Személy szerint én a külseje miatt vettem meg, aztán megnéztem az animációit... Hát engem is ért egy kisebb fajta csalódás, egyrészt az animációakadások miatt másrészt, hogy kivették a különleges mozgásukat amire azt mondta az sso, hogy azért van ez mert szerintük nem annyira illik ehhez a fajtához (szerintem pedig pont hogy illene mert nem hiába látunk a díjugrató versenyeken annyi piros masnis lovat) a 3. dolog pedig az ugrásuk mert tényleg úgy nyúlnak mint a tészta >.< Ezen kívül a hátsó lábak tényleg nagyon távolra érkeznek ahhoz képest hogy milyen magasra ugranak Nah most hogy leírtam ezt a kis regényt már nyugodtabban megyek el aludni xd
A Bakolás miatt teljesen elveszett számomra... tudom, tudom a spoiler videók nem fix dolgokat mutatnak, mégis bíztam benne ha már mindennek is van egy különleges animációja akkor tényleg kapunk rá valami különlegeset, de ezek szerint "nem illik hozzá." Bizonyára díjugrató versenyeken csak beképzelem a "repkedő" lovakat.🙈 Az ugrás az ami szívfájdalom lett mindenkinek, ahogy a legtöbb visszajelzést látom mindenki eltudna menni az animációk hibái mellett, ha az ugrás nem így nézne ki. Sajnálom hogy egy olyan lóval aminek a célja a játékban az ugratás azt így elrontották és nem is érekelte őket hogy javítsák... Mindenesetre bízom benne hogy nem hagyják annyiban, de a fríznél se sokat javítottak... 😬
Szia Eline Bocsi hogy csak most írok kommentet amikor màr ez a kis belga melegvérű “botrány” le ment. Emlékszem barátnőmmel ketten hívásban szidtuk a belga melegvérűt. Én ezért nem vettem meg egyet sem mert én eléggé a valósághoz hasonlítom a játékot. Eléggé nagyok az elvárásaim ezzel a pixel játékkal kapcsolatban. Nekem még a Jorviki fríz volt még ilyen csalódás akad a vágtája meg az a stop én kivagyok. De megpróbálok vele együtt élni. Btw én is lovagolok IRL Imàdom a videóid csak így tovább❤❤❤
Én vettem 1-et. Őszintén engem annyira nem ért csalódás. Az ugrás, amivel egyedül bajom van. De szerintem a többi az tök jó. Legalább is nekem tetszik. Nyilván mindenki máshogy fogja fel, de nekem nincs velük bajom.
Így pár nap eltetlével (és azzal hogy "egy szobába zártam magam velük") egész jól megbarátkoztam velük és elfogadtam hogyha a hátsómat a földhöz verem sem fognak máshogyan kinézni. Nem a legjobbak, nem a legrosszabbak! Teljes mértékben megtudom érteni hogy a játékosok nagy részének miért tetszik. 😊
@@elineswordlake Igen. Meg még azzal van gondom, hogy a bakolást nem rakták bele. Ezért is szerettem volna főleg megvenni. De ez nálam is egy csalódás volt.🫤
Ha lenne miből vennék starridert és olyat de nincs szóval majd lesz valami. Meg amikor nézted az animációit akkor mondtad hogy nem tud megállni és ezzel egyetértek hogy fura mert ezt akkor képzelném el reálisnak ha ez nem belga melegvérű hanem belga hidegvérű lenne mert a hidegvérűek a megállíthatatlanok és izgálgák
A belga melegvérū amúgy is egy izgága ló nem tud egy helyben maradni és tudnikell róluk hogy nagyon kecsesek a valóságba is és így mozognak az én lovam is belga melegvérū és neki is ilyen tulajdonságai vannak.❤
Már egy ideje nézegettem ezt a Belga melegvérűt, hogy érdemes lenne-e rá össze spórolni az sc-t. Végül arra jutottam, hogy majd ki derül, ha be rakják a játékba megnézem őket. Szerdán fel is mentem, már felkészülve a témában, hogy hogy is néz ki ez a csoda. Külsőre nekem nem tetszik annyira. Aztán megnéztem a mozgását, felületesen. (a Vásárlási menüben vagy mi a lótúró az) A mozgása se volt az igazi. Egy fél óráig még nézegettem őket, meg barátosnémmel is megbeszéltem ezt a témát, s a vége az lett nálam, hogy várok, hátha ki javítják a hibákat. Természetesen az SSO-t nem szeretném/nk kritizálni, mivel rengeteg mindent tesznek meg egy hét alatt nekünk, de ez a ló annyira fel volt hype-olva, hogy azt hittem jobb lesz. Remélem a kövi ló jobb lesz!
Jól döntöttél hogy alaposan át gondoltad mire költöd a pénzed, én a videózás miatt veszem meg a lovak legnagyobb részét, és azt kell mondanom hogy ezek a lovak nem kerültek volna hozzám ha nem az előbb említett ok miatt veszem meg. Nem egy fantasztikus lovat kaptunk már tőlük és ezért értelem szerűen nő a mérce, ez a ló nagyon sok játékosnál nem ütötte meg ezt a bizonyos mércét, amivel nincs baj. 😄 Sajnos ha javítanak rajta az nem hiszem hogy mostanában lesz... A legjobb példának erre a frízt tudom mondani, rendesen könyörögtünk hogy javítsák ki a végén meg nem csináltak rajta nagyon semmit.... Azért még bízom benne hogy a visszajelzésekre úgy döntenek hogy kicsit alakítgatnak rajta. Illetve ha rám hallgatsz nincs baj a kritizálással amíg ez kultúrált módon megy, bár az sso-nál megfigyelhető hogy már már egy "toxic" pozitivitást erőltet a játékosaira. Jó ha van véleményünk és mégjobb ha tudjuk hogy hogyan fejezzük ki azt úgy hogy az adott illetőt/illetőket ne bántsuk meg vele. 😊
Nekem is azt kell mondjam hogy csalódás a ló mert a lépés és a vágta az nagyon NAGYON ronda lett szerintem illetve a nyaka a szügyével szerintem túlságosan egybeolvad!Valamint az ugrás rettenetesen nagy és nem lehet egy jó képet csinálni sem.🙁 a bakolást azt nagyon vártam de nem jött be nekem mindeféleképpen csalódás a ló.pedig szerintem minden játékos várta azt hogy végre egy olyan nagytestű sportló jöjjön be amelyekkel élvezet játszani az animáció miatt. Én is úgy mentem fel a játékra hogy “jöhet az összes” de megvettem H&M all in-t és mentem vele egy kört de megálljt parancsoltam magamnak mert a színek gyönyörűen lettek de az animációval bajok vannak🙁de mindenképpen kiedzem és hát majd a sorsa attól függ hogy edzés közben mennyire lesz könnyen kezelhető és mennyire idegesít fel😂😂😂u.i.: a kisugrató pálya egy rémálom a hosszú ugrásra miatt😒😂
Az ugrás (unblock a játékban) szívfájdalmam... Tudom, tudom, nem egyszerű meganimálni hogy ne ugrojon mindent feleslegesen magasan, de amikor a 60 centit is 160-on ugorják meg akkor kicsit megfájdul a lelkem, szegény gilisza belgáknál meg főleg látszik... 🤣 Nagyon jó lett volna ha beteszik a bakolást... megnéztem volna hogy a musztángóta hogy tudják megoldani, de úgy nézki hogy erre még várnunk kell, amit nagyon sajnálok.😕 A kisugrató pályára csak akkor nézek rá ha jorvik pónival vagyok, amúgy meg kizárom a létezésének a gondolatát is 🤣
Igazából már véleményemet olvastad a lóról. Az fáj inkább nekem, hogy 10, meg több éve készítik a játékot, és ezért szomorú mikor egy ilyen "szépség" kerül ki tőlük. Pedig volt benne potenciál csak valahogy mégis. Kicsit el keserítő. Azonban abban igazad van, hogy nem ezen fog igazán bukni a játék élmény. A curly pl nekem nagy kedvencem pedig úgy néz ki mint egy pitbull a különleges mozgása meg botrány de ettől függetlenül nekem kedves pixel paci. Szóval jah, mindenki máshogy élvezi a játékban lévő pacikat.
Rendszerint (fb, insta,yt) mindig átolvasom a kommenteket, csak sokszor nem jut időm rájuk válaszolni, de mindenkinek a kommentjét elolvasom! Számomra teljesen amatőr hibák kerültek a lóra ami ha egy kezdő/indi cégtől lenne nem is érdekelne, de úgy hogy kiadtak már több mint 150 újraanimált lovat ilyen hibákat ne kövessünk el. Lovakban ezért is szoktam őket erősebben ostorozni mint más cégeket, mert teljesen más hogy egy indi feljlesztő aki alig keres valamit a játékán és egyedül fejleszti, elrontja az ugrás animációt és hogy egy multimiliárdos cég ahol 200+ ember dolgozik mint fő megélhetési lehetőség elront egy ugrás animációt. Mindenesetre remélem hogy a Tenessi Walkereket nem rontják el mert máskülönben kezek fognak repkedni! 😂 A curly nekem is nagykedvenc ahhoz képest hogy hogynéz ki és hogy mennyien utálják! Valahogy esetlenül aranyosak lettek számomra! 🙈
Yeyy megvetted Zara-t, Tündét, Remént H&M lovat xD
Személy szerint én a külseje miatt vettem meg, aztán megnéztem az animációit... Hát engem is ért egy kisebb fajta csalódás, egyrészt az animációakadások miatt másrészt, hogy kivették a különleges mozgásukat amire azt mondta az sso, hogy azért van ez mert szerintük nem annyira illik ehhez a fajtához (szerintem pedig pont hogy illene mert nem hiába látunk a díjugrató versenyeken annyi piros masnis lovat) a 3. dolog pedig az ugrásuk mert tényleg úgy nyúlnak mint a tészta >.< Ezen kívül a hátsó lábak tényleg nagyon távolra érkeznek ahhoz képest hogy milyen magasra ugranak
Nah most hogy leírtam ezt a kis regényt már nyugodtabban megyek el aludni xd
A Bakolás miatt teljesen elveszett számomra... tudom, tudom a spoiler videók nem fix dolgokat mutatnak, mégis bíztam benne ha már mindennek is van egy különleges animációja akkor tényleg kapunk rá valami különlegeset, de ezek szerint "nem illik hozzá." Bizonyára díjugrató versenyeken csak beképzelem a "repkedő" lovakat.🙈
Az ugrás az ami szívfájdalom lett mindenkinek, ahogy a legtöbb visszajelzést látom mindenki eltudna menni az animációk hibái mellett, ha az ugrás nem így nézne ki. Sajnálom hogy egy olyan lóval aminek a célja a játékban az ugratás azt így elrontották és nem is érekelte őket hogy javítsák... Mindenesetre bízom benne hogy nem hagyják annyiban, de a fríznél se sokat javítottak... 😬
Igazából bentvan a speciális képességge csak meg kell csinálni, Xin-nél a második verseny kell hozzá, és RUclipson fentvan a tutorial
Amúgy volt Főtörténet folytatás is😂
Nagyon jó a video❤❤
Szia Eline
Bocsi hogy csak most írok kommentet amikor màr ez a kis belga melegvérű “botrány” le ment.
Emlékszem barátnőmmel ketten hívásban szidtuk a belga melegvérűt. Én ezért nem vettem meg egyet sem mert én eléggé a valósághoz hasonlítom a játékot. Eléggé nagyok az elvárásaim ezzel a pixel játékkal kapcsolatban. Nekem még a Jorviki fríz volt még ilyen csalódás akad a vágtája meg az a stop én kivagyok. De megpróbálok vele együtt élni. Btw én is lovagolok IRL
Imàdom a videóid csak így tovább❤❤❤
Én vettem 1-et. Őszintén engem annyira nem ért csalódás. Az ugrás, amivel egyedül bajom van. De szerintem a többi az tök jó. Legalább is nekem tetszik. Nyilván mindenki máshogy fogja fel, de nekem nincs velük bajom.
Így pár nap eltetlével (és azzal hogy "egy szobába zártam magam velük") egész jól megbarátkoztam velük és elfogadtam hogyha a hátsómat a földhöz verem sem fognak máshogyan kinézni. Nem a legjobbak, nem a legrosszabbak! Teljes mértékben megtudom érteni hogy a játékosok nagy részének miért tetszik. 😊
@@elineswordlake Igen. Meg még azzal van gondom, hogy a bakolást nem rakták bele. Ezért is szerettem volna főleg megvenni. De ez nálam is egy csalódás volt.🫤
Ha lenne miből vennék starridert és olyat de nincs szóval majd lesz valami. Meg amikor nézted az animációit akkor mondtad hogy nem tud megállni és ezzel egyetértek hogy fura mert ezt akkor képzelném el reálisnak ha ez nem belga melegvérű hanem belga hidegvérű lenne mert a hidegvérűek a megállíthatatlanok és izgálgák
A belga melegvérū amúgy is egy izgága ló nem tud egy helyben maradni és tudnikell róluk hogy nagyon kecsesek a valóságba is és így mozognak az én lovam is belga melegvérū és neki is ilyen tulajdonságai vannak.❤
Már egy ideje nézegettem ezt a Belga melegvérűt, hogy érdemes lenne-e rá össze spórolni az sc-t. Végül arra jutottam, hogy majd ki derül, ha be rakják a játékba megnézem őket. Szerdán fel is mentem, már felkészülve a témában, hogy hogy is néz ki ez a csoda. Külsőre nekem nem tetszik annyira. Aztán megnéztem a mozgását, felületesen. (a Vásárlási menüben vagy mi a lótúró az) A mozgása se volt az igazi. Egy fél óráig még nézegettem őket, meg barátosnémmel is megbeszéltem ezt a témát, s a vége az lett nálam, hogy várok, hátha ki javítják a hibákat. Természetesen az SSO-t nem szeretném/nk kritizálni, mivel rengeteg mindent tesznek meg egy hét alatt nekünk, de ez a ló annyira fel volt hype-olva, hogy azt hittem jobb lesz. Remélem a kövi ló jobb lesz!
Jól döntöttél hogy alaposan át gondoltad mire költöd a pénzed, én a videózás miatt veszem meg a lovak legnagyobb részét, és azt kell mondanom hogy ezek a lovak nem kerültek volna hozzám ha nem az előbb említett ok miatt veszem meg.
Nem egy fantasztikus lovat kaptunk már tőlük és ezért értelem szerűen nő a mérce, ez a ló nagyon sok játékosnál nem ütötte meg ezt a bizonyos mércét, amivel nincs baj. 😄
Sajnos ha javítanak rajta az nem hiszem hogy mostanában lesz... A legjobb példának erre a frízt tudom mondani, rendesen könyörögtünk hogy javítsák ki a végén meg nem csináltak rajta nagyon semmit.... Azért még bízom benne hogy a visszajelzésekre úgy döntenek hogy kicsit alakítgatnak rajta.
Illetve ha rám hallgatsz nincs baj a kritizálással amíg ez kultúrált módon megy, bár az sso-nál megfigyelhető hogy már már egy "toxic" pozitivitást erőltet a játékosaira. Jó ha van véleményünk és mégjobb ha tudjuk hogy hogyan fejezzük ki azt úgy hogy az adott illetőt/illetőket ne bántsuk meg vele. 😊
Jó lett a videó❤
Örülök ha tetszett! 🥰
nekem a belga lett az egyik kedvencem játékban
Szia simán az eclipse nevet tudom ajánlani egy foltos lora
Nekem is azt kell mondjam hogy csalódás a ló mert a lépés és a vágta az nagyon NAGYON ronda lett szerintem illetve a nyaka a szügyével szerintem túlságosan egybeolvad!Valamint az ugrás rettenetesen nagy és nem lehet egy jó képet csinálni sem.🙁 a bakolást azt nagyon vártam de nem jött be nekem mindeféleképpen csalódás a ló.pedig szerintem minden játékos várta azt hogy végre egy olyan nagytestű sportló jöjjön be amelyekkel élvezet játszani az animáció miatt. Én is úgy mentem fel a játékra hogy “jöhet az összes” de megvettem H&M all in-t és mentem vele egy kört de megálljt parancsoltam magamnak mert a színek gyönyörűen lettek de az animációval bajok vannak🙁de mindenképpen kiedzem és hát majd a sorsa attól függ hogy edzés közben mennyire lesz könnyen kezelhető és mennyire idegesít fel😂😂😂u.i.: a kisugrató pálya egy rémálom a hosszú ugrásra miatt😒😂
Az ugrás (unblock a játékban) szívfájdalmam... Tudom, tudom, nem egyszerű meganimálni hogy ne ugrojon mindent feleslegesen magasan, de amikor a 60 centit is 160-on ugorják meg akkor kicsit megfájdul a lelkem, szegény gilisza belgáknál meg főleg látszik... 🤣
Nagyon jó lett volna ha beteszik a bakolást... megnéztem volna hogy a musztángóta hogy tudják megoldani, de úgy nézki hogy erre még várnunk kell, amit nagyon sajnálok.😕
A kisugrató pályára csak akkor nézek rá ha jorvik pónival vagyok, amúgy meg kizárom a létezésének a gondolatát is 🤣
@@elineswordlake nekem is a kisugrató pálya a halálom😂😂 amennyi idegsejtem elpusztul miközben csinálom ahoz képest kevés xp-t ad😂
Igazából már véleményemet olvastad a lóról. Az fáj inkább nekem, hogy 10, meg több éve készítik a játékot, és ezért szomorú mikor egy ilyen "szépség" kerül ki tőlük. Pedig volt benne potenciál csak valahogy mégis. Kicsit el keserítő. Azonban abban igazad van, hogy nem ezen fog igazán bukni a játék élmény. A curly pl nekem nagy kedvencem pedig úgy néz ki mint egy pitbull a különleges mozgása meg botrány de ettől függetlenül nekem kedves pixel paci. Szóval jah, mindenki máshogy élvezi a játékban lévő pacikat.
Rendszerint (fb, insta,yt) mindig átolvasom a kommenteket, csak sokszor nem jut időm rájuk válaszolni, de mindenkinek a kommentjét elolvasom!
Számomra teljesen amatőr hibák kerültek a lóra ami ha egy kezdő/indi cégtől lenne nem is érdekelne, de úgy hogy kiadtak már több mint 150 újraanimált lovat ilyen hibákat ne kövessünk el. Lovakban ezért is szoktam őket erősebben ostorozni mint más cégeket, mert teljesen más hogy egy indi feljlesztő aki alig keres valamit a játékán és egyedül fejleszti, elrontja az ugrás animációt és hogy egy multimiliárdos cég ahol 200+ ember dolgozik mint fő megélhetési lehetőség elront egy ugrás animációt. Mindenesetre remélem hogy a Tenessi Walkereket nem rontják el mert máskülönben kezek fognak repkedni! 😂
A curly nekem is nagykedvenc ahhoz képest hogy hogynéz ki és hogy mennyien utálják! Valahogy esetlenül aranyosak lettek számomra! 🙈
Csak nekem olyan mintha "sántítana"?
Igen, nekem is van egy olyan érzésem a belga melegvérűeknél. 😕
Egyépként az sso is azt irta van különleges lépése😭😭😂😂😂😂
Már azt se tudják merre vannak szerintem a "nagy munkákban" 🤣
Mivel veted fel a vidót nkm soha nem sikerül köszi a válazt!
OBS!
Rengeteg tutorial van fent róla mind magyarul mind angolul!
Kicsit bonyolult, de amit megérted a működését egyszerű lesz mint a karikacsapás! 😊