Kedves Jenő! Eddig lehet, hogy "csak" Tanító volt, ezzel a döntéssel Mesterré vált... Bár csak egy néző vagyok és nem tanítvány, azonban eddig is tiszteltem mérhetetlen tudását, most már bölcsességét is fogom. Hálás köszönet a döntéséért, remélem többszörösét kapja vissza. Alig várom további videóit.
Kedves Jenő! Csak nemrég találtam rá csatornájára, de minden előadásán hallottam valami olyan dolgot ami engem régóta foglalkoztat, érdekel. Mindamellett csodálom választékos, sko-sok melléknévvel, idézetekkel telitűzdelt előadásait. Eme döntése egy nemes lélekről , önzetlen, szeretettől kicsorduló szívről tesz tanúbizonyságot. Ezt csak az igazán nagyok tudják megtenni. Isten áldja, és vigyázzon magára, ahogy ön is elköszön tőlünk. Üdvözlet Palicsról. Jenei Edit
Kedves Jeno! Ez most ekes peldaja annak, hogyan kell elfogadnunk a kivulrol jovo valtozasokat! Ettol annyira hiteles On, hogy tetteivel, eletevel peldat mutat! ❤ Minden tiszteletem! Es koszonok mindent!😊
Kedves Tanár Úr! Mélyen megérintet EMBERI nagysága és önzetlensége! Engedje meg, hogy tiszteletem fejezzem ki, és nagyon jó egészséget kívánjak szeretettel! Nagyon szépen köszönöm! Áldás és Hála!
Drága Kalo Janó úr! Isten áldja meg önt! Ez egy gyönyörű video lett. Gyonyoru volt az a mondat mikor mondta hogy mielőtt hazamegy szerette volna amúgy is átadni a tudását. Köszönjük. Azt hiszem mindenki tanulhat öntől újra és újra a szolgálatról.
Tisztelt Tanár Úr! Azt gondolom, ez a döntése egy olyan TANÍTÁS ennek a világnak, amin “eláll a szavuk”! Az én értelmezésemben ez egy elháríthatatlan rossz dolog, történés “megváltása”!! Egy emelkedett, magasztos, Önmagán sokszorosan túlmutató döntéssel olyan gyümölcsöző, akár komoly változásokat elindító folyammá nőhet! Minden döntésünk létezésünk minden szintjén hatásokat vált ki, így lesz ez az Ön döntésével is. Mély tisztelettel, szeretettel 🙏🏻🥰
Ez igazi szintlépés! Le a kalappal! Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek... ez jutott eszembe. Nem tanultam asztrológiát, de szívből köszönöm!
Kedves Tanár Úr! Nagyon megható, hiteles, őszinte búcsú volt valamitől, melyről úgy gondolta, hogy el kell engednie. De csodálatraméltó módon, egy Igazi Mesterhez méltó kiutat talált, mindannyiunk nagy örömére és épülésére! Döntése, és a Tanítás ily módon történő folytatása életműve megkoronázása lesz, hogy segítsen minket az átalakulásban és felemelkedésben! Nagy idők nagy alakítója! Remélem, az időnkénti konzultációk által személyes varázsát sem kell nélkülöznünk! Köszönettel, Csery Éva
Drága Tanár Úr! volt szerencsém Önhöz járni. Hálás vagyok érte és azért is mert így távolról is hallhatom. Csak köszönni tudom minden szavát, hatalmas segítség nekem a mindennapi életemben. A gyermekeimnek is igyekszem továbbadni ezt a látásmódot. Köszönöm a lehetőséget!!! Jó egészséget és sok erőt kívánok!
Teljesen igaza van Tanár Úr!!! Köszönjük, hogy hallhatjuk Önt!!! Ez tényleg a változások éve!!! Napról napra változik a világ!!! Jó egészséget kívánunk!!!
Ez a hír nekünk nagyon jó, Önnek ma még keserű íz! A naptárba fel jegyeztem mik a hónapban a nehéz napok! Hat a mai nap be lett jelölve! Most hallgattam meg a videót , meg is döbbentem rajta rendesen! Remelem lesz ereje, egészsége,törekvő jókedve tovább készíteni ezeket a lenyűgöző műsorokat, én is támogatnám ha kapnék egy elérhetőséget! Most megyek beszerezni spirál füzetet a nagy úthoz, melyen Őn lesz a fényvivő, a lámpás, ehhez kívánok minden jót! Üdv Erzsébet a Dunakanyarból
Drága Jenő! Nagyon sajnálom ami történt, mert tudom, hogy ez anyagi veszteséggel is jár számodra! Én nem örülök neki! Áldjon meg a Jó Isten! Kivánok neked egészséget és sok szeretetet! Lesz itt még igazság, tudom, hogy előbb, utóbb a fény fog győzedelmeskedni a sötétség felett! Nagy szeretettel nézlek és gondolok rád!
Én bízom benne, hogy aki elkotelezetten követi a tananyagot, anyagi helyzetehez merten támogatni fogja Jenőt, pl. a Patreonon keresztül és ha sokan vagyunk még talán több bevétel is összejöhet, mint a klasszikus tandíj formában. Külföldön már bevett szokás a Patreonos tamogatas, vagy elofizetes, donation. Én szemely szerint inkább tamogatom ezt a csatornát pl. kabel tv helyett ☺️
@@tundetamas4295 Nem értem, ha bárkit nem érdekel bármi.. az mi a búbánatnak rontja ott a légkört???? MIért nem lehet egyszerűen csak tovább lapozni????
@@tundetamas4295 Úgy látom még azzal sem vagy tisztában, hogy mi egy asztrológiai tanítás, oktatás és egy szekta között a különbség! De minek magyarázzam, nincs értelme, ha Valakinek ennyi a felfogó képessége.
@@tundetamas4295 A " szekta" jelentése több irányból megközelíthető, de általában az egyház-szekta tipológiában úgy határozzák meg a szekta fogalmát, mint újonnan létrejött vallási csoportot, amiben az adott tanító kizárólagosságot követel. Mi nem vallásos csoport vagyunk és kizárólagosság sincs, egy kritériumnak sem felelünk meg, szóval megnyugodhatsz, nem vagyunk szekta.
Ez hihetetlen! Évek óta gyötrődöm hogy hogyan juthatnék el innen Németországból Önhöz tanulni, legfőképp a munka és utazgatás végett, és most egy ilyen hír.... hát ez a sors. Örömömben sírnom kell, mert KIZÁRÓLAG Önt tartom a leghitelesebbnek az asztrológia területén és szomjazom a tudásra 18 éve, kisiskolás korom óta szerelmem az asztrológia.A Jó Isten Áldja meg és éltesse még sokáig kedves Jenő Úr! Üdvözletem, Máthé Réka Székelykeresztúrról, Hargita megyéből Erdélyből
Köszönöm! Ez egy minőségi ugrás,mert sokan kedvelik, vágynak a tudásra,de az anyagiak miatt nem jutottak hozzá.Bizonyára ezért a jó cselekedetért az égiek sokszorosát fogják ajándékozni.Az emberek tisztelete és ragaszkodása is az.
Azt gondolom hogy ez ékes példája annak hogyan lehet a rosszból is valami csodálatosat alkotni. Köszönet és hála. Kitartást jó egészséget kivánok. Áldás.
Kedves Jenő! Hosszú hónapok óta követem előadásait. Nagyon együttérzek Önnel a jelen helyzet miatt. Várom a további adásait. Örülök, hogy nem adja fel. Tisztelettel
♥️Kedves Tanár Úr!Nagyon örülök hogy megismerhettem Önt itt a csatornán,csodálatos pèldaèrtèkű embernek tartom,hálás köszönet minden egyes videóért, ismeretè,tananyagèrt.Hiszem ,hogy sok ember Ön által szerette meg az asztrologiát,mint jómagam is.Isten vigyázzon Önre és szeretteire.Legyen mèg nagyon sokáig közöttünk ♥️🙏szeretettel,Andrea
Tisztelem, és nagyra becsülöm a tudását, kedves Kalo úr! De ez a döntése mindent felűl múl! Bízom benne, hogy az anyagiak is rendeződnek, és a szeretet és hála százszorosan fog visszaszállni Önre! Vígyázzon magára, mert nagy szükség van az előadásaira!🙏
Szórd szét kincseidet, a gazdagság legyel te magad :) megkönnyeztem... szép megadás... átadás... szép példa a kemény tölgyfa meghajlására... köszönjük!!!
Kedves Tanár Úr ! A döntésével kapcsolatban .Ön újra bebizonyitotta ,hogy micsoda bölcs igaz ember Ön !!! Szerezettel várjuk vissza . Isten áldja Önt !
Draga Tanar ur! Ez fantasztikus, ez az idoszak tenyleg a megujulas idoszaka mindenkinek. Koszonjuk ezt a lehetoseget! Fantasztikus ember, olyan jo, hogy van nekunk!❤️🙏
Tisztelt Tanár Úr! Példamutató a reagálása erre a helyzetre, minden tiszteletem az Öné. Eddig nézője voltam, innentől a tanítványa szeretnék lenni. Nagyra becsülöm a gerincességét, a virtusát, az önzetlenségét. Megkönnyeztem a szavait...
Kedves Jenő! Már régebben rátaláltam a csatornájára. Ön annyira egy kedves ember, s köszönöm, hogy megosztja velünk ezeket a dolgokat. Figyelmeztet, ha kell. Nagyon köszönöm!
Tisztelt Kaló Jenő Úr! Bölcs döntést hozott. Kívánom, hogy legyen olyan nagy öröme általa, mint azoknak a magyar embereknek, akikhez ez a tudás az Isten által eljut! Hála és köszönet érte. Kívánok további jó egészséget és békés, boldog életet!
Maga egy fantasztikus ember!Sok ilyen kéne ennek sz országnak.Mi ,akik itt vagyunk varunk minden találkozást!°Jó Isten áldja meg es tartsa meg nekünk sokáig!
Drága Tanárúr! Én sokat tanulok öntől itt a youtubén! Szerintem sokkal jobb ez a megoldás mert az infomáció igy gyorsabban elér azokhoz is , akik nem tudnak utazgatni. Annyira csodás ez a megoldás! Ez öntől nagy áldozat de kincset ér! Az emberiség szolgálata itt és most! Legyen áldott mindörökké! Köszönet hála szeretetem!
Nagyon köszönöm, fantasztikusnak tartom az elhivatottságát, és a rugalmasságát, kreativitását, ahogyan ezt a helyzetet kezeli. Tudom, hogy ez Önnek nem öröm, nekem azonban több lehetőséget jelent.
Köszönjük szépen, Tanár úr, az eddigi előadásait munkáját! További jó egészséget, a tudása, mérhetetlen... Sokat adott nekünk, ezáltal! Isten segítse, a továbbiakba is! üdvözletem, Ilona
Nem találok szavakat..... Megkönnyeztem.... Hálás szivvel köszünjük,várjuk további videóit. Szeretettel nyulunk az anyagaihoz. Megpróbáljuk méltó módon továbbvinni tudását.....Hála,köszönet mindezért. Minden jót, jó egészséget kivánok.
Nagyszerű, nagyvonalú és felnőtt reakció a mindent ellehetetlenítő egyre fojtogatóbb törvényekre. B R A V O ! Minden jót kívánok az elkövetkező időkhöz.
Nem tudom, sírjak vagy kacagjak kedves tanár úr. Sokan akik szívesen hallgatjuk, így csak jól járunk mert nem mindenki útazhat Magyarországra aki külföldön lakik. Köszönöm hogy ilyen nagylelkü velünk, még így is hogy Önnek nehéz lépés volt. Isten áldja!
Nagyszerű döntés ! Örömmel fogadtam . Sok sikert, erőt , egészséget kívánok Kedves Jenő a továbbiakban . Ui. Elismerés a lelkiismeretes " tudás átadásért" és kitartásáért.
Kedves Tanár Ur ! Honapok ota nézem a videoit, és nagyon szeretem hallgatni Önt ! Nem vagyok tanitvány de rendszeresen követem a videoit. Nagyon szépen köszönöm a tudását a bölcsességét és a hozzáállását, hogy meghozta ezt a döntést. Ön egy ajándék nagyon sok ember számára ! Az eddigi tudását is hálásan köszönve mélységes tiszteletem Ön felé. 🙏❤
Kedves tanár úr! Nagy érdeklődéssel és örömmel hallgatom az előadásait. Köszönöm mindegyiket. Döntése meglepett, de megértem. Végtelenül tisztelem ezért.
Kedves Tanár úr! Nagyon szépen köszönöm a csodálatos munkáját, támogató segítő bölcs gondolatait. Mindennap várom örömmel nézem,nagyon sokat jelent Öntől tanulni!Jó egészséget ! Hálás vagyok érte
Hálás szívvel köszönöm ! Minden tiszteletem az Öné ! Csodálom a hatalmas tudását ! Szívből kívánom,hogy az Isten éltesse sokáig, jó egészségben és boldogságban !
Kedves Jenő, döbbenettel hallom..ezt is megértük... bevallom váratlanul ért. Akkor ezért hagyta abba néhány kedves ismerősöm, tanárom, mesterem a tanítást és ajánlotta fel a baráti találkozókat, beszélgetéseket... Mióta halogatom, hogy beiratkozzak hozzád, pedig már az első Evernessen elhatároztam, amikor személyesen hallgathattam végig a nagyon érdekes előadásodat. Azóta is megnézek minden videódat. Hálás vagyok, hogy azért mégis lesz lehetőség tanulni. Már 67 éves vagyok, nem halogathatom tovább. Köszönöm azt a rengeteg mindent, amit eddig tanulhattam tőled és amit még fogok.
Tanár Útól nemcsak asztrológiát tanulhatunk, hanem becsületet, emberséget, magasztos eszmeiséget is. Örök hála érte! Adja az Ég, hogy a patreonon a tandíjak többszöröse folyjon be...
Kedves Tanár Úr! Tisztelet és köszönet azért , hogy nem adja fel , mindig lelkesen vártam és fogom várni az előadásokat ! Sok sikert kívánok az élet minden területén! Hálás vagyok a tanításért ! Kellemes délutánt kívánok!
Kedves Jeno halas koszonetem odaado munkajaert es minden jo akarataert melyet ertunk tesz es tett, ez is egy bizonyiteka annak, hogy semilyen torvenyek nem tavolithatjak el az embereket egymastol. Sajnalom hogy onnek egyreszt veszteseg is minden szempontbol de on akkor sem hatralt meg. Minden tiszteletem onnek, szeretettel udvozlom, kivanok jo egeszseget es a jo Isten vigyazon onnre.
Tisztelt Tanár Úr! Gratulálok a döntéséhez! Bátorságra, nemeslelkűségre és a helyzet aktualitásának megértésére utal. Ez a csokor viszont biztos siker! Kívánok hozzá erőt, egészséget és minél több új módszerrel kinevelt kollégát. Bolla H.
Mindennek és mindenkinek a "Sors" magadja az irányt, merre kell tovább mennie. Nagyon szépen köszönjük ezt a lehetőséget! Sokáig jó egészséget és erőt kívánunk ehhez a felemelő feladathoz, embertársaim és Magyartársaim nevében!!!
Kedves Tanár úr. Egyik szemem sír, a másik nevet. Azt nagyon sajnálom, hogy kényszerből kellett megszakítani egy jól működő folyamatot. Viszont örülök, mert így az elejétől fogva meghallgathatom az eddig leadott műsorait. Sajnos én csak pár hónapja vagyok rendszeres hallgatója és bár sokmindent nem értek, ennek ellenére mégis lekötnek az előadásai. Felkeltette az érdeklődésemet és szeretnék minél többet megtudni e témakörben. Jelenleg külföldön élek, de hamarosan hazaköltözöm végleg. Remélem a személyes beszélgetéseken már én is részt tudok venni. Eddigi munkáját nagyon köszönöm és további sok sikert, jó egészséget kívánok az elkövetkezendő évekre.
Hálás köszönet a munkájáért ami felbecsülhetetlen!!!💓💗 A tudás az Öné és mindenkié,akiknek átadta,azt senki el nem veheti szerencsére!!!😊🙏 Rendkívüli a pozitivitás a mondanivalójában!!
Kedves Kaló Jenő! Nagy ajándék ez öntől, köszönjük szépen, minden videóját nézem nagy szorgalommal, örülök hogy öntől tanulhatok. Nagyon hálás vagyok érte.
Kedves Jeno nagyon sajnalom ami tortent!En pl Amerikabol hallgatom!Es minden eloadasat izgatottan varom!Sajnalom hogy nem tud tanitani mert sajnos sok anyagi beveteltol is elfog esni!Ugyan akkor Az isten aldja meg es aldas!Jo egeszseget kivanok!Es halas koszonet a tanitasaert!
De jóóó !!! Ez önzetlen , igazán bölcs döntés, KÖSZÖNÖM ! Amikor csak módom lesz rá támogatni fogom a patreon oldalán keresztül. Sok erőt és kitartást kívánok az anyagok elkészítéséhez és feltöltéséhez, mert bizony kemény munka lesz!❤️
Mekkora nagy döntés!🙏❤️ Nagyon boldog és hálás vagyok, amiért Ön van nekünk! Jó egészséget kívánok. Nagyon várom, ahogy az eddigi összes videójat, tanitasat!
Hálás szívvel,őszintén köszönünk minden szót,amit megosztasz velünk és szeretnénk még sokáig meríteni bölcsességedből,tanulni Tőled.Nagyon köszönjük. Isten áldjon drága Jenő!
Kedves Jenő! Eddig lehet, hogy "csak" Tanító volt, ezzel a döntéssel Mesterré vált... Bár csak egy néző vagyok és nem tanítvány, azonban eddig is tiszteltem mérhetetlen tudását, most már bölcsességét is fogom. Hálás köszönet a döntéséért, remélem többszörösét kapja vissza. Alig várom további videóit.
Minden egyes szavával mélységesen egyetértek.
Kedves Jenő!
Csak nemrég találtam rá csatornájára, de minden előadásán hallottam valami olyan dolgot ami engem régóta foglalkoztat, érdekel. Mindamellett csodálom választékos, sko-sok melléknévvel, idézetekkel telitűzdelt előadásait.
Eme döntése egy nemes lélekről , önzetlen, szeretettől kicsorduló szívről tesz tanúbizonyságot. Ezt csak az igazán nagyok tudják megtenni. Isten áldja, és vigyázzon magára, ahogy ön is elköszön tőlünk. Üdvözlet Palicsról. Jenei Edit
Nagyon pozitív felfogás, becsülöm a tartását, hálásan köszönöm az előadásait! Az Isten segítse munkásságát!
Drága Tanár Úr! Nagyszerű ember, egy igazi kincs! Nagyon sokáig adjon még erőt Önnek a Jóisten!
Kedves Jeno! Ez most ekes peldaja annak, hogyan kell elfogadnunk a kivulrol jovo valtozasokat! Ettol annyira hiteles On, hogy tetteivel, eletevel peldat mutat! ❤
Minden tiszteletem! Es koszonok mindent!😊
♥️🌷egyetértek🌷♥️
Kedves Tanár Úr! Mélyen megérintet EMBERI nagysága és önzetlensége! Engedje meg, hogy tiszteletem fejezzem ki, és nagyon jó egészséget kívánjak szeretettel! Nagyon szépen köszönöm!
Áldás és Hála!
Drága Kalo Janó úr!
Isten áldja meg önt!
Ez egy gyönyörű video lett. Gyonyoru volt az a mondat mikor mondta hogy mielőtt hazamegy szerette volna amúgy is átadni a tudását.
Köszönjük. Azt hiszem mindenki tanulhat öntől újra és újra a szolgálatról.
Csodálat, tisztelet..és valóban ez egy emelkedett MESTER döntése volt ! Mi pedig meg fogjuk találni a módját , hogy viszonozzuk ezt a gesztust !
Tisztelt Tanár Úr!
Azt gondolom, ez a döntése egy olyan TANÍTÁS ennek a világnak, amin “eláll a szavuk”!
Az én értelmezésemben ez egy elháríthatatlan rossz dolog, történés “megváltása”!! Egy emelkedett, magasztos, Önmagán sokszorosan túlmutató döntéssel olyan gyümölcsöző, akár komoly változásokat elindító folyammá nőhet!
Minden döntésünk létezésünk minden szintjén hatásokat vált ki, így lesz ez az Ön döntésével is.
Mély tisztelettel, szeretettel 🙏🏻🥰
Kedves tanár úr!Mindent nagyon köszönünk! Maga nem csak egy kiváló szakember és tanár ,hanem egy fantasztikus ember is.
Ez igazi szintlépés! Le a kalappal! Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek... ez jutott eszembe. Nem tanultam asztrológiát, de szívből köszönöm!
Meghatódva hallgattam szavait. Köszönöm, várva várom a tanításait, áldás Önre!
Fantasztikus és önzetlen döntés! Követendő példa! Gratulálok Tanár úr! További sikereket kívánok Önnek!
Kedves Tanár Úr! Nagyon megható, hiteles, őszinte búcsú volt valamitől, melyről úgy gondolta, hogy el kell engednie. De csodálatraméltó módon, egy Igazi Mesterhez méltó kiutat talált, mindannyiunk nagy örömére és épülésére! Döntése, és a Tanítás ily módon történő folytatása életműve megkoronázása lesz, hogy segítsen minket az átalakulásban és felemelkedésben! Nagy idők nagy alakítója! Remélem, az időnkénti konzultációk által személyes varázsát sem kell nélkülöznünk! Köszönettel, Csery Éva
Drága Tanár Úr! volt szerencsém Önhöz járni. Hálás vagyok érte és azért is mert így távolról is hallhatom. Csak köszönni tudom minden szavát, hatalmas segítség nekem a mindennapi életemben. A gyermekeimnek is igyekszem továbbadni ezt a látásmódot. Köszönöm a lehetőséget!!! Jó egészséget és sok erőt kívánok!
Tiszteletre méltó döntés! Köszönjük, hogy az életművét közkincsé teszi!
Teljesen igaza van Tanár Úr!!! Köszönjük, hogy hallhatjuk Önt!!! Ez tényleg a változások éve!!! Napról napra változik a világ!!! Jó egészséget kívánunk!!!
Ez a hír nekünk nagyon jó, Önnek ma még keserű íz! A naptárba fel jegyeztem mik a hónapban a nehéz napok! Hat a mai nap be lett jelölve! Most hallgattam meg a videót , meg is döbbentem rajta rendesen! Remelem lesz ereje, egészsége,törekvő jókedve tovább készíteni ezeket a lenyűgöző műsorokat, én is támogatnám ha kapnék egy elérhetőséget! Most megyek beszerezni spirál füzetet a nagy úthoz, melyen Őn lesz a fényvivő, a lámpás, ehhez kívánok minden jót! Üdv Erzsébet a Dunakanyarból
Hatalmas Tisztelet, Hála, Köszönet minden tanításodért, szavadért, immár részemről 22 éve 💗 jó Isten áldjon meg 🤗
Drága Jenő! Nagyon sajnálom ami történt, mert tudom, hogy ez anyagi veszteséggel is jár számodra! Én nem örülök neki! Áldjon meg a Jó Isten! Kivánok neked egészséget és sok szeretetet! Lesz itt még igazság, tudom, hogy előbb, utóbb a fény fog győzedelmeskedni a sötétség felett! Nagy szeretettel nézlek és gondolok rád!
Én bízom benne, hogy aki elkotelezetten követi a tananyagot, anyagi helyzetehez merten támogatni fogja Jenőt, pl. a Patreonon keresztül és ha sokan vagyunk még talán több bevétel is összejöhet, mint a klasszikus tandíj formában. Külföldön már bevett szokás a Patreonos tamogatas, vagy elofizetes, donation. Én szemely szerint inkább tamogatom ezt a csatornát pl. kabel tv helyett ☺️
@@tundetamas4295 Nem. De Nálad ott nagyon de nagyon sötét lehet!
@@tundetamas4295 Nem értem, ha bárkit nem érdekel bármi.. az mi a búbánatnak rontja ott a légkört???? MIért nem lehet egyszerűen csak tovább lapozni????
@@tundetamas4295 Úgy látom még azzal sem vagy tisztában, hogy mi egy asztrológiai tanítás, oktatás és egy szekta között a különbség! De minek magyarázzam, nincs értelme, ha Valakinek ennyi a felfogó képessége.
@@tundetamas4295 A " szekta" jelentése több irányból megközelíthető, de általában az egyház-szekta tipológiában úgy határozzák meg a szekta fogalmát, mint újonnan létrejött vallási csoportot, amiben az adott tanító kizárólagosságot követel. Mi nem vallásos csoport vagyunk és kizárólagosság sincs, egy kritériumnak sem felelünk meg, szóval megnyugodhatsz, nem vagyunk szekta.
Ez hihetetlen! Évek óta gyötrődöm hogy hogyan juthatnék el innen Németországból Önhöz tanulni, legfőképp a munka és utazgatás végett, és most egy ilyen hír.... hát ez a sors. Örömömben sírnom kell, mert KIZÁRÓLAG Önt tartom a leghitelesebbnek az asztrológia területén és szomjazom a tudásra 18 éve, kisiskolás korom óta szerelmem az asztrológia.A Jó Isten Áldja meg és éltesse még sokáig kedves Jenő Úr! Üdvözletem, Máthé Réka Székelykeresztúrról, Hargita megyéből Erdélyből
Köszönöm!
Ez egy minőségi ugrás,mert sokan kedvelik, vágynak a tudásra,de az anyagiak miatt nem jutottak hozzá.Bizonyára ezért a jó cselekedetért az égiek sokszorosát fogják ajándékozni.Az emberek tisztelete és ragaszkodása is az.
Tisztelt Tanár Úr,
Köszönet az elhatározásáért, a Jó Isten tartsa még sokáig közöttünk erőben,egészségben!
Rég hatódtam meg ennyire mint most. Íme a példamutató hiteles ember, és igaz magyar tanító. Bár ez eddig sem volt kétséges számomra. Tisztelet!
Azt gondolom hogy ez ékes példája annak hogyan lehet a rosszból is valami csodálatosat alkotni. Köszönet és hála. Kitartást jó egészséget kivánok. Áldás.
Jó egészséget és minden jót kívánok! Köszönöm szépen a sok érdekes előadást!
Az élet soha nem áll meg...........mindig van tovább! Minden jót kivánok és nagyon jó egészséget! Üdvözlet Nagykárolyból!
Legyen áldott benned a Fény, hogy másoknak is fénye lehess...
.....ez egy nagyon szép gondolat,köszönöm ♥️
Kedves Jenő! Hosszú hónapok óta követem előadásait. Nagyon együttérzek Önnel a jelen helyzet miatt. Várom a további adásait. Örülök, hogy nem adja fel. Tisztelettel
2023-ban 50 év példaértékű munkáját fogjuk itt,csendes, halk szeretettel megköszönni Önnek. Köszönjük, hogy van nekünk.
Kedves Jenő!
Bölcs döntés volt. 👏
További sok sikert ,erőt, kitartást kívánok.
Tisztelettel Hollandiából!
♥️Kedves Tanár Úr!Nagyon örülök hogy megismerhettem Önt itt a csatornán,csodálatos pèldaèrtèkű embernek tartom,hálás köszönet minden egyes videóért, ismeretè,tananyagèrt.Hiszem ,hogy sok ember Ön által szerette meg az asztrologiát,mint jómagam is.Isten vigyázzon Önre és szeretteire.Legyen mèg nagyon sokáig közöttünk ♥️🙏szeretettel,Andrea
Kedves Tanár Úr !
Végtelenül hálás vagyok ,hogy Öntől tanulhatok ! Minden tiszteletem az Öné ! Kívánok sok erőt ,egészséget a további munkájához.
Hogy nem adja fel végleg,hogy vállalja a mindenki tanítását .Ez csodálatos! Segíti a Fény győzelmét a sötétség felett! Köszönjük!
Örülök és köszönet, hogy újra tanulhatok nálad. 💞 csodálatos döntésnek tartom 🙏
Igen ! Most valóban Önök asztrológusok és asztrozófusok tartják bennünk az egész Önöket meghalló populációban a lelket !
🙏💚🌞 Köszönet érte !!!
Hatalmas tanítás ez mindenkinek.. Legfőképpen a báránybőrbe bújt farkasoknak.. Köszönjük 🌞
Minden tiszteletet megérdemel Ön,és ez a lépése.Nagyon szépen köszönjük!
minden tiszteletem kedves Jenő! ... zseniális döntés és lépés amit most megtett... hallgatni fogom nagy kíváncsisággal...!
Tisztelt Kalo Jenő Úr!
Mélységes tisztelettel követem videoit! Köszönjük munkáját! Legjobbakat kívánom Önnek! Sokáig maradjon meg még nekünk!!! 😇
Tanár Úr, ez tökéletes döntés, öröm nézni az a derűt, ahogy megosztja velünk ezt a nehéz döntési folyamatot. Hála és áldás.
Tisztelem, és nagyra becsülöm a tudását, kedves Kalo úr! De ez a döntése mindent felűl múl! Bízom benne, hogy az anyagiak is rendeződnek, és a szeretet és hála százszorosan fog visszaszállni Önre! Vígyázzon magára, mert nagy szükség van az előadásaira!🙏
Mély tiszteletem Ön iránt! A Teremtő áldja meg Önt! Köszönöm ezt a nagyvonalúságot! Milliószor jusson vissza áldás és bőség formájában Önhöz! 🙏🏻🍀
Szórd szét kincseidet, a gazdagság legyel te magad :) megkönnyeztem... szép megadás... átadás... szép példa a kemény tölgyfa meghajlására... köszönjük!!!
Nem is tudod, milyen jól látod! Nagyon szépen fejezted ki Te is Magad!
Kedves Emese , a saját gondolataimat mondta ki, köszönet. Meghajlás a Tanár úr előtt !
Hatalmas elismerésem Tisztelt Tanár Úr! Köszönet az eddigi tanátásokért! Továbbra is hűséges követője maradok.
Kedves Tanár Úr ! A döntésével kapcsolatban .Ön újra bebizonyitotta ,hogy micsoda bölcs igaz ember Ön !!! Szerezettel várjuk vissza . Isten áldja Önt !
Draga Tanar ur! Ez fantasztikus, ez az idoszak tenyleg a megujulas idoszaka mindenkinek. Koszonjuk ezt a lehetoseget! Fantasztikus ember, olyan jo, hogy van nekunk!❤️🙏
Tisztelt Tanár Úr! Példamutató a reagálása erre a helyzetre, minden tiszteletem az Öné. Eddig nézője voltam, innentől a tanítványa szeretnék lenni. Nagyra becsülöm a gerincességét, a virtusát, az önzetlenségét. Megkönnyeztem a szavait...
Kedves Jenő! Már régebben rátaláltam a csatornájára. Ön annyira egy kedves ember, s köszönöm, hogy megosztja velünk ezeket a dolgokat. Figyelmeztet, ha kell. Nagyon köszönöm!
Tisztelt Kaló Jenő Úr! Bölcs döntést hozott. Kívánom, hogy legyen olyan nagy öröme általa, mint azoknak a magyar embereknek, akikhez ez a tudás az Isten által eljut! Hála és köszönet érte. Kívánok további jó egészséget és békés, boldog életet!
Maga egy fantasztikus ember!Sok ilyen kéne ennek sz országnak.Mi ,akik itt vagyunk varunk minden találkozást!°Jó Isten áldja meg es tartsa meg nekünk sokáig!
Drága Tanárúr! Én sokat tanulok öntől itt a youtubén! Szerintem sokkal jobb ez a megoldás mert az infomáció igy gyorsabban elér azokhoz is , akik nem tudnak utazgatni. Annyira csodás ez a megoldás! Ez öntől nagy áldozat de kincset ér! Az emberiség szolgálata itt és most! Legyen áldott mindörökké! Köszönet hála szeretetem!
Újratervezés! Köszönjük!
Nagyon köszönöm, fantasztikusnak tartom az elhivatottságát, és a rugalmasságát, kreativitását, ahogyan ezt a helyzetet kezeli. Tudom, hogy ez Önnek nem öröm, nekem azonban több lehetőséget jelent.
Köszönjük szépen, Tanár úr, az eddigi előadásait munkáját! További jó egészséget, a tudása, mérhetetlen... Sokat adott nekünk, ezáltal! Isten segítse, a továbbiakba is! üdvözletem, Ilona
Nem találok szavakat..... Megkönnyeztem.... Hálás szivvel köszünjük,várjuk további videóit. Szeretettel nyulunk az anyagaihoz. Megpróbáljuk méltó módon továbbvinni tudását.....Hála,köszönet mindezért. Minden jót, jó egészséget kivánok.
❤csodálatos ajándék egy csodálatos Embertől😇köszönjük szépen!
🙏🏻🙏🏻🙏🏻
Hála és köszönet.
Nagyszerű, nagyvonalú és felnőtt reakció a mindent ellehetetlenítő egyre fojtogatóbb törvényekre. B R A V O ! Minden jót kívánok az elkövetkező időkhöz.
Hàlàs köszönet mindenért! Jó egészséget kivànok Svàjcbol is !
Nem tudom, sírjak vagy kacagjak kedves tanár úr. Sokan akik szívesen hallgatjuk, így csak jól járunk mert nem mindenki útazhat Magyarországra aki külföldön lakik. Köszönöm hogy ilyen nagylelkü velünk, még így is hogy Önnek nehéz lépés volt. Isten áldja!
Kedves Jenő hálás köszönet ezért az önzetlen döntésért,lépésért, IGAZ EMBER lépése ez,
Hála és köszönet ezért a gesztusért. Isten áldja!
Nagyon köszönöm a lehetőséget!
Ez nagyon megható, bölcs lélekre utal, egy ilyen döntés meghozatala.
Köszönjük
Le klappal a Kedves Bolcseséged előtt! Nagy örömmel fogadjuk a Tudásod!
Köszönjük szépen! 🙏💚💚🙏
Szeretettel, László Ákos és Diána
Nagyszerű döntés ! Örömmel fogadtam .
Sok sikert, erőt , egészséget kívánok Kedves Jenő a továbbiakban .
Ui. Elismerés a lelkiismeretes " tudás átadásért" és kitartásáért.
Kedves Tanár Ur ! Honapok ota nézem a videoit, és nagyon szeretem hallgatni Önt ! Nem vagyok tanitvány de rendszeresen követem a videoit. Nagyon szépen köszönöm a tudását a bölcsességét és a hozzáállását, hogy meghozta ezt a döntést. Ön egy ajándék nagyon sok ember számára ! Az eddigi tudását is hálásan köszönve mélységes tiszteletem Ön felé. 🙏❤
Hálás köszönet drága tanárúr! Szeretettel öleljük Erdélyből!
Kedves tanár úr! Nagy érdeklődéssel és örömmel hallgatom az előadásait. Köszönöm mindegyiket. Döntése meglepett, de megértem. Végtelenül tisztelem ezért.
Isten áldja !
A mielőbbi viszont látásra!
Óriási öröm számomra ez a nagy lehetőség,Erdélyből nézem önt évek óta és nagyon sokat tanultam és tanulok a felvételekből!köszönöm😊
Nagyon köszönöm a felajánlását és öszinte interpretációit! Amint megjelennek az anzagai, minden érdekel.
Kedves Tanár úr!
Nagyon szépen köszönöm a csodálatos munkáját, támogató segítő bölcs gondolatait.
Mindennap várom örömmel nézem,nagyon sokat jelent Öntől tanulni!Jó egészséget !
Hálás vagyok érte
Köszönöm drága Jenő! Isten áldja!
Hálás szívvel köszönöm ! Minden tiszteletem az Öné ! Csodálom a hatalmas tudását ! Szívből kívánom,hogy az Isten éltesse sokáig, jó egészségben és boldogságban !
Kedves Jenő, döbbenettel hallom..ezt is megértük... bevallom váratlanul ért. Akkor ezért hagyta abba néhány kedves ismerősöm, tanárom, mesterem a tanítást és ajánlotta fel a baráti találkozókat, beszélgetéseket... Mióta halogatom, hogy beiratkozzak hozzád, pedig már az első Evernessen elhatároztam, amikor személyesen hallgathattam végig a nagyon érdekes előadásodat. Azóta is megnézek minden videódat. Hálás vagyok, hogy azért mégis lesz lehetőség tanulni. Már 67 éves vagyok, nem halogathatom tovább. Köszönöm azt a rengeteg mindent, amit eddig tanulhattam tőled és amit még fogok.
Tanár Útól nemcsak asztrológiát tanulhatunk, hanem becsületet, emberséget, magasztos eszmeiséget is. Örök hála érte! Adja az Ég, hogy a patreonon a tandíjak többszöröse folyjon be...
Kedves Tanár Úr! Tisztelet és köszönet azért , hogy nem adja fel , mindig lelkesen vártam és fogom várni az előadásokat ! Sok sikert kívánok az élet minden területén! Hálás vagyok a tanításért ! Kellemes délutánt kívánok!
Nagy-szerű döntés. Tisztelet érte! és köszönöm a tanítást.
Nézem , áldás! Osztom is a facebookon! Köszönöm!
Kedves Jeno halas koszonetem odaado munkajaert es minden jo akarataert melyet ertunk tesz es tett, ez is egy bizonyiteka annak, hogy semilyen torvenyek nem tavolithatjak el az embereket egymastol. Sajnalom hogy onnek egyreszt veszteseg is minden szempontbol de on akkor sem hatralt meg. Minden tiszteletem onnek, szeretettel udvozlom, kivanok jo egeszseget es a jo Isten vigyazon onnre.
Tisztelt Tanár Úr! Gratulálok a döntéséhez! Bátorságra, nemeslelkűségre és a helyzet aktualitásának megértésére utal. Ez a csokor viszont biztos siker! Kívánok hozzá erőt, egészséget és minél több új módszerrel kinevelt kollégát. Bolla H.
Mindennek és mindenkinek a "Sors" magadja az irányt, merre kell tovább mennie. Nagyon szépen köszönjük ezt a lehetőséget! Sokáig jó egészséget és erőt kívánunk ehhez a felemelő feladathoz, embertársaim és Magyartársaim nevében!!!
Kedves Tanár úr.
Egyik szemem sír, a másik nevet.
Azt nagyon sajnálom, hogy kényszerből kellett megszakítani egy jól működő folyamatot. Viszont örülök, mert így az elejétől fogva meghallgathatom az eddig leadott műsorait. Sajnos én csak pár hónapja vagyok rendszeres hallgatója és bár sokmindent nem értek, ennek ellenére mégis lekötnek az előadásai. Felkeltette az érdeklődésemet és szeretnék minél többet megtudni e témakörben.
Jelenleg külföldön élek, de hamarosan hazaköltözöm végleg.
Remélem a személyes beszélgetéseken már én is részt tudok venni.
Eddigi munkáját nagyon köszönöm és további sok sikert, jó egészséget kívánok az elkövetkezendő évekre.
Kedves Kaló Jenő!
Minden tiszteletem az Öné ezért a nehéz döntésért. Köszönöm és jó egészséget kívánok!!!
A
Draga Tanar Ur! Ön nagyon kedves ember, nagyon kedvelem Önt.🙂 Aldas❤🙏
Hálás köszönet a munkájáért ami felbecsülhetetlen!!!💓💗
A tudás az Öné és mindenkié,akiknek átadta,azt senki el nem veheti szerencsére!!!😊🙏
Rendkívüli a pozitivitás a mondanivalójában!!
ÉG ÁLDJA ! NAGYRA BECSÜLÖM A DÖNTÉSÉT! MINDEN TISZTELETEM AZ ÖNÉ!!!! KÖSZÖNÖM!!!
Kedves Jenő!
Ez egy nagyon jó ötlet! Köszönöm a lehetőséget!
Követem a csatornáját! További jó egészséget kívánok!
Vanyóné Ani
Felemelő a hitelessége! Nagyon sokat adott nekem az elmúlt időszakban, pedig nem is ismerjük egymást. Biztos,hogy a legjobb döntést hozta meg!!
Köszönöm szépen, én Izraelből hallgatom önt. ❤❤❤
Shalom!
Kedves Kaló Jenő! Nagy ajándék ez öntől, köszönjük szépen, minden videóját nézem nagy szorgalommal, örülök hogy öntől tanulhatok. Nagyon hálás vagyok érte.
Zseniális. Minden tiszteletem. Kitartást Tanár Úr! 😃😃
Kedves Jeno nagyon sajnalom ami tortent!En pl Amerikabol hallgatom!Es minden eloadasat izgatottan varom!Sajnalom hogy nem tud tanitani mert sajnos sok anyagi beveteltol is elfog esni!Ugyan akkor Az isten aldja meg es aldas!Jo egeszseget kivanok!Es halas koszonet a tanitasaert!
Csodálatos Tanár úr! Köszönjük szépen a munkásságát! 🙏❤️🌷
Nagyon szépen köszönöm építő előadásaidat..ezután is figyelemmel kisérlek😇
Kedves Tanár Úr! Hálás köszönet! Az Isten áldja meg Tanár Urat! Jó egészséget a munkájához!
Jó egészséget és sok sikert kívánok a további munkájához nagy tiszteletem a tudása előtt!
Kedves Jenő!
Ön egy csodálatos ember! Sokunk nevében köszönöm!
De jóóó !!! Ez önzetlen , igazán bölcs döntés, KÖSZÖNÖM ! Amikor csak módom lesz rá támogatni fogom a patreon oldalán keresztül. Sok erőt és kitartást kívánok az anyagok elkészítéséhez és feltöltéséhez, mert bizony kemény munka lesz!❤️
Mekkora nagy döntés!🙏❤️ Nagyon boldog és hálás vagyok, amiért Ön van nekünk! Jó egészséget kívánok. Nagyon várom, ahogy az eddigi összes videójat, tanitasat!
Köszönöm szépen! Meghatott...