Itt látszik, hogy az embereknek a show kell, nem a mély mondanivalóval rendelkező, elgondolkodtató dalok. Ez is bizonyítja, hogy még mindig léteznek ilyenek, csak nagyon kevés. Egy probléma van, kis nézettséggel nem lehet híres az ember, de sok hülye miatt, nagyon jó előadó fut be. Szegény Halott Pénznek is ki kellett hozni egy "feneked a gyengémet", hát valamire legalább jó volt... De ez a dal fantasztikus lett, várom a következő ilyet, minden tiszteletem Halott Pénz úr!
Ha valaki szerette volna hozzá olvasni: Kóválygok a homályban, mint Stallone a ringben Frodó vagyok Kőbányán ellopták a ringem Az apámék, hogy tanítsanak iskolába küldtek De az óriási nagy könyvekből a falak körém ültek Iskola, iskola után, diploma a kézben Mégis csak a szívroham, ami kerülget a HÉV-en 12 órát dolgozni apám szerint jó dolog 33 évesen majd az alkoholnak hódolok Elfelejtek szeretni és elfelejtek álmodni A csajom helyett a főnöknél kellene bevágódni Ha jól csinálom, ügyes vagyok, megdícsér a közösség Önmagamon pórázom, jéghideg az üresség Nem merem kimondani,de elítélni nem tudom Hogy a többségnyi társadalom az én fotóalbumom Mutatom a gyerekeknek, néznek rám büszkén A TV előtt töltöm el majdnem minden estém Feltámad a tenger és én más ember leszek Hétköznapok súlyától a térdem nem remeg Holnaptól az élet lesz a káros szenvedélyem Megteszek majd mindent, amit nem mertem még régen Nem tudom, nem akarom, nem szabad Magyar vagyok, de nem hihetem állandóan, hogy megszakad A hátam a sok tehertől, a tepertős hegektől Ha körbenézek magam körül, az önbizalmam összedől Nem tudom, nem akarom, nem szabad Magas vagyok, de nem hihetem állandóan, hogy beakad A fejem minden akadályba, a lelkem örök papagája Elnémul, ha elém gördül a világ összes akadálya Itt az idő változni,most nincs időd a szundira Mert tenni kell a jövődért, pörög mint egy turbina Nem kopog a boldogság az ajtón, hogyha nem várod Ez nem olyan, mint a katonaság, itt nem kaphatsz majd eltávot Nem érdekel a bőröd színe és nem érdekel a vallásod Csak együtt lehetünk egyenlők, úgy mint a leprások Belváros és külváros ma egyesül a tömegben Egyszerre üvöltsön a csend itt a fülekben Feltámad a tenger és én más ember leszek Hétköznapok súlyától a térdem nem remeg Holnaptól az élet lesz a káros szenvedélyem Megteszek majd mindent, amit nem mertem még régen (2x)
Az Angard is jól sikerült, de ez (szerintem!) nagyon nem. Nincs bajom a fekete fehér klipekkel, se a művészi jellegekkel, de ez olyan mint ha egy kezdő rapper csinált volna egy stúdiófelvételt, majd gyorsan összehozott volna házilag egy vidit hozzá sony vegassal. Ha kell hozok példákat arra hogy mik a "hibák", de nem akarok veszekedni ezen. Naponta hallgatok Halott pénzt, de ez nem jött be nekem.
A legjobb HP szám... kár, hogy egyszer nem hallottam még koncerten, pedig sokkal mélyebb, mint bármely másik számuk.
Abszolút kedvenc nálam is, eddig én is csak egyszer hallottam élőben (még tavaly a Parkban)
Ennek miért van ilyen kis nézettsége? :O Egyik (ha nem a) legjobb Halott Pémz szám... :)
Random Drunken Serb nem játszák koncerten:D azért
Van benne valami :D
+Random Drunken Serb Tegnap Budapest parkban tolták :D
Véleményem szerint ez egy kicsit szomorú szám. Ennek ellenére nagyon jó hallgatni.
Nekem is ez a kedvencem és az első amit hallottam/láttam tőle.
Hihetetlen a szövege.
Miért nem hallottam még sosem rádióban??
Klassz a klipp is, imádom!! :)
Ez a szam nagyon ott van ... meg mindig
Komolyan mondom egy új remény egy jobb érzés van bennem,mióta kész ez a zene!
Talán az elveszett Fankadeli tért vissza benned!!!
Köszönöm!!
Csak a fanka :)
A társadalom gerincéről énekel!
a rideg, szintelen, szurke hetkoznapokra a legjobb gyogyir! hajra david! :))
Én is naponta hallgatok. Nekem eddig ez a klipp tetszik a legjobban. Nem is kell ezen veszekedni, tiszteletben tartom a véleményed.
Mai napig legjobb halott penz szam.
csajom helyett
a főnöknél bevágódni..
a legjobb sor.....
Ez nagyon jó zene minden elismerésem !
imádom az ilyen nyugis számokat... olyan hangulata van
A zene már eddig is tetszett, klippel 100% !! :)
Toljad neki Pénz!
Itt látszik, hogy az embereknek a show kell, nem a mély mondanivalóval rendelkező, elgondolkodtató dalok. Ez is bizonyítja, hogy még mindig léteznek ilyenek, csak nagyon kevés. Egy probléma van, kis nézettséggel nem lehet híres az ember, de sok hülye miatt, nagyon jó előadó fut be. Szegény Halott Pénznek is ki kellett hozni egy "feneked a gyengémet", hát valamire legalább jó volt... De ez a dal fantasztikus lett, várom a következő ilyet, minden tiszteletem Halott Pénz úr!
imádom. Még as tvben volt reklám _: )
Az előző klippek 1000X jobbak!
Nekem nagyon bejött ez a hangulat ma, éljen Pénz! :)
nagyon jo szam, de a kedvencem meg mindig az El kell hogy menjek :)
tényleg nagyon jó a szám, és a klipp is:) gratula! inkább hallgasson ilyet mindenki :)
Imádom!
Igen bírom Dávidot, és a leírásban írták, hogy Diaz mixelte, akit szintén bírok :)
és?
+laci laci Mi az ,,és''
+Szilàgyi Anett hát csak hogy ez a ki írás hogy szerted a dávidot meg a diazt. ez olyan hogy én szeretem a sajtot kenyérrel.
+laci laci Dehogy!
Én a Diazt meg a Dávidot imádom!
+Szilàgyi Anett énis imádom a sajtos kenyeret 😂😂😂
Mennyire igaz!
Tökéletes.
Okos szöveg, vizuálisan irgalmatlan erős klip. Nem ez a kedvenc számom tőletek, de amit csináltok az világítótoronyként emelkedik ki.
nagyon jó lett !!! big up !
Még mindig isteni
ami megérint és szól is valamiről akkor az az igazi magyar zene grt
Ez közel olyan jó, mint a mama töltöttkáposztája!! :D
de csak majdnem... :D
Likolja aki a viva reklám után kereset rá!Am nagyon jö szám grat
:) :) :)) :
Ha tudnád mi forog le bennem :)
fasza !
Hatalmas zene :D
Respect!!
kedvencem
Respekt❤🎉❤
nagyon jó, csak így tovább! :)
nagyon jók a rímeid :DD
Durva, mennyire igaz...
elismerésem...!
na ez most jó!
Ehhez a hangulatstílushoz tökéletesen illik...
nagyon jó!:)
WAT,mikor?
Petőfin például ma adták :)
ez mindent visz!!!
maximális respect!!! kurva jó vagy.....azt hiszem ezt kár ragozni!
miért? azért, mert ez nincs tele csajokkal?...
de jóó
Hallott Flow?
106 embernek tetszik, 1 embernek nem
Azért ez magáért beszél. :)
😃👍👍👌👍
Csak nem érted a mondanivalóját!:)
Mert nem hallgatod a Petőfit, amikor adják, mint pl. most. :P
nincs sok értelmes magyar zene... de ez pont olyan.
Ha valaki szerette volna hozzá olvasni:
Kóválygok a homályban, mint Stallone a ringben
Frodó vagyok Kőbányán ellopták a ringem
Az apámék, hogy tanítsanak iskolába küldtek
De az óriási nagy könyvekből a falak körém ültek
Iskola, iskola után, diploma a kézben
Mégis csak a szívroham, ami kerülget a HÉV-en
12 órát dolgozni apám szerint jó dolog
33 évesen majd az alkoholnak hódolok
Elfelejtek szeretni és elfelejtek álmodni
A csajom helyett a főnöknél kellene bevágódni
Ha jól csinálom, ügyes vagyok, megdícsér a közösség
Önmagamon pórázom, jéghideg az üresség
Nem merem kimondani,de elítélni nem tudom
Hogy a többségnyi társadalom az én fotóalbumom
Mutatom a gyerekeknek, néznek rám büszkén
A TV előtt töltöm el majdnem minden estém
Feltámad a tenger és én más ember leszek
Hétköznapok súlyától a térdem nem remeg
Holnaptól az élet lesz a káros szenvedélyem
Megteszek majd mindent, amit nem mertem még régen
Nem tudom, nem akarom, nem szabad
Magyar vagyok, de nem hihetem állandóan, hogy megszakad
A hátam a sok tehertől, a tepertős hegektől
Ha körbenézek magam körül, az önbizalmam összedől
Nem tudom, nem akarom, nem szabad
Magas vagyok, de nem hihetem állandóan, hogy beakad
A fejem minden akadályba, a lelkem örök papagája
Elnémul, ha elém gördül a világ összes akadálya
Itt az idő változni,most nincs időd a szundira
Mert tenni kell a jövődért, pörög mint egy turbina
Nem kopog a boldogság az ajtón, hogyha nem várod
Ez nem olyan, mint a katonaság, itt nem kaphatsz majd eltávot
Nem érdekel a bőröd színe és nem érdekel a vallásod
Csak együtt lehetünk egyenlők, úgy mint a leprások
Belváros és külváros ma egyesül a tömegben
Egyszerre üvöltsön a csend itt a fülekben
Feltámad a tenger és én más ember leszek
Hétköznapok súlyától a térdem nem remeg
Holnaptól az élet lesz a káros szenvedélyem
Megteszek majd mindent, amit nem mertem még régen (2x)
Az Angard is jól sikerült, de ez (szerintem!) nagyon nem. Nincs bajom a fekete fehér klipekkel, se a művészi jellegekkel, de ez olyan mint ha egy kezdő rapper csinált volna egy stúdiófelvételt, majd gyorsan összehozott volna házilag egy vidit hozzá sony vegassal. Ha kell hozok példákat arra hogy mik a "hibák", de nem akarok veszekedni ezen. Naponta hallgatok Halott pénzt, de ez nem jött be nekem.