Az egészségügyi dolgozókat ünnepelték

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 30 сен 2024
  • Szabó Botond gitárjátéka nyitotta pénteken, a Békés Vármegyei Központi Kórház Pándy Kálmán tagkórházában a Semmelweis-napi ünnepséget. Gyulán már hagyománynak számít, hogy ekkor kitüntetésekkel ismerik el az egészségügyben dolgozók munkáját. Becsei László főigazgató főorvos köszöntőjében felidézte Semmelweis Ignác alakját, kiemelve a gyermekágyi láz okának felfedezésében és a betegség leküzdésében betöltött szerepét. A főigazgató hangsúlyozta, a megemlékezés és az ünneplés után új lendülettel lehet folytatni a hivatástudattal végzett munkát.
    Gyula város képviselő-testülete több évvel ezelőtt alapította a dr. Libor János-díjat. Az idén Dobó Márta bőrgyógyász-kozmetológus szakorvos, a bőrgyógyászati osztály osztályvezető főorvosa példás kitartása, embersége és maximalizmusa miatt vehette át a kitüntetést. A főorvos elmondta, nagyon váratlanul érte az elismerés, ami egyben a munkatársainak is szól.
    A gyulai tagkórház szakdolgozói közül Libor János-díjban részesült Schriffert Zoltánné szakápoló, aki 1988 óta dolgozik az egészségügyben, több területen is helyt állva az évtizedek alatt.
    Seresné Szabó Ágnes dietetikus szintén átvehette az elismerést, annak érdemeként, amit a kórházban töltött harminchat év alatt a gyermek- és felnőtt lakosság érdekében végzett. Seresné Szabó Ágnes kiemelte, ez az elismerés külön megtiszteltetés a számára, hiszen egykor együtt dolgozhatott a díj névadó főorvosával.2024-ben Kórházért elismerésben Bassam Ali belgyógyász, haematológus, klinikai onkológus szakorvos részesült.
    Pákozdiné Vajda Erika is azok között van, akik főigazgatói dicséretben részesültek a hétköznapi betegellátásban kimagasló munkájukért. Az orvosírnokként dolgozó munkatárs húsz éve elnökként vesz részt a gyulai gyermekkórházért alapítvány munkájában.
    A pénteki eseményen főorvosi és adjunktusi kinevezések átadására is sor került, továbbá a rendszeres kórházi véradókat is köszöntötték a Semmelweis-napi ünnepségen.

Комментарии •