FRIDERIKUSZ SHOW: A SZÍNÉSZKIRÁLY, ROBIN WILLIAMS, 1997. /// Friderikusz Archív 103.
HTML-код
- Опубликовано: 30 сен 2024
- Teljes nevén Robin McLaurin Williams Oscar-díjas és hatszoros Golden Globe-díjas amerikai komikus, színész, rendező és producer, aki 1978-ban valósággal berobbant a tévézés világába, de életében először a Jó reggelt, Vietnam! című filmben nyújtott zseniális alakításáért jelölték Oscar-díjra.
Kezdetben ugyan csak humoros színészként tartották számon, de hamar kiderült róla, hogy könnyed eleganciával mozog minden más műfajban is. Átütőerejű humorérzéke lehetővé tette, hogy akkor is elvarázsolja a nézőit, amikor saját maga nem is látszik a színvásznon. Így volt ez az Aladdin című rajzfilmben, amikor a bölcs és nagylelkű Dzsinnt személyesített meg.
A mindig jókedvűnek mutatkozó Robin Williams jelentős önbizalomhiánytól szenvedett. Nehéz elhinni ezt arról az emberről, aki eljátszotta A halász király legendájá-nak, a Good Will Hunting-nak vagy éppen a Mrs. Doubtfire-nek a főszerepét. Életrajzából kiderült, hogy a szorongásai az alkohol és a drogok karjaiba sodorták, emellett hosszan kellett küzdenie a depressziója ellen is. 2014-ben 63 éves korában vetett véget az életének.
Csupa vidámság, móka és kacagás volt az a 18 perc, amit 1997-ben a Friderikusz Show kamerái előtt produkált.
Hogyan támogathatja a munkánkat?
Legyen a patronálónk, és a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat:
/ friderikuszpodcast
Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthet. Ehhez a legfontosabb adatok:
Név: TV Pictures
Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081
Közlemény: Podcast-támogatás
Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):
HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000
BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB
Akármilyen formában támogatja munkánkat, köszönjük!
Kövessenek, kövessetek itt is:
Facebook: / friderikuszpodcast
Instagram: / friderikuszpodcast
Anchor: anchor.fm/frid...
Spotify: spoti.fi/3blRo2g
Google Podcasts: bit.ly/3fc7A7t
Apple Podcasts: apple.co/3hm2vfi
#FriderikuszPodcast #FriderikuszArchiv
Ó KAPITÁNY, KAPITÁNYOM! 🥲
De jó lenne Sándortól egy-két kulisszatitkot hallani erről a találkozásról sokak kedvencével!
Zseniális művész volt! Nem csak nagy nevettető, de mély emberi érzelmek csodálatos megjelenítője.
Úgy van, drámai szerepekben sokkal nagyobbat alakított, pl good will hunting, holt költők társasága, jó reggelt Vietnam, halász király legendája.
Sajnos minden jó komikusnak vannak démonai amivel nem tud megküzdeni
Jooooo reggggelt Vietnám!..nagyon hiányzik !
Tiszta gyermek szívű emberként élt!
Még mindig nagyon hiányzik 😭
Szomorú, hogy előbb ment el ! Sok vidám pillanatot adott a világnak! (...Mellesleg nèvnapos vagy . Boldog nevnapot kivanok!) ..közben nezem.es hallgatom műsort ..nagyon jó! 🤣
@@marcius7308 Nagyon szépen köszönöm, rendkívül kedves vagy. Mellesleg márciusban van a szülinapom🤣
@Snitch hát köszönöm szépen 🤣🥰
@@Baconpl_8 6 , 9 , 25 Hugom ,öcsém, apukám,mindenki márciusi🤣 Én a földnapjàn születtem àprilisban. 🌍 Örömmel làtom,olvasom , mèg egy komment rajongód van ,aki hozzám hasonlóan köszöntött tèged ! Csinalhatnànk egy pogácsa partyt🎉🍹🥨🥨🥨 !? Hàt Erika most gondban vagy ! Tessék sütni nekünk ! 😉 ( ès mèg maradok a humor jegyében ,melyik a kedvenc filmed🤡🥳🎭 R .W -től?) Most azon gondolkodom, F .Sándor műsorának is köszönöm , hogy tervezem újból filmjeit meg nézni, annyi sok rossz van a világban, legalább egy jót nevetünk .🤣További szép estét ,jó film nézèst Kívánok!
@@marcius7308 en március 6 születtem lányom 7, utolsó lányom 23.😆 többiek férj es középső február vége. Nekem a kedvencem a 200 éves ember, mert mély nekem es fiatalabb kori tini emlékeim idézi.
Hatalmas színész volt. Itt nem kis fejtörést okozhatott a tolmácsnak. 😁
Köszönjük Fridi! Kedvenc filmem tőle Mrs. Doubtfire! Unhatatlan :) Még ezen a Shown is sokat lehetet kacagni :))
Lenyűgöző ,nagy értéket vesztettünk .Köszönet érte . Üdvözlettel:Zsani
Ezt az embert az Isten is színésznek teremtette. Olyan nagy kár érte 😢
Nagyon kár érte, óriási színész volt.
Minden filmjét nagyon szeretem nem hiszem el hogy nincs köztünk nyugodjon békében ❤❤❤❤❤❤
Óriási színész 😭volt😭.
Nagyon jó volt. :)
Valahol ez előtt fogatták Good Will HUNting-ot 😉🥹