Csak egy ötlet vagy gondolat a Qimir és Plaugues kapcsolatról. Az logikusnak tűnik hogy kettejük kapcsolata a kettős szabálya szerint van. Viszont Qimir azt mondta hogy szabadon szabáylok nélkül akarja használni az erejét, viszont a kettők szabálya is szabály, és a sith-eknek is van több szabálya úgyhogy ha ő sith lenne vagy az akar maradni akkor ez megdől vagy az egyik vagy a másik irányba. Nekem az a gondolatom támadt, hogy mivan ha elöszőr Qimir tényleg Vernestra tanítványa volt, aztán Plaugues-é de mind a kettőt unja és a saját útját akarja járni, de nem akar egyedül lenni mint ember és ezért viszi magával Osha-t tanítványnak. Majdnem mint egy szürke jedi de még szabadabban, szürke sith, vagy nem tudom. Már én is kezdem ,,unni" , hogy aki erőhasználő az vagy boszorkány, vagy sith, vagy jedi. Szerintem jó lenne egy olyan karakter aki tényleg mindt és mindenhol is tanul az erőről és a használatáról, de nem azért, hogy ártson valakinek vagy hogy kontroláljon valakit, valakiket, hanem hogy tényleg "a tudás hatalom" filozofiát követve ki akarja maxolni a tudását vagy ilyesmi. Mi a vélamenyed erről @Rixon? Vagy bárki másnak, szívesen fogadom az egyéb gondolatokat?! 😀
@@istvannemeth1026 tudom csak Sholnak mondta, hogy ők úgy neveznék de akkor mi ha nem sith? Főleg ha tartjuk az elméletet, hogy ő Plaugues tanítványa ebben az időben mert Palpatine még nem él. Ebben az esetben sith, csak ahogy minden elődje megunta a tanítvány szerepet a power of two körben és keres magának egy tanítványt. Én ezt értem meg minden, csak szeretném hogy ha akár Qimir akár majd egyszer egy új "sötét" karakter több lenne és többet akarna mint csak annyit hogy megölni a mesteremet előtte vagy utána kell egy tanítvány, majd ő megöl engem és így tovább ez elég sablonos, unalmas, és szerintem sok értelme nem lenne alapból ha nem egy csapat megtört hataloméhes pchihopata, vagy szopchihopata lenne az összes sith. De sajnos a leírások alapján ez van.
@@aronsos3414 A kor sithje elvileg Plaugues és ő maga vagy maximum Plaugues mestere aki ha jól emlékszem Tennebraus. A kettő szabája miatt több ugye elvileg nincs.
A Rossz Osztag 3. évadáról és a Birodalmi históriákról tervezel ilyen jellegű videót? Illetve írtam neked egy e-mailt remélem, hogy mielőbb tudsz majd rá válaszolni.
@@RixonStarWars..szia!A Facebookon terjed egy kép az Acolyte 2ik évadáról..rajta Plagueissel.Láttad már?Elmentettem a képet de nem tudom ide beszúrni...ez fake vagy hivatalos?Köszönöm.
Nekem tetszett a sorozat. A színészek pocsékok voltak. Jól felvezették plaugeis felbukkanását. Egyértelmű volt hogy ebben az időben ő mozgatja a szálakat. Vajon palpatine felbukkan e ha qimir meghal. Azt is jól bemutatták mik vezettek ahhoz hogy olyan mesterek mint dooku vagy quigonn elkezdjenek ketelkedni a rend mukodeseben.
Amúgy lehetne egy videó arról is hogy még is mikortól számít valaki Sith-nek, mert valljuk be ez a 2 szabálya kb eddig se film, se sorozatban nem volt betartva, max 4-5-6 részben. Vagy aki piros kardot használ, és sötét erőt, de azt mondja nem Sith akkor ezzel ő le is van rendezve? :D Mert a baljós árnyak idejében egészen a 3. rész végig ott aztán voltak piros kardal rohangálok örültek nem kevesen, aztán a 3. rész után ott voltak a inkvizítorok akik mondhatni hybridnek számítottak. Na meg ha játékokat nézzük akkor meg főleg volt ellenfelek Cal Kestis ellen. Meg ez a sötét jedi dolog is.
Leegyszerűsítve, az a sith, akinek Darth a neve :D A sith egy vallás, akár a jedi. Másoknak azért vörös a fénykardja, mert a sötét oldalt használja, de az nem azt jelenti, hogy a sith vallást követi. Ez azért a karakterek történetéből kiderül. Az általad említett piros kardosok mindegyike a sithek eszközei voltak. De volt pl. Maul és Savage, akiket azért megdádáztak az igazi sithek, hogy ti nem létezhettek. Tehát minden sith piros kardos, de nem minden piros kardos sith :D
@@istvannemeth1026bérgyilkosként csatlós. Nem tartozik a sith rend tagjai közé, kiszolgálja azok érdekeit, mert tiszteli őket, az erejüket és a hitvilágukat. De ettől még ő maga személyesen nem Sith.
Meg magyarázza nekem azt valaki hogy ebben a sorozatban a jedik miért ennyire életképtelennek és inkonpetensek? Nem ők az elit elitje? Egy válogatott társaság?
Szerintem ennek az az oka, hogy ekkor a Sithek mar 900 eve nembukkantak fel nyilvanosan, ezert nemszamitottak ilyesmire a jedik. Nyilvan ha nincs egy igazi ellenseg aki ellen harcolhatnak, nemlesz akkora rutinuk a harcteren. Persze ez csak az en velemenyem
@@cr0ssxyyhat az elozmeny trilogiaban is jo nagy balfassok voltak pedig mar a baljos arnyakban is tudtak roluk maul szemekyeben es hogy van egy mester is valahol. Ha lett golna 1 kis eszuk akkor egybol egy nagyon befolyasos szemelyre gondoltak volna. Ok hogy palpatine el tudta rejteni hogy sith,de kajak semmi nem allt rendelkezesre hogy valamilyen modon felfedjek? Bar akkor nem lettek volna a filmek😅
@@martonjanos835 Alapvetoen a sithek kepesek elrejteni ezeket a dolgaikat, nem gondolom hogy feltetlen valamk befolyasos szemelyre kellett egybol gondolniuk, foleg ha hozzaveszed azt hogy miutan Maul lezuhant Dooku lett az uj tanitvany. Siman hihettek azt is hogy Dooku volt a mester. Bar igaz, a klonok haboruja sorozatban tobbszor is megkuzdottek Sidiussal is a jedik, de szerintem ez egy olyan dolog amibe belekotnunk felesleges hogy most miert nem gondoltak arra hogy valami Palpatine-hoz hasonlo szemely a mester
A Prequel Trilógia (és az Akolitus 1. évada is) többek között azt mutatja be, hogy a Jedi rend olyan szinten elkényelmesedett, dogmatikussá, olykor infantilissá vált, hogy a sorsuk meg volt pecsételve! Eleve a tábornoki szerepkört nem nekik (jedik) kellett volna ellátniuk a Klónháborúban, ugyanis a Jedik nem katonák, csupán a béke őrei! Egyszóval az Akolitusban már láttuk, hogy a Szenátus megfigyelés alá akarja vonni a Jedi rendet, majd később, az előzmény trilógia idején még inkompetensebb Jedi rendet látunk. Szóval sem a sorozat sem az előzmény filmek NEM úgy mutatják be a jediket, hogy ők az abszolút tévedhetetlen, megronthatatlan, csupa JÓSÁG szuperhősök! Sosem voltak így bemutatva és nem is azok!
@@ZoltanLeczkesién is remélem, hogy lesz új évad. Sajnos bennem nincs akol-ösztön, hogy ha többség utálja, akkor nekem is utálnom kell. Nem életem sorozata, de voltak jó pillanatai és izgalmas gondolatok indultak el benne. Ha összeszedik magukat, jó is lehet a folytatás.
@@JarodFreeNem nekem van orvosra szükségem, hanem a Disney-nek normális forgatókönyvírókra, arra kéne több energiát fektetni. De mit kapok? Leszbikus szereplőket futtatnak, fehér embert talán ha láttam kettőt, természetesen erős, okos női karakterek állnak a semmirevaló férfiak felett, meg annyi marhaság a képernyőn, amivel az Obi-Wan sorozat vetekszik. Kedvenc hülyeségeim ebben a sorozatban - nem is egyszer-, amikor lefegyverzik a negatív szereplőt, aztán neki hátat fordítva megy a süketelés, hátha megszökik, vagy kinyír még valakit a beste, mit számít! 🤭 Szóval nem biztos, hogy nekem kell doki, bár ez a sok hulladék tényleg kikezdi az idegrendszert!
Persze a legnagyobb utalást kihagytad, ami fricska a Star Trek univerzum felé: a szenátort játszó szereplő (Tim Russ), kijelenti, hogy Jedik megpróbálják irányítani az irányíthatatlant, azaz az érzelmeiket. Ez azért volt mókás, mert Russ karaktere a vulkáni fajba tartozik, akik tudvalevőleg elfojtják az érzelmeiket...
Másodszor üti meg a fülemet a Trákata vívó technika. Nem tudom ki volt az a dilettáns aki ezt kitalálta, most néztem vissza a párharcait mind az NPC Jedik, mind Jecki, mind Sol ellen és közvetetten egyszer sem használja, Sőt Sol az aki használja za utolsó részben, nehogy a sisakhoz érjen.
@@RixonStarWars Egyszer sem használta. Még akkor sem. Ha takarásban is volt a penge amit megvilágított egyértelműen látszik, hogy folyamatosan be volt kapcsolva. Az egyetlen mikor így cselekedett mikor Jecki ellen harcolt és azt földre lökte és épp nem jelentett rá fenyegetést.
A 3:08-nál kezdődő csapásváltásnál többször is úgy tér ki a csapások elől, mintha hárítani akarna aztán az utolsó pillanatban kitér kikapcsolt karddal.
@@RixonStarWars A kedvedért most néztem újra azt a jelenetet felére lassítva. Még mindig amint takarásban van a penge a piros megvilágítás mutatja ki se kapcsolja a pengét.
Tekintve hogy épp nyaralni vagyok most nem igazán van sem időm sem kedvem az egész részt kielemezni végig, de tisztán emlékszem, hogy legalább egyszer használta valahol. Mivel most csak telefonon tudtam csekkolni így lehet, hogy a fentebb említett jelenet kapcsán igazad van. Egyébként a StarWars.com-on az epizódhoz kiadott trivia galleryben is szerepel, hogy ezt használta.
Mikor Anakin megöli a templomban a gyerekeket, akkor miért nem változott át,,a kék fény kardja pirossà!? Vagy akkor,és ott történik ilyesmi,amikor az írók ezt akarják!
Mert Anakin nem gyűlöletből vagy haragból ölt, hanem csak parancsra. És nem érintette meg a kristályt sem. A Star Warsban minden úgy, akkor és ott történik, ahogy az írók akarják. Ez ugyanis egy kitalált történet. ツ
A kristálykivéreztetés egyfajta szertatás, amikor a sötét oldal energiájával érinted meg a kristályt. Amiket eddig láttunk erről, ott a kristály mindig kint volt a markolatból, tehát viszonylag közvetlen érintkezés volt. Anakin nem érintkezett a kristályával közvetlen, emiatt nem véreztethette ki.
Az tök elképzelhetetlen, hogy ugyan azokat az érdekességeket vették észre ugyan arról a sorozatról, ugye? 😅 Meg amit külföldiek megcsináltak, azt magyarul már nem is lehet?
@@Davidka2003 az, hogy nem lehetetlen, de igazából semmi konkrét nincs, amiből kifejezetten erre lehetne következtetni. Ha Plagueis fáját nem változtatták meg, akkor szerintem Venamist se változtatnák meg. Szerintem új karakter.
@@RixonStarWarsPlagueis egy üres lap a Kánonban, semmit nem lehet róla tudni (csak hogy Bölcs). A faját átemelték, az életkorát nem és ennyi. Az hogy még mit emelnek át és mit sem, az majd kiderül. Venamis meg természetesen nem létezik a Kánonban, lehet, hogy átemelik, nem tudjuk. Egyébként meg számomra semmi sem bizonyította, hogy Qimirnek van-e bármi köze a Sithekhez.
@@RixonStarWarsha jól tudom Venamis nem volt sith gyakorlatilag mert a kettő szabály megszegésével képezték, így Qimir kijelentése hogy a Jedik sith-nek hívnák lehet egy utalás. Meg szerintem az is elég nagy utalás erre hogy Venamis és Qimir is szélhámosok/méregkeverők.
Az itt használt értelemben a Legendák szinonimája. A régi kánonrendszerben így nevezték a filmeken túli többi tartalmat (könyveket, képregényeket, videójátékokat stb). Ezt a videómat ajánlom a témában: ruclips.net/video/qTAmnFhnJX4/видео.htmlsi=V507OWg6SooE8rg7
@@danielcrivellari8831 a Legendák Plagueis regényben a Naboo egyik arisztokrata családjának tagja volt, az apja miniszterelnöki címért indult volna. Szóval rá is ez az élet várt, azért tanult, hogy politikus legyen belőle. Aztán a választások miatt Plagueis oda utazott lobbizni és így fedezte fel.
Jó összefoglaló volt, érdekesek ezek az utalások. Ha nem láttam volna a sorozatot, még azt hihetném a videó alapján, hogy egy remek Star Wars tartalomról maradok le. Kár, hogy maga a sorozat ilyen gyenge volt, én nem bánnám, ha menne a kukába.
Sokat változik az ember 100 év alatt. ツ Vernestra fiatalon visszavonult és az élete nagy részét a jedi templomban élte, és csak jedi belügyekkel foglalkozott.
Szerintem nem lett nagy durranás ez a sorozat, ám a Young jedi adventures-nél még mindig nézhetőbb. Az volt eddig az egyetlen star wars, amit az első rész felénél kioffoltam. (Meg a bátrak karavánja, de az sajna szinronosan nincs, csak valami bődületesen hányiger keltő hangalámondással XD) Viszont ami nekem kicsit zavaró volt a sorozatban az az, hogy odamegy 10 jól képzett jedi lovag/mester és mégis kb annyit sem érnek, mint egy csapat Gonk droid az aktuális "főgonosz" ellen, míg Sol padawanja Jeckie az egyetlen aki meg tudja szorongatni egy kicsit is. Na ő érte kár volt, pedig lett volna potenciál a karakterében ha már ennyire jó kardvívó. Meg ez a leveszem a markolat végét és egy fénykisbicska lesz belőle, ez kb annyira szomorú elcsépelt marhaság mint a gyűrűk urában a szellemsereg. Meg mi ez az összes jedit szereplőt feláldozzuk 2 perc alatt dolog? Oké értem, hogy a sorozat a sötét oldalról szólna elvileg, de akkor is kellene legalább egy karakter az ellenfél táborából akiért izgulhat az ember (jelen esetben a jedik között). Plusz a sok logikai buktatóról már nem is beszélve, csak hogy egyet említsek : Yord félig szétvágott lábbal úgy szaladgál 10 perc múlva mintha mi sem történt volna..... Remélem azért a második évadban összekapják magukat és lesz valami ebből a sorozatból. :(
ehm most így random eszembe jutott hogy ha Palpatin teremtette Anakint (nem tudom pontosan már hogy vér szerint de asszem nem) Így valamilyen szinten Ren és Rey rokonok, már ha a család intézményét vesszük alapul. Ilyen tekintetben a 9. részben is elcsattant egy rokon csók, csak ezt még ők sem tudták a közönséggel együttvéve:D
Ez egy transz sztar wars volt. Értsd: egy olyan film ami azt hiszi magáról, hogy star wars, de nem az. Viszont a kommenteket olvasva, a disney deklarált célja révbe látszik érni! Nevezetesen: a közönség lecserélése. Akinek ez tetszet mint star wars, vagy csk mint film, annak mindegy….
Az ilyen információk hasznosabban és érdekesebbek mint az egész sorozat egyben.. Ettől függetlenül én élveztem a sorozatot
@@tamasjonas1166 ...a hozzád hasonló hülyek miatt alkotnak ilyen fosmüveket....
Hatalmas információ csomag volt ... Bravó. Nagyon tetszett és iszonyat hasznos is volt. Köszi. :)
Köszönjük!
Csak egy ötlet vagy gondolat a Qimir és Plaugues kapcsolatról. Az logikusnak tűnik hogy kettejük kapcsolata a kettős szabálya szerint van. Viszont Qimir azt mondta hogy szabadon szabáylok nélkül akarja használni az erejét, viszont a kettők szabálya is szabály, és a sith-eknek is van több szabálya úgyhogy ha ő sith lenne vagy az akar maradni akkor ez megdől vagy az egyik vagy a másik irányba. Nekem az a gondolatom támadt, hogy mivan ha elöszőr Qimir tényleg Vernestra tanítványa volt, aztán Plaugues-é de mind a kettőt unja és a saját útját akarja járni, de nem akar egyedül lenni mint ember és ezért viszi magával Osha-t tanítványnak. Majdnem mint egy szürke jedi de még szabadabban, szürke sith, vagy nem tudom.
Már én is kezdem ,,unni" , hogy aki erőhasználő az vagy boszorkány, vagy sith, vagy jedi. Szerintem jó lenne egy olyan karakter aki tényleg mindt és mindenhol is tanul az erőről és a használatáról, de nem azért, hogy ártson valakinek vagy hogy kontroláljon valakit, valakiket, hanem hogy tényleg "a tudás hatalom" filozofiát követve ki akarja maxolni a tudását vagy ilyesmi.
Mi a vélamenyed erről @Rixon?
Vagy bárki másnak, szívesen fogadom az egyéb gondolatokat?! 😀
Qimir nem ismeri a kor Sithjeit. Azt mondta Oshanak, hogy a Power of Twora vágyik.
Qimir nem Sith.
@@istvannemeth1026 tudom csak Sholnak mondta, hogy ők úgy neveznék de akkor mi ha nem sith? Főleg ha tartjuk az elméletet, hogy ő Plaugues tanítványa ebben az időben mert Palpatine még nem él. Ebben az esetben sith, csak ahogy minden elődje megunta a tanítvány szerepet a power of two körben és keres magának egy tanítványt.
Én ezt értem meg minden, csak szeretném hogy ha akár Qimir akár majd egyszer egy új "sötét" karakter több lenne és többet akarna mint csak annyit hogy megölni a mesteremet előtte vagy utána kell egy tanítvány, majd ő megöl engem és így tovább ez elég sablonos, unalmas, és szerintem sok értelme nem lenne alapból ha nem egy csapat megtört hataloméhes pchihopata, vagy szopchihopata lenne az összes sith. De sajnos a leírások alapján ez van.
@@aronsos3414 A kor sithje elvileg Plaugues és ő maga vagy maximum Plaugues mestere aki ha jól emlékszem Tennebraus. A kettő szabája miatt több ugye elvileg nincs.
Bendu (a Lázadókból) se nem boszorkány, se nem Sith, se nem jedi..
Szerintem egy jó sorozat lett! Várom a folytatást vagyis a 2.évadot🤩🤩
A Rossz Osztag 3. évadáról és a Birodalmi históriákról tervezel ilyen jellegű videót? Illetve írtam neked egy e-mailt remélem, hogy mielőbb tudsz majd rá válaszolni.
@@bencevarga8613 Nem tervezek.
@@RixonStarWars Mármint videót csinálni, vagy válaszolni az e-mail-emre? Csak, mert nem volt egyértelmű.
@@bencevarga8613 videót csinálni
@@RixonStarWars..szia!A Facebookon terjed egy kép az Acolyte 2ik évadáról..rajta Plagueissel.Láttad már?Elmentettem a képet de nem tudom ide beszúrni...ez fake vagy hivatalos?Köszönöm.
@@zoltandobak3972 fanart, rajongói alkotás.
Nekem tetszett a sorozat. A színészek pocsékok voltak. Jól felvezették plaugeis felbukkanását. Egyértelmű volt hogy ebben az időben ő mozgatja a szálakat. Vajon palpatine felbukkan e ha qimir meghal. Azt is jól bemutatták mik vezettek ahhoz hogy olyan mesterek mint dooku vagy quigonn elkezdjenek ketelkedni a rend mukodeseben.
Vagyí majd kiderül, hogy Palpatine=Quimir...
Nem tudom hogy vagytok velle, nekem bejön ez a sorozat is. A hibáibal is fain nagyon 2x is meg néztem
Amúgy lehetne egy videó arról is hogy még is mikortól számít valaki Sith-nek, mert valljuk be ez a 2 szabálya kb eddig se film, se sorozatban nem volt betartva, max 4-5-6 részben. Vagy aki piros kardot használ, és sötét erőt, de azt mondja nem Sith akkor ezzel ő le is van rendezve? :D Mert a baljós árnyak idejében egészen a 3. rész végig ott aztán voltak piros kardal rohangálok örültek nem kevesen, aztán a 3. rész után ott voltak a inkvizítorok akik mondhatni hybridnek számítottak. Na meg ha játékokat nézzük akkor meg főleg volt ellenfelek Cal Kestis ellen. Meg ez a sötét jedi dolog is.
Leegyszerűsítve, az a sith, akinek Darth a neve :D A sith egy vallás, akár a jedi. Másoknak azért vörös a fénykardja, mert a sötét oldalt használja, de az nem azt jelenti, hogy a sith vallást követi. Ez azért a karakterek történetéből kiderül. Az általad említett piros kardosok mindegyike a sithek eszközei voltak. De volt pl. Maul és Savage, akiket azért megdádáztak az igazi sithek, hogy ti nem létezhettek.
Tehát minden sith piros kardos, de nem minden piros kardos sith :D
@@zoltangyarmati305ez tényleg leegyszerűsített magyarázat. Bestooni Ochi akkor sith, vagy nem?
Nem. A sithek csatlósa.
@@RixonStarWars ha nekem írtad, akkor sith bérgyilkos, a sith " vallás"/"ideológia" követője; sith, de nem Sith.
@@istvannemeth1026bérgyilkosként csatlós. Nem tartozik a sith rend tagjai közé, kiszolgálja azok érdekeit, mert tiszteli őket, az erejüket és a hitvilágukat. De ettől még ő maga személyesen nem Sith.
Meg magyarázza nekem azt valaki hogy ebben a sorozatban a jedik miért ennyire életképtelennek és inkonpetensek? Nem ők az elit elitje? Egy válogatott társaság?
Szerintem ennek az az oka, hogy ekkor a Sithek mar 900 eve nembukkantak fel nyilvanosan, ezert nemszamitottak ilyesmire a jedik. Nyilvan ha nincs egy igazi ellenseg aki ellen harcolhatnak, nemlesz akkora rutinuk a harcteren. Persze ez csak az en velemenyem
@@cr0ssxyyhat az elozmeny trilogiaban is jo nagy balfassok voltak pedig mar a baljos arnyakban is tudtak roluk maul szemekyeben es hogy van egy mester is valahol. Ha lett golna 1 kis eszuk akkor egybol egy nagyon befolyasos szemelyre gondoltak volna. Ok hogy palpatine el tudta rejteni hogy sith,de kajak semmi nem allt rendelkezesre hogy valamilyen modon felfedjek? Bar akkor nem lettek volna a filmek😅
@@martonjanos835 Alapvetoen a sithek kepesek elrejteni ezeket a dolgaikat, nem gondolom hogy feltetlen valamk befolyasos szemelyre kellett egybol gondolniuk, foleg ha hozzaveszed azt hogy miutan Maul lezuhant Dooku lett az uj tanitvany. Siman hihettek azt is hogy Dooku volt a mester. Bar igaz, a klonok haboruja sorozatban tobbszor is megkuzdottek Sidiussal is a jedik, de szerintem ez egy olyan dolog amibe belekotnunk felesleges hogy most miert nem gondoltak arra hogy valami Palpatine-hoz hasonlo szemely a mester
A Prequel Trilógia (és az Akolitus 1. évada is) többek között azt mutatja be, hogy a Jedi rend olyan szinten elkényelmesedett, dogmatikussá, olykor infantilissá vált, hogy a sorsuk meg volt pecsételve! Eleve a tábornoki szerepkört nem nekik (jedik) kellett volna ellátniuk a Klónháborúban, ugyanis a Jedik nem katonák, csupán a béke őrei! Egyszóval az Akolitusban már láttuk, hogy a Szenátus megfigyelés alá akarja vonni a Jedi rendet, majd később, az előzmény trilógia idején még inkompetensebb Jedi rendet látunk. Szóval sem a sorozat sem az előzmény filmek NEM úgy mutatják be a jediket, hogy ők az abszolút tévedhetetlen, megronthatatlan, csupa JÓSÁG szuperhősök! Sosem voltak így bemutatva és nem is azok!
Attól függ ki válogatja a társaságot. Generációk óta nincs ellenség, motiváció a kiélezett fejlődésre.
sok érdekes koncepció megmutatkozott, de lehetett volna sokkal jobban struktúràlni
Szerintem is jó sorozat,remélem lesz 2. évad.
Kérek abból amit szívtok
@@ZoltanLeczkesién is remélem, hogy lesz új évad. Sajnos bennem nincs akol-ösztön, hogy ha többség utálja, akkor nekem is utálnom kell. Nem életem sorozata, de voltak jó pillanatai és izgalmas gondolatok indultak el benne. Ha összeszedik magukat, jó is lehet a folytatás.
Előre is elnézést kérek mindenkitől, de szerintem egy hányinger volt ez a sorozat.
Semmi baj, de ez már lehet, hogy idegi probléma, ha egy sorozattól hányingered lesz. Érdemes orvossal beszélnj róla.
@@JarodFree Nos, ha idegi probléma, akkor ezt a moslék disney üzletpolitika okozza. De ezen orvos nem segít.
@@JarodFreeNem nekem van orvosra szükségem, hanem a Disney-nek normális forgatókönyvírókra, arra kéne több energiát fektetni. De mit kapok? Leszbikus szereplőket futtatnak, fehér embert talán ha láttam kettőt, természetesen erős, okos női karakterek állnak a semmirevaló férfiak felett, meg annyi marhaság a képernyőn, amivel az Obi-Wan sorozat vetekszik. Kedvenc hülyeségeim ebben a sorozatban - nem is egyszer-, amikor lefegyverzik a negatív szereplőt, aztán neki hátat fordítva megy a süketelés, hátha megszökik, vagy kinyír még valakit a beste, mit számít! 🤭 Szóval nem biztos, hogy nekem kell doki, bár ez a sok hulladék tényleg kikezdi az idegrendszert!
Egyetértek
Semmi baj. Én a hányingerig nem jutottam el, de csalódni csalódtam.
Persze a legnagyobb utalást kihagytad, ami fricska a Star Trek univerzum felé: a szenátort játszó szereplő (Tim Russ), kijelenti, hogy Jedik megpróbálják irányítani az irányíthatatlant, azaz az érzelmeiket. Ez azért volt mókás, mert Russ karaktere a vulkáni fajba tartozik, akik tudvalevőleg elfojtják az érzelmeiket...
Nem Tim Russ, hanem David Harewood alakította Rayencourt szenátort.
Másodszor üti meg a fülemet a Trákata vívó technika. Nem tudom ki volt az a dilettáns aki ezt kitalálta, most néztem vissza a párharcait mind az NPC Jedik, mind Jecki, mind Sol ellen és közvetetten egyszer sem használja, Sőt Sol az aki használja za utolsó részben, nehogy a sisakhoz érjen.
Az ötödik részben használta a legelején, mikor az ágyútöltelék jedik ellen harcol.
@@RixonStarWars Egyszer sem használta. Még akkor sem. Ha takarásban is volt a penge amit megvilágított egyértelműen látszik, hogy folyamatosan be volt kapcsolva. Az egyetlen mikor így cselekedett mikor Jecki ellen harcolt és azt földre lökte és épp nem jelentett rá fenyegetést.
A 3:08-nál kezdődő csapásváltásnál többször is úgy tér ki a csapások elől, mintha hárítani akarna aztán az utolsó pillanatban kitér kikapcsolt karddal.
@@RixonStarWars A kedvedért most néztem újra azt a jelenetet felére lassítva. Még mindig amint takarásban van a penge a piros megvilágítás mutatja ki se kapcsolja a pengét.
Tekintve hogy épp nyaralni vagyok most nem igazán van sem időm sem kedvem az egész részt kielemezni végig, de tisztán emlékszem, hogy legalább egyszer használta valahol. Mivel most csak telefonon tudtam csekkolni így lehet, hogy a fentebb említett jelenet kapcsán igazad van. Egyébként a StarWars.com-on az epizódhoz kiadott trivia galleryben is szerepel, hogy ezt használta.
Mikor Anakin megöli a templomban a gyerekeket, akkor miért nem változott át,,a kék fény kardja pirossà!? Vagy akkor,és ott történik ilyesmi,amikor az írók ezt akarják!
a csajnál törött kard volt, és összevérezte. A vére ráfolyt a kristályra. Anakinnál nem volt ilyen.
Mert Anakin nem gyűlöletből vagy haragból ölt, hanem csak parancsra. És nem érintette meg a kristályt sem.
A Star Warsban minden úgy, akkor és ott történik, ahogy az írók akarják. Ez ugyanis egy kitalált történet. ツ
A kristálykivéreztetés egyfajta szertatás, amikor a sötét oldal energiájával érinted meg a kristályt. Amiket eddig láttunk erről, ott a kristály mindig kint volt a markolatból, tehát viszonylag közvetlen érintkezés volt. Anakin nem érintkezett a kristályával közvetlen, emiatt nem véreztethette ki.
Mert egy baromság az egész..
@@gergelyboros8138Akkor miért nézel Star Warst ha baromság az egész?
Qimir nem Oshának beszél a békéről, hanem Maenek :)
Amúgy bírom hogy mindenki csak M szám kint hivatkozik 🤣
rixon a star wars celebration mikor lesz?
Jövő áprilisban.
Jól összelopkodtad külföldi videókból :)
Az tök elképzelhetetlen, hogy ugyan azokat az érdekességeket vették észre ugyan arról a sorozatról, ugye? 😅
Meg amit külföldiek megcsináltak, azt magyarul már nem is lehet?
Tényeket közöl, abban mi a lopás? Ne legyél már degenerált.
Ez a "külföld", valami extra hely, akik valami titkos erőforrásból veszik az infóikat ezért, aki ugyanazt leírja, az csak tőlük lophatta?
RIxon, neked mi a véleményed arról, hogy Qimir akár Darth Venamis is lehet?
@@Davidka2003 az, hogy nem lehetetlen, de igazából semmi konkrét nincs, amiből kifejezetten erre lehetne következtetni. Ha Plagueis fáját nem változtatták meg, akkor szerintem Venamist se változtatnák meg. Szerintem új karakter.
@@RixonStarWarsPlagueis egy üres lap a Kánonban, semmit nem lehet róla tudni (csak hogy Bölcs). A faját átemelték, az életkorát nem és ennyi.
Az hogy még mit emelnek át és mit sem, az majd kiderül.
Venamis meg természetesen nem létezik a Kánonban, lehet, hogy átemelik, nem tudjuk.
Egyébként meg számomra semmi sem bizonyította, hogy Qimirnek van-e bármi köze a Sithekhez.
@@RixonStarWarsÉs ha ő Imri Cantaros? ツ
@@RixonStarWarsha jól tudom Venamis nem volt sith gyakorlatilag mert a kettő szabály megszegésével képezték, így Qimir kijelentése hogy a Jedik sith-nek hívnák lehet egy utalás. Meg szerintem az is elég nagy utalás erre hogy Venamis és Qimir is szélhámosok/méregkeverők.
Csak egy random kérdésem van; a bővített univerzum mitől számít bővítettnek?
Az itt használt értelemben a Legendák szinonimája. A régi kánonrendszerben így nevezték a filmeken túli többi tartalmat (könyveket, képregényeket, videójátékokat stb). Ezt a videómat ajánlom a témában: ruclips.net/video/qTAmnFhnJX4/видео.htmlsi=V507OWg6SooE8rg7
@@RixonStarWars Köszi!
Azért az is érdekes hogy ha Plaugies Qimir mestere, akkor egy idő után hogy bukkan majd rá Palpatine-ra?
Palpatine-nak mindössze 13 év alatt 3 tanítványa volt. Ehhez képest az Acolyte-tól számítva a Baljós árnyakig 100 év van még hátra.
@@RixonStarWars jogos, de az is érdekes lenne hogy fiatal korába mit csinált? Már politizált esetleg ő is jedi volt?
@@danielcrivellari8831 a Legendák Plagueis regényben a Naboo egyik arisztokrata családjának tagja volt, az apja miniszterelnöki címért indult volna. Szóval rá is ez az élet várt, azért tanult, hogy politikus legyen belőle. Aztán a választások miatt Plagueis oda utazott lobbizni és így fedezte fel.
@@RixonStarWars és kérdés hogy a Kánon is megtartja-e ezt a történetet
Jó összefoglaló volt, érdekesek ezek az utalások. Ha nem láttam volna a sorozatot, még azt hihetném a videó alapján, hogy egy remek Star Wars tartalomról maradok le.
Kár, hogy maga a sorozat ilyen gyenge volt, én nem bánnám, ha menne a kukába.
Vernestrárol csak annyit hogy ebben a sorozatban nagyon el rontották könyvekben kedveltem a karakterét de ebben egy nem is tudom hogyan fogalmazzak.
Sokat változik az ember 100 év alatt. ツ Vernestra fiatalon visszavonult és az élete nagy részét a jedi templomban élte, és csak jedi belügyekkel foglalkozott.
Tasi Loua? Legyen inkább Tasziló :).
Szerintem nem lett nagy durranás ez a sorozat, ám a Young jedi adventures-nél még mindig nézhetőbb. Az volt eddig az egyetlen star wars, amit az első rész felénél kioffoltam. (Meg a bátrak karavánja, de az sajna szinronosan nincs, csak valami bődületesen hányiger keltő hangalámondással XD) Viszont ami nekem kicsit zavaró volt a sorozatban az az, hogy odamegy 10 jól képzett jedi lovag/mester és mégis kb annyit sem érnek, mint egy csapat Gonk droid az aktuális "főgonosz" ellen, míg Sol padawanja Jeckie az egyetlen aki meg tudja szorongatni egy kicsit is. Na ő érte kár volt, pedig lett volna potenciál a karakterében ha már ennyire jó kardvívó. Meg ez a leveszem a markolat végét és egy fénykisbicska lesz belőle, ez kb annyira szomorú elcsépelt marhaság mint a gyűrűk urában a szellemsereg. Meg mi ez az összes jedit szereplőt feláldozzuk 2 perc alatt dolog? Oké értem, hogy a sorozat a sötét oldalról szólna elvileg, de akkor is kellene legalább egy karakter az ellenfél táborából akiért izgulhat az ember (jelen esetben a jedik között). Plusz a sok logikai buktatóról már nem is beszélve, csak hogy egyet említsek : Yord félig szétvágott lábbal úgy szaladgál 10 perc múlva mintha mi sem történt volna..... Remélem azért a második évadban összekapják magukat és lesz valami ebből a sorozatból. :(
ehm most így random eszembe jutott hogy ha Palpatin teremtette Anakint
(nem tudom pontosan már hogy vér szerint de asszem nem)
Így valamilyen szinten Ren és Rey rokonok, már ha a család intézményét vesszük alapul.
Ilyen tekintetben a 9. részben is elcsattant egy rokon csók, csak ezt még ők sem tudták a közönséggel együttvéve:D
Plaugues teremtette nem pedig Palpatine
@@dragonbastard6633az Erő teremtette nem Plagueis.
Ez egy transz sztar wars volt.
Értsd: egy olyan film ami azt hiszi magáról, hogy star wars, de nem az.
Viszont a kommenteket olvasva, a disney deklarált célja révbe látszik érni! Nevezetesen: a közönség lecserélése.
Akinek ez tetszet mint star wars, vagy csk mint film, annak mindegy….
Palpatine volt a barlangban
palpatine milyen fajba tartozik?emberek közé.Egy embernek mióta van olyan feje?xD Az plagueis aki a muun fajba tartozik
Nem, hanem plagueis
Jó hogy nem Kylo Ren
Palpatine Ember volt nem Muun mint Plagueis, és még vagy 50 év mire megszületik.
Szerintem nem lesz második évad, mivel hogy nagy bukta a sorozat. Így nem éri meg nekik
Nézettség szempontjából egyáltalán nem bukta a sorozat. Kritikailag már vitatható.
Attól, hogy te sok havertól azt hallottad, hogy bukta volt, még a nézettsége megvolt.
@@JarodFree félreértést elkerülő, nekem nagyon tetszett a sorozat. Én örülnék a legjobban ha folytathatnák.
A második legnézettebb sw sorozat.
@@zoltangyarmati305Kritikailag sem, a Rottenen magas a kritikai pontszáma