Nagyon köszi a feltoltest! :) Mindig tartottam picit a win telepítéstől, de most a videod alapján nekibátorodtam, és nem is volt semmi gond. Tök jó érzés, hogy már ez is megy. :) Nagy segítség volt, hogy mindent ilyen részletesen elmagyaráztál, köszi szépen! :)
Klassz videó, köszönet érte! Két rövid megjegyzés, amit az eltelt négy év indokol: - BIOS helyett ma már minden gépen EFI, vagy UEFI van. Ez kibővített funkciókkal, de kb. ugyanaz, mint a BIOS volt. Amit elmondtál a BIOS-ról, az mind igaz az UEFI-re is, csak éppen ha valaki a Google-ben rákeres a saját gépére, akkor kicsi az esély, hogy a BIOS szóval megtalálja a belépéshez szükséges billentyűket. - 50GB ma már sajnos egyáltalán nem elég a Win10-nek. "Fizikailag" persze el fog férni rajta, de a telepítő csomagok miatt, illetve azért, hogy legyen hely a pagefile.sys (lapozófájl) számára, mindenképp érdemes legalább 80-100GB-t fenntartani a rendszerlemeznek. Ha HDD helyett SSD-re szeretnénk telepíteni, akkor pedig még egy kicsit többet, mert annak az optimális működéséhez jó, ha legalább kétszer akkora a rendszerlemez, mint a rajta levő fájlok összessége. Magyarul az SSD akkor működik tényleg gyorsan, ha a legalább a fele üres. Meg nem mondom miért, de a tapasztalat ezt mutatja. :) Még egyszer köszönet a feltöltésért!
Rutinos felhasználó vagyok, többször végigcsináltam már ezt a folyamatot. Mégis hasznosnak érzem a videót, köszönet minden kezdő nevében is! Azért nem ártott volna, ha kicsit jobban látszanak a dolgok, gondolom sokan telefonon vagy tableten nézik telepítés közben.
Van egy új pc-m amin nincs operációs rendszer, megvettem a win 10et de nem tudtam letelepíteni, végre ez a videó elmondta hogy hogy kell,nagyon köszönöm!
Köszönöm az útmutatót! Endless OS-ről akartam win 10-re váltani, és abszolút amatőr létemre mégis sikerült :) Bár arra rá kellett jönnöm hogy törölni kell mindent először.
Hát, én ez év Januárjában vásároltam egy win 10home rendszert és eddig minden tökéletes na és árban sem ég rengető.. 35.000került és megérte.., a másik dolog nem vagyok millomos csak dolgozom de tavaly félre tett lóvémból perkáltam, mert muszáj volt, ugyanis előtte win 7használtam sokáig, ám, h támogatását meg szüntették, lettem win 10tulaj..., egy biztos, imádom, bár az is tény, bármilyen rendszert futtason az ember, SSD-re tegye..., win 7 gyors volt, viszont a 10em még gyorsabb, féltem is 10telepítésekor, h annyira gyors lesz, nem fog tudni tölteni, hát szerencsével jártam... ❤om..
Szia :) Köszönöm mégegyszer. Instrukciók alapján valóban egyszerűen, gyorsan, és elsőre sikerült telepítenem. Egyelőre még nem aktiváltam, az lesz a neheze
Nagyon jó videó lett és köszönet érte hogy szántál rá és ránk időt. Én pont most állok az előtt hogy újra kéne telepítenem a gépemet és hát eddig nem tudtam de most már hála neked egyszerű.
Egy kérdésem van ha én megveszem a Windows 10 Prot -t akkor az e-mailbe küldenek egy letöltő linket és utána hogyan tovább ? Vagy amit e-mailbe kapok az csak a licensz ? És az csak a végén kell ?
nem máma telepítettem fel első windowsomat (kb.:8 éve) de szép részletes magyarázat és ez nem is csak a Windows telepítés hanem az hogy, használható legyen a gép ! :) gratulálok
Köszi nagy segítség amit adtál. Korrektül elmondtál mindent.Persze már telepítettem gépeket,de még win 10-et nem.Azt is el kell kezdeni. A szuper tanításod alapján feliratkoztam az oldaladra. Várom a további hasznos videóidat. KÖSZÖNÖM.
Ha már van Windows-od akkor lehet úgy is telepíteni egy másik rendszert, hogy nem használsz DVD-t vagy USB-t. Csak annyit kell megtenni, hogy készítesz egy partíciót és abba belerakod a telepítési fájlokat és azt a partíciót elsődleges partíciónak beállítod. Aztán újra indítod a gépet és a telepítés fog elindulni. A telepítésnél az előtt hogy rákattintanál a telepítés gombra, lenyomod a Shift-et és az F10-et, és akkor elindul a parancssor. Ott be kell írni azt hogy: diskpart, list disk, select disk 0, list partition, select partition 1, és ENTER. Azután mehet a telepítés. Csak ha a a telepítő hibás akkor nem tud elindulni a számítógép és akkor azt lehet tenni, hogy valahonnan szerzel egy Windows telepítő DVD-t vagy USB-t és arról kell telepíteni.
Kérhetem a segítséged agépemen a window 8 van akarom telepíteni awindows 10 et ésa gépem kiírja a hibakódot ox20000 lehet hogy venni kell egy új számítógét
Üdvözlöm! A számítógép alaphelyzetbe állítása után nem tudok belépni, mert a rendszergazda vagy vendég jelenik meg lehetőségként, ami nem létezik egyik sem mit tegyek? USB telepítő nem indul el sem a windows 10, sem a windows11
Amúgy, ha a MediaCreationTool indításakor arra kattintunk, hogy Ezt a gépet frissíteni most úgy nem muszáj DVD-t vagy USB-t használni, meg ha aktivált Windows-ról telepíted akkor aktivált Windows 10-et kapsz. Mert szerintem csak akkor kell DVD-t vagy USB-t használni ha nincs operációs rendszer a gépeden. Mondjuk meg lehet őrizni a DVD vagy USB telepítőt esetleg ha egy olyan gépre kell telepíteni Windows-t amin nincs semmi OS.
Ez így van. Viszont én a videó elkészítésekor azt vettem figyelembe, hogy alapvető tudnivalókból induljak ki. A kevésbé jártas emberek is könnyebben megértik, ha úgymond nulláról kezdem a dolgokat. Illetve a másik dolog, hogy a ma kapható laptopok (főleg az olcsóbb szegmens) FreeDos-zal van telepítve, ami majdnem olyan mintha nem lenne rajta semmi. Így célszerűnek láttam egy leformázott winchesterrel bemutatni a dolgot. De amit írtál, az is jó, azzal akár egy kalóz Windowsból is csinálhatsz eredetit. Ugyanez történik akkor is, ha a Gépházban visszaállítod gyári beállításra a Windows 10-et a fájlok megtartása nélkül. Az aktivátor programot letörli, de a új rendszer mégis aktiválva marad.
szia! Tudnál nekem adni egy olyan linket ami vírus mentes kmspikot tartalmaz. A windows 10 tökéletesen működik a mostanival ,de az office hiába jelzi hogy aktivált,mégis figyelmeztet hogy szerezzek be újat. Lehet elavult a km spicom?
A Driverek telepítésével nemigazán kell foglalkozni win10 alatt, automatikusan letölti és telepítí őket a háttérben, akár hangkártya, akár VGA, vagy bármi más illesztőprogramról van szó. Ha ezt nem teszi meg 1-2 órán belül, csak akkor kell kézzel megkerestetni a Windowssal a drivereket.
Szia nekem az lenne a problémám hogy mikor újra kellen induljon a gép(videoba 21 perc) akkor ujraindul es fekete képernyő van és csak forognak a pontok. Ez mar egy órája tart. Tudna valaki segiteni?
Szia lenne egy kérdésem. Most fogok majd egy laptopot venni és ezek szerinte csak úgy lehet feltelepíteni a windows 10-et ha CD-n vagy pendriveon van rajta a windows ? Mert ha én online megveszem a termék kódot nem tudom hol aktiválni? Vagy hogy van ez ? Bocsánat a hülye kérdésért csak nem vagyok nagyon otthon az informatikában. Válaszodat köszönöm!
Vehetsz olyan gépet is, amin már előtelepítve van a Windows. Igaz úgy 25-30 ezerrel drágább, de azon rajta lesz az aktivált rendszer, és nem neked kell telepíteni.
Össze kell illeszteni a két rar fájlt, és akkor megkapod a KMSPico telepítőjét. Azért van szétszedve, mert ha egyben töltöm fel, az OneDrive online vírusírtója letiltja. A KMSPico a Windowst aktiválja, viszont vírusként tekint rá minden vírusírtó, mert ugye rendszerfájlokat módosít, ezért nyugodtan lehet a kivételek közé tenni a vírusírtóban.
Ha mondjuk ugyanazt a drivert mint neked, nekem sem tudja frissíteni és nekem asztali gépem van akkor az internetről honnan szedjem le a drivert? Egyébként nagyon hasznos videó lett! 👍
Szia nekem a 4 GB tos Pendrive ra nem fért rá a Windows 10 telepítő most karácsonyra vettem magamnak 16 GB tos Pendrive ot és arra gond nélkül ráfért a Windows 10 telepítő és szépen be is bootolja a Pendrive ot amin a Windows 10 telepítőt raktam a 16 GB tos Pendrive ra
szia az én számítógépemre mindent az egyik ismerősöm telepített fel, működik a gép csak nem tudom,hogyan lehet csatlakozni wifihez mert sehol nem írja ki!Mi lehet a baj?
Szia, teljesen jól elmagyaráztad sikerült is a kms pico-s rész. Egyetlen egy kérdésem van az, hogy az office csomagot honnan lehet letölteni? Én sehol se találom.
Ugyanúgy csináltam a meghajókat, ahogy a videóban, viszont telepítéskor van amikor el felejtem átírni a C meghajtót D meghajtóra és így a C-re telepítek és azon már alíg van hely. Át tudom ezt valahogy automatikusra állítani, hogy minden-t oda mentsen/telepítsen? Köszi
Azt be lehet állítani a Windowsban, hogy pl. a Dokumentumok, Letöltések, Képek helye a D:\ meghajtón legyen alapértelmezetten, és akkor nem kellene mindig adatmentést csinálni, amikor újratelepíted.
Üdv! Oké hogy régi már a video, de az lenne a kérdésem, amikor telepítem a Windows 10-et települnek vele alap driverek? Pl hogy WiFit tudjam használni és az usb bemeneteket. Ugyanis a laptopom szeretném újra telepíteni, de kb 3 éve lett használtan véve, de driver telepítő lemez nincs hozzá. Nem akarok abba belefutni, hogy nem tudok driveteket letölteni, mert nincs meg az a driver, hogy tudjak netezni :D így nem is akarok addig neki látni az újra telepítésnek
Szia nem sokár kapok egy lenovo ideapad 320-ast , és az lenne a kérdésem mivel az operációs rendszer nélküli ,akkor ha elinditom teljesen úgy fog kezdődni , mint neked? Válaszodat előre kösz, ja és bocsi ha egyértelműnek tartod erre a választ csak az a gond, hogy én most szeretnék belépni a pc-k világába.
Helló. Ki kell bontanod, de ha az író programban van olyan lehetőség, hogy ISO fájl vagy képfájl írása, akkor csak be kell tallóznod, és a program megcsinálja. A lényeg az, hogy a lemezre ne az ISO fájl kerüljön közvetlenül, hanem a benne lévő mappák, és fájlok: boot, efi, sources... ehhez hasonló mappákat fogsz látni benne.
Ha én most szeretnék win 10-re frissíteni, mert a játékok nagyon elkezdtek laggolni, akadozni, így egy nap alatt. (tegnap még semmi baja nem volt) akkor ugyanígy kell csinálni? vagy majd informál engem a telepítő? És ha esetleg nem tetszik, akkor ha visszarakom a win 7-et, elfog tűnni, minden, nem? Vagy esetleg ha a játékokra tudnál megoldást mondani, azt nagyon szépen megköszönném!!!
Kétféle módon tudsz Windows-t telepíteni. Az első módszer az az, hogy frissíted a meglévő Windows 7 rendszered megtartva a fájlokat, beállításokat. Ilyenkor megmarad minden, a játékokat sem kell újratelepíteni (elvileg). Erről a rendszerről 30 napig vissza tudsz térni, ha mégsem tetszene. A másik módszer a tiszta telepítés (ezt csináltam én is a videóban), ilyenkor a régi fájlok törölve lesznek, a programokat, játékokat is újra kell telepíteni, mivel nem a Windows része. Ha a tiszta a telepítést válaszod, akkor visszatérni sem tudsz. A játékok laggolására pedig nem tudom a megoldást, azt sok minden okozhatja.
Heló!Lenne egy kérdésem. 22:00 Na most,ha én nem wifiről netezek,hanem routerről van egy kábellel a gépembe csatlakoztatva az internet,akkor mi a teendő?Nem szoktam (és senki más se) itthonról wifit használni,így nem tudom mi lehet a jelszó (ha szükség van rá). Mit kell olyankor csinálni? Egy hét múlva jön az új gépemmel együtt a Windows 10-em is,szóval minden teljesen "szűz" lesz és életembe nem telepítettem még windowst,meg nagyon buta vagyok az ilyen program izélésekhez :D De ennyit megtudok csinálni én is,csak a fent említett dologgal lehet majd problémám. Köszönöm előre is a válaszodat!
Szia. A jelszó (amit az internet szolgáltatótól kaptál) a router beállításaiban van elmentve. Így ha a routert és a gépet vezeték köti össze, akkor a géped nem kér jelszót, ahhoz hogy csatlakozz az internetre. Tehát az új gépedet is simán csatlakoztatnod kell a routerhez, és azonnal tudsz netezni. Amit a videóban látsz, az egy wifi jelszó, ami egy teljesen másik jelszó. Az azért van, hogy illetéktelenek ne tudjanak rácsatlakozni az internetre (pl. a szomszéd a telefonjával). Ha neked nincs wifid, akkor jelszót sem kell megadni.
A KMSpico-t le tudod tölteni a leírásban lévő linkről, az nem vírusos. Bár a vírusírtók jeleznek, de ez csak azért van, mert rendszer szintű módosításokat végez a program. A másik alternatíva az MS Toolkit, de előfordulhat, hogy arra is beriasztanak a vírusírtók.
Ugyanilyet már nem tudsz vásárolni újonnan, mert ez egy 4 éves gép, viszont hasonlót igen. Én akkor 120 ezer forintért vettem, ma már ettől természetesen jobbat kapsz ugyanennyi pénzért.
A KMSpicot nem engedi letölteni, mert az OneDrive vírust észlelve megszakítja automatikusan. Pedig ki van kapcsolva a vírusírtóm a gépen. Mi lehet a probléma? Hogyan oldhatnám meg? Egyébként köszönöm, sokat segítettél a Windows telepítéssel kapcsolatban.
Üdv!Amikor a pendrive-ra akarom íratni a Win 10et valamiert nem adja ki se a pro se semmilyen más változatát csak a sima win 10-et. Elnézést ha túl hülye kérdés de elsőnek telepítem a windowst. Válaszod előre is köszönöm.
Az újabb verziókban ez össze van vonva, benne van az összes verzió egy telepítőben. A telepítés elején tudod majd kiválasztani, de ott is csak akkor, ha nincs a gépeden licenc. Pl. egy gyári Windows 10 Home-os laptopnál újratelepítésnél nem tudsz telepíteni más verziót, csak ugyanazt, ami korábban fent volt.
Szia! Nekem van egy ASUS X552W-s laptopom és újra szeretném telepíteni, de nem tudom, hogy hogyan kell belépni a telepítőbe! Hiába nyomkodom az f2-őt, hogy a pendriveról telepítsek de nem csinál semmit csak belép a Windows 8.1 és kész! Próbáltam már az f10-et 11-et és a DELETE gombot is de semmi! Nem tudom mi lehet a baj! Tudnál benne segíteni?
+Merudin456 Szia! Várd meg, amíg betölt a 8.1-es rendszered, majd indítsd újra a gépet Windowsból. Az újraindításnál (amikor elsötétül a képernyő), akkor kezd el nyomogatni az F2-őt, szerintem úgy már behozza a BIOS-t. Vagy még azt tudod tenni, hogy nem lépsz be a BIOS-ba, helyette az Esc-et nyomogasd indítás után. Ezzel elő fog jönni a Boot menü, amiből ki tudod választani a pendrive-odat.
+TelMin_HUN Szia. Mindkettőnek ugyanaz a rendszerkövetelménye, válaszd azt, amelyik szimpatikusabb. Nekem a 10-es eddig bevált, ez a gép is 4 éves lesz lassan.
64 bites rendszert csak akkor tudsz telepíteni, ha a processzorod is 64 bites (majdnem mind az, ami 2005 óta lett gyártva). Illetve ha már a Windows telepítő elindul, akkor is biztos lehetsz benne, hogy a géped 64 bites, mert különben el se indulna. Az MBR partíciós táblával nem kellene, hogy gond legyen. Arra tippelek, hogy a BIOS-ban csak UEFI telepítés van engedélyezve. Próbáld meg Legacy-ra állítani. Vagy a másik lehetőség, hogy UEFI módban telepíted, de ilyenkor újra kell formázni a teljes merevlemezt (MBR helyett GPT tábla lesz), és a pendrivenak amiről telepíted FAT32-es fájlrendszerűnek kell lennie.
A BIOS beállításait kellene ellenőrízni, hogy a gép látja-e a winchestert, illetve a bootolási sorrendnél az első helyre kellene tenni. Ha ez stimmel, és van a winchesteren működő operációs rendszer, akkor annak el kell indulnia.
Szia tudsz nekem segíteni egy gyors kérdésben ? mi okozza azt a gépemnél hogy alig csinálok valamit a gépemen és egy jó pár napja a Feladat kezelőben a Processzorom kihasználtsága 100 % vagyis hogy teljesen kivan használva még akkor is 100 % hogy ha nem játszok komoly játékkal a gépen Windows 10 az operációs rendszer van nekem is meg észre vettem egy re több pc játékomnál a fehér egér kurzor nyíl megjelenik a játékok közben amikor teljes kéeprnyőn van a játék régebben soha nem jelent meg a fehér egér kurzor ez az egész minek a jele ? és ilyen pittyegő hang jön ki a hang szóróból hiába húzom ki az egeret és a billentyűzet USB jét akkor is pittyegő hang jön ki a hang szóróból
Van egy ötletem, de nem biztos hogy ez okozza. Nyisd meg a Feladatkezelőt, és ha a Folyamatoknál azt látod, hogy fut az Antimalware Service Executable, akkor azt zárd be (ez a Windows Defender egyik összetevője). Ha nem sikerül bezárni, akkor a Windows Defender-t kapcsold ki, majd kis idő múlva kapcsold vissza.
A leírásban megadott linkel letöltve a windows 10-et újra tudom rakni a gépem és, tudni kell ilyen aktiváló kódokat vagy anélkül is újra lehet rakni a gépet/ ki lehet hagyni ezeket a kódokat? (választ előre is köszönöm)
A telepítőkulcsot nem kötelező megadni az elején, ki lehet hagyni. Ilyenkor rendesen feltelepül a Windows, csak lesz egy vízjel a jobb alsó sarokban, illetve néhány beállítás nem lesz elérhető a Gépházban. Ha sikerül szerezni jogtiszta kulcsot, akkor azt utólag is meg tudod adni a Gépházban (vízjel eltűnik és aktivált lesz a Windows). A KMSPico (második link) arra való, hogy kikerüld ezt a rendszert, tulajdonképpen elhiteti a Windows-zal hogy aktiválva van. Telepítőkulcsot csak akkor nem fog kérni az elején, ha gyári Windows volt a gépre korábban telepítve, ilyenkor a kulcsot a gép alaplapja tárolja.
Szia nekem egy olyan problémám adódott hogy nekem csak win7es driverem van a tp-linkemhez és nem tudok az internethez csatlakozni más szóval nem tudom letölteni a win10es drivert. Ezt hogy tudnám megoldani?
A partíciós táblával lehet valami gond, vagy a partició méretével. Ha nincsenek fontos adatok rajta, akkor az összes particíót le kell törölni, és egyben hagyva elkezdeni telepíteni.
Szia. Telepítésnél a kulcs megadását át lehet ugrani, és a későbbiekben is meg lehet adni. Magyarul kulcs nélkül is fel tudod telepíteni bármelyik Windows verziót. Most még úgy van, hogy akik régi kulccsal rendelkeznek (Windows 7 és 8) azok ingyenesen be tudják aktiválni a rendszerüket a Gépházban. Július 29 után erre már nem lesz lehetőség, vagyis fel lehet majd telepíteni a rendszert, de aktiválni már nem.
Valaki tud abban segiteni, hogy amikor a windows 10emet akartam telepiteni a telepités közben váltakozva vagy egy erroros cucc jött fel vagy egy kék képernyő amin az volt, hogy hiba történt és ujra kell inditani a gépet probáltam a legujabb és régebbi telepitő lemezzel is. Az error kód ez volt : 0xC0000005
Szia! Mikor megkérdezi hogy hova szeretném telepíteni a windowst akkor kiad 2 meghajtót a "1. Partíció: 1 meghajtót és a 0. Partíció: 2 meghajtót.. Mind a kettőnél azt írja hogy a A Windows nem telepíthető az elsőre se a másodikra. Viszont a másodikra tovább enged menni. Tovább megyek el is kezdi telepítést a "Windows fájlok másolásán" túl is megy de a "Fájlok előkészítése a telepítéshez" részen elmegy 9%-ig aztán kiakad. Mármint egy hibaüzenetet ad ki hogy indítsam újra a letöltést. És mindig ezt adja ki újra és újra. Ezzel mit tudnék kezdeni? Köszi a választ előre is.
Szia. Amikor azt írja ki, hogy nem telepíthető arra a partícióra, az azért van, mert túl kicsi a mérete. Pl. egy 500 MB-os partícióra nem enged telepíteni, mert a Windowsnak kell legalább 20 GB hely. A másik kérdésedre pedig azt tudom mondani, hogy töltsd le újból a Windows-t, mert valószínűleg hibás a telepítő, ha mindig 9%-nál megakad. Ha jól értem, akkor két winchester van a gépben, érdemes a telepítés idejére csak azt benne hagyni, amelyikre telepítesz, a másikat addig le kell húzni. Vagy az is egy jó megoldás lehet, ha nincs fontos adat a gépen, hogy letörlöd az összes partíciót, és újra felosztod, vagy akár egyben hagyod az egészet és úgy telepíted rá.
Köszi a választ újra. Amúgy a már a többször letöröltem a partíciókat valamint egybe is raktam őket és többször is raktam a pendrivera a windowst. Amúgy 1 winchester van a gépemben. Csak kettéosztottam de akkor is azt írja hogy kevés terület van ha egybe rakom őket.
Szia! Köszi a videót sikeresen telepítettem az op rendszert. Kérdésem lenne. Laptoba ssd-t raktam a hdd-t pedig optibay keretbe az optikai helyére. Sikeres telepítés után ami az ssd-re raktam,nem látta a 320gb hdd-t,lemezkezelőbe aktívra állítottam így viszont indításkor nem bootol be. Újra kell raknom a win10-et?
Szerintem az lehet a probléma, hogy a HDD-n van legalább egy Elsődleges partíció, így amikor visszakerül a gépbe, arról akar bootolni, csak ugye azon nincs oprendszer. Nézd meg azt, hogy a BIOS-ban első helyen van-e az SSD. Illetve induláskor, ha a boot menüben az SSD-t választod, akkor sem bootol?
A boot menüben látod mindkettőt? Ha nem, akkor csatlakozási hiba van. Ha mindkettő ott van, akkor nincs nagy baj. Viszont ha máshogy nem megy, akkor lehet úgy kellene csinálni, hogy ismét újratelepíteni (HDD és SSD is be van szerelve) és a Windows telepítővel leformázni mindkét meghajtót teljesen. Szerintem ne is partícionálj, a hdd-t is egyben és az ssd-t is egyben formázd.
+Zoltán Török Szia. Ha szeretnéd megtartani az adatokat és a programokat, akkor két lehetőséged van. 1. Letöltöd a Microsoft honlapjáról az ISO-t, és frissítesz. A telepítés végeztével egy ideig vissza is tudsz térni Windows 7-re, ha esetleg nem tetszene az új rendszer. 2. Telepítőlemezről indítod a gépet (mint, ahogy a videóban is csináltam), és a Frissítés opciót kell választani. 16:17
A Windows 10 telepítőjét le tudod tölteni a Microsoft honlapjáról ingyenesen és fel is tudod telepíteni. Ha van hozzá kulcsod (ez kerül 40 ezerbe) akkor azzal tudod aktiválni, és teljeskörűen használni. Ha nincs kulcsod, akkor is használhatod a Windowst, csak lesz egy vízjel a jobb alsó sarokban, és le lesz tiltva egy-két funkció a Gépházban. Ha zavaró a vízjel, és megvenni sem szeretnéd az eredeti kulcsot, akkor lehet aktiválni a KMS Pico nevű programmal is, csak az már úgy nem mondható legálisnak.
Végre valaki aki normálisan lépésről lépésre frankón elmagyarázza!Ezer köszönet!
Nagyon köszi a feltoltest! :)
Mindig tartottam picit a win telepítéstől, de most a videod alapján nekibátorodtam, és nem is volt semmi gond. Tök jó érzés, hogy már ez is megy. :)
Nagy segítség volt, hogy mindent ilyen részletesen elmagyaráztál, köszi szépen! :)
Klassz videó, köszönet érte!
Két rövid megjegyzés, amit az eltelt négy év indokol:
- BIOS helyett ma már minden gépen EFI, vagy UEFI van. Ez kibővített funkciókkal, de kb. ugyanaz, mint a BIOS volt. Amit elmondtál a BIOS-ról, az mind igaz az UEFI-re is, csak éppen ha valaki a Google-ben rákeres a saját gépére, akkor kicsi az esély, hogy a BIOS szóval megtalálja a belépéshez szükséges billentyűket.
- 50GB ma már sajnos egyáltalán nem elég a Win10-nek. "Fizikailag" persze el fog férni rajta, de a telepítő csomagok miatt, illetve azért, hogy legyen hely a pagefile.sys (lapozófájl) számára, mindenképp érdemes legalább 80-100GB-t fenntartani a rendszerlemeznek. Ha HDD helyett SSD-re szeretnénk telepíteni, akkor pedig még egy kicsit többet, mert annak az optimális működéséhez jó, ha legalább kétszer akkora a rendszerlemez, mint a rajta levő fájlok összessége. Magyarul az SSD akkor működik tényleg gyorsan, ha a legalább a fele üres. Meg nem mondom miért, de a tapasztalat ezt mutatja. :)
Még egyszer köszönet a feltöltésért!
Rutinos felhasználó vagyok, többször végigcsináltam már ezt a folyamatot. Mégis hasznosnak érzem a videót, köszönet minden kezdő nevében is! Azért nem ártott volna, ha kicsit jobban látszanak a dolgok, gondolom sokan telefonon vagy tableten nézik telepítés közben.
Köszönöm szépen a segítséget!- sohasem gondoltam volna, hogy erre is képes vagyok.
Nagyon jó, hogy ilyen alaposan mutatod meg a dolgokat, ill. mondasz háttérinfokat is közben. Szuper lett. Köszi szépen!
Van egy új pc-m amin nincs operációs rendszer, megvettem a win 10et de nem tudtam letelepíteni, végre ez a videó elmondta hogy hogy kell,nagyon köszönöm!
Nagyon köszönöm hogy megmutattad normálisan és időt fektettél bele!!
Köszönöm az útmutatót! Endless OS-ről akartam win 10-re váltani, és abszolút amatőr létemre mégis sikerült :)
Bár arra rá kellett jönnöm hogy törölni kell mindent először.
Köszönöm! Hatalmas segítség volt, csak ajánlani tudom mindenkinek! :)
Hát, én ez év Januárjában vásároltam egy win 10home rendszert és eddig minden tökéletes na és árban sem ég rengető.. 35.000került és megérte.., a másik dolog nem vagyok millomos csak dolgozom de tavaly félre tett lóvémból perkáltam, mert muszáj volt, ugyanis előtte win 7használtam sokáig, ám, h támogatását meg szüntették, lettem win 10tulaj..., egy biztos, imádom, bár az is tény, bármilyen rendszert futtason az ember, SSD-re tegye..., win 7 gyors volt, viszont a 10em még gyorsabb, féltem is 10telepítésekor, h annyira gyors lesz, nem fog tudni tölteni, hát szerencsével jártam... ❤om..
Szia :)
Köszönöm mégegyszer. Instrukciók alapján valóban egyszerűen, gyorsan, és elsőre sikerült telepítenem. Egyelőre még nem aktiváltam, az lesz a neheze
kmspicot kell letolteni hozzá
www83.zippyshare.com/v/a4um4Esa/file.html- inen lehet letolteni
Nagyon jó videó lett és köszönet érte hogy szántál rá és ránk időt. Én pont most állok az előtt hogy újra kéne telepítenem a gépemet és hát eddig nem tudtam de most már hála neked egyszerű.
Egy kérdésem van ha én megveszem a Windows 10 Prot -t akkor az e-mailbe küldenek egy letöltő linket és utána hogyan tovább ? Vagy amit e-mailbe kapok az csak a licensz ? És az csak a végén kell ?
Naggyon jó!Taníthatnál még a programokról és a gépről is dolgokat.Kössz!
nem máma telepítettem fel első windowsomat (kb.:8 éve) de szép részletes magyarázat és ez nem is csak a Windows telepítés hanem az hogy, használható legyen a gép ! :) gratulálok
Köszi nagy segítség amit adtál. Korrektül elmondtál mindent.Persze már telepítettem gépeket,de még win 10-et nem.Azt is el kell kezdeni. A szuper tanításod alapján feliratkoztam az oldaladra. Várom a további hasznos videóidat. KÖSZÖNÖM.
Nekem a biosba nincs boot akkor hogy álitsam be :(?
Te legalább normálisan elmagyarázol mindent. Most nem akaroknsenkit megjegyezni de sokan elhadarják. Jó vidi lett. Like
Köszi az előadást. Profi munka.
Nagyon köszönöm!
sokat segített a Windows telepítésében.
Nagyok koszonom hogy elkeszitetted ezt a videot nagyon hasznos volt :)
Ha egy pendriewra rateszem a win telepitot le tudom majd torolni a pendriewrol ?
Igen
Köszönöm a videót nagyon sokat tanultam belőle!!
Az elején csak én hittem, hogy Bödőcs Tibor beszél? :DDD
Egyébként jó videó, nagyon hasznos, sokat segít!
köszi! épp tegnap kaptam egy laptopot windows 8.1 volt rajta és a segitségeddel most már 10 van! köszi
Ha már van Windows-od akkor lehet úgy is telepíteni egy másik rendszert, hogy nem használsz DVD-t vagy USB-t. Csak annyit kell megtenni, hogy készítesz egy partíciót és abba belerakod a telepítési fájlokat és azt a partíciót elsődleges partíciónak beállítod. Aztán újra indítod a gépet és a telepítés fog elindulni. A telepítésnél az előtt hogy rákattintanál a telepítés gombra, lenyomod a Shift-et és az F10-et, és akkor elindul a parancssor. Ott be kell írni azt hogy: diskpart, list disk, select disk 0, list partition, select partition 1, és ENTER. Azután mehet a telepítés. Csak ha a a telepítő hibás akkor nem tud elindulni a számítógép és akkor azt lehet tenni, hogy valahonnan szerzel egy Windows telepítő DVD-t vagy USB-t és arról kell telepíteni.
nem eredeti win10 nel automatikus frissitést ki kell kapcsolni?
Kérhetem a segítséged agépemen a window 8 van akarom telepíteni awindows 10 et ésa gépem kiírja a hibakódot ox20000 lehet hogy venni kell egy új számítógét
Nagyon szépen köszönöm ezt a videót sokat segített
Köszi LCZ Video ! Öszintén sokat segitettél ! Bárcsak több ilyen bemutató lenne a RUclips-on ! Minöséges video! Ajnánlom ! :)
Üdvözlöm! A számítógép alaphelyzetbe állítása után nem tudok belépni, mert a rendszergazda vagy vendég jelenik meg lehetőségként, ami nem létezik egyik sem mit tegyek? USB telepítő nem indul el sem a windows 10, sem a windows11
Amúgy, ha a MediaCreationTool indításakor arra kattintunk, hogy Ezt a gépet frissíteni most úgy nem muszáj DVD-t vagy USB-t használni, meg ha aktivált Windows-ról telepíted akkor aktivált Windows 10-et kapsz. Mert szerintem csak akkor kell DVD-t vagy USB-t használni ha nincs operációs rendszer a gépeden. Mondjuk meg lehet őrizni a DVD vagy USB telepítőt esetleg ha egy olyan gépre kell telepíteni Windows-t amin nincs semmi OS.
Ez így van. Viszont én a videó elkészítésekor azt vettem figyelembe, hogy alapvető tudnivalókból induljak ki. A kevésbé jártas emberek is könnyebben megértik, ha úgymond nulláról kezdem a dolgokat. Illetve a másik dolog, hogy a ma kapható laptopok (főleg az olcsóbb szegmens) FreeDos-zal van telepítve, ami majdnem olyan mintha nem lenne rajta semmi. Így célszerűnek láttam egy leformázott winchesterrel bemutatni a dolgot. De amit írtál, az is jó, azzal akár egy kalóz Windowsból is csinálhatsz eredetit. Ugyanez történik akkor is, ha a Gépházban visszaállítod gyári beállításra a Windows 10-et a fájlok megtartása nélkül. Az aktivátor programot letörli, de a új rendszer mégis aktiválva marad.
Nekem HDD-n van a Windows és most szerzek be egy SSD-t. Hogy tudnám újratelepíteni a Windowst az SSD-re?
olyan kérdésem lenne hogyha elinditom a bootolást akkor nem érzékeli az Usb s billentyűzetetemet
Köszönöm !! Sokat segítettél
Valaki tudna segiteni?
Az utolsó lépésnél mielőtt beadja az asztalt azt írja hogy hiba történt
Ez miért van és hogyan lehet megoldani?
szia! Tudnál nekem adni egy olyan linket ami vírus mentes kmspikot tartalmaz. A windows 10 tökéletesen működik a mostanival ,de az office hiába jelzi hogy aktivált,mégis figyelmeztet hogy szerezzek be újat. Lehet elavult a km spicom?
A Driverek telepítésével nemigazán kell foglalkozni win10 alatt, automatikusan letölti és telepítí őket a háttérben, akár hangkártya, akár VGA, vagy bármi más illesztőprogramról van szó. Ha ezt nem teszi meg 1-2 órán belül, csak akkor kell kézzel megkerestetni a Windowssal a drivereket.
Ez így van, de nekem általában nincs türelmem kivárni.
Bálint Kónya Nekem pl frissités alatt szette le a drivereket
Szia nekem az lenne a problémám hogy mikor újra kellen induljon a gép(videoba 21 perc) akkor ujraindul es fekete képernyő van és csak forognak a pontok. Ez mar egy órája tart. Tudna valaki segiteni?
Én pendrive ról akartam, de azt írja hogy nem található operációs rendszer a pendrive on. Mi a tehendő?
Köszi a KMSpico linket,eddig amiket találtam mind bevírusozták a gépem.Örök Hála :)
Lehet, hogy erre is riasztani fog, de nyugodtan tedd a kivételek közé.
Köszönöm,sokat segített a videód.
Ha van nekem egy külső vinyom amin egy komplett windows van akkor azt ugyanígy tudom feltelepíteni vagy nem?
A cif single chip drivert honnan tudom beszerezni
Szia lenne egy kérdésem. Most fogok majd egy laptopot venni és ezek szerinte csak úgy lehet feltelepíteni a windows 10-et ha CD-n vagy pendriveon van rajta a windows ? Mert ha én online megveszem a termék kódot nem tudom hol aktiválni? Vagy hogy van ez ? Bocsánat a hülye kérdésért csak nem vagyok nagyon otthon az informatikában. Válaszodat köszönöm!
Vehetsz olyan gépet is, amin már előtelepítve van a Windows. Igaz úgy 25-30 ezerrel drágább, de azon rajta lesz az aktivált rendszer, és nem neked kell telepíteni.
Hello a KMS Picot lehet a windowsal egy pinedrivera tölteni vagy inkább 2 külön pendrivera töltsem?
Szia. Lehet egy pendrive-on minden.
LCZ video köszi a választ és még egy kérdésem lenne. A KMS Pico 2 részben kell letölteni az egyes valamint a kettes rész mit tartalmaz?
Össze kell illeszteni a két rar fájlt, és akkor megkapod a KMSPico telepítőjét. Azért van szétszedve, mert ha egyben töltöm fel, az OneDrive online vírusírtója letiltja. A KMSPico a Windowst aktiválja, viszont vírusként tekint rá minden vírusírtó, mert ugye rendszerfájlokat módosít, ezért nyugodtan lehet a kivételek közé tenni a vírusírtóban.
LCZ video oh értem és hogyan kell összeilleszteni?
Zasztlos Kecifei WinRAR kell hozzá.
Ha mondjuk ugyanazt a drivert mint neked, nekem sem tudja frissíteni és nekem asztali gépem van akkor az internetről honnan szedjem le a drivert? Egyébként nagyon hasznos videó lett! 👍
Szia nekem a 4 GB tos Pendrive ra nem fért rá a Windows 10 telepítő most karácsonyra vettem magamnak 16 GB tos Pendrive ot és arra gond nélkül ráfért a Windows 10 telepítő és szépen be is bootolja a Pendrive ot amin a Windows 10 telepítőt raktam a 16 GB tos Pendrive ra
Szia te esetedben miért kell átalakítani a boot sorrendet mivel SSD hdd nincs ezért automatikusan a lemezrôl bootolt volna nem?
szia az én számítógépemre mindent az egyik ismerősöm telepített fel, működik a gép csak nem tudom,hogyan lehet csatlakozni wifihez mert sehol nem írja ki!Mi lehet a baj?
Szia. Meg kell nézni az Eszközkezelőt, hogy fel van-e telepítve a driver hozzá. Amíg nincs, addig nem lesz Wi-Fi sem.
Szia, teljesen jól elmagyaráztad sikerült is a kms pico-s rész. Egyetlen egy kérdésem van az, hogy az office csomagot honnan lehet letölteni? Én sehol se találom.
www.heidoc.net/joomla/technology-science/microsoft/67-microsoft-windows-and-office-iso-download-tool
Beszerezhető ingyen az enterprise ? Vagy mindenképp fizetős?
Ugyanúgy csináltam a meghajókat, ahogy a videóban, viszont telepítéskor van amikor el felejtem átírni a C meghajtót D meghajtóra és így a C-re telepítek és azon már alíg van hely. Át tudom ezt valahogy automatikusra állítani, hogy minden-t oda mentsen/telepítsen? Köszi
Azt be lehet állítani a Windowsban, hogy pl. a Dokumentumok, Letöltések, Képek helye a D:\ meghajtón legyen alapértelmezetten, és akkor nem kellene mindig adatmentést csinálni, amikor újratelepíted.
Üdv! Oké hogy régi már a video, de az lenne a kérdésem, amikor telepítem a Windows 10-et települnek vele alap driverek? Pl hogy WiFit tudjam használni és az usb bemeneteket. Ugyanis a laptopom szeretném újra telepíteni, de kb 3 éve lett használtan véve, de driver telepítő lemez nincs hozzá. Nem akarok abba belefutni, hogy nem tudok driveteket letölteni, mert nincs meg az a driver, hogy tudjak netezni :D így nem is akarok addig neki látni az újra telepítésnek
Szia. Valószínűleg működni fog a hálózat. A Windows 10 sok eszközt ismer alapból.
Szia! Tudsz nekem egy olyan linket küldeni, ahol 100% vírusmentes a KMSpico?
Szia nem sokár kapok egy lenovo ideapad 320-ast , és az lenne a kérdésem mivel az operációs rendszer nélküli ,akkor ha elinditom teljesen úgy fog kezdődni , mint neked? Válaszodat előre kösz, ja és bocsi ha egyértelműnek tartod erre a választ csak az a gond, hogy én most szeretnék belépni a pc-k világába.
Igen, minden bizonnyal FreeDOS lesz rajta. Hasonló képernyőt fogsz látni az első bekapcsoláskor.
LCZ video nagyon szépen köszi
A HMSpico winrarnal ha nem találok olyan menüpontot hogy összeillesztés mi a teendő?
Csak az első fájlt nyisd meg. A WinRAR automatikusan összeilleszti.
A kms pico nál 3 fájl van, melyiket kell letölteni?
Köszönöm a feltöltést.Kiváló munka.
Csak így tovább!
Köszi hogy segítettél
Hali! Ha en telepito cd-t akarok csinalni akkor csak az iso fajlt kel kiirnom vagy kikell bontanom es ugy cd-re irni?
Helló. Ki kell bontanod, de ha az író programban van olyan lehetőség, hogy ISO fájl vagy képfájl írása, akkor csak be kell tallóznod, és a program megcsinálja. A lényeg az, hogy a lemezre ne az ISO fájl kerüljön közvetlenül, hanem a benne lévő mappák, és fájlok: boot, efi, sources... ehhez hasonló mappákat fogsz látni benne.
köszönöm a videót
Nagyon sokat segítettél!😁köszönöm szépen!😊
Ha én most szeretnék win 10-re frissíteni, mert a játékok nagyon elkezdtek laggolni, akadozni, így egy nap alatt. (tegnap még semmi baja nem volt) akkor ugyanígy kell csinálni? vagy majd informál engem a telepítő? És ha esetleg nem tetszik, akkor ha visszarakom a win 7-et, elfog tűnni, minden, nem? Vagy esetleg ha a játékokra tudnál megoldást mondani, azt nagyon szépen megköszönném!!!
Kétféle módon tudsz Windows-t telepíteni. Az első módszer az az, hogy frissíted a meglévő Windows 7 rendszered megtartva a fájlokat, beállításokat. Ilyenkor megmarad minden, a játékokat sem kell újratelepíteni (elvileg). Erről a rendszerről 30 napig vissza tudsz térni, ha mégsem tetszene. A másik módszer a tiszta telepítés (ezt csináltam én is a videóban), ilyenkor a régi fájlok törölve lesznek, a programokat, játékokat is újra kell telepíteni, mivel nem a Windows része. Ha a tiszta a telepítést válaszod, akkor visszatérni sem tudsz. A játékok laggolására pedig nem tudom a megoldást, azt sok minden okozhatja.
Köszi a segítséget!
Heló!Lenne egy kérdésem.
22:00 Na most,ha én nem wifiről netezek,hanem routerről van egy kábellel a gépembe csatlakoztatva az internet,akkor mi a teendő?Nem szoktam (és senki más se) itthonról wifit használni,így nem tudom mi lehet a jelszó (ha szükség van rá).
Mit kell olyankor csinálni?
Egy hét múlva jön az új gépemmel együtt a Windows 10-em is,szóval minden teljesen "szűz" lesz és életembe nem telepítettem még windowst,meg nagyon buta vagyok az ilyen program izélésekhez :D De ennyit megtudok csinálni én is,csak a fent említett dologgal lehet majd problémám.
Köszönöm előre is a válaszodat!
Szia. A jelszó (amit az internet szolgáltatótól kaptál) a router beállításaiban van elmentve. Így ha a routert és a gépet vezeték köti össze, akkor a géped nem kér jelszót, ahhoz hogy csatlakozz az internetre. Tehát az új gépedet is simán csatlakoztatnod kell a routerhez, és azonnal tudsz netezni. Amit a videóban látsz, az egy wifi jelszó, ami egy teljesen másik jelszó. Az azért van, hogy illetéktelenek ne tudjanak rácsatlakozni az internetre (pl. a szomszéd a telefonjával). Ha neked nincs wifid, akkor jelszót sem kell megadni.
Most már világos!
Köszönöm :)
10 perc 25-nél ASUS gépeknél milyen billentyű kombunációval lehet előhívni a Boot menüt?
Esc.
Köszönöm!
ettől a kms picotol picit félek nincs valami más ami úgymond normális lenne és nem vírusos?
A KMSpico-t le tudod tölteni a leírásban lévő linkről, az nem vírusos. Bár a vírusírtók jeleznek, de ez csak azért van, mert rendszer szintű módosításokat végez a program. A másik alternatíva az MS Toolkit, de előfordulhat, hogy arra is beriasztanak a vírusírtók.
+LCZ video ez a gép mennyibe került? Illetve megérné egy ilyet vásárolni?
Ugyanilyet már nem tudsz vásárolni újonnan, mert ez egy 4 éves gép, viszont hasonlót igen. Én akkor 120 ezer forintért vettem, ma már ettől természetesen jobbat kapsz ugyanennyi pénzért.
a pendrive ra az iso fájlt csak simán rufussal megcsinálom és utána már csinálhatom a videóban szereplő dolgokat?
Igen
Köszi
Köszönöm, nagy segítség volt! :)
És ha saját összeszerelt géped van és drivert keressel akkor az alaplap honlapján vagy hol???
MateZene Így van, illetve az alaplaphoz kapott CD-n is az van. Bár a Windows 10 egyébként is megkeresi magától, ha az internetkapcsolat létrejött.
A KMSpicot nem engedi letölteni, mert az OneDrive vírust észlelve megszakítja automatikusan. Pedig ki van kapcsolva a vírusírtóm a gépen. Mi lehet a probléma? Hogyan oldhatnám meg?
Egyébként köszönöm, sokat segítettél a Windows telepítéssel kapcsolatban.
László Horváth Megpróbálom majd tömörítve két rar fájlban fölrakni.
Feltöltöttem újból, két darab rar fájlban. Próbáld meg így letölteni.
Üdv!Amikor a pendrive-ra akarom íratni a Win 10et valamiert nem adja ki se a pro se semmilyen más változatát csak a sima win 10-et.
Elnézést ha túl hülye kérdés de elsőnek telepítem a windowst. Válaszod előre is köszönöm.
Az újabb verziókban ez össze van vonva, benne van az összes verzió egy telepítőben. A telepítés elején tudod majd kiválasztani, de ott is csak akkor, ha nincs a gépeden licenc. Pl. egy gyári Windows 10 Home-os laptopnál újratelepítésnél nem tudsz telepíteni más verziót, csak ugyanazt, ami korábban fent volt.
Szia! Nekem van egy ASUS X552W-s laptopom és újra szeretném telepíteni, de nem tudom, hogy hogyan kell belépni a telepítőbe! Hiába nyomkodom az f2-őt, hogy a pendriveról telepítsek de nem csinál semmit csak belép a Windows 8.1 és kész! Próbáltam már az f10-et 11-et és a DELETE gombot is de semmi! Nem tudom mi lehet a baj! Tudnál benne segíteni?
+Merudin456 Szia! Várd meg, amíg betölt a 8.1-es rendszered, majd indítsd újra a gépet Windowsból.
Az újraindításnál (amikor elsötétül a képernyő), akkor kezd el nyomogatni az F2-őt, szerintem úgy már behozza a BIOS-t.
Vagy még azt tudod tenni, hogy nem lépsz be a BIOS-ba, helyette az Esc-et nyomogasd indítás után.
Ezzel elő fog jönni a Boot menü, amiből ki tudod választani a pendrive-odat.
+LCZ video Köszi
Szia. Szerinted melyik a jobb op rendszer egy kb 5 öt éves laptopra? Windows 8.1 vagy 10?
+TelMin_HUN Szia. Mindkettőnek ugyanaz a rendszerkövetelménye, válaszd azt, amelyik szimpatikusabb.
Nekem a 10-es eddig bevált, ez a gép is 4 éves lesz lassan.
hello
ha én a gépemet ujraszeretném telepíteni akkor meghagyhatom a rendszermeghajtó kivételével a másik két meghajtót?
Válaszodat előre is köszi.
Igen, ha a két másikat nem formázod le, akkor a rajta lévő adatok megmaradnak.
köszi
azt meg tudnád mondani a hogy az asztali számítógépemen miért nincs internet kapcsolat már 3 napja?
32 bites alaplapra szeretnék 64 bitest rakni. Működne? A formázás után azt írja nem telepíthető a lemezre mert MBR partíciós táblát tartalmaz.
64 bites rendszert csak akkor tudsz telepíteni, ha a processzorod is 64 bites (majdnem mind az, ami 2005 óta lett gyártva). Illetve ha már a Windows telepítő elindul, akkor is biztos lehetsz benne, hogy a géped 64 bites, mert különben el se indulna. Az MBR partíciós táblával nem kellene, hogy gond legyen. Arra tippelek, hogy a BIOS-ban csak UEFI telepítés van engedélyezve. Próbáld meg Legacy-ra állítani. Vagy a másik lehetőség, hogy UEFI módban telepíted, de ilyenkor újra kell formázni a teljes merevlemezt (MBR helyett GPT tábla lesz), és a pendrivenak amiről telepíted FAT32-es fájlrendszerűnek kell lennie.
A formázásssal meg is oldottam, köszi :D
sikerült
Jó napot mi tehetek ha a gépem nem kapcsol be windows cd nékul??? mindig arrol bootol anélkul be se indul a rendszer tudna segiteni ebben???
A BIOS beállításait kellene ellenőrízni, hogy a gép látja-e a winchestert, illetve a bootolási sorrendnél az első helyre kellene tenni. Ha ez stimmel, és van a winchesteren működő operációs rendszer, akkor annak el kell indulnia.
Helló aktiváló kulcsot kér azt hogyan lehet ingyen megszerezni?
Jobb teszed ha gyári lemezről telepítesz..
Szia!Az lenne a kérdésem, hogy a KMSpicot az aktiválás után már le lehet törölni?
Letörölheted, én is most próbáltam ki, és egyelőre aktiválva maradt. Bár lehet, hogy csak 180 napig fogja bírni, pontosan nem tudom.
Köszönöm!
Szia tudsz nekem segíteni egy gyors kérdésben ? mi okozza azt a gépemnél hogy alig csinálok valamit a gépemen és egy jó pár napja a Feladat kezelőben a Processzorom kihasználtsága 100 % vagyis hogy teljesen kivan használva még akkor is 100 % hogy ha nem játszok komoly játékkal a gépen Windows 10 az operációs rendszer van nekem is meg észre vettem egy re több pc játékomnál a fehér egér kurzor nyíl megjelenik a játékok közben amikor teljes kéeprnyőn van a játék régebben soha nem jelent meg a fehér egér kurzor ez az egész minek a jele ? és ilyen pittyegő hang jön ki a hang szóróból hiába húzom ki az egeret és a billentyűzet USB jét akkor is pittyegő hang jön ki a hang szóróból
milyen proci van benne?
@@emokegyolai8466 Intel Core Í5 4460 3,2 GHZ 4 magos a processzorom miért kérdezed?
én nem értek hozzá mert think centre produkt of lenovo - a számitógépem neve
Köszi szépen!
Szia nekem az lenne a problemam par napja a cpu usage-m 99% alekot fesziti es nem csokken mi lenne a megoldas?
Van egy ötletem, de nem biztos hogy ez okozza. Nyisd meg a Feladatkezelőt, és ha a Folyamatoknál azt látod, hogy fut az Antimalware Service Executable, akkor azt zárd be (ez a Windows Defender egyik összetevője). Ha nem sikerül bezárni, akkor a Windows Defender-t kapcsold ki, majd kis idő múlva kapcsold vissza.
A leírásban megadott linkel letöltve a windows 10-et újra tudom rakni a gépem és, tudni kell ilyen aktiváló kódokat vagy anélkül is újra lehet rakni a gépet/ ki lehet hagyni ezeket a kódokat? (választ előre is köszönöm)
A telepítőkulcsot nem kötelező megadni az elején, ki lehet hagyni. Ilyenkor rendesen feltelepül a Windows, csak lesz egy vízjel a jobb alsó sarokban, illetve néhány beállítás nem lesz elérhető a Gépházban. Ha sikerül szerezni jogtiszta kulcsot, akkor azt utólag is meg tudod adni a Gépházban (vízjel eltűnik és aktivált lesz a Windows). A KMSPico (második link) arra való, hogy kikerüld ezt a rendszert, tulajdonképpen elhiteti a Windows-zal hogy aktiválva van. Telepítőkulcsot csak akkor nem fog kérni az elején, ha gyári Windows volt a gépre korábban telepítve, ilyenkor a kulcsot a gép alaplapja tárolja.
LCZ video köszi a segítsèget èn is a kmspico-val törtem fel a windowst
Szia ahogy letöltöttem a Windowst és megvan minden akkor. Gép magyar lesz?ha be állítom?mert azt mondod alapból benne van
Az nem biztos hogy magyar lesz mert alapból váltható a nyelv a gépeden
Szia nekem egy olyan problémám adódott hogy nekem csak win7es driverem van a tp-linkemhez és nem tudok az internethez csatlakozni más szóval nem tudom letölteni a win10es drivert. Ezt hogy tudnám megoldani?
Ja és persze nem működik a win7es driver
Ez egy USB Wi-Fi adapter? Mi a típusa pontosan?
Ha a telepítésnél (a videón kb 20.perc környén) egyik meghajtóra sem engedi telepíteni, nem lehet a tovább gombra kattintani, akkor mi a teendő?
A partíciós táblával lehet valami gond, vagy a partició méretével. Ha nincsenek fontos adatok rajta, akkor az összes particíót le kell törölni, és egyben hagyva elkezdeni telepíteni.
Szia ha én július 29 után telepítem a Windows 10-et, akkor kér termékkulcsot? A telepítő CD már kész.
Szia. Telepítésnél a kulcs megadását át lehet ugrani, és a későbbiekben is meg lehet adni. Magyarul kulcs nélkül is fel tudod telepíteni bármelyik Windows verziót. Most még úgy van, hogy akik régi kulccsal rendelkeznek (Windows 7 és 8) azok ingyenesen be tudják aktiválni a rendszerüket a Gépházban. Július 29 után erre már nem lesz lehetőség, vagyis fel lehet majd telepíteni a rendszert, de aktiválni már nem.
@@videolcz8137 Szia! És honnan tudom megszerezni ingyen?
Valaki tud abban segiteni, hogy amikor a windows 10emet akartam telepiteni a telepités közben váltakozva vagy egy erroros cucc jött fel vagy egy kék képernyő amin az volt, hogy hiba történt és ujra kell inditani a gépet probáltam a legujabb és régebbi telepitő lemezzel is.
Az error kód ez volt : 0xC0000005
Próbáld meg leformázni a teljes merevlemezt, ne legyenek partíciók. Bár a kékhalál lehet memóriahiba is.
Szia!
Mikor megkérdezi hogy hova szeretném telepíteni a windowst akkor kiad 2 meghajtót a "1. Partíció: 1 meghajtót és a 0. Partíció: 2 meghajtót.. Mind a kettőnél azt írja hogy a A Windows nem telepíthető az elsőre se a másodikra. Viszont a másodikra tovább enged menni. Tovább megyek el is kezdi telepítést a "Windows fájlok másolásán" túl is megy de a "Fájlok előkészítése a telepítéshez" részen elmegy 9%-ig aztán kiakad. Mármint egy hibaüzenetet ad ki hogy indítsam újra a letöltést. És mindig ezt adja ki újra és újra. Ezzel mit tudnék kezdeni? Köszi a választ előre is.
Szia. Amikor azt írja ki, hogy nem telepíthető arra a partícióra, az azért van, mert túl kicsi a mérete. Pl. egy 500 MB-os partícióra nem enged telepíteni, mert a Windowsnak kell legalább 20 GB hely. A másik kérdésedre pedig azt tudom mondani, hogy töltsd le újból a Windows-t, mert valószínűleg hibás a telepítő, ha mindig 9%-nál megakad. Ha jól értem, akkor két winchester van a gépben, érdemes a telepítés idejére csak azt benne hagyni, amelyikre telepítesz, a másikat addig le kell húzni. Vagy az is egy jó megoldás lehet, ha nincs fontos adat a gépen, hogy letörlöd az összes partíciót, és újra felosztod, vagy akár egyben hagyod az egészet és úgy telepíted rá.
Köszi a választ újra. Amúgy a már a többször letöröltem a partíciókat valamint egybe is raktam őket és többször is raktam a pendrivera a windowst. Amúgy 1 winchester van a gépemben. Csak kettéosztottam de akkor is azt írja hogy kevés terület van ha egybe rakom őket.
Hány gigabájtos a winchester, ha egyben van? Mert ha több mint 20, akkor gond nélkül fel kellene mennie a Windowsnak.
LCZ video Elvittem egy szakemberhez és winchester probléma van. Ki kell cserélnem. Na mindegy azért kösz a segítséget.
Ha be aktiváltam a KMS picoval mindent akkor le töröl hetem vagy rajtakel hagynom a gépen?
Ha letörlöd a KMS-t, akkor aktiválva marad a Windows, de csak 180 napig, így valószínűleg fél év múlva újra kell aktiválnod.
ok köszi
Javítanám a méretet, most már a Windows 10-nek min. 8GB kell vagyis nekem annyit írt
Szia sokat segítettél ezer hála de azt véletlen nem tudod hogy acer laptopon melyik a boot manager gomb az esc vagy az f12 előre is köszi
Ha az Esc, vagy az F12 nem hozza elő, akkor esetleg még az F9-cel lehet próbálkozni.
f12
Szia! Köszi a videót sikeresen telepítettem az op rendszert. Kérdésem lenne. Laptoba ssd-t raktam a hdd-t pedig optibay keretbe az optikai helyére. Sikeres telepítés után ami az ssd-re raktam,nem látta a 320gb hdd-t,lemezkezelőbe aktívra állítottam így viszont indításkor nem bootol be. Újra kell raknom a win10-et?
A HDD a Lemezkezelőben Logikai meghajtóként szerepel? Mert úgy kellene megoldani, hogy az SSD Elsődleges legyen, a HDD pedig Logikai meghajtó.
Hdd-t kiszedve újra telepítettem a gépet.Viszont ha hdd visszakerül nem bootol be. El se jutok a lemezkezelőig ,gondolom biosba kell valamit állítani.
Szerintem az lehet a probléma, hogy a HDD-n van legalább egy Elsődleges partíció, így amikor visszakerül a gépbe, arról akar bootolni, csak ugye azon nincs oprendszer. Nézd meg azt, hogy a BIOS-ban első helyen van-e az SSD. Illetve induláskor, ha a boot menüben az SSD-t választod, akkor sem bootol?
Indításkor esc majd F9 boot megadásával, lemezkezelő megnyitásakor viszont nem látom a hdd-t.
A boot menüben látod mindkettőt? Ha nem, akkor csatlakozási hiba van. Ha mindkettő ott van, akkor nincs nagy baj. Viszont ha máshogy nem megy, akkor lehet úgy kellene csinálni, hogy ismét újratelepíteni (HDD és SSD is be van szerelve) és a Windows telepítővel leformázni mindkét meghajtót teljesen. Szerintem ne is partícionálj, a hdd-t is egyben és az ssd-t is egyben formázd.
oké jó dolog köszi a segítséget :)
Helo,nekem Windows 7-em van,én is szeretném frisíteni,de félek,hogy a programok és a játékok letörlődnek.Ez így van?Mit lehet kezdeni ilyenkor?
+Zoltán Török Szia. Ha szeretnéd megtartani az adatokat és a programokat, akkor két lehetőséged van.
1. Letöltöd a Microsoft honlapjáról az ISO-t, és frissítesz. A telepítés végeztével egy ideig vissza is tudsz térni Windows 7-re, ha esetleg nem tetszene az új rendszer.
2. Telepítőlemezről indítod a gépet (mint, ahogy a videóban is csináltam), és a Frissítés opciót kell választani.
16:17
+LCZ video Köszi
Sziasztok
Nem nagyon értek ezekhez ezért ne rohogjetek ki!😀
Azt szeretném megkérdezni hogy ingyenes e megkapni a Windows 10-et??