28.án tartom mert a 29 még a február része és babaként hirdettem, hogy téli gyerek vagyok. Aztán az egyik osztálytársam tartotta mindig március első hétvégéjén a szülinapját és hát mégsem lehet ugyanakkor. Menőn is hangzik, főleg az ismerkedések elején. Az asszony azonban ugyan azt vallja mint amit a videóban is elmondtál, hogy logikusan következik a március elseje. Na de most hogy kiderült a feb. 24.-és dolog... Eljött a visszavágás ideje.
Cézár bácsi!😂 Sok mindent tanultam, érdekes videó volt!
2 года назад+40
8:00 Programozást tanítok, rendszeresen feladom a tanítványaimnak ezt a feladatot, hogy ezen szabályoknak megfelelően írjanak programot, ami eldönti egy évszámról, hogy szökőév-e :)
Ha már születésnapokról kérdezel, van idétlenebb a február 29-nél. Én pl. december 25-én születtem, a feleségem pedig december 31-én. És külön örülök hogy egyikünk se Ádám vagy Éva, vagy Szilveszter. A lányunkat már szándékosan a nyár közepére terveztük, hogy évközben is legyen családi ünnep.
Nem kötekedés, de mikor november végén is 20 fok van majd április közepén esik a hó akkor nekem az az érzésem hogy mára legalább 1 hónappal elcsúszott a Gergely naptár! Nyilván ezt magunknak is köszönhetjük de szerintem át kéne értékelni mikor is kezdődik a tél és mikor a nyár! Tavasz mint olyan meg már szinte nem is létezik! Viszont a videó ismét jó lett ma is sokat tanultam! 🙂👍
Viszont a napéjegyenlőség és a leghosszabb, legrövidebb nap szinte mindig 1-1 napra esik, tehát elméletileg jó, csak hát...:) 2019ben viszont majdnem hogy forró volt az április. Voltak "nyári napok" is benne. Tehát mikor milyenje van az időjárásnak amibe már mi is belenyultunk.
Kedves Űrkutatás Magyarul vezetője! Nagyon szépen köszönöm ezt a videót mert nagyon vártam már, hogy ezzel a témával kapcsolatban láthassak tartalmat mert én személyesen Február 29.-én születtem méghozzá 2000-ben, ami azt jelenti hogy 22 éves vagy ha még pontosabban szeretném kifejezni 5.5 (öt és fél) éves vagyok jelenleg, de nagyon várom már, hogy 2024 ben is megjelenjen mert ilyenkor szoktam a legtöbb poénokat kapni az életkoromra szó szerint mindenhonnan.
En 1941 Febr. 29.- en éjjel fel 12-H kor születtem, és az orvosok automatikusan március elselyere tűztek ki aszuletesnapomat, sajnos engem meg se kérdeztek, pedig most csak 30 év körüli lennék...! De nem mindegy, hogy mi van a papíron.? En 81 évesen is 30- nk érzem magam: persze aki engem lát, annyinak saccol amennyinek lát.!!! A születési dátumok csak az adminisztrációhoz fontosak: Rend a lelke indennek...!!
Milyen érdekes lesz, amikor majd a Marson is élnek emberek (bár efelől kétségeim vannak), és ott is lesz helyi időszámítás a Nap járása és a Mars keringése alapján. De ugye az köszönőviszonyban se lesz a földi időszámítással. Meg persze lesz ott EM előtt és EM után a marsi évek számításakor (igen, Elon Musk :D). Meg ott is lesz szökő sol. Na és aztán persze majd igény születik a két világ idejének összehangolására. Szóval végül csak be kell vezetni a Csillagidőt! :D \\//,
@@urkutatasmagyarul :D ... Amúgy most viccen kívül, utánaszámoltam csak a kíváncsiság kedvéért. Ha nem tévedtem, akkor egy marsi év 669.579 marsi napból áll. Szóval szerencsétleneknek minden második évben kellene egy plusz nap, illetve minden 4. évben még egy plusz nap.
Sokszor hallom emberektől, hogy érdekli őket a hobby- csillagászat, de még távcsövük sincs. Ha csak az itt (kommentekben is) szóba kerülő dolgokat elkezded levezetni, kiszámolni, ha szabad szemmel figyeled az égitesteket, jegyzetelsz egy olcsó füzetbe, már amatőr csillagász is vagy. Nekem ez a csatorna rengeteg inspirációt adott, hogy egyáltalán mit figyeljek meg. Köszönöm!!!
Nem kukacos kodásból, de 9:42 nél ezeötszázat mondasz 😄 mint a kínaiban, nem tudom lehet csak poénból mondtad így de nekem ez feltünt és gondoltam szólok hogy ha mégis baki lett volna :D Mellesleg egy nagyon érdekes videó volt :)
Namost ha a névnapos példából indulunk ki, akkor aki február 29én született, annak 28-án van, mert ő egy elcsúszott 28-án született :) A gond inkább ott van, aki a szökőnapon, azaz 24én született :D
Áhhh dehogy gond az.😀😀 Dupla az az megkettőzött szülinapot Ünnepelhet aki A Február 24.-ikei Szökőnapon született. Irigylésre méltó. Gondoljunk bele alig hagyta abba az előző Szülinapját azonnal másnap ott is a másik így nem kell 1 évet várni a következőre.😂😂🤣🤣
Nagyon jó, egyszerű, érthető videó. Még említés szintjén bele lehetett volna venni azt a kezdeményezést, hogy a 4000-rel osztható évek legyenek kivételek a 400-as szabály alól. Valamint az is egy érdekesség, hogy a jelenlegi szabályok szerint számolva 400 év napjainak száma osztható 7-tel, vagyis a Gergely-naptár 400 évente ismétlődik.
10:29 Nekem a mamám született február 29.-én..... De minden évben megtartjuk és ha épp nem szökőév van akkor február 28.-án (azért nem március elsején, mert az már másik hónap)
Klassz videó volt, érdekes lenne a Föld precessziós mozgásáról is egy videót készíteni, az nagyon jó téma és sok mindent befolyásol csak még hosszabb időtávlatban.
A Nap delelésének legkorábbi és legkésőbbi időpontja között Magyarországon több mint negyed óra különbség van! És itt nem az óra átállításra gondolok, hanem a Föld keringési sebességének változására. Míg a Föld közel azonos sebességgel forog, addig a Föld keringési pályájának excentritása (0,01671) miatt változó sebességgel kering a Nap körül. Télen a Föld közelebb van a Naphoz, ezért gyorsabban kering, így hosszabbak a napok (szinódikus forgás > 24h), míg nyáron távolabb van a Föld a Naptól, ezért lassabban kering, így rövidebbek a napok (szinódikus forgás < 24h). Fentiekre tekintettel nem teljesen pontos az a megfogalmazás, hogy két delelés között pontosan 24 óra telik el (és ez nem a szökőmásodperc beiktatásán múlik)! A másodperc tört részére pontosan meghatározni az adott évben az átlagos nap hosszát ennél jóval bonyolultabb feladat!
oké, hogy szökő év, szökő hónap ...stb, de mi a helyzet a Föld forgásának lassulásával? ez hogyan lesz korrigálva a napok elszámolásánál? vagy a Hold közelsége és az ezt követő ár-apály jelenség már nem csökkenti tovább a Föld forgási sebességét?
Volt egy osztálytársam, aki pont feb. 29-én született, de nála a szülei eldönthették hogy március egy vagy feb. 28 legyen az anyakönyvében, és így március 1. Lett a hivatalos szülinapja papíron, de attól függetlenül középiskola 2 évében megleptük február 29-én egy tortával, rajta egy nagy 4essel 😁
Jelen! 1976.02.29.-én születtem :) Mikor tartom meg? Minden évben megtartom, de sem 28.-át, sem a március 1-ét nem érzem a magaménak. Rossz érzés, mintha a világ elfeledkezett volna rólam, és ürességet érzek magamban. De 4 évente kárpótolva vagyok. Az a nap egy varázslat számomra, akkor különlegesnek érzem magam. :)
Az élet februári poénja. A volt cégemnél elvileg mindenkinek naponta kellett volna beírni a jelenléti ívet. De nem vettük komolyan. Így a hónap utolsó napján, amikor bevették, gyorsan mindenki megrohanta. Véletlenül a titkárnő 29 naposnak vette a jelenléti ívet, és senki nem vette észre. SŐT! Reggel beszólt, hogy "fiúk. Utolsó nap. Írjatok alá", és az üzem odarohant, és a többség már aláírta a 28 napos február 29-dikét is, míg valaki el nem kezdett hahotázni.
Ha még lesz emberiség 2400-ban, vagy olyan fejlettségi szinten álló emberiség ami képes lesz szökőnapot számolni. Vagy ha még mindig ezzel a rendszerrel fogjuk számolni az időt.
A római naptár, és belőle a mi naptárunk fejlődése külön videó anyaga lehetne. Persze nem ezen a csatornán, messzire vezetne a profiljától. Amit viszont érdemes lehet tárgyalni, és valamelyest kapcsolódik: precesszió, avagy meddig lesz még sarkcsillag a sarkcsillag?
Szuper video volt. A google szerint a fold forgasi ideje sem 24 ora hanem 23:56 az napi 4 perc elcsuszas. Ezt nem korrigaljuk es nincs is kaosz belole ami engem meglep. Esetleg a fold dolesebol adodo nappal ejszaka arany megoldja ezt a problemat? Erdekelne errol is a tudomanyos allaspont. Koszonet a munkadert.
Valóban van 4 perc csúszás, de csak azért, mert a Föld közben arrébb ment a Nap körüli keringési pályáján. Ha a szoláris napot vesszük figyelembe, azt az időt, amennyi ahhoz kell, hogy a Nap elérje a zenitjét, akkor az már sokkal közelebb lesz a 24 órához.
@@urkutatasmagyarul A Stephan Engel fedőnevű kolléga is jelezte vágyát a sziderikus és szinodikus napok közötti különbséget bemutató videóra, amihez én is csatlakozok, hozzád méltó feladat volna.
Én 02. 29.-én születtem. Láttam írták páran kommentben, hogy nem anyakönyveznek arra a napra. Ezt meg is cáfolnám, én vagyok az élő példa rá. :) Egyébként március 1. tartom, ha nincs szökőév. De a távolabbi ismerősök 02. 28.-án köszöntenek fel, mert ugye hivatalosan akkor van.
ha jól számolom Julis Caesar és Gergely pápa naptárai közt 1627 év telt el, ami 10 napnál több korrekcióra szorult volna? majdnem 13 nap, de akkor miért csak 10 napot korrigáltak?
@@urkutatasmagyarul Biztos tele vagy tervekkel miről készíts videót, de gondolom szívesen fogadsz nézőktől további videótippeket. Olyan videót is szívesen megnéznék, miért látjuk nagyobbnak az égitesteket a horizontvonal közelében :)
Születésnapos kérdés: aki február 29-én születik, az a névnapos példa alapján február 28-án kell, hogy ünnepeljen a nem szükőévekben. Inkább az a kérdés, hogy, aki február 24-én születik szökőévben, az milyen napon ünnepeljen, nem?
Azért beletelt Gergely pápa után pár száz évbe, míg mindenhol elfogadták a reformot, hiába volt igaza. Sőt ugye az ortodox egyházak javarésze még ma sem fogadja el, csak az államok, de ott is nem egy csak a 20. században tért át rá.
2 года назад+1
Reméltem, hogy a többi naptár (kínai, zsidó, hold, kelta, azték, maya, stb.) is meg lesz említve néhány mondatban. Érdekelne az összefüggés/különbség. És hogy miért nem lehet ezt pontosítani, ha egyszer egy tollvonással korrigáltak 10 napot?! Eszembe jut Kőhalmi Zoltán stand-up műsora, amikor a mutatós órát magyarázza. Nem lehetne egy nap 100 egység? :D
Igen,ez engem is érdekelne. A nem is távoli jövőben ha multiplanetáris fajjá válunk,kellesz egy egységes időmérés, a mostani szívdobbanásra/másodpercre alapuló időszámítás eléggé túlhaladottá vált. A tízes számrendszer elég szimpatikusnak tűnik,bár ez is genetikai okokra visszavezethető,mi lesz ha olyan fajjal találkozunk akiknek nem tíz,hanem mondjuk 12 ujjuk/csápjuk van?😄
Értem az egész lényegét, de ha jól belegondolunk, nem sok értelme van ennek a "szökőévesdinek". Egyetlen, vagy akár néhány emberöltő alatt sem változik olyan drámaisággal semmi, hogy ne lehetne jóformán észrevétlen alkalmazkodni hozzá. Azt pedig kötve hiszem, hogy 500 vagy 1000 évre bármikor előre terveznénk olyan dolgokat, amiben mindez szerepet játszana. De ha mégis... a szuper számítógépekre bármikor számíthatnának azok ott a jövőben majd, már másodpercek alatt! És amikor az újabb jégkorszak a nyakunkba szakad, abból vajon hogyan fogunk kijönni Augusztus közepén a naptárunk szerint? :-)
Öcsém szökőnapon született és valaki 28-án, valaki pedig 1-jén köszönti fel. Bár szerintem is elsején logikusabb tartani, hiszen tudtommal nem illik előre felköszönteni az ünnepeltet, május 1. viszont mindenképp utána van.
Miért február 24. a szökőnap? Nekem csak egy tippem van: a régi római naptárban is voltak szökőévek, ezek a rendes éveknél 27-28 nappal voltak hosszabbak (miután bevezették a januárt és a februárt persze). A rendes években 28 napos volt a február, a szökőévekben viszont csak 23 napos, ekkor február és március közé, még pontosabban talán az év elejét jelentő március elé bevezettek egy extra hónapot (intercalaris vagy Mercedonius néven), amely 27 vagy 28 napos volt. A Ceasar-féle naptárreformmal a február 28 napos lett, de a megduplázott nap a március kalendája (1. napja) előtti 6. nap pedig február 23. napja, ami a korábbi naptárban a szökőév utolsó februári napját jelentette. Az aritmetikára alkalmatlan számírás hazájában nem feltétlen kell meglepődnünk a furcsaságokon. A videóban egyébként van két "túlzó számítás": 30 év alatt szökőnapok nélkül legfeljebb egy héttel csúszhatunk el, de pont a másik irányba, mert többet írunk, mint amennyi van ("gyorsabban" telik az idő, már márciust írunk, amikor még február van a szökőnap kihagyásával), illetve a Gergely naptárban nem több tízezer évente, hanem 3300 évente gyűlök össze egy napnyi csúszás. De van két, gregorián naptárnál pontosabb naptár (illetve biztos van több is): az egyik a maja naptár, amelynél 14,5 ezer évente kell egy plusz napot beiktatni; a másik az idén 100 éves javított julián naptár, amely annyiban tér el a julián naptártól, hogy csak azokban a 100-zal osztható években van szökőnap, amely 900-zal osztva 200 vagy 600 maradékot ad - ez 42,6 ezer évente téved egy napot.
- 9:00 Ami azt illeti, durva, hogy az érzelmek felülírják egy ilyen fontos tudományos szabály működtetését (29. helyett inkább megduplázzák 23-át 🤦🏻♂). A keresztény vallással nagyon sok gond volt és van, egyre unszimpatikusabb az erőszakossága és hataloméhsége. - 10:50 Hát, ami azt illeti, a magyarok nem hogy 30 év múlva, de már manapság se tudnak balatoni nyaralást szervezni augusztusra, olyan drága és megfizethetetlen lett a szép tavunk a magyaroknak az orbán-kormány hihetetlenül rossz és szakmaiságot mellőző gazdaságpolitikája és Balaton-parti telkeket kisajátító tolvajlása, az igényeinkre fittyet hányó önző, harácsolós hozzáállása miatt.
Ezen kívül azért pont februárban van, mert eredetileg az volt az utolsó hónap az évben, ezért kerül oda a +1 nap. Erről még az őszi hónapok elnevezése is tanúskodik: "szeptember" (7.), "október" (8.), "november" (9.), "december" (10.); de vajon miért nem maradt a március az első hónap...?
A Föld forgási sebességéről van videó? Úgy értem, hogy régen sokkal rövidebbek voltak a napok, mivel a Föld forgása köszönhetően a Holdnak, folyamatosan lassul, így mikorra érjük el, hogy egy nap kereken 25 óra legyen? És 26, 27, 28. így tovább. Ez is érdekes, gondolom itt már 100ezer vagy millió évekről van szó.
Megmondom én😂☝️. A naplopók nem tudták ellopni a szökőévet mert megszökött és így megmaradt😂. Úgy olvastam, hogy egy Claudius Calvert nevű matematikus számolta ki a dolgok menetét Gergely pápának aki rendeletbe iktatta a róla elnevezett naptár bevezetését és ez nem ment gyorsan és könnyen mire a világ elfogadta.
Még mielőtt megnézném leírom ide, hogy miért van szökőév, egyrészt mert szökőévben van az Olimpia és így könnyebb a sportolóknak. 😄 Másrészt a napok nem pontosan 24 órásak, hanem rövidebbek, így ezt négy évente egy "szökőnap" beiktatásával kompenzáljuk. Jegyzem meg, hogy a Hold távolodása miatt rövidülnek a napok (szekundum nagyságrendről van szó). Ez hosszúságban kifejezve évente 3-4cm-t jelent. Miért olyan fontos a Hold - Föld távolság? Mivel a Hold hatással van az ár-apály jelenségre és ami még fontos, hogy a Föld forgástengelyét is a Hold szabilizálja.
Egész jó megközelítés, de a Föld forgásának (24 óra) nincs köze a keringéshez (1 év). Illetve az év és a nap is hosszabb, mint amennyivel számolunk, az év kb 6 órával, a nap néhány tízezred másodperccel.
Ez csak játék a számokkal. Ennyi erővel lecsíphetnének két 31-napos hónapból egy-egy napot, és a Február is 30 napos lenne. Akár január is lehetne a szökőhónap.
Ez elképesztő video lett. Ezeket miért nem tanítják sehol sose értettem. Hihetetlen, hogy a te videóidból jóval többet megtudott már az elmúlt 2 évben amit gyerekként kellene meggtanitanija az Iskoláknak! Csodalatos egy video volt. De sose értem meg miért 24 óra egy nap. Miért nem lehet 20 vagy 30 óra. Erről lehetne egy komplett részletgazdag video, hogy pontosan HONNÉN JÖTT az ötlet az idő jelenleg is működő 24 óra/nap mérésre. Simán lehetne 1 perc=50 vagy 100 Másodperc, ha a logikus oldalról közelítjük a dolgot.
Ha jól tudom,ezek még a régi kultúrákból maradtak fent,mivel ők más számrendszereket is használták. A másodpercet pedig mostmár egy bizonyos atom, a cezium 133-as izotópjának egy elektronátmenetéből határozzák meg.
A mozopotámiai hatvanas számrendszer maradt fenn az idő és a szögek mérésében. A hatvanas szám azért praktikus mert többféleképpen osztható maradék nélkül. A nap 24 órájának is lehet köze ehhez. 12 óra éjjel + 12 óra nappal, jól oszthatóak, pl. éjjel 4×3 órás őrváltás.
Tudjátok miért kedvelem ennyire ezeket a tudományos videókat?? Mert nem osztják meg a társadalmat…. Nem hazugságokra, csúsztatásokra épülnek. Ha mégis hiba van benne, nem szégyen helyesbíteni… Muszály lesz egyszer a közéletnek és a politikának is beállni a sorba….
Várom a 30 múlva bekövetkezô balatoni nyaralás. A tó feléig be lehet majd gyalogolni. Kifeküdni a forró betonra valamilyen szigetelt matracon. Csodás lesz. Remélem nem pont akkor lesznek hurrikánok is, mert akkor inkább a forró magyar beton. ;)
28.án tartom mert a 29 még a február része és babaként hirdettem, hogy téli gyerek vagyok. Aztán az egyik osztálytársam tartotta mindig március első hétvégéjén a szülinapját és hát mégsem lehet ugyanakkor. Menőn is hangzik, főleg az ismerkedések elején. Az asszony azonban ugyan azt vallja mint amit a videóban is elmondtál, hogy logikusan következik a március elseje. Na de most hogy kiderült a feb. 24.-és dolog... Eljött a visszavágás ideje.
Cézár bácsi!😂 Sok mindent tanultam, érdekes videó volt!
8:00 Programozást tanítok, rendszeresen feladom a tanítványaimnak ezt a feladatot, hogy ezen szabályoknak megfelelően írjanak programot, ami eldönti egy évszámról, hogy szökőév-e :)
Igen, ez klasszikus volt már a mi korunkban is :-)
DEF SZOKOEV(E)=MOD(E,4)=0 AND MOD(E,100)0 OR MOD(E,400)=0
Ha már születésnapokról kérdezel, van idétlenebb a február 29-nél. Én pl. december 25-én születtem, a feleségem pedig december 31-én. És külön örülök hogy egyikünk se Ádám vagy Éva, vagy Szilveszter. A lányunkat már szándékosan a nyár közepére terveztük, hogy évközben is legyen családi ünnep.
Jó kis összefoglaló volt! 👏🏻👍🏻 Ha jól emlékszem, nekem még azt tanították, hogy egy év az 365 nap 5 óra 48 perc és 46 másodperc.
Nem kötekedés, de mikor november végén is 20 fok van majd április közepén esik a hó akkor nekem az az érzésem hogy mára legalább 1 hónappal elcsúszott a Gergely naptár! Nyilván ezt magunknak is köszönhetjük de szerintem át kéne értékelni mikor is kezdődik a tél és mikor a nyár! Tavasz mint olyan meg már szinte nem is létezik! Viszont a videó ismét jó lett ma is sokat tanultam! 🙂👍
Viszont a napéjegyenlőség és a leghosszabb, legrövidebb nap szinte mindig 1-1 napra esik, tehát elméletileg jó, csak hát...:) 2019ben viszont majdnem hogy forró volt az április. Voltak "nyári napok" is benne. Tehát mikor milyenje van az időjárásnak amibe már mi is belenyultunk.
Üdv! 76 február 29! Most leszek 12! 😅Majd a nyáron tartok egy szökő bulit. Köszönöm a remek és színvonalas előadást!
Akkor előre is boldogat! ;)
Kedves Űrkutatás Magyarul vezetője! Nagyon szépen köszönöm ezt a videót mert nagyon vártam már, hogy ezzel a témával kapcsolatban láthassak tartalmat mert én személyesen Február 29.-én születtem méghozzá 2000-ben, ami azt jelenti hogy 22 éves vagy ha még pontosabban szeretném kifejezni 5.5 (öt és fél) éves vagyok jelenleg, de nagyon várom már, hogy 2024 ben is megjelenjen mert ilyenkor szoktam a legtöbb poénokat kapni az életkoromra szó szerint mindenhonnan.
Melyik napon ünneple a szülinapod?
@@urkutatasmagyarul Két szökőév között legtöbbször Február 28. de nagyon ritkán Március 1.
En 1941 Febr. 29.- en éjjel fel 12-H kor születtem, és az orvosok automatikusan március elselyere tűztek ki aszuletesnapomat, sajnos engem meg se kérdeztek, pedig most csak 30 év körüli lennék...! De nem mindegy, hogy mi van a papíron.? En 81 évesen is 30- nk érzem magam: persze aki engem lát, annyinak saccol amennyinek lát.!!! A születési dátumok csak az adminisztrációhoz fontosak: Rend a lelke indennek...!!
De 41ben nem is volt szökőév
Jogos észrevétel!
A háború üt mindent.
Nagyon optimista vagy 2400-al :D Köszi, remek lett!
Milyen érdekes lesz, amikor majd a Marson is élnek emberek (bár efelől kétségeim vannak), és ott is lesz helyi időszámítás a Nap járása és a Mars keringése alapján. De ugye az köszönőviszonyban se lesz a földi időszámítással. Meg persze lesz ott EM előtt és EM után a marsi évek számításakor (igen, Elon Musk :D). Meg ott is lesz szökő sol. Na és aztán persze majd igény születik a két világ idejének összehangolására. Szóval végül csak be kell vezetni a Csillagidőt! :D \\//,
SzökőSol! Ezen felkacagtam! :)
@@urkutatasmagyarul :D ... Amúgy most viccen kívül, utánaszámoltam csak a kíváncsiság kedvéért. Ha nem tévedtem, akkor egy marsi év 669.579 marsi napból áll. Szóval szerencsétleneknek minden második évben kellene egy plusz nap, illetve minden 4. évben még egy plusz nap.
@@darumisi
Minden második évben plusz nap, de minden negyedikben egy minusz!
@@darumisi ez majd legyen a marsi pápa dolga, hogy kisakkozza...😀
Meg majd lesz Phobos-fogyatkozás is? :)
Sokszor hallom emberektől, hogy érdekli őket a hobby- csillagászat, de még távcsövük sincs. Ha csak az itt (kommentekben is) szóba kerülő dolgokat elkezded levezetni, kiszámolni, ha szabad szemmel figyeled az égitesteket, jegyzetelsz egy olcsó füzetbe, már amatőr csillagász is vagy. Nekem ez a csatorna rengeteg inspirációt adott, hogy egyáltalán mit figyeljek meg. Köszönöm!!!
Nagyon hasznos és érthető volt a videó! Koszonjuk
Ajj már megint de jó volt ez a videó. Köszi!
Király volt!
Ha anyámnak elmondanám biztos háború lenne.
Kszi nagyon jó volt.
Nem kukacos kodásból, de 9:42 nél ezeötszázat mondasz 😄 mint a kínaiban, nem tudom lehet csak poénból mondtad így de nekem ez feltünt és gondoltam szólok hogy ha mégis baki lett volna :D
Mellesleg egy nagyon érdekes videó volt :)
Nagyon köszönöm a videót! 👍
Namost ha a névnapos példából indulunk ki, akkor aki február 29én született, annak 28-án van, mert ő egy elcsúszott 28-án született :) A gond inkább ott van, aki a szökőnapon, azaz 24én született :D
Szerintem azzal sincs gond, mivel az a 23-a duplázása, tehát tarthatja 23-án. Namost aki 23-án született, az tarthatja duplán szökőévente
2000.02.24-én születtem, 24-én tartjuk, de sokat poénkodtak velem, hogy csak ennyi meg annyi éves vagyok, mert csak 4 évente öregszem 1et :D
En is 96.02.24 en születtem. Es 24. Én tartom a szülinapom minden évben 😄
Áhhh dehogy gond az.😀😀 Dupla az az megkettőzött szülinapot Ünnepelhet aki A Február 24.-ikei Szökőnapon született. Irigylésre méltó. Gondoljunk bele alig hagyta abba az előző Szülinapját azonnal másnap ott is a másik így nem kell 1 évet várni a következőre.😂😂🤣🤣
@@bardanab 23. a duplázása? pl 2 hétfő egymás után.,....bammeg. viccnek is durva :(
Tetszett.
Talán lehetne egy videó arról, hogy a sziderikus nap hossza miért is kb. 24 [óra]*(1-1/365). Ez inkább "napi szinten" érzékelhető.
Érdekes volt 👍, köszömöm!
ismet egy remek kisfilm! koszonjuk szepen!
Na ezt kivételesen tudtam,mivel pont a Mátyás névnap csúszik először 25 ére.24 ről és így utána néztem 🙂 Jó videó volt ez is. Köszi 🙂
Nagyon jó, egyszerű, érthető videó. Még említés szintjén bele lehetett volna venni azt a kezdeményezést, hogy a 4000-rel osztható évek legyenek kivételek a 400-as szabály alól. Valamint az is egy érdekesség, hogy a jelenlegi szabályok szerint számolva 400 év napjainak száma osztható 7-tel, vagyis a Gergely-naptár 400 évente ismétlődik.
10:29 Nekem a mamám született február 29.-én.....
De minden évben megtartjuk és ha épp nem szökőév van akkor február 28.-án (azért nem március elsején, mert az már másik hónap)
Klassz videó volt, érdekes lenne a Föld precessziós mozgásáról is egy videót készíteni, az nagyon jó téma és sok mindent befolyásol csak még hosszabb időtávlatban.
Február 23.án kezdtünk el járni a feleségemmel. Innentől szökőévenként kétnapos bulit csapunk!
Tetszett. Köszi❤
Nagyon jó ,megint! köszi
A Nap delelésének legkorábbi és legkésőbbi időpontja között Magyarországon több mint negyed óra különbség van!
És itt nem az óra átállításra gondolok, hanem a Föld keringési sebességének változására. Míg a Föld közel azonos sebességgel forog, addig a Föld keringési pályájának excentritása (0,01671) miatt változó sebességgel kering a Nap körül. Télen a Föld közelebb van a Naphoz, ezért gyorsabban kering, így hosszabbak a napok (szinódikus forgás > 24h), míg nyáron távolabb van a Föld a Naptól, ezért lassabban kering, így rövidebbek a napok (szinódikus forgás < 24h).
Fentiekre tekintettel nem teljesen pontos az a megfogalmazás, hogy két delelés között pontosan 24 óra telik el (és ez nem a szökőmásodperc beiktatásán múlik)! A másodperc tört részére pontosan meghatározni az adott évben az átlagos nap hosszát ennél jóval bonyolultabb feladat!
oké, hogy szökő év, szökő hónap ...stb, de mi a helyzet a Föld forgásának lassulásával? ez hogyan lesz korrigálva a napok elszámolásánál? vagy a Hold közelsége és az ezt követő ár-apály jelenség már nem csökkenti tovább a Föld forgási sebességét?
Erről lesz szó a beígért szökőmásodperces részben, gyanúm szerint.
Volt egy osztálytársam, aki pont feb. 29-én született, de nála a szülei eldönthették hogy március egy vagy feb. 28 legyen az anyakönyvében, és így március 1. Lett a hivatalos szülinapja papíron, de attól függetlenül középiskola 2 évében megleptük február 29-én egy tortával, rajta egy nagy 4essel 😁
Köszi
Viszont, 72 évenként egy napot csúszik a tavaszpont, úgyhogy cirka 12000 év múlva így is-úgy is nyáron lesz karácsony. :)
Kiváló ismeretterjesztő !
Jelen! 1976.02.29.-én születtem :) Mikor tartom meg? Minden évben megtartom, de sem 28.-át, sem a március 1-ét nem érzem a magaménak. Rossz érzés, mintha a világ elfeledkezett volna rólam, és ürességet érzek magamban. De 4 évente kárpótolva vagyok. Az a nap egy varázslat számomra, akkor különlegesnek érzem magam. :)
Remek videó! :)
Tehát időszámításunk előtt már számítottak az időt. Ez nem kis paradoxon. 😂
Nekem van egy ötletem az öröknaptárra, szívesen beszélgetnék valakivel akit érdekel;)
Egy volt osztálytársam 02.29-én született, ők 28.-án tartották a szülinapot. De amugy hivatalosan még csak 9 éves lenne. 1987-ben született :D
1987-ben nem volt február 29!
Ha pedig 1988-ban született, akkor még csak 8 múlt
@@urkutatasmagyarul valóban 88-ban született, megkérdeztem :D igazad van
Nagyon jó lett :DDD
Az élet februári poénja.
A volt cégemnél elvileg mindenkinek naponta kellett volna beírni a jelenléti ívet. De nem vettük komolyan. Így a hónap utolsó napján, amikor bevették, gyorsan mindenki megrohanta. Véletlenül a titkárnő 29 naposnak vette a jelenléti ívet, és senki nem vette észre.
SŐT!
Reggel beszólt, hogy "fiúk. Utolsó nap. Írjatok alá", és az üzem odarohant, és a többség már aláírta a 28 napos február 29-dikét is, míg valaki el nem kezdett hahotázni.
Szia! Az alfa centauri-ról készítenél egy videót, mert nagyon kevés magyar tartalom van róla?
Sok a csavar 🔧🔩 a videóban 😁
Ha még lesz emberiség 2400-ban, vagy olyan fejlettségi szinten álló emberiség ami képes lesz szökőnapot számolni. Vagy ha még mindig ezzel a rendszerrel fogjuk számolni az időt.
A római naptár, és belőle a mi naptárunk fejlődése külön videó anyaga lehetne. Persze nem ezen a csatornán, messzire vezetne a profiljától.
Amit viszont érdemes lehet tárgyalni, és valamelyest kapcsolódik: precesszió, avagy meddig lesz még sarkcsillag a sarkcsillag?
Szuper video volt. A google szerint a fold forgasi ideje sem 24 ora hanem 23:56 az napi 4 perc elcsuszas. Ezt nem korrigaljuk es nincs is kaosz belole ami engem meglep. Esetleg a fold dolesebol adodo nappal ejszaka arany megoldja ezt a problemat? Erdekelne errol is a tudomanyos allaspont. Koszonet a munkadert.
Valóban van 4 perc csúszás, de csak azért, mert a Föld közben arrébb ment a Nap körüli keringési pályáján. Ha a szoláris napot vesszük figyelembe, azt az időt, amennyi ahhoz kell, hogy a Nap elérje a zenitjét, akkor az már sokkal közelebb lesz a 24 órához.
@@urkutatasmagyarul A Stephan Engel fedőnevű kolléga is jelezte vágyát a sziderikus és szinodikus napok közötti különbséget bemutató videóra, amihez én is csatlakozok, hozzád méltó feladat volna.
Én 02. 29.-én születtem. Láttam írták páran kommentben, hogy nem anyakönyveznek arra a napra. Ezt meg is cáfolnám, én vagyok az élő példa rá. :)
Egyébként március 1. tartom, ha nincs szökőév. De a távolabbi ismerősök 02. 28.-án köszöntenek fel, mert ugye hivatalosan akkor van.
Azért tartom logikusnak a március 1. napját, mert február 28. napja utáni napon születtél, ami máskor március 1.
@@urkutatasmagyarul Igen, ez van a hátterében.
ha jól számolom Julis Caesar és Gergely pápa naptárai közt 1627 év telt el, ami 10 napnál több korrekcióra szorult volna? majdnem 13 nap, de akkor miért csak 10 napot korrigáltak?
Sziasztok!
Kiragadnám a videó lényegét: Hol van Géza? Elemér' : )
A föld pólus váltásáról videó?
Ha a mágneses pólusokra gondolsz, tervben van!
@@urkutatasmagyarul köszi a választ, igen arra gondoltam.
@@urkutatasmagyarul Biztos tele vagy tervekkel miről készíts videót, de gondolom szívesen fogadsz nézőktől további videótippeket. Olyan videót is szívesen megnéznék, miért látjuk nagyobbnak az égitesteket a horizontvonal közelében :)
Remek ötlet, pont a napokban foglalkoztam a dologgal, egy KisOkos részt összerakok belőle!
@@urkutatasmagyarul ez a KisOkos nagyon jó ötlet volt részedről.
A videó elején azt hittem, erről a témáról nem tudsz újat mondani Nekem... Tévedtem. - Köszönöm! :)
Regi egyetemi csoporttarsam februar 29 en szuletett. Egyik evben odalepett hozzam: Na vegre ma vagyok 7 eves. Halad ez
Nem lett volna egyszerűbb máshogy mérni az időt? Pl. nem 12-es számrendszerben
Nem. A 12 könnyen osztható egy csomó számmal.
Születésnapos kérdés: aki február 29-én születik, az a névnapos példa alapján február 28-án kell, hogy ünnepeljen a nem szükőévekben. Inkább az a kérdés, hogy, aki február 24-én születik szökőévben, az milyen napon ünnepeljen, nem?
Azért beletelt Gergely pápa után pár száz évbe, míg mindenhol elfogadták a reformot, hiába volt igaza. Sőt ugye az ortodox egyházak javarésze még ma sem fogadja el, csak az államok, de ott is nem egy csak a 20. században tért át rá.
Reméltem, hogy a többi naptár (kínai, zsidó, hold, kelta, azték, maya, stb.) is meg lesz említve néhány mondatban. Érdekelne az összefüggés/különbség. És hogy miért nem lehet ezt pontosítani, ha egyszer egy tollvonással korrigáltak 10 napot?! Eszembe jut Kőhalmi Zoltán stand-up műsora, amikor a mutatós órát magyarázza. Nem lehetne egy nap 100 egység? :D
Igen,ez engem is érdekelne.
A nem is távoli jövőben ha multiplanetáris fajjá válunk,kellesz egy egységes időmérés, a mostani szívdobbanásra/másodpercre alapuló időszámítás eléggé túlhaladottá vált.
A tízes számrendszer elég szimpatikusnak tűnik,bár ez is genetikai okokra visszavezethető,mi lesz ha olyan fajjal találkozunk akiknek nem tíz,hanem mondjuk 12 ujjuk/csápjuk van?😄
Értem az egész lényegét, de ha jól belegondolunk, nem sok értelme van ennek a "szökőévesdinek". Egyetlen, vagy akár néhány emberöltő alatt sem változik olyan drámaisággal semmi, hogy ne lehetne jóformán észrevétlen alkalmazkodni hozzá. Azt pedig kötve hiszem, hogy 500 vagy 1000 évre bármikor előre terveznénk olyan dolgokat, amiben mindez szerepet játszana. De ha mégis... a szuper számítógépekre bármikor számíthatnának azok ott a jövőben majd, már másodpercek alatt! És amikor az újabb jégkorszak a nyakunkba szakad, abból vajon hogyan fogunk kijönni Augusztus közepén a naptárunk szerint? :-)
Febr. 23-án születtem. Akkor innentől kezdve, duplán fogom tartani a szülimapomat.😅🤣
Apám febr 29-es, 28-án volt a szülinapja megtartva
Öcsém szökőnapon született és valaki 28-án, valaki pedig 1-jén köszönti fel. Bár szerintem is elsején logikusabb tartani, hiszen tudtommal nem illik előre felköszönteni az ünnepeltet, május 1. viszont mindenképp utána van.
Igen, mindenképp utána van május 1 :)
Nekem a nagyapám született február 29.én és ő 28.án tartotta a szülinapját.
Miért február 24. a szökőnap? Nekem csak egy tippem van: a régi római naptárban is voltak szökőévek, ezek a rendes éveknél 27-28 nappal voltak hosszabbak (miután bevezették a januárt és a februárt persze). A rendes években 28 napos volt a február, a szökőévekben viszont csak 23 napos, ekkor február és március közé, még pontosabban talán az év elejét jelentő március elé bevezettek egy extra hónapot (intercalaris vagy Mercedonius néven), amely 27 vagy 28 napos volt. A Ceasar-féle naptárreformmal a február 28 napos lett, de a megduplázott nap a március kalendája (1. napja) előtti 6. nap pedig február 23. napja, ami a korábbi naptárban a szökőév utolsó februári napját jelentette. Az aritmetikára alkalmatlan számírás hazájában nem feltétlen kell meglepődnünk a furcsaságokon.
A videóban egyébként van két "túlzó számítás": 30 év alatt szökőnapok nélkül legfeljebb egy héttel csúszhatunk el, de pont a másik irányba, mert többet írunk, mint amennyi van ("gyorsabban" telik az idő, már márciust írunk, amikor még február van a szökőnap kihagyásával), illetve a Gergely naptárban nem több tízezer évente, hanem 3300 évente gyűlök össze egy napnyi csúszás.
De van két, gregorián naptárnál pontosabb naptár (illetve biztos van több is): az egyik a maja naptár, amelynél 14,5 ezer évente kell egy plusz napot beiktatni; a másik az idén 100 éves javított julián naptár, amely annyiban tér el a julián naptártól, hogy csak azokban a 100-zal osztható években van szökőnap, amely 900-zal osztva 200 vagy 600 maradékot ad - ez 42,6 ezer évente téved egy napot.
Édesapámnak az anyakönyvi kivonatába anno 02-28 szerepelt, pedig valójában 29-én született. Ezáltal neki ezt eldöntötték a bábák:D
volt egyetemi évfolyamtársam volt aki február 29.-én született, emlékszem hogy az ötödik szülinapja egészen jó bulit volt ;)
Nekem van ismerősöm, aki 29-én született, és 28-án ünnepli. Az első személyijét is akkor kapta.
- 9:00 Ami azt illeti, durva, hogy az érzelmek felülírják egy ilyen fontos tudományos szabály működtetését (29. helyett inkább megduplázzák 23-át 🤦🏻♂).
A keresztény vallással nagyon sok gond volt és van, egyre unszimpatikusabb az erőszakossága és hataloméhsége.
- 10:50 Hát, ami azt illeti, a magyarok nem hogy 30 év múlva, de már manapság se tudnak balatoni nyaralást szervezni augusztusra, olyan drága és megfizethetetlen lett a szép tavunk a magyaroknak az orbán-kormány hihetetlenül rossz és szakmaiságot mellőző gazdaságpolitikája és Balaton-parti telkeket kisajátító tolvajlása, az igényeinkre fittyet hányó önző, harácsolós hozzáállása miatt.
Nem kell számolni este van aludj reggel van kelj fel csak kérdezem?
Ezen kívül azért pont februárban van, mert eredetileg az volt az utolsó hónap az évben, ezért kerül oda a +1 nap. Erről még az őszi hónapok elnevezése is tanúskodik: "szeptember" (7.), "október" (8.), "november" (9.), "december" (10.); de vajon miért nem maradt a március az első hónap...?
Én Február 23.-án születtem 😂😂😂😂😂
Ezek Szerint a szülinapom meg van duplázva😂
Senkit sem anyakönyveznek febr.29-re. Unokahugom akkor született és 28-at írtak neki
A Föld forgási sebességéről van videó? Úgy értem, hogy régen sokkal rövidebbek voltak a napok, mivel a Föld forgása köszönhetően a Holdnak, folyamatosan lassul, így mikorra érjük el, hogy egy nap kereken 25 óra legyen? És 26, 27, 28. így tovább. Ez is érdekes, gondolom itt már 100ezer vagy millió évekről van szó.
@Konstantin Jánosik valóban ez is ilyen összetett dolog. Érdekes téma. :)
🚀
Megmondom én😂☝️. A naplopók nem tudták ellopni a szökőévet mert megszökött és így megmaradt😂.
Úgy olvastam, hogy egy Claudius Calvert nevű matematikus számolta ki a dolgok menetét Gergely pápának aki rendeletbe iktatta a róla elnevezett naptár bevezetését és ez nem ment gyorsan és könnyen mire a világ elfogadta.
Nekem volt egy olyan osztálytarsam aki február 29-én született
Nekem édesanyám és a testvérem barátnője február 29-es, én be értem a péntek 13.-ai születéssel mint nagymamám is. :D
Még mielőtt megnézném leírom ide, hogy miért van szökőév, egyrészt mert szökőévben van az Olimpia és így könnyebb a sportolóknak. 😄
Másrészt a napok nem pontosan 24 órásak, hanem rövidebbek, így ezt négy évente egy "szökőnap" beiktatásával kompenzáljuk. Jegyzem meg, hogy a Hold távolodása miatt rövidülnek a napok (szekundum nagyságrendről van szó). Ez hosszúságban kifejezve évente 3-4cm-t jelent.
Miért olyan fontos a Hold - Föld távolság? Mivel a Hold hatással van az ár-apály jelenségre és ami még fontos, hogy a Föld forgástengelyét is a Hold szabilizálja.
Egész jó megközelítés, de a Föld forgásának (24 óra) nincs köze a keringéshez (1 év).
Illetve az év és a nap is hosszabb, mint amennyivel számolunk, az év kb 6 órával, a nap néhány tízezred másodperccel.
Egyik kollegám február 29-én született, ő február 28-án ünnepli a születésnapját :)
nekem Október 18 adika az, bár tényleg szinte sajnálom a Februárban ünneplőket, tök zri lehet nem tudni mikor hogy vann a nevnapomm 😜😵🥳🥺👀⚡
Apósom február 29.-én született 28.-án tartjuk a szülinapot ha nincs szökő év.
3:40 Egyiptomiak benézték a szökőévet.
Ez csak játék a számokkal.
Ennyi erővel lecsíphetnének két 31-napos hónapból egy-egy napot, és a Február is 30 napos lenne.
Akár január is lehetne a szökőhónap.
Nem az a kérdés, hogy melyik nap a szökőnap, hanem, hogy miért van rá szükség.
Én valamikor azt olvastam: azért rakták feb 23-ra a szökőnapot, hogy az istenek ne vegyék észre mekkora hibát követtek az emberek... ;)
Nem is tudtam ezt a 100-al, 400-al oszthatós dolgot.
Ez elképesztő video lett. Ezeket miért nem tanítják sehol sose értettem. Hihetetlen, hogy a te videóidból jóval többet megtudott már az elmúlt 2 évben amit gyerekként kellene meggtanitanija az Iskoláknak! Csodalatos egy video volt. De sose értem meg miért 24 óra egy nap. Miért nem lehet 20 vagy 30 óra. Erről lehetne egy komplett részletgazdag video, hogy pontosan HONNÉN JÖTT az ötlet az idő jelenleg is működő 24 óra/nap mérésre. Simán lehetne 1 perc=50 vagy 100 Másodperc, ha a logikus oldalról közelítjük a dolgot.
Ha jól tudom,ezek még a régi kultúrákból maradtak fent,mivel ők más számrendszereket is használták. A másodpercet pedig mostmár egy bizonyos atom, a cezium 133-as izotópjának egy elektronátmenetéből határozzák meg.
A mozopotámiai hatvanas számrendszer maradt fenn az idő és a szögek mérésében. A hatvanas szám azért praktikus mert többféleképpen osztható maradék nélkül.
A nap 24 órájának is lehet köze ehhez. 12 óra éjjel + 12 óra nappal, jól oszthatóak, pl. éjjel 4×3 órás őrváltás.
Én Február 28 születem de mondig hamarabb vagy késüb tartjuk meg
Eddig akartam a Marson lakni, de így már bonyolult… szökő sol… jesszumpepi. Inkább nem leszek Mars-lakó 🤪🤔😄
1:55 most se 😅
Úgy tudom, aki február 29-én születik, annak 28-át írják be a születési bizonyítványba.
A nap állásából is számították az éveket.
Peched van. Decemberben születtem.😂
Elég erőltetettnek tűnik ez a szökőnapos megoldás, de egyelőre ez van 🤔🤷🏻♂️
Hát, valóban muszáj, elég kellemetlen lenne nélküle
2024.05.07. Köszönet.
Én 24.ét tudtam.
Vagy inkább kiállna a hitéből? :)
Tudjátok miért kedvelem ennyire ezeket a tudományos videókat?? Mert nem osztják meg a társadalmat…. Nem hazugságokra, csúsztatásokra épülnek. Ha mégis hiba van benne, nem szégyen helyesbíteni… Muszály lesz egyszer a közéletnek és a politikának is beállni a sorba….
Aha, nem szégyen helyesbíteni "muszáj"-ra.
Várom a 30 múlva bekövetkezô balatoni nyaralás. A tó feléig be lehet majd gyalogolni. Kifeküdni a forró betonra valamilyen szigetelt matracon. Csodás lesz.
Remélem nem pont akkor lesznek hurrikánok is, mert akkor inkább a forró magyar beton. ;)
Szóval.... Ha én február 29. én születek... kijárom a sulit,gimit, akármit. melózok 4 naptári évet.... még mindig csak 6 (szökő) éves lennék?:D