi körzet országgyűlési képviselője, magyar közúttól valaki aki a "szakmai képviseletet" ( füllel ) látta el a közútkezelő részéről, rendőrség részéről egy rendőr. És te akit ezek szerint csak bohócnak hívtak oda. Én a helyedben privátra állítanám az összes eddig visegráddal kapcsolatos felrakott videómat. És akkor mindenki megnyugodna hogy az üggyel kapcsolatban neked csak privát véleményed van. Senkit nem kívánsz még véletlenül sem bármilyen irányban befolyásolni. Főleg nem nézettséget generálni a csatornádon a visegrádi ügyet felhasználva. Tudom nehéz ezt megtenni a "mindent a nézettségért és a lájkokért" időkben.
A polgármester aki a "felháborodott visegrádiakat"
őőőőőő, akkor hétvégén miért vonultak fel visegrádi motorosok is? :) Illetve a helyi felháborodott lakosok miért integettek a motorosoknak hétvégén?:) Ez a kérdés nem neked szól, ez költői! ;)
Könyörgöm. 2023-ban lett elegük úgy hirtelen? Régebben nem volt hangos a motor, csak most telt be a pohár?
Tehát ne aszfaltozzanak újra, mert ellepik a motorosok. És az aszfalthoz egy bringa verseny kellett? Na szép!
@@ZsoltLiszkai-DjJonny És látnád azt az aszfaltozást. Igazi Hungarikum! :D
Nem is kell semmi valtozast elerni, nem kell oda menni, sem autoval, sem motorral, sem biciklin, sehogyse. Aztan majd vagy megerzi az idegenforgalom, vagy nem, nem is nagyon erdekel, van eleg szerpentin meg szep ut Ausztriaban, Szlovakiaban, Csehorszagban, Olaszorszagban, lehet valogatni. Visegradra meg menjen aki akar, kit erdekel.
Én is ezt mondtam! Nem megyek oda semmivel és nem költök ott el semmi pénzt. Ha ez nem fáj nekik, akkor jó döntést hoztak, mert csendben pihenhetnek. Én meg így jártam. Nem fogok belehalni.
Száz szónak is egy a vége,még játéknak nézik sokan a motorkerékpárt addig csak szigorítás várható. Néha nem ártana sokaknak elgondolkodni,hogy bizonyos dolgok miért is történnek stb. Én is az az ember vagyok,aki télen,nyáron, esőben,sárban,hóban közlekedik az év 365 napjában motorral. Van egy nagyon hangos mocim is,de egy ember szólt miatta,igaza volt. Vettem egy csendesebbet,és az a napi moci. A másik kap egy csendesebb kiput egyenlőre pihen. Én legalábbis igyekszem úgy közlekedni,hogy senkit ne zavarjak,sem a magatartásommal,sem a motorommal. És az a baj,hogy a legtöbb f...jancsi miatt gyűlőlnek a környezetemben lévők. Hiába vagyok rendes, nem száguldozok,stb,stb. Sokaknak már elég az a látvány,hogy motoron lát,már a tekintetükben látni,hogy megfolytana. Na vajon miért?!
Arra kíváncsi volnék, most mi a helyzet? Megvalósult-e a mennyei béke, és csupa mosolygó polgár és vendég sétál, ücsörög, hörpöli a kávéjat Visegrádon....
1 szó, mint 100: Dodor egy mondatban megmondta a frankót erről az egészről a videója végén.
Más gépjárműveket nem tiltanak ki? Ha az indoklást jól értem, az lenne a korrekt megoldás a csend elérésére. Félreértés ne essék, nem akarom, hogy „pusztuljon a szomszéd tehene is". Ez csak az én parszt logikám.
Ne keresd, nincs benne.
Ezt egészen másfajta indokok, érdekekek szülték, nem a logika. 😏
Ha ez csa a te magánvéleményed akkor pontosan nem is kellett volna elmenned tanácsokat adni mivelt azt állítod te nem képviseled a motorosokat. Akkor majd az a személy legyen meghívva tanácsadásra aki meg lesz választva a motorosok közül a képviselésre és s majd ő ad tanácsokat te meg maradj a seggeden. Ha csak a hang a probléma ki lehet tenni trafit ami hangot is tud mérni és problem solved.
Soha senki nem lesz megválasztva! Mindig az a baja a motorosoknak, meg úgy általában a magyarnak, hogy "mér' ő?" :D Ott volt egy Motoros Érdekvédelmi Egyesület, ami azért hagyta abba a működését, mert a tisztelt motorosok basztak rá. :D
Nem is kell, hogy minden motorost képviselj, elég, ha ha csak az épeszűeket. Az öngyilkosjelölteket meg képviselje a másik.
Onnantól kezdve hogy Téged meghívtak és ötletelhettél, ha tetszik ha nem már “elő is léptél” képviselőnek. Ha Te nem is akarod akkor is. Mert rajtad kívül nem hívtak meg senkit pont. Te elmondhattad a véleményed mint motoros, a többiek nem. Lehet hangoztatni hogy magánvélemény, de ilyen formában nem az.
Ráadásul ez az OnRoad hivatalos csatornája! Magánvéleményt nem illik kitenni, még akkor sem, ha kiírjuk, hogy ez magánvélemény.
Meghívták és a szájába adták😅.
2:40 nyilván téged magánemberként vontak be, hívtak meg, egyébként engem akartak, akinek nincs is motorja, csak úgy gondolták, te közelebb lax, így nem annyi vesződés, mint nekem :-DD Na ne viccelj már. Szerintem nem kell, hogy fájjon az ellenvélemény, akik indulattal, és nem józan érvekkel szólnak hozzá, azokkal nem lehet mit kezdeni. A megoldást illetően nekem lennének ötleteim. Én ki merem jelenteni, hogy autósként a motorok mellett állok ebben az ügyben. Bár nem lakok VIsegrádon. Azt is tudom, hogy ha a motorok kipufogójának decibell kibocsátását elkezdik erősebben szabályozni, még több motoros baleset lesz, mert eddig ha nem is láttuk a motorost, hogy honnan érkezik, de legalább hallottuk. magam is voltam ilyen helyzetben, amiből végül nem lett baleset, de én éppen friss voltam, reaktív, meg amúgyis nekem extrém a reakcióidőm, mivel gyakorló harcművész vagyok. Egy átlag idős bácsi azt a motoros halálra gázolta volna. Holttérben szabályosan csendesen közlekedő Hayabusha, szinte semmi hanggal, mivel 50-es tempónál alig ad ki hangot. Azt hiszem ezzel sokat elmondtam.
Tehát az egész lényege, hogy Lölő ott is felvásárolta a pihenő övezetet és igen is profitálni is szeretne belőle! Ezért egy országot kitiltunk miatta!
Követőd és tisztelőd voltam, Eddig, de ezzel hibáztál, eltaktikáztad, kár volt belekeveredned bármilyen formában is. Visegrád pedig fekete folt, semmilyen közlekedési eszközzel nem látogatom a jövőben, remélem Borsod megyei falu szintjére jut majd ez a hely.
Meghallgattuk. Köszönjük! Ha valamihez nem tudsz hozzátenni, akkor légyszíves legközelebb maradj otthon.
Azt hiszem ezt hívják öngólnak. Legalább is ahogy a kommenteket olvasom. Bár elég kifizetődő lesz. (én is hozzájárultam)
Voltál a tüntetésen?
Vicc ez az egész. Nézem a forgalmim azt olvasom: Érvényes kivétel a Visegrádi Panoráma útra :) Na mondom , már megint Soros keze van benne , biztos van ott panziója. :) Érdekes ország ez , van egy forgalmi engedélyem amiben pecsét bizonyítja hogy mehetek az utakra , aztán pár ember azt mondja öcsi , ide ez nem jó , menj a fenébe :) Aztán ez az Onrodos fickó :) (bocsi ) megmagyarázza hogy külföldön is vannak kitiltva motorosok innen onnan :) Eszembe jutnak a videóid amiben oly sokszor dicséred hu de jó hangja van ennek a kipufogónak :) Ja hogy nem Visegrád felé kell menni .. Szerintem legyen olyan is hogy aki kék szemű és csak 500 cm3 alatti motrorja van , az meg sehova nem mehet. Üljön mindenki otthon a fenébe , mit kell itt le fel motorozni .. Ne legyünk ONROAD legyünk OFFROAD :)
Én múltkor azon rágtam be,hogy a 40 tonnással nem mehetek be a Városligeti tó hídjára.Amúgy külföldországban több motorral tilos táblát láttam már.
@@elescsaba01 Haha Csabinak igaza van :-) . És képzeljétek, a múltkor én meg kinyitottam a forgalmimat és kiderült, hogy 2355 oldal. Olvasom: Érvényes, kivétel a Visegrádi Panoráma út, a Tünde utca csak lentről fölfelé, az Álmos utca csak a városból kifelé és igy tovább az összes egyirányú utca, meg a behajtani tilos kivéve célforgalom, meghogy a Kökitől a Határ útig csak 30 cal, mert zajcsökkentő övezet. Nagyon durva :-) . Egy haverom meg állítólag nem mehet fel a traktorával egy csomó útra, pedig fizeti az adóját.
Akartad vagy sem, egy ilyen dologba ha bevontak az már nem magánügy, Ahogy az út sem magán hogy kiskirálykodjanak vele .
elektromos motorral éri behajtani?
😇
Ugyan már, hisz az is motor vagyis hangos punk tum.
Semmi rugalmasság nincs a Visegrádi vezetesben,nagyon egyszeru nem kell oda menni se autóval se máshogy van az országban 1000 más látnivaló ezen a pár kilométeren meg közlekedjenek a visegrádi vezetés és a szálloda tulajdonosok nem kell ebből ügyet csinálni.
Így is van! Ők meg szépen megélnek a pártíz, esetleg párszár megnemszálló, kétemberenként egy dobozos kólát vásárló motoros nélkül is. :)
Végolvasa az összes hozzászólást azt tudom mondani, hogy sajnálom szegény Onroad embert.
Összefoglalom a komment érveket: 1. Mi az hogy nem mehetek? Én is fizetek adót. 2. Oké. Akkor máshol veszek kólát meg giroszt. 3. És a hangos autó nem hangos? 4.a Mészáros!!! 4.b Soros!!! 5. Mi az hogy hangos? (Ez a kedvencem) Menjünk oda hangoskodni. 6. Te minket ne képviselj a szar magánvéleményeddel. 7. öööö... khm... tényleg hangos.
Na de mi az amit nem olvastam? Hát azt, hogy az összegyűlt nagyszerű javaslatokkal, összefogva (magyar ember számára ismeretlen kifejezés), el kéne menni egy-két mátrai, mecseki stb. önkormányzathoz.
Nem muszáj persze, de ha fogadnom kéne, akkor arra fogadnék, hogy pl a parádsasvári polgi nagyon figyeli ezt a kis cicaharcot és vagy megkeresi, vagy már meg is kereste a visegrádi polgit. Tanácsot kér. És viszi haza :-))))))))
Szia! Tudnátok ajánlani egy motort 125ccm-ig? 17 éves vagyok és 182cm magas. :D Robogót nem szeretnék.
Hayabusa :D
@@salvatoresalvataggio Haha. :D Mindenképp az lesz.
Komolyra fordítva a szót: Varadero 125 . De igazából A2 után nyílik nagyobb mozgástér.
@@salvatoresalvataggio Az az 1 hónap alatt már átgondoltam a helyzetet, és A2-őt rakok le, és most sportmotor/naked motort keresek 1 millió forintig. :D
@@balintxy78301 Naked jobb. Jobban érzed a szelet/sebességet, nem visz bele úgy a rosszba! ;)
Magánvéleményem, hogy sajnállak, és bízom benne ,hogy nem szaporodsz!
Ezt nagyon benézted 😂
Ha állítólag nem képviseltél senkit, akkor nem kellett volna elmenni a megbeszélésre. "Speciális akusztikai helyzet" Hát persze! Ezt te sem hiszed el.
ausztriaban voltunk, Hallstatt tonal bicajoztunk. motorozhattunk volna, de mi a bicajt valasztottuk. ott korben mindenhonnan ki voltak tiltva egy bizonyos idoablakban a hangos mocik. es megmondom oszinten, ott jobb is. jobb a termeszetet hallgatni. amugy sokan nem tartottak be. es tenyleg zavaro volt egy olyan termeszeti kornyezetben.
ott ezt hogy tartatják be?
@@gssfiokja8172 szerintem sehogy. egy het alatt nem lattunk egy rendort sem, egy katonat sem es se a mento, se a tuzolto nem ment. a hegyimento helikopter repulgetett csak.
"mindenhonnan ki voltak tiltva egy bizonyos idoablakban a hangos mocik"... És a nem hangosak? Villany motorok?
Elástad magad! 🫠
“Reflektálnál” kérlek arra, milyen “nem méréses” módszert használtak? Ezt az orbitális baromságot te sem gondolhatod komolyan.
Az egész téma lejárt lemez lett, engedd el te is! ;-)
Ideje is hogy bekussolj :D
Ha nem tudsz kiállni magadért legalább ülj meg a seggeden és ne oszd az eszed
speciális akusztika...... LOL
csak téged ne lássunk többet !!!!
Azért azzal együtt, hogy nem képviselsz senkit (engem meg külön nem, az biztos), sikerült hivatkozási alappá válni egy nyíltan, egyértelműen és demagóg módon motoros- és motorozás-ellenes cikkhez.
Nem tudom, hogy e YT enged-e linket berakni, mindenesetre a cikk a G7-en jelent meg, a címe:
"A harley-s motorosok lettek Budapest új bulitúristái".
Ebben ott a "magánvéleményed" onroados linkje.
Ezúton gratulálok az Onroadnak és külön neked is.
Egyébként ha ennyire tájékozott vagy a nyugat-európai szabályzásokkal és trendekkel kapcsolatban, akkor nyilván azt is tudod, hogy az említett országokban mehet-e mondjuk a vonat zajvédő fal nélkül a kert végében, 60-70m-re a háztól?
Lehet itt példálózni bezzegausztriával, de egy példát kiragadva ez elég egyoldalú lesz...
Végül egy vicc poénját idézve: te amúgy kivel vagy?
Tiltsák ki az autósokat is, a fizető vendégeket meg hordják fel ölben a vendéglátósok, a helyi lakosok meg járjanak bringával! 😂
nem műszeresen de kijártak meghallgatni XD
Muszáj vagyok igazából lingvisztikailag értelmezhetetlen szerkezet. (Helyesen muszáj elmondanom, vagy muszáj megemlítenem) Valamint nem reflektàlnod kell a nép felé, hanem REFERÁLNOD KELL az elhangzottakról. Ha már közvetítő szeretnél lenni, vagy olyan ember, aki nem okvetlenül a felhatalmazással a a hóna alatt tárgyal, nem árt, ha az idegen szavak helyes jelentését ismeri, érti, és használja. ;)
muszáj vagyok
2009. 09. 14.
Helyes nyelvi fordulat a muszáj vagyok azt mondani, muszáj vagyok elmenni?
A Nyelvművelő kézikönyv II. kötete (209. o.) ezt a szerkezetet 3. személyben szófaji ingatagságnak, átcsapásnak veszi: muszáj volt (=kénytelen). A muszáj csak harmadik személyben használatos, akárcsak a segédigei szerepű kell. A kézikönyv az 1. és a 2. személyű alakokat pongyolának minősíti (1985), s a szerkezet Grétsy-Kemény 20 évvel későbbi Nyelvművelő kéziszótárában is pongyola minősítést kapott (2005, 387. o.).
Van ott több nyelvtani helytelenség.
Az elektromos motorokkal mi a helyzet? Az is hangos? 😂😂😂😂
Igen, nekem is az van. Rohadtul poénosnak tartom az egészet! Vagy inkább viccesnek. De leginkább sírok! A nevetéstől.
Mindent megmagyarázol de a cselekvés elmaradt.
Sokmindenről van magán, meg nyílt véleményem is. Valahogy sose jut /jutott eszembe több tízezres nézettséggel rendelkező fórumokon ezeket reklámozni, de nem is kerültem emiatt kellemetlen helyzetbe és irgalmatlan mód kínos magyarázkodásra sem szorultam eddig és így is érzem jól magamat. Számomra a hitelesség már a Vérlovagos dolognál megdőlt, ahol motorosok egy "jó célt szolgálunk" címszó alatt kéklámpával legálisan száguldozhatnak 2 keréken, de ez most még azon is messze túltesz és az egész hihetetlenül kínos...
Magyarázkodhatsz, meg vagy véve kilóra.
Persze. Aki nem vicsorogva ordítja mindenre, hogy "mongyonle!" azt csak megvenni lehetett. Véletlenül sem lehet az, hogy képes egy bitnél magasabb szinten gondolkodni, átlátni, megérteni mások baját.
@@adamkoran hiába hazudja, hogy magánemberként ment, a vak is látja, hogy mi történt. Az autók meg még mindig nincsenek onnan kitiltva.
Vicces, hogy pont azt az egyetlen egy motorost hívják meg ezekre a megbeszélésekre aki támogatja ezt a korlátozást...
A támogatás és a másik megértése az két teljesen különböző dolog! Egyébként nagyon egyszerű az ok: az EGYETLEN mértékletes és nem hőbörgő vélemény-nyilvánítás ez volt.
Engem nem hívtak, pedig én is megértem a visegrádiak helyzetét.
Ha a pofátlanok neked is anyagi kiesést okoznának, emellett a nyugalmadat is zavarnák, talan te is leszállnál a magas lóról.
Persze csak akkor, ha van egy kis eszed. (Utóbbi nem bizonyított, úgyhogy arról nem tudok nyilatkozni.)
Egyetlen? Minden egyes motorost megkérdeztél erről, hogy ezt így kijelented?
@@vezertrojaiErtelmezd ! A nyilvanossan megszolalok kozul. (koveto taborral rendelkezok)
@@johnbodo ahogy érzed!👌
Néha jobb nem nyilatkozni 😂😂
Legalább hívtak valakit, még ha nem is környékbeli. Az az 1400 pihenni vágyó vs. a motorosok akik szintén pihennek. Miben mások? Talán abban, h nem csak a kussban szívják a levegőt .Élnek. Na mind1. A visszafordítás nem életszerű dolog. Vicc. Üdv helyből sport kipuffal aki csendben is fel tudott menni.
Itt egy kicsit hányingerem lett!
Csak pont te voltál ott, ìgy ha kèpviselsz ha nem pont te kerültèl olyan helyzetbe.
Viszont ha van egy jò ötleted azt mond meg nekik, ha már te vagy pozìciòban.
Elmondta. Egyirányúsítás. Mi lett? Az.
Majdnem a motorosok mellet állsz!
Sztem siman csak nem kell nezni a csatornajat, ha nem tetszik a srac (Macko -vagy ki) velemenye. Ugyanolyan maganvelemenyt mond a motorokrol is,mint barki mas a kommentekben,vagy mint a polgarmesternek eloadott.
Mint ember kivalo,mint verlovag kivalo. Valoszinuleg joindulatu is. - mas tekintetben van amiben kritizalhato,hisz senki sem tokeletes. Akkor nem kell nezni, ha nem osztod a velemenyet, nem kell reszt venni a kozossegeben aztan kesz.
Azt hiszem vannak fontosabb dolgok is az eletben,mint egy szar visegradon hosszan recsegni.
Ott kell motorozni,ahol engedik, ott kell penzt kolteni,ahol megerdemlik. A vilagnak szamtalan pontja van,ahol szivesen latnak - leszarom visegradot es a visegradi magyarokat. Ha tehetem persze odaszarok az utjukra vagy a kirakatuk ele, ha arra jarok,mert biztos eszembe fog jutni,amit csinaltak.
Amúgy se szólalj meg szerintem szarunk rád
Elástad magad
Továbbra is az a véleményem, hogy a Rendőrség feladata a törvények és szabályok betartatása. Ha hangos a motor vagy autó, bevonják a forgalmit. Pont. Legyen erre is emberük!
Fordítva ülsz a lovon pubi! Elsődlegesen az álllampolgárnak kellene a jogkövető magatartás! Bekellene tartani a törvényeket! Nem versenypályának használni a közutakat és a nem megfelelő tuningokat is offolni közúton. Nem pedig addig legális a dolog mig elnem kapnak... -.-
@@KrugerEdgar Ezt a pubizást inkább hagyjuk, bunkó dolog! Jelen esetben is pontosan azokkal van baj akik nem tartják be a törvényeket, szabályokat.
@@gyorgyszivos8521 igen azokkal van a baj, de az előző megszolalásodból is az jön le, hogy előbb a rendör tartassa be a szabályokat holott az embereknek kellene betartani a kreszt... irreális elvárás, hogy legyen minden sarkon rendör. De ha lenne meg azért sírna... hány fix trafinak az üvegét basszák be az emberek, mert sérti az önérzetüket, hogy nem szálguldhatnak... érdekes egy behajtani tilos tábla miatt itt vergődnek az emberek, de míg odáig elgurulnak lemerném fogadni, hogy a számtalan előzni tilost és sebesség korlátozó táblát ugy telibeszarják mintha ott se lenne... a sok idiota barom miatt lett hozva ez. Akik telibeszarják az utakon,hogy vannak mások is maguk körűl. Felkellene nőni és felfogni, hogy a tetteknek következménye van és nem siránkozni, hogy elvették a játékunkat...
@@KrugerEdgar A társadalom azért fizet különféle szervezeteket, hogy fékentartsák azokat, akik képtelenek maguktól belátni, hogy tetteik különböző normáknak nem felelnek meg.
Ha ez a probléma annyira súlyos volt (és egyébként mia szitu??? ), akkor arra az adott kérdésben illetékes szervezetnek reagálnia, majd intézkednie kellett volna. Ezért léteznek ezek a szervezetek, ezért fizetik az állományukat, erre készítik fel őket.
Nekem is szúrja a szemem (maradjunk ennél a szalonképes szófordulatnál), és felháborít, amit egyes motorosok megengednek maguknak, és egyértelmű, hogy egy szűk csoport magatartása miatt kerül a többség hátrányos helyzetbe (egyelőre Visegrádon)...
😂mit képzel ez magáról?
Ez kollektív búntetés! Gondolon az 1400 negycsillagos vendégágy nem magyar tulajdonban van. Mert, ha ez igy van akkor labancok vagy bármilyen idegen haszonszerzők érdekében a magyar közlekedőket tiltják ki a magyar utakról.
tiborcz
@@gaborborbely1633 már eladta ugy hírlik
Sajnálom, hogy te motorosnak képzeled magad, illetve nem is. Téged ez nem érdekel! Magvagy nélküle! Tudod más nem, engem érdekel, évek óta járok oda motorozni.Miért mész el mint magán ember egy ilyen megbeszélésere.Te ne képviseld a motorosokat, ha képviselnéd kikötnéd magad a tiltó táblához.
Én mint MOTOROS, Motoros sérülésem után az első dolgom az lesz , kivágom azt a táblát, a motoros barátaimmal kb 60 motor és vállaljuk a felelőséget érte, nem behúzzom a farkam, mint te, te SZÉGYEN.
Karen Visegrádra költözött! 😄 ruclips.net/video/bmSMDd80Kgw/видео.html
Rohadt sokat segítettél,tartsd magad távol a politikától meg az okoskodástól....
Foglalkozz a csimpánzcsöcseiddel inkább,ne a motorosokkal.Irritáló a kioktató,tudálékos stílusod.De ez csak magánvélemény.
🤣
Nem értem ezt a sok rinya gépet! Ha a te házad előtt történne te mint motoros ugyan így tennél. Tiltanál ki mindenkit a környékről! Én motoros vagyok de egyetértek. A sok idióta miatt szívnak a normális emberek.
Én itt lakom, és nem zavar! Nem tiltanék ki senkit! A motoromon Akrapovic dob van... Ha idiótát akarsz látni, nézz tükörbe!
@@Sztyopa73 először is ha a Hungaroringre csak úgy tudsz kimenni hogy be kell rakni a szűkítőt és mérik a hangját akkor mit várunk. A másik összedőlt a világ? Bár ez lenne életünk legnagyobb problémája. Ki kell járni palyanapizno és ott mutogatni ki milyen ügyes. Csak hát az pénzbe kerül és arra már nem tellik. A másik azért abban megegyezhetunk hogy ha az utcadba autók vagy gyalogosok vagy motorosok vagy bringások százai fel alá szórakoznak akkor is lépne az ember. És nem kell hangos kipufogójuknak lenni. Elég ha csak ott gyalogolnak föl le több százan egész nap. Szóval ne legyél álszent. Elég nagy ez az ország és van egy pár versenypálya ahol lehet nagyokat menni.
a panoráma úton hol láttál házat te igazságbajnok?
@@soky811 nem igazság bajnok vagyok csak nem értem a hisztiteket. Sírtok mint egy óvodás a semmiért. Menjetek gyűjtsetek a pályanapra pénzt mint minden más motors aztán ott lehet megmutatni ki milyen ügyes.
@@skypatrik eléggé háttal ülsz ahogy látom. még az előzményekkel sem vagy tisztában. amúgy meg nem a sportmotorosok "hisztiznek" hanem a normálisabb réteg nem érti a tiltást.
Így próbáljon meg jóindulatú lenni az ember... Nem kell foglalkozni a csököttekkel, akinek van egy mogyorónyi agya is az tudja, hogy csak jót akartál! Ne törjön meg a dolog csak így tovább, sokan vagyunk akik szeretik amit csinálsz!
Ennyi nyomorult fikázó gépet, mint itt a kommentek... no comment
Szóval minden marad ahogy van. 🤔 A többi csak porhintés. 😔
Én el fogok menni a sport dobos VW Bora-mal és fogom nekik játszani a muzsikát (jól szól a trombita a kocsi alatt), aztán még az autókat is le fogják tiltani.😂😂😅
Szép volt Dagadt MaciLaci! 👏🏻 Ásd el magad!
Igen buta komment... szegénységi bizonyítvány...
Te se tudtál volna mit tenni. Te is eláshatod magad.
👍👍👍
Érdekes az akusztika világa...
Erre ez esetre van egy jó példám: sűrűn beépített nagyváros: a felső emeleteken sokszor rosszabb a zajterhelés, mint az alsóbb szinteken, mert felfelé könnyebben tud terjedni a hang. Akkor tudtam meg egy építész havertól, mikor mondtam neki, hogy nyugiban egy tetőkertes lakásban laknék.... A-HA... Azt csak hittem, hogy nyugi... ☺ Valójában messze kell élni a zajforrástól. Én abszolút megértem a lakókat.
A hőzöngőknek gyakorolnia kellene az empátiát, mert sajnos arra sem teszünk szert automatikusan. Egy kicsit az emberismeretet sem árt mélyíteni, mert a biológiai és szocializált különbözőségeink okán is ugyan arról másként érzünk és gondolkodunk.
En is megertem az ott lakokat, csak az a baj, hogy ez, amit csinaltak ez nem megoldas, ez szimpla diszkriminacio, foleg ugy, hogy a motorokat kitiltottak kompletten a zajterheles miatt, de a hangos autok azok maradhatnak? Akkor most hogy van ez? Amugy a motorosok azok nem fizetnek adot, amikbol ezek es mas utak is keszultek es keszulnek? Milyen jogon tiltja ki egy polgarmester az OSSZES motort az utrol? Ez ilyen szempontbol egyszeruen elfogadhatatlan. Amugy nekem tok mindegy, ha lesz megoldas, ha nem, en tuti nem megyek oda sem autoval, sem motorral, sem sehogy, vannak Visegradtol 1000x jobb helyek, ahol szivesen latnak.
Ugyan ez az empátia megvan a visegrádi lakosokban, hogy nem mennek repülővel nyaralni, mert a kispesti, kőbányai lakosokat zavarja a kurva sok repülő? Vagy olyankor elfogy az empátia?
Én csak gratulálni tudok legalább te hozzá áltál a dolgokhoz. Csak 1-2 motoros youtuber felháborodva irigykedve ekéz téged. Hogy, nem őneki szóltak ez ügyben!
😂
Én meg neked szeretnék gratulálni ehhez a gejl agymenéshez! 👏🏻😉👍🏻
Teljesen jogos a magyarázat, a baj az, hogy az emberek nem néznek utánna az információknak és ezért höbörögnek!
Jogos? Emeld ki kérlek, a jogos pontokat
A jogos:mindeni elöl lezárni vagy mindenkinek megnyitni