Végigkövettük Magyar Pétert pályafutása legfontosabb napján - a tömeg oldotta fel feszültségét

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 2 окт 2024
  • A Blikk egy napra Magyar Péter nyomába szegődött, hogy bemutassuk, hogyan készül politikai pályafutása legfontosabb napjára.
    Kavargó érzésekkel fogadott minket párjával, Vogel Evelinnel az oldalán: hajnal 2 óráig írta a beszédét, amit nem volt lehetősége elpróbálni, olyan sok apró feladat maradt a meghirdetett „Nemzeti Menet” reggelére.
    Magyar, mint egy filmrendező járta be a terepet, minden technikai részletről érdeklődött. Egy gyors hangpróba után a demonstrációt biztosító rendőrtisztekkel egyeztetett.
    A program mindössze fél órával az indulás előtt állt össze. A még felhasználható öt-tíz másodperceket a támogatóival töltötte Magyar: tapasztalhatóan érdemnek tekintették, hogy a politikussal beszélhetnek, akik a vasúti menetrend miatt korán érkeztek az ország távolabbi vidékéről.
    A Deák térre átsietve már több ezer támogatója várta Magyart, megjelenésével pedig kisebb káosz alakult ki, mindenki vele akart egy szót váltani vagy közös képet készíteni. Noha a testőrei kevésbé örültek a helyzetnek, szemmel láthatóan Magyar a támogatói között oldódott fel először és állt a menet elejére. A menet közben Vogel Evelin, Magyar Péter párja számos alkalommal a könnyeivel küzdött. - Ez a tömeg, tele bizalommal és hittel nagyon megindító volt - osztotta meg velünk Vogel Evelin.
    A színpadhoz érve Magyar újra megkomolyodott. A gondokat fokozta, hogy még a súgógép is elromlott, de Magyar ekkor már igyekezte átvenni a hangulatot a tömegtől, ahogy a felvezető lépcsőn ülve csendben várta az előtte felszólalókat.
    Riporter: Unyatyinszki György
    Operatőr: Szekrényesy Dávid
    Vágó: Szekrényesy Dávid, Gyenes Dániel
    Kövessen minket a közösségi médiában:
    Facebook ► / blikkhu
    Instagram ► / blikkhu
    Feliratkozás a Blikk.hu RUclips csatornájára ►
    www.youtube.co...
    Blikk.hu ► www.blikk.hu/?...
    #Blikk #magyarpéter #Kossuthtér #tüntetés #exkluzív

Комментарии • 950

  • @edexaxol7655
    @edexaxol7655 5 месяцев назад +336

    Jó lett az összeállítás Blikk. Megragadta a hangulatot és pártatlan. Egyszerű tényközlés és ez a jó újságírás és tájékoztatás. Nincs rosszindulat és magasztalás sincs. Tetszik a munkátok.

    • @Fankosfiu211
      @Fankosfiu211 5 месяцев назад +8

      osztom a véleményt! bár ritka de ez tényleg az volt! Grat

    • @pappanitahuszarne8240
      @pappanitahuszarne8240 5 месяцев назад +3

      De frappáns megállapítás! 🎉
      Olyan jó értelemben hétköznapi volt az ünnepben.
      Ezt át tudta adni az összeállítás. Lehetett hozzá kapcsolódni, tartózni.

    • @PLAJBASZBLOG
      @PLAJBASZBLOG 5 месяцев назад

      Látom, hogy az ATV is lájkolta a hozzászólásod, ezért kíváncsi vagyok mennyi ideig lesz itt ez a megjegyzésem.
      Tehát:
      Magyar annyira aggódott az (ex)feleségéért... minden szavából sütött a szerelem Varga Judit iránt, ehhez képest... Ehhez képest gyönyörűség volt látni ezt a "kéz a kézben" vonulást.
      Miről is beszélünk?!

    • @edexaxol7655
      @edexaxol7655 5 месяцев назад

      @@PLAJBASZBLOG Nos, igen. Viszont Varga Juditot meg lehet látni kéz a kézben azzal a hatalmasan megtermett Fideszes új szerelmével. Tehát : A magánéletük nem érdekel, hiába próbálják átpolitizálni. A tettek érdekelnek, amik a lakosságra vannak hatással.

    • @edexaxol7655
      @edexaxol7655 5 месяцев назад

      @@PLAJBASZBLOG Valamint, mit tettek eddig a családon belüli erőszak ellen. A parlamentben monda meg egy államférfi a megoldást, hogy szüljenek többet a nők és akkor nem fogják bántalmazni őket. Erről ennyit. Ezeket nem lehet elfelejteni.

  • @szarvasszilard5061
    @szarvasszilard5061 5 месяцев назад +236

    El se hiszem ,hogy ezt a Blikken látom.

    • @oO-vf9nq
      @oO-vf9nq 5 месяцев назад +6

      Jaja én is meglepődtem 😅

    • @zsuzsannaberes6084
      @zsuzsannaberes6084 5 месяцев назад +2

      Jol sikerült! Igy tovàbb!

    • @Petrusok
      @Petrusok 5 месяцев назад

      mert?

    • @versummini1136
      @versummini1136 3 месяца назад

      EZ A KÖZSZOLGÁLATISÁG!

  • @csabahorvath250
    @csabahorvath250 5 месяцев назад +218

    Komolyan mondom,meg néztem ezt a videót és szó szerint a sírás kerülget.
    Annyira jó érzés hogy van egy Magyar Péter 47 éves vagyok nem szégyellem
    mi is ott voltunk a családdal feleségem 2 lányom, ja és fideszes voltam pénteken léptem ki a Fideszből és olyan felszabadult lettem, mintha újra születtem volna!
    Talpra magyarok!

    • @GSpommes
      @GSpommes 5 месяцев назад

      ruclips.net/user/liveXHb1q59b4Sk?si=H0nLg8DTJt9wUSpv

    • @1dayUllC
      @1dayUllC 5 месяцев назад +1

      A tisztán látáshoz érdemes
      Földi László nyilatkoztait, valamint hétköznap 18h-tól a kubinyitamas pont hu oldalon az élő adást is hallgatni.

    • @ottojakab9952
      @ottojakab9952 5 месяцев назад

      🤣

    • @EditOlah-kr5uw
      @EditOlah-kr5uw 5 месяцев назад +4

      Az árulás a nyolcadik fő bűn!!

    • @erockraps
      @erockraps 5 месяцев назад +14

      @@EditOlah-kr5uwHa azokat árulod el akik a magyart a magyarral szembeállították a hatalomért, akkor nem bűn hanem erény.

  • @csillaszeman3284
    @csillaszeman3284 5 месяцев назад +190

    Le a kalappal. Ezt a nyomást idegileg bírni... elképesztő. Nagyon jól szervezett és békés volt a tüntetést, köszönjük!

    • @pcrolandhu
      @pcrolandhu 5 месяцев назад +1

      Pont az a gond, hogy még mindig békések a tüntetések.

    • @1dayUllC
      @1dayUllC 5 месяцев назад

      @pcrolandhu
      A globalisták alig várják már, hogy Európa lángba boruljon.
      (Az ENSZ esernyő szervezeteinek dokumentumaiban kiderült, hogy 2025-re Európa szinte kivétel nélkül minden országára drasztikus népesség fogyást prognosztizálnak az alábbi 3 ok miatt: polgár háború / háború, járványok, éhínség.)
      Úgyhogy, csináljátok csak a feszkót, Amerikának nincs itt veszteni valója.

    • @aladarnagy7890
      @aladarnagy7890 5 месяцев назад +1

      @@pcrolandhu Igazad van. Viszont csilla Péterre gondolt, h király h még mindig nem omlott össze idegileg.

    • @pcrolandhu
      @pcrolandhu 5 месяцев назад +1

      @@aladarnagy7890 "békés volt a tüntetés" ezzel nem hiszem, hogy Péterre gondolt volna.

    • @Pinguszz
      @Pinguszz 5 месяцев назад

      @@pcrolandhu de ezt az egészet péternek szánta

  • @ulberta
    @ulberta 5 месяцев назад +87

    Ez egy szép összeállítás! Minőségi bulvár! Gratulálok a Blikk csapatának! Szép munka!

  • @monya_007
    @monya_007 5 месяцев назад +335

    Olyan jó, hogy felvállalja,hogy a családjában is vannak olyan személyek, akik politikailag nincsenek vele egy véleményen. Ez természetes, és jó lenne ha a szüleim se várnák el tőlem,hogy oda szavazzak ahová ők kívánják, és veszekedjünk állandóan ,mikor vitázni kéne

    • @laszlolutz1042
      @laszlolutz1042 5 месяцев назад +9

      Hát ha anyádékal ezen veszekedtek akkor az már tényleg baj

    • @bavarienpannonia1146
      @bavarienpannonia1146 5 месяцев назад

      Nagyon sok mindenki van, akit emiatt terorizalnak a szülei. Nyugaton elek, elmultam 50 eves, ennek ellenere anyam a 22-es valasztasok elött felhivott es eligazitast tartott, hogy kire szavazzak. Mert hat az az aldott jo Viktor annyi jot tett a hazáért ...

    • @edexaxol7655
      @edexaxol7655 5 месяцев назад +18

      Rájuk hagyom, családon belül tabu, fontosabb a békesség. Egy rokonomat meg is félemlíti a testvére. Mondtam neki hagyd rá, úgysem látja hová húzod az X-et. A nejem Fideszes, gondolj bele. Frusztrál, mégsem veszekszünk. Nem beszédtéma és kész. Az országot kettéosztották, a családomban nem hagyom gerjedni a feszültséget.

    • @TheKisem
      @TheKisem 5 месяцев назад +12

      ​@@laszlolutz1042 Nem újkeletű probléma, de egyre sűrűbben fordul elő. Ezen jó lenne dolgozni, csak a mindenkori regnáló kormánynak nem érdeke. Ezért kellene elzavarni 4 évente most jó pár embert, hogy kicsit helyrebillenjen az erkölcsi iránytű.

    • @laszlolutz1042
      @laszlolutz1042 5 месяцев назад +3

      @@TheKisem ja szerintem de ez q Peti akkor inkább maradjon a Viki azse jó de jobb mint ez

  • @RichardHangai-t5u
    @RichardHangai-t5u 5 месяцев назад +275

    Dobozos starot iszik, ràgyujt, beszélget, emberként viselkedik. Talán még nem érzi mi vár rá, nekem ezért szipatikus!

  • @loracskrr6297
    @loracskrr6297 5 месяцев назад +150

    Az biztos hogy van olyan külföldi politikus aki ugyanúgy kimegy a piacra vásarolni mint a többi ember,és ez ott természetes.Ez a szellem nekem tetszik hiszen ez nagyon emberi.

    • @monya_007
      @monya_007 5 месяцев назад +14

      jó lenne ha ez alap törvény lenne, hogy az átlag civilek között muszáj legyen lavíroznia néha, érzékelje hogyan él a nép és tudhasson vitázni

    • @mariakoncz3243
      @mariakoncz3243 5 месяцев назад +14

      Meg a tömegben várja ő is a vonatot‼, hogy bemenjen dolgozni!!! Nem a legdrágább autó, pláne helikopter!!!

    • @ilonaistoknetakacs243
      @ilonaistoknetakacs243 5 месяцев назад +6

      Gyorsvonattal érkezik az egyenlősdi?

    • @Clue0411
      @Clue0411 5 месяцев назад +5

      De jo is lenne egy emberi vezetoseg!😊

    • @1dayUllC
      @1dayUllC 5 месяцев назад +2

      500 esztendőnyi folyamatos árulás mellett még hisztek a mesékben?

  • @juliduris7599
    @juliduris7599 5 месяцев назад +82

    Gratulalok a blikknek! Szuper jol megcsinalta ezt az anyagot😊
    Peter baratnoje nagyon cuki, kedves, ertelmes, erzo lany, vegtelenul szimpatikus❤ Es meg szep is😃
    Peter egy fantasztikus ember, minden tiszteletem az ove, hogy ezt a rendezvenyt ilyen profin osszehozta.
    Felfoghatatlan jo erzes volt ezt erezni, latni❤
    Respect Peter veled vagyunk!❤🤍💚

    • @katalinrobin6222
      @katalinrobin6222 5 месяцев назад +1

      könnyű amerikai pénzből

    • @monya_007
      @monya_007 5 месяцев назад

      ​@katalinrobin6222 te mindent elhiszel? :D

  • @Gigi-xs1ul
    @Gigi-xs1ul 5 месяцев назад +128

    Klassz!A következőre megyek és viszek annyi embert amennyit csak tudok❤

    • @laszlolutz1042
      @laszlolutz1042 5 месяцев назад +6

      Szivárványos fecskebe menjél ki inkább

    • @mariabagi561
      @mariabagi561 5 месяцев назад

      ​@@laszlolutz1042megafonos fideszesek, már uncsi a hülye dumátok!

    • @mariabagi561
      @mariabagi561 5 месяцев назад

      Megafonos fideszesek, irány a hír tv! De mehet a tv 2 is nektek.

    • @mariabagi561
      @mariabagi561 5 месяцев назад +1

      A megafonos kommentem laszlolutc-nak szólt,

    • @strawberryvodkaa
      @strawberryvodkaa 5 месяцев назад

      ​@@laszlolutz1042 Szájer, te vagy? 😱

  • @annamariabakosi6482
    @annamariabakosi6482 5 месяцев назад +96

    Sokszor bekönnyeztem a meghatottságtól, ahogy néztem a rendezvényt. VAN REMÉNY!!!

    • @ildiko.jf.
      @ildiko.jf. 5 месяцев назад +8

      😂😂😂🤣🤣

    • @mariakoncz3243
      @mariakoncz3243 5 месяцев назад

      @@ildiko.jf. vigyorogjál csak, fikabogyó

    • @FR_-ij4zz
      @FR_-ij4zz 5 месяцев назад

      @@ildiko.jf. ugye tudod, hogy a érvnélküli szánalmas lúzerek egyetlen megmaradt "fegyvere" a röhögő fej? te szerencsétlen hülye...

    • @C0LBEATS
      @C0LBEATS 5 месяцев назад +9

      13:30 azt hiszem ennél a percnél jött elő bennem az, hogy igenis van hová csak akarni kell. Nem egy ember fogja meg váltani a világot. De amikor ennyi ember össze gyűlik mind ugyan azon cél érdekében, akkor abból később még több és még több lessz remélhetőleg. Bizonyára akkor lessz tényleges változás.

    • @baliknoxville7622
      @baliknoxville7622 5 месяцев назад

      Nincs hova dik. Ennek az országnak VÉGE.

  • @solteszlaszlogabor3678
    @solteszlaszlogabor3678 5 месяцев назад +156

    Kedvesen emberi volt.
    Nem az eltérések, az azonos volt érezhető. Egy emberi ország megteremtésének óhaja! Jó érzés volt megélni.

    • @gerrardsteven2135
      @gerrardsteven2135 5 месяцев назад +4

      Csak jó lenne ha már valami tény is történne nem csak a duma .,mert az ide kevés lesz!

    • @k.laszlo1304
      @k.laszlo1304 5 месяцев назад +3

      ne légy birka

    • @1dayUllC
      @1dayUllC 5 месяцев назад

      A globalisták alig várják, hogy már idén újabb és újabb polgárháborús helyzeteket teremtve Európa számos országában tömegek pusztulását indítsák be.
      (Az ENSZ népesség csökkentési táblázatában 2024-2025-re a vezető halálozási okok közé sorolták.
      Háborúk, járványok, éhínség.)

    • @irmadobi8584
      @irmadobi8584 5 месяцев назад

      Az emberek nyelvén szól, még ha néhol pátoszos is volt.. Nem a vasfegyelem, érezd magad jól a bőrödben..... Talán ezalatt a Fidesz, nem a NER észretér,min ahogyan az LMP gondolja..Nem kell a lehallgatás,nem kell Frankenstein a női táskájával, aki a szegényeken átgázolt....

    • @xx-hz2rt
      @xx-hz2rt 5 месяцев назад

      Egyelőre szeleteli az ellenzéket. Miszlikbe. Ez nem rossz idáig. Talán így az emberi ország is létrejön. :) UI Nadrágszíj volt nála? Csak úgy kedvesen.

  • @foravar
    @foravar 5 месяцев назад +194

    Meglepően nyugis volt. Békés barátságos...

    • @Djatis741
      @Djatis741 5 месяцев назад +12

      Ha valaki el akar érni valamit persze.

    • @cisco4914
      @cisco4914 5 месяцев назад +1

      Hát ja de már nem annyira lepődtem meg.

    • @rozsavalki3734
      @rozsavalki3734 5 месяцев назад +17

      Mindig ilyen: BÉKÉS, BARÁTSÁGOS ❤️🤍💚

    • @monya_007
      @monya_007 5 месяцев назад +14

      ​@@rozsavalki3734 kezdik az emberek túltolni. Ne kezdjük a kultuszt felépíteni senkinél se, láthatjuk mit okoz... 🥶

    • @terryh7675
      @terryh7675 5 месяцев назад +11

      @@rozsavalki3734késöbb nem lesz békés és barátságos 😂

  • @megyaszaipeter
    @megyaszaipeter 5 месяцев назад +357

    Egy szelet Európa....

    • @erzsebetkovacsnebari5153
      @erzsebetkovacsnebari5153 5 месяцев назад +16

      Csodás komment!❤️

    • @sakis73
      @sakis73 5 месяцев назад +9

      De jól mondod. Milyen jó lenne, ha ez a "szelet" az egész Magyarország lenne....

    • @sancal7309
      @sancal7309 5 месяцев назад

      Ilyen ma sehol sincs a Földön.😊

    • @zsk2820
      @zsk2820 5 месяцев назад +4

      A tököm tele...NEM TUDOK JÓ KOMMENTET IRNI ..Mert te sokkal jobbat irtál amit én valaha is tudnék.Köszi....

    • @audioslave4604
      @audioslave4604 5 месяцев назад +10

      El ne ájulj már a gyarmatosítóktól...

  • @Cinke21
    @Cinke21 5 месяцев назад +141

    Nagy vagy Péter!!!Maradj mindig EMBER!!!!❤❤❤

    • @1dayUllC
      @1dayUllC 5 месяцев назад

      Érdemes hétköznap 18h-tól a kubinyitamas pont hu oldalon az élő adást is hallgatni a tisztán látáshoz.

    • @pirosmalna8282
      @pirosmalna8282 5 месяцев назад

      Lenézi a vidéki embereket Magyar Péter. Kinevette a miskolci embereket is a szóhasználatuk miatt, nem akart vidéki emberekkel együtt étkezni, miközben ő igényt tartott a budapesti előkelő társaságban arra, hogy ő irányítson a társasági összejöveteleken, irigy volt rájuk, amiért nem olyan sikeres, mint ők, féltékeny volt, amiért sokkal tehetségesebb emberek veszik körül. A munkatársai féltek tőle, mert mindenkit feljelentéssel fenyegetett, aki nem engedelmeskedett a kívánságainak, ez egy nárcisztikus, a velejéig romlott pszichopata alak, a terapeuták is megmondták, akik kezelték az állami pszichiátrián, akikhez azért kellett járnia, hogy megtarthassa a csúcsminisztériumi állását és joga legyen a gyerekek láthatásához a válás után. A mentális párkapcsolati terapeuták és a családsegítők is látták, hogyan viselkedik a családjával. Ez az ember a végletekig zsarnoki természetű és mindenre van magyarázata, egyetlen érzelemmel rendelkezik, a birtoklás mértéktelen vágyával és üldözési mániája is van.

    • @pirosmalna8282
      @pirosmalna8282 5 месяцев назад

      Lenézi a vidéki embereket Magyar Péter. Kinevette a miskolci embereket is a szóhasználatuk miatt, nem akart vidéki emberekkel együtt étkezni, miközben ő igényt tartott a budapesti előkelő társaságban arra, hogy ő irányítson a társasági összejöveteleken, irigy volt rájuk, amiért nem olyan sikeres, mint ők, féltékeny volt, amiért sokkal tehetségesebb emberek veszik körül. A munkatársai féltek tőle, mert mindenkit feljelentéssel fenyegetett, aki nem engedelmeskedett a kívánságainak, ez egy nárcisztikus, a velejéig romlott pszichopata alak, a terapeuták is megmondták, akik kezelték az állami pszichiátrián, akikhez azért kellett járnia, hogy megtarthassa a csúcsminisztériumi állását és joga legyen a gyerekek láthatásához a válás után. A mentális párkapcsolati terapeuták és a családsegítők is látták, hogyan viselkedik a családjával. Ez az ember a végletekig zsarnoki természetű és mindenre van magyarázata, egyetlen érzelemmel rendelkezik, a birtoklás mértéktelen vágyával és üldözési mániája is van.

    • @pirosmalna8282
      @pirosmalna8282 5 месяцев назад

      Már most se az, tönkre tette a családját, intézettel fenyegette a gyerekeit, lenézi a vidéki embereket a beszédjük miatt! Fenyegette a kollégáit az ilyennek semmi keresnivalója a közéletben!

  • @belakovacs8124
    @belakovacs8124 5 месяцев назад +107

    Kétféle bulvár van. Az egyik az angol sajtóban szokásos (különösen a The Sun) erőszakos, leleplező karakterégető, minden normát megsértő, telefonlehallgató hányadék. Ezen az úton indult el a kormánymédia. A második a "pozitív" bulvár, amikor nem a szenzációhajhászás a cél, hanem a celeb magánéletébe való betekintés, a celeb életének azon aspektusát bemutatni, ami "színfalak mögötti" celebet mutatja be, családdal, barátokkal, kiskedvenccel vagy bármivel, ami a normális élet része, kíváncsiak is vagyunk rá, de mégsem jelenik meg az átlagos hírekben. A Blikk ezt a második utat választotta. Ehhez még csak az sem kell, hogy politikailag állást foglaljon. Bár nyílván ezzel nem szolgálja a Karmelita céljait, ha Magyar Pétert símán normális emberként ábrázolja, aki pl. úgy izgul, hogy csak tejberizst tudott enni.

    • @taborossandor2588
      @taborossandor2588 5 месяцев назад +15

      Csatlakozom az előttem szólóhoz! Ez meglepően jó összeállítás volt! Megfelelő helyen volt beszerkesztve az atmo vágóképek, jó ritmusban volt szerkesztve, jók a zenei betétek, a belassítások is kellő időben történtek.
      Nagy gratula a készítőknek!❤

    • @Edua095
      @Edua095 5 месяцев назад +3

      Nagyon jól megfogalmaztad, maximálisan egyetértek!

    • @audioslave4604
      @audioslave4604 5 месяцев назад +1

      Telefonlehallgató? Nem a csávó vette fel sutyiban a nejét, akit évekig terrorizált? Már nincs me too?

    • @katalinvarga3626
      @katalinvarga3626 5 месяцев назад +3

      ... vagy ha a nej nem kotyog ki hivatali titkokat otthon, tartja magát ahhoz, amire felesküdött, akkor a “csávó” nem tudja felvenni! 🤷🏼‍♀️ Csak egy hasonlat: Ha egy férj mondjuk meglesi a feleségét, aki q.. válkodik, mi a nagyobb bűn, hogy q.. valkodik az asszony, vagy, hogy megleste a férje? 🤷🏼‍♀️

    • @audioslave4604
      @audioslave4604 5 месяцев назад +1

      @@katalinvarga3626 Az a nagyobb bűn, hogy erőszakoskodott a feleségével, ti meg kussoltok, érdekes módon most nem kiáltotok "me too"-t.

  • @Kenny_Sama
    @Kenny_Sama 5 месяцев назад +37

    Ez meglepően jó videó volt értelmes kérdésekkel, tárgyilagos, mindeféle lejáratás nélkül. Nemcsak a minősége, de az is meglepett, hogy ezt pont a kormánysajtó egyik médiumától kaptuk meg. Köszönöm. Ezt a hozzáállást terjesszék a többi sajtóorgánumuk felé is :)

  • @tibibara
    @tibibara 5 месяцев назад +55

    🔥🔥🔥 EU Ügyészség, next step!

  • @piroskagaspar9739
    @piroskagaspar9739 5 месяцев назад +64

    Hatvanpuszta a magyaroké, mindenkié!

    • @rgrg77
      @rgrg77 5 месяцев назад +6

      és általában véve a Kárpát-medence, Európa, Ázsia vagy a Föld, az az embereké. Akik még nem gyakorolják az alapvető emberi jogaik sem, sőt 2020 óta sokat buktak.

    • @evaolah7621
      @evaolah7621 5 месяцев назад +6

      Minden a népe!!!!

    • @ilonaistoknetakacs243
      @ilonaistoknetakacs243 5 месяцев назад +6

      Kedves Piroska! Elfelejtette a vörös bárók tulajdonát felsorolni! Azok is a nép-é! Gondolom!!

    • @1dayUllC
      @1dayUllC 5 месяцев назад +1

      .. Riekát is vissza kellene foglalni...

    • @edexaxol7655
      @edexaxol7655 5 месяцев назад

      @@1dayUllC Hatvanpusztától hogyan jutottunk el Riekáig? Hatvanpuszta a mostani és itt élő emberek adóiból épült, nem közcélokra. Ez legyen szemeid előtt.

  • @korbendallas4538
    @korbendallas4538 5 месяцев назад +242

    Ott voltunk és legközelebb is ott leszünk Veled!!!
    🤗🇭🇺❤️

    • @audioslave4604
      @audioslave4604 5 месяцев назад +10

      Júni 9 után kuka a csávó.

    • @1dayUllC
      @1dayUllC 5 месяцев назад

      A tisztán látáshoz érdemes hétköznap 18h-tól a kubinyitamas pont hu oldalon az élő adást is hallgatni...
      Valamint a Videa pont hu-n az ÁKTV csatorna videói között a legnézettebbeket visszanézni.

    • @evahekli2880
      @evahekli2880 4 месяца назад

      @@audioslave4604 🤣🤣🤣

  • @GaborNagy-d3d
    @GaborNagy-d3d 5 месяцев назад +104

    Mondjuk ki nagyon vagány ez a Péter

    • @1dayUllC
      @1dayUllC 5 месяцев назад +2

      Hazaáruló.
      Csak ezt a brazil-, török sorozatokon tartott, csodaváró, történelemből felmentett emberek még nem értik.
      Pedig, már Földi László is utalt rá.

    • @evahekli2880
      @evahekli2880 4 месяца назад

      @@1dayUllC Fideszes troll, taka!!!

  • @fullmoon8524
    @fullmoon8524 5 месяцев назад +74

    Felemelô élmény volt a tüntetés szombaton❤️🤍💚

  • @czimbee
    @czimbee 5 месяцев назад +96

    EMBER. igy nagy betukkel. ez az, ami a mostani politikai vezetesrol nem mondhato el.

  • @tomekmuzsika
    @tomekmuzsika 5 месяцев назад +16

    Soha életemben nem likeoltam blikk által közzétett cikket vagy videot. Ez az ELSŐ :) és remélem nem az utolsó 🙏 szuper összeállítás. Csak így tovább👍👍

    • @GSpommes
      @GSpommes 5 месяцев назад

      ruclips.net/user/liveXHb1q59b4Sk?si=H0nLg8DTJt9wUSpv

  • @attilakovacs991
    @attilakovacs991 5 месяцев назад +194

    Nagyszerű ember, tiszta lelkű barátnő, végtelen szeretet a hatalmas tömegtöl.Ha nem ő lesz a következő miniszterelnök, akkor a hazánk megérdemli sorsát.Milliók vannak veled, Péter!

    • @rolandmukics6904
      @rolandmukics6904 5 месяцев назад +1

      Azért ennyire ne..!! Az oké hogy árt a nernek, meg legalább az emberek elindultak a kormányváltás felé.!! De miniszterelnöknek azért ne már.!! Nem tudjátok sokan mit beszéltek, ez a bálvány már kezd nagyon ciki lenni, az emberke semmit nem tett, csak kitálalt, amit az MHM tárt fel, és hozott nyílvánosságra...!!, Inkább úgy fogalmaznék, ha nem az MHM és Toroczkai Laciék nyernek, akkor érdemli meg ez az országa a sorsát és az emberek..!! Ha 13-14 év után sem tanulnak, csak tovább hagyják hogy ostobák legyenek, akkor meg is érdemlik, csak ennek mindenki megissza a levét!! Miniszterelnöknek??😂 Sokan megint nem láttok az őt körülvevő bálványtól.!!!!

    • @terezevafarkas4547
      @terezevafarkas4547 5 месяцев назад +7

      😂😂😂tiszta fekete lelkü mint a szn.

    • @LajosneNagy-jp2mo
      @LajosneNagy-jp2mo 5 месяцев назад

      Igen és a hazug Varga Judit el mehet a francba ! A Hajdú Péter szar hazug műsorával együtt ! Hála Istennek teljesen fordítva sült el ,az egész műsor lényege , és a Magyar Péter javára!!! Mint ahogy a Rogán mocsok propaganda , képzelte !!

    • @katalinrobin6222
      @katalinrobin6222 5 месяцев назад +2

      azért ne tessék már túlozni

    • @GSpommes
      @GSpommes 5 месяцев назад

      ruclips.net/user/liveXHb1q59b4Sk?si=H0nLg8DTJt9wUSpv

  • @janoskantor6185
    @janoskantor6185 5 месяцев назад +133

    Ami az Ellenzéknek Nem sikerült 12-éven keresztül az Most Önnek sikerülni fog Mi is Önnel vagyunk Péter és még a Magyar Nép Többsége is! Hajrá Dr Magyar Péter csak igy tovább a Győzelemig!

    • @audioslave4604
      @audioslave4604 5 месяцев назад +2

      Már nem ner-lovag?

    • @janoskantor6185
      @janoskantor6185 5 месяцев назад

      @@audioslave4604 A Lelki ismerete Nem tudja elviselni azokat a Bűnöket amit a Ner elkövet a Magyar Nép Ellen! A Teljes Igazság amit a volt felesége Varga Judit mondott hogy ez egy Maffia Állam! Ez az Igazság!

    • @peterbartha8884
      @peterbartha8884 5 месяцев назад +1

      Annyi is lesz ennek az országnak (Egy nem NER lovag)

    • @1dayUllC
      @1dayUllC 5 месяцев назад

      @audioslave
      Dehogy nem. Csak átöltözött, amíg a szövegértésből és történelemből felmentettek szavazást indítottak, hogy melyik rakpartot neveztessék át MP.nevére.
      Az opportunista, aki eddig is az "alkalmat megtalálva" mások farvízén tette pozíciókba magát, most sem tesz másként.
      A (hamis) vörös zászlós hadművelet indult.

    • @janoskantor6185
      @janoskantor6185 5 месяцев назад

      @@peterbartha8884 Minden Rendszerváltás a Nép javát szolgálja! 1956-os Forradalom is a Nép javát szolgálta ha a Forradalmat le is verték! Most is ha ez a Bűnöző Kormány Nem mond le akkor a Nép fogja Őket Elzavarni!

  • @beata-anitagerger4109
    @beata-anitagerger4109 5 месяцев назад +11

    Reméljük, Isten adja, hogy ilyen közvetlen maradjon. EZ hiányzik... Az emberiesség a pöffeszkedô arrogancia helyett

    • @EditOlah-kr5uw
      @EditOlah-kr5uw 5 месяцев назад

      Várja meg a nóta végét. Csak pofára ne essen.!!

    • @evahekli2880
      @evahekli2880 4 месяца назад

      @@EditOlah-kr5uw Megvártam. Láttam az ellenkezo oldal vergodeset. Ugyhogy taka innen, fideszes troll.

  • @bahh823
    @bahh823 5 месяцев назад +120

    Kéri László Magyar Péter tüntetéséről: "A tömeg megélhette, hogy végre lehet nyíltan utálni a rendszert."

    • @pirosmalna8282
      @pirosmalna8282 5 месяцев назад +10

      Ja mert ugye Magyarországon, elnyomás van!? Nincs sajtószabadság stb. Képmutató banda......

    • @szmitike
      @szmitike 5 месяцев назад +8

      @@pirosmalna8282 Te is tudod,ha olyan helyen dolgozol és véleményt nyílvánítasz akkor mi következik...

    • @Blondie750102
      @Blondie750102 5 месяцев назад +11

      @@pirosmalna8282 maradjunk annyiban, hogy hétfőn felmerült a munkahelyemen, hogy szabad-e nekem posztolnom arról, hogy hol voltam...ennyit a szabadságról. Meg tudok olyanról, akikkel közölték, hogy akit meglátnak kint, az ki van rúgva. Szerintem te nem tudod hol élsz vagy ez neked rendben van.

    • @kerekestamas6124
      @kerekestamas6124 5 месяцев назад

      @@Blondie750102 Ez most is illegális, jelentsétek fel őket, a bíróság nektek fog igazat adni. Az ilyesmi nem a kormánytól függ, hanem az adott a cégvezetők görénységétől.

    • @1dayUllC
      @1dayUllC 5 месяцев назад

      Azt csak tanároknak szabad, és lyukas órának hívják.
      Mindenhol máshol igazolatlan hiányzásnak.
      Máskülönben, pont a MP-féle Trójai falovak fogják Magyarországra elhozni a "demokratikus" Kínában már működő szociális kredit rendszert, és az Utópia című filmben részletesen bemutatott rabigát.
      A tisztán látáshoz érdemes a kubinyitamas pont hu oldalon az élő adást is hallgatni hétköznap 18h-tól.

  • @kgbeHUN
    @kgbeHUN 5 месяцев назад +200

    A barátnője egy igen kedves lány a valóságban is. Hát jobb, mint Varga Judit.

    • @pirosmalna8282
      @pirosmalna8282 5 месяцев назад +18

      Biztos így van, Peti majd az ő gyerekét is intézetbe küldi, ha nem jön be a malac persely......csak a körítés változik Peti nem!

    • @UjjPiroska
      @UjjPiroska 5 месяцев назад +6

      Kinézete az intézetet a gyerekeinek, ahova küldeni fogja őket

    • @Blondie750102
      @Blondie750102 5 месяцев назад +1

      @@pirosmalna8282 mennyi hülyeséget tudtok leírni...

    • @katalinsandor6970
      @katalinsandor6970 5 месяцев назад +1

      Handa banda M peti !!

    • @Kazsu01
      @Kazsu01 5 месяцев назад

      És baromi nagy empata...

  • @monikafodor8398
    @monikafodor8398 5 месяцев назад +26

    Nagyon jó volt ott lenni ❤️eszembe jutott milyen régen volt az amikor kokárdát viseltem....most a saját akaratomból történt ez meg!
    Hajrá Péter🇭🇺

  • @juhilla749
    @juhilla749 5 месяцев назад +4

    Most, hogy visszakaptuk a szimbólumainkat (magyar zászlót, magyar dalokat, verseket,) és a magyar jelző pozitívvá és főleg egyetemessé vált minden magyar számára, most tűnik csak fel mennyire hiányzott ez mindannyiunknak .

  • @melindalaurenczy5591
    @melindalaurenczy5591 5 месяцев назад +39

    Nagyon jól megszervezett rendezvény, giga tömeggel. Le a kalapot! Fegyelmezett tömeg, semmi rendbontás! Boldog, mosolygós, bizakodó emberek! Bravó!

  • @pappanitahuszarne8240
    @pappanitahuszarne8240 5 месяцев назад +63

    Magyar Péter mekkora feladatot vállalt! A színpadig eljutni micsoda energia, tudás, összpontosítás!
    Az őszinte jelenléte se sok, se kevés. Szimpatikusan határozott. Elszánt.
    Erőt, kitartást, társakat, hitet kívánok ehhez a meneteléshez. 🌷

    • @gabox01
      @gabox01 5 месяцев назад +6

      szerelmes vagy bele?

    • @ildiko.jf.
      @ildiko.jf. 5 месяцев назад +11

      @@gabox01 A középkorú hölgyek rajonganak a sármos nőbántalmazóért😂😂

    • @gabox01
      @gabox01 5 месяцев назад +8

      @@ildiko.jf. Igen, ez számomra is megdöbbentő.

    • @David-sz5eu
      @David-sz5eu 5 месяцев назад +1

      @@ildiko.jf. vona=muszlim/buzi, juhász p.= drogos nőverő, hadházy=szomszédgyilkos, mzp=cia ügynök, mzp felesége=csecsemőgyilkos
      nem unjátok még? nem érzitek magatok legalább kicsit butának minden alkalommal?

    • @filemona9398
      @filemona9398 5 месяцев назад +17

      Sokan vagyunk vele fiatalok, idősek , akiket nem tudnak megtéveszteni. Az 1% csillárdmilliárdos réteget megértem, hogy kétségbeesetten kapálódzik. Recseg-ropog a NER. A szemellenzővel járókat sajnálom. 🌷

  • @i.sz.
    @i.sz. 5 месяцев назад +71

    Uristen! Tortenelmi pillanatok!🥰Sok sikert!!

    • @mariakoncz3243
      @mariakoncz3243 5 месяцев назад +4

      Szeretném, ha másodjára sikerülne!!! '89-ben ugyanezt éreztem! Az nem áldás volt, hanem inkább átok!

    • @1dayUllC
      @1dayUllC 5 месяцев назад

      Igaz, ugyanakkor a jelenlegi reménye egy Trójai faló, akinek az a feladata, hogy az Úton című, valamint az
      Utópia című filmekben részletesen bemutatottakat a megvezetett és megvezethető emberek befolyása által elhozza.

    • @baliknoxville7622
      @baliknoxville7622 5 месяцев назад

      ​@@1dayUllCdik a boloooond 😂

    • @1dayUllC
      @1dayUllC 5 месяцев назад

      @@baliknoxville7622
      Örvendek.
      Állj még sorba 2x az emlékeztető óóótásodért! Minden héten.

  • @tablet8826
    @tablet8826 5 месяцев назад +103

    Végre itt van a Magyar, magyar tavasz!!! ❤❤❤❤❤

    • @audioslave4604
      @audioslave4604 5 месяцев назад +3

      Internacionalista az mióta magyar?

    • @evahekli2880
      @evahekli2880 4 месяца назад

      @@audioslave4604 Röhejes vagy amúgy.

  • @erzsebetkovacsnebari5153
    @erzsebetkovacsnebari5153 5 месяцев назад +34

    Nagyon szép pár !Hajrá fiatalok!!

  • @szabadorszag
    @szabadorszag 5 месяцев назад +7

    M.P. nem egy szószátyár haknizó ember, tud parancsolni a szájának, "majd ha itt lesz az ideje" ez tetszik.Igen legyen óvatos,sok a farkas még körülötte.

  • @Edua095
    @Edua095 5 месяцев назад +11

    Köszönöm a videót az összes készítőnek, nagyon jó volt, mint egy dokumentumfilm is remek volt. Jók voltak kérdések, a vágás, a zene, a szerkesztés, a hangulat remekúl átjött..szuper volt megnézni. Őszintén bevallom, soha nem néztem Blikk tv-s videókat, mert voltak előfeltevéseim, de most leesett az állam.
    Szóval köszönöm! 👏

  • @cryptomii
    @cryptomii 5 месяцев назад +55

    kezd szimpatikus lenni a blikk! 👏🤣

    • @cisco4914
      @cisco4914 5 месяцев назад +6

      Ők is azért nyomták a propagandát.

    • @monya_007
      @monya_007 5 месяцев назад +3

      Agyvérzésig nyomatták a verőjudit interjút reklámokban!!!

    • @filemona9398
      @filemona9398 5 месяцев назад

      ​@@monya_007 hogy az a bánatos bús búbánatos levert nyomott keserves szontyolodott siralmas rezignált unott hiteltelen... okádék közmédia proraganda

    • @mariakoncz3243
      @mariakoncz3243 5 месяцев назад +11

      Érzik, hogy jó lesz dörgölődzni, hátha tényleg bejön a változás.

    • @cisco4914
      @cisco4914 5 месяцев назад

      @@monya_007 Ja már idegesítő mint informatív

  • @bionic25
    @bionic25 5 месяцев назад +106

    Nagyon pacek ez az ürge!!!

    • @katalinrobin6222
      @katalinrobin6222 5 месяцев назад +3

      balek

    • @MrWhoareyou90
      @MrWhoareyou90 5 месяцев назад

      @@katalinrobin6222meg vannak számlálva az óráitok, orbánisták.

    • @bionic25
      @bionic25 5 месяцев назад

      @@katalinrobin6222 nem tudsz olvasni??

    • @katalinrobin6222
      @katalinrobin6222 5 месяцев назад +1

      @@bionic25 NEM, én analfabéta vagyok, hozzád hasonlóan.

    • @bionic25
      @bionic25 5 месяцев назад

      Ezt elengedett kézzel sikerült válaszolni??

  • @belaneszep9416
    @belaneszep9416 5 месяцев назад +39

    Nagyon hatàrozott fèrfi,a reagàlàsaiból kitűnik,hogy fegyelmet tudna tartani minden helyzetben.

    • @audioslave4604
      @audioslave4604 5 месяцев назад +3

      Otthon is fegyelmet tartott...nadrág szíjjal.

    • @ottobajacz8887
      @ottobajacz8887 5 месяцев назад +1

      @@audioslave4604 Ha úgy lett volna akkor nem kap gyermek felügyeleti jogot.....

    • @1dayUllC
      @1dayUllC 5 месяцев назад +1

      Jogrendszer van, nem I-gazságszolgáltatás.

    • @audioslave4604
      @audioslave4604 5 месяцев назад

      @@ottobajacz8887 Nincsen úgy lett volna, me too van. Elég a vád, nem kell bizonyíték. Emlékszel? Saját magatokat köpitek szemen!

    • @audioslave4604
      @audioslave4604 5 месяцев назад

      @@1dayUllC Ébresztő, mindenhol az van!

  • @vlmworld
    @vlmworld 5 месяцев назад +35

    Jó volt nézni a videót, köszi. ❤🤍💚

  • @laszlosevi2013
    @laszlosevi2013 5 месяцев назад +20

    kíváncsi lennék,h a rendőrség mivel indokolta az autók el NEM szállítását

    • @1dayUllC
      @1dayUllC 5 месяцев назад

      Pressman, és akik a rendezvény mögött állnak.

    • @baliknoxville7622
      @baliknoxville7622 5 месяцев назад

      ​@@1dayUllC😂😂nem bírom 😂😂

  • @palgyorgy7874
    @palgyorgy7874 5 месяцев назад +10

    Gyémánt a trágyadombon. Nagy követ kötött a nyakába. Csak bírja erővel, egészséggel. Hajrá, Petyus!!!

  • @gabriellatakacs8131
    @gabriellatakacs8131 5 месяцев назад +21

    Gratulálok a Blikknek, profi módon, tényszerűen, ugyanakkor lélekmelengetően közelről mutatja be a felvétel a tegnapi nap szervezését és a fő résztvevőket a lelkesedésükkel, a nehézségeikkel együtt.

  • @oamost
    @oamost 5 месяцев назад +10

    Magyar Péter és a Stábja jöjjön le Ózdra is, az egyik járás az országban ami a legjobban megmutatja mennyire el van törve a mostani rendszer és mennyi javítani való van.

  • @zsuzslenko1957
    @zsuzslenko1957 5 месяцев назад +41

    Super összefoglaló! Köszönjük. Igy kell az emberi oldalt bemutatni. Minden töjèletlensegrvel es szepsègèvel együtt.

  • @GézaDr.Zsiros
    @GézaDr.Zsiros 5 месяцев назад +39

    Nincs kotta a lélek zenéje belülről jön , egyedi és kimeríthetetlen forrás.

    • @sancal7309
      @sancal7309 5 месяцев назад +2

      🤫Ez MP titkos fegyvere.😉

  • @loracskrr6297
    @loracskrr6297 5 месяцев назад +127

    A barátnöjével nagyon helyesek,ez a hölgy hozzávaló jó a kisugárzásuk.❤

    • @csabafoldi3091
      @csabafoldi3091 5 месяцев назад

      Lehet hogy a Varga Judit tesója? Ő is nagyon helyes volt, és jó volt a kisugárzása!🤣

    • @katalinmohos7574
      @katalinmohos7574 4 месяца назад

      Cssak mamaval vannak problemak [ a baratno mamajaval]

    • @csabafoldi3091
      @csabafoldi3091 4 месяца назад

      @@katalinmohos7574 Az anyukákat, ne emlegessük ebben a történetben! ( Talán a nevelés, ne állj szóba gyanús alakokkal) 🤣

    • @katalinmohos7574
      @katalinmohos7574 3 месяца назад

      @@csabafoldi3091 Nem a neveles hanem az anyosjelolt eliteltek a piramis jatek miatt ez mondjuk nem legjobb nekik

  • @rekamatyisak
    @rekamatyisak 5 месяцев назад +29

    Veled vagyok Péter, emberi vagy és ez nagyon tetszik. 😊

  • @evaszabo1522
    @evaszabo1522 5 месяцев назад +58

    Isten aldjon benneteket !❤❤❤❤❤❤

    • @1dayUllC
      @1dayUllC 5 месяцев назад

      Hazaárulásra egészen biztos, hogy nem adja az áldását.
      MP pedig a magyar emberek elé tolt neobolsevista, neomarxista Trójai faló. Nem a Messiás.
      Az önálló magyar nemzetállam Antikrisztusa.

  • @nemethricsi
    @nemethricsi 5 месяцев назад +5

    Igen, ez már rövid időn belül a második Blikk videó, ami alá oda kell írnom, hogy nagyon jó összeállítás, jó riport! ❤

  • @katalinvartas4068
    @katalinvartas4068 5 месяцев назад +37

    Sajnálom,hogy nem lehettem veletek,de lélekben mindíg!Mi is már 11 éve sajnos külföldön élünk.Akkor fogyott el körülöttünk a levegő otthon.😢Most van remény egy szép jövőre,hajrá Péter,hajrà drâga honfitársaim!!!!🥰

    • @sancal7309
      @sancal7309 5 месяцев назад

      💓🤗

    • @audioslave4604
      @audioslave4604 5 месяцев назад

      Körülöttem 2003-ban fogyott el a levegő itthon, szerencsére 2010-ben volt remény.

    • @baliknoxville7622
      @baliknoxville7622 5 месяцев назад

      Nincs remény. A maffiaállam már előre gondolkozott rég... Most már az Orbán dinasztia, az Orbán királyi család, Orbán urasag URALKODIK és uralkodni fog minden jelenleg elő ember életében

  • @franciskaolasz3586
    @franciskaolasz3586 5 месяцев назад +18

    Nagyon jo a marketing,de az is latszik,hogy az emberek mennyire valtozast akarnak. Azt adja a nepnek ,amit hallani akarnak.Szerintem egy szakertoi kormany kellene,mert mar nincs mit ellopni ures a kassza.

  • @Laci1263
    @Laci1263 5 месяцев назад +47

    Micsoda szervezés, le a kalappal....

  • @MandokiFerencErik
    @MandokiFerencErik 5 месяцев назад +99

    Emberi… ❤️🤍💚 Hajrá Magyar Péter! 🇭🇺

  • @martonistvan9510
    @martonistvan9510 5 месяцев назад +7

    Szimpatikus és nagy jövő áll elötte...hajrá Péter!!!!

  • @katalinhorvath8139
    @katalinhorvath8139 5 месяцев назад +8

    Tisztelettel beszelt mindenkivel akivel talalkozott Magyar Peter, es igazan es teljesen jelen volt minden pillanatban epp azzal ez emberrel akivel beszelt! Remenyt keltett benne egy jobb jovore.

  • @LR-2323
    @LR-2323 5 месяцев назад +52

    Köszönjük Magyar Péter! Hajrá Magyarország!❤️🤍💚

  • @katalinlakatos1468
    @katalinlakatos1468 5 месяцев назад +10

    Csak így tovább! Magyar Péter!❤

  • @franciskaolasz3586
    @franciskaolasz3586 5 месяцев назад +13

    Hat igen nagy feladat!,de honnan volt ra az a sok penz ami itt lathato plakatok felszereles hangositas, orzo vedo ceg ,ami nem olcso. Valahonnan csak szponzoraljak?.

    • @edexaxol7655
      @edexaxol7655 5 месяцев назад +1

      Soros, Brüsszel, háttérhatalom, az LMBTQ, a homofóbok, migránsok, mit tudom én. Azt tudom, hogy a NER a mi adónkból finanszírozza az ilyesmit, meg a repkedéseiket is.

    • @gab0204-vk
      @gab0204-vk 5 месяцев назад +1

      szerintem a gyikemberek és az illuminati

    • @katalinrobin6222
      @katalinrobin6222 5 месяцев назад +5

      soros, usa, Brüsszel

    • @edexaxol7655
      @edexaxol7655 5 месяцев назад

      Orbán a mi adónkból fizeti a számláit. Miért érdekeljen, hogy ez a hatalmas megmozdulás ellene miből jött össze? Adakozásból, társadalmi munkából.

    • @1dayUllC
      @1dayUllC 5 месяцев назад +2

      Nagyon jó meglátás.
      Az összefüggések végett érdemes mind Földi László nyilatkoztait megismerni, mind pedig a kubinyitamas pont hu oldalon az élő adást is hallgatni hétköznap 18h-tól.

  • @ritakelemen6240
    @ritakelemen6240 5 месяцев назад +24

    Jó a logó

    • @BeataDawson
      @BeataDawson 5 месяцев назад

      Innen lopta:
      LUSTER BOND in Pune, Maharashtra, India based.Luster Outsourcing Services (P) Ltd. providing best adhesive solution in the market.

    • @baliknoxville7622
      @baliknoxville7622 5 месяцев назад

      Nem jó

  • @zsoltfenyvesi1423
    @zsoltfenyvesi1423 5 месяцев назад +72

    Hajrá Magyar Péter! 🇭🇺

  • @maticslaci
    @maticslaci 5 месяцев назад +5

    A szervezès magasiskolája!! Nagyon profi munka!!!

  • @szabiracer
    @szabiracer 5 месяцев назад +13

    65 féle adót is kellene majd csökkenteni, mert hiába lesz új király, ha a rabszolgaság marad!

    • @1dayUllC
      @1dayUllC 5 месяцев назад

      Ezesetben gyarmattartókat kell váltani. Akik pedig Mátyás király likvidálása óta vannak a nyakunkra ültetve.
      A jelen kor történéseinek összefüggéseire, az iskolában elhazudott és szándékosan hiányos történelmi oktatásokból eredő károk enyhítésére végzi Kubínyi Tamás a munkásságát.
      Érdemes hétköznap 18h-tól a kubinyitamas pont hu oldalon az élő adást is hallgatni, valamint a videa pont hu-n az ÁKTV csatorna videói között a legnézettebbeket visszanézni.

    • @evizsiak
      @evizsiak 5 месяцев назад

      Mint mindig

  • @lizuka888
    @lizuka888 5 месяцев назад +14

    Megható...

  • @MappaMappa-q8z
    @MappaMappa-q8z 5 месяцев назад +71

    Kérem, aki kedveli Magyar Pétert az segítsen neki ! Ha csak annyival, hogy barátainak, ismerőseinek beszél róla és amit képvisel, már az is segítség ! Tapasztaltam!!! egy üzlet nyitásakor, semmilyen fizetett hirdetés nélkül (egy hónap alatt csak szájhagyomány útján ) teltházzal ( 800 ) fő nyitott a Club ! Köszönöm,hogy elolvasta !

    • @katalinrobin6222
      @katalinrobin6222 5 месяцев назад +3

      rám ne számítson egy Peti barát sem

    • @MappaMappa-q8z
      @MappaMappa-q8z 5 месяцев назад

      @@katalinrobin6222 Elfogadom! Maradjon Putyin,gumicsizma (Lásd RAHO külvárosa ),zsiguli és egy kis plusz akkumlátor gyárak filippínókkal. ! értem

  • @braunandrea1612
    @braunandrea1612 5 месяцев назад +26

    Hajrá Péter!Erőt,egészséget kívánok neked!Valahogy bírnod kell!!!

    • @whitediamond613
      @whitediamond613 5 месяцев назад +3

      👍👍Végre, valaki a lelki és mentális túlterheltség oldalát is látja!👍🙏💖🌅☀️💞

    • @audioslave4604
      @audioslave4604 5 месяцев назад

      Júni 9 után kikukázza a baloldal. Csak figyelj, és emlékezz!

    • @braunandrea1612
      @braunandrea1612 5 месяцев назад

      @@audioslave4604 persze...eddig is a kukázásukról voltak híresek.Nekem belőlük is elegem van!Kényelmesen elvannak.Semmi felelősség.Nem akarnak ők igazán semmit.Ha akartak volna már rég megtehették volna!

    • @audioslave4604
      @audioslave4604 5 месяцев назад

      @@braunandrea1612 Akarj te, ne csak panaszkodj!

    • @interstellar.overdrive
      @interstellar.overdrive 5 месяцев назад

      @@audioslave4604 mire emlékezzen? egy random kommentre egy névtelen senkitől? LOL

  • @csaba8869
    @csaba8869 5 месяцев назад +76

    Követeljük vissza az uniós zászlót a parlamentre , mert az rendben van , hogy a székely és a magyar kint van , de mit szólna I.Istvánunk, hogy nem nyugatra tartunk?!

    • @zoltannesipos9794
      @zoltannesipos9794 5 месяцев назад +11

      Semmi helye ott!!!!!! Ez a MAGYAR PARLAMENT! Ami már sokkal inkább menóra jellegű!

    • @klaramhaj
      @klaramhaj 5 месяцев назад +3

      😂😂😂 de jot nevettem

    • @szatimola
      @szatimola 5 месяцев назад

      Te nagyokos 1-bites napszámos … apukád honnan lopott volna száz milliárdokat, ha az az Uniós zászló nem lenne ?!

    • @andreazsuzsannamodis126
      @andreazsuzsannamodis126 5 месяцев назад +2

      😂😂😂ismétlés a tudás anyja

  • @felcsutimaradona4299
    @felcsutimaradona4299 5 месяцев назад +11

    Talán majd Ő elhozza a változást ebben az országban. Hajrá!

    • @balazsbasa8462
      @balazsbasa8462 5 месяцев назад

      Ő segít nekünk és mi segítjük őt! Csak így lehet!

  • @gergobarabasi5500
    @gergobarabasi5500 5 месяцев назад +4

    Gyerünk Péterem💗 így tovább 🙏🙏🙏

    • @GSpommes
      @GSpommes 5 месяцев назад

      ruclips.net/user/liveXHb1q59b4Sk?si=H0nLg8DTJt9wUSpv

  • @matyasnesuta69
    @matyasnesuta69 5 месяцев назад +36

    Minden tiszteletem Magyar Péter -e és csapatáé. Azon kívül minden magyaré is aki változást akar,!

    • @1dayUllC
      @1dayUllC 5 месяцев назад

      A tisztán látáshoz érdemes Földi László nyilatkoztait, valamint hétköznap 18h-tól a kubinyitamas pont hu oldalon az élő adást is hallgatni.

  • @zsokamihalyikne494
    @zsokamihalyikne494 5 месяцев назад +20

    ❤🤍💚Reménykedem egy szebb és jobb jövőben! Nem érdekel senki véleménye. Engem Péter meggyőzött.

    • @zoltanpalfi427
      @zoltanpalfi427 5 месяцев назад +1

      Elég buta egy emberelod lehetsz eddig is csak a zsebét tömte ezután is ezt fogja terad meg magasról sza,,,,,,,,k

  • @yondergirl83
    @yondergirl83 5 месяцев назад +7

    Nagyon szuper lett! ❤️

  • @Ranna59
    @Ranna59 5 месяцев назад +1

    Hajrá Péter veled vagyunk HAJRÁ TISZA PÁRT ❤️🤍💚🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇪🇺🇪🇺🇪🇺

  • @fotocanoneos2224
    @fotocanoneos2224 5 месяцев назад +5

    Hatalmas munkabírása van Péternek! Jókor jött, kell a változás! A barátnoje/felesége is nagyon aranyos!

  • @gundmvulture
    @gundmvulture 5 месяцев назад +15

    Köszönjük a háttérbe, díszletek mögé történő betekintést, nagyon jó videó lett!

  • @nyeczne
    @nyeczne 5 месяцев назад +3

    Anno Orbán is ENNYIRE szimpi volt mindenkinek.... Csak szólok... Én drukkolok Magyar Péternek, de félek is...

    • @kevin97951
      @kevin97951 5 месяцев назад

      Pontosan ez a baj. Ő benne is bele látnak mindent, de jó lenne a földön maradni. Ez is személyi kultusz.

    • @ildikotakacs6340
      @ildikotakacs6340 5 месяцев назад

      Akkor hogy lehet, hogy nekem OV SOHASEM volt "szimpi"?Akinek van emberismerete és megérzései, annak nem lehetett az.

  • @szimultan00
    @szimultan00 5 месяцев назад +16

    THIS IS THE WAY

  • @mullergyula4174
    @mullergyula4174 5 месяцев назад +4

    Az egész hihetetlen, hogy ennyi embert megmozgatott pár hét alatt.

  • @gab0204-vk
    @gab0204-vk 5 месяцев назад +45

    hajra MP!

  • @tompordan
    @tompordan 5 месяцев назад +5

    Köszönettel a pozitív és negatív prekoncepciók nélkül összerakott tudósítást! Én párttatlannak éreztem és ez jó. :-)

  • @janina-is-ember2763
    @janina-is-ember2763 5 месяцев назад +3

    Új seprű jól seper, csak nehogy rossz irányba menjen.
    Hajrá Péter!🇭🇺✌️👍

  • @hunsow
    @hunsow 4 месяца назад +1

    Talpra Magyarok, ne féljetek, mert a hős magyar Péter a csattos nadrágszíjával megvéd benneteket!!!

  • @Angel67180
    @Angel67180 5 месяцев назад +24

    Annyira szeretnivaló két ember! Sok sikert , a továbbiakban is!

  • @evahekli2880
    @evahekli2880 4 месяца назад +1

    Én tudom, Ervin mirol beszel. Kulfoldi vizum igénylok az ugyfeleim. Naponta hallgatom, miért mennek el (örökre) Mo-rol. Orvosok, gyogytornászok, vállalkozók, nővérek, tanárok...

  • @hajnimihalka
    @hajnimihalka 5 месяцев назад +19

    Imádtam minden pillanatát! 💕

    • @GSpommes
      @GSpommes 5 месяцев назад

      ruclips.net/user/liveXHb1q59b4Sk?si=H0nLg8DTJt9wUSpv

  • @Sunmoonq
    @Sunmoonq 5 месяцев назад +2

    Tiszta libabőrös lettem. Csodás összeállítás.

  • @istvankremzer5000
    @istvankremzer5000 5 месяцев назад +7

    Hajrá péter!! Hajrá nemzet!!!!!

  • @patairoland5024
    @patairoland5024 5 месяцев назад +2

    Veled vagyunk Péter! Kitartást!

  • @miklosdruskoczi7687
    @miklosdruskoczi7687 5 месяцев назад +24

    de szép szervezés / szervezkedés!!! Istenem, segítsd meg őket!

    • @1dayUllC
      @1dayUllC 5 месяцев назад

      A Szolgálatok nem tegnap kezdték...
      A Trójai pedig teszi a dolgát.

  • @KZoli-mm3fg
    @KZoli-mm3fg 5 месяцев назад +1

    Ezt a ceremóniát színpad hangosítás stb... ki finanszírozta?

  • @attilanagy5377
    @attilanagy5377 5 месяцев назад +3

    Gimball-t a kamerára !
    Csak észrevétel :)
    Orbán nem merne így kimenni civilek közé...

    • @a.c.6937
      @a.c.6937 5 месяцев назад

      De csak egy s23 ultra is eleg lenne 🙃🙃

  • @Pappszy
    @Pappszy 5 месяцев назад +1

    Ti adnátok normális béreket mi? hihető :))))))

  • @lajosszabo9865
    @lajosszabo9865 5 месяцев назад +4

    Ez szép riport volt 👍 persze én is ott voltam és a következőre is elmegyek. Ez több mint kötelesség !! A változásért !!

  • @CsabaFöldesi-h3v
    @CsabaFöldesi-h3v 3 месяца назад

    Jó Isten Péter?????
    Mondj egy igazi, őszinte imát a magyarságért te hithú ember!!;
    Én minden nap inádkozom a magyarságért és öt gyerekem van!!!!
    Halljuk a te imádat mister mikrofon!!!!

  • @susannavarhegyi8618
    @susannavarhegyi8618 5 месяцев назад +16

    Csodálatos volt. Örülök,hogy megélhettem❤❤❤

  • @hiimmikescott
    @hiimmikescott 5 месяцев назад +1

    A blikk tud ilyet is ? En azt hitem ez is kormany parti propaganda, kelemes csalodás. Respect a blikknek szétadom

  • @fekveteker-go
    @fekveteker-go 5 месяцев назад +3

    Közben végignéztem és még annyi, hogy maximális respektáció, a tényszerű közlésért! Nem hittem volna, hogy ezt valaha leírom ebben a kontextusban, de úgy látszik a világ változik! ;)

  • @jafibea
    @jafibea 5 месяцев назад +8

    De jó, a piros ruha, a fehér napszemüveg és zöld táska Péter barátnőjén. Aki hisz, aki remél, szeret, az csak jófelé mehet! Adja az ég, hogy ne tévedjünk oly sokan!